Élet és Irodalom, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-16 / 3. szám - Hámos György: A drótnélküli kritikus • TElevíziókritika (9. oldal) - Frank János: Kiállítási napló • tárlat • René Portocarrero, Raul Milián (9. oldal) - René Portocarrero: Karneváli figura • kép (9. oldal) - Lukácsy András: Magyar hangjátékok körül • rádiókritika • Koppányi György: Zátonyok között. Rendező: Varga Géza | Lengyel József-Tóth János: Isten ostora. Rendező: Bozó László (9. oldal)
HÁMOS GYÖRGY TÉVÉKRITIKÁJA drótnélküli kritikus Kezdetben feltalálták a távírót. Majd feltalálták a drót nélküli távírót. Majd feltalálták a drót nélküli rádiót, végül a drót nélküli televíziót. A kritikust is régen feltalálták már, de nem sikerült olyan mértékben fejleszteni, mint az előbb említett hírközlő és műsorközvetítő eszközöket. Az utóbbi időben ugyan biztató kísérleteket láttunk a drót nélküli kritikus megteremtésére (ezek olyan kritikusok, akik bírálatuk megírása előtt sehonnan sem kapnak „drótot”). De sajnos, még kezdetén vagyunk a műsor nélküli kritikus kikísérletezésének. Bár kritikánk is sokat fejlődött az utóbbi időben, kritikusaink egyelőre csak akkor tudnak kritikát írni, ha van miről. Fejletlenségüknek ezen a fokán panaszkodtak is: a karácsony-szilveszteri műsordagály előtt olyan műsorapály állt be, hogy gondolataik is kiszikkadtak. Bár együtt érzek velük, teljes mértékben megértem a televízió taktikáját. A tévé tiszta szándéka, hogy e csúcsműsorok mindenkinek tessenek, hogy a szilveszteri játékokat mindenki a lehető legjobban élvezze. Vajon, ki eszik bőséges ebédet, ha meg van híva valahová finom vacsorára? (Van, aki egyáltalán nem ebédel ilyenkor.) Ha azt akarjuk, hogy a gyerek jó étvággyal egye meg a spenótot ebédre, nem adunk neki délelőtt sem zsíros, sem lekváros kenyeret. Hadd élvezze minél jobban a spenótot. Néró annak idején Rómában napokig nem adott enni az oroszlánoknak, mielőtt ráengedte volna őket az őskeresztényekre. Eddig értem és méltán, mti a dolgot. De miért ne adnánk enni a gyereknek, miután élvezettel megette a spenótot, miért koplaltatnánk tovább az oroszlánt, ha megette már áldozatát, s miért ne reggeliznék másnap a dús vacsora után? ... Miért nézem hát szilveszter után sóvár és szomorú szemmel két hétig a tévé műsorismertetését, mint egy étlapot, melyen csak árak vannak? Nem, nem nézem tovább. Előveszem azt az egyetlen műsorszámot, mely felcsigázta képzeletemet, annál is inkább, mert abban többször is bizonygatták, milyen gazdag műsor vár ránk szilveszter után is... Január 5-én este Szepesi György egy kis szilveszteri vitára hívta meg a kritikusokat. Engemn is meghívott, de sajnos, beteg lévén, nem tudtam elmenni. Könnyű hát nekem viccelődni felettük. Ha én lettem volna ott, s más lett volna beteg, most az mulatna én rajtam. A vitáról csak rövid vázlatot készítettem, a felszólalókat is betűvel jelzem csupán, mert nem tudnám a felszólalásokat a felszólalókkal minidig szinkronba hozni. De amynyit meg kell jegyeznem, hogy Szepesi György artistabravúrral tartotta egyensúlyban az ingadozó vitát, ami, mint alább látható, nem volt könnyű dolog. Tehát csak a lényeget, s azt is dramatizálva. Vezető: (továbbiakban VJ Azért jöttünk össze, hogy meghallgassuk a tarifikusokt - véderrysivét " műsorunkról. Meghívtuk a tévé néhány munkatársát is, hogy hasznos eszmecserében... A: (a tévétől)) Bocsánat, hogy közbeszólok, de szerintem a műsor jó volt. A műsort azonban emberek csinálják, és azoknak a neveit a kritikákban ... B: Talán tisztázzuk előbb, nem túlzás-e, hogy a tévé, a rádió és a közönség is mindent erre az egyetlen műsorra tesz fel, mintha a haza sorsa... C: (a tévétől) Nem túlzás. Még tovább kell fejleszteni a szilvesztert. Mi szeretjük a közönséget. Szerintem az utcákra lampionokat kell kifüggeszteni. Lampiont minden magyar kézbe. Minél több lampiont... V: (szelíden) Most nem az utcáról, hanem a tévé műsoráról van szó... Az idő különben is ... C:(a tévétől) A tévében is lampionok égjenek. Azonkívül a hosszú tévéműsorok előnye, hogy elvonja az embereket az ivástól. D:Az ivás viszont elvonja az emberek figyelmét a műsorról. V: (szelíden) Azért jöttünk össze, hogy békésen megbeszéljük a műsort. De