Élet és Irodalom, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-10-15 / 42. szám - - óv -: A költő neve • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - (frank): Különös házasság • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - j-t: Utazás az ismeretlenbe • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - I. Z.: Lifttel a mennybe • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Zöldi László: Kritikus vagy revizor? • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Pásztohy Domokos: Hirdetés • vers (9. oldal) - Jesse Sándor: Képregény • kép (9. oldal) - Száraz György: Kanyarok: Repi | Szervezés | Apostol | Gazda (9. oldal)
páratlan oldal A KÖLTŐ NEVE A napilap cikk szerint egy újpesti lakásszövetkezet gondjait az okozza, hogy túlságosan nagyra nőtt. Ezernyolcszáz lakás tulajdonosai alkotják a tagságát, az alakuló ülést egy moziban tartották, az idei közgyűlést egy művelődési házban, az elnök ironikus véleménye szerint legközelebb a Vérmezőn férnek csak el, már saját karbantartó részlegük van, takarítószerekre egy évben ötvenezer forintot költenek — és így tovább. Az eset töprengésre készíteti a cikk olvasóit, nekem ez jutott eszembe. Az már nem az elnök iróniája, hanem a költősorsé, hogy a lakástulajdonosoknak ez a mammut-szövetkezete Berda József nevét viseli. Azét a költőét, akinek egész életében nem volt egyetlen saját lakása (saját, még bérelt lakása sem volt); akinek versei kedvéért sohasem telt meg egy mozi (a Vérmezőről nem is szólva), és akinél kevesebbet senki sem költött még takarítószerekre Újpesten. Ez a névviselési fintor igencsak vaskos tehát, kérdés azonban: hogyan minősítsük? Történelmi elégtétel-e, hogy a lakástulajdonosok éppen az ő nevét viselik, vagy akaratlan rossz tréfa-e? Ha az előbbit fogadjuk el, még tartozunk néhány elégtétellel, mert — akkor ama költőről, aki ihatnékjában csak álmodozott, vajha borrá változtatná a Tiszát az isten, a budafoki borkombinátot kéne elnevezni, — akkor ama másikról, aki azt panaszolta, hogy neki nem volt játéka, a Triált és a Főbudát kéne elnevezni, — akkor ama harmadik, aki színes tintákról álmodott, a Budalakkra tarthatna igényt, — vagy akkor ama negyedikről, aki annyira szeretett volna egyszer libasültet enni, a Baromfifeldolgozó Vállalatot kéne elnevezni, sőt mert azt is panaszolta, hogy neki havi kétszáz; sose telt), az Országos Takarékpénztárt is. A példák — ahogy mondani szokták — tetszés szerint szaporíthatok, de minél szaporábban sorakoznak, annál erősebb lesz a gyanúm, hogy a második esetről van szó: a Berda József lakásszövetkezet akaratlanul is rossz tréfa. Mint ahogy rossz tréfa az Ady Endre úszódaru, a Puskinrostélyos, a Kossuth cigaretta, a Dózsa-sült és a Petőfi futballcsapat is. Berda Józsefről talán egy fát kellene elnevezni, valahol a budai hegyekben, ágai közt madárfészekkel, tövénél nagyhasú illatos gombákkal. De még jobb, ha Berda József nevéről egyszerűen versei jutnak eszünkbe. Óe : Arra kellett gondolnom, hogy az öreg, kisnövésű Gresham úr házassági hirdetést adott fel, és — mert nem akarta, hogy a felesége nagyobb legyen nála — kikötötte: középtermetű, karcsú hölgy ismeretségét keresi. A randevún azonban az erősen molett, MEDIMPEX-óriáshölgy jelent meg. Az úr megrökönyödött, ám a nő — mert mindenáron férjhez akart menni — könnyedén leintette: Egyforma magasak vagyunk, tegye csak föl, uram a régi közös hadseregbeli csákóját, a tollbokréta hegye éppen egy vonalban van az én fejem tetejével ... (frank) UTAZÁS AZ ISMERETLENBE Mostanában mindig kafkai vízióim támadnak, ha