Élet és Irodalom, 2003. január-június (47. évfolyam, 1-26. szám)
2003-02-28 / 9. szám - Eörsi Mátyás: Magyarország közepe • publicisztika (4. oldal)
De térjünk vissza egy epizód erejéig a 2000. szeptember 2-i ljubljanai üléshez! Annyi már eljutott a Liberális Internacionálé vezetőinek a fülébe, hogy a Fidesz radikalizálódik és kacsingat a szélsőjobb irányába, ám azt még nem tudták, mennyire súlyos a helyzet. Záporoztak a kérdések Orbán Viktorhoz. Orbánt nem látszott zavarni, hogy a konkurens párt egy vezetője (a Liberális Internacionálé elnökségi tagjaként, személyemben) szintén jelen van a beszélgetésen. Nagy magabiztossággal fejtette ki, hogy tisztában van azzal, hogy a következő, a 2002-es választást is csak középen lehet megnyerni. A Liberális Internacionálé vezetői - rajtam kívül - bólogattak, és meg is nyugodtak némelyest. Ha Orbán Viktor tisztában van azzal, hogy a választás csak középen megnyerhető, akkor nem lehet nagyobb baj, a Fidesz radikalizálódása minden bizonnyal taktikai megfontolásokon nyugszik, így az átmeneti jellegű csupán. Nem tudhatjuk, mi is járt valójában Orbán Viktor fejében 2000 szeptemberében és 2002 tavaszán. Csak azt tudhatjuk, hogy Orbán Viktor a szélsőjobb és a közép közül a szélsőjobbot választotta. Az európainak nevezett politizálás egyik szépsége, hogy bizonyos döntéseknek egyszerűen nem lehet elfogadható racionális magyarázatuk. Mondhatná Orbán, hogy ha középre húzódott volna, akkor át kellett volna engednie a szélsőjobbot a MIÉP- nek. Mondhatná, hogy ilyen módon tudta megakadályozni a MIÉP parlamentbe jutását. Mondhatná, hogy amennyiben a MIÉP-nek több politikai tér nyílott volna és bekerül az Országgyűlésbe, akkor a Fidesznek koalíciós lehetőséggel is számolnia kellett volna. Úgy vélem, hogy Orbán Viktor számára nem okozott volna elvi nehézséget egy koalíció a MIÉP-pel. Orbánnak Torgyán Józsefről is lesújtó véleménye volt. Amikor szüksége volt rá, koalícióra lépett vele, amikor nem volt rá szüksége, megrágta és kiköpte. Közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesz szavazói elfogadták volna a MIÉP-pel való koalíciót. Az európai konzervatívok és kereszténydemokraták azonban lesújtó véleménnyel voltak a MIÉP-ről. Nyugat-európai mércével Csurka István nem Le Pen, nem Pim Fortuyn vagy Jörg Haider, és nem is Vladimir Meciar, hanem sokkal inkább Vadim Tudor és George Funar, akik alatt már senki sincs. Orbán Viktor az Európai Unió bővítése előtt nem kockáztathatott volna meg egy koalíciót azzal a politikai erővel, amely náci alapvetése miatt az egyik legrosszabb hírnevű és legveszedelmesebbnek tekintett párt Európában. Ha pedig Orbán Viktor nem vállalhatta volna a koalíciót Csurka István pártjával, akkor okoskodhatott úgy is, hogy ugyanazt a mandátummennyiséget nem koalíciós MIÉP-ként, hanem egyedül Fideszként kell megszerezni. Sok mindennel érvelhetne Orbán Viktor a szélsőjobbra való kihúzódás mellett, de ennek semmi jelentősége nincs immár. Azért nincs, mert Európában a szélsőjobb mellett nem szólhatnak semmilyen érvek. És azért sincs, mert Orbán Viktor már régen nem érvel. Az ő számára a szélsőjobb már rég nem holmi taktikai kérdés. Orbán politikai üzenetei, politikai stílusa már maga a szélsőjobb. Semmi köze az európai konzervativizmushoz és kereszténydemokráciához. Orbán Viktor és a Fidesz jobbratolódásának okai közömbösek. A következmények viszont súlyosak, és itt nem a Fidesz