Élelmezési Dolgozó, 1963 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

Baranya-Bács -Komárom Furcsa dolgok a Tatabányai Sütőipari Vállalatnál Feltesszük az olvasónak a kérdést: — Mit szólna hozzá, ha 40 napig csak úgy ,,saccra” kapná a fizetését? Nem találkoznánk arra, hogy végighallgassuk a vála­szokat, s azt hisszük helyünk­ben mindenki ugyanezt tenné. Félő, hogy sokak véleménye nem bírná el a nyomdafesté­ket. S hogy miért tettük fel a kérdést? Azért mert van ilyen. Több helyütt is A Tatabá­nyai Sütőipari Vállalatnál például egyszerűen „saccol­­ták". A vállalat igazgatójának az a véleménye, hogy 40 napra nem érdemes normát felvenni. Történt ugyanis, hogy az egyik modernül felszerelt telepet re­noválni kellett, ezért a sütö­de az Állami Áruház mögötti régi üzembe költözött. Ezt a változást aztán úgy hidalták át, hogy 5 százalékkal pótolták a normát, s ezzel úgy gondol­ták minden probléma megol­dódott. Jártunk a sütödében, beszél­gettünk az emberekkel. Sorba megkérdeztük tőlük, mennyi a normájuk? Fogalmuk sem volt róla. Ez az első, ami feltűnt. A másik, hogy sok a túlóra. Megkérdeztük azt is, mikor jöttek be? Ez reggel háromne­gyed kilenckor történt. Leg­többen már este 8 órakor bent voltak, tehát már a 13. órában találkoztunk velük. Még akkor sem voltak készen, fél 10 is el­múlt, amikor elindultak haza­felé. Megtudtuk, hogy túlóra igénylés nincs. Egyszerűen utó­lag jóváhagyja a szakszerveze­ti bizottság, aláírja, s ezzel minden el van rendezve. Amikor sorra, egymás után mutattunk rá a hibákra, foly­ton azt ismételgették, ez az állapot csak 40 napig tart, utána visszamennek a másik telepre. Igazán rövid idő. De ki az, aki 40 napig haj­landó kevesebb bérért többet dolgozni? — Sokat tanultunk ebből az­ esetből is — mondta nekünk búcsúzóul a főkönyvelő. Majd így folytatta: a kívülről jött emberek sokkal előbb észreve­szik a hibát. Véleményünk szerint a bel­ső emberek is hamar észreve­hették volna, hogy ez vala­hogy így nincs rendjén, ha egy kicsit törődtek volna az emberrel. A normál például elmondta, hogy nem készített veszteségidő tanulmányt, erről az üzemről, és nincs munka­nap fényképezés sem. S ami­kor a bérelszámolóban jártunk kiderült, éppen azok a túlóra­­bizonylatok nincsenek meg, amit keresünk, pedig elég so­ká keresték. Hiába, nem lett meg! Tehát a bérelszámolási bi­zonylati fegyelem sem vala­mi példás ennél a vállalatnál. A már említett telepen ál­talában 80—90 túlórájuk volt havonta az embereknek. Az elszámolást nem láthattuk, mert mint az előbb írtuk, a túlórabizonylatokat nem talál­tuk meg. Jártunk az új kenyérgyár­ban is. Túlóra csak a hét vé­gén van, s általában 8 órát dolgoznak az emberek. Éppen ezért vet rossz fényt a sütő­ipari vállalat vezetőire a fent leírt helyzet. Egyik helyen tö­rődnek azzal, hogy rendben legyen minden, ugyanakkor az „ideiglenes” üzem hibáit nem vették észre. Vagy talán nem is akarták? ! Kérdezzük , mehet ez így tovább? Véleményünk szerint nem! HÉTKÖZNAP PÉCSETT az ünnepek alatt a Mecsekvidéki Pincegazdaság­ 300 ezer pa­­rck tájjellegű