Egyetértés, 1876. május (10. évfolyam, 101-125. szám)
1876-05-05 / 104. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..........................................20.— Félévre. . . ....................................10.— Negyedévre...............................................5.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért, külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. 104. szám. A berlini találkozás. (lk.) Az európai concert vezetői újra találkozni fognak Berlinben, s a három hatalmas kanczellárra kíváncsian néz ma az egész világ. Sok mondanivalónk lehet, s a berlini találkozás tagadhatlanul nagy eseményeknek lehet előpostája. Szerencsés körülmény Sándor czár bus komorsága, mely alkalmat adott a három nagy diplomatának találkozhatni. Az, hogy Vilmos császár és Sándor cár is jelen lesznek a diplomatiai értekezleten, épen nem gátolhatja a jó urakat, hisz a két öreg csak olyan pictus masculus, kik szépen el tudják dörögni, mit fülükbe súg az államminiszter. Bajos volna mindazt elősorolni, mi minden kerül az értekezletek alkalmával szőnyegre, hisz ma egész Európa reformálásra vár, s a három hatalmas tényező, elkezdheti a franczia viszonyok tárgyalásánál, s végül lejöhet egész Andorra viszonyainak rendezéséig; mindenütt talál rostálni valót, így kereskedelmi szempontból majd a mezi esetet is előveszi Gortsakoff, ki az angol tendentia ellenőrzésére kéri ki a hatalmak szövetségét. Németország s az osztrák-magyar birodalom határain belüli dolgokkal foglalkoztathatja a kanczellárokat. Római hírek szerint a pápa betegsége aggasztó, valószínű tehát, hogy szőnyegre kerül a conclave ügy, s igen szép dolog lesz, mint intézi el a katholicismus fejének sorsát egy pápista, egy óhitü s egy lutheránus minister. Cosmopolitikus kérdések sem fognak hiányzani, így az internationalismus, communismus s nihilismus dolgában, nagyon szívesen beszélgetnek Bismarck és Gortsakoff. De a fő dolog, a keleti kérdés leend; ez azon achillesi sark, mely körül egynéhány európai, sőt Európán túli hatalom politikája megfordul, ez az, mi próbára teszi a három miniszter diplomatiai készültségét. Bismark, Gortsakoff s Andrássy ma mindenhatók Európában, ha együtt vannak, de egymás nélkül nagy semmik, s épen a keleti kérdés az, mely egymás iránti solidaritásukat megtámadhatja, s az együttes hatalmat szétrobbanthatja. Más érdek, más politika vezeti itt mind a három urat, s nagyon kell vigyázniok, hogy az eddig oly egységesnek ismert hármas szövetséget, a berlini rendez-vous szét ne ugrassza. Kemény próbára lesz téve a három hatalmas ur, melyből Bismark és Gortsakoff könnyen kivágják magukat ravaszságukkal, de legjobban félthetjük az osztrák-magyar birodalom képviselőjét Andrássyt, ki mai nap legfiatalabb az európai diplomaták között. S ifjúságának már itthon is jelét adta, midőn a bécsi alkudozások alkalmával, hogy kellő időben Berlinbe érkezhessék, oly egyoldalúlag vágta ketté az összebonyolódott gordiusi csomót. Félünk, hogy Berlinben sem lesz előrelátóbb, nem fogja majd fel eléggé helyzete fontosságát, nem hatalmát, mely jelenleg a keleti kérdésnél sokkal nagyobb, mint Bismark vagy Gortsakoffé. A keleti kérdés tárgyánál, valószínű, három tervvel lép fel a három kancellár. Gortsakoff a délszlávok függetlenítését, vagy ha úgy tetszik felszabadítását hangoztatja. Bismark Romániának akar ebből eredményeket kivívni, s Andrássy terve, egyedül a pacificatio lehet. Mint