Ellenőr, 1874. június (6. évfolyam, 149-176. szám)
1874-06-03 / 151. szám
tagját és a jegyzőt, s ennélfogva mindkettőnek jelentése szükséges leszen. b) A házasságkötési, születési s halálozási bejegyzéseket tartalmazó anyakönyveket a községi jegyző vezesse saját felelősségére. c) A hol kivételesenkülönösen alkalmas jegyzőnek helyben vagy kellő közelségben nem léte miatt) átmeneti intézkedések szükségesek, ezek megtételére a kormány hatalmaztassék fel a törvényben. d) A házasságkötésekért és az anyakönyvi bejegyzésekért, valamint az egyházi szertartás eszközölhetése érdekéből szükséges első kiadványért díj a felek által ne fizettessék. Későbbi kiadványokért mérsékelt díj szedhető. e) A községi elöljáróságot, illetőleg a jegyzőt úgy a házasságkötésnél követendő szabályszerű eljárásban, valamint az anyakönyv pontos vezetésében első fokon a közvetlenül felettük álló közigazgatási tisztviselőnek kelljen ellenőriznie, kinek e czélból kötelességévé teendő, hogy az anyakönyveket évnegyedenként a helyszínen vizsgálja meg. Ugyancsak részint az ellenőrzésért, részint a biztosság érdekéből, az anyakönyvek két példányban vezetendők s egyik példány évenként beszolgáltatandó a törvényhatóság levéltárába. Végre az albizottság félreértések elhárítására és sokaknak megnyugtatására a törvényben is óhajtaná kifejeztetni, hogy a polgári hatóság előtt törvény szerint megkötött házasságot polgári következményeire nézve mindenki köteles érvényesnek elismerni; és hogy míg egyfelől egy egyház sem adhat össze olyanokat, kik a polgári előzetes házasságkötést nem igazolják, addig másfelől egyik egyház sem kötelezhető arra, hogy saját szertartása szerint összeadjon olyanokat, kik szabályai és hitelvei szerint nem kelhetnének össze. Ezzel a törvényben is kifejeztetnék az, hogy a polgári házasság behozatalával nem fog sértetni az egyházak szabadsága és hivetkire még azok házasságkötését illetőleg is gyakorolható erkölcsi befolyása. Budapest, május 29-ikén 1874. Molnár Aladár s. k. az albizottság jegyzője. Az összeférhetlenség tárgyában kiküldött bizottság jelentése a képviselőházhoz. Méltóztatott a t. képviselőház, múlt 1873. évi 2467. és 2539. szám alatt kelt határozatával, ezen bizottságot megbízni, hogy „dolgozzon ki egy javaslatot, mely szabatosan állapítsa meg, mennyiben lehetnek a képviselőház tagjai azok, akik az állam szolgálatában állanak, vagy valamely magánvállalatnál mint igazgatótanácsosok, igazgató vagy bármely más minőségben közvetlenül érdekelnék. A bizottság eljárt megbízatásában, és a képviselőházban többször kifejezett azon nézetnél fogva, hogy az összeférhetlenség kérdése a maga teljességében tüzetesen megoldandó, a határozatban érintett javaslat helyett kimerítő, a kérdés részleteit tüzetesen szabályozó törvényjavaslatot dolgozott ki, mit •/• alatt ezennel tiszteletteljesen bemutat. Az összeférhetlenség kérdésének megoldását a képviselőház függetlensége és a közszolgálat érdekei egyaránt követelvén a törvényjavaslat kidolgozásának s az abba felvett cataegoriák megállapításánál két szempont volt a bizottságra nézve irányadó: t. i. 1. hogy a képviselő szemben a végrehajtó hatalommal független legyen ; 2. hogy a képviselőt törvényhozói tisztének pontos teljesítésében a közszolgálatból folyó kötelességek, viszont a tisztviselőt és hivatalnokot a közszolgálat plusop ellátásában a képviselői kötelességek ne gátolják. A bizottság elismeri, hogy a függetlenség nem fekszik a helyzetben, nem fekszik az állásban, hanem fekszik az önbecsészetben, az egyéni jellemszilárdságban, és ebből folyólag nem vonja kétségbe a bizottság, hogy a kormánynyal közvetlen vagy közvetett viszonyban álló képviselő az adott viszonyok között híven teljesítheti törvényhozói kötelességét, de visszásnak, meg nem engedhetnek, s amennyiben fennáll, megszüntetendőnek tartja azon kényszerhelyzetet, mely a kormánynyal viszonyban álló képviselőre nézve mindannyiszor előáll, valahányszor kettős minőségéből folyó kötelességei között választania kell. Ha e kettős, néha ellentétes kötelesség esetleg össze nem egyeztethető, az egyik kötelesség a másiknak, vagy az önérdeknek esik áldozatul. A ház tekintélye, erkölcsi hitele követeli, hogy gondosan eltávolíttassák mindenok, minden ürügy azon feltevésre, hogy a ház tárgyalásainál, a