Egyetértés, 1876. május (10. évfolyam, 101-125. szám)

1876-05-05 / 104. szám

X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..........................................20.— Félévre. . . ....................................10.— Negyedévre...............................................5.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért, kü­lön 30 kr. Nyilttér: Öt­ hasábos sor 30 krajczár. 104. szám­. A berlini találkozás. (lk.) Az európai concert vezetői újra ta­lálkozni fognak Berlinben, s a három hatalmas kanczellárra kíváncsian néz ma az egész vi­lág. Sok mondani­valónk lehet, s a berlini ta­lálkozás tagadhatlanul nagy eseményeknek le­het előpostája. Szerencsés körülmény Sándor czár bus komorsága, mely alkalmat adott a három nagy diplomatának találkozhatni. Az, hogy Vilmos császár és Sándor c­ár is jelen lesznek a diplomatiai értekezleten, épen nem gátolhatja a jó urakat, hisz a két öreg csak olyan pictus masculus, kik szépen el tud­ják dörögni, mit fülükbe súg az állammi­niszter. Bajos volna mindazt elősorolni, mi min­den kerül az értekezletek alkalmával szőnyeg­re, hisz ma egész Európa reformálásra vár, s a három hatalmas tényező, elkezdheti a fran­­czia viszonyok tárgyalásánál, s végül lejöhet egész Andorra viszonyainak rendezéséig; min­denütt talál rostálni valót, így kereskedelmi szempontból majd a mezi esetet is előveszi Gortsakoff, ki az angol tendentia ellenőrzésére kéri ki a hatalmak szö­vetségét. Németország s az osztrák-magyar bi­rodalom határain belüli dolgokkal foglalkoztat­hatja a kanczellárokat. Római hírek szerint a pápa betegsége aggasztó, valószínű tehát, hogy szőnyegre kerül a conclave ügy, s igen szép dolog lesz, mint intézi el a katholicismus fejé­nek sorsát egy pápista, egy ó­hitü s egy luthe­ránus minister. Cosmopolitikus kérdések sem fognak hiányzani, így az internationalismus, communismus s nihilismus dolgában, nagyon szívesen beszélgetnek Bismarck és Gortsakoff. De a fő dolog, a keleti kérdés leend; ez azon achillesi sark, mely körül egynéhány európai, sőt Európán túli hatalom politikája megfordul, ez az, mi próbára teszi a három mi­niszter diplomatiai készültségét. Bismark, Gortsakoff s Andrássy ma min­denhatók Európában, ha együtt vannak, de egymás nélkül nagy semmik, s épen a keleti kérdés az, mely egymás iránti solidaritásukat megtámadhatja, s az együttes hatalmat szét­robbanthatja. Más érdek, más politika vezeti itt mind a három urat, s nagyon kell vigyázniok, hogy az eddig oly egységesnek ismert hármas szö­vetséget, a berlini rendez-vous szét ne ug­­rassza. Kemény próbára lesz téve a három hatal­mas ur, melyből Bismark és Gortsakoff kön­­­nyen kivágják magukat ravaszságukkal, de legjobban félthetjük az osztrák-magyar biroda­lom képviselőjét Andrássyt, ki mai nap legfia­talabb az európai diplomaták között. S ifjúsá­gának már itthon is jelét adta, midőn a bécsi alkudozások alkalmával, hogy kellő időben Berlinbe érkezhessék, oly egyoldalúlag vágta ketté az összebonyolódott gordiusi csomót. Fé­lünk, hogy Berlinben sem lesz előrelátóbb, nem fogja majd fel eléggé helyzete fontosságát, nem hatalmát, mely jelenleg a keleti kérdésnél sokkal nagyobb, mint Bismark vagy Gortsa­­koff­é. A keleti kérdés tárgyánál, valószínű, há­rom tervvel lép fel a három kanc­ellár. Gortsa­koff a délszlávok függetlenítését, vagy ha úgy tetszik felszabadítását hangoztatja. Bismark Romániának akar ebből eredményeket kivívni, s Andrássy terve, egyedül a pacificatio lehet. Mint