Egyetértés, 1877. május (11. évfolyam, 103-129. szám)
1877-05-05 / 107. szám
XI. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házisoz hordva: Negyedévre Egy hóra , 2«>. - 1«. -1.S0 Egy szám 7 főrajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 Ir. •• minden hirdetésért küldi! 80 kr. 107. szám. Nyllttér: öt hasábos sor 80 krajczár. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Andrássy fecsegései. Andrássy Gyula külügyminiszter ur ő excellentiája megint belecsöppent a „mindent megnyertünk“ féle verebes hangulatba. Csiripelései, melyeket a Ballplatz szócsövével összeköttetésben álló „Pester Lloyd“ hoz nyilvánosságra, sok mindent elárulnak, és ezek között főképen azt, hogy nincs rendben külügyi állapotunk üres szalmája. Hanem hát azért van nekünk fennt Bécsben egy Andrássynk, hogy elcsacsogja a Residenzstadtban felszínre vergődő politika Ódiumát, s mintha valamely szeszélyes asszonykáról volna szó, úgy beszél hazája politikusairól a könnyűvérű gavallér miniszter. Azok a „szofták," azok a „szofták!“ Mennyi zavar, mennyi boszuság egy kis vendéglátás miatt. Hajfürt göndörítő pomádé sem kell, mióta a budapesti fogadtatás ég felé mereszti a bécsi körök összes hajaszállát, még ha ezekből áll is a paróka. Tökéletes hasonmása e félhivatalos hetz, államférfim berzenkedés a magyar ifjak konstantinápolyi időzése alatt keletkezett hivatalos zajongáshoz. Akkor is oly hosszú arczet vágtak a dologhoz, mintha birsalmalébe savanyították volna be valamennyi diplomatát; akkor is iszonyú erőlködést csaptak, hogy kisebbítsék és jelentéktelenné tegyék az ifjúság történelmi nevezetességű missióját. Természetesnek fogja találni mindenki, hogy látva e jelenetet, a savanyú arezok mérgelődő idegrángatásai nagyon komikus hatással vannak ránk. Mert lehet-e képzelni fennségesebb komikumot, mintha a közös külügyminiszteri Olympról leszállítják a főaugurt, párbeszédeket adnak szájába, mondatokat, amelyek félig csattannak, frázisokat, amelyek algymnasiumi irálygyakorlatokban fordulnak elő, példázatokat, amelyek közül az újak nagyon rosszak, a jók nagyon ócskák. Ehez aztán csakugyan nem kivántatik egyéb, mint egy kis esküdőzés, egy kis haragszom rád, s záradékul nehány el nem sült vizrakéta és színtelen görögtűz, és teljes lesz a játék a komolyabb közönség megnevettetésére. Legyen meggyőződve Andrássy, hogy fecsegései a „legutóbbi napok budapesti eseményei fölött“ rendkívül jó benyomást tettek ránk. Észrevettük általuk, hogy a török küldöttség fogadtatásának nagyszerű ünnepélyei nem enyésztek el benyomás nélkül, hanem felhasgatták a bécsi körök fajd süket fülét, felkavarták epéjét, s most hogy ne váljon egészségük ártalmára, alkalmat kerestek, hogyan ugrassák ki a mi bántja lelkök fekete-sárga mirigyeit. És mert régi bécsi módi, hogy az előírt receptet a legkiválóbb udvaron azokkal is bevezetik, a példa és óvatosság kedvéért : megtörtént lsz az, hogy Andrássynak jutott ki a keserű sors beteges tünetek között beszélni sok mindenről összevissza némi megnyugtatásául „a legutóbbi napok budapesti eseményei felett“ háborgó vén csontu renetiónak. Nem is ehez a részéhez van nekünk szavunk, hanem van ahoz, melyben Andrássy Gyula gr. külügyér ur futólagos tagadásba veszi lapunk ama távirati közleményét, ahol Andrássy ur megkeresései és az azokra adott válasz jön ismertetve. Ez a távirat nagy sensatiót keltett mindenfelé, s ez magában véve nem nagy nyugtalanságot okozott volna a külügyminiszter úrnak, ha a török külügyi hivatal felelete által egyúttal nevetségessé nem lett volna téve alkotmányos minéműsége az egész világ előtt. De hát bizony rajta megesett e malheur, nem csoda, ha igyekszik előle szabadulni. Ő excellentiája egész grandezzával mondja: „Csak úgy tudom, mint bármelyik pesti tanuló, hogy a kormány magánegyének utazását nem akadályozhatja meg.