Élet és Irodalom, 2013. július-december (57. évfolyam, 27-52. szám)
2013-12-20 / 51-52. szám - Garaczi László: Színe és fonákja (35. oldal) - Gaál József: Rajz (35. oldal) - Marno János: Fogócska; Gyerekhörgés; Tőlem távoli • Versek (35. oldal)
GARACZI LÁSZLÓ: Éjfél után megjönnek a kurvák, fáradtak és boldogok fiatalságuk, sebezhetetlenségük és ártatlanságuk tudatától, ujja hegyével ad tüzet nekik a próféta, senki se tudja meg, kik vagytok, mondja, teremtsetek ködöt magatok körül, azzal óriási füstfelhőt fúj ki a száján, taxiból intett ki délután, hogy üljek be mellé, és mondta a sofőrnek egy bérház előtt, hogy megyünk tovább, csak felugrunk egy percre, öregasszony rikácsolt az ajtó mögül, ide be nem teszed a lábad, mire ő, Árpád anyu, ez egy titkos vallomás, elkotródsz innét, míg jó dolgod van, kiáltotta bentről a hang, ó, istennő, karácsony előtti, hisz te szülted Jézust, hívom a rendőrséget, ha nem takarodsz, szelíd téboly, kacsints le rám a mennyből, hordd el magad, szégyentelen, megjelent a taxis a földszinten, a padlásfeljáróban vártuk ki, míg feladja, gyalog jöttünk a Városkapuig, ahol az a szabály, hogy rendeléskor fizetni kell, viszont éjfélig van túrós csusza, undorral tologatja tányérja szélére a pörcöket, imádkozom azokért, akik a pörcök miatt megölték szegény disznót, és hogyan ölték meg, különös kegyetlenséggel, többször a levegőbe kiáltja, különös kegyetlenséggel, különös kegyetlenséggel, és azokat a pörcöket ő csak akkor eszi meg, ha a pincér vigyázzállásban elénekli Dávid király disznóhúsért könyörgő zsoltárát, mire a pincér, zömök, pirospozsgás férfi nagy, szőrös kezekkel, mondja, hogy ő zsidó, járt rabbiképzőbe, és Dávid királynak nincs sertéshúsért könyörgő zsoltára, mert csak pászkát és humuszt evett, ránézni sem volt hajlandó disznóra, ez megy végig, botrányra botrány, és én fizetek, neki nincs pénze, soha nincs pénze, mégis van, a más pénze is az övé, minden pénz az övé, az enyém is, nem csak ismerősök, idegenek is fizetnek neki, a láthatatlanságról, tibeti mágusokról mesél, akik el tudják tüntetni és vissza tudják varázsolni a dolgokat, majd azzal a lendülettel kér ötszáz forintot. Buddhának kell, mondja, odamegy egy tanácsi dolgozó kinézetű pasashoz a hatos busz megállójában, az már nyúl is a zsebébe, tudja, mi a dolga, és ez nem tarhálás, hanem a jogos juttatás behajtása, az adományozó örül, hogy adhat, hozzájárul a mindennapi költségekhez, az emberek megosztják vele javaikat, kivéve az öregasszonyt az ajtó mögött, talán az anyja, ő ellenállt, ám ez a kudarc egyáltalán nem rendítette meg, sőt, Andy Warholnál tart, nem szólok közbe, minden fölösleges locsogás, ismétlés, közhely, rossz vicc megvetésként hull vissza rám, meg kell lepni a másikat, meg kell ajándékozni spontánul zseniális önmagaddal, versben kell beszélni, versben és filozófiában kell létezni, egy végtelen, mindig megújuló és veszedelmes filozófiai költeményben élünk, hagyni kell, hogy a pillanat verssé változtasson, ez a tanítás, ha jól értem, nyalogatja a száját, nyújtózkodik, ásít, mint egy oroszlán, David Bowie-val van találkája a Nonstopban, menjünk, nehogy Bowie lerészegedjen, és ne tudjuk megkérdezni, mi van Iggyvel, Louval és Andyvel, elhagyjuk a Városkapu füstmelegét, bepárásodik a szemüvegem, az elkoszolódott Fabulon reklámból csak a körvonal látszik a Kálvin téri tűzfalon, jobbra fordulunk a Szabadság