Egyetértés, 1877. május (11. évfolyam, 103-129. szám)

1877-05-05 / 107. szám

XI. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben h­ázisoz hordva: Negyedévre Egy hóra , 2«>. - 1«. -1.S0 Egy szám 7 főrajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 I­r. •• minden hirdetésért kü­ldi! 80 kr. 107. szám. Nyllttér: öt hasábos sor 80 krajczár. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Andrássy fecsegései. Andrássy Gyula külügyminiszter ur ő excellentiája megint belecsöppent a „min­dent megnyertünk“ féle verebes hangu­latba. Csiripelései, melyeket a Ballplatz szó­csövével összeköttetésben álló „Pester Lloyd“ hoz nyilvánosságra, sok mindent elárulnak, és ezek között főképen azt, hogy nincs rendben külügyi állapotunk üres szalmája. Hanem hát azért van nekünk fennt Bécsben egy Andrássynk­, hogy elcsacsogja a Residenzstadtban felszínre vergődő poli­tika Ódiumát, s mintha valamely szeszé­lyes asszonykáról volna szó, úgy beszél hazája politikusairól a könnyűvérű gavallér miniszter. Azok a „szofták," azok a „szofták!“ Mennyi zavar, mennyi boszuság egy kis vendéglátás miatt. Hajfürt göndörítő po­­mádé sem kell, mióta a budapesti fogadtatás ég felé mereszti a bécsi körök összes haja­­szállát, még ha ezekből áll is a paróka. Tökéletes hasonmása e félhivatalos hetz, államférfim berzenkedés a magyar ifjak konstantinápolyi időzése alatt keletke­zett hivatalos zajongáshoz. Akkor is oly hosszú arczet vágtak a dologhoz, mintha birsalmalébe savanyították volna be va­lamennyi diplomatát; akkor is iszonyú erőlködést csaptak, hogy kisebbítsék és je­lentéktelenné tegyék az ifjúság történelmi nevezetességű missióját. Természetesnek fogja találni mindenki, hogy látva e jelenetet, a savanyú arezok mérgelődő idegrángatásai nagyon komikus hatással vannak ránk. Mert lehet-e kép­zelni fennségesebb komikumot, mintha a közös külügyminiszteri Olympról leszállít­ják a főaugurt, párbeszédeket adnak szá­jába, mondatokat, a­melyek félig csattan­nak, frázisokat, a­melyek algymnasiumi irálygyakorlatokban fordulnak elő, példáza­tokat, a­melyek közül az újak nagyon rosszak, a jók nagyon ócskák. Ehez aztán csakugyan nem kivántatik egyéb, mint egy kis esküdőzés, egy kis haragszom rád, s záradékul ne­hány el nem sült vi­zrakéta és színtelen görögtűz, és teljes lesz a játék a komo­lyabb közönség megnevettetésére. Legyen meggyőződve Andrássy, hogy fecsegései a „legutóbbi napok budapesti eseményei fölött“ rendkívül jó benyomást tettek ránk. Észrevettük általuk, hogy a török küldöttség fogadtatásának nagyszerű ünnepélyei nem enyésztek el benyomás nélkül, hanem felhasgatták a bécsi körök fajd süket fülét, felkavarták epéjét, s most hogy ne váljon egészségük ártalmára, al­kalmat kerestek, hogyan ugrassák ki a mi bántja lelkök fekete-sárga mirigyeit. És mert régi bécsi módi, hogy az előírt re­ceptet a legkiválóbb udvaron azokkal is be­­vezetik, a példa és óvatosság kedvéért : megtörtént lsz az, hogy Andrássynak ju­tott ki a keserű sors beteges tünetek kö­zött beszélni sok mindenről össze­vissza némi megnyugtatásául „a legutóbbi napok budapesti eseményei felett“ háborgó vén csontu renetiónak. Nem is ehez a részéhez van nekünk szavunk, hanem van ahoz, melyben An­drássy Gyula gr. külügyér ur futólagos tagadásba veszi lapunk ama távirati közle­ményét, a­hol Andrássy ur megkeresései és az azokra adott válasz jön ismertetve. Ez a távirat nagy sensatiót keltett min­denfelé, s ez magában véve nem nagy nyugtalanságot okozott volna a külügymi­niszter úrnak, ha a török külügyi hivatal felelete által egyúttal nevetségessé nem lett volna téve alkotmányos minéműsége az egész világ előtt. De hát bizony rajta meg­esett e malheur, nem csoda, ha igyekszik előle szabadulni. Ő excellentiája egész grandezzával mondja: „Csak úgy tudom, mint bármelyik pesti tanuló, hogy a kormány magánegyé­nek utazását nem akadályozhatja meg.