Élelmezési Dolgozó, 1963 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
Baranya-Bács -Komárom Furcsa dolgok a Tatabányai Sütőipari Vállalatnál Feltesszük az olvasónak a kérdést: — Mit szólna hozzá, ha 40 napig csak úgy ,,saccra” kapná a fizetését? Nem találkoznánk arra, hogy végighallgassuk a válaszokat, s azt hisszük helyünkben mindenki ugyanezt tenné. Félő, hogy sokak véleménye nem bírná el a nyomdafestéket. S hogy miért tettük fel a kérdést? Azért mert van ilyen. Több helyütt is A Tatabányai Sütőipari Vállalatnál például egyszerűen „saccolták". A vállalat igazgatójának az a véleménye, hogy 40 napra nem érdemes normát felvenni. Történt ugyanis, hogy az egyik modernül felszerelt telepet renoválni kellett, ezért a sütöde az Állami Áruház mögötti régi üzembe költözött. Ezt a változást aztán úgy hidalták át, hogy 5 százalékkal pótolták a normát, s ezzel úgy gondolták minden probléma megoldódott. Jártunk a sütödében, beszélgettünk az emberekkel. Sorba megkérdeztük tőlük, mennyi a normájuk? Fogalmuk sem volt róla. Ez az első, ami feltűnt. A másik, hogy sok a túlóra. Megkérdeztük azt is, mikor jöttek be? Ez reggel háromnegyed kilenckor történt. Legtöbben már este 8 órakor bent voltak, tehát már a 13. órában találkoztunk velük. Még akkor sem voltak készen, fél 10 is elmúlt, amikor elindultak hazafelé. Megtudtuk, hogy túlóra igénylés nincs. Egyszerűen utólag jóváhagyja a szakszervezeti bizottság, aláírja, s ezzel minden el van rendezve. Amikor sorra, egymás után mutattunk rá a hibákra, folyton azt ismételgették, ez az állapot csak 40 napig tart, utána visszamennek a másik telepre. Igazán rövid idő. De ki az, aki 40 napig hajlandó kevesebb bérért többet dolgozni? — Sokat tanultunk ebből az esetből is — mondta nekünk búcsúzóul a főkönyvelő. Majd így folytatta: a kívülről jött emberek sokkal előbb észreveszik a hibát. Véleményünk szerint a belső emberek is hamar észrevehették volna, hogy ez valahogy így nincs rendjén, ha egy kicsit törődtek volna az emberrel. A normál például elmondta, hogy nem készített veszteségidő tanulmányt, erről az üzemről, és nincs munkanap fényképezés sem. S amikor a bérelszámolóban jártunk kiderült, éppen azok a túlórabizonylatok nincsenek meg, amit keresünk, pedig elég soká keresték. Hiába, nem lett meg! Tehát a bérelszámolási bizonylati fegyelem sem valami példás ennél a vállalatnál. A már említett telepen általában 80—90 túlórájuk volt havonta az embereknek. Az elszámolást nem láthattuk, mert mint az előbb írtuk, a túlórabizonylatokat nem találtuk meg. Jártunk az új kenyérgyárban is. Túlóra csak a hét végén van, s általában 8 órát dolgoznak az emberek. Éppen ezért vet rossz fényt a sütőipari vállalat vezetőire a fent leírt helyzet. Egyik helyen törődnek azzal, hogy rendben legyen minden, ugyanakkor az „ideiglenes” üzem hibáit nem vették észre. Vagy talán nem is akarták? ! Kérdezzük , mehet ez így tovább? Véleményünk szerint nem! HÉTKÖZNAP PÉCSETT az ünnepek alatt a Mecsekvidéki Pincegazdaság 300 ezer parck tájjellegű bort, valamint 5 ezer hektó hordós bort szállit a kereskedelemnek. Most viszonylag csendes minden, még központi tárolóban is. Ellátogattunk a Pécsi Húsipari Vállalathoz is. A raktárban ezt a képet láttuk. Jó volt az egyesítés Egy év telt el azóta, hogy a Malom és Terményforgalmi Vállalatok egyesültek. Milyen tapasztalatokat szereztek Bács megyében, erről beszélgettünk dr. Kuczka Antallal. — Elöljáróban meg kell mondanom, hasznos volt az egyesülés, mert a felvásárlás és vele együtt a feldolgozás egy kézbe került. A megye területén 15 malom és 6 takarmánykeverő üzem van. Az előbbi 12 ezer, az utóbbi pedig 4 ezer vagonos teljesítményt ért el 1962-ben. — Milyen területeken léptek előre az egyesítés után? — Először is ésszerűsítettük az