Egyetértés, 1878. május (12. évfolyam, 120-150. szám)
1878-05-05 / 124. szám
XII. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre . . . . Félévre..................... Negyedévre . . . Egy hóra . . . .. . . . . a. 1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér * Öt hasábos sor 30 krajczár. 124. szám, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A nemzetet megkérdezik. Egy franczia tekintélyes hírlap közelebb minden szellemessége mellett is elég naiv volt jóakarata tanácsokkal szolgálni külügyeink altábornagyi rangra emelt vezetőjének. Az úgymond, aki oly szépen bele tudott nyugodni akkor, mikor erre semmi kényszerítő körülmény nem létezett, a „gebundene Marschroute“ politikájába, ne kövesse most a „szabad kéz“ politikáját, mikor Európa minden többi nemzete sorakozik és szövetségeseket keres, — hanem valljon szint és csatlakozzék ahhoz a szövetséghez, mely érdekeinek elegendő garancziát nyújt. Ne is a „nyitott kéz politikáját kövesse, mely a hitvány borravalót elfogadni kész, de a melyet uzsorakamattal fognak visszakövetelni tőle rövid időn. Hanem kövesse a „tiszta kéz“ politikáját, melyen kívül nincs más út, mely a monarchia tekintélyének, becsületének és érdekeinek megfelelhetne. „Mikor egész Európa hazudik, mi legyünk egyedül azok a buták, akik igazat mondunk?“ — ezt a röpke szavát kolportálták akkor Andrássynak bizalmasabb körökben. Jellemző mondás, nagyon emlékeztet arra a másikra, melyet a történetben följegyezve találunk: „Inkább tartsanak árulónak, mint szamárnak.“ Tudjuk, hogy az a pályafutás, melynek ez volt egyik vezető princzipiuma, ott ért véget — Világosnál. Pedig, ha a diplomacziának csakugyan nem volna is magasabb meghatározása annál, mely így szól: „a diplomaczia tudomány rászedni másokat“ — még abban az esetben is megszivelendő jó tanács lett volna az, mely a „tiszta kéz“ politikáját javulta. Mikor az erkölcsi érzék és a másokba vetett bizalom odáig sülyedt, hogy minden kimondott szót hazugságnak tartunk, — akkor az igazság eltitkolására a legbiztosabb mód — azt kimondani. Az ügyetlen nyilazók előtt az egyszeri görög bölcs a czéltábla elé állt, ott tudva életét a legbiztosabbnak. Nem! Andrássy nem szűnt meg a katolinüBeget tartani a legmagasabb államtudománynak s ritka bravourt fejtett ki benne, hogy elveszejtse a bizalomnak még azt a csekélyke adagát is, melylyel innen onnan egyik másik állam, monarchiánk felé közeledett. S most mit tapasztalunk? Azt, hogy a mig egyfelől Angliában általánossá lesz a vélemény, hogy az osztrák-magyar monarchia kizsákmányolta Anglia pressióját Oroszországra saját önző és terjeszkedni vágya érdekében;hogy míg egyfelől Olaszország az esetre, ha az osztrák occupáló sereg Boszniába és Herczegovinába bevonul, azzal fenyeget, hogy „ő ott lesz akkor:“ addig másfelől a jó barát és drága szövetséges sereget gyűjt határainknál s átnyomni készül területünkre a román sereget — utcsinálónak. Ez a buzaszem politikája, mely két malom közé szorul és fennen kérkedik, hogy meg fogja őrölni a malomköveket. Mert Andrássy most is hangoztatja, hogy Európával közös érdekeinket megvédelmezzük Európával közösen, saját érdekeinket meg egyedül is. Ez az orádulumi mondás képezi Andrássy összes programmját. Azontúl gondosan meg tudta őrizni homályos czéljait, ködös terveit minden fölvilágosító sugártól, legalább a hazai közvélemény előtt. Bismarck ? Gortschakoff? Azok, meglehet, jobban ismerik, mint ő saját maga. De hát miért is beszélt volna nyíltan, mint például az angol kormány tagjai, akik kimondották egyenesen, hogy Anglia érdekeit keleten veszély fenyegeti, melyet talán csak fegyvererővel fog lehetni elhárítani, — adja meg tehát a nemzet az esetleges háborúra szükséges pénzt és vért. A szegény angol miniszterek szolgái a