Élet és Irodalom, 2000. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-11 / 6. szám - Mucsányi Marianna: Nagy várakozás. Orbán Viktor „az ország állapotáról való beszéde” (II.) (5. oldal)
MUCSÁNYI MARIANNA: Nagy várakozás - Orbán Viktor „az ország állapotáról való beszéde” (II.) - „Visszatérő kölyök”. Ezt a gúnynevet kapta 1992-ben Bill Clinton, miután nőügyei és botrányai ellenére - melyek sokakban azt az érzést keltették, hogy már a választási kampány előtt vereséget szenvedett - egészen az elnöki székig menetelt. Bár ellenfelei - a közvélemény-kutatások eredményeire hivatkozva - már „vágják a centit”, Orbán Viktor, sokadszor a Fidesz történetében, kísérletet tesz arra, hogy visszaszerezze pártja támogatóit. A Vígadóban elmondott, az ország helyzetéről tartott beszéde a vezető kormánypárt népszerűségének növeléséért, 1999 decemberében indított politikai akciósorozat részévé vált. A választási kampány persze - nem úgy, mint Clinton esetében 1992-ben — még messze van, de a Fidesz és volt elnöke láthatóan hosszú küzdelemre rendezkedett be, megkezdte a felkészülést a 2002-es voksolásra. Két évvel a választások előtt a tömegdemokráciák médiapártjainak kötelező gyakorlata az erőgyűjtés, a lehető legkedvezőbb pozíció elfoglalása a rajtvonalnál. (Erről szól az MDF helykeresése, az FKGP, az SZDSZ önálló arculatának kialakítása vagy a Fidesz irányításának átszervezése.) A felkészülés megkezdése azonban nem jelentette azt, hogy varázsütésre megválaszolták volna a legnagyobb kormánypárt vezetői a kérdést: folytassa-e korábbi, offenzív stratégiáját a Fidesz, vagy próbáljon meg konszolidált viszonyokat teremteni a belpolitikában. Félévnyi (1999 nyara-decembere) bizonytalanság után a fideszes pártvezetők azt a választ adták, hogy nem választanak: megkísérlik összebékíteni a két, egymással ellentétes politikai taktikát. Egy dologban viszont határoztak, abban, hogy igyekeznek a média érdeklődését ismét a Fidesz felé fordítani. A politikai akciók az elmúlt év december elején indultak. A vezérkarnak jobb élete nem lévén, a miniszterelnök hozzálátott a kormányátalakításhoz; a fideszesek a politika iránt érdeklődőket is orruknál fogva vezetve játszották el a médiában a kormányfői és a pártelnöki funkció szétválasztásáról szóló szappanoperát; és Orbán Viktor belevágott a „mosolygós kormány” imázsának megteremtésébe. A miniszterelnök beszéde ebben a politikai kontextusban nyer jelentéseket és fejti ki hatását. A békés korszak eljövetelét hirdető kormányfői beszéd nemcsak a kabinet elmúlt másfél éves ténykedése miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert bár a „harcos” politikai taktikát folytató Kövér László lett a Fidesz elnöke - kísérlet arra, hogy Orbán Viktor személyén keresztül az új imázs jótékony hatással legyen a párt népszerűségére is. (A „mosolygós” jelző egyébként kezd állandó toposszá válni a „konzervatív” táborban. Nemcsak Katona Tamásra emlékeztet, melengetve az MDF-sek szívét, hanem az amerikai republikánusokra is, kik között legutóbb Elizabeth Dole próbált „mosolygósan konzervatív” lenni.) A kormányfő jól halad - legalábbis abban a képzeletbeli tankönyvben, amely a marketingelemek meghonosítását, illetve azok prezentálását írja elő a politikában, amely a mondandó leegyszerűsítését és a gondolatok szlogenekbe zsúfolását ajánlja. Félreértés ne essék: ez itt dicséret. Nemcsak azért, mert a tömegdemokráciában - bárhogy berzenkedjen is ellene a high-society - a mindenkori miniszterelnöknek nemigen van más választása, hanem mert Orbán Viktor valóban kezd beletanulni a politikusi „színészmesterségbe”. A tavalyi, feszesen előadó, láthatóan zavarban lévő kormányfő helyett idén egy kiegyensúlyozott politikus lépett színre, aki humorossá tudta tenni beszédét, aki „Az új évezred küszöbén” felirat alatt - amely megegyezik a tavalyi szlogennel, és alig különbözik a Fidesz legutóbbi kongresszusán használt, „A jövő kapujában” transzparenstől (olcsó poén lenne az évek óta küszöbön toporgó, kapuban