Irodalmi Ujság, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-19 / 12. szám - Szerkesztőség: Az új élet győzelmébe vetett hittel… - Az 1955. évi Kossuth-díjak kiosztása (1. oldal) - Bölöni György: Rövid séta életem körül (1. oldal) - Lukács György: Jogrend és erőszak • Lukács György ezt a cikket a burzsoá-szociáldemokrata kormány 1919 február 20-iki kommunistaellenes provokációja után írta a Kommunisták Magyarországi Pártja hivatalos folyóirata, az „Internacionále” számára (1. oldal)
Az új élet győzelmébe vetett hittel... — Az 1955. évi Kossuth-díjak kiosztása —• Március 15-én osztották ki az Országház kupolacsarnokában az 1955. évi Kossuth-díjakat. Az ünnepségen Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke mondott beszédet, s a többi között méltatta irodalmi és művészeti életünk eredményeit. „Az irodalom érdemes munkásai, a művészetek kiváló képviselői veszik át ma — köztük többen nem először — államunknak e magas kitüntetését, a Kossuthdíjat. A magyar irodalom és művészet egészséges fejlődésének, eredményes kibontakozásának útját hasznos és értékes művek, alkotások jelzik. Nem kevés a Kossuth-díjjal kitüntetett írók és művészek száma, íróinknak és művészeinknek további eredményes munkát, sok sikert kívánok dolgozó népünk új élete, munkahőstettei ábrázolásában, magas színvonalú szórakoztatásában. Kívánom, hogy művészi kincsestárunk gazdagodásához való hozzájárulásuk a szocialista ember formálását eredményesen segítse. Íróink és művészeink ne engedjék elhomályosítani tíz év alatt kiharcolt eredményeinket. Friss életszemlélettel, az új élet győzelmébe vetett hittel küzdjenek 1848—49 eszméinek nyomdokain tovább — segítve pártunk és kormányunk célkitűzéseinek megvalósítását — a szocialista forradalmi átalakulás végső győzelméig hazánkban. A nép szolgálatának ez az igazi, lehetséges útja. Minden más törekvés megtorpanáshoz, a fojtogató közömbösséghez, végső soron a közös ügynek való hátatfordításhoz vezet. Kívánom, hogy a most kiosztásra kerülő Kossuthdíjak íróinkat és művészeinket pártunk és kormányunk politikáját támogató, művészi értékű alkotásokra serkentsék." Az irodalom és a művészet kitüntetett dolgozóinak köszönetét Bölöni György tolmácsolta: „író- és művésztársaim nevében megköszönöm népköztársaságunk kormányának a kitüntetést, amellyel bennünket, írókat, művészeket Kossuth-díjban részesített. A Kossuth-díjat a magyar nép állama adja az írónak és művésznek, akit megbecsül. Ez a megbecsülés különös érték számunkra most, mert annak alkalmával jön, hogy tizedik évfordulóját üljük hazánk felszabadulásának. Ez az évforduló alkalmat ad arra, hogy felmérjük 10 esztendő fejlődésének nagyszerű eredményeit, átforgassuk a magyar nép hőskölteményének lapjait és írói képességünkkel, művészi tehetségünkkel igyekezzünk szocialista társadalmunk megteremtését elősegíteni úgy, hogy művészi igényesség és eszmei gazdagság vezesse alkotói tevékenységünket. Én mögöttem egy hosszú élet áll. Életemmel és munkámmal, úgy érzem, benne voltam a szebb jövőért folytatott küzdelemben és ma is benne vagyok az írói közösségben, még mindig harcolni tudó küzdőtársnak érzem magam, társaim és az új nemzedék írói között. Tudom, hogy az író akkor gyönge, ha nincs önbizalma, mert akkor nincs hite, s ha nincs hite, akkor nincs hitele, s írásának nincs meggyőző becsülése. Úgy érzem, egyek vagyunk író- és művésztársaimmal abban, hogy nem feledjük, vannak eszmények, amelyek nem homályosulhatnak el, vannak hitek, amelyeket nem téphetünk meg és nem is fogunk megtépni, s vannak kommunista igazságok, amelyeket nem lehet talmi igazságokkal felcserélni. Pártunk jelszava azt kívánja, hogy „új, nagyszerű alkotásokkal lelkesítsük népünket a szocializmusért s a békéért vívott harcban". Ezt fogjuk tenni, hogy — Rákosi elvtárs szavait idézem — „bátran, szilárdan, ingadozás nélkül haladjunk ezen az úton új sikerek, új szocialista győzelmek