Élet és Irodalom, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-05 / 1. szám - Szőnyi István : Akt (8. oldal) - Szőnyi István grafikái (8. oldal) - Somlyó György: Cirkusz • vers (8. oldal) - Elbert János: Genf, 1938. G. B. Shaw politikai komédiája a Jókai Színházban • színikritika • G.B. Shaw: Genf 1938. Jókai Színház. Rendező: Kazimir Károly (8. oldal)

SZŐNYI ISTVÁN GRAFIKÁI Két éve hal­t meg modern művészetünk ki­váló mestere, Szőnyi István, aki nemcsak fes­tészetével emelkedett a XX. századi magyar kultúra legnagyobbjainak a soraiba, hanem grafikáival is igen na­gy hatást gyakorolt a kortársakra. Aba Novák éppúgy, mint a mai ifjú nemzedék, tőle tanulta a vonal művésze­tének titkait. Meghitt parasztábrázolásai, ér­zékeny vonalú anya­képei, puha tónusú, köl­tői vallomásai a lebegényi Duma-partról, va­lamint pompás aktjai Európa és a tengeren­túl világhírű gyűjteményeiben éppúgy meg­talá­lhatók, mint­­idehaza egyszerű emberek ezreinek az otthonában. Kevés művészünk volt, akinek alkotásai annyira népszerűek let­tek volna, mint az ő finom fényárnyékokkal megformált, atmoszféradús ember­képei és tájábrázolásai, amelyekben csodálatos módon ugyanaz a fényi­ttas festődség nyilvánul meg, mint felejthetetlen vásznaiban. A Képcsarnok most a Szőnyi-hagyaték mintegy 92 rézleme­zéről 50—50 új nyomatot készít; a gyűjtők és más vásárlók örömmel fogadták az újra­kiadást hírét. Szörnyi István: Akt GENF, 1938 G. B. Shaw politikai komédiája a Jókai Színházban P­OLITIKUM ÉS JÁTÉK — két alapeleme a poli­tizáló színháznak s aligha ta­lálkozhat szerencsésebben a XX. század irodalmában más­nál, mint G. B. Shaw-nal, aki politikum tekintetében a pol­gári világ irodalmán belül a legmagasabbra emelkedett s a legvilágosabban ítél, játékos­ság tekintetében pedig párat­lan mestere századunknak. A nagy angol író késői színpadi munkájának, a „Genf 1938”­­nak legizgalmasabb tanulsá­ga éppen e két elem: politi­kum és játékosság összeszövő­­dése, az a felfedezés, hogy hogyan teszi a friss pezsgés, szellemes ötletesség, könnyed játékos kedv igazi színházzá az aktuális politika legége­tőbb kérdéseiben ítélkező, el­ső látszatra könyvpamfletnek ígérkező szatírát. Persze, a játékosság nem mindig kö­vetheti a politikum szigorúan szabályos, törvényeken ala­puló fordulatait, hiszen csak szabadjára engedve, friss csapongásában érvényesül­het. Ennek megértése nélkül aligha érthetnénk meg helye­sen az ősz mester nagyszerű komédiáját. " Mert alighanem tucatnyi legújabbkori törté­nész és külpolitikus bele­­őszülne vagy akár féltucatnyi kibernetikus gondolkodógép rövidzárlatot kaphatna, ha pontosan meg akarná fejte­ni minden alak értelmét, min­den helyzet mondanivalóját, minden szellemes replika politikai tartalmát ebben a darabban. A politikai ítélet következetességet kíván —­s van jócskán következetesség is ebben a szatírában, nem­egyszer a zseniális előrelátás fokán — hiszen a nemzetközi ítélőszék előtt látjuk a fasiz­mus népeket ölő, háborút, szí­tó főkolomposait, vagy egé­szen konkrét, szinte politikai részletkérdésben: látjuk mint vonja ki magát Franco az őt uralomra segítő két fasiszta fődiktátor katonai megsegí­tése alól. (S mindez 1938- as keltezéssel!) Látjuk a nép­­szövetségi szovjet küldött magatartásának tisztultabb humánumát, magasabb em­berségű ítélkezését és még sok minden mást is. De a já­tékos csapongás óhatatla­nul magával hozza a kö­vetkezetlenséget, hiszen a csélcsap kedvű drámaíró egy jó poénért elad itt­ egy törté­nelmi összefüggést, egy szel­lemes aforizmáért egy hibát­lan rajzó jellemet és még folytathatnánk a sort. Mert következetlen ez a darab dra­­maturgiailag és következetlen sok ponton politikailag, hi­szen Genfben játszódó első része (a könyv szerint első három felvonása) voltakép­pen csak előjáték az utolsó félóra hágai komédiájához, Hitler—Battler, Mussolini— Bombardone és