álló koalícióval viccelődni) - egyszerre volt tekintélyes és közvetlen. Az előadástól azonban idén is messze elmaradt a szöveg szerkezete, felépítése: mintha senki sem gondolta volna végig (vagy épp ellenkezőleg, mintha túlságosan sokan beleszóltak volna), hogy miről is lenne érdemes beszélni. Teljesen esetlegesen követték egymást a különböző témák. A kormányfő egy bekezdésen belül is képes volt ellentmondani önmagának; megígért valamit az előadás elején, amire elfelejtett visszatérni; rosszul használta az időpont-meghatározásokat; összekeverte az elmúlt év értékelését a jövőre vonatkozó kitételekkel, nevetségessé tett vélhetően komolynak szánt részeket. A szerkesztés hiánya miatt vált mulatságossá az egyik legjobb üzenet is: „a jövő céljait tíz pontban gyűjtöttem össze: mindenkinek lehessen három gyereke, három szobája, négy kereke”. A szöveg szerkezeti hibáit azonban az élő beszéd jórészt elfedte, a vastapsot pedig biztosította a közönség. A helyszín, a steril, statikus környezet semmit sem változott tavaly óta, a hallgatóság ismét a koalíció mérsékelt szárnyához tartozó pártok holdudvarából verbuválódott. És ez - csakúgy, mint egy éve - kiemelte a politikai hétköznapokból a beszédet, bár láthatóan a kormányfő előadásmódja tompítani igyekezett az ünnepélyességet. (Csak Mádl Ferenc nem tompította, aki nagy várakozásokat emlegetve vezette be Orbán Viktor fellépését.) De miről is szólt a miniszterelnök beszéde a csigán, a dongón, és a folyóparton tanácstalanul álló fiatalembereken kívül? Az „ország állapotáról való beszéd” elsősorban Orbán Viktorról szólt. Legfontosabb célja nem annak bemutatása volt, hogy a kormány mit végzett az elmúlt egy évben, hanem a kormányfő hitelességének ismételt megerősítése, az új imázs felépítése. Bár az előadás témája az 1999-es események mellett tíz-tíz éves távlatot fogott át a múltból és a tervezett jövőből, a szövegírók elsősorban arra koncentráltak, hogy Orbán Viktort szavahihető, ígéreteit betartó, közvetlen, de határozott politikusként mutassák be, aki felül tud emelkedni pártérdekeken, és egész népét akarja „nem középiskolás fokon” kormányozni. Hogy mennyire a bizalom erősítése játszotta a beszédben a főszerepet, azt a szövegegységek hossza, a beszédelemek időtartama is bizonyítja: míg a magyar társadalom hónapról hónapra élő többségéről, s egyben a Fidesz vezette kormány új társadalomfilozófiájáról mindössze néhány mondat került a beszédbe, addig hosszú perceken át sorolta Orbán Viktor, hogy mi minden valósult meg tavalyi ígéreteiből. (A kormányfő elemzése a magyar társadalomnak „a rendszerváltoztatási kísérlet” utáni állapotáról sablonosra, illetve az 1999- es szövegből kiolvasható filozófiától igencsak eltérőre sikeredett. Funkciója vélhetően a szociálisan érzékeny Orbán Viktor képének megrajzolása volt.) Az összegzésnél, mikor azt mondta, 1999-es „helyzetértékelő” beszédének 37 ígéretéből 29-et teljesített, maga is elmosolyodott. Önmaga hitelesítéséhez, hogy a tárgyilagosságot imitáló miniszterelnöki számoknál maradjunk, a kormányfő felhasznált 3 metaforát, 2 diákot, 1 görög katolikus plébánost, 1 orvost, 2 rendőrt, 1 jelen lévő pénzügyminisztert (Bill Clinton kongresszusi, év elejei beszédére rendszerint meghív néhány amerikai kiválóságot, akiket azután a helyszínen név szerint is köszönt) és legalább 2, korábban már elmondott saját beszédet. Az „országértékelés” összeollózott szöveg volt - nyilván ez is erősítette a fent említett strukturális hibákat: a davosi világgazdasági fórumon elhangzottakból, a Fidesz-kongresszuson elmondott szövegből és jó néhány, már tavaly december óta ismételgetett szövegrészből készült. Emiatt felbomlott a beszélő-üzenet-befogadó „szentháromsága”, hiszen nagyon valószínű, hogy nem ugyanazok hallgatták a kormányfőt Davosban, a Fidesz kongresszusán vagy a televízión át „az ország állapotáról való beszédet” figyelve. Vélhetően nem ugyanarra voltak kíváncsiak, nem ugyanazt akarták hallani, és nem ugyanazt értették a hasonló