Irodalmi Ujság, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1956-03-24 / 12. szám - Bóka László: Szisszenetek (10. oldal) - Ortutay Gyula: • reflexió • Bóka László: Szisszenetek, március 17. (10. oldal) - Pális Pál: Levéltár - a patkányok birodalmában (10. oldal) - Kristóf Károly: Pán József • nekrológ • 55 éves volt. (10. oldal)

to SZISSZEN­ETEK 1. Palotai Erzsi előadóestje méltán­­ keltett rendkívüli örömöt a verskedvelők körében. Előadóestje nagy eseménye volt irodalmi éle­tünknek. De az meglep, hogy ő ma­ga esetté vált. A Csillag kritikusa ugyanis ezt írta róla: „Palotai Erzsi klasszikus esete a jó versmondónak.“ Emberről ezt ritkán, talán soha sem hallottam. (Igaz, hogy azt sem olvas­tam még előadóművészről, amit ugyanebben a cikkben leltem: „nem időzik a valóság lankáin, fölfelé tör, a magasság felé“. Hepehupás való­ság lehet!)*­­­nagyon szeretem az apáskodó ~­ kritikust, aki nem tud bele­nyugodni abba, ha az író hőseinek sorsát rossz útra tereli. Major Ottó „Idők rostáján“ című regényének hőseit így veszi védelmébe a Csillag műbírálója. Ha Dalházy Katinka azt írja a regényben egy levelében, hogy élete hazug és számító volt, a kri­tikus fejcsóválva helyesbít: „Ezt a Katinkát mi nem ilyen lánynak is­mertük meg.“ Ha Darházy Katinka és Kovács Bence nem házasodik ösz­­sze, a kritikus rámordul az íróra: „És Katinka szereti Bencét, Bence is őt? Ha igen, mire jó erőszakkal (írói erőszakkal) elválasztani őket?“ Sze­rencsétlen sorsú hősök! ne tűrjétek az írói erőszakot! Forduljatok a jó­szívű kritikusihoz! Fogadjunk, hogy Dante és Beatrice, Petrarca és Laura, Toldi és Piroska egymásra találnak s reggelig táncolunk a lako­dalmukon.• A­zt már tapasztaltam, hogy a múlt század füzetes­ regényei­nek írója az ötvenedik folytatásra elfelejtette, hogy mit írt a huszadik folytatásban. De az feljegyzésre ér­demes jelenség, hogy valaki egy négysoros strófán belül, a harmadik és negyedik sorra már elfeledje, mit írt az első és második sorban! M. E. költővel ez történt, amint az a Csil­lag márciusi számában olvasható: A gyermekem még álmában se lássa az elviharzott, súlyos éveket, s csak rossz álomként háborgassák olykor a ma még fájó, eleven sebek. He egy baráti nép kitűnő tudósának könyvét ismerteti az Irodalmi Figyelő recenzense. Az alapos, rész­letekbe hatoló kritikai ismertetésben van egy sajátos mondat, mely meg­hökkenti az olvasót. Azt írja a je­les recenzens: „ ... meg kell monda­nunk, hogy elvei, ha nem is tekint­hetők iránymutatóknak, kibírják a marxizmus részéről jelentkező kriti­kát ..Mi biztosak vagyunk abban, hogy az ismertetett mű szerzője „ki­bírja“, mert a marxizmus részéről jelentkező kritika általában nem ki­bírhatatlan. De szeretnék tudni, hogy a recenzens minek a részéről írta meg recenzióját. Reméljük, csupán a maga részéről.A pap Károly válogatott elbeszélé­­seiről emlékezik meg az Iroda­lomtörténet című folyóirat kritikusa. Ismertetését így fejezi be: „Világo­san látjuk, hogy Pap Károly nem különös »outsider« író, hanem olyan egyéniség, akinek mondanivalója, stílusa, életműve a magyar irodalom mindnyájunk számára közös talajá­ból sarjadt: magyar író.