szavazatok számarányait megzavaró mérvben, esetleg az önérdek, vagy valamely jogosulatlan befolyás is érvényesülhet. Nem kevesebb figyelmet érdemel a másik szempont, a törvényhozói állásból és a közszolgálatból folyó kötelességek pontos teljesítésének szempontja. Hazánk jelen viszonyai között a képviselői állás egymaga is teljesen igénybe veszi a képviselő összes szellemi erejét, s azon képviselő, aki közszolgálatban áll, csak kivételesen lehet azon kedvező helyzetben, hogy kettős kötelességének teljesen megfelelhessen; pedig a mulasztás itt és ott, mindig a közügyek rovására esik, s viszonyaink között, melyek a közigazgatás folytonosságát és pontos vezetését követelik, egy vagy más alakban kisebb vagy nagyobb mérvben, de mindig megboszulja magát. Ezen vezérelvek alapján a bizottság jónak látta fölállítani a törvényjavaslat 1. §-ában azon általános szabályt, hogy az országos képviselő nem viselhet olyan hivatalt, nem foglalhat el olyan állást, mely a korona kijelölésétől (például a főpolgármesteri állás a fővárosban), vagy a korona, a kormány és a kormányközegek kinevezésétől függ és fizetéssel vagy díjjal jár. A bizottság azonban ez általános szabályt ridegen alkalmazhatnak nem tartja s javaslatba hoz bizonyos cathegoriákat, amelyek egy vagy más szempontból az átalános szabály alól kiveendők lennének A bizottság nézete szerint a képviselői megbízással összeférő állást foglalnak el a miniszterek. A Parlamentarismus természete, a miniszteri állás méltósága, s a hagyomány ereje egyaránt követeli, hogy a miniszterek a képviselőházban ne csak üléssel, ne csak felszólalási joggal, de szavazattal is bírjanak. Nem is említve azon szoros kapcsot, mely a parlamentáris kormányzati rendszer mellett a képviselőház és a kormány között szükségképen fen áll, sem azon közvetítő szerepet, melyet a kormánytól, szemben a koronával, ezen rendszer megkíván , a bizottság csak azon gyakorlati nehézségeket emeli ki, amelyek a kizárás folytán múlhatlanul bekövetkeznének. Ha t. i. a miniszteri állás a képviselői állással összeférhetlennek jelentetnék ki, a lelépett miniszter mindaddig, míg valamely esetleg megürült helyre meg nem választatnék, nem lenne azon helyzetben, hogy magát és viselt dolgait, a parlamentben védhesse, habár azt a közérdek, a pártállás vagy az egyéni becsület igényelné is; miniszterválság esetén pedig azon párt, amelyhez a lelépő öszminisztérium tartozott, épen azon kiváló erők támogatásától fosztatnék meg, amelyek az új kormány ellenőrzésére vagy a többség által elejtett politikai irány védelmére leginkább hivatják. Összeférő állást foglalnak el a bizottság nézete szerint: az államtitkárok. A parlamenti kormányzat természetéből folyik, hogy az államtitkárnak mindig azon polititikai irányt kell követnie az állami közigazgatás vezetésében, amelyet a szakminiszter magáénak vall. Az öröklött és az új miniszterrel ellentétes irányban haladó államtitkár könnyen meghiúsíthatná, a vezetése alatt álló fegyelmezett gépezettel, az ügyek hagyományos ellátásában még nem eléggé jártas miniszter törekvéseit. E szempontná fogva az államtitkár, s esetleg a helyettes államtitkár egyszerű hivatalnoknak nem tekinthetvén, azon kiváló politikai állásnál fogva, melyet általában és szemben a tárca miniszterrel elfoglal,részesíteni kívánja a bizottság az államtitkárokat és helyetteseit is a minisztereknek biztosított azon előnyben, hogy képviselők lehessenek. A képviselőház függetlenségének szempontjából czélszerű a hivatalnok-képviselők nagy számát korlátozni, de nem válnék hasznára a törvényhozásnak, ha kizáratnának abból mindazon egyének, akik a központi igazgatás, az állami administrate igényeivel leginkább ismeretesek. Összeférő állást foglalnak el a bizottság nézete szerint a budapesti országos intézetek (múzeum, színház, képtár, zenede stb.) igazgatói; a fővárosi közmunkatanács elnöke, vagy alelnöke s kinevezett tagjai; a közoktatási és egészségügyi tanács tagjai; a budapesti egyetem és műegyetem tanárai. Ez intézetek tagjai nem állanak a kormánynyal közvetlen és folytonos érintkezésben, nem állanak annak diskretionális hatalma alatt, s a reájuk váró feladat természeténél fogva azon kedvező helyzetben vannak, hogy helyes beosztás mellett kettős kötelességüket pontosan teljesíthetik. A bizottság