fogják a szétágazott véleményeket összeegyeztetni, az az ő dolguk, de annyit mégis mondhatunk, hogy reális alappal csak Andrássy terve bírhat, e tervet neki átvinni is könnyen sikerülhet, s e terv átvihetősége mel­lett szólnak, a balkáni táborozásból érkezett legújabb hírek is. Mert, a délszlávok függetlenitése zavart idézhetne elő az európai egyensúlyban, a har­­czias Szerbia s Montenegro erősbülése, gyakran fenyegethetné az európai békét. A Hohenzol­­lernek erősbítése keleten, magában véve is ne­vetség, sőt absurdum, s ehhez bizon nem valami kellemesen szólna hozzá Francziaország. Bos­­niát, Herczegovinát, sőt tán Albániát Török­ország hazai államaivá tenni annyi volna, mint a vihart előkészíteni, mit eléggé bizonyít Szerbia s Montenegro mai actiója, melyek leshelyükből oly felzajlott kedél­lyel várják a kedvező pilla­natot, hogy magukat a portától véglegesen füg­getleníthessék. Mi lenne akkor, ha a hazal álla­mok szaporíttatnának, s azok önmaguktól erős­­bfllhetnének ? A Balkán félszigeten folyvást dörögnének az ágyuk, s a forradalmak gyu­­pontja nem a megmaradt török birtokok, de a felszabadított szláv államocskák lennének.­­ Bizony bizony ez esetben szép szerep jutna az európai diplomatáknak, főleg az osztrák-ma­gyar birodalomnak, s fegyverrel kezünkben őrizhetnénk a keleti békét, s e­mellett vigyáz­nunk kellene, Oroszországnak a Bosporusig érő kacsintásaira. Van még egy terv, mely az utóbbi idők­ben sok hívet toborzott maga köré, melyet ha­talmasan támogat az orosz sajtó, s valószínűleg Gorzsakoff is elő­áll vele Berlinben. A délszláv tartományok Austro-Magyaria s Oroszország védnöksége, sőt fenhatósága mellett föggetleníttetnének. Ez épen előjele a Kossuth által említett trialismusnak, mely ha­talmas tényező lenne a dualismus által is már megtámadott magyar érdekeket még jobban fenyegetni, s mely Magyarország existentiáját leginkább veszélyeztetné. E mellett ez a közös protectorátus hamar megismerkedtetne ben­nünket az orosz kancsukával, vagy legalább is az orosz szuronyokkal. Ezek mind oly propositiók, melyek hatá­rozottan monarchiánk érdekei ellen irányoz­­nak, s melyeket az osztrák-magyar monarchia képviselője Andrássy gróf még csak a tárgya­lás alapjául nem fogadott el. Andrássy gróf keleti actióját az ismeretes körjegyezőkkel kezdette meg; az irányt elta­lálta abban, csak a kivitel iránt ment túl a határon, mely miatt monarchiánk könnyen há­­boruba sodortathatott volna, sőt ezért még most is van okunk aggódni. Meg is támadtuk azonnal a körjegyzéket, s ezer szerencse, hogy a viszonyok úgy alakultak, miszerint a biroda­lom békéje meg nem zavartatott, ámbár a Damokles kard még mindig fölöttünk lebeg, sőt a körjegyzék bizonyos előintézkedések megtételére is kényszerűé a monarchiát. De a­mit elvileg, mint óhajtást fejez ki a közjegyzék­, az helyes, s azt diktálják érde­keink is. Ez a pacificatió. Elégítessenek ki a raják jogos, igazságos s méltányos követelései, de Törökország integritása ne sér­tessék meg, mert Törökország élete, nemcsak az európai equilibriumban szerepel tényező­ként, de a béke megzavarását is ellenőrzi. Ezt kell hangoztatni Andrássynak Ber­linben, ebből nem szabad neki engedni egy balkányit sem. Hibás lenne azon feltevés, hogy a két hatalmas canczellárral szemben, Andrássy be­folyása meg van szorítva. Andrássy soha nem volt úgy a helyzet ura mint e pillanatban, s Oroszország ép úgy mint Németország, kény­telen elfogadni az osztrák-magyar birodalom­tól diktált pontozatokat. A