Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)
1871-06-03 / 259. szám
Előfizetési árak: %&* évre , ♦ SO ft. — kr. I Évnegyed . , t ft. — kr. Fílévr* l . . 10 , - „ I Egy U - ; 1 , 80 , Egyed számára 10 k* , tár. Szerkesztési Iroda: Pesten, bálvány-utcza 4. náai, 1. «malet. Semmit Kmn költünk, hs nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldését* nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez Intézendő Levelek csak béramentesen fogadtatnak el 259. szám. Szombat, június 3. 1871. Hirdetési dijak: Pizhalábos petitor egyszeri [ A nyilttár egy petit son 80 kr . beigtatásáért . . . , 10 kr. Bélyegdij minden beigtetásért 80 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas utcsa 14. ■■ám. Hirdetitek fel vitetnek: az „Ellenőr“ kiadó-hivataliban kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest a sas utcza 14. sz. is Naschitz J. ügynöki irodájában _______________ Pest, arany kiz utcza 5. szám. III. évfolyam. Az osztrák Lloyd. □ Nehány nap előtt már felszólaltunk e tárgyban. De minthogy a kérdés felette fontos és a czélba vett szerződés megújítása — ha ez csakugyan megtörténnék — roppant káros következményű volna hazánkra nézve, szükségesnek tartjuk e kérdést újólag elővenni és beszélni róla mindaddig, míg az ügynek kedvező fordulatáról meg nem leszünk győződve. A közvélemény egyhangúlag elítéli a kormányt a felnevezett társulat körüli eljárását illetőleg és átalános azon nézet, miszerint kereskedelmi minisztériumunk a Lloyd szerződés megújításánál Magyarország érdekeit csak utolsó sorban vette figyelembe. Miként egy ízben már kimutattuk, a Lloyd-szerződést még a deákpártbeli tekintélyek is rosznak, károsnak tartják az országra nézve, minél fogva e szerződés elvi tekintetből azáltal nem lesz jobbá, hogy a fizetendő összeg néhány ezer írttal alább szállíttatik. Miért is bízvást felmenthetnék magunkat a fáradságtól, ez átalánosan elismert tény tárgyalásában tüzetesen beleereszkedni — minthogy azonban sok ember előtt megfoghatlannak tűnhetik fel, miként volna lehetséges, miszerint egy nemzeti kormány saját hona legfontosb érdekeit könynyelműleg kockára teszi, anélkül, hogy ez valamiben indokolását találná, mégsem tartjuk feleslegesnek a kérdéssel behatólag foglalkozni. Az osztrák Lloydvonalak egyik része subventionált, a másik nem. A subventionált vonalakon gyors, jó, legújabb szerkezetű hajók járnak és kizárólag ily hajók használtatnak a tulajdonképen posta közlekedésre. A nem subventionált vonalakon járók régi, haszonvevetlen járművek, melyek a posta közlekedésre nem használhatók többé, és melyek tényleg oly lassú menetnek, hogy például a nem subventionált triest-fiumei foydhajóknak utaikra három annyi időre van szükségük, mint az e két hely közt járó postakocsiknak. A subventió pedig egy postahajózási társulatnak csak azon okból fizettetik, mert minden kereskedővárosnak életkérdését képezi, hogy postaösszeköttetésben álljon oly transatlanti államokkal, melyek az ország termékeit fogyasztják, vagy amelyekből saját hazájuk idegen terményvagy ipar szükségeteiket fedezi. Mivel azonban ily posta, vagy mint nevezni szokták, paquette-hajók, magukat ki nem fizetik, az állam ily keresk, politikai vállalatokat subventióval segít elő. Jó postahajóknak éles szerkezetűeknek kell lenni, miért is kis berakodási helylyel bírnak a szállítandó áruczikkek számára, s igy hatalmas gépezetet és még egyszer anynyi szenet igényelnek, mint más teherszállítási hajók. Az a kormány tehát, mely egy társulattól követeli, hogy meghatározott vonalakon posta gőzhajókat jártasson tehergőzösök helyett, ennek költségeit kénytelen megfizetni, mely költségek természetesen annál