“ Az ám! meghis­szük, hogy most már tudja, de arról jól állunk, hogy igenis lé­péseket tett jövetelük megakadályozására. Távirati tudósításunk, mely azóta a világ­sajtóban körutat fut, az első betűtől az utolsóig valót tartalmaz, s ha Andrássy úr kiváncsi, elmondhatjuk neki Tahir bey és a szofták jövetelének összes diplomatiai kö­rülményességeit, kezdve onnan, a­hol Ta­hir beyt Bécsbe utasittatni kívánták, odáig, a­hol a szofták utazása elé határozott aka­dályokat gördítettek. Elmondhatjuk, ha tet­szik a lépéseket, melyeket a magyar kor­mány tett, és melyek sikerében an­­­nyira valaki, bízott Wenckheim úr és még más hogy biztosnak állította elma­radásukat. Sőt végül tudathatjuk ő excel­­lentiájával a feleselést is, melyet a porta ama talpraesett válaszára a mi külügyi hivatalunk tett ; és ez most annyival in­kább kötelességünk, mert Andrássy úr is elég szíves amúgy mellesleg borotvaéllel pedzeni. Azt feleselte vissza a mi külügyi hivatalunk: „c ó­van elismeri a ma­gánszemélyek szabad uta­z­­h­a­t­á­s­i jogát, de figyelmez­teti a portát, hogy az eset­­b­en, ha e privát utazók oly d­emonstratiókra szolgá­l­­tatnak okot, a­melyek nem férnek össze a monarchia je­l­e­n­l­e­g­i p­o­l­i­t­i­k­á­j­á­v­a­l, e­g­y előzetes példához képest, a­mely Prágában C­s­e­r­n­a­j­e­fi­­ed történt, kénytelen lesz őket a határon kiutasítani.“ így Andrássy úr. Na persze az már más kérdés, oly könnyen ment volna-e ezen kiutasítás , az is más kérdés, egy elv és egy forma alá esik-e a török küldöttség a Csernojelf-féle excursióval. Lám, hogy más fajta, ott a bizonyíték Andrássy úr magatartásában. Mert hát beszélhet, a­mit akar, hogy nincs politikai jelentősége e fogadtatásnak, de ténynek tény marad, minden szó, minden ünnepélyes meg­mondja ezt, hogy igenis az ország politi­kai nagy aktust ez ellen nem segít tesz a vendéglátással, s semmiféle kicsiny­lés. De, hogy még bizonyosabb legyen Andrássy úr a fogadtatás politikai tény­éről, gondos­kodtunk róla a mai esti fáklyászenénél tartandó beszédekben, hogy le ne tagad­hassa senki. A végén csattan az ostor és e csattanásból megérthetik fennt Bécsben, meg az egész világon, hogy a török vendéglátás ünnepélyeiben a magyar nemzet a török szövetség mellett, orosz­­ellenes aktióra sürget. Andrássy úr fecsegéseinek így tehát legalább e részben meg­van a maga haszna. Reméljük, mint jó magyar és előrelátható államférfiú figyelembe veszi tanulságait. V­ y. Az osztrák képviselőházban Lasser miniszter felelt Giskra interpellátiójára a keleti po­litikára nézve. Lasser ezeket monda: A monarchia magatartása az orosz-török háború kitörésekor megfelel annak, mely a keleti bonyodalmak tar­tama óta követtetett, s következetesen figyelembe vétetett. Fáradozásai a keleti keresztények sorsának gyakorlati javaslása ügyében ismeretesek, és min­denfelől méltányoltattak. Egyidejűleg törekvéseit a béke fenntartására, s