úgy vélekedik, hogy a képviselőház nem örömest nélkülözné azon szellemi erőt, mely ez intézetek tagjaiban esetleg rendelkezésére állhat. E szempontból a bizottság a felállított vezérelvek sérelme nélkül megengedhetőnek, sőt kívánatosnak tartja, hogy a felsorolt intézetek tagjai, ha a közbizalom feléjük fordul, a képviselőháznak jövőre is tagjai lehessenek. Összeférő állást foglalnak el a bizottság nézete szerint: a biztosok, kiküldöttek, amennyiben a kormánytól nyert megbízás ideiglenes jellegű, rendszeres fizetéssel összekötve nincs, s egy évnél hosszabb időre nem terjed. A bizottság azt hiszi, hogy nem lenne tanácsos olyan helyzetbe juttatni az ország kormányát, hogy akkor, amikor az állam érdeke kivételes intézkedést követel, épen azon honpolgárok közbenjárását nélkülözze, akik befolyásuknál és kimagasló állásuknál fogva a feladat teljesítésére talán leginkább alkalmasak. A megbízás ideiglenes és kivételes természetes azon körülmény, hogy fizetéssel összekötve nincs, kizárja azon feltevést, hogy a megbízott képviselő magát a kormány különös lekötelezettjének tekinthesse. A bizottság a felállított vezérelvek szempontjából kizárandónak tartja a képviselőházból: a véderőnek (hadsereg, haditengerészet, honvédség) tényleges szolgálatban álló tagjait. A véderő tényleges szolgálatban álló tagjai azon feladatnál fogva, melyet teljesíteniök kell és azon fegyelemnél fogva, mely alatt állanak, a képviselői kötelesség teljesítésére minősítve nincsenek. Kizárandóknak tartja a bizottság, az állami, s a kormány kezelése alatt álló alapítványi javak, javadalmak, jövedékek bérlőit. A bérlői viszony természete hozza magával, hogy a kormány a bérlő irányában, a szerződés korlátai között, vagy túl azokon, elnézést vagy kedvezést tanúsíthat. E körülmény nem zavarja meg a szilárd jellemet, de függővé teszi, esetleg megtántoríthatja azon képviselőt, aki székét azon hitben foglalta el, hogy törvényhozói kötelességének és saját anyagi érdekeinek egyaránt hű szolgája lehet. A bizottság az általános szabály alól csak a kisebb bérlőket veszi ki. Ezekre nézve a bérlet csekélysége miatt az esetleges elnézés vagy kedvezés vagy épen nem, vagy csak jelentéktelen mérvben érvényesülhet. Kizárandóknak tartja a bizottság a kormánynyal szerződési viszonyban álló vállalkozókat, amennyiben a vállalat esetleges nyereséggel vagy veszteséggel van összekötve. A bizottság a vállalkozók kizárásánál ugyanazon szempontból indult ki, amelyet a bérlőknél röviden jelzett. A vállalat, mely esetleges nyereséggel vagy veszteséggel van összekötve, rendszerint utólagos elszámolással jár, vagy kölcsönös beszámítástól függ, ezenfelül — és erre helyezi a bizottság a legfőbb súlyt — a kormány az elvállalt kötelezettség teljesítésénél itt is, mint amott, elnézést, kedvezést, vagy túlszigort tanúsíthat. A bizottság czélzatosan választotta a „vállalkozó vállalati műkifejezést. E kifejezések fogalmát megállapította már az üzletvilág, a gyakorlati élet; nem fogja jóhiszemmel senki a törvény megszorító intézkedését a megállapított fogalom ellenére az adásvevés egyes eseteire alkalmazni, vállalkozóknak tekintvén a termesztőt, ha kész termesztményét, a gyárost, kereskedőt, ha kész áruit a kormánynak vagy közegeinek eladja, az iparost, ha megrendelésre egy bizonyos munkát egy bizonyos árért egy bizonyos idő alatt teljesít, vagy kész iparczikket elad; a honpolgárt, ha a kormánytól szabad kézből vagy közárverésen ingó vagy ingatlanvagyont vesz, vagy az államnak elad ; kizárni mindezeket csupán azért, mert a kormánynyal széles értelemben vett szerződési viszonyba jutottak, annyit tenne, mint megbénítani a közforgalmat, vagy szükség nélkül apasztani azon egészséges elemeket, amelyekből a képviselőház koronként erőt merít. A vállalatot megelőzőleg, vagy attól függetlenül alakult és bejegyzett társulatok, intézetek részvényeseit, s a királyi értékkel (pretium regale) terhelt postaállomások birtokosait nem tekinti a bizottság kizáróan vállakozóknak. Az ilyen részvényes tudtán kívül vonatik be a vállalatba, a nyereségben vagy veszteségben csak közvetve, csak részvénye arányában s a vállalattól függetlenül megalkotott alapszabályok értelmében van érdekelve s a kormánynyal összeköttetésben nem áll; a postaállomások birtokosai, mind a mellett, hogy