nemzet akaratának, ők a nemzettel szemben olyan hangon beszélhetnek csupán, mint a megbízott az ő felhatalmazó urával. Nálunk azonban boldogabb világ van: itt a miniszter ura a nemzetnek, paczkáz rajta, fitymálva beszél vele, ha ugyan egy-egy szavára érdemesíti. De nem érdemesíti. Ha az angol miniszter emelt fővel, emelt hangon, büszke önérzettel nyilatkozik : minden ember tudja, hogy most az ellenséggel beszél. A mi diplomatáink sokkal finomabb nevelésű emberek, ők megbecsülik az ellenséget, csupa édes mosoly, nyájasság minden szavukban, kezüket dörzsölik, hátukat meggörnyesztik, úgy kínálják egész alázatossággal, hogy ..tessék helyet foglalni.“ Ez a mi magas külpolitikánk. S eszünk ágába se jut ezért csupán a külügyminisztert okolni. Mindenki olyan úr, amilyennek lenni engedik. Mit szerénykedjék ő azok előtt, akik összeránczolt szemöldökétől még rettegnek? Hogy ilyenek nincsenek a monarchia határain kívül, hanem csak belül, arról ő mit tehet? Azoknak imponál, akiknek lehet? Czéljai vannak, amelyek kivitelére pénz kell ? Hát kimondja, hogy ..pénz kell. — a czélokhoz mi közötök? És ez tökéletesen elég. Hiszen azért gondolták ki azt a mintaintézményt, melynek neve delegáczió. Hatvan millió kellett s a delegácziók készségesen megszavazták. Még a delegaczionális opposiczió is, — az mely parlamenti ellenzékké egyesült s programijába vette föl Oroszország hatalmi terjeszkedésének megakadályozását. De szereztek-e maguknak nem hogy biztosítékot, de csak biztos tudomást is arról, mire szavazták meg ez összeget ? Biztosították-e őket csak egy szóval is afelől, hogy ezt a pénzt nem fordítják oly czélokra, melyeket Magyarország közvéleménye osztatlanul, egyhangúlag elkárhoztat? Nem! Andrássy ugyan eljátszatta velük azt a komédiát, hogy titkos értekezésre bezárkózott velük pár órára, de az értekezésekben senki közülök nem lett okosabb s valamennyien megvallják, hogy külügyi vezetésünknek nemcsak tervei, de még az is, hogy mit ért ő a monarchia érdekei alatt, — oly ismeretlen valami előttök, mint azelőtt volt, ha még nem homályosabb. get. És mégis megszavazták a kért összeMegszavazták vakon. S Andrássy hallgatott. De annál hangosabban beszéltek a tények. Egyre több jelenség mutatkozott olyan, mely világot kezdet deríteni külügyi vezetésünk elburkolt terveire. S ma már alig lehet benne kétség, hogy a hatvan millió nem az orosz részről fenyegetett érdekeink megóvására kellett, hanem amaz expedíczió költségeinek fedezésére, melynek czélja megszállni és elfoglalni egy darabot a török területből, melynek épségét ünnepélyes nemzetközi kötésekben monarchiánk is biztosította, s melyet a konstantinápolyi értekezleten, de még a háború elején is wcA «»uvv milliuix *» ív»*. 0«7goztatott. Mindinkább háttérbe vonult a „török birodalom területi épségének“ jelszava, amint az oroszok előbbre nyomultak. Pengitni kezték, hogy Oroszország roppant áldozatait respectálni, azokat compenzálni kellene. S óvatosan, de mind határozottabban kibontakozott a ködből diplomatánk tulajdonképi czélja : elfoglalni Boszniát és Herczegovinát, attól a hatalomtól, mely ellenségünk nem volt, mely iránt barátságot, jó indulatot színleltünk, mely bízott bennünk annyira, hogy csupán a mi szavunkra kész volt megkegyelmezni pártütő vazalljainak, hogy rövid időn megint pártot üssenek ellene, s melyet a becsület, a rokonszenv és létérdekünk megoltalmazni, és nem megkárosítani parancsolt. S mi most meg fogjuk őt lopni. Mert arra, amit külügyi politikánk tenni készül, más szó nincs. Az már nem foglalás, mert az ellentállást, küzdelmet és kivívott diadalt föltételez. Ha az, amit mi akarunk tenni, foglalás, akkor a hollóé, a sakálé is az, mely a csatatérre megy kiszakítani részét a leterített hullából. Soha nem hittük volna, hogy ez valaha