bort, valamint 5 ezer hektó hordós bort száll­it­ a kereskedelemnek. Most viszonylag csendes minden, még központi tárolóban is. Ellátogattunk a Pécsi Húsipari Vál­lalathoz is. A raktárban ezt a képet láttuk. Jó volt az egyesítés Egy év telt el azóta, hogy a Malom és Terményforgalmi Vállalatok egyesültek. Milyen tapasztalatokat szereztek Bács megyében, erről beszélgettünk dr. Kuczka Antallal. — Elöljáróban meg kell mondanom, hasznos volt az egyesülés, mert a felvásárlás és vele együtt a feldolgozás egy kézbe kerül­t. A megye területén 15 malom és 6 ta­karmánykeverő üzem van. Az előbbi 12 ezer, az utóbbi pe­dig 4 ezer vagonos teljesít­ményt ért el 1962-ben. — Milyen területeken lép­tek előre az egyesítés után? — Először is ésszerűsítettük az áruszállítást. Koordinál­tuk a munkát, így elértük azt, hogy 1200 vagont úgy vettünk át, hogy teljesen ki­iktattuk a szállítást. A tsz­­ektől egy tételben vesszük át az őrleményt, s egyszerre ad­juk ki. Az egyesítés azt is elősegítette, hogy munkahe­lyeket szüntettünk meg. Pél­dául 15 liszt cseretelep vált így feleslegessé. Természetesen nemcsak anyagi kihatásai voltak az egyesülésnek. Személyi felté­teleket is vont maga után. A vezetők véleménye szerint ezt sikerült megoldani, nem oko­zott problémát az, hogy a két vállalat eggyéolvadt. Ugyan­akkor gondoskodni kellett az emberek továbbképzéséről. A megye egész területein lépcső-­­ zetesen oldották meg a tanu­lást. Havonta egyszer szá­molnak be a tanultakról a hallgatók. — És mivel gyarapodott az új vállalat? — Növeltük a telepek be­fogadóképességét. Mintegy 17 ezer négyzetméter területet betonoztattunk le, 6 millió forint költséggel. Tiszakécskén egy 700, Kecs­keméten egy­ 600, s Kunszent­,­miklóson 150 vagonos tárház készült el Nem törekedhettünk a tel­jességre, amikor egy év ta­pasztalatait összegeztük. Szá­mos olyan terület volt még, ahol sikerült előrelépni, így például a napraforgó feldol­gozásában, valamint a vető­magvak előkészítésében. — Mit várnak 1963-tól? — Elsősorban azt, most realizálódik mindaz, amiért lényegében megszületett az egyesítés. Egy év tapasztala­tai megmutatták, hol van a legnagyobb lehetőség a fejlő­désre. Az összevonással bezá­rult a kör, amely a termény felvásárlásától a teljes fel­dolgozásig tart. Mindezt egy­­kézben tartani, népgazdasági szempontból óriási jelentősé­gű. Bízunk benne, hogy az 1963-as esztendőben tovább tudjuk javítani dolgozóink munkakörülményeit. Bővíteni tudjuk szociális létesítmé­nyeinket, ennek pedig alapja az 1962. évinél még gazdasá­gosabb munka. M­i kell a tekintélyhez ? A KISKUNHALASI Barom­eldolgozó Vállalat sza­kszer­­zetti bizottságának termelési elesével a szocialista műn­­versenymozgalomról, az emí­rekről beszélgettünk. — Mit jelent a vállalatnak, gazdasági és mozgalmi ve­­öknek a szocialista brigád­­zseny? — tettük fel a ker­­rt. — Sokat — volt a tömör vá­­z. A brigádnaplók hűen tük­­­ik a kezdeti nehézségeket, sikat, s végül az eredmé­­eket is. legelőször 1960-ban odaszegezők határozták el, eialista brigádot alakítanak. : első fél év értékelésekor