midőn ez lehetetlenné vált, a háború localizálására irányultak. Minthogy a ha­talmak fáradozásának nem sikerült a háborút Orosz- és Törökország közt megakadályozni, az osztrák-magyar kormány kettős feladat elé látja magát helyezve. Először mindent elkövetni, hogy a háború európai conflagratiora ne vezessen, másodszor a háború következményeit illetőleg a keleti ügyek végleges alakulatára minden körülmény közt azon befolyást gyakorolni, érvényre emelni, mely meg­felel a monarchia helyzete és érdekeinek. Ez ér­dekek védelmére az osztrák-magyar kormány, a semlegesség kijelentése után is, fenntartotta ac­­­­ójának szabadságát. Eddig az osztrák-magyar kormánynak sikerült az események fejlődését, ka­tonai intézkedések megtétele nélkül követni, hű fog maradni alapelvéhez, hogy az államkincstárt az indokolatlan mozgósítás súlyával ne terhelje, s most sem lát okot a katonai intézkedésekre. Másrészről a kormány tudja, hogy egy ha­talom sem bír az európai keletet illetőleg közelebb fekvő és nagyobb fontosságú érdekekkel, mint Ausztria-Magyarország s ismeri felelősségét is tel­jes mértékben, mind ennek daczára a kormány biztossággal tekint az események elé. E biztossá­got az összes hatalmakhoz való baráti viszonyai s azon nyíltságból meriti, melylyel az osztrák-ma­gyar politika a kellő időben, minden irányban, kifejezésre juttatott s végül a meggyőződésből, hogy a császár ott, a­hol a monarch­ta érdekei védelméről van a szó mindenkor népei önfeláldo­zására, a népek képviselőinek hazafiasságára teljes bizalommal számolhat. E biztosság, valamint azon előérzet folytán, melyet a képviseleti testületek előrelátása által sikeresen kifejtett hadsereg nyújt, a kormány jelenleg is azon helyzetben van, hogy Ausztria-Magyarország hangját, katonai intézkedé­sek megtétele nélkül, a kellő tekintetbevételre han­goztathatja. (Tetszés.) A közös hadügyi budgetről a „N. Fr. Pr.“ ezeket jelenti. Az 1878-ik évi közös had­ügyi budget, a megelőző évhez képest, huszonegy millió, ötszázhatvanezer, hatszázkilenczvenegy frt többletet mutat fel. És pedig a rendesben 5.832,568 frt; a rendkívüliben 10.608,381 frt a beszálláso­­lási törvény folytán 1.460,000 frt; pótlék a múlt esztendőre 3.659,742 frt, ezek között következő részletes tételek: tüzérség (rendes) 699,368 frt, rendkívüli 314,345, a századosoknak lóval ellátása (az első esztendőre) 134,863 frt, remonták depót­­jának részleges aktiválása (rendes) 132,548, rend­kívüli 130,810, a legénységi eledel javítása 1.650,000 árpótlék, az ellátásnál 2.000,000, fegyverek 4.393,960 a budai Krisztinavárosi kórház új építése 85,000 a többi többlet a megszaporított előléptetése ter­veztetik. Az országgyűlési­­ s­z­­a­b­a­d­e­l­­v­ű párt mai értekezletét Gorove elnök megnyitván, előterjesztette a kijelölő bizottság által megállapí­tott névsort a bank és vámügyi bizottságokra vo­natkozólag. E szerint a bankbizottságba kijelöltet­nek a szabadelvű párt részéről: Bánó József, Er­­nuszt Kelemen, Fáik Miksa, Horváth Gyula, Hor­váth Lajos, Kerkapoly Károly, Márkus István, Vá­­rady Gábor, Wahrman Mór, Zsedényi Ede; a füg. szabadelvű párt részéről: Chorin Ferencz és Lich­tenstein Lajos; a függetlenségi párt részéről Helfy Ignácz; a jobboldali ellenzék részéről: Bujanovics Sándor A vámügyi bizottságba a szabadelvű párt részéről: Baross Gábor, Dániel Pál, Harká­nyi Frigyes, Kauter Gyula, Korizmics László, Pé­­chy