Ellenőr, 1872. február (4. évfolyam, 26-48. szám)
1872-02-01 / 26. szám
Károly számítása által, hogy művészi élte minden három napjára egy mű esik. A hollandokhoz érve Hobbeman kezdem, kinek művei a Peel gyűjteményben minden e nagy tájfestőtől Angliában ismeretes festmények közt legnevezetesebbek, bár Anglia annyit bir tőle mint egész Európa. Hobemát egy franczia ítész így jellemzi: „Rembrandt tájképét és Rubens szivárványát egyesíti.“ „ Mily különbség a tájképfestők közt! Coyp oly tájakat szeret, hol országutak kanyarognak, melyet lovagok csatlósaikkal népesítenek ba; hol a kígyózó folyókon hajók jönnek mennek. Claude Lorraine árkádiai tájat képzel körben tánczoló nymphákkal, nagy fényes kikötőt a szobrászat remekeivel ékített palotasorral és partra szálló királynővel. Salvator Rosa a borzasztóval játszó képzeletének szabad futamot enged és a teremtés zűrzavarából csak imént kiemelkedett táj szikla csúcsainak gyér bokraiból prédára leső rabló lovagok fegyverei kandikálnak ki. Mig Hobbema egy kissé emelkedő táj meghajtó fasorát beszélgetőn hinti be, vagy egy kis malmot ad a világtól messze a fák árnyában s egy halász a fűbe heverészve a fürdő kacsákban gyönyörködik; szóval mintha Gyulai akarta volna értelmezni : Csermelyek kígyóznak a határon, És fészekként könnyű malmok függnek Zuhatagot siró vén sziklákon. Hobbema malma fából van a vízre építve s mellette egy vörös cseréppel födött kis ház. A viz foglalja el az előtért, melynek kis hidján két férfi beszélget. A malomhoz vezető utón egy álló nő egy férfival jön s a kellemesen mind apadó világosságban elmosódó utón egy lovas tűnik fel. A fény bősége mindenütt s a légi távlat mélysége a színek eredetisége és könnyű touche jellemzik. A fogalmazás oly szellemdús és élénk mint Teniernél vagy Watteaunál. Világossága nagy előnye a malomnak, mivel Hobbema mint Ruysdael igen gyakran komor, mi annyira összevág azon nyers természettel, melyet távol a polgárisodás zajától merengéseik tanyájául választottak. Tenier „Varázslója 11 szellemdús satka a babonaság ellen, hol a személyesített békák, majmok, macskák s baglyok mind egy sokat mondó karaktert alkotnak. Mesteri kivitelét és utánozhatlan touche-át nincs miért kiemelnem, hisz nemcsak műveit jellemzi átalánosan, hanem ismeretes is átalánosan. A Peel-gyűjteményben sok a Ruysdael, és a holland genrekép, mind megannyi szószóllói a reális festészet bámulatosan színezett és kedvesen naiv fogalmazásainak. Például szolgálhat Maasnak epigramszerű festménye „A lusta szolgáló.“ A konyha előterében a liba koppasztás közben elaludt szolgálót mosolyogva nézi a szakácsnő s mig az alvó felett mulatna, már viszi a pecsenyét a macska mig a ház tiszteletreméltó asszonya beindult az ajtón. ♦Hoogetól„ A hollandi ház udvara igen érdekes és kitűnősége mellett megismerteti a 17-ik század háziépitészetével. — A halvány-vörös téglából épült falak nagyon vörös tégla csipkézettel vannak ékitve s a magas kőfaltól köritett udvaron két gyermek csibét rak a homokban, a szolgáló mosogatja kirakott konyha edényeit s az úrnő az ajtóból nézi a gyermekek mulattató játékát. Több kitűnő festmény van még e teremben, mert a Peel-gyűjtemény nem osztatott úgy be iskolák szerint mint a többi tulajdona a National Galerynek. Itt vannak Terburg (kihez visszatérünk), Potter és Cuyptól több ritka s nagyra kell, mijo ’nonamianikertene napról napra nő, pedig nem rontották termetük a mythologiával. Nem oly magasztosak mint a bolognai, nem oly megdöbbentők mint a nápolyi iskola; de valók mint az, hogy a természetet önmagáért szerették s a világ minden kincséért le nem döntöttek volna egy tölgyfát, hogy helyébe görög síremléket emeljenek. Ők természetesek s nem foghatják meg, miért kellene a szolgálókat nymphákkal felcserélni s kósza lovagok helyett Merkúrt az útba állítani. Én Rembrandttól egyetlen egy mythologiádot láttam s azt is itt a II. Galeryben, hol egy szárnyas emberke Tóbiást a csudatevő hét hallal ajándékozta meg. Meglehet tréfált akkor is. Hogy ilyen tréfa kitelt volna tőle, nem is hinnék el, ha saját maga festette ifjúkori arcképét minden komolyságával, figyelemre méltatjuk. Nem vélhetnék tréfásnak a darabos arcú mogorvaságig komoly szőke ifjút, ha önarcképét vénkorából reánk nem hagyja, melyben bizony fut egy öreg, a bajsza fele elhullott, arca megszélesedett s mintha tudta volna, hogy a Peel gyűjteményben az ifjúkori mellé állittatik oly nagyon gúnyosan mosolyog: lám az idő, lám hogy változik az ember. Terburgtól Sir Richard Wallace, most Hetford marquisja egy roppant becsű képet ajándékozott: „A münsteri szerződés.