fogják a szétágazott véleményeket összeegyeztetni, az az ő dolguk, de annyit mégis mondhatunk, hogy reális alappal csak Andrássy terve bírhat, e tervet neki átvinni is könnyen sikerülhet, s e terv átvihetősége mellett szólnak, a balkáni táborozásból érkezett legújabb hírek is. Mert, a délszlávok függetlenitése zavart idézhetne elő az európai egyensúlyban, a harczias Szerbia s Montenegro erősbülése, gyakran fenyegethetné az európai békét. A Hohenzollernek erősbítése keleten, magában véve is nevetség, sőt absurdum, s ehhez bizon nem valami kellemesen szólna hozzá Francziaország. Bosniát, Herczegovinát, sőt tán Albániát Törökország hazai államaivá tenni annyi volna, mint a vihart előkészíteni, mit eléggé bizonyít Szerbia s Montenegro mai actiója, melyek leshelyükből oly felzajlott kedéllyel várják a kedvező pillanatot, hogy magukat a portától véglegesen függetleníthessék. Mi lenne akkor, ha a hazal államok szaporíttatnának, s azok önmaguktól erősbfllhetnének ? A Balkán félszigeten folyvást dörögnének az ágyuk, s a forradalmak gyupontja nem a megmaradt török birtokok, de a felszabadított szláv államocskák lennének. Bizony bizony ez esetben szép szerep jutna az európai diplomatáknak, főleg az osztrák-magyar birodalomnak, s fegyverrel kezünkben őrizhetnénk a keleti békét, s emellett vigyáznunk kellene, Oroszországnak a Bosporusig érő kacsintásaira. Van még egy terv, mely az utóbbi időkben sok hívet toborzott maga köré, melyet hatalmasan támogat az orosz sajtó, s valószínűleg Gorzsakoff is előáll vele Berlinben. A délszláv tartományok Austro-Magyaria s Oroszország védnöksége, sőt fenhatósága mellett föggetleníttetnének. Ez épen előjele a Kossuth által említett trialismusnak, mely hatalmas tényező lenne a dualismus által is már megtámadott magyar érdekeket még jobban fenyegetni, s mely Magyarország existentiáját leginkább veszélyeztetné. E mellett ez a közös protectorátus hamar megismerkedtetne bennünket az orosz kancsukával, vagy legalább is az orosz szuronyokkal. Ezek mind oly propositiók, melyek határozottan monarchiánk érdekei ellen irányoznak, s melyeket az osztrák-magyar monarchia képviselője Andrássy gróf még csak a tárgyalás alapjául nem fogadott el. Andrássy gróf keleti actióját az ismeretes körjegyezőkkel kezdette meg; az irányt eltalálta abban, csak a kivitel iránt ment túl a határon, mely miatt monarchiánk könnyen háboruba sodortathatott volna, sőt ezért még most is van okunk aggódni. Meg is támadtuk azonnal a körjegyzéket, s ezer szerencse, hogy a viszonyok úgy alakultak, miszerint a birodalom békéje meg nem zavartatott, ámbár a Damokles kard még mindig fölöttünk lebeg, sőt a körjegyzék bizonyos előintézkedések megtételére is kényszerűé a monarchiát. De amit elvileg, mint óhajtást fejez ki a közjegyzék, az helyes, s azt diktálják érdekeink is. Ez a pacificatió. Elégítessenek ki a raják jogos, igazságos s méltányos követelései, de Törökország integritása ne sértessék meg, mert Törökország élete, nemcsak az európai equilibriumban szerepel tényezőként, de a béke megzavarását is ellenőrzi. Ezt kell hangoztatni Andrássynak Berlinben, ebből nem szabad neki engedni egy balkányit sem. Hibás lenne azon feltevés, hogy a két hatalmas canczellárral szemben, Andrássy befolyása meg van szorítva. Andrássy soha nem volt úgy a helyzet ura mint e pillanatban, s Oroszország ép úgy mint Németország, kénytelen elfogadni az osztrák-magyar birodalomtól diktált pontozatokat. A