Élet és Irodalom, 1996. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-05 / 27. szám - Esterházy Péter: A bizalmatlanság természetrajzáról (3. oldal) - Banga Ferenc: rajza • kép (3. oldal) - Vitalij Moszkalenko: A fecsegés kora lejárt (3. oldal)
ESTERHÁZY PÉTER: A bizalmatlanság természetrajzáról Bekopogott hozzám egy csinos, fiatal nő. Ez még nem nevezhető bajnak. Azért jött, mert egy kollégám hetvenöt éves lett, és hogy támogassam az erre az alkalomra megjelenendő kötetet. Hát persze. Odaadtam a pénzt, majd két hét múlva, ahogy ígérte, jött megint és ragyogva hozta az ünnepi kötetet. Ez történt, de nem így. Elmesélem, hogyan, tanulságos. Amikor mentem volna a pénzért, eszembe jutott, mint egy játékból, mi volna, ha ez itten ez a nő kókler volna, egy csaló, egy csalovány, milyen zseniális éca egy ilyen rokonszenves, ifjú teremtést az emberre ráküldeni, hát ki merez az ember Oroszország démona. Ez az ember elpusztíthatatlan. Jöhetnek forradalmak, földrengések, jöhet özönvíz, háború, ő meg él, mint hal a vízben. Hazudik, mint a vízfolyás, szemérmetlenül, pofátlanul, máskor meg olyan ártatlan, mint a ma született bárány. Megejtő gyermeki együgyűséggel bízik mindenkiben, szentimentális a végtelenségig, egy pillanat alatt könnyekig meghatódik - egyszóval igazi orosz. Álmodozó, költői lélek, csupa érzékenység, túlcsorduló gyengédség, de elég egy pillanat, s máris kegyetlen despota, aki gondolkodás nélkül fejez le bárkit, ha a kedve úgy tartja. Jelcinnek hívják ezt azembert, Borisz Jelcinnek. Egy éve már, hogy rajta röhög egész Oroszország, miként szónokolt merevrészegen amerikai üzletemberek előtt, miként mentette meg Kohl kancellár, hogy a hősök sírjára helyezett koszorúk közé essen, miként küldte a francba a tiszteletére felsorakozott ír kormányt miniszterelnököstül, jóízűen hortyogva tovább a repülőgépen - egyszóval, mindenki rajta röhög. A szerző orosz író, filmrendező. Harmincnyolc éves, a Beszélő állandó szerzője, ne itt ellenállni, fogni gyanút! Hohó, barátocskám, de velem nem számoltak, az éberségemmel, a tisztaságommal, az ártatlanságommal, lebuktatom az egész kompániát! Hát talán ennyire marha nem voltam - mellőzöm bizonyos politikai beszédek párhuzamait -, de kezdtem komolyan venni azt, amiről kezdetben azt hittem, játék, és én mondom meg, meddig tart és milyen. Hozzá kell tegyem, alig öndicsérőleg, hogy bennem nagy bizalmi tartalékok vannak, méltányossági rezervák - ahogy egy barátom mondja: a falnak lehet menni tőle, értem mire céloz, szóval körgyártják róla a gonosz vicceket, fitymálják, hogy „ez akar elnök lenni”, s irdatlan bukást jósolnak neki. Egy ilyen alak győzne a választáson? - hajtogatta mindenki. Majdnem mindeki. Kész lehetett hallani lépten-nyomon, befellegzett a politikai karrierjének. És majdnem mindenki elhitte. Csak ő nem. Hadat üzent a csecseneknek - egy hónap alatt csúfosan belebukott. Mindenki leírta. Majdnem mindenki. Márciusban még valahol az öt százalék körül ingadozott a népszerűségi indexe. S azt mondják, még ez is csak az elnöki hivatal kozmetikázásának köszönhető. Az orosz népnek elege volt Jelcinből. Gyűlölte Jelcint. Márciusban. Áprilisban aztán már csak dühös volt rá (9 százalék), de hajlandónak mutatkozott megbocsátani, visszaengedni legalább a konyhába a részeges férjet, májusban már nem is látta olyan alávalónak (15 százalék) , júniusban meg már az asztalához is visszaültette (23 százalék). És Zjuganov szekértáborában kitört a pánik. Hihetetlen dolog történt: Jelcin visszahódította az orosz nép szeretetét. Őrület. A