Franco— Franco nagyszabású vásári ripacs-szerepléséhez. A DARAB ELEJÉN egé­szen más perek indíttat­nak el, s a végén egész más per nyer befejezést. Akik a darab elején jelentős nem­zetközi ügyek szereplőiként jelentkeznek, azok jobbára csak hallgatóközönségét je­lentik az utolsó nagy procesz­­szusnak. Az angol demokra­ta, aki eleinte olyan stupid, hogy épp hogy el nem sül, a végén Hitler világos fejű vád­lójaként lép fel nem egy rep­likában. A furcsa, szeszélyes revolverével hadonászó kö­zép-amerikai özvegy, akinél jobb fasisztát keresve sem lehetne találni, a végén még­is majdnem Hitlert puffant­­ja le. A fontos azonban nyil­vánvalóan az, ami közben történik, s amiben szituációk és figurák merő eszközök csupán: szellemes szópárbaj a világ dolgairól, nagyszerű gondolat-tűzijáték a világpo­litika kérdéseiről, amelyek részletaktualitásaikból veszít­hettek, de abból a nagy ak­tualitásból, amely a korszerű, a modern színház elemévé te­szi őket — hogy mai életünk­nek is mellőzhetetlen elemei —, abból nem veszítettek semmit. Ezért aztán a játék szellemi izgalmán mit sem rontanak a botlások és döcce­­nők, legfeljebb egyetlen té­nyező szegi kedvünket: a be­fejező ötlet, az egész világot fenyegető fagyhalál gondola­tának „bedobása’’ nem tarto­zik Shaw legszerencsésebb leleményei közé, ez már fe­leslegesen zavarossá teszi a reagálásokat, a kibontakozást, s magát a játékot is. A JÓKAI SZÍNHÁZ elő­adása kitűnő utat vá­lasztott. Kazimir Károly ren­dezése éppen a politikumot a nézőhöz közel vivő játékosság terén sziporkázik nagyszerű, a könyvmondatokat is igazi színpadi életre varázsoló ele­ven ötleteivel. A szám­os ak­tualizáló gesztus, ötlet ko­rántsem az 1938 s a mai hely­zet közti analógia megvoná­sát szolgálja, hanem sokkal inkább a nézőtér és a szín­pad közti kapcsolat megte­remtését; afféle sikerült ki­kacsintások ezek a színpad­ról a közönség felé. Részesei vagyunk a szellemi — és Ké­pes Géza fordításában is szellemes — fej tornának, másként nem is lehet­nénk igazi élvezői annak. Rajkai György díszletei és jelmezei s a színészek figura­­megformálásai a londoni len­gyel művész, Feliks Topolski illusztrációit keltik életre, szinte a könyv lapjairól lép­nek le s kezdenek eleven életet. Szerény eszközeivel a legárnyaltabb és a leggazda­gabban szórakoztató alakí­tás Szabó Gyula Posky nép­biztosa, vele harsány eszkö­­zökkel, de jó figurát alkot­va igyekszik megmérkőzni Dayka Margit az Özvegy sze­repében. Bombardone (Inke László), Battler (Egri István) és Franco (Horváth Gyula) hármasából a spanyol diktá­tor figurája sikerült a leg­­árnyaltabbra. Keleti László Demokrata Polgára, Peti Sán­dor Püspöke érdekes karika­túrák. Keres Emil Bírója a jogászi okfejtéseket finom iró­niával, a leleplező igazságokat racionális komolysággal adja elénk. Soós Edit kitűnően ko­­médiázik Begonia Brown szerepében, amely jóval ne­hezebb a többinél, hiszen semmiféle közismert politikai típust sem karikíroz (itt szin­te minden mondat, külön-kü­­lön persziflázs az angol poli­tika ellen, amelyben e min­den lében kanál könnyűvé­rű hölgy szemünk láttára képviselői­­ karriert arat, mit sem veszítvén közben orde­náré közvetlenségéből). A JÁTÉKOT JÁTÉK TE­TÉZI: a szereplők „ki-ki­­vel-s hogyan hajoljon meg’’ kavalkádja, de ez az ötlet ta­lán már sok a sok ötlet vé­gére. Egy perccel előbb ér­hetne véget az előadás, talán legszebb pillanatánál, ami­kor valamennyi szereplő fel­sorakozva meghajol a szín­pad mélye felé, ahol a vetítő­­vásznon egy régi híradó koc­káiból G. B .Shaw szavak nél­kül is oly sokatmondó arcát, gesztusait láthatjuk. Finom humánum csillan ebből a ren­dezői elgondolásból: a poli­tikai színház új útjait kereső együttes tiszteleg a politikum egyik legszenvedélyesebb kép­viselője és a játék egyik leg­szellemesebb mestere előtt. ELBERT JANOS •­tim SOMLYÓ GYÖRGY. Cirkusz 1. Szűköl a szinte­ emberi oroszlán, csördít