vereségére, valamint Orbán Viktor személyes karrierjére gondolunk. * A Fidesznek minden esély megadatott arra, hogy - a rendszerváltás után elsőként - kormányon tudjon maradni még négy évig. Konszolidált, sikeres gazdaságot örökölt. Kormányzásának sikerét nem kockáztatta egyetlen szükséges reformmal sem, amely reformokról köztudott, hogy bár hosszú távon elkerülhetetlenek, rövid távon mindig népszerűtlének. Sőt, korábbi reformokat is részlegesen visszavont (lásd nyugdíjreform) a népszerűség-hajhászás jegyében. Retorikájában a Kádárrendszerben kialakult és mélyen rögzült, a mindenről gondoskodó állam nosztalgiájára épített, miközben a valóságban - a választási évet kivéve - konzervatív, monetáris szemléletű gazdaságpolitikát folytatott. Megindított olyan politikai kampányokat, mint a Széchenyi-terv. Az ilyen, adókból megfinanszírozott kampányok óriási előnye, hogy az adófizetők - helytelenül, ám tényszerűen - nem érzik magukat kárvallottnak, a nyertesek viszont úgy érzik, Orbán Viktortól személyesen kaptak valami fontosat. A Széchenyi-tervnél csak a terv propagandája volt fontosabb. Azoknak a millióknak, akik természetesen egy fillért sem láttak a Széchenyi-tervből, a fejükbe sulykolt tévéreklámokból az a benyomásuk keletkezhetett, hogy egy hozzájuk mindenben hasonló vállalkozó kapott támogatást. Ettől a benyomástól csak egy lépés volt abban hinni, hogy elég a Fideszre szavazniuk, és a következő négy év alatt egészen biztos, hogy rájuk is sor fog kerülni. A Fidesz azonban elvesztette a választásokat, és egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy nem a gazdaságpolitikája miatt vesztett. A Fidesz azért vesztett, mert a választást a Kisgazdapárt és a MIÉP immár párt nélkül maradt szavazóinak megnyerésével óhajtotta megnyerni. A Fidesz ezzel Magyarország politikai közepét átengedte az akkori ellenzéknek, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, amely - összhangban Orbán Ljubljanában hangoztatott tételével - meg is nyerte a választásokat. A választások elvesztésének a ténye önmagában cáfolja Orbán Viktor stratégiájának a helyességét. A vereség csekély mértéke, a két forduló közötti jobboldali pozícióerősödés, valamint az a körülmény, hogy a Fidesz a választás után fokozta szélsőjobbos retorikáját, lehetetlenné teszi, hogy ne is foglalkozzunk az orbáni stratégia lényegével. A feltételezésem az - és ennek alátámasztására elevenítettem fel a ljubljanai történetet hogy Orbán Viktor, szemben minden látszattal, egyáltalán nem akarta átengedni a közepet az ellenzéknek. Orbán egyszerre akarta átölelni a szélsőjobbot és megtartani a közepet is. Ez utóbbit úgy igyekezett elérni, hogy az országot végzetesen kettészakította olyan módon, hogy a két oldal között az átjárás lehetetlenné váljék. Az „ők” és a „mi”, a „kommunisták” és a „polgári oldal”, a „múlt” és a „jövő” erői militáns megkülönböztetésének az volt a célja, hogy a Fidesz 1998-as szavazói jó lelkiismerettel ne szavazhassanak át a túloldalra 2002-ben. Minél többen hiszik el a Fidesz 1998- as szavazói közül azt, hogy a túloldalon csak magára az ördögre lehet szavazni, annál könynyebb nekik elnézni a szélsőjobbal való összjátékot, az arroganciát és akár a korrupciós ügyeket is. A Fidesz célja az volt, hogy a választók ne jobb kormány és rosszabb kormány között, hanem a „magasabb rendű szép jövő” és az „alacsonyabb rendű gonosz múlt erői” között válasszanak. S valóban, azokban, akik