a postaüzemre nézve a kormánynyal szerződési viszonyban állanak, a dolog természeténél fogva nem lehet olyan vállalkozóknak tekinteni, akikre a kormány jogosulatlan nyomást gyakorolhat. Ezen birtokosok a postaállomásnak feltételes tulajdonosai s a postaszolgálat igényeinek közvetve, t. i. kiadók által is eleget tehetnek. Kizárandónak tartja a bizottság a kormánynyal szerződés alapján állandó vagy tartós üzleti viszonyban álló pénzintézetek, vagy a kormánynyal olyan vállalatra nézve, mely esetleges nyereséggel vagy veszteséggel van összekötve, szerződési viszonyban álló társulatok igazgatóit, igazgató- és jogtanácsosait. A bizottság nem tartaná üdvösnek, ha kizáratnának a képviselőházból azon pénzintézetek képviselői, amelyek egy bizonyos idő alatt kibonyoltható pénzügyi műveletre nézve esetleg a kormánynyal .Üzleti viszonyba jutnak. Egy banknak, hitelintézetnek, vagy takarékpénztárnak, mely esetleg államkölcsönt közvetít, vagy arra aláírva a kormánynak előleget ad, vagy attól kamatozó betétet fogad el, nem állhat érdekében, hogy közegeitől, ha azok országos képviselők, törvényhozó kötelességeik rovására követeljen jó szolgálatokat. Csak olyan pénzintézeteknek lehet érdekében az, hogy a kormánynak lekötelező szolgálatokat tegyenek, amely a kormánynyal állandó vagy huzamos szerződési viszonyba jutván, a jövendő esélyeket is számításba veszik, vagy azon társulatoknak, amelyek a kormánynyal olyan vállalatra nézve állnak szerződési viszonyban, amely vállalat esetleges nyereséggel vagy veszteséggel van összekötve ; az ilyen pénzintézetek, az ilyen társulatok képviselői jöhetnek azon csiszás helyzetbe, hogy választanak kell az általuk képviselt intézet és társulat érdekei között. És minthogy nem tartozhatik a lehetetlenségek sorába, hogy a válságos pillanatban nem a társulat vagy intézet, de a nép érdeke esnék áldozatul, a bizottság az ilyen intézet és társulat képviselőit kizárandóknak tartja a képviselőházból, kivételt csak az országos magyar földhitelintézetre nézve engedvén meg, amely intézet kiváltságos állást foglal el, s nem tartozik a nyereségre alapított intézetek közé. Kizárandóknak tartja a bizottság: az állam által segélyezett vasutak és csatornák engedélyeseit, elnökeit, alelnökeit, igazgató- és jogtanácsosait, míg a vasút és csatorna építése be nem fejeztetett, a forgalomnak a maga teljességében át nem adatott, s egyfelől a felülvizsgálatból, másfelől a túlépítésből folyó követelések végleg el nem intéztettek ; az állam által segélyezett vasutak és csatornák ugyanazon szempontok alá esnek, amelyek a haszonhajtó vállalatokra nézve fönnebb elmondattak. A bizottság e szempontoknál fogva nem habozott ezen vállalatok engedélyeseit és képviselőit is kizárni a képviselőházból. Azonban valamint amott, úgy itt sem tartja a bizottság üdvösnek a végleteket. Az engedélyest az engedély egész tartamára (legtöbb esetben 90 évre) kizárni a képviselőházból, annyit tenne mint sok honpolgárt végleg kizárni abból. Ez a közgazdászati érdekek rovására megbénítaná a vállalkozási szellemet s megfosztaná a képviselőházat jóravaló tehetségektől. Az sem állhat az állam jól felfogott érdekében, hogy a segélyezett vasutak és csatornák képviselői általában, tehát akkor sem lehetnek képviselők, amikor a vállalatból folyó követelések már teljesen lebonyolíttattak. Közgaszdászati szempontok követelik, hogy a közlekedési vállalatok élén oly honfiak álljanak, akik érzékkel bírnak, vagy erkölcsileg kötelezték arra, hogy a vállalat anyagi érdekeit az ország anyagi érdekeivel üdvösen összeegyeztessék. Ezenfelől, mihelyt a vállalat teljesen befejeztetett, s a követelések kölcsönösen és végleg kiegyenlíttettek, a társulat függő állása azonnal megszűnt, s a kormány csak a főfelügyelet gyakorlására van utalva a törvény s az engedélyokmány korlátai között. Amit a társulat, a kölcsönös követelések lebonyolítása után, a vállalat érdekében netalán még elérni óhajt, az már nem a kormány, de a törvényhozás akaratától függ. A házszabályok feladata korlátozni az olyan képviselőnek a tárgyalásokban és szavazásban való részvétét, aki valamely kérdésre nézve érdekelve van. A bizottság kiveszi az általános szabály alól azon engedélyeseket, akik az engedélyt a megalkotandó törvény életbeléptetése előtt eszközölték