Élet és Tudomány, 1982. július-december (37. évfolyam, 27-53. szám)
1982-07-02 / 27. szám
. .. Tízéves koromban láttam először indiánt: Brazília kávékikötőjétől, Santostól nem messze, az akkor még szinte lakatlan tengerparti nyaralóhelyre, Stanhaembe naponta ellátogattak az egykor nagy létszámú, híres-neves guarani indiánok leszármazottai. Nyaralóknak kínálgatták portékájukat: felnőtt kísérőim íjatnyilat, őzpatával díszített botot, fényesszürke gyöngyökből és tollcsomókból összeállított nyakláncot vásároltak tőlük. Később, a tengerbe ömlő folyón felfelé evezve, meglátogatták településüket is. Néhány viskóra emlékszem, egy banánültetvényre és arra, hogy lőhettem íjjalnyíllal.” Ezek a sorok Wahari című, 1978- ban megjelent kötetemben olvashatók. Ugyanott még egyszer emlegetem a guaranikat: „ ... már hasztalan kerestem volna az itanhaemi guaranikat — az idők során rájuk is az a sors várt, mint tucatnyi más törzsre: a pusztulás vagy a beolvadás.” Bár e sorok azóta jobbára igaznak bizonyultak, akadt bennük tévedés is. Az itanhaemi guaranik ugyanis nem haltak ki, csak éppen nem az addigi lakóhelyükön honolnak. Hogy hol és milyen körülmények között élnek, azt nemrégiben, negyven évvel az első látogatásom után próbáltam földeríteni. 13 milliós brazil metropolis, Sao Paulo belvárosának kellős közepén, félelmetes forgalmú utcák, beton- és üvegkolosszusok közé préselve található a Praga da Republica, a Köztársaság tér. Hétköznap is nagy a nyüzsgés ezen a téren, de különösen az vasárnap, hiszen a Republica a város egyik fő látványossága. Egyetlen óriási kirakodóvásár kavarogott! Tízezrével kapni e sokadalomban megkövesedett állatokat, féldrágaköveket, naiv és hivatásos alkotók festményeit, grafikáit, a gyakran fölismerhetetlen anyagú és leírhatatlan „ízlésű” csecsebecséket és még sok más egyebet. A fekete szakácsnők a salvadori konyha csípős ízeit kínálgatják a sárga ponyvasátrak árnyékában, s egy dob vagy csörgő eladása ürügyén rögtönzött bandák káprázatos szambabemutatót tartanak. A turista kedvére válogathat az egzotikus emléktárgyak és az afrobrazil konyha ínyencségei közül. Az eladók között fehérek, feketék, félvérek és indiánok egyaránt akadnak. Mégpedig éppen guaranik, akik a vadászatra tökéletesen alkalmatlan íjaikat, nyilaikat, rikító tolldíszeiket és tompa élű díszbaltáikat kínálják eladásra. Tehát mindazt a bóvlit, amit manapság a guarani kéz- Amerre a szemünk ellát, mindenütt banánfák