villamosra vagy buszra szállok, vajon elvisz-e oda, ahová megérkezni szeretnék? Tábla közli velem a két végállomás nevét, helyét. De mi van közöttük? Gyermekkoromból rémlik, hogy volt idő amikor a villamosokon és autóbuszokon minden egyes megálló nevét feltüntették, noha még kalauz is akadt, ember, aki az írástudatlant is eligazította. Akkoriban még nem voltak komputerek, s talán még művészeti hetek se, melyek plakát- és meghívótömegének papírkontingenséből minden villamos és autóbusz ablakára jutna több négyzetméternyi tábla, betűvel, eligazító, informáló jelzésekkel, akár ötletes grafikákkal is. Mi teszi emberibbé az életünket, kulturáltabbá a várost, szocialistábbá a szocializmust? A művészeti hetek is. A pazarlóan pazar nyomtatványok özöne — talán. A brigádok szervezett színházlátogatása, tárlatlátogatása, iskolapatronálása ugyancsak. De ,legfőképpen,,„rr.„hangozzék, bármily profánul attól vagyök otthon ebben a világban, hogy ismerem, elfogadom, szeretem a rendjét. Az átlátható, értelmes, közösen megteremtett harmóniát. Amelyben a dolgok eligazítóan magukra mutatnak. A villamosok is. Az utcák táblái is. A kivilágított házszámok is. Az autóbuszok — mind. Ahol még a városi ember sem kering falusi nótáriusként a kafkai útvesztőben. i t KÜLÖNÖS HÁZASSÁG Lenéztem a Várból és rádöbbentem a Belügyminisztérium épülete, a Gresham palota és az új MEDIMPEX székház együttesének iszonyú aránytalanságára. A két régi palota sem volt éppen kicsi, de most így hárman együtt úgy festenek, mintha elefántok mellé egy mammutot telepítettek volna. Jól emlékszem, hogy a MEDIMPEX építői annak idején a sajtó útján megnyugtatták a közönséget: az új épület nem lesz magasabb a Greshamnél! Most már látjuk, hogy volt ebben a nyilatkozatban némi szofisztika is. A MEDIMPEX főpárkánya — éppencsak — egy magasságban van a Gresham saroktornyaival, pontosabban a villámhárítók csúcsával. Ez optikailag egyáltalán nem azonos szint. A két régi épület tetőterei, díszei, tornyai, kupolái játékosan szaggatottak, látszik közöttük az ég kékje. E tetődíszek szomszédja viszont az Irodaház — ráadásul kiszélesített — felső emeleteinek tömött, masszív tömbje. 1977. OKTÓBER 15. LIFTTEL A MENNYBE És Sokszáz irodalmár, a kulturáls művészeti intézmények dolgozói figyelgetik nap mint nap, hogy most már szinte állandóan javítják a gyorslifteket Pesten, a Vörösmarty téri székházban. A javítások ellenére a lift időnként jár, néha túl gyorsan is. Szeptember harmincadikán például maximális sebességgel vágódott neki a liftakna tetejének a felvonókabin. Az utasok egyike — közeli rokonom — határozottan állítja, hogy a kezelőnő nem az űrszonda célgombját nyomta be induláskor a műszerfalon, csak a tizedik emeletig akart viszonylag békésen feljutni. Mégis a halványkék égbe katapultáltak volna, ha útjukat nem állja az akna betonfedele. A detonációt követően — mert ilyen gyarló és kicsinyes az ember — nem a vállalati űrkísérlet újabb sikertelenségén búslakodtak a szűklátókörű utasok, hanem azon tűnődtek, merőben laikus (bár kissé reszketeg) fejjel: az ütközés után vajon, mikor szakad le a kabin, hogy aztán az űrrepülési főpróbára ráadásként a zuhanás mámoros élményében részesüljenek. Amikor kiszabadultak a nemrég javított szerkezetből, néhányan azt várták, hogy a jelenlevő szerelők és egyéb fuserálók legalább elnézést kérnek tőlük, vagy megkísérlik tisztázni, miért következett be a kellemetlen meglepetés. Volt, aki így képzelgett: legalább megígérik, hogy a közeljövőben ritkábban fordul elő hasonló mennybelövő kísérlet, ami lám, ma már az