Élet és Irodalom, 2009. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)

2009-11-20 / 47. szám - Payer Imre: Ex libris • Pollágh Péter, Bajtai András, Berka Attila,Székelyhidi Zsolt könyvei (25. oldal)

- kortárs teológia - szerzetesi spiritualitás - válogatás más kiadók vallásos könyveiből - saját gyerekkönyvek - egyedi képeslapok Mm Új budapesti boltunkban - PANNONHALMA® (V. ker., Károlyi M. u. 19.) apátsági termékek is kaphatók! 2009. NOVEMBER 20. EX LIBRIS PAYER IMRE Az utóbbi évtizedekben számos olyan művet olvashattunk, amely az ideologikus világmagyarázatok, kollektivizmusok leleplezéséről, iro­nikus lebontásáról szólt. Mára mint­ha nem lenne mit lebontani. Ter­mészetessé vált a romállapot. Illet­ve a független, a szétszórt nyelvi vagy életegységeket akár egy össze­tartó eszme gyengülő hatásának hí­ján már nem is lehet romnak nevez­ni. Egy mai fiatal szerző az ideoló­giák és azok lebontása utáni (be­széd) helyzetben van. Fiatalok köny­vei közül választottam, ezekről írok. A kötetekben a művekbeli szerep­lőket - legyenek akár lírai ének vagy epikai figurák - semmiféle hagyo­mányos társadalomképi vagy mély­­lélektani képlet nem eredezteti. Ugyanakkor mégis hatalmas egzisz­tenciákat mozgatnak közben, de másképp, mint a korábbiak. Mind­egyikük menthetetlenül egyedül van. De miből ered ez az egyedül­lét? Összefüggésben van a nyelv­hez való viszonnyal, hisz a nyelven keresztül értjük, értelmezzük ma­gunkat és a létünket. A tárgyalt szer­zők nyelvszemléletéből ered (het) ez az izoláltság, így merül fel a lét és a nyelv (ellen)ereje is az alkotás­ban. Igen, a nyelvhez való viszony köti össze ezeket az egyébként kü­lönféle műveket. A nyelvhez való viszonyuk kommunikációelméleti, szemiotikai, kultúrtechnológiai megalapozású. Ily módon ugyan­akkor felmerülhet, hogy mintegy kívül kerülve a nyelv művészeti lé­tén, akadályozottá válhat számuk­ra akár maga az alkotás. Ugyanak­kor a szerzők nagyobbik része kö­römszakadtáig védi saját szubjek­tumát, míg a világ, a másik ember elhatárolandó objektum. Akkor is, ha mindezt totális életkudarcként élik meg. Kétfajta módon reagál­nak a (nyelvi) helyzetre. Egyrészt a hermetikus vagy posztavantgárd jellegű magánszöveg-univerzum megteremtésével. Másrészt olyan privát és eltorzult érzelmességgel, amely az írás folyamán folyamato­san a kifejezés materialitásával, medialitásával küzd. Mind a négy szerző az úgynevezett legújabb iro­dalmi beszédmód képviselőjeként is tárgyalható, noha nemzedékileg is összetartoznak. Éppen tíz év vá­lasztja el egymástól a legfiatalab­­bat, ő, Bajtai András 1983-ban szü­letett, és a legidősebbet, Székelyhídi Zsoltot, aki 1973-ban, Pollágh Pé­ter 1979-ben, Berka Attila 1976- ban. Tíz év ide vagy oda, ami a szép­irodalom történetiségét illeti, még­is mintha inkább ugyanazon a na­pon születtek volna. Pollágh Péter: Vörösróka 1968 után elsősorban a nyugati or­szágokban az életforma-forradalmat kísérve sokan eltávolodtak a herme­tikus jellegű költészettől. Visszaté­rést hirdettek meg a köznapi való­sághoz, noha az ideologikusság el­utasításával s ezzel összefüggésben a nyelv kritikájával együtt hirdették ezt meg. Dieter Leisegang vagy Jürgen Theobaldy nevét említhet­jük meg ezen poétika képviselője­ként, és velük rokonítható ebből a szempontból Petri György költésze­te is. Pollágh Péter lírája mintha visz­­szatérne e korszakküszöb elé. Her­metikus jellegű. És mégsem erről