drágalátos orosz nép visszaszeretett gazdájába, csak mert az az utolsó pillanatban abbahagyta a háborút, s tovább nem lövette a gyerekeiket. megszakadtáig jóindulatú vagyok. De nem halek!, harsantam föl ott, akkor, hogy vendégem belesápadt. Még mindig nem fogtam föl, hogy gyanakvásom valódi, vagy csak egyszerűen gyáva voltam, és mondtam, mi volna, ha feltennék, a játék kedvéért, hogy engem ő most épp át akarna verni, hogyan tudná igazolni magát. Valószerűsítse magát, kisasszony! A lány jót nevetett. Én is, de megjegyeztem magamnak. Ezt-azt kellemetlenkedtem még, aztán elnézést kértem, fizettem, elköszöntem, elment. De a bizalmatlanság nehezen tartható kordában, maga jelöli ki a határait. Mert belódult egy logika, egy névert az utolsó pillanatban végre kifizette a bérüket, ami amúgy is járt volna nekik. Jelcin rettentően szerencsés kezű politikus. Rájött arra, ami Leninnek is vezéreszméje volt: „Holnap már késő, ma még korai”. Megerőszakolja saját népét, gyilkolja, gyötri, éhezteti, szembeköpi őket, szemrebbenés nélkül gúnyt űz belőlük, hibát hibára halmoz - de lelke mélyén nagyon is pontosan tudja, meddig lehet fojtogatni, be nem váltott ígéretekkel hódítani őket, s abban a pillanatban megáll, s maszkot vált menten. Nagyon kegyes és kíméletes Jelcinnel a történelem. Megbocsát neki mindannyiszor. A történelem rejtélye, hogy miért? Ugyan, a magyarázat pofonegyszerű. Bármilyen gazságot művel is Jelcin, a lelke mélyén szereti a népét. Csak olyan ő, mint a többi orosz. Igen, igen, kérem, ne nevessenek ezen. Jelcin tényleg szereti az oroszokat, tényleg mindent szíve mélyéből tesz. Ha hagyja, hogy szenvedjenek, ha direkt kínozza őket, az is lelke mélyéből fakad. Nem színészkedik ő, ha csorog a könnye a tévé képernyőjén: nem, ő tényleg zokog. Gyűlölik, de közben látják: ő tényleg ilyen. Utálják, de közben értékelik, hogy „igyekszik az öreg, s elvégre ő a mi emberünk, közüzete a világnak, amely tényeknek látszó vélekedésekre alapozódott, egyik erősítette a másikat, és együtt azt, amit már eleve igaznak gondoltam, nevezetesen, hogy átvertek, amiről utóbb kiderült ugyebár, hogy nem igaz. Kaptam ugyan egy elismervényt, 980 Ft, okosan, nem sok, nem kevés, de azon se cím, se telefon, hol keressem, csupán egy szigszám. Nyilván hamis. Nem véletlenül van benne három(!) nulla egymás mellett. A megnevezett kiadó nem szerepelt a kiadók aktuális listáján (márciusi állapot). Utána nézettem. A lány - a hölgyemény - hivatkozott egy közös ismerősre, akit akkor, jelenlétében föl is hívtam. De hát mit is tudtam meg? Hogy nála is járt a lány. Micsoda nyeretlen kétéves vagyon én. Az akadozók névsora is olyan furcsa volt. Kézzel, egy kockás papíron. És B. is közte! Mintha a 60- as években volnánk. Abban a pillanatban tehát, amint föltételeztem, hogy átvertek, minden ezt látszott alátámasztani, apropó, mert nem csekket kért?, de legalábbis semmi nem mondott ennek ellent. Rosszul esett, hogy ilyen könynyen föl lehetett ültetni engem, ad notam, az a magyar ember hibája - rólam van szó, így gondozom a malánk valót, sok minden nem sikerül neki, dehát mi se vagyunk hibátlanok, s amit meg csinál, azt „mind irántunk, oroszok iránt való elapadhatatlan szeretetéből teszi”. És mindent megbocsátanak neki. Az iszákosságát, a háborúit, a hazugságait. Másképp hogy érhetnénk fel ésszel olyan képtelenségeket, mint amikor Alla Dudajeva, a - ne kerteljünk, Jelcin által saját kezűleg meggyilkolt - csecsen vezér özvegye, zokogva, elfúló hangon rebegi a mikrofonba férje sírhantján: „Orosz testvéreim, szavazzatok Jelcinre, az