ki. Ellenkeznék az osztó igazsággal kizárni a képviselőházból azon honpolgárokat, akik az összeférhetlenségi törvény megalkotásáról s annak az e pont alatt körülírt intézkedéséről az engedély kieszközlésekor még csak sejtelemmel se bírtak. Önként folyik a dolog természetéből, hogy ha ezen engedélyesek egyszersmind a társulat elnökei, alelnökei, igazgatói, igazgató- és jogtanácsosai, a kedvezményben nem részesülhetnek. A társulat képviseletétől bármikor megválhatnak, az engedélytől megválniuk nem lehet. Kizárandóknak tartja a bizottság, a korona vagy az állam kegydíjasait. A kegydíj az adományozás tetszésétől függ, többé-kevésbbé lekötelezetté teszi azt, aki elfogadja. E szempontból a bizottság a kegydíjasokat kivétel nélkül kizárandóknak véli a képviselőházból, míg a nyugdíjasokra nézve, akik a nyugdíjt a törvény és szabályrendeletek alapján és értelmében élvezik, s attól a kormány egyoldalú intézkedése által meg nem fosztathatnak, a képviselői állást nyitva tartja. Kizárandóknak tartja a bizottság a törvényhatósági, községi tisztviselőket és hivatalnokokat, oda értve a polgári iskolák tanárait, s az elemi és felsőbb községi népiskolák tanítóit. A törvényhatósági és községi tisztviselők és hivatalnokok nemcsak a törvényhatóság és község szoros értelemben vett belügyeit látják el, de egyszersmind végrehajtó közegei is az állami közigazgatásnak. A feladat, mely ez irányban reájuk nehezül, nem kevésbbé fontos azon feladatnál, mely az országos képviselőnek osztályrészül jut. Csak kiváló tehetségek, és ezek is csak bizonyos esetekben, lehetnek képesek hűen megfelelni a kettős feladatnak. A bizottság már megjegyezte, hogy nem tanácsos feláldozni a közigazgatás érdekeit a törvényhozás érdekeinek. És minthogy nem bírnak a törvényhatóságok és községek ez idő szerint azon joggal, hogy egyes tisztviselőket, a törvényben körülírt eseteken kívül, másokkal helyettesítsenek, a bizottság az összeférhetlenség elvét ezúttal a törvényhatósági és községi tisztviselőkre és hivatalnokokra s a községi közeg jellegével bíró községi tanárok és tanítókra is kiterjesztendőnek véleményezi. Kizárandónak tartja végül a bizottság a szerzetesrendek tagjait. A szerzetes rendek tagjait feltétlen fogadalom köti; a bizottság úgy vélekedik, hogy e kötött állapot esetleg akadályul szolgálhat a képviselői kötelesség hit teljesítésében. Áttérve a többi okok indokolására, megjegyzi a bizottság, amint következik: Azon viszony, mely a kormány és egyes honpolgárok között esetleg létrejö, a kötött szerződés feltételei szerint oly különböző természetű, hogy a casuistikát teljesen és szabatosan kimerítő törvény megalkotása kívül esik a lehetőség határain. E körülmény folytán a bizottság az egyes cathegóriák megállapításánál csak általános szabályokat állíthatott fel. Ez általános szabályok alkalmasak arra, hogy kifejezzék a törvény intenzióját, de a concret esetek megbírálásánál eltűrik a magyarázatot. Különösen az 1. §, g. pontja s a 2. §, c., d. és e. pontja az, melyre nézve egyes esetekben kétség merülhet fel. E lehetőség szükségessé teszi annak megállapítását, hogy a képviselőház miként járjon el kétség esetében. A kínálkozó módok közül leggyakorlatiabbnak látszik azon mód, mely a 4. §-ban formulázva van, t. i. hogy azt, várjon a megbízás, a viszony, a vállalat aláesik-e a törvény rendeletének, ne a ház, hanem a háznak e végre választott állandó bizottsága döntse el. Csak így lehet a felmerült kérdést alaposan megbírálni, s a sok idővel járó vitákat a lázban kikerülni. Az összeférhetlenségről szóló törvény nem foglalkozhatik a passiv választói jog meghatározásával. Azt, hogy a honpolgár minő feltételek alatt lehet országos képviselő, mily esetben érvényes, mily esetben semmis a választás, a választási törvény határozza meg. Az összeférhetlenségi törvény csak arról intézkedhetik, hogy a választási törvény értelmében szabályszerűleg megválasztott képviselő mily feltételek alatt tarthatja meg, vagy veszti el képviselői helyét. Ebből folyólag a bizottság úgy vélekedik, hogy csak akkor kötelezhető a képviselő arra, hogy egy bizonyos határidő alatt a képviselőséggel össze nem férő állásáról köszönjön le, amikor már végleg igazoltatott. A végleges igazolás előtt kötelezni erre a képviselőt nem tenne kevesebbet, mint tért