Egyetértés, 1878. június (12. évfolyam, 151-178. szám)

1878-06-03 / 153. szám

XII. évfolyam. Budapest Előfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre . Félévre . Negyedévre Egy hóra 20.-10.-6.-1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egy­­­­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. 153. szám POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. ,fis«SiES*«eetss.*a;ííM« I -• •• :^ÄSfflSSBS®!ra:- «-«.I TÁVIRATOK. Ifjabb merénylet Vilmos császár ellen. Berlin, jun. 2. A mai sétak­ocsizás­­nál délután fél háromra a császárra lőttek­. A császár golyó által sebesült meg és azonnal a palotába tért vissza, hol orvosi ápolásban részesül. A lö­vések gyorsan egymásután történtek egy házból a hársfák alatt. Berlin, jun. 2. (Az „Egyetértés“ táv­irata.) A császár ellen elkövetett merény­let roppant sensatiót keltett. Messze kiter­jedő összeesküvésről beszélnek. Az egész város talpon áll. A császári palo­tába egymást érik a fogatok. A császári ház tagjai, a diplomatia képviselői és a főtisztek egyre tódulnak a palotába. Szi­gorú rendszabályokat várnak. Berlin, jun. 2. A merénylet­tevő Nobiling nevű tudós, ki a hársfák alatt fogadott szállást. A merénylet után öngyilkossági kísérletet tett. A császár karján és arczán van meg­sebezve. A sebek nyúl­széltől szár­maznak. Berlin, június 2. (Az „E­g­y­e­t­­értés“ távirata.) A császár elleni me­rénylet tettesét a kórházban őrzik. Ide kellett szállítani őt, mivel a rendőrök kö­zeledtekor meg akarta magát ölni. Több soczialdemokratát elfogtak. A császár ál­lapotáról minduntalan orvosi bulletinek adatnak ki a lakosság megnyugtatására. Berlin, jun. 2. A császár ágyba vi­tetett és orvosi ápolás alatt van, a szétek egy rés­e kivétetett, a vérvesz­tés igen nagy volt. A gyilkos m­eg­­sebzé magát, midőn lakásába a hárs­fák 18. sz. alatt rontottak; öngyil­kossá akart lenni még egy vendéglős is, ez és a gyilkos a kórházba vitet­ték. Jilidőn a császár megsebesült, a vele lévő udvari vadász mellé ült a kocsiba és vele kocsizott palotába. A városban roppant izgalom uralkodik, emberek csoportosulnak minden ol­dalról a hársfák felé. Este ülés tar­tatott az államminiszteriumban. Berlin, jun. 2. (Az „Egyetértés“ táv­irata.) Vilmos császár ellen újból merénylet követtetett el. Ma délután három óra felé, midőn sétakocsizást tett, a hársfák alatt rálőttek. A lö­vés a császárt megsebesítette. Az izgatottság az egész városban leírhatatlan. A császári palotát óriási néptömeg állja körül. Több befogatás történt. Berlin, jun. 2 (egy negyed hétre este). Még eddig a császár állapota semmi komoly aggodalomra nem ad okot, a sebek nem veszedelmesek, a tettesnél igen sok fegyver találtatott. Berlin, június 2. (Az „Egyet­értés“ távirata.) Az esti órákban is még mindig nagy tömeg hullámzott az utczá­­kon. A minisztertanács a merénylet elkövetése után azonnal összehivatott. A császár sok vért vesztett, de sebe nem életveszélyes, a haláláról ke­ringő hírek teljesen koholtak. Hogy a tet­tes, ki a merénylet elkövetése után azon­nal ki akarta végezni magát, a sociálde­­mokratákhoz tartozik, még nem tuda­­tik. Sociáldemokrata körökben nagymérvű erőszakoskodásoktól félnek. BERLIN, jun. 2. fél 5-re, délután. A Lauer orvos által aláírt orvosi jelentés így hangzik: a császár elleni merényletnél két szétlövés sütte­­tett el, a szétek, mintegy 30 szem, az arczba, a fejbe, mind a két karba és hátba fúródtak, a sebek egyike sem mutat közvetlen életveszélyre. A