szövegeken. A már többször előadott, az elmúlt tíz évet összegző, illetve Magyarország EU-integrációját jellemző szövegrészek üzenete egyértelmű volt: lezárult egy évtizedes korszak, a nagy gazdasági átalakulás bevégeztetett, Magyarország a NATO tagja, kész az Unióhoz csatlakozni. A rendszerváltás befejezéséről, arról, hogy „az átmenet véget ért”, tavaly decemberben kezdett a kormányfő beszélni, éppen azon a napon, amikor indokolni kényszerült a minisztercseréket. A teljesen esetleges kormányátalakításra, és nem is a legrosszabbul teljesítő miniszterek menesztésére találta ki a kommunikációs agytröszt a korszakhatárhoz érkeztünk, a rendszerváltás lezárult” magyarázatot, amely, úgy tűnik, annyira megtetszett az előadónak (vagy/és beszédíróinak), hogy ismét felhasználta - most már egy egészen más kommunikációs helyzetben, egészen más jelentéssel. Majd következett még mindig a nagy átalakulás elemzéseként - a Davosban és a Fidesz-kongresszuson is előadott beszéd egy részlete arról, hogy az európai gazdaságok nem csupán a tízmilliós kis magyar piaccal, hanem egy, a Balti-tengertől az Adriáig húzódó régióval lesznek gazdagabbak, ha a bővítés mellett döntenek. Míg az EU-nak kedvező gazdasági fejlemények felemlegetése kiváló mondandó Davosban, addig itthon nem érv semmi ellen vagy mellett. A davosi mondatok metamorfózisa jól példázza, hogy a politikusi szövegek hányféle jelentést nyerhetnek a kommunikációs helyzetről, a hallgatóságtól, a szövegkörnyezettől függően: míg a világgazdasági fórumon a „régió-nagy piac-jó üzlet” fontos érvként hatott, addig a Fidesz-kongresszuson a gyors csatlakozást sejttette, a Vígadóban a nacionalista vágyak elfojtását szolgálta, a televíziós közvetítés révén pedig az integrációhoz kapcsolódó illúziók fenntartásának eszközévé vált. ,Az ország állapotáról való beszéd” második egységének, amelynek arról kellett volna szólnia, hogy milyen problémákat old meg, milyen programokat készít, milyen törvényeket terjeszt be a T. Ház elé a kormány, maga volt a tervezett káosz. Nehéz retorikai feladvány elé állította a kormányfőt, akinek úgy kellett kitöltenie a rendelkezésére álló időt, hogy jövőre, 2001 februárjában a lehető legkevesebbet lehessen számon kérni az elhangzottakból. (Orbán Viktor vette az akadályt.) Míg az elmúlt tíz évről szóló beszédegység pontokba foglalható, konkrétumokkal teletűzdelt volt, és egyértelmű jelentést nyert - minden dicsőség a Fideszt illeti -, addig a tervek hol a homályos 2010-es évekbe, hol a ködös februárba vesztek, így került az ígéretek sorában egymás mellé néhány, remélhetőleg a 2000. évet jellemző makrogazdasági mutató (hat-hét százalékra becsült infláció, három-négy százalékos államháztartási hiány, államadósságcsökkentés - adat nélkül), vállalatvezetőkre hivatkozva 120 ezer új munkahely, a szociális lakásépítési koncepció elkészítése, megoldás a gyógyszerárak emelkedésének problémájára (ezt megtalálni a pénzügy- és az egészségügyi miniszter feladata), a rendőrség megerősítése (Pintér Sándor már a Fidesz-kongresszuson is nagyon-nagyon figyelte a kormányfő előadását), és a cigányság helyzetével kapcsolatos teendők meghatározása. Az Orbán Viktor által vázolt jövő annál egyértelműbbé vált, minél inkább távolodott az előadó a jelentől: a bizonytalan 2000. évvel szemben a következő tíz év pontosan körvonalazódott („három gyerek, három szoba, négy kerék”, 2002-2003-ban négyszázalékos infláció, a kamatszint hét százalékra és ezzel összefüggésben az államadósság kamatterheinek 500 milliárdra csökkentése - utóbbi számsor a pénzügy-, illetve a gazdasági miniszterre hivatkozva). A ígéretek mellett ez az előzőnél jóval érzelemtelítettebb, s emiatt hatásosabb szövegrész volt hivatott magába foglalni mindent, ami nem hangzott el a kormányátalakításkor, a davosi fórumon vagy a Fidesz-kongresszuson, mindent, ami még a szövegírók eszébe jutott, így a politikai közhelyeket („ha egy szabad ország nem tudja segíteni a sokakat, akik szegények, nem mentheti meg a