nyitni azon eshetőségre, hogy elüttessék mindkét állásától. A bizottság e tekintetben is hódolni kíván a méltányosság igényeinek, de másfelől az ilyen képviselőtől megvonandónak tartja azon jogot, hogy a ház tárgyalásaiban részt vehessen, s szavazattal bírjon. Önként következik ez intézkedés azon álláspontból, melyet a bizottság az összeférhetlenség kérdésében elfoglal. Míg a gátló akadály el nem háríttatott, a képviselő csak azon magas érdekek nyilváno sérelmével gyakorolhatná a képviselői jogokat, amelyek védelmére az összeférhetlenségi törvény megalkothatott. A már igazolt képviselőre nézve, aki időközben foglal el oly állást, mely a képviselőséggel össze nem fér, a feljelzett körülmények nem forognak fen. Tudva a törvény rendeletet, s a hivatalbalépés vagy állásfoglalás következményeit, ha mégis hivatalba lép, vagy állást foglal el, már megbarátkozott azon gondolattal, hogy képviselői székét el kell hagynia. Az ily képviselőnek, szemben a képviselőházzal, csak egy a feladata, t. i. hogy képviselői állásáról azonnal mondjon le. A 7. §. törvényre emeli és szabályozza az 1867 óta tényleg fennállt gyakorlatot. A bizottság kiterjeszti az általános szabályt azon képviselőkre is, akik a képviselőséggel öszszeférő egyik állásról időközben egy másik, de jobban javadalmazott állásra neveztetnek ki. Megváltozván ez esetben is a választáskor fennállott qualificatio, a bizottság azt hiszi, hogy alkalmat kell nyújtani ez esetben is arra, hogy a választók újból szabadon gyakorolhassák alkotmányos jogaikat. A 8. §. a törvény végrehajtásának biztosítékait szabályozza azon nem remélt esetben, ha a képviselő megfeledkeznék kötelességéről. De a képviselőháznak óvatosan kell eljárni a kirekesztő határozatnál. Szükség, hogy állandó bizottságának indokolt jelentéséből meggyőződést merített legyen arról, hogy a gátló akadály el nem háríttatott, vagy amennyiben a kormánynyal kötött szerződés egyoldalúlag fel nem bontathatik, el sem hárítható. Meg kell győződnek arról is, hogy a képviselő tudva követte el a mulasztást. Nem tartozik ugyanis a lehetetlenségek sorába, hogy a tudtán kívül vagy akarata ellenére neveztetik ki a képviselő valamely állásra vagy hivatalra, vagy távolléte miatt a kineveztetésről nem értesülhetett. A 9. §. rendelete a dolog természetéből folyóan indokolást nem igényel. A birói hatalomról szóló 1869. IV., az állam- számszékről 1870. XVI. a magyar leszámítoló és kereskedelmi bankról szóló 1873. XXVI. és a kir. közjegyzőkről szóló, ez év folyamán szentesítendő törvény az összeférhetetlenségről már kivételesen intézkedvén, egyes rendeletei a törvényjavaslatba föl nem vetettek, és így érintetlenül hagyattak. A 11. §. rendelete azon elv folyománya, hogy a törvény visszaható erővel nem bírhat, de ellenkeznék is a méltányossággal, ha azon képviselők, akik az összeférhetetlenségi törvény megalkotásáról, s annak szelleméről és egyes intézkedéseiről a választás alkalmával sejtelemmel se bírhattak, azon kényszerhelyzetbe hozatnának, hogy egyik vagy másik állomásról, s amennyiben a gátló akadály el nem hárítható, a képviselőségről azonnal mondjanak le. Ezek azon indokok, amelyek a bizottságot a törvényjavaslat kidolgozásánál vezették. Ha a törvényhozás minden új hivatal és állás rendszeresítésekor egyszersmind azt is törvénybe iktatja, hogy a rendszeresített állás és hivatal összefér e vagy nem a képviselőséggel, az összeférhetlenségi törvény novelláris pótlására nem igen lesz szükség. Kelt Budapesten, május 30-án 1874. Gorove István 8. k. Horváth Lajos s. k. a bizottság elnöke, a bizottság jegyzője. Igazítás. Az összeférhetlenségről szóló törvényjavaslat szövegébe értelemzavaró hibák csúsztak be. A 2-ik §. a) pontjában e szó helyett „tagjai“ e szó teendő „tagja“. A 2-ik §. c) pontjában e szó helyett „befejeztetett“ e szó teendő „bejegyeztetett.