császár éles fájdalmakat szenved, de perczig sem veszti lélekjelenlétét. Az átalános állapot örvendeteleg kielégítő. A magyar delegatió ülése. Bécs, jun. 2. (Az „Egyetértés“ távirata.) A magyar delegátió ülése ma délelőtt 11 órakor kezdődött. A közös kormány képviselve volt Andrássy gróf, Pöckh, altengernagy Orczy báró osztályfőnök Dóczy és Mérey udvari tanácsosok által. A magyar miniszterek közül ott voltak Tisza, Wenck­­heim, Széll. Napirenden volt a külügyi bizottság jelentése. A jegyzőkönyv felolvasása után Baross Gábor következő interpelláló inté­zett a külügyminiszterhez: 1. Bír-e a külügyminiszter hivatalos tudo­mással a congressus behívásának határidejéről, és ha igen, mely időre esik az ? 2. mely hatalom ré­széről küldettek szót a meghívások és 3. micsoda alapon sikerült a congressus létesítése? Zsedényi Ede azt kérdi, hogy a „Globe“ által közlött pontozatok valók-e. Andrássy Gyula gróf külügyminiszter: Tisz­telt bizottság! Azon helyzetben vagyok, hogy a tett interpellátiókra azonnal válaszolhassak. Min­denekelőtt szerencsésnek érzem magamat Baross igen t. bizottsági tag kérdéseire a következőkben felelhetni. A congressus elfogadtatott, (élénk helyeslés) és pedig miről épen ma vettem tudósítást, folyó he­ll­ óre Berlinbe. Meg voltam győződve, amint tapasztalom is, hogy az igen t. bizottság, mint maga a kormány, ezt csak elégtétellel fogadja. A­mi a második kérdést illeti, hogy melyik hatalom által küldetett szét az egybehívás, arra bátor vagyok válaszolni, hogy Németország kül­dötte a meghívást. Az eredeti meghívás tőlünk származott, csak elvben szólott meghívás volt egy Berlinben tartandó kongressusra. Akkor történt már a megállapodás, hogy a­mint az eszme elfo­­gadtatik, a német kormány fogja a hatalmakkal egyetértőleg a határidőt kitűzni. Közbejöttek az ismeretes akadályok, de ezek szerencsésen elbárit­­tatván, a német kormány 11-ére bocsátotta ki a meghívást, mely Anglia részéről el is fogadtatott. A­mi a harmadik kérdést, vagyis azon ala­pot illeti, melyen a congressus létrejött, nem va­gyok azon helyzetben, hogy azt ma megjelölhes­sem, annál kevésbé, mert úgy tudom, hogy az il­lető kormány szándéka az, hogy mindaddig, míg a hatalmak az alapot el nem fogadták, annak tar­talma s minősége köztudomásra ne hozassák. Ma a biztos elfogadás csak Anglia részéről van tudva, az alap részletezésébe tehát ma nem bocsátkozha­tom ; de mondhatom, hogy miután Anglia elfo­gadta, bizonyosan olyannak kell lenni az alapnak, mely e tekintetben leginkább különböző két rend­beli nézeteket is úgy szólva egy kalap alá hozván, mindenkire kielégítő lehet, a­mennyiben mind­azon különbözetnek, mely az­ összehívást illetőleg fenn­­forgott, elintézését biztosítja. Ezt voltam bátor Baross t. bizottsági tag kérdéseire válaszolni. T. barátom Zsedényi bizottsági tag azt kérdezi, váljon a kormány tudomása szerint azon közlemény, mely egy „Globe“ nevű angol lapban e tárgyban jelent meg, authenticus jeleggel bír-e vagy nem ? A napokban a reichsrathbeli delegatió albizottságában interpelláltatván ez iránt, egyéb tudomás hiányában azt nyilvánítottam, hogy nem tartom valószínűnek, hogy a közlemény authem­­ticusnak legyen tekinthető; azóta azonban hiva­talos és alapos tudomása van a kormánynak arról, hogy ama czikk, noha nem állítom, hogy egyik vagy másik pontban a valósággal ne találkoznék, de egészben egyátalán hiteles tudósítás gyanánt nem tekinthető. A külügyminiszter válasza mindkét kérdésben