lehetséges legyen. Pedig, — ha valami közbe nem jön, — már bizonyos. Hiszen már szépítik is a sugalmazott lapok a gyönyörűséges tervet. Az egyikben azt olvassuk, hogy hiszen diverziónk Boszniába és Herczegovinába tulajdonképen az orosz ellen irányul s a porta önkényt fogja nekünk átengedni a két tartományt ama szolgálatunk fejében, hogy az oroszt ottan sakkban tartottuk. Minő bárgyú porhintés! Mintha Romániában is az egész összeköttetési vonalon nem volna elég sakkbantartásra való orosz s mintha volna e czélra a világon alkalmasabb stratégiai pont, mint a minő Erdély! A másik lapban azt olvassuk, hogy ha a háború újra kitör, Szerbia és Montenegró is újra táborba száll. Hogy ebben megakadályozzuk, azért kell nekünk benyomulni Boszniába, pokolba. Mintha nem lenne itt az orrunk előtt Belgrád és az egész szerb Dunapart mente, amelyen azon a ponton szállíthatunk át sereget egy huszonnégy óra alatt, amelyen tetszik, — ha ugyan tetszenék; és mintha Dalmáczia nem lenne határos a Feketehegyek tenyérnyi területével! Bolondítani lehet az embereket, de csak bizonyos határig. Azontúl nem. És Andrássy ezt a határt már túllépte s ha eddigi irányán határozott változást nem tapasztalunk , meggyőződéssé kell minden emberben válni a sejtelemnek, hogy a delegácziók a hatvan milliót a török ellen szavazták meg, annak a muszka czélnak az elősegítésére, hogy a török birodalom szétdaraboltassék. Erre a czélra pedig tudva becsületes magyar ember meg nem szavazhatta. Ha megszavazta, nem tudta mit csinál; elbolondították, félrevezették, bizalmával visszaéltek. Szerencsére a pénz azért még nincs az intézők kezében. A megszavazott kölcsön fedezetéről a parlamenteknek kellend gondoskodni. Ezen most főzik ki a bécsi konyhán, hogy minő lében tálalják föl. A kérdés rövid időn az országgyűlés elé kerül s mi hisszük, hogy a magyar törvényhozás e kérdésben el fogja vetni azt a könnyűvérűséget, mellyel más fontos dolgok közül eljárni szokott, — és e pontra nézve fölérzi azt, hogy most élet és halál kérdése fölött határoz. Ha a hatvan millió fedezete iránti előterjesztés oly alakban és oly indokolással kerül elő, melyet a nemzet közvéleménye helyesel s mely úgy a monarchia, mint speciálisan Magyarország érdekeinek fegyveres megvédését teszi bizonyossá, éspedig az ellen, aki azokat fenyegeti, akkor a magyar parlament lelkesedéssel fogja azt fogadni s »abban a tudatban, hogy most egy nemzet akaratának igazi kifejezője s szavazata egy ország közvéleményének igaz szava, — egy csapással fel fogja villanyozni az elcsüggedt nemzetet. De a czélnak tisztán, határozottan, félremagyarázást nem engedő módon kell állani a törvényhozás és megbízója, a nemzet előtt. Ha elburkoltan, határozatlan, csűréscsavarásra módot engedő alakban terjesztik elő, a magyar parlamentben legyen, meg a hazafiasság bátorsága visszautasítani azt határozottan, indignációval, mert biztos lehet felőle, hogy meg akarják lopni, bizalmában, pénzében és becsületében. A létünket fenyegető, orosz..ellen..inditandó akczióra^g a hatvan vagy tízszer hatvan milliót, — mindent. De azt segíteni meg, utóbb élethaláltusája lesz, akivel előbb— még nem elég őrült, nem elég gyámoltalan, és nem eléggé kimerült. Ennek az imputatiónak ellene szegülni, még lesz ereje s utolsó lehellete is tiltakozás lesz az ellen. Most, midőn a gőgös diplomaták arra a pontra jutottak, ahol mégis szóba kénytelenek állani a nemzettel, — mert annak filléreit kell kérniük, — meg fognak győződni, hogy a nemzet vesztébe sem önkényt rohanni nem fog, sem abba erőszakkal magát belekergettetni nem engedi , de követeli a „tiszta kéz“ politikáját, mely mellett megmutatja, hogy elkíntatása daczára is mily erő kifejtésére képes, továbbá biztosan várható, hogy Szerbia, mihelyt a háború Orosz- és