Mami gr., Plachy Tamás, Szapáry Gyula gr., Tisza László, Tóth Vilmos; a függ. szab. párt részéről: Simonyi Lajos b., Mudrony Soma; a füg­getlenségi párt részéről: Simonyi Ernő; a jobboldali ellenzék részéről : Apponyi Albert gr. A horvátok részéről a bankbizottságba : Pe­­jacsevich László gr. a vámügyibe: Puszt Dra­­gutin. Ezenkívül Trefort közoktatási miniszter elő­adta a holnapi ülésben Simonyi Ernő, Csatár Zsig­­mond és Madarász József interpellátióikra adandó válaszait; utána a Pi­­sei igazságügyminiszter adta elő Chorin Ferencz interpellátiójára ugyancsak a holnapi ülésben adandó válaszát. Az értekezlet mindkét választ helyeslő tudomásul vévén, az ülés véget ért. A h­á­b­o­r­u. Egy tegnap este érkezett bukaresti távirat kemény ágyuharczról hozott hírt, mely délelőtt 10 órakor Braila közelében három török monitor és az orosz parti ütegek közt folyt volna. Az említett távirat mindössze is csak néhány sorból áll, de azon állításával, hogy a törökök magát a várost lövik s azon megjegyzésével, hogy a holtak és az égő házak száma isme­retlen , elég ösztönt adott a képzelő­tehetségnek , hogy a Brailánál történ­tekről a legborzasztóbb képet alkossa. Egy másik, de később érkezett táv­irat már odamódosította az előbbinek je­lentését, hogy csak egy monitor jelent meg Braila mellett, s ez is csak két lövést tett az orosz ütegekre, melyek tüzelése csakhamar gyors visszavonulásra kénysze­­rítette. Bizonyára legjobban megközelíti a valóságot azon válasz, melyet Kogolni­­cseanu miniszter a román kamarában ez eset iránt tett interpellációra adott. E sze­rint az oroszok kezdték a tüzelést, melyre a törökök válaszoltak. Öt bomba vélet­lenül B­r­a­i­l­á­b­a esett, kettő k­ö­z il­lők a­­refect házába hullott. Em­berélet nem esett áldozatul, egy ház azon­ban szétromboltatott. Bízvást feltehetjük, hogy nevezett mi­niszter,a­ki az estről kétségkívül a leghite­lesebb értesítést kapta, sem többet sem kevesebbet nem mondott a valóságnál. Ér­dekes azonban, miként használta föl ez alkalmat a miniszter arra, hogy a­ törö­köknek félreérthetlen békét mondjon. „Az eredmény — mondja — sajnos ugyan, de török részről nem volt szándékolva." Nem kevésbbé érdekes a miniszternek ez alkalommal tett pilátusi kézmosása, azt mondván, hogy ő kezdettől fogva ellenezte a Románia függetlenségi nyilatkozatára vonatkozó óhajtást. Mindennek meg van a maga oka s igy a román miniszternek a Törökország felé vetett ezen kacsintásának is. Még a háború jóformán el sem kezdődött : az egész orosz hadsereg sincs román még te­rületen, s a románok már is megelégel­ték a mulatságot. A román nép nem nagy kedvelője a puskaporszagnak s füleit sér­tik az ágyudörrenések, melyektől fut merre lát, származtak legyen barát­ vagy el­lenségtől, minélfogva a kormány most a legélesebb szemrehányásoknak van ki­téve a lakosság részéről, mely kétség­beesve gondol arra, ha még a török is s még hozzá mint ellenség talál beköszön­teni. Azért jónak látta Kogelnicseanu ugyan­ez alkalommal még egy marok tömjénnel füstölni Törökország tiszteletére s a romá­nok megnyugtatására, kijelentvén válaszá­nak végén, hogy Románia nem tekinti ma­gát háborúban levőnek Törökországgal. A „Presse“ szerint Zichy gróf Reuss herczeg társaságában valószínűleg 11-én távozik Bécsből, s 12-én indul Triestből Konstantinápolyba. A Hir szerint Braila és Barbosi bombázása teg­nap újra