sajnos, az idő már... A: (a tévétől) A műsor jó volt. De akik csináltáik, azok emberek és azoknak a neveit a kritikáikban __ E: (komolyan) Csak röviden szeretnék közbeszólni. Szerintem a problémák akkor kezdődtek, amikor Marconi 1895-ben a Herz-féle nagyfrekvenciájú hullámokkal kísérletezve, megvetette alapjait a későbbi rádiónak, illetve V. (szelíden). Nagyon okos megjegyzés volt. De úgy látom, a barátunk jelentkezik. Megkérem, csak tömören, mert az idő... F:(a tévétől, szigorúan) Mi becsüljük a kritikát. A kritika gyakran nyújt nekünk segítséget. De nem tudok egyetérteni G-vel... G: Még fel sem szólaltam. F: Akkor sem. V: (szelíden) Bocsánat, telefonüzenet érkezett. (Kinyitja és olvassa) A műsor nagyon jó volt. Nekem nagyon tetszett, özvegy Flór Kamillné, Tétény. A: (a tévétől) A közönség szeret minket. A műsor tényleg jó volt. A műsort emberek csinálják. De a kritikákban ... E: (komolyan) Csak egy pillanatra venném közbe, hogy amennyiben Marconi, aki 1874-ben született, a Rómától tizennégy kilométerre fekvő __ V: (szelíden, verejtékezve) Renkívül okos megjegyzés volt. De úgy látom, hogy az idő már... (telefonüzenet érkezik, olvassa) A műsor nagyon jó volt. Minekünk a műsor nagyon tetszett. Csumákék. Hódaljfalva u. p. Tok. A: (a tévétől) Még ott is. A közönség szeret bennünket. Mi is szeretjük a közönséget De a kri... H: (dühösen) Mi is szeretjük a közönséget. De nem helyes, hogy egyszer egy évben... C: (a tévétől) Szerintem több szilveszter kell, és lampionok az utc... A: (a tévétől) A kritikákban sajnos, bertman... V: (szelíden) Az idő aranyira előre__ iE: (komolyan) Mikor Marcon- félta ... V: A jól sikerült vitáit be-rá... Sötétség. KIÁLLÍTÁSI NAPLÓ René Portocarrero és Raul Milián latin-Amerika barokk, és barokk is volt mielőtt »latinná« változott, ha a mixtékek és maguk egyes díszítőelemeire gondolunk. Kuba barokkja azonban nem merevedett meg kőben és fában ...” Legszívesebben egész terjedelmében idézném Alejo Carpentier kubai író honfitársainak kiállításához írt szellemes bevezetőjét. Mindenesetre ez a néhány sor is megkönnyíti, hogy megértsük René Portocarrero művészetét Mindössze két témából állította össze kiállítását. Figura mind a kettő, egy különös nőalak és a „farsangi ördögfióka”. A múlt századbeli hölgy midért hord, fején malomkeréknyi florentin-kalap, teli virággal, gyümölccsel, indákkal — jó ürügy a temperamentumos festőnek, a barokkos, szövevényes díszítésekre. Megtartotta az ősi totemoszlop vagy relief kompozícióját, csak lágyabb, hajlékonyabb áttétellel alkalmazza. Ebbena mellképsorozatban a natúréhoz közelálló, domború, plasztikus formákkal indul, máskor portrét fest, aztán félreteszi délies, harsány színeit s visszanyomja ábrázolását a szigorúbb szürkébe — szaknyelven „grisaille"-ba —, hogy eljusson, úgy érzem, a csúcsig. És végigviszi az összefoglaló, tudatos szkematizálást, a lényegig. Megmerevíti csuklóját, ecsetvonásai a prekolumbián fafaragás határozott, egyenes, szögletes vésőnyomait utánozzák. Második tárgya az ördögfióka, a „Diabolito". Ez az elvont játék is a valóságból ered, az ördögmaszk és kosztüm olyan Kubában, mint nálunk a sokácok busó jelmeze. Itt is játszik a változatokkal, ugyanazt festi szürkében, zöldben és végül valódi, izgató krampusz-színben, a piros-feketében.. Latinos extázisában odáig jut — Munkácsy ilyenkor mér kézzel markolt a festékbe —, hogy az olajat egy centi vastagon keni fel (ha nem néz oda a teremőr, kitapinthatjuk). Szertelenségét tökéletes festészeti ismeretei hitelesítik. Monumentális, koromfekete tus-grafikáin visszatér hölgyéhez. Itt azután féktelenül barokk. Az alakot szeszélyes ornamenseivel keretezi, betölti velük a papír teljes felületét. Egészen más művészalkat Raul Milián. Nyugodt, halk, finom, kisméretű tusfestményekből válogatta az anyagát. Színes tust is használ, színei közt a vörösesbarna jut szóhoz leginkább, a hagyományos fekete-szürke mellett. A színek, a színező alig távolodnak egymástól és elmosott átmenetekkel találkoznak. Engem — a nem egészen egy év elhunyt — Viski Balázs László grafikáira emlékeztetnek Milton képei, noha Balázs a barokosabb. Carpentier — újra frappáns gondolat és időbeli ugrással — a XV. század