“ Ejnye, hát a recenzens eddig azt hitte, hogy Pap Károly, akit Móricz Zsigmond mu­tatott be az irodalmi közvélemény­nek, botokud néger író, vagy talán a nyilas sajtóból értesült Pap Károly irodalmi hovatartozásáról? S ha a recenzes ekkorát botlik, hát aludt a szerkesztő!? Töredelmesen beval­lom: bóbiskoltam. Mert a folyóirat szerkesztője, sajnos, alulírott: Bóka László. 2. P­óka László az Irodalmi Újság március 17-i számában a többi tanulságos „szisszenet“ között Katona Imrével közösen gondozott új nép­mese-kötetünk feladói reklámját bí­rálja. Jogosan. Nemcsak azért a felü­letes mondatért jár ki a bírálat, ma­gam egyébért is felszisszentem, mikor a könyvet először kezembe vettem. Kurta bevezetőmben van egy mon­dat, amely szerint „évtizedek, sőt év­századok óta“ lappanganak kiadatlan magyar népmesék kéziratban. Ha ezt írtam volna,s ez igaz lenne, a magyar mesekutatás legnagyobb felfedezésé­vel büszkélkedhetnék. Több évszázada­dos népmesék kéziratai közt ha válo­gathatnék! Ilyen álmokról le kell tennünk. Magam annyit írtam „év­százada“ kéziratban lappangott me­sék közül válogattunk — nagy kü­lönbség­. Az lenne a jó, a kiadói kor­rektor — ha már nem tetszik neki a szerző mondata — engedélyt kérne a javításra. Végül az sem ártana, ha az emilyen hibákat a nyilvánosság előtt a kiadó korrigálná: magam nyomban ezt kértem , hogy máig nem történt meg, ezért kellett meg­pótolnom Bóka László szavait. C ha már a meséknél tartunk, hadd *“* említsek meg egy valósággal anekdotikus történetet. Nemrégiben értesültem arról, hogy egy kitűnő perzsa folklorista. Szobhi több mese­gyűjteményem alapján készítette el a magyar és perzsa mesék közös kö­tetét. Szobhit nem ismerem, kötetét is az ottani magyar követség szerezte m­eg számcímrn — s abba a nagy tu­dós ékes iráni kézírással dedikációt rajzolt. Rajz az, valósággal — de nem ez a történet. Megtudtam, hogy az első kiadást elkobozta az iráni cen­zúra. Szerepelt a kötetben ugyanis egy magyar mese: Kaszor. Ez a Ka­­szor a mi Kacor királyunk. Hiába maradt el a fordításban, a címben a Kacor mellől a király, a mese szöve­gében többször előfordult. Márpedig az iráni cenzor csak az oroszlánt tűri meg királynak — ha közönséges kan­dúr törne erre a méltóságra, ki kell azt a cenzori éberségnek irtani. Pedig, hogy is van csak? Az oroszlán is macska. Csak egy kicsit nagyobbacska. Ortutay Gyula Levéltár — a patkányok birodalmában A kultúra forradalmára hivatkozva véteni a kulturális értékeknek, lehet­séges ez? Igen, íme: 1953-ban a Győri Városi Tanács vezetői el­határozták, hogy — kultúrforrada­­lom van, mondották, tehát — klub­helyiséget és egyéb szórakozási al­kalmat adó szobákat kell biztosíta­ni a tanács dolgozói számára. Dicsé­retes elgondolás! De hogy-ho­gy nem, a legnagyobb utánjárással sem találtak megfelelő helyiségeket a klubszobák számára. Azaz találtak, csakhogy azokat a le­véltár anyaga foglalta le. „Ócska kacatok” vélekedtek az illetéktelen illetékesek é­s így is