Élet és Tudomány, 2013. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-25 / 4. szám
— Ezen eredményeinek is köszönhető, hogy posztdoktorként világhírű egyetemekre is eljutott. A Rutgers Egyetemen például Szemerédi Endrével dolgoztak szorosan együtt. Milyen volt? — Szemerédi esetében a „szoros” nem biztos, hogy megfelelő kifejezés. Neki nagyon erős saját belső nyelve van, ami azt jelenti, hogy igen jó világképet alkot a megfelelő matematikai problémáról, viszont ez kissé nehezen hozzáférhető. — Mert nagyon egyedi ez a nyelv? — Valóban egyedi, bár most már talán kevésbé, mert sokan tanultak a munkásságából. A probléma talán abból fakad, hogy komoly árat kell fizetni azért, hogy a matematika nyelve eléggé mesterséges, viszonylag kevés szimbólumot használ, így túl egyszerű, kevésbé jól ragadja meg a dolgokat. Szeretik egy kicsit negatívan úgy megfogalmazni, hogy az ember alaposan átgondol egy matematikai problémát, megoldja, aztán leírja cikként elrejtve a lényeget, majd jön az olvasó, és egy csomót szenved vele, mire sikerül megtalálnia a megoldás kulcsát. — A személyes munkánál is nehéz volt egymás nyelvét, gondolatait megérteni? — Ha az ördög éppen a részletekben lakozik, akkor nem lehet bizonyos részletek fölött elsiklani, nagyon pontosan kell érteni, hogy a másik valami alatt mit ért. Ennek a matematikában az a módja, hogy pontosan definiálunk mindent. De ha éppen gondolkodunk, akkor ennél rugalmasabban jelennek meg a fogalmak a fejünkben, ami néha problémát is okoz. Ennek a kommunikálása nyilván valakivel könnyebb, valakivel nehezebb. Talán nem véletlen, hogy pont azzal nehezebb, akinek nagyon erős belső nyelve van, mert ennek a kommunikálhatóság az ára. Végül találkoztak a gondolataink, csak sokat kellett beszélgetni ahhoz, hogy kiderüljön: nagyjából ugyanaz van a fejünkben. — Miután hazatért, Lovász László és Adert Miklós kutatásaiban vesz részt. Ez két különböző kutatási irány? — Nagyjából ugyanazzal a témával foglalkoznak, csak más aspektusból közelítenek hozzá. Az én ízlésem valahol a kettő között van. — Pontosabban mit kutatnak? — Mindketten hálózatokkal foglalkoznak, ha úgy tetszik, ritka gráfokkal — például a Facebook is ilyen. Ami különbség a kettő között, hogy Lovász Lászlóék általában extremális kombinatorikai kérdéseket vizsgálnak: például ha tudjuk, hogy hány háromszög, hány négyszög, hány ötszög van a gráfban, akkor mit mondhatunk a benne lévő hatszögek számáról. Abert Miklósék nem tetszőleges, hanem szebb, szabályosabb gráfokat vizsgálnak. És ezekre néznek olyan folyamatokat, amelyek kiszínezik a gráfot, vagy kiválasztják egy részhalmazát. — Mi köti össze a két kutatást? — Mindkét esetben az a kulcsprobléma, hogy úgy szeretnénk megállapítani egy nagy struktúráról valamilyen tulajdonságot, hogy csak kevés helyen vizsgáljuk meg, nagyon kevés információnk van. Olyan ez, mint a termékellenőrzésnél a mintavétel. Természetesen egy ilyen eszköz sem mindenható, fontos látni a korlátait. — Mennyire okoz nehézséget, hogy sokféle területet ötvöz a kutatásaiban? — Ezt egy általános tendenciának látom, kezdenek a különböző területek összefolyni. Egy „közmondás” szerint van a világon negyvenezer fizikus, akik egy dologgal foglalkoznak, és van negyvenezer matematikus, akik negyvenezer dologgal foglalkoznak. Talán kicsit túlzás, de nem áll teljesen messze a valóságtól. A kis területek létrejötte sokáig hasznosnak bizonyult. Jelenleg ezek a területek kezdenek erősebb kapcsolatokat keresni. Sokkal rövidebb idő alatt történnek meg bizonyos összekötések, mint régebben. Visszanézve csodálkozik az ember, hogy amikor egy területen valamit kitaláltak, akkor miért csak jóval később kezdték el máshol is alkalmazni. Ez mára megváltozott. Nyilván az információk hozzáférhetősége a matematikában is mobilitást hozott. Mécs Anna Junior Prima Díj A hálózatkutatás egyik vizsgálati tárgya a Facebook Élet és Tudomány ■ 2013/4 ■ 109