“ A 9-ik §-ban e szó helyett „képviselői illetményben“ e szó teendő „képviselői lakbérilletményben*“ A keleti vasút Ügye a pénzügyi és vasúti egyesült bizottságok előtt. — Póttudósitás. — Czigl János olvassa, a keleti vasút igazgatótanácsának nyilatkozatát. Az 5-dik kérdésre válasz : Az építési tőkének a bordereau regul’eurban foglalt felosztásába az igazgatótanács azon okoknál fogva nyugodott meg, melyeket az egyenesen hozzáintézett kérdések 29-re adott válaszunkban már kiemeltünk. Nevezetesen a párisi szerződések s így az azokban foglalt tőkefelosztás elfogadása alkalmával az engedélyezett hálózat egyes vonalainak hossza és építési nehézségei ismertek nem voltak, miután a vonalozási munkálatok sem voltak az időben teljesítve, annál kevésbbé állottak pedig részlettervek rendelkezésre. A felosztás aránytalansága tehát csak utólagosan vált felismerhetővé, oly időben, midőn azon már segíteni nem lehetett. Ismételve kiemeljük, hogy maga a királyi vasútépítészeti igazgatóság a párisi szerződések iránt tett véleményes jelentésében ezen felosztás helytelenségét illetőleg megjegyzést sem tesz, tanúságául annak, hogy a megkívántató adatok hiányában érintett aránytalanság általa sem ismertetett fel, habár neki az engedélyezési tárgyalások alkalmával alapul vett költségszámítások, melyek az igazgatótanács előtt ismeretlenek voltak, bizonyára rendelkezésére állottak. És a fennebb felsorolt okok miatt az igazgatótanács a nagyvárad-kolozsvári vonalrészre kivetett összeg aránya vagy kiszámítása után sem kutathatott, mert a további 60 mértföldnek nehézségei ismeretlen tényezők voltak, az arányt tüzetesen megszabni tehát nem lehetett. Az igazgatótanács elfogadta az előirányzott összeget és megnyugvást kelt abban, hogy a fővállalkozók az alaptőkéért az egész hálózatot kiépíteni s fölszerelni tartoznak, a netán fenforgó aránytalanság tehát végre is kiegyenlítését nyerendi. Ezen megnyugvásban utalványozta az igazgatótanács a fővállalkozók havi munka kimutatásait s midőn a válság beállt s a kiegyezést a társulat saját érdekei parancsolák, a várad-kolozsvári vonalrészre kivetett összeg legnagyobb része már kiutalványozva volt. Hozzáteszszük még, hogy a kérdéísbe forgó vonalrész a rajta előfordult földcsúszások folytán az előirányzatnál tetemesen többe került, és még a megnyitás után is nagy áldozatokat igényelt. A 17. kérdésre: A pályaszakaszok elkésett megnyitását nézetünk szerint, sem politikai sem skanciális válság által igazolni nem lehet, lehet azonban azt egészen más, a tekintetbe vételt és oly jogosan igénylő körülmények által. A megnyitási határidők ugyanis az engedélyokmányban már oly rövidre szabadak, hogy azoknak betartása a legkedvezőbb építési viszonyokat s minden oldalról a leggyorsabb eljárást és intézkedést tételezte föl. Midőn tehát ezen feltételek nem következtek be, sőt az építés kivitele alatt előre nem látott s elháríthatlan akadályok merültek fel, melyek leküzdése a legnagyobb időveszteséggel járt, a m. kormány pedig a tervek jóváhagyása, a bejárási bizottságok kiküldése stb. közül a szükséges személyzet hiányában felette késedelmesen intézkedett, a megnyitási határidők be nem tartása további igazolást nem igényelt s e tekintetben az igazgatótanács lépést nem is tett. A fenforgott építési nehézségeket a 61. kérdésre adott válaszunkban már előterjesztettük; a felmerült késedelmeket illetőleg pedig csak röviden megemlítjük, hogy némely vonalrész általános és részletterveinek jóváhagyása annyi időt vett igénybe, hogy az építés kivitelére csak néhány hónap maradt fenn, így p. o. a medgyes segesvári vonalrész kiépítésére csak három hónap, sőt a kecze-kocsárd-felvinczi vonalrész számára csak 1’/a havi idő maradt; a tövis-balázsfalvi vonalon lévő Maros-hid ártéri részének hossza a m. kormány által csak 1870. deczember 28-án határoztatok meg, mig ezen szakasz az engedélyokmány értelmében már 1870. deczember elsején lett volna megnyitandó. A 21 ik kérdésre: Az engedélyokmány 21. §-a megadván az engedélyesnek a jogot részvénytársaságot alakíthatni s a szükséges tőke beszerzése czéljából részvényeket vagy elsőbbségi kötvényeket kibocsáthatni, ezen általánosságban megadott jogot a 2-ik kikezdésben azzal korlátozza, hogy elsőbbségi kötvények csak oly összeg erejéig lesznek kibocsáthatók, hogy azoknak kamatoztatása a biztosított tiszta jövedelemnek legfölebb háromötödét igényli. Ezen megszorítás czélja igénytelen nézetünk szerint csak az lehetett, hogy az eredeti engedélyes a társulatot a megalakításkor a társulati vagyonnál helyes arányban nem álló adóssággal ne terhelhesse és a részvényeseknek még mindig elég vagyonuk maradjon fenn arra, hogy szükség esetében a hitelt igénybe vehessék. A hitelképesség alapját ismét egyedül