nagyobbak, minél nagyobb gyorsaság követeltetik a postagőzösöktől. Természetes, hogy e postának az illető kormány kikötőiből kell kiindulni, mert merő esztelenség volna egy társulatot csak azért subventionálni, hogy egy idegen állam kikötőjébe járhasson. Ha pedig e kikötő az illető ország saját kikötőjével szemben még versenyez is, mint ez eset épen Trieszt és Fiume között fenforog, úgy önkényt következik, hogy ez idegen kikötő subventionálásáról még kevésbé lehet szó! Hogy Trieszt magyar árukra nézve is rakodóhely, tagadhatlan. De épen ez az, amin Fiume emelése által, változtatni akarunk. A fiumei vaspálya és a fiumei kikötő építésének semmi értelme sincs, ha egyszersmind nem szándékoltatik Magyarország tengeri kivitelének a hasonlíthatlanul kedvezőbbb és közelebb eső s így olcsóbb Fiumén át nyitni utat, és miután a tengeren kivitelnél a tengeri posták jelentékeny tényezők, minden Fiuméra tett kiadás pazarlássá válik, ha saját pénzünket magunk elleni fegyverül használjuk azáltal, hogy ezen Fiume helyett Triestet látjuk el postaösszeköttetéssel. Tényleg eddig ez történt, és ha bölcs kormányunk bölcs terve sikerül, ezután is ez fog történni. Ha nem bírnánk saját jobb és közelebb eső tengeri kikötővel vagy átalában Trieszt volna az egyedüli kikötőhelye ereinknek az Adrián, a Triestből kiinduló Lloydvonalak subventionálása részünkről csak együgyűség volna, mert sajátságos idegen város lakhelyét subventionálni azért, mivel ez a mi áruinkkal űz kereskedést és a milliókra menő kereskedelmi nyereséget, ennek közvetítéséért zsebre teszi. Hamburg, Rotterdam, Stettin szintén nevezetes kikötőhelyek kiviteli kereskedelmünkre nézve, de azért senkinek sem jutott még eszébe, tőlünk ezért subventiót kérni, a nevezett lakhelyek részére. Mint említettük tehát, ha saját tengeri kikötővel nem bírnánk és subventionálnák a Lloydot, ezzel csak együgyűséget követnénk el, mely az országnak 500,000 írtjába kerül. De a dolog máskép áll. Mi pompás tengeri kikötővel birunk, mely már természeti fekvésénél fogva is kell, hogy a versenynél Triestet leverje, és mert ez a Lloyd subventionálása mellett lehetetlen — a subventionálás nem csupán együgyüség részünkről, hanem a haza elleni bűn, s érdekeink elárulása. A kormánynak nem csak hogy semmi alapos indoka nincs a triesti postavonalakat pártfogolni, de sőt fontos okai vannak arra nézve, hogy ezt ne tegye. Kormányunk teendője a Lloyd-kérdésben oly tisztán állott előtte, hogy az ettől való eltéréshez valóban rendkívüli bureaucratikus elmebeli korlátoltság kellett, annál inkább, minthogy az eddigi Lloyd-szerződés felett a deákpárti tekintélyek is már rég palctát törtek. Egyszerűen azt kellett volna a kormánynak mondania: „Igen, nekünk szükségünk van tengeri postavonalakra, minthogy tengeri kereskedelemmel részben már bírunk, részben pedig teremtenünk kell, nehogy saját zsírunkba fuladjunk; azon postavonalakat, amelyekre mezőgazdászatunknak és csekély hazai iparunknak szükségük van, megfizetjük, azon postavonalakat pedig, amelyekre Ausztriának van szüksége, fizesse meg Ausztria. Ha nem akar, vagy nem képes az osztrák Lloyd azon vonalakon járni, ha nem akarja a mi nagy horderejű politikai érdekeinket, melyek a magyar és a dalmát tengerpartokhoz fűzvék, előmozdítani és ha nem akarja azon elhirhedt gazdálkodást, — mely Tegethoff szavai szerint „egy piszkos bureaucratismus zátonyára került“ — a mi és Ausztria érdekünkben megmásítani — jól van ! tehát alakítunk mi egy új társulatot. E helyett azonban a kormány azon alapelvből látszik kiindulni, hogy az első és fődolog az osztrák Lloyddal mielőbb minden áron és bármily feltételek mellett egyességet kötni, mennek subventiót