hittek Orbán Viktor rendkívüli személyiségében, történelmi küldetésében, fel sem merült az átszavazás lehetősége. Megszűnt a pártprogramok jelentősége. A választók nem az egészségügyről, a nyugdíjakról vagy a gazdasági fejlődésről szóló programok alapján döntöttek, hanem a megváltó és az ördög közötti választásra voltak kényszerítve. Ha pedig élet-halál kérdéssé válik, hogy megy, vagy marad a Fidesz, akkor szinte csak valamelyik nagy pártra lehet szavazni. Ott csak a nagyon elkötelezettek szavaznak a közép pártjaira. Mivel a Fidesz kihúzott szélsőjobbra, valahogy biztosítania kellett, hogy középen ne veszítsen szavazókat. Ezt remélte elérni az ország kettészakításával. A hagyományos közepet ugyan szétdúlta, ám annak többsége - Orbán Viktor elképzelésével szemben és az ország szerencséjére nem a Fideszre, hanem az MSZP-re szavazott. Orbán Viktor további stratégiai célja volt az ország két részre szakítása mellett, hogy mindkét oldalon csak egy-egy párt maradjon. Ez a célkitűzés is majdnem sikerrel járt, ám szerencsére csak majdnem. Orbán sikerrel marginalizálta a Kisgazdapártot és a MIÉP-et, ám nem tudott elbánni sem az MDF-fel, sem az SZDSZ-szel. Az MDF ugyan egyedül, a Fidesz segítsége nélkül nem tudott volna bekerülni az Országgyűlésbe, ám Orbán Viktor nem volt abban a helyzetben, hogy ne kössön választási megállapodást a rakoncátlan szövetségessel, ezzel ugyanis szertefoszlott volna a róla kialakult, hiúságának és támogatóinak egyaránt olyannyira tetsző, a „jobboldal integrálója” kép. Hiába látták a választók a két ellenzéki párt - az SZDSZ és az MSZP közötti különbséget, kis híján az SZDSZ is az orbáni politika áldozatává vált. Olyan a helyzetben ugyanis, amelyben már nem csupán maguk a versengő erők, hanem a politikai közvélemény szinte minden egyes tagja is élet-halál kérdésként éli meg a választást, nagyon nehéz az önállóan induló kis pártok helyzete. Az utolsó publikus közvélemény-kutatások szerint az SZDSZ akár hét-nyolc százalékot is kaphatott volna, ám a választás előtti utolsó napokban nagyot ugrott a szavazási hajlandóság. Nyilvánvalóan, akik az utolsó pillanatban döntenek úgy, hogy mégis elmennek szavazni, azok nem különösebben érdeklődnek a politika iránt. Viszonylag keveset tudnak a pártokról és programjaikról, számukra a választás a „maradjon, vagy menjen a kormány” kérdésére szűkül le. A „maradjon” álláspontját képviselők a Fideszre, a „mértjén” hívei az MSZP- re szavaztak. Pontos számítások híján is úgy vélem, hogy az SZDSZ 2002. márciusi hét-nyolc százalékos támogatói tábora ugyanannyi emberből állt, ahánynak köszönhetően áprilisban végül csak öt és fél százalékot ért el. Az utolsó napok felforrósodott hangulatában ugyanis rengetegen szánták el magukat a szavazáson való részvételre, ám ebből a körből már csak az MSZP és a Fidesz merített, a száz százalékot kiadó abszolút szám azonban nagymértékben megnőtt. Az SZDSZ-t támogatók abszolút száma tehát nem csökkent, csak a támogatás százalékos aránya - szerencsére azonban nem a kritikus pont alá. A „politikai közép” fogalma, ha nem töltődik meg tartalommal, üres frázis. A „középen lenni” annyit jelent, hogy nyitottnak lenni a mindkét oldallal való együttműködésre. Magyarországon „politikai közép” nem létezhet addig, amíg a politikában ekkora a gyűlölködés, ekkora hullámot vernek az indulatok. Ha bármelyik párt azt hirdette volna, hogy nyitott az együttműködésre mind a Fidesszel, mind pedig az MSZP-vel, akkor önmaga sírját ássa meg. A kormányváltást nagyon akaró szavazókat a Fidesszel, a kormányváltást nagyon nem akaró választókat pedig az MSZP-vel való együttműködés lehetősége riasztja el. Aki azt mondja: „én középen vagyok”, az annyit mondd: „megbízhatatlan vagyok”. Minden politikai ügy egyetlen kérdésre szűkül: „Menjenek a Brigantik!”, vagy „Maradjanak a Szentek!”