tudomásul vétetik. Ezután a külügyi bizottság jelentése felett kezdődött a tárgyalás. Fáik Miksa előadó arra hivatkozik, hogy a jelentés bevezetésében mind­azon indokok ki van­nak emelve, melyek jelenleg minden politikai meg­vitatást nem tartanak időszerűnek. Azon közlés után, melyet Andrássy gróf tett, a vita a külügyi politikáról csak még feleslegesebbnek látszik. Tudva van, mond a szónok, miszerint politikánk alapja csak abban sarkallott, oda hatni, hogy a béke fenntartassék, és ha ez nem volna lehetséges, a háborúskodó felek műveleteit nem akadályozni, de minden módon arra törekedni, hogy bármi legyen is a háború eredménye, a politikai c­él elérésénél monarchiánk érdekei is érvényre juthassanak. Ezen kívánat a miniszter most adott nyilatkozata után teljesül. A san­ stefanót még előzménynek sem lehet tekinteni, ennek békét vég­leges megállapítása az európai congressustól fog függni és ennek döntő eredménye külügyi kormá­nyunktól. Megengedem, hogy ez előleges előny. Kétségkívül annak lehet azt nevezni, csak attól fog függeni, minő módon fognak érdekeink a con­­gressuson képviseltetni és miként fognak a hatal­mak az európai érdekek fenntartására nézve cso­portosulni. A krízisnek ezen keretében a szónok nem tartja időszerűnek egy vita megkezdését, de mint előadó fenntartja magának a szabadságot, szükség esetében hozzászólni. (Tetszés.) Utána gr. Apponyi szólott. Apponyi Albert gróf követeli, hogy Andrássy gróf törekedjék, hogy a congressuson a san­ stefanói szerződés összes pontjai tárgyaltassanak és igye­kezzék Románia integritását és a dunai várakat fentartani. Kukuljevics annektálást ajánl az Aegei ten­gerig. Zsedényi Ede kimondatni indítványozza, hogy Bosznia ne occupáltassék. Fáik Miksa hosszasan reflektál a mondot­takra. Tisza minisztereln­ök figyelmeztet, hogy a magyar ellenzék sem indítványozott oly perempto­­rikus határozatot, mint Zsedényi. Gróf Andrássy: Tisztelt országos bizottság! Csak rövid ideig fogom figyelmüket igénybe venni. Nem várhatja tőlem senki, de ha várná is, bizon­­nyal csalódnék, hogy miután annyi alkalommal különböző alakban úgy itt, mint az osztrák dele­­gatióban nyilatkoztam, most az átalános politikai dis­­kussió minden egyes kérdésébe belebocsájtkozom, vagy igyekezem mindazt megc­áfolni, a­mit Appo­nyi Albert gróf a kormány politikája ellen felho­zott. Neki inkább van ideje és módja a kritikáv­á foglalatoskodni. Az én feladatom oda törekedni, hogy azon kritika, a­mint azt határozottan remé­lem , rövid idő múlva oly alaptalannak mu­tatkozzék, mint mutatkozott az eddigi. (Derült­ség.) — Ily viszonyok közt, az ő igen szép szónoklati tehetséggel előadott, művészileg össze­állított, a támadás minden fegyverével ellátott alakját e percmben alaposan visszautasítani nem lehet szándékom, csak röviden kívánom jellemezni ez előadást, s ezt teszem a következőkben. A tisz­telt gróf fest nekünk egy képet, az árnyékot oda­helyezi a hová neki tetszik, ide állítja az egész képet s azt mondja : ugy­e hogy nem szép ? Teljesen igaza van. Az a kép, melyet ő festett, csakugyan nem szép. (Derültség) A t. gróf hos­­­szasan és szépen kifejti a kormány politikai eljá­rását és előadását azzal végzi, ugy­e ezen poli­tika nem jó? Teljesen igaza van. Az a politika, melyet vázolni méltóztatott, határozottan resz, csak hogy az a politika csak is a t. gróf eszmé­jében létezett, de a valóságban soha. A tények, melyekre ezt alapítja, ép ellenkezője annak, me­lyek történtek, az