fizetni, ha mindjárt ezért a Lloyd semmi viszonszolgálatra sem kötelezi magát. Ha várjon Magyarország nyer-e postavonalakat, vagy nem, az tekintetbe sem jön. De ha már a kereskedelmi minisztérium így gondolkozik, legyen legalább őszinte és ne szórjon port szemünkbe, azzal biztatgatva bennünket, hogy magyar tengeri posták felállításán dolgozik. A kormánypárti lapokban hangosan kürtölték, hogy bölcs közvetítő férfiainknak nagy ügygyel bajjal végre sikerült jelentékeny előnyös módosításokat vívni ki a Lloyd szerződést illetőleg, egy részről Fiume és a horvát tengerpart, más részről Triest közt. Mi pedig megmondhatjuk ez uraknak — mit úgy látszik nem tudnak — hogy a Triest és Quarnero tengeri kikötőhelyek közti közlekedés nem postaközlekedés, miután ugyanazt az utat szárazon egy harmadrész annyi idő alatt meg lehet tenni, mint amely alatt ezt a Lloyd hajók megjárják, miért is senkinek sem ment el az esze, hogy leveleit Fiume és Triest közt az osztrák Lloyd által küldje. Már előbb mondtuk azt is, hogy a Lloyd magyar-horvát vonalai nem is subventionáltatnak, miért is e tekintetben a legszebb vívmányok sem szolgálhatnak itt ürügyül arra nézve, hogy a Lloyd subventiójához hozzájáruljunk. Igazán szólva, utaljuk még több szószaporítással is fejtegetni azon képmutatással párosult rövidlátást, s undorral tölt el látni, hogy védelmére kelnek annak, amit kevés hónapok előtt, maguk elvetendőnek nyilvánítottak. Elismerték, hogy a Lloyd-szerződés rész és mégis újólag 6 évre akarják ezt meghosszabítani azon egy módosítással, hogy jövőre 600.000 frt helyett csak 500.000 frtot fogunk fizetni — semmiért. Hogy e dicső eredmény eléressék, semmi eszközöktől sem riadnak vissza, félre tesznek minden szakismeretet, sőt nem utalják az alkotmány ellenére, a szerződést a delegációkon át csempészni akarni a helyett, hogy azt az országgyűlés elé hoznák. Ok nélkül nem szokta az ember a napfényt kerülni, azért azt hisszük, hogy kik ezt teszik, roszul számítottak. Az országgyűlés lehetetlen, hogy képes volna ily játékot űzni a legszentebb hazaérdekekkel és maga a kormány, ha megnyílnak szemei, bizonyára nem adhatja magát ily silány szerepre. — A báró Orbán Balázs sajtóügyi költségeinek fedezésére gyűlt összeg feleslege iránt egyetlen aláírótól sem érkezvén hozzánk — a határidő gyanánt kitűzött május 31 edikéig — olyan értesítés, mely ne helyeselné az érintett többlet hováfordítására vonatkozó nézetünket, ennek folytán átadtuk ezt a pénzt is tisztelt barátunknak, az alábbi nyugta szerint. Ezúttal megjegyezzük, hogy a jövő héten rendeltetése helyére juttatjuk azon összeget is, mely a „szent részvét nevében“ tett harmadik gyűjtés eredményét képezi s a francziaországi gyászos zűrzavar miatt csak most indítható biztosan útnak. Erről is beszámolunk a veendő nyugta közlése által. Szerkesztő: Nyugtatvány. 128 frt 20 krról, melyet mint a május hónyi esküdtszék által kirótt bírságon felülgyűlt öszszeget az „Ellenőr“ szerkesztőségétől, a „Posta réten elhantolt vértanuk“ szobor alapját kezelő bizottságnak való kézbesítés végett hálás köszönettel átvettem. Pest, 1871. jun. 2. Orbán Balázs. — A pénzügyi bizottság tegnap este tartott ülésében a Duna-gőzhajózási társasággal kilátásba helyezett szerződést, el nem fogadhatónak nyilakoztatta ki, bár elvben azon óhajának egy adott kifejezést, vajha az eddigi viszony maradna fen, hogy mind a két félnek elég legyen téve. Hanem hát azon előnyök, melyeket az előterjesztett szerződés nyújt az országnak, nem elégségesek arra, hogy a bizottság azt a ház előtt támogassa. Hiába igyekezett Kerkápolyi pénzügyminiszter a szerződés előnyös voltát bebizonyítani, kétségen kívülinek tűnt