“ Az ám! meghisszük, hogy most már tudja, de arról jól állunk, hogy igenis lépéseket tett jövetelük megakadályozására. Távirati tudósításunk, mely azóta a világsajtóban körutat fut, az első betűtől az utolsóig valót tartalmaz, s ha Andrássy úr kiváncsi, elmondhatjuk neki Tahir bey és a szofták jövetelének összes diplomatiai körülményességeit, kezdve onnan, ahol Tahir beyt Bécsbe utasittatni kívánták, odáig, ahol a szofták utazása elé határozott akadályokat gördítettek. Elmondhatjuk, ha tetszik a lépéseket, melyeket a magyar kormány tett, és melyek sikerében annyira valaki, bízott Wenckheim úr és még más hogy biztosnak állította elmaradásukat. Sőt végül tudathatjuk ő excellentiájával a feleselést is, melyet a porta ama talpraesett válaszára a mi külügyi hivatalunk tett ; és ez most annyival inkább kötelességünk, mert Andrássy úr is elég szíves amúgy mellesleg borotvaéllel pedzeni. Azt feleselte vissza a mi külügyi hivatalunk: „c óvan elismeri a magánszemélyek szabad utazhatási jogát, de figyelmezteti a portát, hogy az esetben, ha e privát utazók oly demonstratiókra szolgáltatnak okot, amelyek nem férnek össze a monarchia jelenlegi politikájával, egy előzetes példához képest, amely Prágában Csernajefied történt, kénytelen lesz őket a határon kiutasítani.“ így Andrássy úr. Na persze az már más kérdés, oly könnyen ment volna-e ezen kiutasítás , az is más kérdés, egy elv és egy forma alá esik-e a török küldöttség a Csernojelf-féle excursióval. Lám, hogy más fajta, ott a bizonyíték Andrássy úr magatartásában. Mert hát beszélhet, amit akar, hogy nincs politikai jelentősége e fogadtatásnak, de ténynek tény marad, minden szó, minden ünnepélyes megmondja ezt, hogy igenis az ország politikai nagy aktust ez ellen nem segít tesz a vendéglátással, s semmiféle kicsinylés. De, hogy még bizonyosabb legyen Andrássy úr a fogadtatás politikai tényéről, gondoskodtunk róla a mai esti fáklyászenénél tartandó beszédekben, hogy le ne tagadhassa senki. A végén csattan az ostor és e csattanásból megérthetik fennt Bécsben, meg az egész világon, hogy a török vendéglátás ünnepélyeiben a magyar nemzet a török szövetség mellett, oroszellenes aktióra sürget. Andrássy úr fecsegéseinek így tehát legalább e részben megvan a maga haszna. Reméljük, mint jó magyar és előrelátható államférfiú figyelembe veszi tanulságait. V y. Az osztrák képviselőházban Lasser miniszter felelt Giskra interpellátiójára a keleti politikára nézve. Lasser ezeket monda: A monarchia magatartása az orosz-török háború kitörésekor megfelel annak, mely a keleti bonyodalmak tartama óta követtetett, s következetesen figyelembe vétetett. Fáradozásai a keleti keresztények sorsának gyakorlati javaslása ügyében ismeretesek, és mindenfelől méltányoltattak. Egyidejűleg törekvéseit a béke fenntartására, s midőn ez lehetetlenné vált, a háború localizálására irányultak. Minthogy a hatalmak fáradozásának nem sikerült a háborút Orosz- és Törökország közt megakadályozni, az osztrák-magyar kormány kettős feladat elé látja magát helyezve. Először mindent elkövetni, hogy a háború európai conflagratiora ne vezessen, másodszor a háború következményeit illetőleg a keleti ügyek végleges alakulatára minden körülmény közt azon befolyást gyakorolni, érvényre emelni, mely megfelel a monarchia helyzete és érdekeinek. Ez érdekek védelmére az osztrák-magyar kormány, a semlegesség kijelentése után is, fenntartotta acójának szabadságát. Eddig az osztrák-magyar kormánynak sikerült az események fejlődését, katonai intézkedések megtétele nélkül követni, hű fog maradni alapelvéhez, hogy az államkincstárt az indokolatlan mozgósítás súlyával ne terhelje, s most sem lát okot a katonai intézkedésekre. Másrészről a kormány tudja, hogy egy hatalom sem bír az európai keletet illetőleg közelebb fekvő