Élet és Tudomány, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-05 / 10. szám
fékútjuk, hamarabb meg tudnak állni Ám nem ez a helyzet akkor, ha síkos az úttest. Ha egy közepes nagyságú kocsi 30 km óra sebességgel halad, fékútja szárazon 15, nedves úton 20, jeges úton 32 méter. Ha a sebesség 60 km óra, a fékút mai 45, 64, illetőleg 111 méter! A sebességgel tehát nem egyenes arányban, hanem annál nagyobb mértékben nő a fékút hoszsza. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a sebességgel a kocsi „ütése" ugyancsak fokozottan növekszik, nyilvánvalóvá lesz, hogy rossz úton, rossz látási viszonyok közepette mindenképpen életveszélyes gyorsan vezetni, de a gyalogosnak is meggondolatlanul a kocsik elé szaladnia Érdekes, hogy a nagyon rossz vagy az időjárás miatt veszélyessé vált utakon kisebb a balesetek száma. A vezetők ugyanis ilyenkor maguk is rádöbbennek a veszélyre, ezért óvatosabban haladnak. Ez év első napjaiban a behavazott, síkos utakon alig fordult elő baleset. Különösen veszélyes a köd. A vezető eleinte nem is mindig érzi, mennyire csúszóssá vált az úttest, nem is mindig figyeli sebességmérőjét, és a köd miatt nem láthatja a környezetét — a fákat, a korlátot, az útfelületet stb. — sem, amelyek jó látás esetén a nagy sebességre is „figyelmeztetik''. Ezért jár annyi balesettel, tömeges egymásba rohanással a ködös idő. A szomorú rekordot az USA-ban állították fel: egy alkalommal 112 kocsi futott egymásba. A 29 áldozatot követelő karambolsorozat 21 percig tartott (6. ábra). Nálunk 1970 januárjában Szolnoknál 26 kocsi futott egymásba. Ezért az NDK nagy forgalmú útjai mentén olyan — fehér számokkal világító — táblákat helyeztek el, amelyek ködben (és máskor is) az ajánlott legnagyobb sebességet mutatják. Angliában ezeket radarral működő sebességmérőkkel (7. kép) egészítik ki: a tábla sárgásvörössel sugározza a szembe haladó gépkocsi sebességét jelző számot is. A gyorsan hajtó vezetőt így figyelmeztetik: mi a — fehér számmal jelzett — helyes sebesség, és mennyivel halad — a sárgásvörös szám szerint — az ő kocsija. Zsúfolt úttesten több a baleset is. A zsúfoltságot növelik — s egyben a sokba kerülő úttest hasznosítását is csökkentik ■— a sok helyet elfoglaló parkoló autók. Ezért nálunk is fokozatosan új parkolási rendet vezetnek be: zárt, „autónak tilos", úgynevezett kék övezeteket jelölnek ki, és pénzbedobós parkolóautomatákat állítanak fel Az NSZK-ban és az NDK-ban már ennél is tovább léptek. Mind több magán- és középület előtti kihajtó mellett látni a táblát, amelyen óramutató jelzi: mikor érkezik oda vagy indul el onnan kocsi — addig ugyanis az egyébként a várakozás elől elzárt területen is szabad várakozni (8. kép). Ha a mutatót leveszik, már az általános szabály érvényes: tilos a parkolás. Az NDK-ban régen használják a nálunk még csak itt-ott látható, de az új KRESZ-ben már szereplő kék színű táblát, amely azt jelzi, hogy a kocsi melyik részével és hogyan parkolhat a széles gyalogjárón is (9. ábra). Egyirányú csúcsforgalom esetén az autóutak és -pályák kihasználása nem egyenletes. Például reggelente a városok felé, pénteken este az ellenkező irányba az utak egyik sávjában valósággal tülekednek az autók, a másik sáv pedig „pang" Jó és egyre terjedő, bár nálunk még nem indokolt módszer az, ha ilyenkor az autópályák mindkét sávját a csúcsforgalom szerint egyirányítják, a kis ellenirányú forgalmat pedig mellékutakra terelik. Hétvégeken ez a szokás például Belgiumban (Hl. ábra). Kanadában, az USA-ban, az NSZK-ban a több sávos, de középen sávval nem osztott autóutakon hídszerű tartókra vörös X-et, illetőleg zöld nyilat mutató lámpákat szerelnek az úttest fölé, jelezve, hogy melyik sávban éppen milyen irányú a forgalom. Irányváltáskor a cserélendő irányú sáv lámpái egy ideig felváltva zölden-pirosan pislognak, mire az autók jobbra húzódva elhagyják a sávot. Amikor egyértelművé válik a sávirányfordítás, megszűnik a pislogás (11. ábra). Az utak teljes hasznosításához és a zsúfoltság csökkentéséhez az is hozzátartozik, hogy súlyos és arányosan növekvő , büntetést rónak ki azokra az építővállalatokra, amelyek a szükségesnél hamarabb lezárnak egy útszakaszt, vagy fölöslegesen ottfelejtenek egy sebességkorlátozó táblát. Franciaországban például az utcát indokolatlanul elzáró építővállalattól elveszik a megbízást, és másnak adják át. Ellenségünk-e tehát a közút? A válasz egyértelmű: nem az, hanem életünk nélkülözhetetlen tartozéka. S hogy ne válhasson közellenséggé, az rajtunk áll. Nekünk kell idomulnunk hozzá, arra törekedve, hogy a sokféle közlekedési mód közül mindig a legjobbat alkalmazzuk. Szűcs József