fel, hogy a társaság által ajánlott 2.750.000 frtnyi összeg aránytalanul csekély azon adóssághoz mérve, mely csak 1868-ig 8.532.370 frt tőkét s 2.179.000 írt kamatot tett. — Tárgyalás alá került még ugyanazon ülésben a pestvárosi 5 milliónyi kölcsön, a melyre nézve a bizottság az adó- és bélyegmentességet elfogadta —Az országos honvédsegélyző egylet kezelő bizottsága a segélyezési ügyben követett eljárásáról egy jelentést bocsátott ki, mely szerint a bizottsághoz 5430 kérvény érkezett. Ebből elintéztetett még pedig segélyezési határozattal 1491, előjegyzésbe vétetett 1655, pótlandó 497, elutasítandó 1115. Elintézetlenül maradt, még pedig azért hogy elkésett 180, s mert felszereletlen 74. Az állandó tőke a f. év máj. 16 áig összesen 185,923 frt 38 kr (belefoglalva a kötvényeket is.) Kész vagyon 154,459 frt 80 kr ; a biztosított jövedelem mintegy 12,556 frtra tehető. A sorsjátékból a bizottság 200,000 forintot remél. Páris, május 26. (Saját levelezőnktől.) Minden gazság elszabadult fékéről, hogy az embertelenséget igazolja, hogy a civilisációt hazug festett képnek kiáltsa. Máskép lehetetlen a valóságot még látva is elhinnünk. A Tuilleriák palotájának a Champs Elysées felé eső része a két kapuig, melyek a Szajnától a Rue de Richelieube nyílnak, teljesen le van égve, az emeletek a pincze bolthajtására omolvak, ma már nincs mi lángoljon, csak füstöl ezen romhalom parázsa. A többi részek is a tűz nyomát viselik, de inkább bútoraikat veszítették el mint falaikat. Ez csekély vigasztalás, mivel falat mindig lehet építeni, remek festészeti és szobrászati művet nem. A Louvre meg van mentve, a könyvtár meg volt ugyan gyújtva, azonban még az elfoglaló csapatok által elfojtatott a tűz. Ma vidékről ide röpített tűzoltók őrzik úgy ezt mint a Tuilleriák meglevő részét, a párisi tűzoltókban bízni nem lehet, többet más világra küldtek a tűz élesztéséért. Míg a Tuilleriák magasra felnyúló csupasz kéményeivel az eget látszik boszára hívni fel, addig a Palais-Royale romjai azt látszanak mondani; ne engem nézzetek, hanem a Rue de Rivoli és Royale összeomló palotáit, a magányosok tulajdonait, melyekben ezrek ésezrek minden vagyonát semmisítette meg az ördögi gonoszság s a gazdag kezébe koldus botot adott. Valójában megrendítő, ha a tiz, tizenöt óriás magánépületet összeomolva látjuk, melyek előtt a töméntelen borzasztó látványtól kikelt arcza kiváncsi mellett, számtalan szerencsétlen könnyes szemmel keresi azon padlás szobácskát, vagy teremsorozatot, mely mindenét foglalta magában. A város háza kincsei hitvány égett szemétként lepik az utczát, s aminek leírásáért tegnapelőtt nemzetek vetélkedtek volna holnapután az utczaseprőnek adnak dolgot, hogy valamelyik sárcsatornába behajtsa. A városház maga laktanyája kivételével rom, csupán a külfalak hirdetik, hogy kik lakták két hó óta. Kik? A rendőrségi palota csak a megmondhatója, de ezt leégették, hogy élettörténetüket, mely apró gaztények gyakorlatából állhatott, megsemmisítsék. Kik a börtönökből kiszabadítottakat előbb fegyvertársaikká emelték, hogy végtére cinkosaikká váljanak. Ilyen emberek előtt maradhatott volna-e épen az igazságügyi palota ? Bizonyára nem, legalább a kormos falakból felszálló füst ezt feleli. Nem folytatom, itt van igen hosszú névsora mindannak, mivel mi magyarok gazdagok lennénk . Páris ma szegényebb : La legion d’honeur, Conseil d’état, cour des comptes, pénzügyminisztérium, grenicr d’abondance, Caisse des depots et consignations, Théatre-Lyrique, TAmbigu, de la porté St-Martin. S levelem írása alatt a rémület kiáltása hallszik az utczáról, az égköre félig bíbor vörös la Villetteben, a közraktár roppant terjedelmű épületet gyujtattak