Élet és Irodalom, 1997. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-02 / 18. szám - Thomka Beáta: • könyvkritika | Ex libris • Paul Ricoeur: Bibliai hermeneutika (Hermeneutikai Füzetek 6. Hermeneutikai Kutatóközpont, 1995.) | Paul Ricoeur: Fenomenológia és hermeneutika (Kossuth, 1997.) | Fernand Braudel: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában (Akadémiai Kiadó-Osiris Kiadó, 1996.) | Johann Huizinga: A középkor alkonya (Helikon Kiadó, 1996.) (13. oldal)
Paul Ricoeur: Fenomenológia és hermeneutika című tanulmányának néhány tézise mintha a fenti kérdések filozófiai poétikai hátterét vázolná föl. A szerző itt Husserl és Gadamerbírálója (a kötet Husserlre hivatkozott szövegét is tartalmazza). A hermeneutikai interpretáció feladata, hogy a szöveg szintjén kibontsuk azt a »világot«, melyet megnyit és felfed.” (27) A szöveg immanens struktúrája, függő viszonyainak belső rendszere, az elrendezés leírása nem kielégítő, tehát ki kell egészülnie annak a világnak a kifejtésével, melyet a szöveg kivetít. A fiktív irodalmi szövegeknek nincs referenciája a hétköznapi valóság szférájában. Ugyanakkor megerősödik egy másodlagos referenciális funkció, amelyben a világ nem mint manipulálható dolgok halmaza tárul fel, hanem mint életünk, célkitűzéseink 1997. MÁJUS 2. A történetmondás és értelmezése képezi mostani olvasatom tárgyát. Paul Ricoeur tanulmányaiból a metaforikus elbeszélés és a történelmi narratívák kérdését szeretném kiemelni. A művelődéstörténeti munkákban Johann Huizinga a 14-15. századi francia és németalföldi kultúrák őszét, Fernand Braudel pedig a 16. századi mediterrán térség alkonyát beszéli el. A történetírásnak és civilizációtörténetnek nemcsak tárgyai az eseménysorok és megtörténések, hanem az elbeszélés által létrehozott termékei is. A barangolás a század jeles történészei által megidézett időkben és terekben, a regényfikció kalandjaihoz hasonlóan, nagy és izgalmas élmény lehet. Paul Ricoeur: Bibliai hermeneutika A Fabinyi Tibor kiváló sorozatában olvasható tanulmányok Mártonffy Marcell előszavával jelentek meg. A Bibliai hermeneutika nem teológiai és nem egzegetikai célkitűzéssel íródott. A metafora és a parabola itt tárgyalt kérdései közvetlenül összefüggnek Ricoeur poétikai, metafora- és szimbólumelméleti kutatásaival. E rejtélyes kis irodalmi és irodalom előtti, teológiai és filozófiai prózaformának a nyelvi, poétikai és interpretációs szerkezete mindmáig vitatott. „A parabola egy narratív forma összekapcsolódása egy metaforikus folyamattal” (54), illetve „a példázat beszédmódja mimetikus működését metaforikusan fejti ki” (89). Az elbeszélés metaforikus értelem tartalma az értelmezéstől függ, mi az tehát, ami miatt egyes elbeszéléseket parabolának tekintünk, azaz metaforikusan értelmezünk? Ricoeur szerint ami a parabolákban metaforikusan működik, nem egyéb, mint az elbeszélés jelenetszerűsége. A 20. század sok rendhagyó narrációs szerkezete a szövegegészre kiterjesztett metafora. A fikciónak mint a valóság újjáírásának (N. Goodman) gondolata értelmében például egy Kafka- vágy Borges-történet feszültsége jeleneteik és a mindennapi élet ellentétéből adódik. A képszerű elbeszélés referenciális igényét és egzisztenciális jelentésdimenzióját hangsúlyozva Ricoeur a metafora ismeretelméleti vonatkozásai mellett foglal állást. A másik poétikai támpont, melyre Ricoeur nemcsak metaforaelméletében, hanem történetfilozófiájában is támaszkodik, az arisztotelészi cselekménymodell (esemény, bonyodalom, krízis, peripétia). Ez a szempontrendszer Braudel Mediterráneum-kutatásainak kommentálásában is érvényesül. „ Az irodalmi műfaj, mondottuk, távolságot teremt, autonómiát és formát kölcsönöz a szövegnek. A metaforikus folyamat ezzel szemben »kinyitja« a szöveget, mégpedig az élet, és az értelmezés végtelensége felé [utalás Crossan művére]. A parabola feszültségét az hozza létre, ami a közleményt körülíró forma és a narráció határai közül kilépő, a »másikra« irányuló, az elbeszélésen »túlmutató« folyamat között áll fenn”. (108) (B. Szabó István-Mártonffy Marcell fordítása. Hermeneutikai Füzetek 6. Hermeneutikai Kutatóközpont, 1995. 