hármas szövetséget nem az teszi erőssé, hogy ott három hatalom van, hanem az, hogy benne van az osztrák-magyar birodalom, mely az összekötő kapcsot képezi Európa többi államaival. Ha monarchiánk kilépne a szövetségből, pár nap alatt mint Orosz- s Németország ellen szövetségesül maga körül csoportosíthatná egész Európát, pedig a két északi hatalom még korántsem érezheti magát oly erősnek, hogy Európával farkasszemet nézzen. Gortsakoffnak s Bismarknak nagy szüksége van Andrássyra, s a triumvirátusban canczellázunk némi ügyességgel, könnyen kiaknázhatja monarchiánk számára a helyzet nyújtotta előnyöket. És mi, a bécsi alkudozásoknál elkövetett hiba daczára is szeretjük hinni, hogy Andrássy nem lesz vak diplomata, annál inkább is, mert az érdekünk diktálta törekvéseket, nagyon legyezgetik a Balkán félszigetről érkezett s török győzelemről szóló legújabb tudósítások. A berlini találkozásnál a gazda nélkül megjelenő Andrássynak jut a vezér szerep, vigyáznia kell, hogy a befolyást a két ravasz kancellárral szemben úgy érvényesítse, hogy az a monarchia érdekeivel ellentétbe ne jöjjön. A körülmények segítségére vannak, a pasificatióra irányuló törekvéseit érvényesítheti, csak akarnia kell. Holnap minisztertanács lesz, melyben a kormány megállapítja azt a formát, melyben a bécsi egyezséget a szabadelvű párt szombati conferenciája elé fogja terjeszteni. A delegátiók máj. 15-ére vagy 16-ára hivatnak össze. Az országgyűlési tárgyalásokra nézve a következőket olvassuk a „Budapester Correspondent“-ben. A képviselőház holnap kezd újra működéséhez. Az első ülésekben kizárólag a szükséges választásokat, ezek közt a delegáczió tagjaiét hajtja végre. Az érdemleges tárgyalások első alapját a zárszámadási bizottság jelentései képezik; a nyári idényben még a következő fontos javaslatok kerülnek tárgyalás alá: a keleti vasút megvétele, a megyék területi szabályozása, a büntető javaslat, s még pár igazságügyi s néhány közlekedésügyi előterjesztés. A vám- és kereskedelmi szövetség módosítása valamint a bankügyre vonatkozó előterjesztések most semmi esetre sem kerülnek az országgyűlés elé, hanem csak az őszre, ha t. i. a qvótakérdésben kiküldendő bizottságok már e kérdésben is egyetértésre jutottak. Az osztrák nemzeti bankkal csak néhány hét múlva kezdi mindkét kormány együttesen az alkudozásokat, addig azonban valószínűleg szükséges lesz az osztrák nemzeti banknak, a július 1-én minden következéseivel életbe lépő kereskedelmi törvény intézkedéseivel szemben, törvényes kivételes állást biztosítani. Budapest főváros mai közgyűlése igen élénk és érdekes volt. Mint alábbi tudósításunkból látható, az önálló magyar bank és külön vámterület kérdése volt tárgyalás alatt. Kik mellette szólottak, zajosan megéljeneztettek. Dobos bizottsági tag beszéde közben az elnök által rendre utasíttatott, mert többi közt a miniszterelnök minapi eljárását a szabadelvű körben igen helyesen komédiának nevezte, s oly komisz taktikának, minő még soha se fordult elő nálunk. — Ekkor már nagy volt az izgatottság. Az önálló vámisták zajosan helyeselték. A beszélni kezdő Weisz B. F-et nagy „eláll“ kiáltások fogadták, ki azonban nevetés és roppant zaj közt pártolta a kormányt, csak a vámszerződés 10 évre terjesztését sokalta. Péntek, 1876. május 5. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó hivatal: ‘Budapest IV. megyeház ér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Az irodalmi Iskarioth. A „peezerdus“ politika „veszettebes“ bukfencz* kányója, az „Ellenőr“ mai számában ki akar siklani ama bankterv bírálata alól, melyet a „tökfilkó“ képében előbb őrületes tollcsuklások között tett nevetségessé, míg az egyezmény által a felállított „négy“ pontból „tisztességes“ alku helyett gonosz árulással léptek a nemzet elé. El akarja terelni a köpenyforgató Csalóka Péter a figyelmet az egyezmény lényegétől, s botrányos hirlapirodalmi tollharczot akar kimesterkélni, hogy annak zűrzavarában keresztüllopják az érdekeinket lelketlenül megkárosító szerződést. Epétől dühöngő szótárkészletével nyakig beáll a pöczegödörbe, hogy száján lövelje mindenfelé a fertelmesség bűzös és poshadt kifejezés-anyagait, melyeket nem az erkölcsi felháborodás gyűjt nyelvelésében össze, hanem a gyepmesterség czélszerűen begyakorlott fogásai. Csernátony Lajos, kinek nevét és működését a fusc ialis, erkölcsrontó, hazavesztő jellemtelenség óriás árnyakkal övezi körül, még nem bújt a föld alá szégyenében, s nem lőtte főbe magát az általa teremtett helyzet fölött való kétségbeesésében, hanem cynicus vakmerőséggel névaláírását briggeszti oda egy czikkhez, mely alvilági szellemektől népes maszlagkonyhájában és méreggyárában „A helyzethez“ felirattal boszantja a napvilágot. Annyira vetemedik az erkölcsi érzetet rég levedlett vakmerősége, hogy a hazafiság és becsületesség jogosult és igazolt felháborodásaival szemközt a figufalevéllel takaródzó szemérmes Évát játsza, ki bujkál az Úr haragja előtt és a kígyót teszi felelőssé az elcsábításért, holott a csörgősapkás, társadalmi és politikai döghalált okádó kígyó ő maga, senki más. Velünk szemben, kik a szeplőtelen elvek meggyalázóin és a magasztos nemzeti hagyományok megbecstelenítőin suhogtatjuk a lelkiismeretes állásunkból folyó kötelességérzet ostorát, vakmerősködik ez erkölcsöket és eszméket vesztegető irodalmi tudás mesterségének frivolitásával odaszólni, hogy megrovandónak tartja „a szélsőbaloldal vezéregyéniségeit, hogy pártjuk sajtóbeli közlönyében a csapszéki politika irodalmi fattyait undok és bizonyára a sajtószabadság korlátozót maga után vonó garázdálkodására hatalmazzák fel.“ Ez már aztán az igazi „non plus ultra arczátlanság!“ Akár csak a garázda krokodil hullatná bűvészi positurában mocsárvizből sajtolt könnyeit, a miért hogy utczai kövezeten el nem koptatható bőrét a hazájának jólétére, s a polgárok jellem-épségére féltékeny irodalmi vadász megnyilazta. Ne oly érzékenyen krokodil uram! Elveszti a hatást mind a nevetségre, mind a szánalomra, midőn összehuzta marós természetét és összevágja harapós fogait az a vastagbőrü vad, mely éveken át következetes falánksággal a nemzet erkölcseit és az ország jellemszivósságát kérőzte fel ragadozó és ocsmány gyomrában. Az, kinek kezében a politika nem volt egyéb, mint a közmondásos „úri hunczutság“ irodalmi kizsákmányolása, nem jogosult szemrehányásokra fanyalodni, legfölebb imádkozhat bűnös lelkéért és némi feloldozás gyanánt üdvözölheti a tényt, hogy becsületet és hazafiságot erjesztő cselszövényeinek ellensúlyozására, az elvek elaltatott leányzója és az erkölcsök agyba-főbe vert tisztessége támadt fel, előkészíteni a nemzeti ítélet menydörgő és villámló napját. Nem a polémiának az „Ellenőr“ hasábjain elhasznált, leélt, hitelét vesztett és megtompult fegyverei illenek most Csernátony Lajos darabos idegeinek túlfeszültségéhez, hanem a „szánom-bánom“, egy tönkrejuttatott nemzet