a csaknem­ állat idomár, a kölcsönös iszony bűzös hodály közöttük, sorsuk billenő porondján. S mindkettejüktől iszonyodva áll köztük, cölöphöz kötözve, a rablány. Ordítás. Csönd. Dobszó. Kész a mutatvány. Bohóc perdül be s tótágast csinál. Esetlenül csörtet fel a trapézra, s tüneményesen pottyan a manézsra. Mért lesz e mindőnknél hajlékonyabb test mindenki másnál szánnivalóbb? Hogy lett bennük az emberből — bohóc, idomár s oroszlánketrecbe rab? 2. Mire gondol a színész mikor szívéhez kap s a nézőnek kicsordul a könnye Mire gondol mikor oly élethűen megjátsza a halált , talán a halálra a magáéra mindannyiunkéra vagy arra hogy el ne vetse a százszor begyakorolt hatásos mozdulatot vagy az élőadás utáni vacsorára vagy valami egészen másra mit tudom én arra az óvatlan kis női húsra amely a hirtelen mozdulattal fájdalmasan fölébehajló partner ruhakivágásából kidagad Mindegy a nézőnek kicsordul a könnye s mindenki szépen hazamegy De mire gondolhat mondd ez a lány ez a lány ez az eleven lány a cölöpnél szemben a valódi vadállatokkal mint a középkorban az eleven templomi gyertyatartók aki nem halált játszik kulisszák előtt hanem közönyt szemben a valódi halállal és minden erejét összeszedi hogy ne mutassa az életveszélyt és a halálos rémületet Mert nem rohanunk oda ezerfejű cézár és nagyérdemű közönség öregek és gyerekek Fagylaltot tessék csokoládé fagylalt­­ Mért nem kiáltunk segítségért odanézz még kiáltania sem lehet miközben minden izében remegve mosolyog az oroszlánok vicsorgó fogaira Micsoda törvényen kívüli hely ez a nomád jurtákra és római arénákra ütő ponyvasátor ez a köralakú vadon az idomított városok és falvak peremén ahol felbomlik ez a legmegszeghetetlenebb ősi emberi szövetség amivel segítségére sietünk a halálos veszedelemben forgónak akkor is ha ellenség s még az is aki szemrebbenés nélkül ölne különben Mert nem rohantok oda a padokon fagylaltot szopogatok mért maradtok a helyeteken ülve részvétlenebbül mint az őserdőben a fák Olyan biztosak lennétek benne hogy az egész csak puszta mutatvány s még akkor is ha semmi sem történik maga a félelem a halálnál embertelenebb Mire gondolhat ez a lány most és minden este a cölöpnél szemben az üvöltő vadállatokkal Olyan bizonyos lennél benne hogy nem fenyeget semmiféle veszély Hát akkor miért váltottad meg a monstre-műsor méregdrága jegyét vagy mért szorongsz a bűzös hőségben fönt a kakasülőn a gőzölgő ponyva alatt Mit vársz jobban valid de próbálj meg eligazodni magadon a vadállat és vadrémület fölötti mindennapos diadalt-e vagy azt hogy hátha éppen ma lesz a sajnálatos kivétel a tragikus eset s épp ma fog sikerrel járni ez a mindennapi nyilvános öngyilkossági kísérlet itt a szemed előtt míg csokoládé fagylaltot nyalogatsz , s ha úgy esne hogy rajtad áll a kritikus pillanatban mondd önmagad ellenére is nem mozdulna-e benned egy titkos cézár aki lefelé fordítja hüvelyked Cölöpnél reszkető lány mártírok önkéntes utóda ki vérdíjat tűzöl önnön fejedre s önként vállalod összkomfortos városainkban a dzsungel törvényeit aki mint egy bélpoklos szent megváltasz bennünket társaiddal az idomárral a halálszaltóval és a szánalmas bohóccal egy­ütt magadra hárítva a belőlünk kicsapó kegyetlen indulatot Mért teszed mondd az olcsó pénzért-e az ócska dicsőségért vagy tán szerelemből mért állód ki ezt a nem embernek való rettenetét ezt az értelmetlen hősiességet istennélküli vértanúságot hogy a felcsattanó csinnadratta közben észrevétlenül fellélegezve s a sebtében szétszedett vasrácsok közül megint emberként lépve elő minden nap egy elmulasztott halállal szolgáld meg a másnapi életet Az volna csak félelmetes próba szembenézned a vadállati pillanattal amely először e porondra kényszerített Az lenne a lélegzetállító mutatvány ha szembeállítanál bennünket a bennünk . . . üvöltő fenevaddal aki most az oroszlánokkal együtt rádvicsorog

Next