felé”. ☆ Az 1955. évi Kossuth-díj kitüntetettjei között a magyar irodalom és irodalomtudomány több jeles képviselője kapott helyet. LUKÁCS GYÖRGY, a Kossuth-díj Nagydíját és a velejáró 75 000 forintot kapta egész életművéért, amelynek középpontjában a marxista esztétika kidolgozásához való hozzájárulás, valamint a polgári filozófia harcos bírálata áll. A marxista elmélet és a békeharc szempontjából munkássága nemzetközi jelentőségű. BÖLÖNI GYÖRGY, a Kossuth-díj I. fokozatát kapta, a velejáró 50 000 forinttal, több évtizedes irodalmi munkásságáért, amelyet a társadalmi haladás és a magyar haladó gondolat kimagasló képviselőinek — különösen Adynak — népszerűsítése érdekében végzett. ILLÉS BÉLA, a Kossuth-díj II. fokozatát kapta, s a velejáró 35 000 forintot a „Honfoglalás” című regényéért. A Kossuth-díj III. fokozatát kapták a velejáró 20 000 forinttal. Ilj. HORVÁTH JÁNOS „Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk stílusproblémái” című könyvéért; KARINTHY FERENC „Hazai tudósítások” című riportkönyvéért; KLANICZAY TIBOR „Zrínyi" című monográfiájáért; SARKADI IMRE „Verébdülő" című novelláskötetéért; SIMON ISTVÁN „Nem elég’ című verseskötetéért. Március 21-én ünnepeljük harminchatodik évfordulóját a Magyar Tanácsköztársaság ■megalakulásának. A Magyar Tanácsköztársaság fennállásának 133 napja alatt a magyar munkásság és szegényparasztság fegyverrel harcolt az imperializmus ellen, a földkerekség valamennyi dolgozójának szabadságáért. Az első magyar proletárforradalom, ahogy erényeivel példát mutatott Európa proletáriátusának, úgy a súlyos hibákkal, amelyeket egyes vezetői követtek el, tanulságul szolgált az egész nemzetközi munkásmozgalomnak. A Magyar Tanácsköztársaság forradalmi harcainak jelentőségét igen magasra értékelte Lenin és Sztálin és Lenin pontosan megfogalmazta az elkövetett hibák tanulságait az egész nemzetközi munkásmozgalom számára. A Magyar Tanácsköztársaság a dolgozó magyar nép szívében egybeforrott Dózsa, Rákóczi, Petőfi és Kossuth szabadságharcaival. De mind világosabban látják a magyar nép milliói, hogy jelentősége még nagyobb népünk legszebb szabadságküzdelmeinek jelentőségénél: a magyar nép összes problémáit felvetette és a magyar nép függetlenségi harcát egybe tudta kapcsolni valamennyi szabadság szerető nép küzdelméül. Az 1919-es gyönyörű harc hősei közül többen megérték az 1945-ös felszabadulást és részt vettek a Magyar Népi Demokrácia kivívásában és a szocializmus alapjainak letételében. Lukács György, akit most a Minisztertanács a nagy Kossuth-díjjal tüntetett ki, népbiztosa volt az 1919-es magyar proletárforradalomnak és immár több, mint harminchat esztendeje megszakítás nélkül harcol és dolgozik a Magyar Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Pártjának soraiban. LUKÁCS GYÖRGY JOGREND ÉS ERŐSZAK* Is az ideje, hogy a népkormány levesse képmutató álarcát és annak mutatkozzék , ami: a polgárság osztályérdekei elszánt és mindenre kész védőjének. Itt az ideje, hogy megmondja: ez a rendszer igenis legfőbb feladatának tekinti a háborúban végképp letört, egész Európában a tönk szélén álló és egész Európát a tönk szélére juttató imperialista kapitalizmusnak minden eszközzel való megvédelmezését. Mondja ezt ki — és mi is mint őszinte és komoly ellenfelet fogjuk megbecsülni. De mondja ki nyíltan és ne kendőzze ellenforradalmár tetteit azzal, hogy velük a munkásság, a dolgozók érdekeit akarja előmozdítani. Mondja meg nyíltan és akkor majd ki fog derülni: hajlandó-e a magyar munkásság, a dolgozók osztálya arra, hogy ezért a célért testvérvért ontson; hogy ezért a célért és nem félrevezetve hazug és hamis jelszavak által kipusztítsa azokat, akik életüket áldozzák fel a munkásságért vívott küzdelemben ... A polgári pártok magatartását könnyű megérteni, ők igazán az októberi forradalom „vívmányait" védelmezik. őnekik csakugyan létérdekük kimondani, hogy „befejeződött“ a