áruszállítást. Koordináltuk a munkát, így elértük azt, hogy 1200 vagont úgy vettünk át, hogy teljesen kiiktattuk a szállítást. A tszektől egy tételben vesszük át az őrleményt, s egyszerre adjuk ki. Az egyesítés azt is elősegítette, hogy munkahelyeket szüntettünk meg. Például 15 liszt cseretelep vált így feleslegessé. Természetesen nemcsak anyagi kihatásai voltak az egyesülésnek. Személyi feltételeket is vont maga után. A vezetők véleménye szerint ezt sikerült megoldani, nem okozott problémát az, hogy a két vállalat eggyéolvadt. Ugyanakkor gondoskodni kellett az emberek továbbképzéséről. A megye egész területein lépcső- zetesen oldották meg a tanulást. Havonta egyszer számolnak be a tanultakról a hallgatók. — És mivel gyarapodott az új vállalat? — Növeltük a telepek befogadóképességét. Mintegy 17 ezer négyzetméter területet betonoztattunk le, 6 millió forint költséggel. Tiszakécskén egy 700, Kecskeméten egy 600, s Kunszent,miklóson 150 vagonos tárház készült el Nem törekedhettünk a teljességre, amikor egy év tapasztalatait összegeztük. Számos olyan terület volt még, ahol sikerült előrelépni, így például a napraforgó feldolgozásában, valamint a vetőmagvak előkészítésében. — Mit várnak 1963-tól? — Elsősorban azt, most realizálódik mindaz, amiért lényegében megszületett az egyesítés. Egy év tapasztalatai megmutatták, hol van a legnagyobb lehetőség a fejlődésre. Az összevonással bezárult a kör, amely a termény felvásárlásától a teljes feldolgozásig tart. Mindezt egykézben tartani, népgazdasági szempontból óriási jelentőségű. Bízunk benne, hogy az 1963-as esztendőben tovább tudjuk javítani dolgozóink munkakörülményeit. Bővíteni tudjuk szociális létesítményeinket, ennek pedig alapja az 1962. évinél még gazdaságosabb munka. Mi kell a tekintélyhez ? A KISKUNHALASI Baromeldolgozó Vállalat szakszerzetti bizottságának termelési elesével a szocialista műnversenymozgalomról, az emírekről beszélgettünk. — Mit jelent a vállalatnak, gazdasági és mozgalmi veöknek a szocialista brigádzseny? — tettük fel a kerrt. — Sokat — volt a tömör váz. A brigádnaplók hűen tükik a kezdeti nehézségeket, sikat, s végül az eredméeket is. legelőször 1960-ban odaszegezők határozták el, eialista brigádot alakítanak. : első fél év értékelésekor lezárt, hogy a címet nem émlik meg. Kicsit elment a lyük. Közben megtudták, jó a kopasztóknál 12 aszony és lány, éppen az ő pétink nyomán, vállalást tett, s ■él, a szocialista cím. Nosza,yisan megszületett az elhaozás, Csak nem varunk szemt. Bebizonyítjuk, hogy mi fiúk is teljesítjük, amit vállaltunk, s Petőfi néven új vállalást tettek. — S az eredmény? CSAK NÉHÁNYAT abból, amit 1962-ben megvalósítottak. Szocialista megőrzésre átvették a baromfiüzem tirtilkocsijait. Hét újítási és ésszerűsítési javaslatot nyújtottak be, melyeknek gazdasági eredménye 20 600 forint. A Vili. pártkongresszus tiszteletére vállalták, két új dolgozó betanítását, hogy azok teljesítménye is elérje a 100 százalékot. Három alkalommal részt vettek tsz szervezésében, öt új tagot szerveztek be a szakszervezetbe. Bevezették a kollektív bérfizetést, a brigád egy tagját javasolták jutalomüdülésre. Rendszeresen részt vesznek a balesetelhárítási és egészségvédelmi őrjáratokban és segítenek a hibák felszámolásában. Megtudtuk róluk azt is, hogy a legutóbbi normarendezéskor ők maguk javasolták, hol, milyen feszítést lehet eszközölni, de egyben felvetették, hol szükséges lazítás. Termelési eredményeik bizonyítják, hogy reálisan, jól mérték fel munkakörülményeiket. DUDÁS ISTVÁNNÉ elvtársnőtől, a József Attila szocialista brigád vezetőjétől megtudtuk, hogy éveken keresztül a sovány kopasztásnál dolgozók teljesítménye 80 százalék körül mozgott. Szocialista szerződésükben olyan vállalást tettek, ha a brigádot egész évben ezen