lezárt, hogy a címet nem ém­­­lik meg. Kicsit elment a lyük. Közben megtudták, jó a kopasztóknál 12 asz­­ony és lány, éppen az ő pét­ink nyomán, vállalást tett, s ■él, a szocialista cím. Nosza,­yisan megszületett az elha­­ozás, Csak nem varunk sze­­mt. Bebizonyítjuk, hogy mi fiúk is teljesítjük, amit vál­­laltunk, s Petőfi néven új vál­lalást tettek. — S az eredmény? CSAK NÉHÁNYAT abból, amit 1962-ben megvalósítot­tak. Szocialista megőrzésre át­vették a baromfiüzem tirtilko­csijait. Hét újítási és ésszerű­sítési javaslatot nyújtottak be, melyeknek gazdasági eredmé­nye 20 600 forint. A Vili. pártkongresszus tiszteletére vállalták, két új dolgozó be­tanítását, hogy azok teljesít­ménye is elérje a 100 százalé­kot. Három alkalommal részt vettek tsz szervezésében, öt új tagot szerveztek be a szakszer­vezetbe. Bevezették a kollektív bérfizetést, a brigád egy tag­ját javasolták jutalomüdülés­­re. Rendszeresen részt vesznek a balesetelhárítási és egészség­­védelmi őrjáratokban és segí­tenek a hibák felszámolásá­ban. Megtudtuk róluk azt is, hogy a legutóbbi normarende­­zéskor ők maguk javasolták, hol, milyen feszítést lehet esz­közölni, de egyben felvetették, hol szükséges lazítás. Terme­lési eredményeik bizonyítják, hogy reálisan, jól mérték fel munkakörülményeike­t. DUDÁS ISTVÁNNÉ elvtárs­­nőtől, a József Attila szocialis­ta brigád vezetőjétől megtud­tuk, hogy éveken keresztül a sovány kopasztásnál dolgozók teljesítménye 80 százalék kö­rül mozgott. Szocialista szer­ződésükben olyan vállalást tet­tek, ha a brigádot egész év­ben ezen a szalagon engedik dolgozni, elérik a 100 százalé­­­kot. Korábban egy kopasztó teljesítménye 80 db/óra volt, most pedig 160 db/óra. S a minőség ellen sem merült fel eddig kifogás. Szép eredmény. SOKAT FOGLALKOZNAK a fiatalokkal. Megalakították a II. számú ifjúsági brigádot. Rendszeresen sajtótájékoztatót tartanak, erre meghívják a fiatalokat is. Céljuk, hogy jó szakmunkásokat, becsületes, munkájukat szerető embereket neveljenek belőlük. Lajtai Benőné egy különle­ges kollektíva vezetője. A Zrínyi Ilona szocialista címért küzdő brigád tagjai — a ve­zetőt kivéve — mind szezon­­munkások. — Hogyan sikerült ezt a brigádot összehozni,­­ van-e értelme? — kérdeztük a töré­keny kis­asszonyt. — Hogy hogyan — ezt már sokan kérdezték, nem is tu­dom. Szeretem az embereket. Hogy van-e értelme , persze. Hiszen mi nem válunk, el egy­mástól. A szerződést is úgy kö­töttük, ha vége a szezonnak, mi azért minden héten egy­szer összejövünk, s megbeszél­jük, ki mit csinál, kinek mit, hol kell segíteni. Ha aztán in­dul újra a munka, megint együtt leszünk itt a gyárban, s folytatjuk a termelőmunkát. — Mit csinál akkor, ha nem ugyanazokat veszik fel 1963- ban, akikkel a szerződést kö­tötte? — AKKOR ÚJRA KEZDEM azokkal, akiket beosztottak hozzám. Biztosak vagyunk benne, mert megismertük, hogy nem­csak mondta, így is érezte. Szereti az embereket, szereti a gyárat, s lendülete magával ragad mindenkit, aki körülöt­te van. Egyébként a brigád tagjai rendszeresen képzik magukat. Havonta egyszer po­litikai