irány és viszonyok mások vol­tak és igy a következtetések is, melyeket le von, reám nézve absolute nem bírhatnak sul­lyal. Hogy ezt illustráljam, csak egyet említek. A t. szónok a veres könyvről is szólt, és itt majdnem kényte­len beismerni, hogy a kormány eljárása határozot­tan becsületes és nézete szerint is a közvélemény­nek megfelelő volt. Hogy tudniillik igyekezett a háborút mindaddig meggátolni, míg az lehető volt, hogy reformok mit következtett behozatalára törekedett. — De azután később, Oroszország iránti viszonyról szól ? midőn ismét az Azt, hogy ez az egész viszony a három hatalom közt, csak azt czélozta, hogy Oroszországnak megengedtessék a keleti kérdés mesterséges előidézése. A­ki csak legkevésbé olvasta a vereskönyvet, az kénytelen abból látni, hogy a veres fonal, mely az egészen keresztül megy, nemcsak az, a­mit a tisztelt gróf mondott, hogy reformok és közbenjárás által igye­kezett a háborút megakadályozni, a főeszme, mely a vereskönyv olvasásából kiderül,­­s ez mindenki előtt, ha még oly kevéssé tájékozott volna is csak egy kis jóakarat mellett világos lehet,­ az, hogy e mozgalom nem keletkezett valami megegyezés által egy vagy más hatalom közt, hanem igen is a dolgok természetéből folyt. Min­denki láthatja itt legelső buborékait azon mozga­lomnak, mely Podgoriczában, Sarracában és Sera­­jevóban kezdődött, és követheti a fejlődést mind­addig, mig a háború kitört. Be van ott bizonyitva, hogy a mozgalom magától keletkezett. — Azt nem látni, oly rövidlátást tételezne fel, melyről a tisztelt grófnál nem lehet szó, s igy majdnem kénytelen vagyok hinni, hogy nem akarta azt látni, a­mi minden más olvasó előtt önkényt felötlik. Továbbá a három császár-szövetségről szólva azt ál­lítja a tisztelt gróf, miután annak hasznosságát annak idején talán nem vonhatja kétségbe, hogy abban Ausztria-Magyarország semmi önállóságot nem mutatott. Talán a kifejezésben csalódik a gróf. A monarchia önállóságot mindig mutatott. Bővebben fejtegettem ezt annak idejében és az el­lenkezőjét senki sem volna képes bebizonyítani, csak a fogalom iránt kell tisztába lenni. Nem az áll, hogy a kormány soha sem volt önálló, hanem igenis az áll, sohasem volt izolált. Igenis addig, míg a közös érdekek és czélok forogtak szóban, míg az európai béke fentartása volt előtérben, e viszony nagy szolgálatot tett. Azontúl az egyes érdekek kiegyenlítése, a kon­gressusra bízatott. Hogy az ellenkező esetben kön­­­nyebb lett volna a megoldás, az bizonyítva nincs. Szerintem ama viszonyt helyesen csak úgy lehet jellemezni, hogy a kormány soha sem volt izolált, hanem önálló volt mindig és most is az. Méltóz­tatott továbbá tényként felemlíteni, hogy egyik nagy hibája politikánknak az, hogy most azon egyezmény következtében, mely Anglia és Orosz­ország közt létrejött, mi izoláltan állunk. Az állí­tást hallottam, de bebizonyítását szeretném hal­lani. A t. gf. maga elismerte, hogy a kor­mány politikájának eredménye a congressus ös­­­szejövetele. Talán megbánta ez elismerést, mi­dőn a londoni megállapodásoknak ily magyará­zatot adott, mert, hogy ha Angol- és Oroszország bizonyos pont fölött meg nem egyeznek, akkor nem jöhet össze a congressus, és nem létezik az eredmény, de hogy abból, hogy két hatalom azon pontok fölött egyezzék meg, melyek a congressus tárgyalásainak alapját képezik, miként lehetne kö­vetkeztetni, hogy az a mi érdekeinket sértse, hogy azoknak prejudikáljon, ennek bebizonyításával a gróf adós maradt. Én