a szalagon engedik dolgozni, elérik a 100 százalékot. Korábban egy kopasztó teljesítménye 80 db/óra volt, most pedig 160 db/óra. S a minőség ellen sem merült fel eddig kifogás. Szép eredmény. SOKAT FOGLALKOZNAK a fiatalokkal. Megalakították a II. számú ifjúsági brigádot. Rendszeresen sajtótájékoztatót tartanak, erre meghívják a fiatalokat is. Céljuk, hogy jó szakmunkásokat, becsületes, munkájukat szerető embereket neveljenek belőlük. Lajtai Benőné egy különleges kollektíva vezetője. A Zrínyi Ilona szocialista címért küzdő brigád tagjai — a vezetőt kivéve — mind szezonmunkások. — Hogyan sikerült ezt a brigádot összehozni, van-e értelme? — kérdeztük a törékeny kisasszonyt. — Hogy hogyan — ezt már sokan kérdezték, nem is tudom. Szeretem az embereket. Hogy van-e értelme , persze. Hiszen mi nem válunk, el egymástól. A szerződést is úgy kötöttük, ha vége a szezonnak, mi azért minden héten egyszer összejövünk, s megbeszéljük, ki mit csinál, kinek mit, hol kell segíteni. Ha aztán indul újra a munka, megint együtt leszünk itt a gyárban, s folytatjuk a termelőmunkát. — Mit csinál akkor, ha nem ugyanazokat veszik fel 1963- ban, akikkel a szerződést kötötte? — AKKOR ÚJRA KEZDEM azokkal, akiket beosztottak hozzám. Biztosak vagyunk benne, mert megismertük, hogy nemcsak mondta, így is érezte. Szereti az embereket, szereti a gyárat, s lendülete magával ragad mindenkit, aki körülötte van. Egyébként a brigád tagjai rendszeresen képzik magukat. Havonta egyszer politikai előadáson vesznek részt, a másik hónapban könyvankétot tartanak. Társadalmi munkában vállalták, hogy az óvoda 15 nagy babájának új ruhákat varrnak. Volt olyan, aki kettőt is készített. Segítettek az óvoda téli befőzésében is: legyen a kicsinyeknek elegendő kompót, lekvár, főzelékféle. Közösen tartják a névnapokat, ilyenkor apró ajándékokkal kedveskednek egymásnak. SOROLHATNÁNK tovább mindazt, amit ez a három brigád és a többiek, is tették, hogy vállalatuk teljesítse 1962. évi tervét, hogy szélesedjen az emberek látóköre, javuljon az emberek egymáshoz való viszonya. Összegezve azonban meg kell állapítani, Kiss elvtársnak beszélgetésünk elején igaza volt. A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalatnál dolgozó emberek, a közöttük kialakult szocialista vetélkedés sokat segít a gyár gazdasági és mozgalmi vezetőinek a napi feladatok sikeres végrehajtásában. Ne várjanak tovább! Miért haragszik egymásra Pintér Gyula, az Ácsi Cukorgyár igazgatója és Radics Antal szb titkár? Ha egymásról terjesztett intrikáikat fel akarnánk jegyezni, hetekig kellene hallgatni az embereket. Tanukat, ellentanukat felvonultatni. De ennek nincs értelme. Véleményünk szerint már annyira elmérgesedett a helyzet a két ember között, hogy nem tudnak tovább együtt dolgozni. Nem állunk sem az igazgató, sem az szb titkár mellé. A súgdolódzások, a pletykák sem érdekelnek minket. Csak egyet kívánunk elérni, helyes útra terelni a munkát Ácsott. Csak a jövő jobbá tétele, s a semmiképpen nem egészséges helyzet megszüntetése a célunk. Azt szeretnénk, ha végre rend lenne a gyárban. Nem az első alkalom, hogy igyekeztünk jobb belátásra bírni Pintér Gyulát és Radics Antalt. Dolgozzanak úgy együtt, hogy abból a gyárnak, az ott dolgozó embereknek hasznuk legyen. Hogy miért voltunk türelmesek? Az ácsi helyzet egyedülálló. Hozzá haasonló nincs iparunkban. Másrészt évekkel korábban mindketten jól dolgoztak. Ment a munka, s ha arról volt szó, hogy egy-egy értekezleten támadta valaki az egyik felet, akkor kiálltak egymás mellett. Védelmezték a gyárat és egymást. Segítettek a problémák megoldásában. És most? Pintér Gyula idős ember, Radics Antal túl a negyvenen. Ültünk az igazgató irodájában. Figyeltük őket. Nem néztek egymásra. S ha az egyik valamit mondott a másikra, még