megkezdődött. Az orosz főparancsnok egy hivatalos jelen­tése így szól: Akadálytalanul folytatjuk előnyomu­lásunkat. Moldva­ és Oláhország lakosai csapataink iránt rokonszenvet tanúsítanak. A törökök tétlenek maradnak csapatainkkal szemben, melyek az alsó Duna partjainak pontjait megszállják, a­mennyire eddig tudva van, a törökök sehol nem tesznek elő­készületeket a Dunán való átmenetelre. * Az angol alsóházban Northcote kijelentette, hogy Anglia a Suez-csatorna semlegesítését vagy oly megállapodást, mely a hadihajók átmenetelét háború idején megakadályozza, nem helyeselhetné, mert ezzel a csapatszállító hajók menete Indiába és Indiából lehetetlenné válnék. A kormány rend­szabályokat teend, hogy a hajózást a csatornán védje. Bourke államtitkár egy hozzá intézett kér­désre kijelentette, hogy az iránt nincs nemzetközi megállapodás, minő czikkek tartoznak a hadi dug­­áru fogalma alá s nem is lenne czélszerű a ha­dakozó feleket felhívni, hogy specializálják a hadi dugálu fogalma alá tartozó czikkeket. Az Egyp­­tomra vonatkozó interpellátióra Bourke azt felelte, hogy Egyptom egy ferman által 30.000 főnyi se­gélysereg kiállítására van kötelezve, mely szám háború idején még emelhető. A tributum fizetése s ama sereg kiállítása közt semmi összefüggés nincs. Szombat, 1877. május 5. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak kármentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-hivatal : Budapest, IV. himgó-utc­a 1. se. hová az eififizetési pénzek küldendők. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház május 4-én tartott ülése. Elnök: Ghyczy Kálmán; jegyzők: Molnár Aladár, Horváth Gyula, Orbán Balázs­ A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Széll Kálmán, Perczel Béla, Péchy Tamás, Wenckheim Béla dr., Szende Béla, Bedekovich Kálmán. Beöthy Algernon jegyző olvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, mely észrevétel nélkül hitele­­síttetik. Elnök bemutatja Hajdumegye közönségének feliratát a bank- és vá­m­ügy­i törvényj­avas­latok mel­lőzése tárgyában; Selmecz és Bélabánya sz. kir. városok kérvényét a közigazgatási hatóságok előtt tett hamis tanuzásnak, valamint a közigazgatási hatóságok által lezárolt tárgyak elsikkasztásával el­követett zártörésnek a bűntények sorában leendő felvétele iránt; Hunyadmegye közönsége a nagy­­enyedi első folyamodásu kir. törvényszék visszaál­lításáért , s Budomir Nándor volt m. k. honvéd­­főhadnagy állásához mért honvédtiszti állomásért folyamodnak. Ki fognak adatni a kérvényi bizottságnak. Gorove István az összeférhetlenségi bizottság jelentését nyújtja be Axente Szeveru ügyében. A ház a jelentést tudomásul vevén, felhatal­mazza az elnökséget az új választásra vonatkozó intézkedések megtételére. E jelentés kimondja, hogy Axente mandátumától megfosztatik. Elnök ezután kérdést intéz a házhoz aziránt, mikorra szándékozik a bank- és vámügyi bizottság megválasztását kitűzni ? A ház a két bizottság megválasztását hol­napra tűzi ki. Következik a gyámügyi törvényjavaslat, ille­tőleg az e javaslat egyes részeinek a bizottsághoz való utasítása iránt beadott javaslatok. Apponyi Albert hozzájárul Teleszky módosít­­ványához. Mandel Pál kárhoztatja, hogy eme javaslat nem annyira benső értéke, mint a személyes tekin­tet súlya alatt átalánosságban erőszakoltatott. (Zaj. Ellenmondás a középen.) hogy azután egy oly in­dítvány fogadtassák el, mely