bántak el a le­véltár anyagával. A Megyei Levéltár dolgozóinak tiltakozása ellenére fe­­hordatták a városi levéltár teljes anyagát a tanácsháza alagsorába, a patkányok birodalmába. Vessünk egy futó pillantást erre az anyagra, mi mindent száműztek a méltatlan helyre? Röviden: négy­ötszáz évre visszamenőleg Győr vá­ros gazdasági, politikai, közigazgatá­si, kulturális és tudományos életének teljes írott emlékét. Így többek kö­zött Győr telekkönyvi bejegyzését 1567-től. A városi tanácsülések jegy­zőkönyveit 1600-tól. A Kisfaludy Iro­dalmi Kör iratait, a céhek könyveit. Lehet, hogy valaki ezt mondja erre a felsorolásra — mint ahogy Győrött mondták is — mi szükség ezekre a régi vacakokra, amikor egy letűnt, soha vissza nem térő rend­ről beszélnek? Jó. Tegyük fel, hogy elfogadjuk ezt az elfogadhatatlan ér­velést. De mit mondanak arra Győ­rött és az így gondolkodók máshol is, hogy az alagsorba került az 1919-es proletárdiktatúra alatt Győ­rött működött forradalmi direktó­rium minden meglévő írott emléke is? Ez sem becses számunkra? Immáron lassan három esztendeje emészti az alagsor nedves levegője, fogyasztja a patkányok rágcsálása a pótolhatatlan és felbecsülhetetlen értékű okmányokat. Pedig kissé több jóérzéssel, hozzáértéssel és a múlt emlékeinek kijáró tisztelettel megfe­lelőbb helyet is találhattak volna a tanácsházán az irattár anyagának. Találhattak volna, hiszen azóta több kereskedelmi vállalat kapott körül­belül húsz szobát a nagy, kétemele­tes épületben. De a levéltár még mindig pusztul. Miért? Nincs meg­felelő épület Győrött az elhelyezésé­re? Van. Ott áll a Káptalan­ -dombon a volt papi szeminárium hatalmas épü­lete, amelyben tudomásom szerint mindössze hatvan—hetven ipari ta­nuló lakik, őket máshol is el lehetne helyezni és akkor a most majdnem üresen álló nagy épületbe költözhet­ne nemcsak a városi levéltár, hanem a megyei is. Akkor aztán megkez­dődhetne az anyag átnézése és meg tudnánk állapítani, mit sikerült meg­menteni Győr múltjának leírt, okle­velekben és gyönyörűséges bőrköté­sű könyvekben fennmaradt tanúiból. Reméljük a Városi tanács most — ha már 1953-ban elkövette a hibát — erélyt és megértést mutat és se­gít megfelelő helyet találni azoknak az írott emlékeknek, amelyek a múlt­ról beszélve segítik a jelen és a jövő építő munkáját. Pális Pál Irodalmi Újság irodalmi Újság A CSEHSZLOVÁK ÍRÓK II KONGRESSZUSÁNAK időpontja: 1956. április 22—29. A főreferátumot Jan Orda, az írószövetség elnöke tartja, A csehszlovák irodalom hely­zete és feladatai­ címmel. Beszámol­nak még: Marie Majerova, Josef Ko­zák, Vitézslav Nezval, dr. Alexander Matuska, dr. Karel Rosenbaum, Pe­ter Karvas és mások. A kongresszu­son — melyet Prágában tartanak meg — 30 ország irodalmának kép­viselői vesznek részt. ★ ELSA TRIOLET francia írónő ter­jedelmes cikkben foglalkozik Mihail Solohovnak, az SZKP XX. kongresz­­szusán elhangzott felszólalásával, a Les Lettres Françaises múlt heti szá­mában. Triolet a beszéd számos megállapításával vitába száll. ★ A SZOVJETUNIÓ ÁLLAMI NÉPI TÁNCEGYÜTTESE Igor Mojszejev