fel. Ez a halál harcza minden ellen a mi létezik. Midőn a fenekestől felfordult társadalom bűnei rajzanak, szégyenleni akarják, hogy francziák teszik azt, kik mindig a polgárisodás zászlótartóinak fitogtatták magukat s nem pirulnak az idegenek fejére dobni a vádat. Igazságot mindenkinek. Az idegenek harczoltak a communeért, de annak tagjai s igy az alávaló gyújtogatások szerzői nem voltak; mivel a comité salut public a sorhad belépte előtt mindenként, petroeumot phosphort elrequirált; mivel Dombrowsky Wroblewsky egyik városrészben sem vezérlettek, hol felgyújtás fordult elő, Okolowitcz rég sebesülten feküdt a kórházban. Az egyházias lapok elég szemérmetlenek a gaztényeket a Garibaldistákkal öszszefűzni, kikről a polgári háború alatt épen anynyira hallgatott a világ szája, mint amennyit ok nélkül a márcz. 18 eseményeinél beszélt róluk. Több közember volt az igaz soraik közt, tisztet kettőt láttam csupán, de ezek egyike sem viselt vörös inget. Nagyon sokat beszélik a párisiak minden osztályában — ezért felemlítem, — hogy az egész forradalom s rombolása Bismarck keze árnyéka, melyet mindenki látni vél az égő Páris fényénél s indokolják a commune nagy kiadásaival, melyet nem vett be, hogy a commune legkisebbet sem tartott a poroszoktól, s hogy Bismarck az ostrom alatt is gyanúsan sokat számított a zavargásokra, hogy ezen forradalom által másodszor van Francziaország tönkre téve, s egész Európában a reactió malmára bőven hajtatott a víz. A harcz la Villette, la Chapelle, Chaumont csúcsán, Gobelinben foly, Montmartre csúcsáról tengerész telepek nagy erélylyel lövik Bellevillet. A tusa elkeseredett, mivel a nemzetőrök tudják, hogy mindenkép halniok kell, tehát drágán adják életüket. A csapatok előnyomulása most nem oly gyors, mint eddig. A nemzetőrök számosak a torlaszon s asszony, gyermek mind fegyvert fogott. Beszélik, hogy Belleville négy elfoglalt torlasza visszavézetett a nemzetőrök által. A tegnap estére levert St. Antoineból a Bastille téren háromszáz, négy ötödében főbelőtt hever s ma délután a Champs de Marson a délelőtt odavezetett kétszáz férfi, nő és gyermek kivégeztetett. A Magazins-Reunisben kétezer foglyot ejtettek, kiket mind főbe akarnak lőni. A Luxembourgban két nap óta ezerkétszázat lőttek főbe. Szóval Dahomey népe, megkapta a maga kis királyát s a világváros most aligha emberiesebb kinézésű Dahomey fővárosnál. A sereg harczmodorát, vagy harczászati működését illetőleg el kell beszélnem, hogy a legnagyobb óvatosság jellemzi, főelv, minél kevesebb áldozattal élni ezért s ezért a porosz stratégiából csinálták taktikájukat, mindig megkerülni az ellert és igy maneuvre s nem erőszak által foglalni el a torlaszt. Hadászati szempontból az egyes városrészeket külön-külön igyekeztek körülfogni s igy a visszavonulást, mint a segély érkezését elvágni. A nemzetőrség pedig a legesztelenebben járt el. Mig néhány városrészben verekedtek, addig a többiben tétlen vártak mig a sor reájuk kerül; s mig egyik torlaszt ostromolták, addig a másiknál dohányoztak s borban keresték a bátorságot s a petróleumnál a hadtudományt. U. G. Bécs, junius 1. (Saját levelezőnktől.) Mióta a fölirat oly rész fogadtatásban részesült ő felsége által, azóta a néma kétségbeesés uralkodik az úgynevezett alkotmányhiteken. Nem rég még azt hitték, hogy a reichsrathban fekszik a helyzet súlypontja, és a bekövetkezett eseményeket az e testületben uralkodó egyenetlenségnek tulajdonították , ma azonban látják, hogy a német elem fensősége Ausztriában évek hosszú sorára meg van törve, ha nem örökké eltemetve. A mozgalom nem alulról, de elég világosan felülről jó, ami egy ily szolgaseregnél egyenlő az engedelmességgel, ha