és nagyobb fontosságú érdekekkel, mint Ausztria-Magyarország s ismeri felelősségét is teljes mértékben, mind ennek daczára a kormány biztossággal tekint az események elé. E biztosságot az összes hatalmakhoz való baráti viszonyai s azon nyíltságból meriti, melylyel az osztrák-magyar politika a kellő időben, minden irányban, kifejezésre juttatott s végül a meggyőződésből, hogy a császár ott, ahol a monarchta érdekei védelméről van a szó mindenkor népei önfeláldozására, a népek képviselőinek hazafiasságára teljes bizalommal számolhat. E biztosság, valamint azon előérzet folytán, melyet a képviseleti testületek előrelátása által sikeresen kifejtett hadsereg nyújt, a kormány jelenleg is azon helyzetben van, hogy Ausztria-Magyarország hangját, katonai intézkedések megtétele nélkül, a kellő tekintetbevételre hangoztathatja. (Tetszés.) A közös hadügyi budgetről a „N. Fr. Pr.“ ezeket jelenti. Az 1878-ik évi közös hadügyi budget, a megelőző évhez képest, huszonegy millió, ötszázhatvanezer, hatszázkilenczvenegy frt többletet mutat fel. És pedig a rendesben 5.832,568 frt; a rendkívüliben 10.608,381 frt a beszállásolási törvény folytán 1.460,000 frt; pótlék a múlt esztendőre 3.659,742 frt, ezek között következő részletes tételek: tüzérség (rendes) 699,368 frt, rendkívüli 314,345, a századosoknak lóval ellátása (az első esztendőre) 134,863 frt, remonták depótjának részleges aktiválása (rendes) 132,548, rendkívüli 130,810, a legénységi eledel javítása 1.650,000 árpótlék, az ellátásnál 2.000,000, fegyverek 4.393,960 a budai Krisztinavárosi kórház új építése 85,000 a többi többlet a megszaporított előléptetése terveztetik. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Gorove elnök megnyitván, előterjesztette a kijelölő bizottság által megállapított névsort a bank és vámügyi bizottságokra vonatkozólag. E szerint a bankbizottságba kijelöltetnek a szabadelvű párt részéről: Bánó József, Ernuszt Kelemen, Fáik Miksa, Horváth Gyula, Horváth Lajos, Kerkapoly Károly, Márkus István, Várady Gábor, Wahrman Mór, Zsedényi Ede; a füg. szabadelvű párt részéről: Chorin Ferencz és Lichtenstein Lajos; a függetlenségi párt részéről Helfy Ignácz; a jobboldali ellenzék részéről: Bujanovics Sándor A vámügyi bizottságba a szabadelvű párt részéről: Baross Gábor, Dániel Pál, Harkányi Frigyes, Kauter Gyula, Korizmics László, Péchy Mami gr., Plachy Tamás, Szapáry Gyula gr., Tisza László, Tóth Vilmos; a függ. szab. párt részéről: Simonyi Lajos b., Mudrony Soma; a függetlenségi párt részéről: Simonyi Ernő; a jobboldali ellenzék részéről : Apponyi Albert gr. A horvátok részéről a bankbizottságba : Pejacsevich László gr. a vámügyibe: Puszt Dragutin. Ezenkívül Trefort közoktatási miniszter előadta a holnapi ülésben Simonyi Ernő, Csatár Zsigmond és Madarász József interpellátióikra adandó válaszait; utána a Pisei igazságügyminiszter adta elő Chorin Ferencz interpellátiójára ugyancsak a holnapi ülésben adandó válaszát. Az értekezlet mindkét választ helyeslő tudomásul vévén, az ülés véget ért. A háboru. Egy tegnap este érkezett bukaresti távirat kemény ágyuharczról hozott hírt, mely délelőtt 10 órakor Braila közelében három török monitor és az orosz parti ütegek közt folyt volna. Az említett távirat mindössze is csak néhány sorból áll, de azon állításával, hogy a törökök magát a várost lövik s azon megjegyzésével, hogy a holtak és az égő házak száma ismeretlen , elég ösztönt adott a képzelőtehetségnek , hogy a Brailánál történtekről a legborzasztóbb képet alkossa. Egy másik, de később érkezett távirat már odamódosította az előbbinek jelentését, hogy csak egy monitor jelent meg Braila mellett, s ez is csak két lövést tett az orosz ütegekre, melyek tüzelése csakhamar gyors visszavonulásra kényszerítette. Bizonyára legjobban megközelíti a valóságot azon