híd felé, rákiált egy taxira, ott viszik szegény kis Rákot, a világból nem sokat látott, a Duna felől sárga köd gomolyog, felhajtom a gallérom, ő vékony zakóban és veréblábnyommintás jampecingben készül áttelelni, nem fázol, kérdem, csak az orr, mondja, de a dolog soha nem az, aminek látszik, nem is valami véletlenszerűen más, hanem az ellenkezője, a dolog mindig önmaga fordítottja, a csikorgó fagy pokoli tűz, a pokol tüze jeges űr, a fájdalom gyönyör, a rossz jó, a pokol mennyország, a mennyország pokol, neki most például rettenetesen melege van, legszívesebben minden ruháját ledobná, és valójában meg is tette, leszaggatta a ruháit, meztelenül áll előttem, csak én nem látom, mert vak vagyok az igazságra, felöltözött, jelmezbe bújt hamisságát látom a világnak, ezért fogok megbűnhődni, és ő is meg fog bűnhődni, ha nem tudja velem megértetni a helyes tanítást, megyünk a Nonstopba, decemberi éjjel egy európai nagyváros közepén, a kásás latyakban árnyak bukdácsolnak, egyik odaszól, dobj meg egy bélással, testvérem az úrban, ha lenne bélásom, nem lenne képmásom, válaszolja, és látom, hogy a másik is ő, két példányban áll a járdán, és nyerítve nevet a rémületemen, nagy dolog prófétáim, mondja. Homérosz pontosabban látta a trójai háborút bárkinél, magyarul a neve Homályos, Homáros, Hínáros, egy ismerős lány jön szembe, fekete sísapka, zöld légiós kabát, észrevesz, mosolyogva indul felénk, ő elnémul, ferdén félrehúzott, vigyorgó szájjal, fölemelt szemöldökkel figyel, jellegzetes, kétkedő, ironikus mosollyal várja, hogy a lány közel éljen, semmi nem utal arra, ami történni fog, a lány az arcához kap, sapkája leesik a földre, tekintetében iszony, tosztál, hogy így megváltoztál, ordítja a próféta, belerúg, tosztál, hogy így megváltoztál, a lány fölkapja a sapkát, véres arccal fut a Kálvin tér felé, zen pofon volt, mondja a próféta, mert a lány az ártatlanság bűnébe esett, és illett volna megköszönnie az ajándékot, és hogy szavát ne feledje, ez a bizonyos Homályos nevű és látású próféta egyáltalán nem vett részt a trójai háborúban, de még a szereplők ruháit is pontosan leírta, forgatókönyvet írt, tökéletesen vakon, egy látványfilmet, képtelen vagyok odafigyelni, valami leszámolás, szerelmi ügy lehetett, vagy hallucináltam, hipnózis általi beavatás, példázat, a dolog önmaga ellentéte, közben már alig maradt pénzem, és az öszszes cigimet elszívta, indultam volna Lizához a Muck Lajos utcába, ahol a szél reggelre behordta a havat az ajtó alatt, keltünk ki az ágyból meztelen talppal a finom porhóba, erősködik, hogy igyunk még egyet a Nonstopban, a Nonstop a város első állandóan nyitva tartó helye, Tibetről mesél, fakvajjal kevert tea koponyakehelyben, mongolredők, csontfurulyák, mandalák, reinkarnáció, honnan tudod, sose jártál ott, dehogynem, hogy de nem, nemdehogy, minden éjjel utazom, a Blaháról Lhászába vagy New Orleansba, attól függ, merről fúj a szél, hol ide, hol oda, bérletem van a világexpresszre, benyitunk a Nonstopba, a pultig sem érünk el, három pincér fut felénk, kikeveredünk az utcára, nem állnak le, viszi őket a bosszúvágy motorikus dühe és öröme, kiabálnak, szitkozódnak, a próféta tegnap fizetés nélkül távozott, és nem először és nem másodszor, a földön fekve, magzatpózba kuporodva védi a fejét, élő, kérdezz, halott, válaszolj, kiabálja, élő, kérdezz, halott, válaszolj, segítettem neki fölállni, lihegett, grimaszokat