Élet, 1917. július-december (9. évfolyam, 28-52. szám)
1917-07-15 / 28. szám
HATVANY LAJOSRÓL ÍRTA: ANDOR JÓZSEF „Ilyen pillanatokban kisül a nőről, hogy nő, hiába apáca. ” Kaffka valósággal olyan, mint Ádám a paradicsomban, igazi nevükön nevezi ezeket a babonában megnyomorodott teremtéseket, kiknek középkori fegyelem tiltja, hogy önmagukkal valaha számot vessenek. Magukról semmi lényegest, és csak esetleges kereszt- vagy családnevüket tudják. De az író tudja előre, hogy Erzsi te boldog lesz. Sári te sírni fogsz, Helen te szülni fogsz. És benned soroz Adél, ki melegen szorongatod vaskos kebledhez a gyermekeket, a kiirtott anyaösztön mozog, téged pedig zsémbes Kunigunda, ki nem elégült vágyak savanyítanak meg. És ti mind Sziduk és Gidák, Kornélkák, Marikák, Virginiák és Berchtoldák, bimbózó és senyvedő női palánták, titkok, rejtélyek, drágák, szirmaitok fölött elsuhan a zümmögő méh, az írói talentum és tolla falánkjával szívja ki lelketek mézét.“ Ezeket a sorokat Hatvany Lajos írta a Pesti Napló egyik múlt heti számában Kaffka Margit: Hangyaboly című regényének kritikai méltatásában. Mi is foglalkoztunk a regénnyel, de irodalompolitikai nézőpontból. Nem tartottuk komoly irodalmi kritikára érdemes műalkotásnak, nem azért, mert szenzációra éhes pamflet az apácazárdák ellen, mert kiskorúak romlott fantáziáját izgatja a pszichopathologikus megfigyelésekkel, hanem azért, mert nincs irodalmi értéke. Erről akárki meggyőződhetik, aki Hatvany Lajos kritikáját elolvassa. Hogy mégis részletesebben foglalkozunk és ezen a helyen a tárca-kritikával, mint magával a regénnyel, arra igen komoly és mélyen szántó okaink vannak. Hatvany Lajos ugyanis valamikor a Nyugat mecénása volt. Akkortájt szűknek találta Magyarországot és kultúréhségét — ha jól emlékszünk — Münchenben csillapította. A milliomos szuverén tékozlásával tékozolta szellemi és anyagi javait és volt bizonyos imponáló jóhiszeműség mind a két tékozlásában. Nélküle nem nőhetett volna irodalmi hatalomra a Nyugat, igaz viszont, hogy a Nyugat nélkül Hatvany Lajos sem nőhetett volna magyar irodalmi kapacitássá. Az Augusztus korabeli Mecénás nem áhítozott irodalmi babérokra, de megfizette a babért, amellyel Horáciusék övezték nemes homlokát. Hatvany Lajos babérföldje neki is, másoknak is bőven termelt koszorút Meggyőződésünk és elvünk szerint a legszigorúbb objektivitásra törekszünk és ezért készséggel állapítjuk meg, hogy Hatvany Lajos irodalmi céljait, eszközeit, még írásait is mindenha úgy tekintettük, mint a köznapi dilettantizmuson felülemelkedő programpolitikát. A Nyugatról és íróiról sohasem írtunk másként, mint olyan ellenfélről, amelytől van elég tanulni valónk, mert a művészi szép útjait tárta fel, ha mindjárt csak formális utakat is, amelyeket gyakran selejtes tartalommal töltött meg. Hatvany Lajos mindenkinél hamarább jött rá erre a selejtes tartalomra, a Nyugat általa kinevezett vezérkara kisiklott befolyása alól, az irodalmi forradalomban — új veretű, finom arisztokráciája — valami kelletlenül bűzlő alsórendűséget érzett meg; bankfiúk perverz és művészietlen írásai vették fel a költségén nyomtatott hasábokat, a kritikák szubjektív elfogultsága bántotta ideges érzékenységét, parvenük betolakodása, kétes értékű talentumok szerepeltetése — szóval a Nyugat irodalmi hanyatlása kijózanították nem az irodalomból, hanem a Nyugatból és egy szép napon levette róla kezét. A Nyugatnak az értékes kéz hiánya csak ideig-óráig ártott; új fiú jött, új milliomos, új mecénás, aki nem szomjúhozott irodalmi dicsőségre, aki szabad kezet engedett a szerkesztőségi vezérkarnak és Fenyő Miksa is elhegedülhette Herceg Ferenc Arany hegedűjét. Ott most minden szabad, minden lehetséges és a régi jó gárda, a magyar cégér Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Ady Endre duhaj kis legénykék között állják tiszteletreméltó következetességgel harcukat. De Hatvany Lajos, aki a legszubjektívebb mecénás minden mecénása között a világnak, nem maradhatott orgánum nélkül és megvette a Pesti Naplót, néhai jó Kemény Zsigmond sok viszontagságon átment lapját. Felfrissítette a szerkesztőséget, gondoljuk, aféle irodalmi értékű napilapot akart adni, artisztikusat, stílusosan finomat, egységesen radikális, de sohasem ízléstelen hangot. Szabadságot a lényegben, megkötöttséget a formában, kevés cinizmust a politikai harcokban és lassú kimosását a hagyományos tekintélyek sziklabázisának. Ha ki milliomos, könnyen elérheti, ha ki jóhiszemű, bízvást áldozhat céljáért. Hatvany Lajos jóhiszemű milliomos és a Pesti Napló szerkesztősége tőle telhetőleg honorálja mind a két tulajdonságát. 674