egyértelmű a tervja­­vaslat teljes visszautasításával s a bizottság vis­­­szautasításával annak tökéletes átdolgozására. Cato mondásával tart s azt mondja, hogy neki a legyő­zött ügy tetszik. Azzal a mondással fejezi be be­szédét, hogy a jelen eset újra meggyőzte a felől, hogy bármily sokat tanult és dolgozott is valaki, még­sem tud mindent. (Zaj.) Tisza Kálmán miniszterelnök kötelességének tartja azon magyarázat ellen, melyet Teleszky in­dítványának két oldalról is adtak, felszólalni s megjegyzi, hogy ha e felszólalóknak az volt volna a czélja, hogy a Teleszky-féle javaslat el ne fogadtassák, s a többség a törvényjavaslat jelen alakjában való keresztülvitelére fölingereltessék, arra igen jól megválasztották fegyvereiket. (Élénk tetszés). Elfogadja Teleszky javaslatát. Kállay Béni szintén elfogadja Teleszky ja­vaslatát Móricz Pál Mandel ellen szólal fel. Tartja e javaslatot oly jónak, mint híres jogászkapac­itások nem egy javaslatát, s azért visszautasítja a több­ség szavazata gyanúsítására felhozott megjegyzése­ket. (Helyeslés). Szontagh Pál (somogyi) kijelenti, hogy eme gyanúsítások folytán, melyek ellenkeznek a par­lamenti élet transzikc­ionális természetével, nem fogadja el Teleszky módosítványát. (Helyeslések.) Szilágyi Dezső azt kéri, hogy határozzon a ház a tárgy természetéhez képest, a­mely tükröző­dött a miniszterelnök higgadt és nyugodt felszóla­lásában. (Helyeslés.) A ház, erre nagy többséggel elfogadja Te­leszky módosítását. Elnök jelenti, hogy a részletes tárgyalást — azon pontoknál, melyeket a Teleszky javaslata nem érint — folytathatja a ház. Kérdi, hogy szándéko­­zik-e a ház a tárgyalást folytatni, vagy akkora ha­lasztja azt, midőn a közigazgatási bizottság beadja jelentését Teleszky indítványa iránt. Tisza Kálmán miniszterelnök és belügymi­niszter azt véli, hogy míg el nem lesz intézve eme javaslat sorsa, addig a további tárgyalás czélsze­­rűen nem lesz eszközölhető. A tárgyalás elhalasz­tása mellett van tehát, de indítványozza, hogy a közigazgatási bizottság utasíttassék a kérdés azon­nal tárgyalás alá vételére s mielőbbi jelentéstételre. (Élénk helyeslés.) A ház erre elhatározza a tárgyalás abban­­hagyását s ennél fogva — a napirenden más tárgy nem lévén — Tisza Kálmán miniszterelnök (más­fél órával a jelzett idő előtt) adja meg válaszát a külügyi kérdésben hozzá intézett interpelláczi­­ókra. Tisza Kálmán min. elnök : T. képviselőház ! Az interpellálók közül, melyek újabban hozzám intéztettek, három van, mely a keleti makkal foglalkozik és ezek közül egy a bonyodal­Somssich Pál t. képviselő úré, különösebben kiterjeszkedik a dunai gőzhajózás kérdésére is. Mindenek előtt azt kívánom megjegyezni, hogy ezen utóbbi kér­dést mostani nyilatkozatom keretébe felvenni nem szándékozom. Továbbá kérni bátorkodom a t. házat, mél­­tóztassék belenyugodni abba, mint ez már máskor is hasonló esetekben történt, hogy ezen interpellá­­tiókra együttessen nyilatkozzam, a­mi természete­sen a t. interpelláló képviselő urakra nézve azon jogosultságot, hogy véleményüket elmondhassák épen úgy mind máskor, nem vitiábta, most sem fogja csorbítani. Annyival is inkább vélem azt te­hetni ma, mert miként ez oly időkben, mint a mostaniak, másként nem is lehet. Simonyi Ernő t. képviselő úr határozottan csak annyiban kérte kérdéseire a feleletet, a­men­­nyiben ez a közügyek kára nélkül e pillanatban lehetséges. Hasonlóképen Chorin Ferencz képv.