vágott, némán gesztikulált, megfenyegette ujjával a kocsmába visszaszállingózó pincéreket, de úgy, hogy ne lássák, a Húszéves még nyitva van, mondta, de oda már nem mentem vele, neki adtam a maradék pénzem, megkért, hogy dugjam a zsebébe, mert ő most egy ideig nem érhet pénzhez, ez a büntetés, a penitencia, amit magára mért miattam, megnézte a kezemben a százast alulról, fölülről, ami a színe, az a fonákja, mondta, ami a fonákja, az a színe, sok évvel később a Nonstopban ültem a zöld kabátos lánnyal, rossz bort ittunk, éjfél után megjöttek a kurvák, fáradtak és boldogok voltak fiatalságuk, sebezhetetlenségük és ártatlanságuk tudatától, és egyszer csak mesélni kezdte, hogy a nyolcvanas években egyszer kirabolták itt, nem messze, a Nagycsarnok előtt, a cipőjét is elvették, hogy ne tudjon utánuk futni, befordult egy taxi, de hiába integetett, eltűnt a Szabadság híd felől gomolygó sárga ködben, a sapkáján állva toporgott az éjszaka közepén, és akkor az elhagyott ünnepi bódék közül kizuhant a járdára a próféta, egyenesen egy szemüveges fiú lába elé, a fiú hátraugrott, majd gyorsan és szó nélkül kikerülte, a próféta feküdt egy ideig a földön, majd feltápászkodott, észrevette őt, átbotorkált az úttesten, mire jó a sapka, segít, mint a Klapka, mondta, majd a lány hóna alá nyúlt, egyik kezével fölemelte, másikkal felvette a sapkát a földről, ráültette a hátára, és gyalog hazavitte, behívta egy teára, köszönöm, de szépen, hópehely a bérem, megvárta, míg kinyitja a kaput, fent az ablakból már csak az üres utca látszott, a sáros betonon a távolodó, száraz lábnyomok, majd nagy pelyhekben hullani kezdett a hó. (A szövegben felhasználtam közléseket Najmányi Lászlóhttp://dixiblogg.blogspot. hu oldaláról) Színe és fonákja Gaál József munkája 2013. DECEMBER 20. MARNO JÁNOS: Fogócska Ady és Kosztolányi emlékének Fogócskázunk az őszi szürkületben eg pályázó asztal körül, lihegve, dulakodunk is nem is egyszer, de hamar ellankadunk, elernyedünk a heves szorításban, és szuszogunk, mint egyik bogár a másik hátán egy hegyi dalban a hegyoldalban, melyet talán meg sem másztunk, csak kapaszkodtunk ott is egymásba, mások pedig szaladtak fel rá, mint a pókok, összeszürkítve sziklát és a lombot, szikláról lezuhanva azonnal ízekre szakadtunk volna, hogy ízeinket elnyelvén a lombok velünk telve hulljanak a földre. Gyerekhörgés A veremmel néz farkasszemet vagy fél órája Nárcisz, a lábszárában nincs hej, az élet a térdénél kezdődik, és ott meg is szakad, mert a combja is halott, holott érzi benne a sajgást, de valamiért mégsem hat rá sehogy. A miértek kínozzák a legtöbbet Kárászt, ezért taszít el férfit és nőt egyaránt magától, ezért vágná ki tövestül a gyerekszájak nyelvét, hogy csak hörgésük jusson a fülébe a szomszédból, mintegy izgatottabb változata a disznóröfögésnek, mely lágyabban hat rá és bágyasztólag. Tőlem távoli Tőlem távoli cselekedeteim közé jegyzi-e majd az értesülő, ha megöltem magam? Szobámat éppen most túlfűtöttem, mert undorral tölt el a kihűlés gondolata, disznót még nem öltem az életben soha, csak néztem a verandáról, ahogy kivonszolták az óljából a deres udvarra, nővéreim közt toporogtam, kesztyűben, sapkában, és nem gondoltam jóra, sem rosszra, csak fülemet sértette a sertés üvöltése. Mégsem mozdultam semmit, elhallgattam, hogy a nővéreim sírnak, holott a sapkámnak volt még fülvédője. ÉLET ÉS# IRODALOM