részemről kijelenthetem, (Halljuk) hogy semmi részben sem létezett azon szándék, bárminő, ily előleges egyezmény által akár a mi érdekeinknek prejudicálni akár az európai congres­sus terét szű­kíteni, hanem a­mi létre­jött, azt mi csak örömmel üdvözölhetjük, és az eredményre nézve, előre mondhatom azt, hogy az semmi olyat nem foglalhat magában, a mi érdekeinkkel ellentétben volna. Hogy a mi különös érdekünk nem foglaltatik egy vagy más hatalom közti tanácskozás keretében az igen természetes, sőt valószínűleg éles szemre­hányást kellett volna hallanom azon esetben, ha benn foglaltatott volna. Akkor azt lehetett volna mondani, hogy az osztrák-magyar és más országokat illető pontok nem egyenesen tárgyal­tatnak, hanem mások által intéztetnek el, az bizon­nyal oly módon aknáztatott volna ki elle­n nem, hogy az a függetlenség rovására történt. (Élénk helyeslés.) Ezután szóló kijelenti, hogy vigaszt lel ab­ban, miszerint Apponyi jóslatai eddig sem telje­sedtek s valószínűleg ezután sem fognak. Tiltako­zik az ellen, mintha az 1854-iki állapotot a mai­val össze lehetne hasonlítani. Szilágyi Dezső örömmel konstatálja, hogy Andrássy gróf most a helyes uton van, csak meg­maradjon rajta. A részletes vitában elfogadtatnak azután a bizottsági javaslatok. Paris, jun. 2. (Az „Egyetértés“ táv­irata). A „France“ egy Pétervárról érke­zett táviratot közöl, melyben az van mondva : Az Ignatieff párt, mely a Czezarevics körül csoportosul, igen nagy izgalomban van és nagyon hajlandó a congressus összejövetelét két­ségbe vonni. úgy látszik, hogy ezen párt valami rendkívüli és meglepő csínyra készül. Ezen párt meg van győződve ar­ról, hogy a keleti kérdés csak kétféle­­képen lesz megoldható, vagy úgy, hogy Ausztria legyen kielégítve Anglia kárával, vagy pedig pedig Angliát, kell kielé­gíteni Ausztria kárára. — A congressus eszméjét ezen párt már azért is gyűlöli, mivel bizonyosan tudja, hogy Németország súgta be Andrássy­nak azt, ez pedig csak szág visz ha­ng­ja volt. Németor­— Ezen párt távolról sem gondol arra, hogy föl­hagyjon az a­g­i­t­a­t­i­ó­v­a­l, és ki tudja micsoda kétségbeesett tettekre fog vetemedni. Azt hiszik, hogy I. Sándor czár és Konstantin nagyherczeg értesítve­i voltak előre apjuk meggyilkoltatásáról. Van­damme marsall ezt Sándornak szemére is lob­­bantotta. — Daczára minden meghazudto­­lásnak, az mégis bizonyos, hogy az orosz kalóz hajóhad szervezésére kezdett mozga­lom a czár­hoz legközelebb álló egyén­ektől ered. A czár több helyről intést kapott, hogy vigyázzák ma­gára, mert valamit fórjainak élete ellen. Bécs, jun. 2. (Bud. Corr.) A magyar dele­gatió pénzügyi albizottsága elfogadta ma az ap­­propiatióra vonatkozó előterjesztést, de a közös vámbevételek előirányzatát 9 millióra leszállította. Bécs, jun. 2. (Bud. Corr.) A magyar delega­tió külügyi albizottsága elfogadta a bosznia mene­kültek segélyezésére vonatkozó előterjesztést és erélyes határozatot proponál ez ügyben. BŐCS, jun. 2. (Bud. Corr.) Ide érke­zett hivatalos értesítés szerint Beaconsfield és Salisbury személyesen jönnek a con­­gressusra. Budapest, júlnius 2. A „Daily T­e­l­e­g­r­a­p­h“ bécsi levelezője igen érdekes és fontos részleteket közöl Andrássy gróf értekezéseiről ép úgy Ignatieffel mint Novikoff bécsi orosz nagykövettel. Mindenekelőtt, úgymond e bécsi levelező, Andrássy igen el látszik keseredve lenni azon, hogy Oroszország Montenegro számára oly nagy területet akar biztosítani, de kivált Bul­gária nagyobbítására