forradalom, „elérte” minden célját — itt az ideje, hogy a „rend“, egyedül a rend helyreállításáért fogjon össze mindenki. Persze az ő számításuk sem fog beválni. Mert az az ellenforradalom, melyet ők ilyen módon nyugodtan nagyra nőni engednek, ha teheti, nem fog sok különbséget tenni mérsékelt és nem mérsékelt forradalmárok között. Az agrárfeudalizmussal szövetekezett finánctőkének az a rendszere, mely — látszólag — összeomlott az októberi forradalomban, ha erőre kap, a kispolgári radikálisokat éppen úgy el fogja söpörni, mint az elkispolgáriasodott szociáldemokrata vezéreket, akik hiába igyekeznek egynémely „vívmányt” megóvni azáltal, hogy kispolgári mederbe terelik a proletariátus forradalmi mozgalmát. Mondom: a „forradalmi“ polgárság részéről ez a taktika érthető — ha tragikusan reménytelen is. De mit mondjunk a szocáldemokrata vezetőemberek „forradalmi" politikájáról? Nem tudják, vagy nem akarják látni ezek a szerencsétlen emberek, akik a proletariátust félrevezetik és a politikai öngyilkosság felé viszik, hogy soha még forradalom félúton meg nem állt... Mitől fél azonban a szociáldemokrata pártvezetőség? Minden jel arra vall: szintén a proletárforradalomtól ... ... Valahányszor mi tanító és tudatosító munkánkat folytattuk (melynek végcélja természetesen az öntudatra ébredt proletariátus diktatúrája, az új társadalmi rend felépítése a régi romjain) minden erővel azonvoltak, hogy a mi részünkről valamimiféle erőszakos fellépést kiprovokáljanak, ami azután módot és alkalmat nyújtott volna nekik, hogy vérbe fojtsák a mi tanító és tudatosító munkánkat. Nem múlik el nap, hogy minden, akár értetlen, akár érthető elkeseredésből önként fakadt tömegmegnyilvánulást ne a kommunisták terhére írnának, a polgári lapok egynémelyike olykor megcáfolja erről hozott első téves hírét, a Népszava soha. Alig múlik el alkalom, hogy kommunista gyűléseken ne történjék ilyen fajta provokáló kísérlet... így volt ez a Népszava előtt lefolyt tüntetéssel is. Minden jel arra mutat, hogy ellenforradalmi provokáció okozta az ott lefolyt összecsapást. Bizonyos, hogy a kommunista párt teljesen távol állott az ott történtektől. De ezt nem kereste senki; ez — az igazság — nem volt fontos az igazság bajnokainak. Meg volt adva az alkalom, hogy eltegyék láb alól a kommunizmus vezéreit és ők örömmel ragadták meg ezt az alkalmat. Mert egész gondolkodásuk már annyira kispolgári lett, hogy ők is azt hiszik: egyes emberek, „lelketlen izgatók“ „csinálják" a tömegmozgalmakat és nem a gazdasági forradalmak parancsoló szükségszerűségei. A cárizmus módszerét követik, mely szintén azt hitte, hogy elkerüli sorsát, ha Szibériába és a vérpadra küldi azokat, akik meglátták és hirdették azt, amit a világtörténelem ítélőszéke a cári rendszerről kimondott. Csalódnak. Amint csalódtak őseik, a cárok, Ludendorffék és Tiszáék. Mert, amit emberi erő a történelemben véghez vihet, az nem több mint tudatosítása a világtörténelem szükségszerűségének. Ezt a szükségszerűséget láttuk mi meg és ezt óhajtottuk, az igét hirdetve, azokban, akik e szükségszerűség végrehajtására hivatva vannak, a proletárokban, tudatra váltani. Mert tudtuk: ha létrejött a proletariátusban a tudatosság, az igazi érdekek helyes felismerése, akkor semmi sem tartóztathatja fel többé az új világrend létrejöttét. Tudtuk persze, és hirdettük is, hogy ez a világrend is — mint minden társadalmi rend — csak erőszak útján jöhet létre. Értjük, hogy a halálraítélt kapitalizmus minden rendelkezésére álló eszközzzel küzd léte fennmaradásáért. De nem értjük, hogy azok, akiknek élethivatása a proletariátus forradalmi tudatosítása volna, ezzel a tudatosítással erőszakot szegeznek szembe. Nem értjük, hogy abban a pillanatban, amikor az általuk mindig hirdetett elvek megvalósulhatnának, a régi rend szolgálatába szegődnek, a régi rend eszközeivel igyekeznek a proletariátus tudatossá válását megakadályozni.. . De csalódnak, akik azt hiszik, hogy a szociáldemokrata „jogrend“ eszközeivel meg lehet állítani a világtörténet menetét. Mi folytatni fogjuk bebörtönzött vezéreink tudatosító munkáját és ha minket is eltesznek láb alól, lesznek mások, akik a mi helyünkre lépnek. Hiába próbálják provokatív ürügyükkel e legkülönbeket megfosztani a tanítás lehetőségétől...