betegágya körül. Félrevezetni már nem fog senkit, kinek még egy csipetnyi jutott a természetadta józan észből a legutóbb és nyaktörő ugrásokkal követetett politikai bajazzoskodás megítélésére. Mert hát számíthat gonoszlelkü furfangja az emberi emlékezet meglágyulására, de a fajhanyatlás törvényei még annyira nem érvényesültek véreink elkorcsosulásában, hogy máról-holnapra elfeledjék, amivel bolondították. Minő elsatnyult egy rendszerre képes alapítani máról-holnapra rohamos bukfenczekben változó politikáját Csernátony Lajosnak sekélyterjesztő politikája, midőn napokkal előbb még négy pontban formulázta, hogy „meddig megy“ lehetősége, és megírta keményen a mint jó: „A kormány és a többség nem térhet vissza Bécsből meghunyászkodva, ügyefogyottan. Eredménytelenül igen, de létczéljának megóvása nélkül soha. Független magyar nemzeti bank ; fogyasztási adónk megtérítése; a vám-testitútiók igazságos megosztása; a vámtételek méltányos kijavítása. Négy pont, melyről most egy esztendeje, mindenki tudta, hogy a szabadelvű párt és kormánya mandátumában első helyütt van beiktatva. Négy pont, melyről mindenki érezte, hogy elintézése nélkül nincs siker. Négy pont, melynek eljátszása szégyenletes addiáláz, a létezés megóvása nélkül. S ezt a négy pontot adná fel a szabadelvű párt ? Nem, urak, szédítők és szédülök, ezzel a négy ponttal elbukhatik a szabadelvű párt, s próbálhat szerencsét ellenükben más, ki a nemzettel paczkázni mer, de odáig nem megyünk el soha, ahol azokból csak egyet is feláldozni kell, és még kommenteas da will.“ Nos széditök és szédülök, emberül megálltátok-e a négy pontú föltételeket? Vagy hát tintarugdalódzás volt az egész, mely feketelelküségében az ügyefogyottság és meghunyászkodás gyalázatával is megalkuszik, mert sem szó, sem ígéret, sem haza, sem isten nem kötik roszbiszemű irály gyakorlatait ? Van-e találó kifejezés, mely érdeme szerint ledorongolhatná e paczkázást a becsületes szótartás szentségével, mely még az ősbinduk primitiv államszervezetében is alapja és biztosítéka az együttlét szükségének ? Mivé zsugorodott e négy pontú követelés a miniszterileg megkötött egyezség borzasztó eredményében? Erre mondjon kadentiát Csernátony Lajos elaljasodott irodalmi működése. Sobsem kapczáskodjék kibúvó czélzattal, mikor a bor árát kérik, hanem előtte az írás, forgassa nyelvét abban. Talál irodalmi gourmandsága elég anyagot, hogy magát is, urait is az önkínzás szerzetesi példájára, véresre és tajtékossá verje. A négy pontú hepcziáskodással még nincs vége Csernátony Lajos lerészegített kakastempókban szökdelő handabandáinak. Eredendő furcsaságainak kirakatában ott áll április 26-iki kelettel a „közös bankjegyek“ kifigurázásának ötlete, melyet ma, midőn Tisza Kálmán úr kész egyezség gyanánt tárja a meghökkent világ elé, agyonhallgat ezudarsága. Lássuk csak, hogyan mulat az akkor még csak terv alakjában felmerült közös osztrák-magyar bankmonstrumon, mely szinte „terem, mint a bolond gomba“. Hogy a világ ámulata a legkisebb tévedésben se legyen, miszerint teljesen a Tisza úr által utólagosan elfogadott banktervet veszi a gúny bonczkése alá, adjuk azt főrészében szóról-szóra : nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy az érczalap csillogtatása elcsábít bennünket. Még így is csak a régi állapot lesz az, ha az az „egy és ugyanazon társaság“ Bécsből rendelkezik a magyar érczalap és a budapesti igazgatóság felett. Nem concessio ez ebben az