nézve emelt volna nagy ne­hézségeket, minthogy déli Bulgária lakossága alig áll többől. Mint 1.200.000 bolgárból és egy mil­lió mohamedánból, a többi lakosság pedig ve­gyes, de a bolgárok ellenséges nemzetiségekből áll­nak, nem látja át, miért uralkodnék a bol­gár mindnyájuk felett. Azt is kinyilatkoztatta­ volna Andrássy, hogy az új bolgár állam alakítása által a török befolyásnak Európára nézve nem sza­bad kisebbít tetni. úgy látszik, hogy Andrássy in­tést kapott az iránt, hogy a muszkák, ha hos­­­szabb ideig occupálnák Bulgáriát, annyira befész­kelnék ott magukat, hogy lehetetlen lenne őket onnan kitúrni, ennél fogva Ignatieffnek épp úgy, mint Novikoffnak kereken kimondd, hogy mihelyt Európa megalapította a Balkán félsziget jövendő­beli alakulását, az orosz csapatoknak onnét rögtön ki kell takarodniok. Ignatieff és Novikoff András­­synak ezen Muszkaország elleni szigorú hangulatát Pétervárra megírta és innét van az, hogy a vi­szony a két udvar közt újabb időben annyira meg­hűlt. Azt is megtudták és nagyon or­olják Péter­­várott, hogy Ausztria Romániának ünnepélyes ígé­retet tett az iránt, hogy meg nem fogja tűrni a sza­bad átvonulást az orosz­ csapatoknak Románián át. Átalán véve a viszony Ausztria-Magyarország és Oroszország közt már alig lehet feszültebb, és csak­is Németország közbenjárásának köszönhetni, hogy még mindeddig az ellenségeskedés a két állam közt ki nem tört. Az orosz udvar már azon pon­ton állott, hogy Langenau bárónak, az osztrák­magyar követnek útlevelét látamozza és csak egy berlini sürgöny akadályoztatta meg ezen égető sértést. A magyar delegatió zárszámadási al­bizottságának utolsó ülésében P­r­i 1­e­s­z­k­y Tádé figyelmeztette a jelen volt közös hadügyminisztert, hogy sok közös állami épületek, melyek a hadügyminisztérium kezelése alatt állanak, mint pld. Nagy-Szombaton, üresen állnak és majdnem elpusztulnak, daczára annak, hogy azok fentartási költsége nagy összegre rúg. A hadügyminiszter használtassa ezen épületeteket, ha rájuk szüksége nincs, általános, nyilvános czélokra, mi által az államnak a fentartási költségek megtakaríttathat­­nának. A hadügyminiszter megígérte, hogy a fölött pontosan informáltatja magát, és ha va­lóban hasonló elő­fordulna, ő az ily épület­ek­et készségesen átadja az egyik vagy másik hatóság­nak használat vég­ett. Az olas­z-o­s­ztrák-mag­y­ar vámszer­ződés meghosszabbíttatott június végéig. Mint a „B. Corr.“ írja, biztos kilátás van arra, hogy ezen szerződés az év végéig fog meghosszabbíttatni, mint a többi szerződés is, most azonban még nem lehetett a szerződés-meghosszabbítások iránt az illető államokkal Olaszországgal sem tüzetes tár­gyalásokba bocsájtkozni, mert nálunk nincs tör­vény, mely a minisztériumot erre felhatalmazná. Az erre vonatkozó törvényjavaslat csak a jövő hé­ten fog a két parlamentnek beterjesztetni és akkor fog az illető államokkal a szerződés meghosszab­­bíttatni. Bécsből írják a­ „B. Corr.“-nek, hogy An­drássy gróf különböző nyilatkozatai nagy hatást tettek, nemcsak a magyar delegátusokra, hanem az osztrák politikai körökre is, és nincs kétség, hogy az osztrák törvényhozás most nagy többséggel meg­szavazza a 60 millió forintnyi hitel fedezetéről szóló törvényjavaslatot. Érdekes kommentárul An­drássy nyilatkozatához szolgálhat következő meg­jegyzése, melyet tegnap tett: „A lapok rosszul fordították e mondatot „gare a qui touche“, mert az nem azt jelenti, hogy „jaj annak a ki megtá­mad“, hanem „jaj annak, a ki minket érint.