“ Egyik lap azt írja, hogy becsárának öt százalékos kamatja min t Á R_CZ A. KLOTILD. -Irta KARR ALFONS. — Első rész. XIV. Dimieux Fonsseron Röbert Vatinel Tonyhoz. Hihetlen, mennyivel több badarságot beszélnének össze az emberek, mint amennyit összebeszélnek, ha nem jöttek volna a régiek, hogy elhalászszák azokat előlünk. Igaz, hogy az egymásra következő nemzedékek ez esetben mindenkor visszavették sajátjukat ott, ahol találták és legkevésbé sem haboztak átültetni, és ismételni, amit az előbbiek már elmondtak és ismételtek. A különböző időkből s a különböző nemzeteknél található könyvekben, ott találjuk minden lépten nyomon ismételve a fugitirreparabile tempust; márványba vésték, papyrusra, viaszra és papírra írták ezt, ami soha nem gátolta azokat, akik írták, olvasták és ismételték ez elkoptatott szavakat, a helyrepótolhatlan idő gyorsaságáról és futásáról, hogy mégis egész életöket a fölötti panaszszal töltsék, hogy az órák századokig tartanak. Én részemről sohasem találtam helyrepótolhatlannak az időt, amely elsiet és mindenkor hatalmamban áll viszont látnom az elmúlt napokat. Mi azt mondjuk, hogy az idő halad, mint nyakrafőre futnak a fák a folyam két partján, amelynek áramlata magával ragad bennünket. Az idő mozdulatlan és az ember az, aki halad, de midőn neki tetszik, visszatérhet ismét nyomdokain és újra befuthatja a part azon részét, hol a legszebb virágokat, a legkellemesebb illatot találta. Visszatérhet, hallgatni még egyszer azon madarat, mely a virágos galagonyán énekelt, midőn itt haladt volt el először. Ez azon varászhatalom, amelyet emlékezetnek nevezünk, így cselekszem én, ha a dolgok fordulatából azt látom, hogy valamely nap szomorú és jelentéktelen leend. Emlékezetembe idézek egyet lefolyt életemből és újra kezdem azt. Hogy tökéletesen visszagondolhassam oda magamat, elég, ha eljátszatok valamely dalt, amelyet ama napon hallottam, vagy bezárkózom olyan szobába, melynek berendezése megegyezik az akkoriéval, vagy látok egy oly felhőt mint amaz, melyet akkor észrevettem, és az átalakulás ép oly rögtöni mint tökéletes. Kiállok a júniusi napra, valamely rózsaszínű lóhérföldre, mely fölött váltakozó kétszínű apró lepkék röpködnek; és tiz éves vagyok s nem tudok többé semmit az életről. Kergetem a lepkéket s nem találok magamban más becsvágyat, mint utólérni őket, és ha ekkor valamely ócska fekete ruhába öltözködött ember haladna el mellettem, a nyárfák mögé bújnék, félvén tanítómtól és pensumaitól. Ma reggel finom, langyos eső esett, amely annyi derültséget, csendet és illatot szokott elárasztani a légben. Ma nagyon sok dolgom van. S lásd! én görcsösen ragaszkodtam a mai naphoz , az emlékezet karjaiba szorítva magával ragadott mint az ezeregy éj szikláját s nyolcz évvel vitt vissza; bezárkóztam s irok neked. Hagyjuk holnapra a komoly dolgokat; ma nagyon is tünékenyeknek tetszenek előttem- Mert hát ma van nyolcz éve, kedves Vatinelem, hogy a mibarátságunk kezdetét vette, mely addig iskolai pajtáskodásnál nem volt egyéb ; ma csak barátságunk az egyedül tényleges és komoly dolog rám nézve. E napon, korán reggel útra keltünk Lisieuxból, hogy fouseroni kastélyomat meglátogassuk. Még mindig tökéletesen emlékezem a vendéglő termére, melyben Lisieuxben az éjét töltöttük. Az utczára három lépcsőfokon kellett lemenni.Egyik négy hó előtt elhalt rokonom reám hagyta fousseroni földjét s mi elindultunk Párisból, hogy meglátogassuk. Emlékszel még, minő roppant fátyollal födtem be kalapomat e rokon tiszteletére akit sohase láttam ? Páristól Lisieuxig a legpompásabb terveket szőttük fousseroni földemre vonatkozólag. Még egészen fiatalok voltunk, én 20 éves és te alig 17. Ott voltunk töltendők a nyarakat, ottan vadászandók, és te ez eszmére elkezdtél dalolni egy vadászdalt. „A vadkan!