vezetésével kéthónapos amerikai vendégszereplésre készül ez év őszén, hogy viszonozza az Everyman opera­együttes szovjetunióbeli szereplését. ★ SIMON ISTVÁN szerzői estjét március 22-én rendezte meg a Szép­­irodalmi Könyvkiadó és az Állami Könyvterjesztő Vállalat az Írók Könyvesboltja klubtermében. Simon István munkásságát Bodnár György méltatta, közreműködött Surányi Ibolya és Gáti Pál. ★ A MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK Orszá­gos Szövetsége baráti találkozót ren­dezett március 15-én az Új Szó, a szovjet hadsereg magyarországi lap­ja volt szerkesztőivel és munkatár­saival.★ GERGELY SÁNDOR mindazok­nak, kik újabb Kossuth-díjjal való kitüntetése alkalmából baráti-elv­társi jókívánságaikkal keresték fel, ezúton mond igaz köszönetet. ★ RIDEG SÁNDOR szerzői estjét március 29-én rendezik az írók Könyvesboltja klubtermében. Az es­ten a szerző készülő új könyvéről számol be a közönségnek. Meghívó igényelhető az Állami Könyvterjesz­tő központjában. •­ CZÓBEL BÉLA Kossuth-díjas fes­tőművész párizsi kiállítását a Figaro Littéraire rendkívül elismerő han­gon méltatja.★ AZ ORSZÁGOS SZÉPMŰVÉ­SZETI MÚZEUM az idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A ju­bileum alkalmából reprezentatív ki­advány jelenik meg. Ebben a mú­zeum munkatársai ismertetik a mú­zeum történetét, kiállít­ásait, gyűjte­ményeit. Az albumot a múzeum tu­lajdonában levő háromszáz legszebb műalkotás képével illusztrálják. ★ KÖNYVSORS­JÁTÉKOT rendez az idén is az Állami Könyvterjesztő Vállalat. A második sorsjáték főnye­reménye egy 16 500 forint értékű ze­neszekrény. A főnyereményen kívül mintegy 1400 nyereményt sorsolnak ki. A nyeretlen sorsjegyek névérték­­ben szabadon választott könyvekre beválthatók. A sorsjegyek április el­ső napjaitól vásárolhatók, a húzás 10-én lesz.★ MIKSZÁTH KÁLMÁN Beszterce ostroma című regényét cseh nyelven a prágai Szépirodalmi Kiadó Az utol­só várúr címmel adta ki, L. Hradsky fordításában. A PÁRTOSSÁG KÉRDÉSE AZ IRODALOMBAN címmel a Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és ir°­­dalomtudományi osztálya és a Ma­gyar Irodalomtörténeti Intézet már­cius 26-án, hétfőn 17 órakor vitaülést rendez az Eötvös Lóránd Tudomány­­egyetem aulájában. ★ A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉ­GÉNEK győri csoportja elhatározta, hogy az Emberek című antológiájá­nak eladásából befolyó összeg egy részét felajánlja az árvízkárosultak segítségére.★ REMENYIK ZSIGMOND a Hardi és kocka egy előadásának szerzői jogdíját teljes összegében felajánlot­ta az árvízkárosultak javára. ★ ZALAMENTÉN címmel antológia jelent meg a Zala­ megyei Írók Mun­kaközössége szerkesztésében, mely több mint 80 oldalas válogatást nyújt a megye költőinek és elbeszélőinek írásaiból. A kötetben több verssel szerepel Bajor Jenő, Kiss Dénes és Pál József, s elbeszélés jelent meg többek között Horváth László, Mor­­vay Gyula és Rákosy Gergely tollá­ból. •­ MEGJELENT A SZÉPHALOM, az írószövetség Miskolci Csoportja fo­lyóiratának ez évi első száma, mely a többi között Holdi János, Egri La­jos, Szekrényesi Lajos elbeszéléseit, Borsodi Gyula, Szigethy Ferenc, András Sándor, Farikas László, Káldi János, Kovács Lajos, Bihari Sándor verseit tartalmazza. A folyóiratot több tanulmány, színházi rész és könyvismertetés teszi változatossá. ★ A NÉMA LEVENTE: Heltai Jenő verses vígjátéka húsz esztendős. 