van szó. Az övé nem az ideológia­kritika előtti, hanem az utáni hermetizmus. Egyes verseinek és kötete egészé­nek szintjén érződik a nagyon ala­pos kidolgozottság, megszerkesz­tettség. Az, hogy Pollágh valóban fel akarja építeni a maga külön nyel­vi univerzumát, amely ellensúlyoz­za a valóságos élet esetlegességeit. Mindez a későmodernitás program­jának egyik hangsúlyos tétele is volt. E szisztematikus nyelvi építmény jellemzője, hogy kötetét mintegy al-nyelv-univerzumra, két könyvre osztotta fel. Az első részben mint­egy reprezentálódik ez a nem a sze­mélyes vagy kollektív vallomásra, hanem az elvont beszédhelyzetre épülő poétika. Ennek lehet a főhő­se a Vörösróka, amely a szöveg je­lentéspotenciáljaként hős. Pollágh Péter műve a szavak újraértelmezé­sét tűzte ki célul. Nem jelentésegy­ségekről, hanem jelentéskötegek­­ről beszélhetünk az ő esetében. Képalkotása erősen távolodik a va­lóságtükrözéstől, de úgy, hogy nem mond le a nyelv értelemegész­ alko­­tó képességéről. A jelentés a konst­ruktív misztikában teremtődik meg. A hermetikusan öntükröző nyelv, még inkább a szó építi ezt a vilá­got. A szerzőnek kulcsszavai is van­nak, mint a cukor vagy a tükör. A szó a misztikával határos. Illetve szétszakítandó Maya-fátyolként akadályt és titkos jelzést jelent a tö­kéletes és üres, de egyben miszti­kusan teljes jelentéshez (A Dédi dala). Utóbbi költemény a kötet második részének záródarabja, ez a rész a családi felmenőnek állít hermetista emlékművet. Persze százszázalékos hermetista költemény nem létezik. Pollágh Pé­ter kötetében is feltűnik egy Buda­­pest-életérzés, ott van a párkapcso­latok közvetett emléke is. A szöveg­­köziség szempontjából látszólag leg­inkább Ady Endrét emeli ki, ami azért is sajátos, mert az ő erősen ala­nyi poétikája sok tekintetben ellenté­te volt az inkább Mallarméból, Un­­garettiből stb. kiinduló személyte­len hermetizmusnak. Ebben a kö­tetben ő A Tükör Embere. Az igazi nagy előd azonban érezhetően Pi­linszky János. (Palimpszeszt-Prae, Budapest, 2009. 108 oldal, 1790 Ft) Bajtai András: Betűember Bajtai András költészetének fő tö­rekvése a szerző identitásának a meg­alkotása, amely törekvés azonban mindig kudarcba fullad. Ezzel függ össze, hogy költészetének nyelvi ma­gatartása nem a tökéletesnek felté­telezett, zárt nyelvi titokból, hanem a mediális csatornák tökéletlen egy­másra hatásából vezeti le a jelentés­képződés vereségét. A dezintegrá­ció mindent áthat. A névről a szó­tár, a színről a kifestőkönyv jut a szerző eszébe (Lángos séta). Ugyan­akkor a készletszerű, eszközhaszná­latú nyelvszemlélet kudarcát mu­tatja fel az alkotásban és az identi­tásalakulásban ez a költészet. Az identitás az Én-Te viszonyból ered­ne. Csakhogy a Te oldal sérült, és éppen az észlelésben­­ süket, vak - s ezáltal az Én befogadására, a vele folytatott kommunikációra alkal­matlanná válik. A könyv nagyon is elősegíti azt, hogy kiterjesszük, ál­talánosítsuk akár az ehhez fűződő jelentésadást. Mintha a hagyomá­nyos, metafizikus, logocentrikus vi­lág vált volna süketté, vakká. Ehhez kapcsolódva számolódik fel az ösz­­szefüggés a különféle mediális csa­tornák (szín, hang, nyelv) között is. A költemények fikciós világában minden csupa frusztráció, szoron­gás, kényszer, nehézkedés. Csak tűr­ni lehet, akarni, cselekedni nem. A lírai én szenved, iszonyatosan szo­rong, nem tud aludni, barátnője el­hagyta, bizarr figurák csatlakoznak hozzá megmagyarázhatatlan okból. A műbeli jelentés nem a nyelvből ered, nem a hagyományból. A ne­vet adják. De kik? Egy ellenséges vi­lág ismeretlen képviselői, elnyomó hatalmi szándékból. Bajtai András költészetében az eddigi recepció ki­emelte a filmes hatást - leginkább az úgynevezett trash horror filme­ket. De mindez legfeljebb a témák szintjén jelentkezik, a nyelvi maga­tartást nem hatja át. QAK-Prae, Budapest, 2009. 