Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-03-26 / 14. szám
40- ról. Ekkor Petőfi fölemelkedik, mintegy túlvilági alak, mint megtestesült népszenvedés, mint egy ezeréves tanfalusi szomjúság, — mint végítélet halálangyala. Elüvölti nemzeti dalát! — E’ hangok leirhatlanok. Most is hallom és látom azokat, és örökké fogom látni és hallani, mert e’ kép és hang elválaszthatlanok. Leirhatlan e’ dalnak hatása a’ népre, melly nőttön nőtt, — ’s megesküvék isten szabad ege alatt. Hangosan dobogott minden kebel, dobogd ez érzelmet, most vagy soha! lelke legbensőbb mélyéből, hogy rab tovább nem leszen. Ekkor Petőfi igy szól: ,,Most e’ programmot nyomdába viszszük é s ki fogjuk nyomatni.“ Egy hang: „Budára kell menni, ’s a’censurai főnököt aláírásra kényszeríteni. Petőfi: Censorhoz nem megyünk, nem ismerjük el, — tehát a’ nyomdába. Ekkor megindulunk Landerer nyomdája felé , a’ volt hatvani — most már szabadsajtó-utczába. Odaérvén , Petőfi feláll a’ kapu szegletkövére , ’s igy szól: most egy bizottmány bemegy a’ műhelybe , a’ programai kinyomatását eszközölni, mindjárt visszatérünk az eredménynyel, addig legyünk itt kinn békével. Landerer az iroda ajtajában állván, ezeket látta, és hallotta, ’s látván a’ helyzet kényszerűségét, ellent nem állott. Ez kijelentetett a’ népnek. A’ nép a’ nemzeti dal kinyomatását is követelte. Az is foganatba ment. Az eső már ekkor is sűrűn esett, ’s a’ nép mégis mindig gyűlt, és várt. Mialatt a’ sajtó oda benn működik, Vasvári, Degré, Irányi, Jókai, Petőfi, egy izraelita orvos és én beszéltünk a’ néphez. Izgatásunk a’ rend és béke szellemében történt; forradalmunk a’ személyt és tulajdont sérthetlennek nyilvánító. Erkölcsi hatalmunk rémítő dandárai voltak előharczosaink, az összes népakarat, melly a’ mennydörgés hangján nyilatkozik , jelentvén, hogy oda benn mennykövek vannak , mellyek az előfutárokat rögtön követendik; ’s jelentvén, hogy ha a’ rendszerinti lehetőség határiban czélhoz nem juthatunk, akkor jőjön a’ minek jőni kell: élet vagy halál. A’ lelkesedés folyvást emelkedvén, mindig határozottabb és félelmesebb alakot von. Egy rövid óra múlva megjelenik a’ nyomda ajtajában Lányi, hozván a’ kinyomott programm legelső példányát, a’ börtönéből kiszabadult szellem legelső szülöttét; a’ szabad sajtó legelső művét e’ honban. És fenn lebegtetvén azt, lelkes szónoklattal tolmácsold diadalérzetünket. Mondhatlanul nagyok , szentek, ünnepélyesek valónak a’perczek, és mi átérzők e’ históriai perczek érzelmeit egész leirhatatlanságukban. Szánalomra méltó százezerek ti, kik a’ múlt évtized alatt elhunytatok, és e’ történeteket álmaitok reménymámorában csak egy század végetlen és homályos távolában láttátok! És ti szánalomraméltó jövők, kik nem szenvedétek, mit mi szenvedénk; ’s nem élvezétek, mit mi élvezünk, az átélt ellentétnek mondhatlanul édes élvezetét! Szegény boldogok ti, kiknek csupán a’jobb rész jutott, kik nem ismervén a’ részat, nem érzitek mi a’ jó, mint érezzük mi, kiknek a’szerencse jutott, a’nagy nemzeti eseményeket megérhetni, — a’ népek világforradalmát, — a’ nemzetek nagy