előadáson vesznek részt, a másik hónapban könyvanké­­tot tartanak. Társadalmi mun­kában vállalták, hogy az óvo­­da 15 nagy babájának új ru­hákat varrnak. Volt olyan, aki kettőt is készített. Segítettek az óvoda téli befőzésében is: legyen a kicsinyeknek elegen­dő kompót, lekvár, főzelékfé­le. Közösen tartják a névna­pokat, ilyenkor apró ajándé­kokkal kedveskednek egymás­nak. SOROLHATNÁNK tovább mindazt, amit ez a három brigád és a többiek, is tették, hogy vállalatuk teljesítse 1962. évi tervét, hogy szélesedjen az emberek látóköre, javuljon az emberek egymáshoz való vi­szonya. Összegezve azonban meg kell állapítani, Kiss elv­társnak beszélgetésünk elején igaza volt. A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalatnál dolgozó emberek, a közöttük kialakult szocialista vetélke­dés sokat segít a gyár gazda­sági és mozgalmi vezetőinek a napi feladatok sikeres végre­hajtásában. Ne várjanak tovább! Miért haragszik egymásra Pintér Gyula, az Ácsi Cu­korgyár igazgatója és Ra­dics Antal szb titkár? Ha egymásról terjesztett intri­káikat fel akarnánk jegyez­ni, hetekig kellene hallgat­ni az embereket. Tanukat, ellentanukat felvonultatni. De ennek nincs értelme. Véleményünk szerint már annyira elmérgesedett a helyzet a két ember kö­zött, hogy nem tudnak to­vább együtt dolgozni. Nem állunk sem az igaz­gató, sem az szb titkár mellé. A súgdolódzások, a pletykák sem érdekelnek minket. Csak egyet kívá­nunk elérni, helyes útra terelni a munkát Ácsott. Csak a jövő jobbá tétele, s a semmiképpen nem egészséges helyzet megszün­tetése a célunk. Azt sze­retnénk, ha végre rend len­ne a gyárban. Nem az első alkalom, hogy igyekeztünk jobb be­látásra bírni Pintér Gyulát és Radics Antalt. Dolgoz­zanak úgy együtt, hogy ab­ból a gyárnak, az ott dol­gozó embereknek hasznuk legyen. Hogy miért voltunk türelmesek? Az ácsi hely­zet egyedülálló. Hozzá ha­a­sonló nincs iparunkban. Másrészt évekkel korábban mindketten jól dolgoztak. Ment a munka, s ha arról volt szó, hogy egy-egy ér­tekezleten támadta valaki az egyik felet, akkor kiáll­tak egymás mellett. Védel­mezték a gyárat és egymást. Segítettek a problémák megoldásában. És most? Pintér Gyula idős ember, Radics Antal túl a negyvenen. Ültünk az igazgató irodájában. Fi­gyeltük őket. Nem néztek egymásra. S ha az egyik valamit mondott a másikra, még be sem fejezte a mon­datot, a másik már foly­tatta az intrikát. Kiabál­tak, heveskedtek. Sokszor mi szégyeltük magunkat helyettük. Ho­gyan lehet így együtt dol­gozni, amikor valószínűleg jogos, vagy vélt hibákat vagdosnak egymás fejéhez. Már nincsen semmi tekin­télyük egymás előtt, de ami még ennél is súlyosabb, a gyár dolgozói előtt sem. Itt a gyár igazgatójáról és szb titkáráról van szó. Ami történt, már nemcsak kettőjük ügye. Tábor és el­lentábor alakult ki mellet­tük és ellenük. Figyelik, ki mit csinál, ki hol követ el esetleges hibát. Amikor két ember, személyes ügyeit ki­terjeszti az egész gyárra, ez már közüggyé válik. Rossz hatással van az egész kö­zösségre. Állandó beszédté­ma a gyárban, hogy már megint veszekszenek. Nem