1936. március 20-án mutatta be a Magyar Színház, nagy sikerrel. A mind erő­sebben fasizálódó kormányok kultúr­politikája eltávolította a színpadról és csak a felszabadulás után újítot­ták fel. 1946-ban a Magyar Színház és a múlt esztendőben a­ Déryné (József Attila) Színház, nagy sajtó- és közönségsikerrel. Onnét —­ a nagy érdeklődés kielégítésére — átvitték a Néphadsereg Színházba. Húsz esz­tendő alatt a vígjáték négyszáz­huszonöt budapesti előadást ért meg. Ebből százhetvenötöt az utolsó év fo­lyamán. A jubileumi előadáson a színház ünnepséget rendezett. Érte­sülésünk szerint a vígjátékot most fordítják oroszra — a leningrádi Drámai Színház készül bemutatni. ÚJ KÖNYVEK MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ: BENYOVSZKY MÓRICZ: Emlékiratai. DARÁZS ENDRE: Erűd utca, versek. FEKETE GYULA: Ismerősök, novellák. KNIGHT: Sam Small csodálatos élete, vidám regény. SOMLYÓ GYÖRGY: Ablakban, tanulmá­nyok és kritikák. SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ: HEGEDŰS GÉZA: Az írástudó, regény­­ciklus. MOCSÁR GÁBOR: Forró napok, regény. ÚJ MAGYAR KÖNYVKIADÓ. GÁSPÁR ENDRE: Válogatott műfordí­tások. SZOLOVJOV: A csendháborító, regény. ALEKSZEJ TOLSZTOJ: Elbeszélései. VAZOV: Rabigában, regény. A realizmus kérdései a magyar iro­dalomban, az Irodalomtörténeti kong­resszus vitaanyaga. IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ: Hősök voltak, antológia. KÁNTOR ZSUZSA: Rügyecske, ifjúsági regény. SZIKRA KÖNYVKIADÓ: DORNEMANN: Jenny Marx, életrajz. IRODALMAI ÁLNÉV-LEXIKON JELENIK MEG — Úgy, Jenő, hát te Rodostói álnéven is írsz?! És a honorá­riumok?!’! Szűr-Szabó rajza. 1956. március 24. I Pán József i .i .m­.f .M­­. Jóskának szólították barátok, ide­genek egyaránt. Pesten éppen úgy, mint Berlinben, sőt Bulgáriában is, amikor az ottani új operai épület­ben megalkotta a magyar vendég­lőt. Pán Jóska az örökké szájában lógó cigarettával, vagy pipával, nya­kában az elmaradhatatlan sállal — már nem ragadja meg az ember star­­ját, hogy rábeszélje: — Gyere ki hozzám az Árnyas út­ra!... Dehogy is van messze!... Olyat mutatok, hogy elámulsz!... Kész a bábfilmem! Három újat is tervezek!........ Már nem hív többé senkit műter­mébe, ahol éjt nappallá téve dolgo­zott, bábfilmen, festményen. Igen, festményen, ugyanis bármilyen si­kerrel fogadták filmjeit, szíve mé­lyén a piktúra volt igazi művészi ideálja. Soha nem izgult jobban, mint amikor a „Vörös Csillag“ mo­zi előcsarnokában végre miniatűr kollektív kiállítást rendezhetett ak­­varelljeiből, olajképeiből, s pasztell­­jeiből. Iyenkor gyufát nem használt, egyik cigarettáról gyújtott a másik­ra . . . Pán József még berlini iparművé­szeti tanulmányai idején szerette meg a filmet Páratlan ügyességgel tudott kis pénzből is „mutatós“ ku­lisszát elővarázsolni. Ezt aztán észre­vették a vendéglátó vállalkozók is és sorra bízták meg nagy vendéglők, kis kávéházak tervezésével. Egy percet sem maradt el az élet­től. Bújta a szakkönyveket, újságo­kat. A „Föltámadott a tenger“ előké­születei idején minden ismerősétől korabeli könyveket, metszeteket kért. Száz és száz könyvet olvasott át a Széchenyi könyvtárban. Búvár­kodott a levéltárban, átböngészte a Nemzeti Múzeum szabadságharc­anyagának nagy részét. A Pilvax kávéház tervezésekor régi folyóira­tokat vásárolt, ódon képeket a Mú­zeum körúti antikváriumokban, hogy hiteles hangulatot teremtsen. Állan­dóan visszajárt az általa tervezett helyiségekbe. Meghívta barátait a Budagyöngye vendéglőbe (erre kü­lönösen büszke volt), mindenkit ven­dégei­ látott, mert­­ otthon érezte magát. A régi Belvárosi Színházban tervezett díszleteitől, utolsó játék­filmje, a Gázolás kulisszájáig egy­­egy darab szívét adta a munkájába. Látszólag mindig olyan könnyedén dolgozott, mintha játszott volna. Vidám, mosolygósarcú Pán Jóska!... Egymaga Pestre tudta átplántálni a párisi Quartier Latin-t, amikor mappájával a hóna alatt valóban úgy járkált a filmgyár hatalmas műtermeiben, mint egy vérbeli fran­cia. Egyszer asztalos, másszor kár­pitos szakértőként igazított még gyorsan valamit a bevilágított szí­nen, mielőtt a felvételt jelző duda megszólalt volna. „Gyorsan!“ ... így élt, így dolgo­zott s így halt meg 55 éves korában. Kristóf Károly ÁLLANDÓ IRODALMI KIÁLLÍ­TÁS nyílik a szegedi Móra Ferenc múzeumban március 24-én. Címe: Szeged és a magyar irodalom 1848- tól napjainkig. A kiállítás többek kö­zött bemutatja Tömörkény István, Móra Ferenc, Juhász Gyula, József Attila, Radnóti Miklós és a mai sze­gedi írók és költők közül Nagy Sán­dor, Dér Endre, Lődi Ferenc, Petro­­vácz István és mások munkáit. ★ ASCHER OSZKÁR Kossuth-díjas előadóművész két könyvön dolgo­zik. Az egyik: tanulmány a szava­lás művészetéről és versgyűjtemény 20 íves terjedelemben az Ifjúsági Könyvkiadó számára. A másik: A szavalás története című úttörő­ mun­ka, amelyet Hont Ferenccel együtt ír. Irodalmi Újság a Magyar Írók Szövetségének lapja Megjelenik szombaton Szerkesztőbizottság: Cseres Tibor, Enczi Endre (felelős szer­kesztő), Földes Mihály Illés Béla (fő­­szerkesztő), Sándor Kálmán Tamás Aladár, Tamási Lajos, Tolnai Gábor. Szerkesztőség VI Gorki­ Fasor 10 l. em. Telefon: 428—305 425—545 Kéziratot nem őrzünk meg. Minden igényes írásra levélben válaszolunk. A kiadásért felel: a Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: VH Lenin körút 9—11. Telefon 221—280 Egyes szám ára­­ — forint. Előfizetés egész évre 48.— forint, negyedévre 12.— forint. Terjesztik: Budapesten a Főposta Hír­lapterjesztő Üzeme vidéken f a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahiva­talok Előfizetés: a Posta Központi Hír­lap Iroda Vállalatnál Budapest. V Jó­zsef nádor tér 1 távk : 180—850 Csekkszámlaszám: 61 210 Megjelent 20 660 példányban.. Nyomatott a Szikra Lapnyomda körfor­gó gépein Felelős nyomdavezető: Kulcsár Mihály.

Next