“ mondád , és mi énekeltük a vadkan áriát; a vadkant követte az őz és ezt ismét mások. S megfeledkeztük terveinkről, hogy teljesen kimerítsük trombita zenerepertorieinkat. Te Fousserou úrnak neveztél engemet, ami az elfuladásig megnevettetett bennünket. „Nagyon szeretném tudni, nagyságos úr — mondád te — vájjon , vannak-e lőrések a te fousseroni kastélyodon ?“ És egy felvonóhíd, tevém én hozzá, és az élet s halál fölötti bíráskodás joga és egy galambduez. — Lelkemre, Róbert, mondád, helyesen fogsz cselekedni, ha nem idomitatod át modern alakban. — Így fogom hagyni a mint van, viszonzom, mint te, én is jövőbe rítenvén át a foglaló módról. Nem kívánok egyebet, csak legyen tágas rétje. — És egy kis folyó viz. — A viz a vidék élete. — A csalnak el lesz rothadva. — Másikat szeretünk. „Én nem feleltem, úgy találtam, hogy te nagyon is sok rai-t használsz fousseroni uradalmamra nézve. Lisieuxben nem mertünk tájékozásokat kérni Fousseronról s a vendéglőben, ahol háltunk, még azt sem mondottuk meg, merre vesszük utunkat. A városból a Párissal ellentétes oldalon mentünk ki s a legelső parasztot megkérdeztük: a bárgyú nem ismerte Fousseront. „Nem ide való ön talán ? — De bizony igen. — Nem régóta ? — Atyám itt született és halt meg“ Egy második ép oly kevéssé ismerte Fousseront. Egy harmadik és negyedik szintén nem volt bölcsebb. Végre egy vén asszony mondá hozzánk: „Vegyék eme felfelé vivő utat, menjenek egész a jobbraeső tanyáig és tudakozódjanak ottan tovább.“ Mi vígan folytattuk tovább utunkat. Egy pillanatra már azt hittük, hogy Fousseron talán nem is létezik. A vén asszony bizonyosakká tett bennünket. Napfeljöttekor finom langyos eső esett épen mint ma reggel. Csakhogy akkor május hóban voltunk. Láthatod, mennyire emlékezem mindenre : e visszaemlékezés kellemes érzéssel tölti el keblemet; az ezen reggelihez hasonló levegővel, az akkori ifjúságot, ábrándokat és eszméket leheltem magamba. E kedves sűrű eső a tavasz volt, mely a mennyből hullott alá; azután szép nap következett és sugarai alatt kinyíltak a fűben az apró fehér kikinicsek esőcsöppekkel rajtok, melyek játszi színekkel csillogtak mint opálok. A tegnap még bimbós almafák feltárták rózsaszínnel szegélyzett fehér virágaikat. Úgy tetszett, mintha mindez az esővel együtt az égből hullott volna alá; a természet menyekzői ruháját ölte magára. Lábaink alatt az ibolyák, fejünk fölött az almafák virágai, úgy tetszett mintha a lélek is virágoznék. Számtalan apró érzemények, apró boldogságok virágoztak szivünkben. Vidámak voltunk útközben mint a barázdabillegények, melyek a sövényen énekeltek, mint a méhek, melyek az almafákon döngicséltek, mint a gyíkok, melyek reszketésbe hozták a füvet. „Oh, Róbert, mondád, mily gazdag az ember, mennyire megajándékozta isten gyermekeit!“ Lásd, Vatinel, visszaemlékezvén szavaidra, a te hangodon mondom ki, hallom azokat, látlak tégedet; képzetem nem feled el egyetlen fűszálat; látom ismét a kék eget, amelyet foltonkint láttunk az almafák lombjain keresztül. Ki nem mondhatnám előtted, minő kifejezhetlen boldogság és örömérzet száll meg. Lásd: Vatinel, első éveink hasonlók a tékozló atyákhoz; kitagadják az utolsókat; de midőn ily erőt találok fel szivemben azoknak érezhetésére még ma is, felkiáltok, mikéntte akkor: „Oh, Vatinel, mily gazdag az ember és mennyire megajándékozta isten gyermekeit!“ Végre találtunk egy gyermeket, ki bennünket fousseroni uradalmamhoz vehessen. Útközben megkísérlettük beszéltetni anélkül azonban, hogy nagyon közvetlen kérdéseket intéztünk volna hozzá fekvőségeim fontosságát illetőleg. „Ismered te Fousseront? — „Elhiszem ám, minden isten áldott nap oda hajtom legelni a kertbe kecskéimet. — Hogyan, legelni a kertbe kecskéidet! és hogyan jutsz be? — Hát a sövényen; olyan rést csináltam rajta, hogy egy ember bemehet.