­ár is beszédében elmondta, hogy ő is tudja, hogy vannak idők, midőn kormányok egyes kérdé­sekre nézve, oly fesztelenül, mint ezt egyes kép­viselő tehetné, nem nyilatkozhat. És Somssich Pál igen t. barátom is megérintette ezen eszmét be­szédében. Ezeknek előrebocsátása után bátor leszek megtenni a nyilatkozatot, mely — a­mennyire ez ma lehetséges — az osztrák-magyar monarchia külügyi vezetésének irányzatát megismerteti, csakis még azt tévén hozzá az előadottakhoz — mintegy ez is kérdeztetett tőlem, hogy ezen irányzattal a magyar kormány határozottan egyetért. Az osztrák-magyar monarchia magatartása az orosz-török háború kitörése óta, és kitörése alkal­mából, megfelel annak, melyet a keleti bonyodal­makkal szem­ben elejétől fogva elfoglalt.­­ A ke­leti keresztyén népek sorsának gyakorlati javítására intézett törekvései ismeretesek is, és minden olda­­lon méltányoltattak is. Egyúttal oda volt az igye­kezett fordítva, oda törekedett a kormány, hogy a béke megóvassék, vagy ha ez nem lehet, hogy a kitört háború lokalizáltassék. Most, midőn az orosz-török háború kitörését meggátolni nem lehetett, két feladatot lát maga előtt a külügyi kormány. Az első az, megtenni mindent, hogy a háború következménye ne legyen egy európai bonyodalom; a második, hogy a há­borúnak a keleti ügyek végleges alakulására, le­hető következményeire nézve minden körülmény közt érvényre emelkedjék azon befolyás, mely az osztrák-magyar monarchia helyzetének és érdekei­nek megfelel. Ezen érdekek megóvása szempont­jából az osztrák-magyar monarchia semlősségének kimondása után is a kormány fenntartotta és fenn­tartja a cselekvés szabadságát. Eddig sikerült a kormánynak az eseménye­ket kellően követni a­nélkül, hogy katonai intézke­dések lettek volna szükségesek, és azon nézetéhez, hogy az államkincstár nem indokolt mozgósítással ne terheltessék, most is ragaszkodik, és most sem lát okot a katonai rendszabályok életbeléptetésére, de másfelől érzi, hogy Európa keletén egy hata­lomnak sincs közelebb fekvő érdeke, melyet meg­­óvnia kellene, mint épen az osztrák-magyar mo­narchiának, ismeri teljes mértékben felelősségét, de bizalommal néz az események elé. Meriti ezen bizalmat azon határozattan barát­ságos viszonyból, melyben minden többi hatalommal áll; meriti továbbá azon nyíltságból, mellyel minden irányban és annak idejében kinyilvánította a m­agy.­­osztrák monarchia keleti politikájának czélzatait és irányát, és meríti végezetül azon meggyőződéséből, hogy ő császári és ap. királyi felsége ott, a­hol a magyar-osztrák monarchia érdekeinek megóvásáról van szó, összes népeinek odaadó támogatására, a törvényhozó testületeknek és az országnak hazafiságára, minden körülmény közt föltétlenül számíthat. Ezen bizalom, és azon erő érzeténél fogva, melyet a törvényhozások előrelátása folytán si­keresen kifejlett haderő ad, még ma is azon hely­zetben látja magát a külügyi kormányzat, hogy a monarchia szavának szükséges számba­vételét biztosíthatja katonai intézkedések tétele nélkül is. Ez az t. ház, mit a jelen helyzetben felelhe­tek. Nem terjeszkedem ki az egyes­ kérdésekre, de miután mint előrebocsátottam, maguk a t. interpel­láló urak részint az interpellácziókban, részint be­szédeikben kimondottak, hogy ez alig lehetséges, azon reményben vagyok, hogy a t. ház ezen nyi­latkozatot annyival inkább fogja