alakban, bár elismerjük, hogy haladás annyiban, amenyiben a bécsiek e szerint nem félnének már többé attól, hogy a bankot kiraboljuk. De halljuk tovább a tervet. A bankjegyek egységesek lennének, felében német, felében magyar jeggyel és felirattal. Már itt aztán tág tér nyílik a combinatióra az uj bankjegyek alakját és nyomtatását illetőleg, s az a kérdés, hogy ki hogyan képzeli magának a fele német, fele magyar felírást. Vagy úgy, hogy a bankó hosszában egy vonallal elválasztva egyik felén kétfejű sassal, másik felén a magyar koronával, s a megfelelő felírással lenne ellátva Ilyen formán rajzolták már az élctlapok. Vagy úgy, hogy a bankó széktében lenne elválasztva, csak hogy ez esetben az a fél, melynek írása alól kerülne, sértve érezhetné magát, s akkor már helyesebb lenne, ha úgy állítanák ki, mint a tök-filkót, hogy forgathassa az ember, s kinek-kinek az az irás jutna felül, a melyik neki tetszik. Vagy úgy, hogy egymás hátán, az egyik lapja német, a másik pedig magyar lenne, így is azt hihetné mindenik, hogy az övé az igazi. Hát még a szövege ! Annak a megállapítása járna még csak nehézségekkel. „Egy forint osztrák értékben“, vagy »Egy frt osztrák-magyar értékben“ ? Vagy az egyik felén : ,,Egy osztrák forint“ németül, a másik felén pedig : „Egy magyar forint osztrák értékben“. Aztán ki váltaná be a bankjegyeket ? Talán a „cs. és k. szab. bankalapító részvénytársaság bécsi és budapesti bankjait ? — Ezek mind olyan kérdések, melyekre kíváncsian várjunk a választ. A terv további részletei szerint, lenne egy közös felügyelő tanács, mely meghatározza a kamatlábat, a kibocsátandó jegyek mennyiségének a külön érczalapokhoz viszonyítandó arányát, s ellenőrző felügyeletet gyakorolna az üzletszabályok megtartása fölött. E közös felügyelő tanácsba négy-négy tagot választana úgy az osztrák, mint a magyar bank közgyűlése, míg a kormányok részéről két-két ellenőrző tag fogna kineveztetni. Ez is igen szépen van kigondolva, csakhogy a bécsi részvénytársaság alapítván a magyar bankot is, ennek osztrák részvényesei képeznék a magyar bank közgyűlését, s így a tizenkét tagból álló felügyelő tanácsban lenne tulajdonképpen az osztrák és csak két magyar. Mi szépen megköszönjük ezt a harmadik tervet is, s megmaradunk amellett, hogy a bankkérdést meg kell most oldani véglegesen provisoriumok nélkül. Ha felállítjuk a magyar bankot, akkor a valutakérdés hamarább lesz rendezve, mert kényszerítve lesz rá mind a két fél, míg a provisorius bank a valutarendezés elnapolása lenne. Reméljük, hogy az osztrákok már kimerültek a varratokban, s nem tudnak többé egy még ennél is mulatságosabb tervet felmutatni. Mert, hogy ez a terv nagyon mulatságos, az bizonyos.“ Tessék már most megítélni bárkinek elfogulatlanul és szárazon, van-e legparányibb indoka, a jognak puszta látszata is a rövid időközökben ily fordulatokra a rezpir nélkül képes embernek, hogy vádlólag és elitélőleg lépjen fel lapunk iránya ellen, mely az ő irodalmi botrányainak visszavagdalására vette fel a modort és hangot, ha mindjárt a hatalom körül sütkérező proselytáknak feje szédül is bele. Kár fárasztaniok magukat a nem-tetszés és megbotránkozás tettetett mozdulataival, mert ha valaha, ha valakik ellen indokolt az éles hang és támadó modor, most és önök ellen uraim helyén van, sőt az egyetlen, melynek skálájából a hazaszeretet és erkölcsiség társaloghat azokkal, kiket lábbal kellett volna felrúgni az egészséges társadalom