“ Budapest, junius 2. A tegnapi és mai lapok hírek dolgá­ban nagyon soványak és a hírlapokban alig talál­hatni egyebet okoskodásoknál a felett, mire fog vezetni a congressus, mely, mint látszik, még­is létre fog jönni e hó közepéig. Azon eleinte el­terjesztett hirek, hogy a congressus előtt még egy neme az el­ő c­o­nf­er­e­n­t­iá­n­a­k fog tartatni, melyben alapot akarnak keresni a congressusban megvitandó tárgyakhoz és némely élőké­rdé­­s­e­k el fognának intéztetni, nem különben a másik hir is, hogy a congressus csak egyetlen ülést fog tartani, azután pedig szétoszlik és a tárgyalá­ Hétfő, 1878. junius 3. ■ ■­ 1 ......... —a—M Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak kármentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó hivatal: Budapest, IV. himző-utcza 1. M. hová az előfizetési pénzek küldendők, sok elnapoltalak őszig, nem valósulnak, úgy lát­szik tehát, hogy a hatalmak túl akarnak esni a congressuson, melynek tartásával azonban épen nem kötnek össze semmi vérmes reményeket. Alkalmasint körül fog ketséges lesz e a congressust forogni a kérdés, le­akar annyira ki­ nyújtani, hogy a hatalmaknak még idejük marad­jon háborúra készülniük és azt, mit kezdettek, be is fejezniük, vagy pedig, mi kivált Oroszországra nézve legkívánatosabb volna, a congressust olyfor­­mán befejezniük, hogy a legégetőbb kérdések jö­vőre nézve függőben maradjanak és azon ideigle­nes egyezményekkel és megállapodásokkal kísérle­tet tenniök. Erre látszanak mutatói az orosz sugal­mazott lapok is. — Oroszország tehát azt óhajtaná, hogy a congressuson csak az elvi kérdések tárgyaltassanak, maga a szervezési mun­kálat pedig fenn hagyatnék egy bizottságnak, mely talán Konstantinápolyban ülne össze, s melynek fő fel­adata lenne a kidolgozatokat végbetlenségig húzni, míg Oroszország kifárasztaná egész Európa türel­mét, úgy hogy a hatalmak,­nek az unalmas kérdésektől, csakhogy menekülve­beleegyeznének abba is, hogy Oroszország magának annyit tartson meg Törökországból, amennyit a san­ stefanói szerződés­ben rabolni akart. Oly formán szoktak a könnyelműek számí­tani, azt hiszik, minden más embernek gondolko­dási módja az övékhez hasonlít, és azon az orvo­sok által felállított axióma szerint, hogy míg idő van, élet is van, vagy a német közmon­dás szerint: „kommt Zeit, kommt Rath“, azt hi­szik, hogy addig az isten valami oly rendkívüli csodát fog teremteni, hogy még­is elérjék czéljukat, mert a könnyelmű emberek mindig rend­­kívüliségekre számítanak, soha sem jut eszükbe azon válságos kérdés: „de hát ha még­is“ vagy „de hát ha még­sem.“ Most egyébbiránt a nagy tengeri kata­­strófa, mely Németországnak két legóriásabb ha­jójába került, annyira elvonta az újságok figyel­­mét­ a távolabb eső congressus kérdésétől, hogy az utóbbiról csak mellékesen beszélnek. De valóban feltűnő — noha egy lap sem mondja, hogy az, miszerint a német hajóraj három legóriásabb hajója majdnem egyidejűleg in­dult el a négy muszka pánczélhajóval, melynek rendeltetéséről ugyan mit sem tudunk, sőt még azt sem, hol vannak jelenleg. Igaz, hogy a tenger nagy, nem lehetetlen azon kóvályogni a­nélkül, hogy megtudja valaki hol vagyunk. És ta­lán légyottot adtak a muszka hajók a német hajóknak, és miért sietett a három német hajó oly borzasztón? És ki tudja nem volt-e még a négy muszka hajón kívül más, akár német akár muszka hajó az északi tengeren? Ezek mind olyan kérdé­sek, melyekre legfeljebb Muszka­ vagy