Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-09-27 / 13. szám
390 Mérhetlen boltozat emelkedett a’ zűrzavar felett, mellynek szélei beláthatatlan messzeségben támaszkodtak óriásoszlopaikra. — A’ nagy alkotó első remekműve. — Ez óriásalkotmány bevégzése után , körülúszta a’ mindenható építész az összesűrüdött atomokat, hatalmas keze egy intésével kiválasztá azokból a’ különböző világtesteket. A’ legtisztább tűzsugarakat öszszegyűjté, óriástekévé alakitá azokat, örök világosságot ’s tenyészetet rejte e’ fénygömb keblébe, a’ kitárult nagy boltozat közepére helyezé azt, hogy lenne világosság a’ setétség felett. E’ lángözönt nevező napnak, körűlé égő gyémántkristályokkal ékesíté a’nagy boltozatot .. ’s csillagos ég len neve e’ magas ívnek. Durvább részei maradtak fel a’ nagy világanyagnak; csomóba göngyöltté azokat az alkotó kebelébe rejté a’ vastagabb tüzet, millió erekkel szövé át belsejét; folyó részeit külön választá ’s megtölté azzal az ereket ’s felületét körűlövedzé azzal, mint egy rámával; körűle finom folyékonyságot terjeszte ki ’s nevezé azt levegőnek, midőn a’ vastagabb nedvnek vz nevet adott; száraz részeit zöld bársonyszönyeggel voná be , ezernyi virággal kihimezve. — És adott lakókat mindenik résznek, szárnyasokat a’ levegőnek, úszókat a’ víznek; szabadon járó- és csúszókat a’ száraznak. Függve alkotá e’ nagy gömböt a’ csillagos boltozat alatt, örök körpályát mért ki czéljául ’s mindenható kezének egy érintésével elgördité a’ végetlen útra. ’S lön ez óriásgömbnek neve: föld. És lön kezdete az időnek. Először jön reg: először nyitá fel biborleplét a’ hajnal; először hullató keble gyöngyeit az uj földre; először köszönté a’ tűztenger a’ világot; lángajka először csókola fel a’ föld gyenge szülöttei arczain a’ könyeket, a’hála könyvit, mellyet teremtésökért sírtak fel alkotájokhoz. Millió torok nyílt fel ’s zenge alkotójához hála halál, a’ menny fényes seregei, végetlen szeretettel eltelve a’ Fölséges iránt, a’ föld teremtményei énekével egyesiték övéket, ’s zengtek mennyei keblök egész teljével éneket, olly lágyat, mint a’ megtisztult aether lassú suhogása; ’s olly magasztost, mint szent könyv ihletett igei. — És a’ Fölséges megérté e’ hangokat ’s boldog volt, mint csak Isten lehet. Egy híja volt még az isteni műnek. Alma legdicsőbbikét még nem valósító az alkotó: még hiányzott egy lény, tökéletesebb minden eddigieknél, ki létesét érezni, a’ nagy isteni munkát felfogni ’s abban az alkotót ismerni tudja; eszméljen , gondolkozzék, mint maga az Isten. És az ur létesité istenálma e’ legnagyobbikát is : alkotott lényt, hatalmast mint a’ cherubok, ’s okosat mint az angyalok.— Sima agyagot von, ebből alkotá e’lényt,égfelé irányzott arczczal, egyenes deli termettel, a’ nap tüzét önté ereibe , saját isteni lelkéből lehelte belé életet; ’s e’ lény élni ’s gondolkozni kezd, mint maga a’Jehova, ’s e’ lényt nevezé embernek és férfiúnak. Gyönyörű róna terült el e’ vándorgömb közepén, egyenes mint a’ csendes tenger, kies kertté alakítva az ember teremtője által. Csudás szent