amerikaiaknak is mind kevésbé sikeredik. Mentegetőzés, bocsánatkérés nem volt. Az illetékeseknek föl se tűnt a végül is szerencsés kimenetelű eset. Mint ahogy nyilván az sem jutott el a tudatukig, hogy a mennybe számított arc egyike-másika a pokolba kívánta a vétkeseket esti imádságában. Az ijedős tisztviselők szitka persze nem jut az égbe. Sőt éppen úgy nem javítja meg a szerelők munkáját, mint ahogy azok nem tudják megjavítani a lifteket. Megoldás? Aki attól fél, hogy kilövik, terjesszen kultúrát a földszinten. Vagy ha mégis feljebb vágyik, akkor tárjon gyalog. A lépcső még szilárd. PÁSZTOHY DOMOKOS: Hirdetés Fekete — fehér. Igen — nem. Ez az élet: az életem. Csigavonalban — egyenes, száraz karócskán fényt keres, arasznyit kúszik: — Jó napot! Borsót tetszik vagy zöldbabot? Egyszerű minden: pipacsok emelik meg a kalapot, fügét mutat a paprika, — alig nő rajta paprika — s uborka, szilva, csöpp retek népesíti a kertemet. Fekete — fehér, zöld — piros. A virág picit illatos, a világ kicsit bonyolult. — S barackom már a gyepre hullt. Méhek döngenek, szél se fúj. Minden a régi, mégis új. Fekete — fehér? Igen — nem. .. Elcserélném az életem. KRITIKUS VAGY REVIZOR? Olykor hónapokat késik visszhang. Késik, de aztán mega érkezik, mint például most is. Olvasom a Somogy megyei tanács kulturális, társadalmi és gazdasági szemléjében, a negyedévenként megjelenő Somogyban, hogy valamit rosszul csináltam, sőt csináltunk. Nem elég, hogy úgy május táján kitűnő riportnak tartottuk a Mecénások című dokumentumfilmet, nem elég, hogy elismertük — a vitacikkből idézek — „az alkotók igazságkereső, konfliktusfelderítő szándékát, törekvéseik sikeres megvalósítását”, még másra is vetemedtünk. A „Botcsinálta mecénások” — avagy hogyan torzulhat el a valóság című írás szerzője. Gulyás József szerint az a vétkünk, hogy „ .. .az ellentmondásokat — a háttér, a helyi viszonyok pontos ismerete nélkül — (a kritikusok) önkényesen kiterjesztik az akció egészére, megkérdőjelezve a kezdeményezők és az ösztönzők tudatosságát, nevelési eljárásaik helyességét”. Most már csak az a kérdés, hogy miféle ellentmondásokról van szó, miért kellene ismerni a hátteret és a helyet, az „akció”-t? A mozilátogatók kísérőfilmként találkozhattak Vitézy László és Szegvári Katalin közéleti hevületű vállalkozásával. A rendező és a riporter egy kaposvári kampány nyomába eredt: azt érzékeltették, hogy a közvetlenül érintettek megkérdezése nélkül kezdeményezett közművelődési akció miként fulladt részvétlenségbe. A helyi szervek ugyanis felszólították a helyi üzemeket, hogy ajánljanak fel ösztöndíjakat a képzőművészeknek, akik a havi ezer-ezerötszáz forintos juttatás fejében bemutatták és értelmezték műveiket — az üzemekben. Csakhogy kiderült: feszeng a népművelő, fölöslegesnek érzi magát a művész, becsapottnak a munkásasszony. ,,Az akció biztatóan indult” — írja a vitacikk szerzője, az akció csalódással zárult — sugallják a filmesek. A lényegben tehát egyetértenek, elvégre Gulyás József azt is leszögezi, hogy „... jó film a Mecénások, hisz épp a közízlés legfájóbb ellentmondásaira keres választ”. S noha hozzáteszi még, hogy „ ... mozaikszerűsége miatt a teljes problémát nem foghatta át”, végre mégis a kritikusokon veri el a port: a Népszabadság, valamint az Élet és Irodalom név szerint is megemlített munkatársa megelégedett az ellentmondások filmbeli láttatásával, „hevenyészett benyomásait” nem egészítette ki a helyszínen. Vajon miért nem zarándokoltunk el Somogyba? Bizonyára azért, mert eddig abban a hiszemben éltünk, hogy amikor egy műalkotásról