keveseket, akik gazdagok” - John Fitzgerald Kennedy után szabadon), szlogeneket („már a jövőnk sem a régi), és az ellenfelek békés egymás mellett élését meghirdető politikai stratégiát („arra kérek mindenkit, segítsen abban, hogy az ország polgárainak közös elhatározásait együtt végrehajthassuk, hogy teljesüljön mindaz, ami a kormányprogramban olvasható” - majd hosszú felsorolás következett a civilektől a szakszervezeteken át az ellenzékig) is. Orbán Viktor ugyanis ez utóbbit is megengedhette magának, „békejobbot” nyújthatott az ellenzéknek saját közönsége előtt. Megtehette, mert a beszéd során - épp a múltról szóló adatokkal, nemzetközi hivatkozásokkal - olyan hiteles képet alakított ki magáról, hogy a zárszóban bármit kérhetett volna. A szöveg első egységének tényszerűségével, a második rész kaotikusságával pontosan azt a hatást érte el, amire számított: sikeresen „dobott piacra” megfoghatatlan ígéreteket, tartott ébren illúziókat, és befolyásolta a hallgatóságot. A „rábeszélőgép” beindult, kérdéses, ki nyeri el két év múlva a „visszatérő kölyök” megtisztelő címet. Szemethy Imre munkája 2000. FEBRUÁR 11. Pályázati felhívás A közép-kelet európai roma kultúra támogatására A Budapesti Nyílt Társadalom Intézet (OSI) pályázatot hirdet a roma kultúra, azaz a roma történelem, művészet, nyelv, szájhagyomány, illetve írott irodalom, kultúrantropológia, zenetudomány támogatására. Popzenei vagy folklórzenei fesztiválok nem pályázhatnak. Az OSI reményei szerint a roma kultúra támogatása kettős célt szolgál: elősegíti a romák kulturális önállóságának kialakulását, valamint tájékoztató anyagokat biztosít Kelet- Közép-Európa többségi társadalmai számára. Pályázni a következő két programterületen lehet: 1. tudományos kutatómunka, illetve a roma kultúra új területeivel foglalkozó könyv, monográfia és tanulmány írása, kiadása; 2. a roma kultúrát hordozó új generáció támogatása. Mindkét kategóriában előnyben részesülnek a roma jelentkezők pályázatai. 1. Új területen végzett tudományos kutatómunka. A pályázat tartalmazza az új területen végzendő kutatómunka vázlatát és ütemezését, a tudományterület megjelölését, a publikálás és terjesztés tervét, a helyi nyelvekre, illetve a roma nyelvre történő fordítás költségeivel együtt. A pályázathoz csatolni kell a kutatást végző személy(ek) szakmai önéletrajzát a végzettség, tudományos művek és egyéb publikációk feltüntetésével. Az értékelés szempontjai: - az új terület feltárásának mértéke; - a kutatás mennyiben járul hozzá az adott szakterület fejlődéséhez; - a pályázó alkalmassága; - a publikációs és terjesztési terv megalapozottsága; - a pályázat színvonala. 2. Ifjú roma kultúrahordozók program. A romák számos közösségben elvesztették a kapcsolatot kulturális örökségükkel. Ez a program kreatív módszereket keres arra, hogy a romák új generációja megismerhesse ősei kultúráját, és felvérteződjön a tudással, amelyet továbbad a következő generációnak. Érdeklődésre tarthat számot többek között az élettörténetek, szájhagyományok gyűjtése, roma kultúrtábor szervezése, a roma történelem megismerését célzó gyakorlatok, diákok által végzett történelemkutatás, roma nyelvtanfolyam stb. Az ifjú kultúrahordozók programban kizárólag romák vehetnek részt. Ez a korlátozás kiterjed mind a tanárokra, mind az általuk tanítottakra. A másik kategóriában előnyt élvez a romák által irányított, illetve kivitelezett tevékenység, valamint az olyan terv, amelyben a résztvevők többsége roma. A pályázat kategóriájától, valamint a javasolt munka terjedelmétől függően a támogatás összege várhatóan 1000 és 35 000 dollár között alakul. A pályázatokat angol nyelven kell beküldeni az alábbi címre: Emily Martinez Roma Culture Initiative OSI-Budapest Október 6. utca 12. 1051 Budapest Fax: 327-3101, Tel.: 327-3026 e-mail: martinez@osi.hu Beküldési határidő: 2000. március 31. Döntés: június írásbeli értesítés: 2000. június 30. (A döntésekről telefonon nem adnak felvilágosítást.) L·^ ,115 P^ ÉLET ÉS ÍR IRODALOM