Angolország közt kitör, ismét acióba lépend és pedig 13 osznia felé, magától értetődik a katonai rendszabályok szüksége a bánságban s végül nemcsak Montenegro és Szerbia cooperatiójának kellene elejét venni,hanem főleg Montenegróval szemben olyan rendszabályokat kellene tenni, melyek tényekkel bizonyítják kormányunk azon elhatározását, hogy a kifogásolt annexiókat tűrni nem fogja. Budapest, május 4. A képviselőház igazságügyi bizottsága hétfőn tartandó ülésében választja meg a rendőri büntető tvjavaslat bizottsági előadóját. Mint értesülünk, a bizottság által egyhangúlag Pau 1er T. fog előadónak megválasztatni. A bécsi tanácskozásokról a „N W. Tagblatt“ következőket jelenti: A tegnapi koronatanács mindkét kérdéssel: a kiegyezés s a delegatiók összehívásának kérdésével foglalkozott. Végleges eredmény nem éretett ugyan el, de mindkét részen a dispositiók, melyek nyilvánultak, olyan kedvezőknek mondatnak, hogy holnap a legnagyobb bizonyossággal reményük a teljes megállapodást a kiegyezés tárgyában. Erre azonnal a delegátiók összehívása felett fognak határozni. Ha a két kérdés véglegesen elintéztetett, a koronatanács az európai helyzetet s annak következményét Ausztria-Magyarországra veendi tárgyalás alá. — Ez órában kormányköreink — írja a „N. W. Tagblatt” — még mindig reményük az európai válság békés megoldását. E bizalom mindenekelőtt azon alapszik, hogy a német kormány a béke fenntartása érdekében szakadatlanul és nagy erővel fáradozik; ezenkívül azt hiszik, hogy Oroszország mindent megkísérlend a békés kibontakozásra, mert tudja, hogy lehetetlen új háborút és pedig oly nagy hatalommal, mint Anglia, sőt esetleg két hatalommal egyszerre viselnie. Francziaország érdekei — azt hiszik — már a kiállítás miatt is találkoznak az átalános békeszükséglettel. Az olasz politikára nézve meg vannak győződve, hogy annak figyelme inkább az állam belső consolidatiójára, mint egy külföldi actióra irányul. A congressusi tárgyalások ügyében a kedvező befejezést nemcsak lehetőnek, hanem valószínűnek is tartják. Az állítólagos katonai rendszabályok híreit, mely rendszabályokat a kormány tervezné, már azért is, mert azokat határozott pénzügyi rendszabályoknak kellene megelőznek, tisztán tapogatózásnak kell tekinteni, mely annak kitudására van számítva, mit tekint a lakosság bizonyos külügyi események beálltával múlhatlanul szükségesnek. Ez általános helyzetnek a koronatanács általi tisztázása előtt nem gondolhatni olyan rendszabályokra, melyek komolysága szembetűnő, ha meggondoljuk, hogy esetleg az Erdélyből Montenegróig terjedő vonalat kellene fedeznünk. E mellett meg kell gondolni, hogy Erdély jelenleg épen úgy nélkülözi a szükséges erődítményeket, mint a megfelelő katonai helyőrséget. Minthogy Tegyünk egy kis számadást. A politikai küzdelmek és háborús aggodalmak közepette a közérdeklődés jóformán hátat fordított nálunk a pénzügyi, közgazdasági és üzleti dolgoknak. Pedig ezektől függ — sajnos — mai nap még a politikai küzdelmekben is a többség elnyerése, az uralom megtartása vagy elvesztése ; és ezektől függ jó részben a háború kérdése nem csak, de az is, hogy kié leend a győzelem a háborúban. Magyarország pénzügyi, közgazdasági és üzleti viszonyai ez idő szerint kétségbeejtő állapotban vannak. Tespedést látunk amerre csak tekintünk. Üzleti fellendülés helyett elszegényedést, munkabeszüntetést, keresetvesztést. Ez így aztán nem csoda, ha mint a legújabb statisztikai adatok mutatják, a lakosság száma is csökkent az utolsó években. A rosz kormányzat és helytelen politikai irány mára annyira áthatotta a társadalmi élet minden rétegét, hogy a mindennapi életben is kézzel fogható jelenségek mutatják azt, mennyire meg van verve hazánk a most uralkodó regime által, mely a bécsi felsőbb körök szeszélyei és nem a magyar nemzet érdekei szerint kormányozza ez országot. Mit nem lehetett volna a közgazdasági téren csinálni egy békében eltöltött évtized alatt Magyarországon, mióta az „alkotmányos“ kormányok intézik hazánk állami ügyeit . . De a hibás rendszer szerint épült vasutakon kívül nem történt semmi.