válasz, melyet Kogolnicseanu miniszter a román kamarában ez eset iránt tett interpellációra adott. E szerint az oroszok kezdték a tüzelést, melyre a törökök válaszoltak. Öt bomba véletlenül Brailába esett, kettő köz illők arefect házába hullott. Emberélet nem esett áldozatul, egy ház azonban szétromboltatott. Bízvást feltehetjük, hogy nevezett miniszter,aki az estről kétségkívül a leghitelesebb értesítést kapta, sem többet sem kevesebbet nem mondott a valóságnál. Érdekes azonban, miként használta föl ez alkalmat a miniszter arra, hogy a törököknek félreérthetlen békét mondjon. „Az eredmény — mondja — sajnos ugyan, de török részről nem volt szándékolva." Nem kevésbbé érdekes a miniszternek ez alkalommal tett pilátusi kézmosása, azt mondván, hogy ő kezdettől fogva ellenezte a Románia függetlenségi nyilatkozatára vonatkozó óhajtást. Mindennek meg van a maga oka s igy a román miniszternek a Törökország felé vetett ezen kacsintásának is. Még a háború jóformán el sem kezdődött : az egész orosz hadsereg sincs román még területen, s a románok már is megelégelték a mulatságot. A román nép nem nagy kedvelője a puskaporszagnak s füleit sértik az ágyudörrenések, melyektől fut merre lát, származtak legyen barát vagy ellenségtől, minélfogva a kormány most a legélesebb szemrehányásoknak van kitéve a lakosság részéről, mely kétségbeesve gondol arra, ha még a török is s még hozzá mint ellenség talál beköszönteni. Azért jónak látta Kogelnicseanu ugyanez alkalommal még egy marok tömjénnel füstölni Törökország tiszteletére s a románok megnyugtatására, kijelentvén válaszának végén, hogy Románia nem tekinti magát háborúban levőnek Törökországgal. A „Presse“ szerint Zichy gróf Reuss herczeg társaságában valószínűleg 11-én távozik Bécsből, s 12-én indul Triestből Konstantinápolyba. A Hir szerint Braila és Barbosi bombázása tegnap újra megkezdődött. Az orosz főparancsnok egy hivatalos jelentése így szól: Akadálytalanul folytatjuk előnyomulásunkat. Moldva és Oláhország lakosai csapataink iránt rokonszenvet tanúsítanak. A törökök tétlenek maradnak csapatainkkal szemben, melyek az alsó Duna partjainak pontjait megszállják, amennyire eddig tudva van, a törökök sehol nem tesznek előkészületeket a Dunán való átmenetelre. * Az angol alsóházban Northcote kijelentette, hogy Anglia a Suez-csatorna semlegesítését vagy oly megállapodást, mely a hadihajók átmenetelét háború idején megakadályozza, nem helyeselhetné, mert ezzel a csapatszállító hajók menete Indiába és Indiából lehetetlenné válnék. A kormány rendszabályokat teend, hogy a hajózást a csatornán védje. Bourke államtitkár egy hozzá intézett kérdésre kijelentette, hogy az iránt nincs nemzetközi megállapodás, minő czikkek tartoznak a hadi dugáru fogalma alá s nem is lenne czélszerű a hadakozó feleket felhívni, hogy specializálják a hadi dugálu fogalma alá tartozó czikkeket. Az Egyptomra vonatkozó interpellátióra Bourke azt felelte, hogy Egyptom egy ferman által 30.000 főnyi segélysereg kiállítására van kötelezve, mely szám háború idején még emelhető. A tributum fizetése s ama sereg kiállítása közt semmi összefüggés nincs. Szombat, 1877. május 5. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak kármentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal : Budapest, IV. himgó-utca 1. se. hová az eififizetési pénzek küldendők. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház május 4-én tartott ülése. Elnök: Ghyczy Kálmán; jegyzők: Molnár Aladár, Horváth Gyula, Orbán Balázs A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Széll Kálmán, Perczel Béla, Péchy Tamás, Wenckheim Béla dr., Szende Béla, Bedekovich Kálmán. Beöthy Algernon jegyző olvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, mely észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Hajdumegye közönségének feliratát a bank- és vámügyi törvényjavaslatok mellőzése tárgyában; Selmecz és Bélabánya sz. kir. városok kérvényét a közigazgatási hatóságok előtt tett hamis tanuzásnak, valamint a közigazgatási hatóságok által lezárolt tárgyak elsikkasztásával elkövetett zártörésnek a bűntények sorában leendő felvétele iránt; Hunyadmegye közönsége a nagyenyedi első folyamodásu kir. törvényszék visszaállításáért , s Budomir Nándor volt m. k. honvédfőhadnagy állásához mért honvédtiszti állomásért folyamodnak. Ki fognak adatni a kérvényi bizottságnak. Gorove István az összeférhetlenségi bizottság jelentését nyújtja be Axente Szeveru ügyében. A ház a jelentést tudomásul vevén, felhatalmazza az elnökséget az új választásra vonatkozó intézkedések megtételére. E jelentés kimondja, hogy Axente mandátumától megfosztatik. Elnök ezután kérdést intéz a házhoz aziránt, mikorra szándékozik a bank- és vámügyi bizottság megválasztását kitűzni ? A ház a két bizottság megválasztását holnapra tűzi ki. Következik a gyámügyi törvényjavaslat, illetőleg az e javaslat egyes részeinek a bizottsághoz való utasítása iránt beadott javaslatok. Apponyi Albert hozzájárul Teleszky módosítványához. Mandel Pál kárhoztatja, hogy eme javaslat nem annyira benső értéke, mint a személyes tekintet súlya alatt átalánosságban erőszakoltatott. (Zaj. Ellenmondás a középen.) hogy azután egy oly indítvány fogadtassák el, mely egyértelmű a tervjavaslat teljes visszautasításával s a bizottság visszautasításával annak tökéletes átdolgozására. Cato mondásával tart s azt mondja, hogy neki a legyőzött ügy tetszik. Azzal a mondással fejezi be beszédét, hogy a jelen eset újra meggyőzte a felől, hogy bármily sokat tanult és dolgozott is valaki, mégsem tud mindent. (Zaj.) Tisza Kálmán miniszterelnök kötelességének tartja azon magyarázat ellen, melyet Teleszky indítványának két oldalról is adtak, felszólalni s megjegyzi, hogy ha e felszólalóknak az volt volna a czélja, hogy a Teleszky-féle javaslat el ne fogadtassák, s a többség a törvényjavaslat jelen alakjában való keresztülvitelére fölingereltessék, arra igen jól megválasztották fegyvereiket. (Élénk tetszés). Elfogadja Teleszky javaslatát. Kállay Béni szintén elfogadja Teleszky javaslatát Móricz Pál Mandel ellen szólal fel. Tartja e javaslatot oly jónak, mint híres jogászkapacitások nem egy javaslatát, s azért visszautasítja a többség szavazata gyanúsítására felhozott megjegyzéseket. (Helyeslés). Szontagh Pál (somogyi) kijelenti, hogy eme gyanúsítások folytán, melyek ellenkeznek a parlamenti élet transzikcionális természetével, nem fogadja el Teleszky módosítványát. (Helyeslések.) Szilágyi Dezső azt kéri, hogy határozzon a ház a tárgy természetéhez képest, amely tükröződött a miniszterelnök higgadt és nyugodt felszólalásában. (Helyeslés.) A ház, erre nagy többséggel elfogadja Teleszky módosítását. Elnök jelenti, hogy a részletes tárgyalást — azon pontoknál, melyeket a Teleszky javaslata nem érint — folytathatja a ház. Kérdi, hogy szándékozik-e a ház a tárgyalást folytatni, vagy akkora halasztja azt, midőn a közigazgatási bizottság beadja jelentését Teleszky indítványa iránt. Tisza Kálmán miniszterelnök és belügyminiszter azt véli, hogy míg el nem lesz intézve eme javaslat sorsa, addig a további tárgyalás czélszerűen nem lesz eszközölhető. A tárgyalás elhalasztása mellett van tehát, de indítványozza, hogy a közigazgatási bizottság utasíttassék a kérdés azonnal tárgyalás alá vételére s mielőbbi jelentéstételre. (Élénk helyeslés.) A ház erre elhatározza a tárgyalás abbanhagyását s ennél fogva — a napirenden más tárgy nem lévén — Tisza Kálmán miniszterelnök (másfél órával a jelzett idő előtt) adja meg válaszát a külügyi kérdésben hozzá intézett interpellácziókra. Tisza Kálmán min. elnök : T. képviselőház ! Az interpellálók közül, melyek