? A brigantik és a szentek között pedig nincs közép - egyik hidas szemében sem. A kampány szétdúlta és láthatatlanná tette Magyarország politikai közepét. * A politikai közép szétdúlása nyomán érdemes újragondolni a „nemzeti közép” kormányának a koncepcióját. A kormány úgy döntött, hogy a „nemzeti közép” jegyében csak mérsékelten csökkenti a Terror Háza költségvetési támogatását, a lehető legkevésbé változtat a státustörvényen és a Parlamentben hagyja a koronát. Kérdés, hogy ezzel a politikával megnyerhető-e az ország közepe. Ne feledjük: amikor Orbán Viktor pompázatos külsőségek között az Országgyűlés kupolatermébe szállítaná a koronát, nem a középnek politizált. A státustörvény sem az MSZP és a Fidesz között dönteni nem tudók rokonszenvének megnyerését célozta. A Terror Háza megnyitóján részt vevő tömegek sem a nyugodt „polgári közép” tagjai voltak. (Folytatása 12. oldalom) BÖRSI MÁTYÁS: Magyarország közepe Orbán Viktor 2000. szeptember 2-án jelent meg utoljára Liberális Internacionálé ülésen. A liberális világ ekkorra már hallotta a kedvezőtlen híreket a korábbi kedvenc Fidesz antiliberális fordulatáról, de ekkor még tartotta magát a nyugat-európai liberálisok többségében az illúzió, hogy a Fidesz benntartható a Liberális Internacionálén belül. Igaz, nem sokáig. A Liberális Internacionálé két hónappal később, 2000. október végén Ottawában tartotta kongresszusát, amelyre Orbán Viktor már el sem ment, hanem Várhegyi Attilát küldte maga helyett. Várhegyi szívhez szóló beszédben ecsetelte, hogy a posztkommunista erők elleni fellépéshez muszáj a Fidesznek a jobboldali tömegeket megnyernie, ezért fájdalmas, ám elkerülhetetlen, hogy a Fidesz kilépjen a Liberális Internacionáléból. Várhegyi bejelentésére Lord Alderdice, az északír parlament elnöke válaszolt tömören. ,A mi országainkban is gyakran érezzük úgy, hogy az ördöggel szemben kell küzdeni. A mi országainkban is - sajnos - nagyobb számban vannak szavazók a jobb- és a baloldalon, mint középen. Mi is szeretnénk nagy pártban lenni, ám mégsem megyünk el azokért a szavazatokért sem jobbra, sem balra. Liberálisok maradunk, egészen egyszerűen azért, mert ez a meggyőződésünk!” - mondta, fergeteges ováció közepette. Várhegyi kisomfordált a teremből, és többet senki sem látta ott. Urbán Tibor rajza A FRANCIA VILÁG ATLASZA AZ ÓKORI EGYIPTOM ATLASZA A RÓMAI VILÁG ATLASZA AZ OROSZ VILÁG ATLASZA 4980 Ft helyett 2490 Ft 4980 Ft helyett 2490 Ft 4980 Ft helyett 2490 Ft 4980 Ft helyett 2490 Ft Szenzációs 50 %-os árengedménnyel várjuk a hozzánk betérőket! EZENKÍVÜL AZ UNIVERSITAS , A HELIKON HUSZONEGY SOROZAT EGYES KÖTETEI ÉS ÉRTÉKES EGYEDI KIADVÁNYOK FÉLÁRON! POSTÁN UTÁNVÉTTEL IS SZÁLLÍTUNK! MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! AZ ÉRTÉK FÉLÁRON IS MARADANDÓ! HELIKON KÖNYVESHÁZ 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 37. Tel.: 331-2329, fax: 302-6479 HELIKON KÖNYVESHÁZ tavaszi ÁRZUHATAGA A KULTURÁLIS ATLASZ SOROZATUNKBÓL AJÁNLJUK: ÉLET ÉS ÍR IRODALOM 2003. FEBRUÁR 28.