be sem fejezte a mondatot, a másik már folytatta az intrikát. Kiabáltak, heveskedtek. Sokszor mi szégyeltük magunkat helyettük. Hogyan lehet így együtt dolgozni, amikor valószínűleg jogos, vagy vélt hibákat vagdosnak egymás fejéhez. Már nincsen semmi tekintélyük egymás előtt, de ami még ennél is súlyosabb, a gyár dolgozói előtt sem. Itt a gyár igazgatójáról és szb titkáráról van szó. Ami történt, már nemcsak kettőjük ügye. Tábor és ellentábor alakult ki mellettük és ellenük. Figyelik, ki mit csinál, ki hol követ el esetleges hibát. Amikor két ember, személyes ügyeit kiterjeszti az egész gyárra, ez már közüggyé válik. Rossz hatással van az egész közösségre. Állandó beszédtéma a gyárban, hogy már megint veszekszenek. Nem megy a gazdasági munka, s természetesen a mozgalmi munka sem. Amikor mindezt leírtuk, Itt megálltunk. Két hétig mérlegeltük. Súlyos következtetéseket vontunk le. Próbáltuk beleképzelni magunkat külön-külön minkét ember énjébe. Lehántva a dühös felszínt, az embereket kerestük a harag mögött. Nem akartuk elhamarkodottan megítélni a fennálló helyzetet. Megoldás-e a hallgatás? Megoldás-e az, hogy azt mondjuk, hátha megváltozik minden? Megoldás-e az, hogy nagy szavakat használunk, ahogy kik tették? Egyik sem az. Színéről és visszájáról is megvizsgáltunk mindent. Az a véleményünk, ez a két ember nem dolgozhat együtt. Ezt kellett megállapítanunk. Egyszer végre meg kell állni, most már nem mehet így tovább. Idáig jutottak hát Ácsott. Az illetékesek emberséges, igazságos, az egész gyár érdekeit figyelembe vevő döntését várjuk. Oldják meg ezt a helyzetet, számolják fel a fellelhető öszszes hibát. Most vége van a kampánynak. Megérett az idő a döntésre? Januárban 14 vagon baromfit dolgoznak fel Pontosan egy hónappal előbb teljesítette éves tervét a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat. Szép eredmény ez, hátha még azt is hozzávesszük, mi mindent csináltak az elmúlt esztendő 11 hónapjában. 2 millió csirkét, 530 ezer pecsenyekacsát, 45 ezer pulykát, 90 ezer kacsát, 45 ezer kövér kacsát és 80 ezer tyúkot dolgoztak fel. Ez majd 3 millió állatot jelent. És maradjunk még a számoknál. Az éves tervet közel ,7 százalékkal teljesítették túl, s mintegy 175 millió forint értéket termeltek. Szállítanak az NSZK-ba, Görögországba, Szovjetunióba, Csehszlovákiába, Svédországiba, Olaszországba, Afrikába, sőt Kubába is. A mennyiségi tervet tehát teljesítették, egyedül a tojásban volt lemaradás. — Milyen feladatok várnak 1963-ban a vállalatra —, kérdeztük Farkas László igazgatótól. — Januárban 14 vagon árut vásárolunk és dolgozunk fel, s mintegy 3 millió tojást. A nagyszámú állat, amit a múlt esztendőben feldolgoztak, jórészt az állami gazdaságokból, termelőszövetkezetekből került hozzájuk. Megtudtuk, hogy az állatok 80 százalékát a szocialista szektor szállítja. A vállalathoz Bács megye egy része és Tolna tartozik. Bács 115 és Tolna 81 tsz-é vel van szerződésük. Ha figyelembe vesszük az előző esztendők tapasztalatait, akkor azt tapasztaljuk, hogy igen jelentős a fejlődés. 1960-ban mindössze 42 tsz-szel volt szerződésük. A két év alatt igen jelentős a fejlődés. Csak egyetlen példát vegyünk alapul: a bonyhádi járás 41 900 kiló apró jószágra kötött szerződést, tavaly, s még ezt a mennyiséget is túlteljesítette 1962-ben. A tojáslemaradás oka, hogy jelentős mennyiséget még mindig a háztáji gazdaságok adnak. Ebben az esztendőben azt várják, hogy az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek százalékaránya megnövekszik és akkor teljesíteni tudják tojásfelvásárlási tervüket is. Ugyanez vonatkozik egyébként bizonyos mértékig a pecsenyekacsára is. A többi állatoknál már túl is tudják teljesíteni — mint a mostani példa is mutatja — felvásárlási tervüket. ÉLELMEZÉSI DOLGOZÓK