— Rést az én sövényemben! szólok hozzád halkan. — Menj, mondád te, már megszállva érzed magad a vagyon daemona által, s nem lehet beszívni Normandia legét anélkül, hogy meg ne szállja az embert a pörlekedés ragálya?“ Én nem találtam, ma megvallhatom neked, helyén valónak tréfálkozásodat ily fontos dolog fölött. „És mit mond az őr? kérdem a gyermektől. — Az őr? — Igen, az őr. Mit mond neked, midőn a kerítésen átbújsz ? — Hát van ott valami őr? — Épen azt kérdezem. — Tudo, de én bizony sohasem láttam olyasmit. — És mit mivelsz te, míg kecskéid legelnek? — Eh! hát füvet vágok és halászok a patakban “ E kis bitorló oly gyűlöletessé kezdett válni előttem, mint ama másik normand, Vilmos, lehetett az angolok előtt ezelőtt nyolcz századdal. Mindazáltal ezen „patak“ szó említése azt eredményezte, hogy te és én elégedett mosolyt váltottunk. „Ott leszünk-e mindjárt ? — Ehinni! itt van a sövényrés, bújjanak át, igya! — Köszönöm, fogd fáradságodért; menj. — Hogy te ne, biz én nem megyek; kecskéim oda ben legelnek. — Hogyan kecskéid?“ Közel voltam hozzá, hogy kifakadjak; te átbújtál a kerítésen s mi egy füves és almafákkal benőtt udvaron állottunk. — Hol van a kastély? — A kastély? — Apnak ott kell lenni, egyéb legalább nincsen.“ És a kis paraszt négy falat mutatott nekünk fölöttök egy fél tetővel. „Hogyan, hát nincs itt ház? — Hátszen a hol van ii, a ház. — De a föld többi részén? — Hátszen láthatja, a földet; az uradalom ott a tüskekeritésnél végződik, mig a patak Meglon Péteré, aki pert akar inditani. — Hát ez Fousseron? — Én nem ismerek mást.“ Mi e csapás által egészen elnémulva egymásra néztünk s aztán hangosan fel felkaczagtunk. Te meghajoltál és elkezdetted dalolni. Az egész falu Apraja, nagyja, Fousseron urának Hódolatát hozza. „Nesze, mondám a gyermeknek, ez neked, és menj, másutt legeltetni. — Köszönöm ténsur.“ És eltávozott. „Fousseron úr, mondád, engedje meg leghűbb jobbágyának kifejezni hűbéresi hódolatát.“ A kaczagás ismét megkezdődött: elkezdtük vizsgálni uradalmamat. A háznak épen egy és fél szobája volt, a falak zöldek voltak a mohtól, az den napra egy guineát hajtana. A kép alig szélesebb egy lábnál s hosszabb kettőnél, de az ily kis téren félkörben álló 35 személy különböző alakja s történeti hasonlatossága mint ugyanannyi arckép becsével bir. A rajz mint a jó arcképeknél rendesen erős, azon kívül részletes és gondos, a kép megőrizve is jól van. Raphael Madonnája, melyet Ripalda hg. el akarna adni s 40 ezerről 25 ezer fontra szállított le, még mindig itt van és nincs hajlandóság a kormányban megvenni azt. U. G. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 31-éi. Elnök: Somssich Pál. Pest város az állami adók és illetékek beszedését Pest városában a magyar kormány kezelése alá helyeztetni, — ennek foganatosításáig pedig az államkincstárnak az adó és illeték behajtási költségekhez arányos hozzájárulását kéri.— A kérvényi bizottsághoz utasittatik. Zeyk József hat heti szabadságidőt kér. — Megadatik. Lónyay Menyhért gr. miniszterelnök a febr. hó 2-án az akadémia dísztermében 11 órakor tartandó br. Eötvös József gyász-ünnepélyre valamint az egyetemi templomban febr. 1-én d. e. 10 órakor lelki üdvéért tartandó gyász-isteni tiszteletre a képv. ház összes tagjait meghívja. Fabricius Károly Segesvár sz. k. város képviselő testületének kérvényét nyújtja be, melyben az 1853. évi juli 12-én kelt miniszteriális rendelet eltörlése, általános vámkötelezettség kimondása iránt esedezik. — A kérvényi bizottsághoz utasitatik. Stoll Károly Körmöcz sz. kir. bányaváros kérvényét nyújtja be az iránt, hogy Selmecz és Bélabánya feliratát, melyben a bánya szolgalommal terhelt erdőségek kezelésének, a bányászati igazgatóságtól tett különválasztásából a fém beváltására és a bányaiparra támadt sérelmek orvosoltatását kéri. Pavlovics István benyújtja egy újvidéki lakos kérvényét a 48-ik évből származó 450 ftról szóló 5 darab