„o.1» jw m'ifg,j»»»v*o/.n'g' ío <o'-uan szegényebb mint 1868-ban volt. Tíz év előtt Magyarország oly helyzetben volt, hogy a nemzet mindennemű szükségleteit önmaga fedezhette, mert annyit termelt a mennyit fogyasztott s a külföldről nem hozott be többet, mint amennyit a külföldnek eladott, sőt nemzetközi mérlegünkben egy pár millió frtnyi többletünk volt. Azóta a nemzet szükségletei óriási mérvben növekedtek, anélkül, hogy termelésünk ezzel arányos növekedést tapasztalt volna. S mint a statistikai adatok mutatják, ma ott áll Magyarország, hogy évenkint százmillió forinttal többet dolgoztat a magyar nemzet a külföldi népek által, mint amennyit saját terményeinkkel megfizetni képesek vagyunk. A lefolyt tíz év alatt tehát a magyar nemzet egész gazdálkodási rendszere megváltozott, éspedig kárunkra változott meg úgy, hogy most ez ország lakosai sokkal kevesebbet dolgoznak vagy keresnek, mint amennyit elfogyasztanak. Ha a nemzetközi mérlegünkben mutatkozó deficitet a lakosság közt fejszám szerint megosztjuk, akkor kitűnik, hogy minden főre évenkint 6 frt 60 kr deficit esik, vagyis, hat tagot számítva átlag egy családra, tett az eladósodás 39 frt 60 krt családonkint és tíz év alatt 396 forintot. Ahelyett tehát, hogy a magyar nép vagyonosabb lett volna, minden család kerek összegben 400 frttal szegényebb lett. Természetesen ezt nem kell szó szerint venni, hanem ez egy oly statistikai tény, mely azt az állapotot fejezi ki, hogy egyes családok ugyan meggazdagodhattak, de a családok nagyobb száma szegényebb lett, és pedig szegényebb annyival, hogy ha minden gazdagodást és eladósodást összeszámítunk, egyremásra négyszáz forinttal szegényebb minden család 1878-ban, mint 1868-ban. Nemzetközi forgalmi mérleg adatai nem egyedüli kifejezői az általános elszegényedésnek. Van számos más adat is, mellyel a magyar nemzet nagymérvű eladósodását lehet mutatni. Ott van például államháztartásunkban a nagy deficit és amellett a felszaporodott roppant nagy államadóssági terhek. 1868 óta a kormány 500 millió írtra menő adósságot csinált, egészen eltekintve az elvállalt osztrák államadósági járuléktól, mely mintegy hetedfél száz millió írtnak felel meg. Amaz ötszáz millió írtból egy-egy családra kerek összegben átlag kétszáz forint adósság esik, melynek kamatait fizetnünk kell. De azonkívül van még évenkint vagy 25—30 Llapunk mai számához egy féliv melléket van csatolva. Vasárnap, 1878. május 5. Szerkesztői Iroda: Budapest, IV. hímző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza Kiadó hivatal: Budapest, IV. hmző-utcsa 1. sm, hová az előfizetési pénzek küldendők. millió frtnyi állandó deficit is államháztartásunkban melynek fedezésére minden évben uj adósságot kell csinálni. Az évenkint mutatkozó és permanensnek nevezhető deficit a jelenleg fennálló gazdasági rendszer keretén belől csak úgy volna elenyésztethető, ha az annak megfelelő tőkésített összeg a magyar nemzet birtokában volna , minthogy pedig az nincs, és a deficitet valahonnan mégis fedezni kell, ennek következtében kölcsön kell vennünk a pénzt oly kamatra, amilyen kamaton azt még kaphatjuk. És így önkényt előáll az a kérdés, milyen kamatra kap Magyarország ma pénzt? A magyar aranyjáradék mai árfolyama adja meg erre a feleletet. Ezen értékpapír árfolyama most papírpénzben 83, aranypénzben 72 száz forint névérték után. A kormánynak tehát, ha 100 forintot akar kapni aranyban, akkor évenkint 8 forint 30 krajczár kamatot kell fizetnie