h­ármas szövetséget nem az teszi erőssé, hogy ott három hatalom van, hanem az, hogy benne van az osztrák-magyar birodalom, mely az összekötő kapcsot képezi Európa többi államaival. Ha monarchiánk kilépne a szövetségből, pár nap alatt mint Orosz- s Németország ellen szövetségesül maga körül csoportosíthatná egész Európát, pedig a két északi hatalom még korántsem érezheti magát oly erősnek, hogy Európával farkas­szemet nézzen. Gortsakoffnak s Bismarknak nagy szük­sége van Andrássyra, s a triumvirátusban can­­czellázunk némi ügyességgel, könnyen kiak­názhatja monarchiánk számára a helyzet nyúj­totta előnyöket. És mi, a bécsi alkudozásoknál elkövetett hiba daczára is szeretjük hinni, hogy Andrássy nem lesz vak diplomata, annál inkább is, mert az érdekünk diktálta törekvéseket, nagyon le­­gyezgetik a Balkán félszigetről érkezett s tö­rök győzelemről szóló legújabb tudósítások. A berlini találkozásnál a gazda nélkül megjelenő Andrássynak jut a vezér szerep, vi­gyáznia kell, hogy a befolyást a két ravasz kanc­ellárral szemben úgy érvényesítse, hogy az a monarchia érdekeivel ellentétbe ne jöjjön. A körülmények segítségére vannak, a pasificatióra irányuló törekvéseit érvényesít­heti, csak akarnia kell. Holnap minisztertanács lesz, melyben a kor­mány megállapítja azt a formát, melyben a bécsi egyezséget a szabadelvű párt szombati conferen­­ciája elé fogja terjeszteni. A delegátiók máj. 15-ére vagy 16-ára hivatnak össze. Az országgyűlési tárgyalásokra nézve a következőket olvassuk a „Budapester Corres­­pondent“-ben. A képviselőház holnap kezd újra működésé­hez. Az első ülésekben kizárólag a szükséges válasz­tásokat, ezek közt a delegáczió tagjaiét hajtja végre. Az érdemleges tárgyalások első alapját a zárszám­adási bizottság jelentései képezik; a nyári idény­ben még a következő fontos­ javaslatok kerülnek tárgyalás alá: a keleti vasút megvétele, a megyék területi szabályozása, a büntető javaslat, s még pár igazságügyi s néhány közlekedésügyi előterjesztés. A vám- és kereskedelmi szövetség módosítása valamint a bankügyre vonatkozó előterjesztések most semmi esetre sem kerülnek az országgyűlés elé, hanem csak az őszre, ha t. i. a qvótakérdésben kiküldendő bizottságok már e kérdésben is egyetértésre jutottak. Az osztrák nemzeti bankkal csak néhány hét múlva kezdi mindkét kormány együttesen az alku­dozásokat, addig azonban valószínűleg szükséges lesz az osztrák nemzeti banknak, a július 1-én min­den következéseivel életbe lépő kereskedelmi tör­vény intézkedéseivel szemben, törvényes kivételes állást biztosítani. Budapest főváros mai közgyűlése igen élénk és érdekes volt. Mint alábbi tudósításunkból lát­ható, az önálló magyar bank és külön vámterület kérdése volt tárgyalás alatt. Kik mellette szólot­tak, zajosan megéljeneztettek. Dobos bizottsági tag beszéde közben az elnök által rendre utasíttatott, mert többi közt a miniszterelnök minapi eljárását a szabadelvű körben igen helyesen komédiának nevezte, s oly komisz taktikának, minő még soha se fordult elő nálunk. — Ekkor már nagy volt az iz­gatottság. Az önálló vámisták zajosan helyeselték. A beszélni kezdő W­e­i­s­z B. F-et nagy „eláll“ ki­áltások fogadták, ki azonban nevetés és roppant zaj közt pártolta a kormányt, csak a vámszerződés 10 évre terjesztését sokalta. Péntek, 1876. május 5. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­ h­ivatal: ‘Budapest IV. megyeház ér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Az irodalmi Iskarioth. A „peezerdus“ politika „veszettebes“ bukfencz* kányója, az „Ellenőr“ mai számában ki akar siklani ama bankterv bírálata alól, melyet a „tökfilkó“ képében előbb őrületes tollcsuklások között tett nevetségessé, míg az egyezmény által a felállított „négy“ pontból „tisztességes“ alku helyett gonosz árulással léptek a nemzet elé. El akarja terelni a köpeny­forgató Csalóka Péter a figyelmet az egyez­mény lényegétől, s botrányos hirlapirodalmi toll­­harczot akar kimesterkélni, hogy annak zűrzava­rában keresztüllopják az érdekeinket lelketlenül megkárosító szerződést. Epétől dühöngő szótárkészletével nyakig beáll a pöczegödörbe, hogy száján lövelje mindenfelé a fertelmesség bűzös és poshadt kifejezés-anyagait, me­lyeket nem az erkölcsi felháborodás gyűjt nyelvelésé­ben össze, hanem a gyepmesterség czélszerűen be­gyakorlott fogásai. Csernátony Lajos, kinek nevét és működését a fusc ialis, erkölcsrontó, hazavesztő jellemtelenség óriás árnyakkal övezi körül, még nem bújt a föld alá szégyenében, s nem lőtte főbe magát az általa teremtett helyzet fölött való kétségbeesésében, ha­nem cynicus vakmerőséggel névaláírását briggeszti oda egy czikkhez, mely alvilági szellemektől népes maszlagkonyhájában és méreggyárában „A hely­zethez“ felirattal boszantja a napvilágot. Annyira vetemedik az erkölcsi érzetet rég levedlett vakme­rősége, hogy a hazafiság és becsületesség jogosult és igazolt felháborodásaival szemközt a figufalevél­­lel takaródzó szemérmes Évát játsza, ki bujkál az Úr haragja előtt és a kígyót teszi felelőssé az elcsá­bításért, holott a csörgősapkás, társadalmi és po­litikai döghalált okádó kígyó ő maga, senki más. Velünk szemben, kik a szeplőtelen elvek meg­gyalázóin és a magasztos nemzeti hagyományok megbecstelenítőin suhogtatjuk a lelkiismeretes állá­sunkból folyó kötelességérzet ostorát, vakmerőskö­­dik ez erkölcsöket és eszméket vesztegető irodalmi tudás mesterségének frivolitásával odaszólni, hogy megrovandónak tartja „a szélsőbaloldal vezéregyé­niségeit, hogy pártjuk sajtóbeli közlönyében a csap­széki politika irodalmi fattyait undok és bizonyára a sajtószabadság korlátozót maga után vonó garáz­dálkodására hatalmazzák fel.“ Ez már aztán az igazi „non plus ultra arczát­­lanság!“ Akár csak a garázda krokodil hullatná bűvészi positurában mocsárvizből sajtolt könnyeit, a miért hogy utczai kövezeten el nem koptatható bőrét a hazájának jólétére, s a polgárok jellem-ép­ségére féltékeny irodalmi vadász megnyilazta. N­e oly érzékenyen krokodil uram! Elveszti a hatást mind a nevetségre, mind a szánalomra, midőn ös­­­szehuzta marós természetét és összevágja harapós fogait az a vastagbőrü vad, mely éveken át követ­kezetes falánksággal a nemzet erkölcseit és az or­szág jellemszivósságát kérőzte fel ragadozó és ocs­­mány gyomrában. Az, kinek kezében a politika nem volt egyéb, mint a közmondásos „úri hunczutság“ irodalmi kizsákmányolása, nem jogosult szemre­hányásokra fanyalodni, legfölebb imádkozhat bűnös lelkéért és némi feloldozás gyanánt üdvözölheti a tényt, hogy becsületet és hazafiságot erjesztő csel­­szövényeinek ellensúlyozására, az elvek elaltatott leányzója és az erkölcsök agyba-főbe vert tisztes­sége támadt fel, előkészíteni a nemzeti ítélet meny­­dörgő és villámló napját. Nem a polémiának az „Ellenőr“ hasábjain el­használt, leélt, hitelét vesztett és megtompult fegy­verei illenek most Csernátony Lajos darabos ide­geinek túlfeszültségéhez, hanem a „szánom-bánom“, egy tönkrejuttatott nemzet betegágya