magyarországi kamatos utalványainak folyóvá tétele iránt. — A kérvényi bizottsághoz utasittatik. Következik a napirenden levő tárgy a közp. bizottság jelentése. Széll Kálmán a közp. bizottság előadója benyújtja a bizottság jelentését az 1872-ki költségvetésről. — A holnapi ülésre napirendre tűzetik. Holnap az Eötvös József b. emlékére 10 órakor tartandó gyász isteni tisztelet miatt az ülés i. e. 11 órakor kezdődik. Az 1 órakor kezdődött ülés ezzel 1 óra 25 perczkor véget ért. Külföldi szemle, Pest, jan. 31 Az ultramontanismus elleni harcz egész Németországban nagyobb terjedelmet ölt. Karlsruhéból jelentik, hogy ott az ó-katholikusok közelebb igen látogatott gyűlést tartottak, melyen elhatároztatott egész Bádenban szervezni a harczot a elérikális törekvésekkel szemben. Egyúttal a gyűlés határozatilag föl fogja szólítani a kamrát, hogy foglaljon el határozottabb állást az egyházi mozgalommal szemben, s hogy hajlandó e megóvni az alkotmányt s a törvényeket a clerikális túlkapások elől. A római német követségre vonatkoz 1- írlorep rullAn+f»tAa ki)“ ZOnek. Qrur a. * ^ __ugyanis j. A u il •kirchen bajor követ vitte a német ügyeket. Tauffkirchen elutazása után pedig Derenthal követségi tanácsos vette át az ügyek vezetését. Gróf Armin, mint a távirda jelenti, most már átadta visszahívó iratait a pápának. Arról, hogy ki lesz utóda, most még semmi sem hallatszik. Némely lapok olyan híreket közöltek utóbb, mintha porosz-orosz részről közös kezdeményezés történt volna az Internationale üldözésére. Egy angol lap most már azzal a kacsával áll elő, hogy a német császárt aggodalomba ejtette a munkásmozgalom terjedése Németországban. Az orosz czár osztja e sejtelmeket, s ha még Anglia is csatlakoznék az Internationale üldöztetésére, akkor valamennyi európai hatalmasságnak követni kellene e példát. Az „Internationale“ mindenesetre örülhet, hogy ez csak koholmány elejétől végéig. Würtemberg elhatározta, hogy ezentúl nem fog külön képviselőt tartani Párisban. E hir annyiban figyelemreméltó, mennyiben közelebb az hallatszott, hogy a würtembergi partikularisták minden áron fen akarják tartani a követségi állomást. Francziaországban meglehetős zajt ütött a hír, hogy az orleanisták és Chambord gróf között fusio van alakulóban. Beszéltek róla, hogy a párisi gróf már elutazott Chambord gróf meglátogatására, sat. Mindezen koholmányokat leálcrázza most Chambord gróf, illetőleg V. Henrik, legújabb manifestuma, melyben e praetendens azt mondja, hogy ő Francziaország törvényes királyának tekinti magát és föntartja minden igényeit. Chambord gróf kinyilatkoztatja, hogy kész minden áldozatra Francziaország boldogítása érdekében, azonban az ifjabb Bourbon-ággal való egyezkedést mereven visszautasítja, mert „a forradalommal nem akar paktálni.“ A párisi capitulatió évfordulójának a legtöbb párisi lap vezérczikket szentel. A vélemények természetesen a pártszempont szerint igen változók. A „Republique frangaise“ dicséri a nemzetőrök hősiességét a január 19-ki ütközetben, a „Moniteur Universel“ ellenben piszkolja a szept. 4-ki kormányférfiakat, és őket teszi felelőssé az ország minden szerencsétlenségéért. Versaillesből a délutáni postával következő híreket veszszük : A nemzetgyűlés tegnap elfogadta a kereskedelmi tengerészeti törvényt 422 szavazattal 239 ellenében. Ma kezdődött a vita az Angolországgal való kereskedelmi szerződés felmondása ügyében. A szerződés felmondása, illetőleg az erre vonatkozó törvényjavaslat elfogadása valószínű. A franczia kormány valószínűleg nem fogja a hadsereg újjászervezésére vonatkozó törvényjavaslatot előterjeszteni, amint az eredetileg kidolgoztatott hanem elfogadja majd némi módosítással a bizottság által kidolgozott tervezetet. A nemzetgyűlés költségvetési bizottsága elfogadta amaz indítványt, hogy 4 ezer millió frank erejéig törlesztendő díjkölcsön bocsáttassák ki. Az angol parlament új ülésszaka jövő kedden fog megnyílni. Eddig nem hallatszik még semmi a trónbeszéd tartalmáról. ■— O'D o n o ghue ir képviselőt felszólították