Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)
1845-04-26 / 17. szám
548 holttesténél a’ népet fellázítja, élénken emlékeztet a hasonló jelenésre Shakspeare ,Julius Caesar‘-jában. A’ nemes közönség e’jelenést is megtapsolta, valamint több másokat, főleg hol hazafias czélzatu mondatok fordulnak elő;— ugyanazon nemes közönség annál kevésbbé szokta a Shakspeari jelenéseket megtapsolni. Meglehet, hogy e’tapsok egy része tán Laborfalvi R. szavalását igelte ? Megfoghatlan! Margitnak két szeretője’s két kérője volt, végre mégis Kolostorba zárkózott; ez mély és forró szerelemnek jele, miilyennel az időben tán a’ hölgyek bírtak; de váljon illy szerelem mellett szintigy beszéltek-e, kérdés. Margit személyesitöjének minden felett ajánljuk, hogy hangzóbb hangot iparkodjék sajátjává tenni. Ha jól emlékszünk, az ő szájából hallánk az első felvonásban hasonló mondatot: ,,A’ szenvedély merész sas, melly magasra felszáll a’nap közelébe; de aztán ellankad, 's a’ feledés étejébe sülyeszti szárnyait!“ Nem hisszük, hogy illy metaphorát az értelmes szerző irt volna le, azért jó volna ha . . . a' szerepek és nyelv kivétel nélkül jobban tanultatnának. Egressy G. az előadók közt legkitűnőbb volt. Lendvaynét Margit szerepében örömest láttuk volna. — Egyébiránt az egész előadás olly sűrűn kisértetett tapsokkal 's annyira tetszett, hogy gyakori tömött színházat jósolhatunk az ismétléseknek. Vas Andor: HÍRLAPI méh. (April. 15 —22-ig.) A három divatlap e’ héten nem kevesebb, mint nyolcz lyrai költeményt, 's ha hozzá vesszük az epigrammokat, a’ ,Honderűdből egyet, aj .Divatlapéból ötöt, összesen tizen négy verset hoztának! 's nemcsak tárgyra, de formára 's versnemre nézve is változatosan különbözőket; van ugyanis köztük egy episztola (költői levél) Garay Alajostól „János bátyámhoz“ (Életk. 16. sz.), egy románcra (regedal) Szelesteytől, egy elegia Vajdától „Napoleon sírján“ (Hond. 31. 32.) egy népdal Losonczy Lászlótól, egy didacticai nembe vágó kis versezet „Kép“ Tompa Mihálytól ’s más három d a „Honi kelmék“ Kerényitöl, „Öregur“ Petőfitől, „Hozzá“ Csobáncztól, az utóbbit kivéve, melly a’ ,Honderűdben (30 sz.) áll, mind a’ ,Divatlapéban (Pesti Div. 3 sz). Már ennél a’ legszomjubb versbarát sem kívánhat többet, mérsékes szomjú műbiró kielégítésére pedig fele is elég. Mondják, hogy a’ lant kora elmúlt, ’s jelenkorunk annyira az anyagi érdekek kora, mikép költészetre már már egészen fogékonytalanná lesz: én e’ tételt soha sem hittem, kivált úgy, a’ hogy közönségesen felállittatik. Avvagy az úgynevezett legköltőibb korokban, legköltőibb nemzeteknél is nem voltak-e mindig, megszüntek-e valaha az anyagi érdekek? A’ többséget mindig anyagi érdekek vonzották ’s még a’ classicus görög és római korban is nem a’ legélénkebb politikai élet ’s hóditó harczok közepette volt-e egyszersmind a’ költészet aranykora? Hogy egyik kor a’ másik felett több költőiséggel bir, egyik nemzet a másiknál költőibb, tagadhatlan; valamint az is áll, hogy körülmények és viszonyok valamint egyedeknél, úgy egész nemzedékek ’s nemzeteknél befolyással bírhatnak, s bírnak is, több vagy kevesebb költői elemnek elűhozására, a’ meglevőnek kisebb, nagyobb kifejlesztésére, felvirágoztatására , — de hogy a’ költészet az emberiségből végkép kihaljon, vagy azt állítani egyik, másik korról, hogy benne a' költészetnek ideje lejárt, igen erötelelt állítás, kivált nálunk magyaroknál, hol a költő.