megy a gazdasági munka, s természetesen a mozgalmi munka sem. Amikor mindezt leírtuk, Itt megálltunk. Két hétig mérlegeltük. Súlyos követ­keztetéseket vontunk le. Próbáltuk beleképzelni ma­gunkat külön-külön min­két ember énjébe. Lehánt­­va a dühös felszínt, az em­bereket kerestük a harag mögött. Nem akartuk elha­markodottan megítélni a fennálló helyzetet. Megoldás-e a hallgatás? Megoldás-e az, hogy azt mondjuk, hátha megválto­zik minden? Megoldás-e az, hogy nagy szavakat használunk, ahogy kik tették? Egyik sem az. Színéről és visszájáról is megvizsgál­tunk mindent. Az a véle­ményünk, ez a két ember nem dolgozhat együtt. Ezt kellett megállapíta­nunk. Egyszer végre meg kell állni, most már nem mehet így tovább. Idáig jutottak hát Ácsott. Az illetékesek embersé­ges, igazságos, az egész gyár érdekeit figyelembe vevő döntését várjuk. Oldják meg ezt a helyzetet, szá­molják fel a fellelhető ösz­­szes hibát. Most vége van a kampánynak. Megérett az idő a döntésre? Januárban 14 vagon baromfit­­ dolgoznak fel Pontosan egy hónappal előbb teljesítette éves tervét a Kiskunhalasi Baromfifeldolgo­zó Vállalat. Szép eredmény ez, hátha még azt is hozzávesszük, mi mindent csináltak az el­múlt esztendő 11 hónapjában. 2 millió csirkét, 530 ezer pe­csenyekacsát, 45 ezer pulykát, 90 ezer kacsát, 45 ezer kövér kacsát és 80 ezer tyúkot dol­goztak fel. Ez majd 3 millió állatot jelent. És maradjunk még a szá­moknál. Az éves tervet közel ,7 százalékkal teljesítették túl, s mintegy 175 millió forint ér­téket termeltek. Szállítanak az NSZK-ba, Görögországba, Szovjetunióba, Csehszlová­kiába, Svédországiba, Olaszor­szágba, Afriká­ba, sőt Kubába is. A mennyiségi tervet tehát teljesítették, egyedül a tojás­ban volt lemaradás. — Milyen feladatok vár­nak 1963-ban a vállalatra —, kérdeztük Farkas László igaz­gatótól. — Januárban 14 vagon árut vásárolunk és dolgozunk fel, s mintegy 3 millió tojást. A nagyszámú állat, amit a múlt esztendőben feldolgoztak, jórészt az állami gazdaságok­ból, termelőszövetkezetekből került hozzájuk. Megtudtuk, hogy az állatok 80 százalékát a szocialista szektor szállítja. A vállalathoz Bács megye egy része és Tolna tartozik. Bács 115 és Tolna 81 tsz-é vel van szerződésük. Ha figyelembe vesszük az előző esztendők ta­pasztalatait, ak­kor azt tapasz­taljuk, hogy igen jelentős a fejlődés. 1960-ban mindössze 42 tsz-sz­el volt szerződésük. A két év alatt igen jelentős a fejlődés. Csak egyetlen pél­dát vegyünk alapul: a bony­hádi járás 41 900 kiló apró jó­szágra kötött szerződést, ta­valy, s még ezt a mennyiséget is túlteljesítette 1962-ben. A tojáslemaradás oka, hogy jelentős mennyiséget még mindig a háztáji gazdaságok adnak. Ebben az esztendőben azt várják, hogy az állami gazdaságok és a termelőszö­vetkezetek százalékaránya megnövekszik és akkor telje­síteni tudják tojásfelvásárlási tervüket is. Ugyanez vonatko­zik egyébként bizonyos mérté­kig a pecsenyekacsára is. A többi állatoknál már túl is tudják teljesíteni — mint a mostani példa is mutatja — felvásárlási tervüket. ÉLELMEZÉSI DOLGOZÓ­K

Next