választói, hogy mondjon le képviselői mandátumáról, miután nem szavazott az ír különparlament érdekében. Louis Blanc a korsikai választókhoz. Louis Blanc, párisi radikális képviselő Roucher manifestuma ellenében ezen kiáltványt intézi a korsikai választókhoz: Kedves polgártársaim ! Egy ember, aki épen nem közéletek való, egy ember, akit ti csupán szerencsétlenségeink által támadt hírnév után ismertek és a ki egy disponibilis fejedelem számára gyűjtvén szavazatokat, nem mert fellépni a continentalis Francziaország egyik departementjában sem: ez ember ösztönöz titeket, hogy az ő bálványában saját bálványatokat üdvözöljétek. Azt hitte talán, hogy a francziák közös, egyedül nektek van égető szükségtek egy urra ? Nem tudván, mennyi erélyes s büszke lélek él közöttetek, elfeledve, mennyi szavazatot adtatok egykor a köztársaságnak, azt hitte, hogy Corsika, a harczi büszkeség eme klassikus földje, örökre és lelkestől testestől hűbérese annak, aki lerakatta a fegyvert egy 120,000 főnyi hadsereggel, átadta kardját s elvesztvén Francziaországot tovább folytatta életét ? Az ily ember jelöltsége a ti hazátokban valóságos sértés és ami sértő van benne, a jelölt manifestuma ritkított sorokban hozza. Roucher azt követeli tőletek, hogy fejezzetek ki nyíltan és határozottan „vallásos ragaszkodásokat“ egy dynastia iránt, mintha a vallásos ragaszkodás valamely család iránt megegyeztethető lenne a haza iránti vallásos érzülettel. Azt kéri továbbá tőletek, hogy ne lássatok mást, mint „megvetendő lázadást“ a szept. 4-ki nemzeti mozgalomban, mintha szeptember 4-ke nem a sedani katastrópha által okozott felháborodtá dolgosiíteni, ellenállhatalan, hasznló kiférp Trilan Azt kívánja, hogy „rehabilitáljátok az áldozatokat.“ Mintha ezen „áldozatok“ nem épen még eddig büntetlen okozói lennének egy erőszakkal kezdett és esztelenséggel befejezett drámának, mintha az igazi áldozatok nem épen azon ezerekre menő szerencsétlenek volnának, kiket a decz. 2-ki hős és bűntársai vezekelni Cayennebe küldtek ! Mintha az igazi áldozatok nem azoknak atyjai, anyjai, fivérei, nővérei és gyermekei volnának, kik ama hallatlanul esztelen és páratlanul véres kalandban vesztek el! Mintha a nagy áldozat nem maga Francziaország, — a legyőzött, megalázott, tönkretett, szétszaggatott Francziaország lenne oly háború következtében, mely kizárólag a császárság érdekében terveztetett az által bedaráltatott s az által indíttatott meg. A vereségek szánalomra méltó hosszú sora, a történelemben páratlan kapitulatiók, két tartomány elvesztése, öt milliárd hadisarca : ezek lőnek eredményei azon bölcseségnek, a melylyel mindenről előre gondoskodott és mindent előkészített a császárság. És ki tett legtöbbet arra, hogy bennünket ez örvény felé taszítson, mondván : „A diadal órája közelget.“ és aztán: „Hála az öngondoskodásának, felség, Francziaország készen áll!“ Ti ismeritek őt, polgártársaim, ismeritek e szavak hangoztatóját. Ugyanaz az, ki a ti szavazatotoktól várja az események által annyira igazolt jóslatainak és szerencsétlenségeink által teljesen megerősített állításainak jutalmát! Fel tehát f éleszszék és bátorítsák fel a Roucher által kért szavazatok a sóvárgó hiú „reményeket“, hadd növekedjék még inkább egyenetlenségünk, hadd jöjjenek még nagyobb ellentétbe egymással az érdekek, hadd halasztassék még továbbra a munka rendes megkezdése, hadd nyíljék még inkább szét az előttünk tátongó örvény , hogy Rouher ur a szószék magaslatáról visszakövetelhesse ura számára a hatalmat s igy csordultig tölthesse a méregkelyhet, a melyet velünk megizleltetett, hogy remélhesse Rouher ur, miszerint még egy ízben egy embert fog látni egy nemzet helyén, bármennyibe került légyen is nekünk eme lealázó substitutió. Nem, az utókor soha nem fogja hinni, hogy ily vakmerőségre vetemedhetett azon ember, akinek még arra sem volt joga, miszerint feledést reméljen. És mostan, nem fogom nektek mondani, kedves polgártársaim, hogy amidőn Roucherre szavaztok, a császárság helyreállítását mondjátok