69 oldal, 1490Ft) Székelyhídi Zsolt: Ördöngös Mint Pollag Péter, Székelyhídi Zsolt is szöveguniverzum, nem világsze­rűség megteremetésére törekszik. Székelyhídi könyve epikai jellege ellenére nem regény. Leginkább a kiáltvány és az esszépróza körözött oszcillál, de vannak benne költői és naplószerű betétek is. A nyelv­hez való viszonylatban itt mindent az instrumentalizáltság hat át egy digitális metafizika értelmében, ami­ben azonban megfordul az eredeti viszonyok hiearchiája. Az internet transzendens értéket kap. A zárt és formális, ugyanakkor mégis önelé­gült szubjektum istenionizátor­­programon kereshet magának is­tent, nem az isten találja meg őt. A pozitivista látószög marad, csak megfordulnak benne a hagyomá­nyos aktív-passzív szerepek. Nem az ember aktualizálja, reaktiválja a szöveg jelentését, hanem az erősza­kolja rá a saját hatalmát. Csak a je­lölő szignálok észlelése van kiemel­ve, a szóban nem történik meg az egész nyelv létteljessége. Ezzel ösz­­szefüggésben a nyelv legkisebb egy­sége itt a betű, nem a nyelv egészét felidéző szó. Ily módon művi és bo­nyolult lesz a jelentésképzés. A je­lölő kikerül a nyelv létmódjából.­ Objektum lesz. Székelyhidinél nem az immateriális létmódú nyelv szö­vegesül, hanem fordítva - a szöveg nyelviesül. Ezért van nagy szerepe könyvében olyan materializációs eljárásoknak, mint az azonos hang­zású, de különböző jelentésű szó­elemek vagy a számra, mennyiség­re (nem a nyelvi létmódot kieme­lő) hagyatkozó instrumentum (szá­mítógépes program). És mindez hosszú oldalakon keresztül temati­­zálódik. A világ eseményei másod­lagosak, fő a reflexió. Csak fél mon­dat utal szülei válására, alig néhány a szerző párkapcsolatainak felbom­lására. Székelyhídi könyvében nem az ember­­megismétli Roland Barthes híres állítását a szerző ha­láláról), nem a nyelv, hanem a szö­veg gondolkodik. Az anyag az ak­tív, a szellem a passzív. Székelyhídi szerzői alakmása Zsírsátán, az ala­nyi romantikus beszédhelyzet hű­vösen pozitivista antitézise, hason­lóan Madách Ádám és Lucifer ket­tőséhez Az ember tragédiájában. Erre utalhat a könyv címe is. A szöveg­­köziség szempontja itt is felbuk­kan. Utalások vannak a könyvben például József Attila vagy Vass Ti­bor műveire. Ugyanakkor ez a szövegköziség nem posztmodern jellegű. Nem olyan, mint amilyet Esterházy Péter alkotásait olvasva megszoktunk. Inkább a neoavant­­gárd az eredete, a párizsi Magyar Mű­hely szerzői jelentékeny szerepet ját­szottak Székelyhídi Zsolt önműve­lődésében. (SPN, Spanyolnátha Könyvek 1. Buda­pest, 2009.183 oldal, 1700 Ft) Berka Attila: Lada Béla nem hal meg A könyv azt sugallja, hogy a létezés a fontos, nem az élet. Nem érdemes élni, de meghalni sem valamilyen úgynevezett érték nevében. Az an­tikvitásból is jól ismert hübrisz ér­vénytelenné válik. Ezt az alapérzü­letet fejezi ki, hogy sok fejezet Lada Béla ébredésével kezdődik, hosszan íródik le az eszméletlenségből az eszméletre térés. Ez az érdekes, mert a továbbiakban, a nap