körül. Félre­vezetni már nem fog senkit, kinek még egy csipetnyi jutott a természetadta józan észből a legutóbb és nyaktörő ugrásokkal követetett politikai bajazzos­­kodás megítélésére. Mert hát számíthat gonoszlelkü furfangja az emberi emlékezet meglágyulására, de a fajhanyatlás törvényei még annyira nem érvénye­sültek véreink elkorcsosulásában, hogy máról-h­ol­­napra elfeledjék, a­mivel bolondították. Minő el­­satnyult egy rendszerre képes alapítani máról-hol­napra rohamos bukfenczekben változó politikáját Csernátony Lajosnak sekélyterjesztő politikája, mi­dőn napokkal előbb még négy pontban formulázta, hogy „meddig megy“ lehetősége, és megírta ke­ményen a mint jó: „A kormány és a többség nem térhet vissza Bécs­ből meghunyászkodva, ügyefogyottan. Eredménytelenül igen, de létczéljának megóvása nélkül soha. Független magyar nemzeti bank ; fogyasztási adónk megtérítése; a vám-testitútiók igazságos megosztása; a vámtételek méltányos kijavítása. Négy pont, melyről most egy esztendeje, min­denki tudta, hogy a szabadelvű párt és kormánya mandátumában első helyütt van beiktatva. Négy pont, melyről mindenki érezte, hogy elintézése nélkül nincs siker. Négy pont, melynek eljátszása szégyenletes ad­­di­áláz, a létezés megóvása nélkül. S ezt a négy pontot adná fel a szabadelvű párt ? Nem, urak, szédítők és szédülök, ezzel a négy ponttal elbukhatik a szabadelvű párt, s próbálhat sze­rencsét ellenükben más, ki a nemzettel paczkázni mer, de odáig nem megyünk el soha, a­hol azokból csak egyet is feláldozni kell, és még kommen­teas da will.“ Nos széditök és szédülök, emberül megálltá­­tok-e a négy pontú föltételeket? Vagy hát tinta­­rugdalódzás volt az egész, mely feketelelküségében az ügyefogyottság és meghunyászkodás gyalázatá­val is megalkuszik, mert sem szó, sem ígéret, sem haza, sem isten nem kötik roszbiszemű irály gyakor­latait ? Van-e találó kifejezés, mely érdeme szerint ledorongolhatná e paczkázást a becsületes szótar­tás szentségével, mely még az ősbinduk primitiv államszervezetében is alapja és biztosítéka az együtt­­lét szükségének ? Mivé zsugorodott e négy pontú követelés a miniszterileg megkötött egyezség bor­zasztó eredményében? Erre mondjon kadentiát Csernátony Lajos elaljasodott irodalmi működése. Sobsem kapczáskodjék kibúvó czélzattal, mikor a bor árát kérik, hanem előtte az írás, forgassa nyelvét abban. Talál irodalmi gourmandsága elég anyagot, hogy magát is, urait is az önkínzás szerzetesi pél­dájára, véresre és tajtékossá verje. A négy pontú hepcziáskodással még nincs vége Csernátony Lajos lerészegített kakastempók­ban szökdelő handabandáinak. Eredendő furcsasá­gainak kirakatában ott áll április 26-iki kelettel a „közös bankjegyek“ kifigurázásának ötlete, melyet ma, midőn Tisza Kálmán úr kész egyezség gyanánt tárja a meghökkent világ elé, agyonhallgat ezudar­­sága. Lássuk csak, hogyan mulat az akkor még csak terv alakjában felmerült közös osztrák-magyar bankmonstrumon, mely szinte „terem, mint a bo­lond gomba“. Hogy a világ ámulata a legkisebb tévedés­ben se legyen, miszerint teljesen a Tisza úr által utólagosan elfogadott banktervet veszi a gúny bonczkése alá, adjuk azt főrészében szóról-szóra : nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy az érczalap csillogtatása elcsábít bennünket. Még így is csak a régi álla­pot lesz az, ha az az „egy és ugyanazon társaság“ Bécsből rendelkezik a magyar érczalap és a budapesti igazgatóság felett. Nem concessio ez ebben az alakban, bár