és tisztességes politika küzd homokján, míg el nem mételelyezték irodalmát, be nem húzták államának élőfáját. Régen volt, az igaz, midőn Csernátony Lajos merészen és határozottan küzdött a nagy arányokban terjedő korrupció ellen. Ő volt az, ki ellen a sajtó megrendszabályozását vették czélba a vele most egy gyékényen áruló hatalom volt részesei. Pedig hát azok erkölcstelensége nem volt oly kiszámított, nem oly mesterségesen terjesztett, nem az elvtagadás formális humbugja, és nem az árulásként kimondott egyezség állt a hátuk megött. Voltak hibáik, vétkeik és bűneik is , de mégsem a bűn volt fogantatójuk, az elvtagadás bölcsőjök, az árulás dajkadaluk, mint most Csernátony Lajos úr sajtóbeli működésének, vérlázító következményeinek. Az „Egyetértés“ felháborodásának erkölcsi és nemzeti alapja van, midőn is, úgy, amint csak azok ellen lehet és igazolt, akiknek éveken át minden szava az egymás leromboló czigánykodáson és minden tette az egymást ledöntő csaláson épült. Jüláltatták-e önök elveiket? Nem. Elárulták! Árulóknak isten osztogathat pardont, ha van túlvilág, ott, ha nincs, e földön tőlünk ugyan semmiféle fenyegetőzéssel nem fogják kicsikarni a becsülést és kíméletet, melyre egyetlen igéjük és porczikájuk sem érdemesíti. Gyávasághoz méltó lehet, a sajtószabadság korlátozását állítani fel ijesztő várus; a nálunk grassáló „szabadelvű“ párt nézeteivel tökéletesen rokon dolog lehet efféle absolutistikus csínyen törni megmaradt kis eszöket; az áramlatos erkölcstelenségnek kezére játszhat censori és börtönőri vasköpeny alá bújni az igazság hatalma elől. Csernátony Lajos ur veszett hite igényelheti, hogy egyedül hagyják a csárdában káromkodni és öklelőzni, de tanulja meg és vésse fel lelkiismeretének megmaradt foszlányaira, hogy tollunk nem remeg egy pillanatig sem, nem fog ismerni habozást egy gondolatvillanásra sem, mert nincs fenyegetés, mely elnémíthatná, míg a vezérelvek, az igazság és népérdek mellett a gazság ellen küzd. Zsarnoksággal mehetnek még talán valamire az elnémításban. Még azt sem mondjuk, hogy a becstelenséggel ez össze nem fér. Ellenkezőleg: ikertestvérek azok, kettő együtt igen alkalmas, hogy kierőszakolja a nemzeti bosszú hatalmát. De akkor aztán urak! reszkessetek Merhovay Gyula. A zárszámadási bizottság, mely az 1874-i zárszámadásokat nehány függőben hagyott tételhiány kivételével már elintézte, szombaton tartandó ülésén meghallgatja a miniszterek nyilatkozatait e függő kérdések dolgában. Újabb részletek közöl a kiegyezkedésről a bécsi új „Presse“ a következőkben: A vámkérdésben a vám és kereskedelmi szerződés megnyitása mellett, elvi egyezség jött létre a jövőben kötendő külföldi vámszerződéseknél követendő tarifákra nézve. Az egyezség nincs ugyan még formulázva, noha minden tételt magában foglal. Nyilvánosságra nem hordható, mert ez az idegen államokkali szerződések megkötését nehezítené. Mindaz által megjegyzendő hogy a hatályban levő vámtételek fentartatnak, a textil gyártmányoknak, különösen a gyapot és gyapjú áruk kivételével, melyekre nézve az angol pótszerződés mellőzésével tarifatételei Németországra terjesztetnek ki. A szigorúbb vámkezelés folytán, daczára annak, hogy a vámtételek változatlanok, a gabona import vámtételei fel fognak emeltetni, melyek nem csak az orosz hanem az olasz gabonára is ki fognak terjesztetni. A többi vámtételek fölemelése a thea, kávé, petroleum, bor, állatok és a déligyümölcsökre vonatkoznak. Vámmérséklet