mindjárt tönkre megy is mellette a meggyőződés, a hit, a nemzetiség. Azért nagyon csalatkoznék az, ki még valami nagy tusát vár ezután. A trónnal szembe szállni nem mer a szájhősök közül senki. Ha elnyomásról, megsemmisítésről volna szó, akkor bezzeg nem hibáznának az emberek a baloldalról ! A reichsrath, semmi kétség benne, hogy szép csendesen meg fogja szavazni a budgetet, sőt a lengyel törvényjavaslat is keresztül fog menni egy kis vitával, a forma végett. Valószínű, hogy a kormány ezek után kimondja a feloszlatást. A csehekkeli alkudozásoktól függ a landtagok hatásköre, azért határozott terve még ebben a minisztériumnak nincs. Régi dolog, hogy itt folyton beesni érlik mindazt, mi magyar, így anyagi emelkedésünkre is csak csúfot hánynak — természetesen irigységből. A kicsinyítések daczára azonban a tettek koronként óriásilag hirdetik, hogy mennyire nem hiszi Bécs sem a maga hazugságait Magyarországról. Ma is adta magát elő egy ily eset. A börzén ugyanis bemutatott új magyar földhitelintézet részvényeit egész 56 írttal fizeték felül! P.g. — Az osztrák válság elérte legmagasabb fokát. A reichsrath feliratot intézett a császárhoz, melyben a minisztérium iránt bizalmatlanságát nyilvánította, és most a császár azzal válaszol, miszerint ő teljes bizalommal viseltetik kormánya iránt. A válasz, melyet a reichsrath mai ülésében az elnök felolvasott, következőleg hangzik: „Megelégedéssel fogadom a hazafiság s óosztrák hűség ama biztosításait, melyeket a képviselőház irányomban ismételve kijelent. Teljesen osztom a meggyőződést, hogy az alkotmány alakja körüli küzdelem szükségképen befejezendő s biztosan reményem, hogy kormányomnak, segítve a közbizalom s azon általánosság által, mely a biztosított s állandó iránt már a lakosság minden körében nyilvánul, — sikerülni fog a mindegyre megújuló válságokat alkotmányos úton végre befejezéshez juttatni s Ausztriát újabb összeütközésektől megmenteni. Azon várakozásban, hogy a képviselőház a maga részéről annak idejében abban szinte közreműködik, császári üdvözletemet tudatom vele. E válasz elolvasása után az elnök, a rendületlen hűség és odaadás kifejezésére „Hoch“-ot indítványoz a császárra, mit a gyűlés háromszor lelkesedéssel hangoztat. Helfentorfer apát azt ajánlja, hogy a császár iránti tiszteletből s loyalitásból fejezzék be az ülést s a legközelebbit kedden tartsák. — Zyblikiewicz rövid megjegyzése után az ülés befejezése nagy többséggel elfogadtatott. Jövő keddig legalább tanácskozhatunk a bölcs urak a további teendők felett. — Minthogy a gácsországi vasút- egy tegnapelőtti tárgyalásánál kitűnt, miszerint a közlekedési minisztérium hivatalnokainak nagyon elkel az oktatás, ideírjuk egy derék mérnök következő sorait a Honból: „A felületesség és hanyagság nagyban divik a közlekedési minisztériumban. Hogy minő befolyása van az emelkedéseknek valamely vasút szállítási képességére, eléggé ki van már próbálva. Nem lehet ugyan feladatom az erre vonatkozó táblázatot ide mellékelni, szabad legyen azonban a szóban levő Zto és Vso illetőleg 780 és 7,oo közti különbséget felemlíteni. 7,oo emelkedésnél egy-egy vonat 2 mértföld óránkénti gyorsasággal 5000 bruttó mázsát képes szállítani, Zson^ 4300-at, Zeo_n^ 3400 at, 740-nél 2400-at. Látjuk tehát, hogy nem nagyon közönyös, dolog az, minő emelkedésekkel épül valamely vasút, láthatjuk mily roppant hordereje van az emelkedési viszonynak a forgalomra általában, és különösen nagyobb katonai szállításoknál, s ennélfogva, sőt épen ez okból Nyiry úrnak abbeli nézetét, hogy miután a gácsországi vonalnál „nem is valami rettentő nagy terhek szállításáról van szó, hanem gyors szállításról, ennélfogva