újabban hozzám intéztettek, három van, mely a keleti makkal foglalkozik és ezek közül egy a bonyodalSomssich Pál t. képviselő úré, különösebben kiterjeszkedik a dunai gőzhajózás kérdésére is. Mindenek előtt azt kívánom megjegyezni, hogy ezen utóbbi kérdést mostani nyilatkozatom keretébe felvenni nem szándékozom. Továbbá kérni bátorkodom a t. házat, méltóztassék belenyugodni abba, mint ez már máskor is hasonló esetekben történt, hogy ezen interpellátiókra együttessen nyilatkozzam, ami természetesen a t. interpelláló képviselő urakra nézve azon jogosultságot, hogy véleményüket elmondhassák épen úgy mind máskor, nem vitiábta, most sem fogja csorbítani. Annyival is inkább vélem azt tehetni ma, mert miként ez oly időkben, mint a mostaniak, másként nem is lehet. Simonyi Ernő t. képviselő úr határozottan csak annyiban kérte kérdéseire a feleletet, amennyiben ez a közügyek kára nélkül e pillanatban lehetséges. Hasonlóképen Chorin Ferencz képv.ár is beszédében elmondta, hogy ő is tudja, hogy vannak idők, midőn kormányok egyes kérdésekre nézve, oly fesztelenül, mint ezt egyes képviselő tehetné, nem nyilatkozhat. És Somssich Pál igen t. barátom is megérintette ezen eszmét beszédében. Ezeknek előrebocsátása után bátor leszek megtenni a nyilatkozatot, mely — amennyire ez ma lehetséges — az osztrák-magyar monarchia külügyi vezetésének irányzatát megismerteti, csakis még azt tévén hozzá az előadottakhoz — mintegy ez is kérdeztetett tőlem, hogy ezen irányzattal a magyar kormány határozottan egyetért. Az osztrák-magyar monarchia magatartása az orosz-török háború kitörése óta, és kitörése alkalmából, megfelel annak, melyet a keleti bonyodalmakkal szemben elejétől fogva elfoglalt. A keleti keresztyén népek sorsának gyakorlati javítására intézett törekvései ismeretesek is, és minden oldalon méltányoltattak is. Egyúttal oda volt az igyekezett fordítva, oda törekedett a kormány, hogy a béke megóvassék, vagy ha ez nem lehet, hogy a kitört háború lokalizáltassék. Most, midőn az orosz-török háború kitörését meggátolni nem lehetett, két feladatot lát maga előtt a külügyi kormány. Az első az, megtenni mindent, hogy a háború következménye ne legyen egy európai bonyodalom; a második, hogy a háborúnak a keleti ügyek végleges alakulására, lehető következményeire nézve minden körülmény közt érvényre emelkedjék azon befolyás, mely az osztrák-magyar monarchia helyzetének és érdekeinek megfelel. Ezen érdekek megóvása szempontjából az osztrák-magyar monarchia semlősségének kimondása után is a kormány fenntartotta és fenntartja a cselekvés szabadságát. Eddig sikerült a kormánynak az eseményeket kellően követni anélkül, hogy katonai intézkedések lettek volna szükségesek, és azon nézetéhez, hogy az államkincstár nem indokolt mozgósítással ne terheltessék, most is ragaszkodik, és most sem lát okot a katonai rendszabályok életbeléptetésére, de másfelől érzi, hogy Európa keletén egy hatalomnak sincs közelebb fekvő érdeke, melyet megóvnia kellene, mint épen az osztrák-magyar monarchiának, ismeri teljes mértékben felelősségét, de bizalommal néz az események elé. Meriti ezen bizalmat azon határozattan barátságos viszonyból, melyben minden többi hatalommal áll; meriti továbbá azon nyíltságból, mellyel minden irányban és annak idejében kinyilvánította a magy.osztrák monarchia keleti politikájának czélzatait és irányát, és meríti végezetül azon meggyőződéséből, hogy ő császári és ap. királyi felsége ott, ahol a magyar-osztrák monarchia érdekeinek megóvásáról van szó, összes népeinek odaadó támogatására, a törvényhozó testületeknek és az országnak hazafiságára, minden körülmény közt föltétlenül számíthat. Ezen bizalom, és azon erő érzeténél fogva, melyet a törvényhozások előrelátása folytán sikeresen kifejlett haderő ad, még ma is azon helyzetben látja magát