sehol sem fog behozatni. A vámrestitutiók a vámjövedelemből fognak megtektetni, de nem a quota arány mint eddig, hanem évenkint meghatározandó kulcs szerint fog az, Ausztria és Magyarország között feloszlatni. A kulcs alapjául pedig a productio és az adóviszonyok fognak szolgálni. A vám restitutiók, mindkét állam részéről a fogyasztási adók között a bruttó költségvetésbe vétetnek fel. Ezek mellett Ausztria, a szeszadónál, hol a magyar bruttó bevételek nagyobbak, könnyebülésben, míg ellenben a sör és czukoradónál megterheltetésben fog részesülni. A bankkérdésre vonatkozólag elhatároztatott, hogy mind a két kormány helyezze magát összeköttetésbe a nemzeti bankkal a privilégiumnak 10 évrel megújítása végett, s e mellett a következő elvek irányadók. Az osztrák nemzeti bank, osztrák magyar nemzeti bankká alakul át melynek egyik osztálya Ausztriáé a másik pedig Magyarországé lesz. A két kormány és a nemzeti banknak hozzájárulásával a jelenlegi alapon egy uj statútum fog készítetni, melynek hatálya mindkét félre kiterjesztetik. Két igazgatóság és egy felügyelő tanács fog szerveztetek A felügyelőség a legszélesebb körű és legszigorúbb ellenőrzést gyakorolja, az igazgatótanáccsal szemben, határoz mindazon esetekben, melyekre nézve az uj statútum elég világosan nem intézkedik. A magyar bank osztálynak joga van a bankérték 30 °/o-át felhasználni. A jelenleg forgalomban levő bankjegyek helyébe magyar és német felirattal ellátott bankjegyek bocsátatnak ki. A bankkali alkudozások a legközelebbi hónapban megkezdetnek. A vámrestitutiók kérdésének megoldásánál, elvben mind a két kormány által megerősíttetett a fogyasztási adóreform a czukor- és szeszadóra nézve. Ezen törvények a kiegyezésre vonatkozó javaslatokkal együtt szeptemberben, mindkét törvényhozás elé fognak terjesztetni. Elsősorban a banktörvény fog előterjesztetni, ezután a vám és kereskedelmi szerződés megújítása, végül pedig egy bizottság választása a quota meghatározása végett. A quota törvénybe fog igtattatni ezen concessio is, mely az adó-restitutioknál a magyaroknak tétett. Végül positív tudomásunk van, hogy azon absurd javaslat, mely szerint a vám- és kereskedelmiszerződés 5 év letelte után felmondható mellőztetett és valamint a quota úgy a kereskedelmi szerződés is csak a kilenczedik évbe mondható fel. A törvényhozás elé terjesztendő javaslatok szövege megegyező lesz. __ Budapest, május 4. Mint jégeső hatása a növényzetre, olyan a most már bizonyossá vált kiegyezés, mely alapjában támadja meg a nemzeti élet fáját. Midőn a vétkes bűne eltakarására tagad mindent, eltitkolja legszörnyűbb eljárását, és ilyennek láttuk a megkötő kiegyezés vezérférfiait. Nem volt nyíltság eljárásukban, mert nem bírták indokolni. Megkísérlették halogatni a valónak egész terjedelmében közétételét, hogy cseppenként mérgezzék meg a hangulatot. S e nemzet tűri, noha meggyőződhetett róla, hogy prófétája, kiben hitt, félrevezette, sőt vakmerőségében azt is kinyilatkoztatta, hogy „kénytelen constatálni, miszerint a nemzet többsége a külön vámterület alapján áll, — s mégis ennek daczára megköti az egyezséget a közös vámterület alapján. Ha az ország ezt is eltűri, valóban meg is érdemli akkor, hogy megsemmisüljön. Nem mutat fel a történelem példát, hogy ily dolgok történhetnek büntetlenül. Vagy mondjuk ki őszintén azt: nincs alkotmányosság, tegyenek aként, miként hatalomvágyuk és túlzott rojalitásuk engedi, de ne csalják a vi