az 1/40 épen olyan jó mint az Zee “ , mint véghetetlen absurdumot, nem oszthatjuk, sőt az efféle nyilatkozatot, egy olyan ember szájában, aki egy egész ország vasúti főhivatalának élén áll, valódi calamitásnak kell tekintenünk. Minthogy ugyanis mint említem, 160 emelkedésnél minden egyes vonat 3400 brutó mázsát képes szállítani, 746d®1 pedig csak 2400 mázsát, azaz 1000 mázsával vagyis a kocsi súlyát is beszámítva, mintegy 200 emberrel kevesebbet, minthogy óránkint a kétvágányú vonalon — mint minőnek a kérdéses vonal szakasz terveztetik, — legalábbis 4 vonat menesztethetik el, világos Hogy 7 eurGlkone^. »«»outtal 24 óra alatt 200X4X220] 9,200 azaz tizenkilenczezerkét,szász emberrel kevesebbet lehet elszállítani, mint, 760-nál. Tessék a számítást tovább folytatni, és aztán ismételni, hogy 7*o csak olyan jó mint 7eo, hogy 7*o csak olyan jó . Említettük, hogy a versaillesi kormány a mi külügyminisztériumunkat is megkereste azon kérelemmel, hogy szolgáltassa ki a párisi commune menekültjeit. Beust gr. az ügyet véleményadás végett áttette a magyar és osztrák kormányhoz. Mind a két kormány oda nyilatkozott, hogy az illető reclamatiók esetről esetre megvizsgálandók s a kiszolgáltatás csak szigorul nyomozás után történjék meg. Ebben a kérdésben a „Pesti Napló“ ma hoszszabb vezérczikket közöl, melyből a következő sorokat vesszük át: „Magyarországban a kiszolgáltatás kérdésében nem hivatkozhatunk sem törvényekre, sem jogszokásra, hanem azért épenséggel nem állunk mindennemű precedens nélkül. Midőn a harmincas években Ausztria a Magyarországba menekült lengyel honfiakat Oroszországnak ki akarta szolgáltatni, nemcsak hogy a magyar országgyűlés ez ellen tiltakozott és remonstrált, hanem az ily eljárás keresztülviteléhez a municipiumok egyátalán nem akartak segédkezet nyújtani. A legtöbb esetben szerencsésen meg is hiúsították a bécsi reactionárius kormány törekvéseit. Magyarország az ily kérdésekben csak a humanismus s a szabadelvűség elvét képviselheti, s e tekintetben most sem tántorodhatik el tradicionális politikájától. Nem mintha mi a commune embereit védelmezni, s egytől egyig a politikai menekülők sorába fölvenni akarnák. Legtöbbje irtóztató bűnöket követett el a társadalom ellen, s valóban nem érdemli, hogy a menedékkötelezettség mentő szárnyai alá juthasson. Hanem az indokolt elkeseredettség, a természetes elszörnyüködés daczára nem szabad elfelejteni, hogy a commune kiindulási pontja tisztán politikai volt, s hogy a commune emberei között lehetnek olyanok is, kik e kiindulási ponthoz mindvégig hívek maradtak. Őrjöngő düh szállta meg ugyan Párisban a kedélyeket, oly bűnöket követett el a commune embereinek legtöbbje, melyek irtózattal töltik el az egész emberiséget, hanem azért hátha mégis létezik kivétel, hát ha van nem egy, de sok, ki kezeit az utolsó perczig tisztán tartotta. Azután nem szabad szem elől téveszteni, hogy mit jelent és jelenleg a minden vizsgálat nélküli kiszolgáltatás. Francziaországban a féktelen boszúvágy fogja most saturnáliáit ünnepelni, s aki csak bárminemű összeköttetésben állt a communeval s kiszolgáltatik, az el van veszve. A higgadtabban itélő külhatalmaknak a legnagyobb iszony, az emberi fogalmakat túlhaladó borzasztóságok közepette is magasan kell lobogtatniok a humanismus zászlaját!“ Külföldi szemle. Pest, jun. 2. A reactio diadalt ül Párisban. Az egész szajnakerület egyelőre katonai uralom alatt marad, és már a sajtó is alája esett a versaillesi kormány terrorismusának. Borzasztók a párisi utczaharczról érkező részletek. A katonaság embertelen dühvel gyilkolt, és ezrekre megy azok száma, kik egészen ártatlanul estek áldozatul a soldateska vadságának.