150 oldal) láthatára, röviden mint Lebenswelt, mint világban-való-lét.” (28) A nyelvnek ilyen működését csak a fiktív elbeszélés és a költészet teszi lehetővé. A mindennapi nyelvben kifejezett világtól való jelentős eltávolodás átváltozást idéz elő, amit Ricoeur képzeleti változatok közegének” nevez. Ennek terében ragadhatók meg a metamorfózisok, melyeket az irodalom a valóságos világban előidéz. A husserli fenomenológia hermeneutikai bírálata az értelmezés centrumának áthelyezésében rejlik, melyet a szubjektivitásról a szöveg dolgára visz át. A parabola vonatkozásában ez a szöveg többértelműségének, többféle olvasatának kérdését jelenti, tehát a szövegegzegézis feladatát képezi. Gadamer nyomán ez „az olvasó által mozgásba hozott megértés és a szöveg által megnyitott értelemkijelentések” között létesülő viszony. A bibliai parabola azonban maga is felfogható interpretációs modellként, értelmező elbeszélésként, tehát a bibliai és az irodalmi hermeneutika határán álló formaként (vö. Mártonffy Marcell Protestáns Szemle, 1966/3.). (Fordítás, szerkesztés, kísérő tanulmány: Mezei Balázs. Kossuth Kiadó, 1997. 165 oldal, 850 Ft) .A történetírás talán nincs arra ítélve, hogy csak fallal körülvett kerteket tanulmányozzon”, írja Braudel, s művének tárgyául magát a tengert, a Földgolyó egyik legszebb vízfelületét, a tenger mozgalmas életét, a hatalmas és lassan hömpölygő történelmet teszi meg. A térbeli mozzanatnak azonban sokkal erősebb a tematikus és strukturáló szerepe, mint az időé. S még pontosabban, egy metonimikus váltással, a benne élők, az emberek, a térséget uralók azok, akik ennek a szemléletnek a meghatározó tényezői, így kerülhet II. Fülöp sorsa és neve a középpontba, s válik meghatározó eseménysorrá a biografikus történeti elem a struktúra és a térség történelmének egységében. Van még egy olyan szemléleti összetevő, ami alapvetően eltávolítja Braudel vizsgálódásait a hagyományos történettudománytól. Ricoeur külön értékeli azt a szerepet, melyet a társadalmi idő pluralitásának biztosít. A történelmet síkokra bontja, s a történelmi időn belül megkülönböztet egy földrajzi, egy társadalmi és egy egyéni idősíkot. A struktúrát és a konjunktúrát mint a hosszú és a rövid időtartamot állítja szembe egymással. A hosszú időtartamú történelem fogalma a drámai cselekmény, a bonyodalomba ágyazott esemény elvéből következik. Az egyénre szabott történelem maga az eseménytörténet, amellyel szemben a néma nagy áramlatok iránya csak hosszú időszakok vizsgálatával ismerhető fel. Ha II. Fülöp halála egyben a történelem súlypontjának áthelyeződése Észak-Európába és az Atlanti-óceánon túlra, akkor ez nemcsak a cselekmény hősének pusztulása, hanem a Földközi-tengernek mint a világtörténelem közösségi hősének alkonya is. „Ebben az átfogó bonyodalomban - írja Ricoeur - mindhárom sík részt vesz. Ám míg egy regényíró - a Háború és békét író Tolsztoj - mindhárom síkot egyetlen egységes történetbe foglalná, Braudel elemzően jár el, nem vegyíti a különféle síkokat, s az interferenciának engedi át a teljesség implicit képének megteremtését. Így bontakozik ki a virtuális, több mellékbonyodalomra eső kvázi bonyodalom, melyek nyilvánvalóak ugyan, mégis részlegesek, tehát ebben az értelemben elvontak maradnak.” (Temps et récit 1. 300.) A „cselekmény utánzása” (Arisztotelész) Braudel monográfiájában nem a földrajzi térségre, hanem a térséget benépesítő emberekre összpontosul. Eseménytörténetüket a hosszú időtartamú történelem, a hosszú időtartamot pedig a földrajzi idő határozza meg. II. Fülöp halála ebben a nem fiktív történetben a bonyodalom változatának megfelelő esemény, és bizonyos értelemben jelképes határpont: mintha szükségképpen irányultak volna efelé a Mediterráneum-történet nagy korszakának folyamatai, s e drámai zárlat méltó berekesztése lenne az eseménytörténetnek. (1-3. kötet. R. Szilágyi Éva fordítása. Akadémiai Kiadó - Osiris Kiadó, 1996. 