kell véleményt nyilvánítani, akkor az elemzés tárgya nem feltétlenül a mű alapjául szolgáló valóság, hanem az, amit ebből az alkotó felmutat. Mindazonáltal a hatásosan megfogalmazott igény tűnődésre késztet: vajon nem kellett volna mégis pontról pontra ellenőrizni a művész mondanivalóját, azonosítani a valóság égi mását és a földi valóságot? Vajon nem kellene felülvizsgálni az eddigi kritikusi gyakorlatot? Végtére is a somogyi javaslat új távlatokat nyithat. Példának okáért — rövidfilmnél maradva — nemrégiben láttam Kollonits Ilona Jó reggelt, Szibéria című riportját. A rendező Uszty-Ilimszkbe kalauzolt: az ott dolgozó magyar munkásokat úgy mutatta be, mint a hajdanában arrafelé harcoló szellemi magyar Internacionalisták örököseit. Ezt minden további nélkül elhittem neki, mert meggyőzően adta elő. mindössze azt nem értettem, hogy miért kellett kijelentenie: a fiatalok nem a pénzért utaztak hazájuktól, családjuktól többezer kilométernyi távolságra, hanem csakis közéleti elhivatottságból. Szerintem az anyagi biztonságra való törekvés és a szocialista elkötelezettség nem zárja egymást. Ugyanígy vélekedik ki a Népszabadság munkatársa is, aki — a szeptember 27-i szám tanúsága szerint — nem röstellte faggatni erről a Kárpát-Ukrajnában dolgozó magyar fiatalokat. S csodák csodája, a megkérdezettek sem röstellték bevallani, hogy nemcsak közösségi, hanem egyedi célok is vezérelték őket. De, mert inkább a pártlap riporterével értek egyet, mint a riportfilm rendezőjével, most fel kellene csapnom revizornak, s a szibériai télben kéne ellenőriznem a valóságot? Zöldi László Jesse Sándor: Képregény Repi Forgatás, műtermi felvétel. Statisztalány a díszletben, egyedül. Vetkőzni készül, körülötte a stáb. Nyílik a műteremajtó. Férfiú jön, nyilván kebelbéli, felsőbb régiókból. Mögötte még hárman, libasorban, aktatáskával, három kiskirályok. Megállnak hátul, a stáb is áll, a lány is. Felsőbb férfiú int: tessék csak, folytassák, nyi!Felvétel. Lány vetkőzik. Egy- Három királyok: libasor. irány az ajtó Rendező a szemével kérdez: mi volt ez? Felsőbb férfiú, elmenőben: — Elfogyott a repi konyak. Valamivel meg kellett kínálnom őket. Szervezés Utcasarok. Autó parkol a járda mellett, rajta nagy betűkkel. BALESETELHÁRÍTÁS. Két komoly dolgozó méricskél, hosszú acélszalaggal, keresztbe az úttesten. A harmadik jegyezget. Nézik őket. Egy hang: — Mi lesz itt? Egy másik: — Baleset. Most szervezik. Apostol Végállomás. Hosszú sor várja a beálló buszt, keresztben a járdán. A sor egyre nő, a járókelőknek már csak keskeny folyosó marad a házfal tövén. Egy férfi jön. T?ézi a sort. Aztán beáll, de nem a végére. Oldalt. Vinklibe. Az ötlet egyszerű, de zseniális: megtörni a sort derékszögben, így marad hely a járókelőknek. Nő érkezik. Kis habozás után odaáll a férfi mellé. A szellem diadala. Újabb férfi. Gondolkodás nélkül beáll az egyenesbe. A nő nézi. Aztán mellé igazodik. Szünet. Aztán mozdul az első férfi, beáll a sor végére, a nő mögé. És nekiveti hátát a ház falának, fáradtan, megádlon. Bukott apostol. Gazda Falusi éjszaka Néptelen utca, sötét ablakok. Bandukolok a szállásom felé. Egy kutya. Hangtalanoson, hol előttem, hol mögöttem, kéthárom lépésnyire, szinte kúszva a kerítések tövén Fél, biztosan. Jól van, kutyus, gyere csak. Hirtelen meglódul, becsusszan egy kapuszárny alatt, ő megérkezett. Aztán mellettem, belülről, egyszerre nekiugrik a drótkerítésnek. Kaffog, hörög, üvölt, így kísér végig a saját kerítése hosszán. Otthon van. Birtokon belül. KANYAROK ■■■:?*‘i;*:"*.:'?:• 7—r. ,• «.rfv-'fC'iv ÉLET ÉS|( irodalom!