elismerjük, hogy haladás annyiban, a­menyiben a bécsiek e szerint nem félnének már többé attól, hogy a bankot­­ kiraboljuk. De halljuk tovább a tervet. A bankjegyek egységesek lennének, felében német, felében magyar jeg­gyel és felirattal. Már itt aztán tág tér nyílik a combinatióra az uj bank­jegyek alakját és nyomtatását illetőleg, s az a kérdés, hogy ki hogyan képzeli magának a fele német, fele magyar felírást. Vagy úgy, hogy a bankó hosszában egy vonallal elvá­lasztva egyik felén kétfejű sassal, másik felén a magyar koro­nával, s a megfelelő felírással lenne ellátva Ilyen formán raj­zolták már az élctlapok. Vagy úgy, hogy a bankó széktében lenne elválasztva, csak hogy ez esetben az a fél, melynek írása alól kerülne, sértve érezhetné magát, s akkor már helyesebb lenne, ha úgy állítanák ki, mint a tök-filkót, hogy forgathassa az ember, s kinek-kinek az az irás jutna felül, a melyik neki tetszik. Vagy úgy, hogy egymás hátán, az egyik lapja német, a másik pedig magyar lenne, így is azt hihetné mindenik, hogy az övé az igazi. Hát még a szövege ! Annak a megállapítása járna még csak nehézségekkel. „Egy forint osztrák értékben“, vagy »Egy frt osztrák-magyar értékben“ ? Vagy az egyik felén : ,,Egy osztrák forint“ németül, a másik felén pedig : „Egy ma­gyar forint osztrák értékben“. Aztán ki váltaná be a bank­jegyeket ? Talán a „cs. és k. szab. bankalapító részvénytár­saság bécsi és budapesti bankjait ? — Ezek mind olyan kér­dések, melyekre kíváncsian várjunk a választ. A terv további részletei szerint, lenne egy közös fel­­­­ügyelő tanács, mely meghatározza a kamatlábat, a kibocsá­­­­tandó jegyek mennyiségének a külön érczalapokhoz viszonyí­tandó arányát, s ellenőrző felügyeletet gyakorolna az üzlet­­szabályok megtartása fölött. E közös felügyelő­ tanácsba négy-négy tagot választana úgy az osztrák, mint a magyar bank közgyűlése, míg a kormányok részéről két-két ellen­őrző tag fogna kineveztetni. Ez is igen szépen van kigondolva, csakhogy a bécsi részvénytársaság alapítván a magyar bankot is, ennek osz­trák részvényesei képeznék a magyar bank közgyűlését, s így a tizenkét tagból álló felügyelő tanácsban lenne tulaj­donképpen a­z osztrák és csak két magyar. Mi szépen megköszönjük ezt a harma­dik tervet is, s megmaradunk amellett, hogy a bankkérdést meg kell most oldani véglegesen provisoriumok nélkül. Ha felál­lítjuk a magyar bankot, akkor a valuta­kérdés hamarább lesz rendezve, mert kényszerítve lesz rá mind a két fél, míg a provisorius bank a valutarendezés elnapolása lenne. Reméljük, hogy az osztrákok már kimerültek a varra­tokban, s nem tudnak többé egy még ennél is mulatságosabb tervet felmutatni. Mert, hogy ez a terv nagyon mulatságos, az bizonyos.“ Tessék már most megítélni bárkinek elfogulat­lanul és szárazon, van-e legparányibb indoka, a jog­nak puszta látszata is a rövid időközökben ily fordu­latokra a rezpir nélkül képes embernek, hogy vádló­­lag és elitélőleg lépjen fel lapunk iránya ellen, mely az ő irodalmi botrányainak visszavagdalására vette fel a modort és hangot, ha mindjárt a hatalom kö­rül sütkérező proselytáknak feje szédül is bele. Kár fárasztaniok magukat a nem-tetszés és megbotrán­kozás tettetett mozdulataival, mert ha valaha, h­a valakik ellen indokolt az éles hang és támadó mo­dor, most és önök ellen uraim helyén van, sőt az egyetlen, melynek skálájából a hazaszeretet és er­­kölcsiség társaloghat azokkal, kiket lábbal kellett volna felrúgni az egészséges társadalom és tisztes­séges