az államgaranciának azon része képezheti, mely a részvénytörzs-tőkére esik, miután az összes pályavagyon az elsőbbségi kötvénybirtokosok javára jelzálogilag lekötve van. Az érintett garantia részlet felett a részvényesek, mint saját szabad vagyonuk felett, az alapszabályok értelmében és korlátai között szabadon rendelkezhetnek, így tehát a részvényeik után járó kamatokat más czélokra szentelhetik. Ezen egyedül az alapszabályok határozmányai által korlátozott szabad rendelkezés képezi a jogalapot, melyen a 2-ed sorozatú kötvények kibocsáttattak, teljes 683zhangzásban az alapszabályok több rendű határozmányaival, melyeknek értelmük sem volna, ha az tételeztetik fel, hogy az első alkalommal kibocsátott elsőbbségi kötvényeken kívül további kötvények ki nem bocsáthatók; utalunk az alapszabályok 36. §-nak 2. pontjára, mely szerint a részvényesek közgyűlésén elsőbbségi kölcsön felvételét elhatározhatják, hogy azonban ezen határozat érvénye a m. kormány jóváhagyásától függ, s ahhoz a 48. §. szerint megkívántatik, hogy bizonyos számú részvényes jelenléte szükséges, kik a részvénytőkének egy ötöd részét képviselik. Ezen nézetet osztotta felfogásunk szerint a m. kormány is, s azt a f. ez. I. t. e. hozatala alkalmával a törvényhozás is magáévá tette. A 23-ik kérdésre: Az igazgatótanács válaszát ezen kérdés tárgyában volt szerencsénk már a múlt alkalommal az 58. kérdés tárgyalása alkalmával részletesen előterjeszteni. A 24-ik kérdésre : Az 54. §-on kívül más szakaszai az alapszabályoknak módosítva nem lettek. Thommen Achill a hozzá intézett első kérdésre, hogy miként jutott a magyar kormány azon meggyőződésre, hogy Waring ismert jó hitelű és teljes biztosítékot nyújtott ezég, mindenek előtt megjegyzi, hogy a nevezett ezég hitelképességének megítélésére nézve két különböző alalkalom forgott fönn: az egyik a nagyvárad-kolozsvári vonalok kormány költségén kiépítése iránti vállalkozása, a másik az egész keleti vasút engedélyezése. Ha Waring az első vállalatnál teljesen megbízhatónak volt is tartható, még nem következik, hogy a második sokkal nagyobbra is elegendő. Az 1868. aug. 19-iki jegyzőkönyvnek Waringról tett azon elismerő nyilatkozata pedig, mely a feltett kérdésben idéztetik, csak az első üzletre érthető. Thommen általában tudta, hogy a Waring elég rég fennáll, és ha nem is elsőrendű vállalkozó, de nagyobb mérvű munkákat végzett már. Itt helyben Waring Károly sociális állásánál fogva a legmagasabb körökbe eljutott. Az építészeti osztálynál kitett tervek és költségelőirányzatok megvizsgálásánál és tanulmányozásánál, valamint az összes tárgyalások folyamán Waring K. igen szakavatottnak bizonyult és az építendő pálya helyi-, munka- és árviszonyairól alapos értesülést iparkodott magának szerezni. A tárgyalások alkalmával pedig a közlekedési és a pénzügyminiszterek erősítették, hogy Londonból jó értesítések érkeztek a Waring cég iránt. A bizottság nem habozhatott Waringnak egyhangúlag oda ítélni a nagyvárad-kolozsvári vasút építését, kivált miután az egész vonalra csak két ajánlat érkezett be és e közt Waringét sokkal inkább lehetett elfogadni mint a Pongrátz-félét. A Pongrátz-féle ajánlatra nézve Thommen előadja, hogy az építészeti osztály igazgatója Fakh a vállalkozók csekély számánál fogva félt attól, hogy egyedül Waring fog alapos, de drága ajánlatot tenni, ennélfogva Fakh rábírta a Pongrátz céget, hogy adjon be szintén ajánlatot. Ez csak nagy nehezen volt erre bírható, s midőn megtette, annyi clausulával látta el ajánlatát, hogy lehetlen lett volna ennek alapján neki az építést odaítélni. A vonal engedélyezése iránt az albizottság által föltett azon kérdésre, hogy nem volt-e föltűnő, miszerit a külföldi Waring cég, mely az építési viszonyokat nem ismerhette annyira, mint a belföldi ajánlkozók, sokkal alacsonyabb kamat garanciát kívánt? azt nyilvánítja Thomen, hogy neki bő alkalma volt tapasztalni, miszerint Waring az összes és egyedül a kormánynál meglevő tervezeteket legalább is oly alaposan tanulmányozta, mint a honi vállalkozók. Egyébiránt az eltérés egyedül a számításba vett kamatlábnál jelentkezik. Waring 71/1, a második consortium 96/io a 3-ik 11 Vio *Votet vett alapul. Abban pedig, hogy belföldi ajánlkozók Magyarország hitelét oly kedvezőtlenül ítélték meg, nem láthatott a