Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)

1844-07-10 / 2. szám

34 szem, száj, homlok és kéznek czélszerű mozgalmival fejezze ki. E‘ ter­mészeti néma beszéd minden ember és néppel közös, könnyen érthető. Valóban buta volna az, ki nem tudná, hogy a’ derült homlok, vidám arcz, mosolygó száj — az örömnek; a’ borús arcz, könyezö szemek, hajlongó fej — a’ búnak; a’ szem lesütése — a’szégyennek; a’ fenyegető kéz — a’ boszúnak nyilatkozásai. A’természeti tagjátékot az emberi ész a’műveltebb társalgás útján nemesitette és uj jelekkel gazdagította, minek az üdvözlés, imádkozás és esküvés jelei, miket szinte, mint bármelly nyelvet tanulni kell. — Illy mesterséges jeleket láthatni a’ süketnémák intézetiben. Minden értelmes ember elismeri, hogy, ha a’ tagjáték a’ szavalást ki­séri, jótékony hatással és művészeti értékkel bir, mivel az élőszónak nyomatékot, élénkséget ad; miért is a’ szónoknak hasznos szolgálatot tesz, a’ színésznek pedig a’ tagjáték nem különben, mint a’ szavalás, nélkülöz­­hetlen tiszte. De kérdem, czélszerű­-e szinészeti előadásban a’ tagjátékot önállólag, a’ szavalás elmellettével használni? vagy határozottabban: van-e az úgy nevezett némajátéknak (pantomimé) szépművészeti becse ?— Tudjuk, hogy a’ szépművészet föladata: némi egyednek kitűnő jellemét ’s életét czélszerü alakban szemléltetni, minélfogva a’ szép műnek sarktulaj­donai: az alaki czélszerüség, a’ jellemzet és életteljes kifejezés., Különö­sen a’ színjátéknak tárgya az emberi cselekvés, melly szabad akaratból foly, tehát a’ lelki jellem, mit a’meggyőződések, szándékok, vágyak, szen­vedélyek, szokások alapitnak meg. A’ jellem szóban és tettben nyilatkozik, ennélfogva színjátékban beszélő és cselekvő személyek jelenkeznek. Te­gyük föl, hogy a’ színi személyek pusztán cselekesznek, minden beszéd nélkül, azaz, némán játszanak: megfelel-e illy játék a’szépművészet kellé­keinek? Bizony, ha a’tagjátékot a’szavalás, az élőszó nem támogatja, nemcsak némi érthetlenséget, hanem fölösleges mesterkéltséget is foglal az magában. A’ színjátéknak csak úgy van művészeti értéke, ha nem puszta cselekvést tárgyaz, hanem emberi jellemet és életet szemléltet, és pedig czélszerü alak­ban, tehát tisztán, érthetőleg és szép ősz hangzó egészben A’ jellemnek egyéninek és igaznak, vagyis élethünek kell lenni, melly a’ személynek sajátságát képezi, és arra úgy illik, hogy azon sze­mély, azon helyzetében, más alakot nem ölthet. Erre nézve a’költőnek tiszte : a’ jellemet okokkal támogatni (motiválni), mellyek inkább belsők, mint külsők, vagyis nem annyira a’ külvilág eseményein, mint az ember belsején, tudniillik elméjén és akaratján, alapulnak. Illy jellemzetes cse­lekvést minden helyes színmű láttat. A’ színjátékot továbbá a’ bevezetés, bonyolítás és megoldás teszi érdekessé. A’ bevezetés a’ föllépő személyek helyzetét, szándékait, vágyait és reményeit ismerteti meg, és azok iránt részvétet gerjeszt. A’figyelmet a’bonyolítás éleszti, melly az érdekek, vá­

Next