politika küzd homokján, míg el nem métele­­lyezték irodalmát, be nem húzták államának élő­­fáját. Régen volt, az igaz, midőn Csernátony Lajos merészen és határozottan küzdött a nagy arányok­ban terjedő korrupció ellen. Ő volt az, ki ellen a sajtó megrendszabályozását vették czélba a vele most egy gyékényen áruló hatalom v­olt részesei. Pedig hát azok erkölcstelensége nem volt oly kiszá­mított, nem oly mesterségesen terjesztett, nem az elvtagadás formális humbugja, és nem az árulás­ként kimondott egyezség állt a hátuk megött. Vol­tak hibáik, vétkeik és bűneik is , de még­sem a bűn volt fogantatójuk, az elvtagadás bölcsőjök, az áru­lás dajkadaluk, mint most Csernátony Lajos úr saj­tóbeli működésének, vérlázító következményeinek. Az „Egyetértés“ felháborodásának erkölcsi és nemzeti alapja van, midőn is, úgy, a­mint csak azok ellen lehet és igazolt, a­kiknek éveken át min­den szava az­ egymás leromboló czigánykodáson és minden tette az egymást ledöntő csaláson épült. Jüláltatták-e önök elveiket? Nem. Elárulták! Árul­­óknak isten osztogathat pardont, ha van túlvilág, ott, ha nincs, e földön tőlünk ugyan semmiféle fe­nyegetőzéssel nem fogják kicsikarni a becsülést és kíméletet, melyre egyetlen igéjük és porczikájuk sem érdemesíti. Gyávasághoz méltó lehet, a sajtószabadság korlátozását állítani fel ijesztő várus; a nálunk grassáló „szabadelvű“ párt nézeteivel tökéletesen rokon dolog lehet efféle absolutistikus csínyen törni megmaradt kis eszöket; az áramlatos erkölcstelen­­ségnek kezére játszhat censori és börtönőri vaskö­peny alá bújni az igazság hatalma elől. Csernátony Lajos ur veszett hite igényelheti, hogy egyedül hagyják a csárdában káromkodni és öklelőzni, de tanulja meg és vésse fel lelkiismeretének megma­radt foszlányaira, hogy tollunk nem remeg egy pil­lanatig sem, nem fog ismerni habozást egy gondo­latvillanásra sem, mert nincs fenyegetés, mely el­némíthatná, míg a vezérelvek, az igazság és népér­­dek mellett a gazság ellen küzd. Zsarnoksággal mehetnek még talán valamire az elnémításban. Még azt sem mondjuk, hogy a becstelenséggel ez össze nem fér. Ellenkezőleg: iker­testvérek azok, kettő együtt igen alkalmas, hogy kierőszakolja a nemzeti bosszú hatalmát. De akkor aztán urak! reszkessetek M­erhovay Gyula. A zárszámadási bizottság, mely az 1874-i zár­számadásokat nehány függőben hagyott tételhiány kivételével már elintézte, szombaton tartandó ülésén meghallgatja a miniszterek nyilatkozatait e függő kérdések dolgában. Újabb részletek közöl a kiegyezkedésről a bécsi új „Presse“ a következőkben: A vámkérdésben a vám és kereskedelmi szer­ződés megnyitása mellett, elvi egyezség jött létre a jövőben kötendő külföldi vámszerződéseknél köve­tendő tarifákra nézve. Az egyezség nincs ugyan még formulázva, noha minden tételt magában fog­lal. Nyilvánosságra nem hordható, mert ez az ide­gen államokkali szerződések megkötését nehezítené. Mindaz által megjegyzendő hogy a hatályban levő vámtételek fentartatnak, a textil gyártmányoknak, különösen a gyapot és gyapjú áruk kivételével, me­lyekre nézve az angol pótszerződés mellőzésével ta­rifatételei Németországra terjesztetnek ki. A szigo­rúbb vámkezelés folytán, daczára annak, hogy a vámtételek változatlanok, a gabona import vámté­telei fel fognak emeltetni, melyek nem csak az orosz hanem az olasz gabonára is ki fognak terjesztetni. A többi vámtételek fölemelése a th­ea, kávé, petro­leum, bor, állatok és a déligyümölcsökre vonatkoz­nak. Vámmérséklet sehol