ki. Nem, bizonyára. Mindenek előtt, Francziaország még nem vesztette el józan eszét. Továbbá, ha feltámadhatnának is a halottak, a császárság fel nem támadhatna, oly terhesen nehezül reá ama romok súlya, amelyek alatt el van temetve. De igenis azt mondom nektek, hogy ha Savelli Pálra (republicanus jelölt) szavaztok, a köztársasági és megboszult, a független szellemeknek s a hűsziveknek visszaadott Francziaországra fogtok szavazni. Louis Blanc, Mazzini és Garibaldi. Mazzini hosszas betegségéből felgyógyulván, eme több tekintetben érdekes levelet intézte a „Gazetta di Milano“ szerkesztőjéhez. „Kedves barátom, mondjon köszönetet mindenekelőtt azoknak, kik betegségem miatt aggódtak; lassanként már csak jobban leszek. Ami a fontos kérdéseket illeti, az írás nehezemre esik, de ime elmondom röviden, amit gondolok. A vallási kérdést illetőleg: senki sem kötelezheti magát arra, hogy e fölött hallgasson anélkül, hogy önnön meggyőződését meg ne tagadja, s hogy másoktól türelmetlenséget ne követeljen. Az apostoli hivatal lényege abban áll, hogy a cselekvéssel szemben hallgatni tud, de előbb nem. Minden az eljárási módtól függ, amely javulhat. Ne tartsák önök a mi vallásos meggyőződésünket sem nevetségesnek, sem babonásnak, és mi az önökét bölcsészetileg, sajnálkozással ugyan, de mérséklettel fogjuk tekinteni. Mutassuk magunkat minden egyébben egyebnek; azt senki sem fogja mondani, hogy ez egység lehetetlen. A politikai kérdést illetőleg mi nemzeti republicánus mozgalmat akarunk .... Európa és az emberiség jóléte érdekében. Becsületesen republikánus mozgalom pedig nem is gondolható, ha magába nem foglalja a munkásosztályok felszabadítását, a termelők jogos részeltetését a termény eredményében és a díjazott munkának lassankénti helyettesítését a társulás által. Ezek fölött egyetértésben kell magunkat tudnunk avagy hinnünk. A mozgalom megindításának súlypontját, amely mozgalomnak közvetlen fejlődésében szintén nemzetinek kell lenni,—azonban nem lehet és nem szabad a külföldre helyeznünk. Gyakorlatilag szólva az „Internationale“ csak puszta szó s egyéb semmi; ugyanaz, a melyet mi kimondottunk, a midőn egyetemes köztársaságról beszéltünk. Mint hatalom, az Intprnfljlnnfllfl sftmmi ips Annnstroppl npm Kiren a Párisban fennforgott körülmények bárhol is előjöhetnek, kész legott a forradalom, a párisi körülményeket azonban nem az internationalisták idéztek elő és ezt másutt sem fognák tehetni. Az Internazionale sem harcrosokat sem pénzt nem nyújthat számunkra, a helyett nyakunkra hozza a rémuralmat, nyakunkra hozza egy egész közép, bár nagyrészben minden esetre lágymeleg, de Olaszországban mégis éltető elemet képező osztály ellenséges érzületét. Miért választanák tehát ezen zászlót ? Miért szereznénk ellenségeket a haszonnak legcsekélyebb árnyéka nélkül? És miért ragadnánk fel oly zászlót, amely tagadhatlan tévelygéseket és erkölcstelenségeket takar? Elégedjünk meg azzal, hogy republikánus, kiindulási pontjában nemzeti és végczéljában európai pártot képezünk. Kérdezzék önök Garibaldit: Honnan jő a dualizmus ? Én Garibaldit sohasem támadtam meg, megtámadásait nem viszonoztam, sőt e pillanatban is kész vagyok vele bármily szerződésre lépni. E szerződés, ezen egyezség azonban csak egy programm alapján történhet, és ezen programm egyedül csak republikánus lehet, Garibaldi pedig sohasem vallott nyíltan magáénak ily programmot. Garibaldi nem szorult rá, hogy ha nem tetszik neki, velem vagy másokkal kezet szorítson. De Garibaldinak mégis így kell szólania az olaszokhoz:» Húsz napig avagy húsz évig nem fogtok másban üdvöt találni, mint a . . .