1465 oldal, 4368 Ft) Johann Huizinga: A középkor alkonya A holland történész, művelődéstörténész Herfssul der middeleeuwen (1919) című művének negyedik magyar kiadása olyan könyvet hoz újra érintéskörelbe, amely a két háború közötti magyar esszéíróknak, Halász Gábornak, Hamvas Bélának volt megbecsült olvasmánya, és olyan szerzőt, akit Szerb Antal és Radnóti Miklós fordított. E neveket nem csupán a szellem, hanem ama másik, a biográfiákba önmagát beleíró valós történelem is közös keretbe illeszti. Huizingát az európai olvasóközönség kilenc évtizedes figyelemmel övezi, jelenléte a magyar kultúrában pedig 1938 óta vitán felül áll. A holnap árnyékában és a Homo ludens viszonylag frissen, az Erasmus 1995-ben jelent meg magyarul. Hamvas „a kimerítő sokoldalúság, a tárgyalás teljessége, a mélység és mégis a nyugalom, az elementáris erők felismerése, mégis a távlat”. Halász Gábor a holland polgári kultúra letisztult nyugodtsága minőségével magyarázza az érdeklődést. Ehhez az a szemléletváltás is hozzájárulhatott, amelyről Szerb Antal beszél: „Burckhardt még az olasz reneszánsznak tulajdoníthatott olyan jelenségeket, melyek Huizinga szerint már gótikus örökségként a késő-középkor francia-burgundi kultúrájában is megvannak.” Vidrányi Katalinnak az új kiadás(ok)hoz írott jegyzetei és Klaniczay Gábor utószava e kultúraelemzés mai recepciójának elmélyítését segíti. Huizinga művének történelmi narratívája kivételes gazdagságú. A középkor alkonyát akár fikciós elbeszélésként is olvashatjuk, hisz ennek a víziónak és belső rendjének a megalkotásában legalább olyan erőteljes a kultúrtörténésznek mint narrátornak a jelenléte, mint a fikciós történet elbeszélőjéé. Ugyanazon tényanyagból minden történetíró más történetet hoz létre, tehát alapvetően megkérdőjelezhető a valós és a képzelt történet hagyományos poétikai szembeállítása. Hayden White Burckhardt, Braudel, Huizinga módszerétől elvitatja a narratív jelleget, mert „a megjelenített folyamatokra nem kényszerítettek olyan formát, amelyet mi általában a történetmeséléssel azonosítunk.” Az az olvasói tapasztalat azonban, mely az élet, a gondolkodás és a művészet formáinak (hétköznapok, ünnepek, mindennapi élet, krónikák, a királyi szertartásmester leírásai, a körmenetek rendje, chanson de geste-ek, versek, festmények, esetek, sorsok, női fejdíszek, a szentek kultusza, szimbólumrendszerek, a Csaták fája című lovagi káté, étkezési szokások, számmisztika, ruházkodás stb.) számbavételéből és tárházából származik, nem a kívülről szemlélt világot regisztrálja. Legalább oly erőteljes az élmény, amely szerint „mintha a világ maga szólalna meg, s e megszólalás eredménye [lenne] a történet” (H. White). A kép és szó viszonyát tárgyaló fejezet Van Eyck Angyali üdvözletének képleírását adja. Az ekphraszisz e helyen narratívaként hat, hisz maga a kép is mikrotörténések sorozatát tartalmazza, a leírás tehát elbeszéléssé alakul át. Mária és az angyal találkozásának helyszínén, „a templomban mindenféle anekdotikus részletet láthatunk. A padló kőkockáit az állatkor jegyei, Sámson és Dávid életéből vett jelenetek díszítik.” A nyelvi közegből a képibe s onnan újra a nyelvibe átkerülő megtörténések világrétegek megszólalásai, képi és szóbeli narratívák. (Szerb Antal fordítása, Helikon Kiadó, 1996, 328 oldal, 1800 Ft) EX LIBRIS THOMKA BEÁTA Simsay Ildikó rajza Fernand Braudel: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában Braudel történetírása nem a képzeleti változatok közegében működik, nem elbeszélő fikciót, hanem elbeszélő történelmet ír (histoirerécit), ami nem módszer és nem a par excellence objektív módszer, hanem szintén történetfilozófia. Az Annales-iskola szellemében kibontakozott történettudományi koncepció szerint egy ilyen átfogó kutatásnak a diplomáciatörténet, geopolitika, földrajz, gazdaság- és társadalomtörténet, demográfia, kultúraértelmezés, vallás, irodalom és művészet kérdéseire is ki kell terjednie. A Mediterráneum másfélezer oldalas nagy könyve tehát kivételes szintézis. Ro 113 Az írók Boltja (1061 Andrássy út 45.) sikerlistája az elmúlt hónap könyveiből 1. Balassa Péter: Nádas Péter (Kalligram) 2. Szántó Judit: Napló és visszaemlékezés (Argumentum ) 3. Szörényi László: Hosszúlépés (Pesti Szalon) 4. Soren Kierkegaard: Filozófiai morzsák ( Göncöl) 5. Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás (Cserépfalvi) 6. Rugási Gyula: Örök romok (Latin Betűk) 7. Arthur Koesner: Nagyvárosi történetek (Polgár) 8. C. G. Jung: A szellem szimbolikája (Európa) 9. Wislawa Szymborska: Kilátás porszemmel (Jelenkor) 10. Molnár Gál Péter: Honthy Hanna és kora (Magvető) ÉLET ÉS ÍR IRODALOM