sem fog behozatni. A vámrestitutiók a vámjövedelemből fognak megtek­tetni, de nem a quota arány mint ed­dig, hanem évenkint meghatározandó kulcs sze­rint fog az, Ausztria és Magyarország között fel­oszlatni. A kulcs alapjául pedig a productio és az adóviszonyok fognak szolgálni. A vám restitutiók, mind­két állam részéről a fogyasztási adók között a bruttó költségvetésbe vétetnek fel. Ezek mellett Ausztria, a szeszadónál, hol a magyar bruttó bevé­telek nagyobbak, könnyebülésben, míg ellenben a sör és czukoradónál megterheltetésben fog része­sülni. A bankkérdésre vonatkozólag elhatároztatott, hogy mind a két kormány helyezze magát összeköt­tetésbe a nemzeti bankkal a privilégiumnak 10 évrel megújítása végett, s e mellett a következő elvek irányadók. Az osztrák nemzeti bank, osztrák ma­gyar nemzeti bankká alakul át melynek egyik osz­tálya Ausztriáé a másik pedig Magyarországé lesz. A két kormány és a nemzeti banknak hozzájárulá­sával a jelenlegi alapon egy uj statútum fog készí­tetni, melynek hatálya mindkét félre kiterjesztetik. Két igazgatóság és egy felügyelő tanács fog szer­veztetek A felügyelőség a legszélesebb körű és leg­szigorúbb ellenőrzést gyakorolja, az igazgatótanác­­csal szemben, határoz mind­azon esetekben, me­lyekre nézve az uj statútum elég világosan nem in­tézkedik. A magyar bank osztálynak joga van a bank­érték 30 °/o-át felhasználni. A jelenleg forgalomban levő bankjegyek helyébe magyar és német felirattal ellátott bankjegyek bocsátatnak ki. A bankkali al­kudozások a legközelebbi hónapban megkezdetnek. A vámrestitutiók kérdésének megoldásánál, elvben mind a két kormány által megerősíttetett a fogyasztási adóreform a czukor- és szesz­adóra nézve. Ezen törvények a kiegyezésre vonatkozó ja­vaslatokkal együtt szeptemberben, mindkét törvény­­hozás elé fognak terjesztetni. Első­sorban a bank­törvény fog előterjesztetni, ezután a vám és keres­kedelmi szerződés megújítása, végül pedig egy bi­zottság választása a quota meghatározása végett. A quota törvénybe fog igtattatni ezen conces­sio is, mely az adó-restitutioknál a magyaroknak tétett. Végül positív tudomásunk van, hogy azon ab­surd javaslat, mely szerint a vám- és kereskedelmi­szerződés 5 év letelte után felmondható mellőzte­­tett és valamint a quota úgy a kereskedelmi szerző­dés is csak a kilenczedik évbe mondható fel. A tör­vényhozás elé terjesztendő javaslatok szövege meg­egyező lesz. __ Budapest, május 4. Mint jégeső hatása a növényzetre, olyan a most már bizonyossá vált kiegyezés, mely alapjában támadja meg a nemzeti élet fáját. Midőn a vétkes bűne eltakarására tagad min­dent, eltitkolja legszörnyűbb eljárását, és ilyen­nek láttuk a megkötő kiegyezés vezérférfiait. Nem volt nyíltság eljárásukban, mert nem bírták indokolni. Megkísérlették halogatni a valónak egész terjedelmében­ közétételét, hogy cseppen­­ként mérgezzék meg a hangulatot. S e nemzet tűri, noha meggyőződhetett róla, hogy prófétája, kiben hitt, félrevezette, sőt vakmerőségében azt is kinyilatkoztatta, hogy „kénytelen consta­­tálni, miszerint a nemzet többsége a külön vám­terület alapján áll­, — s mégis ennek daczára megköti az egyezséget a közös vámterület alapján. Ha az ország ezt is eltűri, valóban meg is érdemli akkor, hogy megsemmisüljön. Nem mutat fel a történelem példát, hogy ily dolgok történhetnek büntetlenül. Vagy mondjuk ki őszintén azt: nincs alkotmányos­ság, tegyenek aként, miként hatalomvágyuk és túlzott rojalitásuk engedi, de ne csalják a vi­

Next