a külügyi kormányzat, hogy a monarchia szavának szükséges számbavételét biztosíthatja katonai intézkedések tétele nélkül is. Ez az t. ház, mit a jelen helyzetben felelhetek. Nem terjeszkedem ki az egyes kérdésekre, de miután mint előrebocsátottam, maguk a t. interpelláló urak részint az interpellácziókban, részint beszédeikben kimondottak, hogy ez alig lehetséges, azon reményben vagyok, hogy a t. ház ezen nyilatkozatot annyival inkább fogja tudomásul venni, mert annyit mindenesetre látni fog belőle, hogy a kormányok tudják, mily nagy érdekéről van itt szó az osztrák-magyar monarchiának és ebben Magyarországnak, s hogy az ezen érdekek szempontjából szükséges teendőket folytonos figyelemmel kisérik s hogy ezen érdekek megóvásával szemben a cselekvés szabadságát megtartották, kérem, méltóztassék e nyilatkozatomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Simonyi Ernő: T. ház! Azon érdekek, amelyek a most tárgyalás alatt lévő kérdéssel összefüggésben vannak, oly nagyok és oly fontosak, hogy valóban bővebb megfontolást igényelnek és nemcsak egyes ember részéről, hanem, amennyire lehetséges, az összes ház részéről, hogy azokról mélyen és komolyan gondolkozván, eszmecsere merüljön föl a házban, amely tájékozásul és istápolásul erősítésül szolgálhatna a kormánynak azon politika meghatározásában, amelyet követnie az országérdeke követeli, és amelyet a nemzet törvényhozása a jelen körülmények közt követendőnek tart. Ezért én sajnálom, hogy a mi házszabályaink értelmében az ily fontos kérdésekben tett interpellációkra adott válaszokra csak az felelhet, aki az interpellációt tette, és ennek is rögtön kell felelnie. Én nem azon szándékból, mintha a kormány eljárását el akarnám ítélni, nem azon szándékból, mintha a miniszterelnök úrnak az interpellációkra adott válaszát roszalni kívánnám, hanem a tárgy nagy fontosságánál és hazánk nagy érdekeinél fogva óhajtanám, hogy a kormány is beleegyeznék és a t. ház is beleegyeznék abba, annélkül, hogy most véleményt mondanánk a fölött, mi az interpellációra adott válasznak tulajdonképeni motívuma, a ház elhatározná azt, hogy valamelyik közelebbi napon ezen ügyet tárgyalás alá fogja venni. Tudom én nagyon jól, hogy ily háborús ügyet, a külföld irányában álló ily viszonyokat és igen kényes viszonyokat magában felölelő ügyek tárgyalása nem a legkényelmesebb dolog a kormányra nézve, sőt megtörténik, hogy a tárgyalás által egyenesen az ellenkező czél mozduttatik elő, mint amely eléretni óhajtatik, hanem azt hiszem, hogy a ház minden tagja át lévén hatva az ügynek és helyzetnek komolyságától és azon kényes feladattól, melyet ily ügy tárgyalása megkíván, azt hiszem, hogy nyilatkozatában mindenki oda fog szorítkozni, hogy az ország politikájának és az ország érdekeinek megóvása szempontjából oly véleményt nyilvánítson, amely sem a kormányt nem kompromitálja, sem valamely külhatalom megsértésére okot nem szolgáltat. Ami a miniszterelnök úrnak adott válaszát illeti, ő azzal kezdi, hogy a külügyi kormány politikája most az orosz-török háború irányában is az, mely volt ezen keleti bonyodalmak kezdetétől fogva. Eleinte ugyanis a béke megóvására volt irányozva a kormány törekvése, most pedig a háború localizálására. Méltóztassék megengedni a miniszterelnök úr, de én a két dologban nem látok azonosságot. Egészen más dolog a béke megóvása, és egészen más dolog a háború localizálása. Ami Magyarországot illeti, ha a béke megóvatik, érdekei meg vannak óva, mert akkor közelében semmi területi habozás nem történik, akkor közelében semmi hatalmi egyensúly meg nem zavartatik, tehát marad a dolog ott, ahol volt. De azáltal, hogy a háború lokalizálva van, még nem bírunk garanciát arra nézve, hogy a háború lokalizáltsága fel ne falja a másikat és a helyzet egészen meg nem változik, úgy hogy a helyett,