aranyban. A mai árfolyam után ítélve Magyarország az évenkint mutatkozó 25—30 millió forint deficitet csak úgy fedezheti, ha 81/,, ° C-on vesz fel kölcsönt, mert kétségtelen, hogy az új kölcsön kibocsátása a járadékok árfolyamát még lenyomja. De a 8’/20 C kamatnak a civilizált nyugati államok tanúsága szerint nem 100, hanem legalább is kétszáz frt tőkeadósság felel meg. Mert hiszen a franczia 3 százalékos járadék árfolyama, amely pedig csak felényit kamatoz, mint a magyar 6 százalékos, most 72.70 áll tehát 0.20 százalékkal magasabban mint a magyariranyjáradék, és az angol 3 százalékos járadék áll 95V 4%-on vagyis 22.25 %-al magasabban, holott attól szintén csak félannyi kamatot fizet a kormány. Világos ezek szerint, hogy a 25— 30 millió deficit fedezése Magyarországnak minden évben nem 25 — 30 hanem 50— iener növekedést Ai~ ' ■ ■ ’ Aki a mathematika torvenje& 5JL __ ^ meddig ismeri, az nem vonhatja kétségbe, hogy ezen adóssági politika már magában véve is megölő betűje lehet a magyar nemzetnek, mert itt progressió mértékben kell növekedni az államadóssági terheknek, de állami bevételeink nem növekedhetnek ily hatványozott mértékben ; ellenkezőleg azok inkább fogynak, mint az indirect adóbevételi adatok tanúsítják. Mindezek alapján a következtetés nem lehet más, mint az, hogy ha élni akarunk államgazdasági rendszerünket haladéktalan meg kell változtatni, és pedig meg kell változtatni úgy, hogy legyen önálló pénzügyünk és önálló vámügyünk, hogy szűnjék meg nemzetközi forgalmi mérlegünkből a deficit és szűnjék meg állami háztartásunkból is a deficit. Oly kormány, mely e két czél elérésére biztos kilátást sem nyújthat, nem érdemli meg, hogy komolyan gondolkozó ember csak egy órára is híve legyen. Budapest, május 4. Az angol lapok egy kimutatást közölnek az angol tengeri haderőről, mely azt mutatja, mily iszonyú ezen erő s hogy a czethalnak, mint amelyel Bismarck Angliát összehasonlitá, igen csekély szárazföldi támogatásra volna szüksége, hogy az oroszokat így is tönkre tegye. Ezen kimutatás szerint Angliának jelenleg a Márványtengerben van 5 pánczélhajója és 7 hadi gőzöse 98 óriási kaliberű ágyúval 42 tonnástól lefelé 15 tonnásig ; a Bezika öbölben 2 pánczélhajója és 3 hadi gőzöse; a csatorna hajóraj, mely jelenleg Máltában van, 7 pánczélhajó és 19 hadigőzös, 40 ágyúval, azontúl 4 szállító hajója. A szervezésben levő újabb csatorna hajóraj 15 pánczélhajó és 40 hadi gőzös. csendes tengerben, Chinában, nyugat- és kelet Afrikában és Dél-Amerikában 5 pánczélhajó 138 hadigőzös. Valóban nevetséges, ha Oroszország azt hiszi, hogy néhány kalóz hajóval, sőt még Amerikában vásárlandó apró flotillával is egy ily óriási tengeri erőnek ellent állhatna. A Rhodope hegységben kitört lázadás nem csupán e pontra szorítkozik. A Thracia déli részén, Philippopol és Drinápoly közt lakó pomákok s a Csirmenben és Demotikában lakó törökök csatlakoztak a mozgalomhoz. E szegény török lakosság helyzete a háború folytán nagyon szerencsétlen volt. Nagy részük minden vagyonát elvesztő s házából elűzve, a szabad ég alatt tanyázott a viharnak és a bolgárok támadásainak kitéve. A plevnai napok óta alig múlt el nap, hogy a bolgárok valami erőszakoskodást ne követtek volna el a törökökön, házakat felgyújtották, nőiket, leányaikat meggyalázták, s aki férfi kezükbe került, kegyetlenül kivégezték. Ápril 14-én Crismen, Karagacsban és Bilderkingben Drinápolytól nyugatra török nőkön elkövetett erőszakoskodás és azok legyilkolása miatt tört ki a lázadás, mely csakhamar nagy kiterjedést vett. A fölkelésen az oroszok nem egy könnyen vehetnek erőt, mivel a fölkelők száma nagy és hadállásaik kitünőeknek mondhatók. Sok volt katona van köztük s több ágyujok van, melyeket állítólag Szulejman pasa hagyott hátra. Az oroszok 30.000