Életképek, 1846. július-december (4. évfolyam, 2/1-26. szám)
1846-09-26 / 13. szám
ARAD, sept. 20. ,,Mikoron pediglen írtak volna az XIX. század közepe felé, egy alföldi magyar városban, mellyet az maga krónikájában még istenben boldogult nagy apám nagy apjának keresztapja is Aradnak titulázott vala, igen sok és csudálatos istóriák kezdőnek vala történni. Mivelhogy az sok külömbkülömbféle istóriák között még az Zöld Marczi istóriájának is megvagyon az maga haszna , hogy tudniillik az alacsony elméket is magasra czipeli az halhatatlanság zsinegének segítségénél fogva, tanulságul unokáim unokáinak , igen üdvösségesnek találom örök emlékezetbe hagyni azon istóriákat, mellyel itten következnek vala, a’ mint illik : Aug. 20. azaz sz. István király ünnepén rukkolt ki az magyar polgárőrhad. Mind az uniformis, mind az uniformisban öltözött derék magyar polgárok az közvélemény szerint valamennyien megütötték vala az mértéket. Hogy az e’ napi ünnepély igen szerencsésen ütött valaki : azaz , hogy épen senki sem lőtt — bakot, bebizonyitá az estély, mellyen az városi zöldligetben az őrhadi polgárok és barátaik egybegyűltek — enni és inni, természetesen magok költségén , a’ mint illik. Az ekkor emelgetett toasztok közt legkitűnőbb volt az, mellyet egy fiatal, persze még az 1773-ban eltörlött rendből megmaradt ügyvédecske enunciált kedves egésségekre az — németeknek. Auch gut! — Aug. 29. ünnepelték meg az itteni izraeliták az üzemi adó eltörlését. Steinhard Jakab, az közkedvességü rabbi, szép magyar beszédet tartott hitfeleihez az e’ napon különösen felékesített imaházban, melly tény, ha még az ezen ünnepélyen jelen volt várbeli katonaság diszlöveteit is tekintetbe veszszük, kiáltó színnel mutatja be nekünk az vonzalmat, mellyel nyelv és vallás tekintetében az aradi izraelita közönség nemzetünk iránt viseltetik. Illy örvendetes tények lassanként elfeledtetik velünk azon türhetlen adót, mellyet sötétségben vakoskodó köznépünk a’ szemes izraelitáknak olly gyakran fizetett. Septemb. 6. Egy középkorú orvos, kinek neje ’s gyermekei vannak, azon jó szokását, miszerint a’ hozzáfolyamodó szegényebb sorsú betegeket az orvosi dij alól eddig rendesen fölmentette, oda módosította, hogy ezentúl egy szegény sorsú beteg sem mehetend tőle addig el, mig az aradi kisdedóvó intézetben növekedő szegény gyermekek számára a házánál ép e’ czélra kitett ládácskába le nem teszi azon bármi csekély öszvegecskét, melylyet fáradságáért magának a’ tisztelt orvos úrnak szánt. A’ tények e’ legnemesbikét nem azért jegyeztem vala fel , mintha valamikor netalán köztudomásra juttatásával az haza orvosait hasonló tettre tántorítani czélul tűztem volna ki; nem is azért , hogy az dicséretre nem szoruló erényt az jövő századnak ezen oldaláról is fölmutassam, hanem azért, hogy ha idők múltával unokáim valamellyike orvosi pályára lép, igénytelen soraimból tanulja meg az orvosi tudomány ezen olly szép , de, fájdalom! hazánkban még annyira ismeretlen részét.— Sept. 13. Arad megye jobbjai egy nagy követ akartak megmozdítani, de nem bírtak; oda döntötték mégis az a dolgot , hogy e’ kő megmozditására az szomszéd megyék kezei mellett Mádor ö fenségeit is — megkérik. E’ kő alatt a’ Pest-aradi vasút fekszik , nem csuda hát, ha olly nehéz. — Sept. 16. volt az izraelita tanulóknak iskolai próbatéte. Az hébermagyar egylet tagjai ezüst emlékeket készíttettek azon tanulók számára, kik az magyar nyelv tanulásában az évben legnagyobb szorgalmat fejtettek ki. Ezen emlékek Brüll által készitvék, azaz, igen szépek; dicsőség tehát azokat megérdemelni. Az héber-magyar egylet tagjainak ezen jellemző tettét azért jegyeztem meg magamnak, hogy egy szép adattal gazdagabb legyek, de még azért is, mert az aradi német sógorok illyesmit úgysem jegyeznek meg maguknak ; inkább csak megjegyeztetik magukat arról, hogy az magyar nemzetiségnek megesküdt — ellenségi. Ezért nem is csuda, ha ők (az aradi német sógorok) az jövő országgyűlésre sem akarnak követet küldeni, a’ mint illik.“ — Egy öreg trombitás naplójából közli Rostay Emil. HONIBÓL, sept. 15. E’ napokban (azaz: September elején) egy hunyorgó individuum szerencséltető jelenvoltával megyénk középponti faluvárosát, Ipolyságot , ki előbb tudósnak, különösen pedig a’ politica Herculesének akart láttatni ’s igen nagy pathoszszal kezde honboldogitó tanácsokat adni a’ kocsmában — Magyarországnak, ’s többi közt azon igen fontos, eddig bizonnyal közülünk senki által nem tudott adatot is közlé velünk (mondjam-e, hogy német sógor volt?!), miként a’ védegylet’ keletkezése óta mindössze három gyár alakult Magyarországban! ,Köszönöm, hogy e’szóra megtanitották mond Hamlet; — később természetvizsgáló akart lenni, állitván, miként a Kassán és az aggteleki barlangban (meglehet, egyéb barlangokban is) megfordult; majd nyelvészi tudományokkal mondá magát igen dúsan felruházva lenni , még a’ magyar nyelvet sem feledvén ki, mellyel máris hibátlanul el tudja e’ sokat jelentő szavakat mondani: „tekintetes űr — kérem alázatosan“, mi egyszersmind professióját is azonnal gyaníttatá velünk ; végre mi volt? csakugyan nem csalatkozánk : egyik üstököse a’ német sógoralomnak ,der bekannte Stein aus Wien, Schriftsteller und Improvisator, mint magát nevezé ; és mégis, ok magyar neveletlenség voltak, kik őt nyugalmazott marqueurnek tartani nem átalják, ’s kik ezenfölül improvisálásai által magukat — saját pénzökért — agyongyilkoltatni nem engedék. —Mondják, hogy megyénk nevezett faluvárosában ugyan a’ tájban valami lóművészek is megfordultak volna, publicumot azonban, ismét olt magyar müveletlenség ! nem igen találtak legyen. X. PÉCS. — Van nekem egy igen kedves felebarátom, ki jelenleg Chinában utazgat. Szabadjon a’ legújabban tőle nyert levelet kivonatban közlenem. „Kedves Robim! — igy hangzik a’ chinai levél — mindenekelőtt egy quidproquoról értesülek , melly azon vidéken, hol jelenleg tartózkodom , beszédtárgyul szolgál ’s melly röviden ebből áll Egy szegény chinesei hitestársa megbetegedvén, orvos kéretett hozzá ’s ez rendelményeit megtevő. Ez mind rendén volna; de az orvosság nem használt ’s ez nem lenne ritkaság nálatok, de Chinában hallatlan dolog. Azért az orvos őszintén kinyilatkoztatta a férj előtt hogy , ha kedves „életének élete“, hivasson még egy orvost. Két lelkiismeret mindenesetre