előre­halad­tával szembetűnővé válik, hogy ma­ga az élet túlságosan közvetített, gé­pezetszerű, elidegenített. Prózapo­étikai szempontból elmondható, hogy a történettöredékek metonímiá­­ja látszólag szétesik, de aztán még­is összeáll e létérzés körül. Hiszen nem annyira a külső történések, ha­nem inkább az azokat kísérő tudati tartalmak a fontosak a könyvben. A létezés lényegisége nem megragad­ható, csak érzületileg lehet utalni rá. A kifejezés elvi problémájáról van szó. Lét és nyelv viszonyának elvi nehézségéről. A szerző a dilemma érzékelésekor nem a dekonstrukció felé fordul, hanem a nyelven inneni érzékelés és nyelven túli reflexió ha­tárainak megközelítésére törekszik. Berka tehát nagyon kötődik a késő­modern problematikához. A „léte­zésszakmában” kíván dolgozni, mint nagy elődje, Ottlik Géza. Bár in­kább a korai Ottlik Géza műveihez kapcsolódik, a Hamiskártyásokhoz vagy a Hajnali háztetőkhöz. A klasszi­kus-modern individuumkép válsá­gának feldolgozásához ő is felújít­ja, újraírja a XIX. század végi bo­hém vagy dendi-regényeket, az úgy­nevezett kávéházi irodalmat, de már a mai horizontból. És ha már Bajtai András esetében szót ejtettünk a fil­mes hatásról, akkor nem mulaszt­juk el megemlíteni Berka Attila ese­tében sem. Leginkább Krzysztof Kieslowski filmjei hatottak a mun­kásságára. Sőt Berka esetében már a megformálás mikéntjére is hat a film. A jelenetezésre, a snittszerű­ségre. Egyfajta papírfilm a könyv. Legfigyelemreméltóbb fejezete úgy kezdődik, hogy a főhős véres fejjel ébred egy kocsmaasztalon, s Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című re­gényének kezdőmondataira tér ma­gához. A végén a szereplő bejelen­ti, hirtelen eszébe jutott, hogyan ke­rült ezen ismeretlen környékre, mi történt vele. De ebből a felismerés­ből semmit sem oszt meg az olvasó­val. Hiszen éppen ennek a metafi­zikai szintre emelt tanácstalanság­nak az ábrázolása a fejezet lényege. Lét, élet és nyelv dilemmáját a szer­ző a könyv végén nem megoldja, ha­nem feloldja. Mediális csatornát vált. A nyelviségből belép a zenébe. És amikor ez megtörténik, vége a re­génynek, elkezdődik a zene. Elhagy­tuk az eredeti közeget, s aki akar, beléphet egy másikba. Hőse, Lada Béla Miles Davis Bitches Brew című felvételét kezdi hallgatni, s ez a kez­dés a regény vége is egyben. Jelzé­se lehetne mindez a töprengés fel­adásának, de mégsem így van. Hi­szen a spontán, elementáris felvétel­nek a kultúrtechnológia általi sza­kadozott megmunkálása ugyanazt a problémakört juttathatja eszünk­be, amelyből a nyelvi alkotás szüle­tett. Ráadásul a dzsessznek ez a faj­ta feldolgozása éppen Berka Attila prózapoétikájára emlékeztet. (SPN, Spanyolnátha Könyvek 2. Buda­pest, 2009.110 oldal, 1700 Ft) A Közgazdasági és Jogi Könyvesbolt (Bp.V, Nádor u. 8.) sikerlistája 1. Vince Mátyás: Kor-képek 1989-1994 (Magyar Távirati Iroda) 2. dr. Gyekiczky T­amás: A Bírósági végrehajtás magyarázata (Complex) 3. Andrew Nagorski: A legnagyobb csata (Park) 4. Jean Ziegler: A szégyen birodalma (Kairosz) 5. David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság? (Kairosz) 6. Linda Himelstein: A vodkakirály (Kelly) 7. Stark Antal: Rögös úton (Nemzetgazdaságunk rendszerváltás előtti és utáni két évtizede) (Akadémiai) 8. Koestler Artúr: Napfogyatkozás (Pallas) 9. Stephenie Meyer: Eclipse (Könyvmolyképző) In. Maklári T­amás: Európa árulása (A hátráló ember) (Studium Bt.) ÉLET ÉS|· IRODALOM

Next