elején élt Limburg fivérek híres miniaturáihoz hasonlítja Milián művészetét, persze nem külső jegyek alapján.. A párhuzam onnan ered, hogy számukra is, Miliánnak is elég volt a minimális tér — gondolom síkban és mélységben is. Az író továbbá arról beszél, hogy Milián hű maradt egy korlátozott térhez, mint ahogy — folytatja — a szonettnek is meghatározottak a méretei. Absztrakciók Milián képeinek a címei. Pedig ezek nem „absztraktok”, mindnek valóság a magja. Csak pusztán színekkel festi a naplementét, s másik állandó tárgyát, a lefüggönyözött ajtót — vagy ablakot —, melyen, bár megszűrve bevilágít a napfény —, s olykor egy emberi fej légies jelzését. Fegyelmezett lírájából néha kitör a közép-amerikai temperamentum, de az ő barokkja csak az ecset táncáig jut el, hogy megművelje a felületet, faktúrát adjon. Frank János René Portocarrero: Karneváli figura 9 Magyar hangjátékok közül Koppányi György: Zátonyok között A rádióban magyar bemutatóval kezdődött a január. Koppányi olyan problémát érint, amely napjainkban fölöttébb időszerű: elévülhetnek-e a háborús bűnök? S persze művészi megközelítésben a dolog nem is szűkíthető pusztán jogi térre. A szerző egy könyörtelen válasz lélektani indoklását kísérli meg művében: a bűnösöket nem moshatja tisztára az idő, de semmiféle magukra vállalt látványos vezeklés sem; a rossz mélyebben fekszik: neveltetésükben, mentalitásukban — s ettől aligha tudnak megszabadulni, amíg élnek. A drámai szituáció, amelyben mondandóját exponálja, ugyancsak érdekes: egy óceán közepén fekvő lakatlan szigeten maga választotta számkivetésben él a megöregedett náci, ide követi, hogy kézrekerítse hajdani áldozatának hozzátartozója egy lengyel férfi. Roppant kisértés környékezi, hogy megszánja, sőt megszeresse az esendőnek látszó furcsa öreget: csak a borzalmak emlékének ereje ébreszti újra és újra küldetésének tudatára — meg néhány először jelentéktelennek ható apróság az öreg filozofálgatásában és gesztusaiban a legjobb mimikri sem tudja elfedni őket, és később csalhatatlan bizonyossággá állnak össze, hogy a hajdani briganti ellen valljanak. A szerzőnek azonban mintha elfogyott volna a türelme e jó drámai szituáció megkonstruálásával: maga a kidolgozás már elnagyolt és pontatlan. Szükségtelenül elidőz jelentéktelen részleteknél, a kulcspontokon pedig gyakran drámai erő nélkül való. Az igényes mondanivaló gondosabb kimunkálást érdemelt volna: a drámai csúcsok koncentráltabb felépítését, mindez éppen nem haladta volna meg a szerző képességeit. S hálásabb feladat elé állította volna Varga Géza rendezőt, valamint Avar Istvánt és Kovács Károlyt — noha ez utóbbi a sok negatív szerepben már amúgy is egyre inkább ismételni kényszerül önmagát. Lengyel József—Tóth János: Isten ostora koppányi drámája a tirannizmus rémét egy hajdani gauleiter személyén keresztül idézi fel, Lengyel József novellája viszont (amelyből Tóth János írt hangjátékot) magát a tiraniaust állítja a középpontba, bemutatta természetrajzát, és bebizonyítva, hogy lelki képletében szükségképpen benne rejlenek azok a vonások (személyes uralomvágy, elvakultság, önérzettúltengés, bizalmatlanság, gyanakvás, paranoid téveszmék, és mások), amelyek hatalmának és hatalma időlegességének törvényszerű bukásának egyaránt biztosítékai. A keret, amelyben mindezt elmondja, egy történelmi freskó: a hunok királya, Attila uralmának tetőpontján és bukásakor — úgy, amint azt a fölényes kultúrájú és kiváló megfigyelő követ, Priscos rhetor látja. Az eredeti műben rejlő lélektani megfigyelések élményszerű ereje és igazsága könnyen elfeledteti velünk, hogy eből az alapvetően prózai karakterű munkából — s ezt az átdolgozó rutin hiányának számlájára kell írnunk — sem született par excellence drámai mű: igen színes és tömör epikus jelenetek egymásutánját kapjuk. Bozó László rendező megpróbált segíteni ezen a helyzeten, de néhány pompás ötleten kívül (amelyek között a legsikeresebb Szöllösy András stilizált dicsénekeinek szellemes alkalmazása) csak a játék ütemének gyorsításával tudot a munkának drámai karaktert adni. Az Attilát alakító Bessenyei Ferenc, meg Somogyvári Rudolf, Velencei István és Ladányi Ferenc maradtak meg jó emlékünkben. LUKÁCS ANDRÁS