Németor­szág válaszolhatna, ha akarna. Azonban őrültség volna Muszkaországtól, hogy egy nagy csínyt ké­szítsen Anglia ellen, valami olyan félét, min­t a török hajóraj ellen Sinopenól a krimi hadjárat ele­jén, azonban oly desperatus politikusoktól, mint a muszkák, mindent fel lehet tenni. Egyébiránt rutul megjárná Muszkaország, ha valami roszabban törné fejét, mert Anglia épen most pontosít össze a csatornában Port­land vidékén egy jókora hajórajt, 15 nagy pán­­czélhajóból és 7 kisebb hajóból, 179 iszonyú nagy ágyúval és 5788 tengerés­szel és tengeri kato­nasággal. Ha Muszka­ és Németország készül tengeren és szárazon,­­ akkor Anglia és Ausztria sem marad hátra, erről bizony­ságot tesznek az erdélyi erődítések, melyekről reggeli lapunkban szóltunk és azon gráczi hir, mely Ausztria tengeri készülődéseit P­o­l­á­b­a­n említi, e szerint tehát a congressus csak olyan, mint Shakespeare és a régi­­ekben az elő­szót elmondó „múzsa vagy színmű­prolog. Voltaire ünnepély. Pária, jun. 1. A tegnapi nap nagy nyereség volt a köztár­saság és a szabadságra nézve. A párizsiak bebi­zonyították, mint ezt már gyakran tették, mennyire érdemesek a szabadságra, mennyire tisztelik a tör­vényt. — A kormány tartván zajos tüntetésektől, minden utczai menetet betiltott, de a nép higgadt maradt minden kihívások daczára. Már egy hónap óta el voltak a műhelyek árasztva az ultramonta­­nismus szennyétől, millió példányokban osztották szét a Voltairet és emlékét gyalázó röpiratkákat, melyeket azonban a nép megvetéssel azon sorsra juttatott, melyre minden maculaturát szoktak hasz­nálni. A papi szószékről agitációk inditottak Vol­taire emléke megünneplése ellen és az első rágal­mazó szavaknál a templomok kiürültek. A nép teg­nap nem tehetett nyilványosan semmit és éppen ezáltal nagyobb propagandát csinált a gondolat szabadságának. Voltaire neve tegnap nem hangoz­tatott az utczákon, de azért Calas és Sirven védője minden fülben cseng, minden szívben visszhangoz­tat. Az, mit tegnap egész Francziaország némán tett Voltaireért a legnagyobb elégtétel, melyet a szabadságnak lehetett adni, fölér az minden osz­loppal, melyet emlékkő aranyból emelni lehetne neki, még ha ezen volna és gyémántokkal lenne kirakva. — Most a klerikálisok dulnak-fulnak és agyarkodnak irigységtől és boszuból, mert egy szentjük sem fog, annyira megünnepeltetni. Mindenünnét érkeztek táviratok, mikop ülték meg a tartományi városokban Voltaire halála év­fordulóját. Bordeauxban 3000 vendég számára volt terítve, Lyonban 1500-ra, Marseilleben, Toulouse­­ben nem különben. A „Lanterne“ 167,600 pél­dányban kelt el egy napon, mert a Voltaire ün­nepélyt legrészletesebben írta le. Párisban magá­ban alig lehetett megszámlálni azon helyiségeket, hol Voltaire emlékére poharak ürítettek. Mont­martre, Belleville és Montrouge város­részek leg­inkább ki­tettek magukért, igen fényesen voltak kivilágítva. A latin város­részben pedig legélén­­kebb volt a zsibongás és a nagy halott emléké­nek éltetése. Legnagyobbszerű kivilágítás azonban a Chateau d’ Eau téren volt látható azon házban, mely czéltábláján hordozza Voltaire nevét. A „Gallé“ színház zsúfolásig telt meg, a színpadon igen sok párisi celebritás foglalt helyt. Huga Viktor 2 órakor jelent meg és hangos éljen­zéssel fogadtatott. Lehetetlen megszámlálni a jelen volt senatorokat és a nemzetgyűlés tagjait, ezek és amazok közül alig hiányzott egy-kettő. Legszámo­sabban azonban az irodalom és az akadémia volt

Next