* Mi nem követjük a szocáldemokrata pártvezetőséget a törvény és a jogrend, a meggyőzés és az igazság emez útján. Mi megmaradunk a magunk egyetlen helyesnek tudott útján: tudatosítani fogjuk továbbra is, minden „törvényes" erőszak ellenére, a proletariátust ráeszméltetjük világtörténeti hivatottságára. "Lukács György ezt a cikket a burzsoá-szociáldemokrata kormány 1919 február 20-iki kommunistaellenes provokációja után írta a Kommunisták Maggyarországi Pártja hivatalos folyóirata, az ,,Internacionále’* számára. Miután az ,,Internacionále” a kormányterror következtében nem jelenhetett meg időben, Lukács e -egy cikkét különnyomatban terjesztették. Lukács György, kétszeres Kossuth-díjas. ÁRA: I FORINT i»ii—h' 'HinMi mi mu pii 1' ii'ii VI. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM. A MAGYAR ÍRÓK LAPJA 1955 MÁRCIUS 19. BOLONI GYÖRGY Rövid séta életem körül Párizsi velményeimet és összekuszálódott régi emlékeimet szedem rendbe, s mégis csak a népi együttessel kell kezdenem. Nem lehet e mellett egykedvűen elhaladni. Egy este én is ott voltam Párizs életének kellős közepén, a Champs Elysées-vel szomszédos Empire Színházban. Protekcióval sem kaphattam jegyet, végül is csak a színfalak mögül néztem végig a kedves fiatalokat. Pártatlan akartam lenni, de hamar megbuktam semleges szerepemben. Már a színház előcsarnoka nyüzsgő méhkas volt, a nézőtéren pedig fel-feltört a szűnni nem akaró tapsorkán. Sokféle rétegből tevődött össze ez a közönség, de egy volt — nem lehet másként mondani, itt a „sematizmus“ kötelez — a lelkes elismerésben. Sokan könnyeztek, bizonyára magyarok — mások vörösre tapsolták a tenyerüket, az első sorban egy elegáns hölgy szeméből állandó könnypatak áradt. Mi viharzott át a nézőkön, mitől mámorosodtak meg? Bartók és Kodály zenéje, a kitűnő művészi produkció, a népi* jelleg szokatlan újszerűsége* mind-mind együtt adták a sikert* Döntő mégis az együttes elevensége, a fiatalság ujjongó kedve volt, egy nép „sohsehalunk meg“ kitörő élniakarása és életöröme, ez volt az új, a meglepő, a nem látott és meg nera szokott a francia polgári világban. Az élet nem lehet átkozott ott, ahol az életöröm ily kicsattanó hevességgel és szépséggel buzog. Hiába, egy új világ mutatta meg arcát és túlragyogta a neonfényeket. A népi együttes élő propaganda volt, a magyar nép életereje és életkedve nyert itt csatát, a nemzeti művészet. ★ A kulisszák mögött a gyér Világításban egy fiatal magyar nő egy könyv fölé hajolt. Szereplő volt, de most nem érdekelte a színpad, őt a könyv érdekelte. — Mivel rontja a szemét? — kérdeztem. — Adyt olvasom. — De nemcsak én, néhányan pihenő perceinkben összejövünk és kedvenc költőinket olvassuk egymásnak. Barátnőm József Attilát, én Adyt, mert párizsi verseit itt akarom csakugyan megérteni és átérezni. Ajánlkoztam, hogy elvezetem őket Ady nyomában, de a búcsúelőadás előkészülete elvette idejüket. Mégsem egyedül kutattam a régi emlékeket. Egy kedves és nagyon megértő Adyrajongó elvtársnővel követtük Adynyomát. A Monceau-park közelében jártuk a Rue de Lévist, melynek köveit Ady naponta tapodta, mert ott Léda lakott. Mint régen, most is vásárosan rsyüzlgő az utca, két oldalán élelmiszerárusok, mészárosboltok, halasok, zöldségesek, fűszeresek, hentesek, sokféle ingerlő illat, de kellemetlenkedő szag is, ami miatt Léda bosszúsan lenézte utcáját, s egész házatáját. Az utcában érintetlen a ház, melynek lépcsőit Ady járta, a sarkon ott a virágosbódé, ahol pár szál szép virágát naponta Lédának vásárolta. (Folytatás a 2. oldalon.) Bölöni György, Kossuth-díjas.