igazi demokratára! ” Bármi történjen is, Jelcin megnyerte ezt a választást. Ezt is megnyerte. Nem azért, mert szövetséget kötött Lebegy tábornokkal, nem azért, mert teljesítette ígéreteit, hanem mert tudta, teljes bizonyossággal tudta, hogy amit tesz, jól teszi s időben teszi. Időben állítja le a csecsen háborút, időben rendeli Moszkvába a csecseneket, időben megy hozzájuk. Igen, ő tud valamit, ami nekünk, földi halandóknak felfoghatatlan. Nem vagyok tőle elájulva, nem esek tőle hasra, de akkor is kénytelen vagyok elismerni - ez az ember tud valamit. Nem hittem a szememnek, amikor megláttam az első forduló eredményét, hogy ennyien szavaztak rá. Rejtély. Misztika. Földöntúli erők keze műve. Lehet. De a többit, ami ezután jön, már ő maga teljesíti be. Elküldi a francba két legodaadóbb hívét, mindenható „testőrparancsnokait”, Korzsakovot meg Barszukovot. Hagyja, hogy Lebegy akkora nagytakarítást csapjon, amekkorát csak akar. Hírmongyaromat, a szellemi és lelki erejét neki, hogy túl jóhiszemű. Jellemző, hogy amikor ama bizonyos ünnepi kötetet megláttam egy könyvesboltban, nem azt mondtam, tévedtem, hanem hogy egyes, ez a nagy ötlet, létező könyvre gyűjteni hamis előfizetést. Másnap kaptam meg a nekem járó dedikáltat. Történnt az történt, hogy lelkes irodalomszerető emberek létrehoztak valamit, én pedig kicsi mértékben segítettem őket. Amiből én azt fogtam föl, két héten át annyit észleltem, hogy az emberek gonoszak, én meg egy balfék vagyok, és hogy micsoda ország ez. Meg még egy kicsi szégyen. Hát ennyi a bizalmatlanság mérlege. Mindig ez a mérleg. A bajt persze, ha lehet, el kell kerülni. Aki igyekszik a bajt elkerülni, az nem bizalmatlan, hanem óvatos, elővigyázatos. Nagy különbség. Fontos megjegyezni, hogy ha átvertek volna — a világ tényleg gálát, tegnap ellopták a slaugunkat, én akkor is folyamatosan otrombán tévedtem volna, ténynek látva a sértettségemet, nyomják Krahácsot, csak épp nem derült volna ki. A vigyázatosság polgári erény, a bizalmatlanság savanyú lelki állapot,dója se marad Gracsovnak meg a tábornokainak. Isteni szerencséje van! Folyik a rendteremtés - ahogy megígérte. Mindenki örül, elégedett, a nép boldog, vége a sikkasztásnak, korrupciónak, bűnözésnek, visszaéléseknek. Az irigyek és kárörvendők persze egyre csak fröcsögik: majd jön Lebegy és fejére nő Jelcinnek, kellett neki felemelni a sárból, most majd megnézheti magát, ha a kegyeltje taszítja le a trónról. Pedig Jelcin zsenialitásához tartozik az is, hogy felemelje Lebegyet, a faragatlan népfit, aki legelőször is a fecsegőknekpofázóknak üzen hadat. Nem kell neki bonyolult nyugati menedzserszemlélet, megvan neki a jó orosz laktanyamódszere. „Azt szoktam mondani a beosztottaimnak, hogy ha túl sokat pofáznak, csináljanak tíz fekvőtámaszt, majd utána tárgyalhatunk. Ha marad bennük szusz, tárgyalunk tovább, ha nem, mehet, ahova akar.” Így néz ki az új orosz gyakorlatiasság, az új orosz szakszerűség a régi jelszó jegyében: .Arccal a nép felé” - egy héttel a választás második fordulója előtt. A nép vár, számol, s gyártja a vicceket: „Bemegy Jelcinhez Lebegy tábornok a második forduló után és jelend. - A választás lezajlott, van két hírem, egy jó meg egy rossz. Melyikkel kezdjem? - Kezdjed a rosszal - mondja Jelcin és felhajt egy kupica vodkát. - Zjuganovra szavazott 65 százalék. - Ez katasztrófa! - üvölt fel Jelcin. - És mi a jó hír? - Csak semmi pánik! - feleli Lebegy. - Magára meg 75 százalék szavazott! ” A fecsegés kora lejárt VITALIJ MOSZKALENKO: Banga Ferenc rajza 1996. JULIUS 5. ELET ES IRODALOM