“ így tudni fogja az ország, hogy mi mindketten együtt tartunk. Az alkalom önkényt fog ily lépésre kínálkozni. Készítsük elő magunkat, hogy azt megragadhassuk, mégpedig egyesített gyakorlati tevékenységgel. Ami a cselekvés megosztását Garibaldival illeti, ha egyszer meglesz az alkalom a kölcsönös egyetértésre néhány nap elegendő lesz. , Eszközöljék ki ezt tőle! És szűnjenek meg magukat az „Internationale“ kiegészítő részének nevezni. Bánjunk bölcsészekhez illő tisztelettel a vallási kérdéssel, s így minden egyenetlenség rövid időn megszűnik. Nagy erőfeszítésembe kerül az írás. Igyekezzék ön megérteni szavaimat és közölje azokat barátaival. Az öné. Lugano, 1872. jan. 10. Mazzini József. A párisi lapokból. — Jan. 29. — Versaillesi képviselői körökben nehány nap óta különféle alkotmányterv fölött élénk vita folyik, melyeknek czélja lenne megakadályozni az oly kicsisek ismétlődését, a minőnek f. hó 20-án tanúi voltunk. — A ház folyosóin több név is hangoztatott, Lefevre-Portalis pedig legközelebb eme javaslattal lépett fel: 1) A nemzetgyűlés titkos zavazás útján egy köztársasági alelnököt ,választ; 2) az elnök akadályoztatása, vagy az elnöki szék megszedése esetében ideiglenesen az alelnök gyakorolja az elnöki hatalmat.“ E javaslat közöltetni fog a különböző parlamenti reuniókkal, mielőtt a ház asztalára tétetnék le. Mindenek előtt kikéretett azonban Thiers véleménye : a köztársaság elnöke határozottan ellene van a tervnek s azt époly inopportunusnak mint politikátlannak tartja. Lemondás esetében az elnök ugyanis mindaddig megtartja különben is állomását, míg a nemzetgyűlés utódjáról véglegesen nem gondoskodik, minden más esetben pedig a kormánytanács alelnöke viszi ideiglenesen az elnöki teendőket. A nemzetgyűlés balközép pártja tegnap összegyűlvén elnökségét egészen újan szervezte s elnökké Bertauldot, alelnökké Christophlet és Chadois ezredest választotta. E kinevezések figyelmet érdemlő kiváló fontossággal bírnak, mert az előbbi elnökség élén Desseillignyvel nagyon is a jobbközép felé hajlott s igy a jelen elnökség megválasztásával a balközép többsége oda czélzott, hogy újabban is bebizonyítsa azon szilárd és rendithetlen elhatározását, miszerint közre fog működni a köztársaság megszilárdítására, melyet úgy tekint, mint a jövőben egyedül lehetséges kormányformát Francziaországban. A keresk.szerződést vizsgáló bizottság mai ülésében a következő tvjavaslatot fogadta el: 1) A kormány felhatalmaztatik, hogy a kereskedelmi szerződést alkalmas időben felmondja ; 2) a kölcsönösen megállapított tarifák érvényesek mindaddig, mig az újabb tarifák meg nem állapíttatnak. Az első szakasznál azonban azon módosítás történt, hogy az „alkalmas időben“ kifejezés helyett „1872. febr. 4-ke előtt“ szavak léteznek. A második szakasz változatlanul elfogadtatott. A választási törvénynyel foglalkozó bizottság elvetette mai ülésében Vingtain azon indítványát, mely szerint kettős kamara lenne felállítandó. Ezután a bizottság felfüggesztette üléseit mindaddig, míg Rolland és Jozon második javaslata hozzá át nem létezik, a - «leírási minsimum újabb momentumaiként sorolhatjuk fel, miszerint Chateau- Thierryben a törvényszék és az ügyvédi testület 1500 frankot írt alá, az ottani Lafontaine kör pedig perselyt állított fel, melybe a tagok adakozásaikat letehetik. A charlevillei (Ardennes) kollégium tanulói felhívást intéztek Francziaország összes tanuló ifjúságához s ők maguk 3013 frankot gyűjtöttek maguk közt. — Rocroi lakói egy számtalan aláírással ellátott feliratot intéztek a kormányhoz, melyben kérik, hogy ő maga vegye kezébe a kezdeményezést az aláírások körül. — Gironde departementben a skót és a Candour czímű két szabadkőműves páholy egyenként 100 frankot írt alá. — A nancyi lyceum növendékei eme felhívást szándékoznak a franczia tanuló ifjúsághoz intézni: Barátunk ! Hazafiságtokra hivatkozunk a németek által még megszállva tartott területek felszabadítása végett. Elsassi testvéreink, kik oly hevesen kiragadtattak hazájokból, példát adtak ebben nekünk ; ők nem akartak bennünket megfosztani segéd forrásaiktól és hazafiságuktól; ne maradjunk mi se hátra, és várva, mig eljő a nap, a midőn személyesen elmehetünk megköszönni nekik odaadásukat, utánozzuk nemes önzetlenségöket. — Nyissunk aláirást minden franczia lyceumban, és azon öntudat, hogy hasznára voltunk a hazának sokkal dicsteljesebb jutalom leen, reánk nézve semhogy el ne felednék a hozandó csekély áldo