tudomásul venni, mert annyit mindenesetre látni fog belőle, hogy a kormányok tudják, mily nagy érdekéről van itt szó az osztrák-magyar monarchiának és ebben Ma­gyarországnak, s hogy az ezen érdekek szempont­jából szükséges teendőket folytonos figyelemmel kisérik s hogy ezen érdekek megóvásával szemben a cselekvés szabadságát megtartották, kérem, mél­­tóztassék e nyilatkozatomat tudomásul venni. (He­lyeslés.) Simonyi Ernő: T. ház! Azon érdekek, a­melyek a most tárgyalás alatt lévő kérdéssel ös­­­szefüggésben vannak, oly nagyok és oly fontosak, hogy valóban bővebb megfontolást igényelnek és nemcsak egyes ember részéről, hanem, amennyire lehetséges, az összes ház részéről, hogy azokról mélyen és komolyan gondolkozván, eszmecsere me­rüljön föl a házban, amely tájékozásul és istápolásul erősítésül szolgálhatna a kormánynak azon politika meghatározásában, a­melyet követnie az ország­­érdeke követeli, és a­melyet a nemzet törvényhozása a jelen körülmények közt követendőnek tart. Ezért én sajnálom, hogy a mi házszabályaink értelmében az ily fontos kérdésekben tett interpellációkra adott válaszokra csak az felelhet, aki az interpellációt tette, és ennek is rögtön kell felelnie. Én nem azon szándékból, mintha a kormány eljárását el akarnám ítélni, nem azon szándékból, mintha a miniszterelnök úrnak az interpellációkra adott válaszát roszalni kívánnám, hanem a tárgy nagy fontosságánál és hazánk nagy érdekeinél fogva óhajtanám, hogy a kormány is beleegyez­nék és a t. ház is beleegyeznék abba, annélkül, hogy most véleményt mondanánk a fölött, mi az interpellációra adott válasznak tulajdonképeni mo­tívuma, a ház elhatározná azt, hogy valamelyik közelebbi napon ezen ügyet tárgyalás alá fogja venni. Tudom én nagyon jól, hogy ily háborús ügyet, a külföld irányában álló ily viszonyokat és igen kényes viszonyokat magában felölelő ügyek tárgyalása nem a legkényelmesebb dolog a kor­mányra nézve, sőt megtörténik, hogy a tárgyalás által egyenesen az ellenkező czél mozduttatik elő, mint amely eléretni óhajtatik, hanem azt hiszem, hogy a ház minden tagja át lévén hatva az ügy­nek és helyzetnek komolyságától és azon kényes feladattól, melyet ily ügy tárgyalása megkíván, azt hiszem, hogy nyilatkozatában mindenki oda fog szorítkozni, hogy az ország politikájának és az ország érdekeinek megóvása szempontjából oly vé­leményt nyilvánítson, a­mely sem a kormányt nem kompromitálja, sem valamely külhatalom megsér­tésére okot nem szolgáltat. A­mi a miniszterelnök úrnak adott válaszát illeti, ő azzal kezdi, hogy a külügyi kormány poli­tikája most az orosz-török háború irányában is az, mely volt ezen keleti bonyodalmak kezdetétől fogva. Eleinte ugyanis a béke megóvására volt irányozva a kormány törekvése, most pedig a há­ború localizálására. Méltóztassék megengedni a mi­niszterelnök úr, de én a két dologban nem látok azonosságot. Egészen más dolog a béke meg­óvása, és egészen más dolog a háború locali­­zálása. A­mi Magyarországot illeti, ha a béke meg­­óvatik, érdekei meg vannak óva, mert akkor kö­zelében semmi területi habozás nem történik, ak­kor közelében semmi hatalmi egyensúly meg nem zavartatik, tehát marad a dolog ott, a­hol volt. De az­által, hogy a háború lokalizálva van, még nem bírunk garanciát arra nézve, hogy a háború lokalizáltsága fel ne falja a másikat és a helyzet egészen meg nem változik, úgy hogy a helyett,

Next