Ellenőr, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)
1874-10-01 / 269. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr Félévre . . . IO „ — „ Egy hónapra . 1 , 80 , Egyelszánt ára 10 fcrajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-atcza 6. sz. (Légrády testvérek irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády -testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők, 269. szám. Budapest, csütörtök, október 1. 1874. II. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára kifiit eddig: Egy évre............................. . 20 forint, — kr. Félévre............................ 10 „ — kr Negyedévre....................................'» »» — ^r* Egy hóra ...... 180 kr. Az előfizetést, — postai útón vagy személyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadóhivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi úton történő megrendelések után az „Ellenőr* részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Bécs, szept. 30. A „Neue Freie Presse“ egy perui távirata jelenti. A „Soir“ szerint, donna Margarita, don Carlos praetendens neje, kitiltatott Panból.Berlin, szept. 30. A „Provinzial Correspondenz“ kivonatokat közöl a „Petersburg“ egy cikkéből, mely a spanyol kérdésből származó nézetkülönbségek daczára a Német- és Oroszország közötti jó egyetértést constatálja. A „Provinzialorr.“ még hozzá teszi: Ezen nyilatkozat megfelel a német és orosz kormány részéről az illető véleménycsere alkalmából nyilvánított felfogásnak. Berlin, szept. 30. A „National Zeitung“ megerősíti a „Times“ fairét a Don Alphansnak fizetett orosz nyugdíjról, és azt írja, hogy ezen tisztán nem hivatalos, azelőtt Miklós czár magánpénztárából folyt segélypénz fizetése Sándor czár által trónraléptekor átvétetett, de azon pillanattól fogva beszüntetett, melyben Don Alphons a spanyol határt fegyveres erővel átlépte. Páris, szept. 30. Az osztrák császárné holnap Boulogneba érkezik. — Mac-Mahon tábornagy utazásából már visszatért. London, szept. 30. A „Moringpost“ constatálja, hogy Angliából a carlistáknak nagy menynyiségű fegyverek és munitio szolgáltattatok Róma, szept. 30. A pápa a franczia képviselőket, Ernőul Chesnelong és Beauregard urakat tegnap magánkihallgatáson fogadta. Belgrád, szept. 30. Milan fejedelem már megérkezett. — Hírlik, hogy a belügyi miniszter visszalép. Prága, szept. 30. A „Bohemia“ jelenti, hogy a tartományfőnökök megbizattak valamennyi felfüggesztett világpapi jövedelmeket, a felekezeti törvények értelmében,a vallási alapba származtatni. Szt.-Pétervár, szept. 30. Az orosz császár meglátogatta Sebastepolban a múzeumokat, a Wladimir-kathedrálét és a csapatokat. Kedden visszautazik a császár Livádiába. Utolsó posta. * Királynőnk jelen volt — szept. 26-kán — Portsmouthban egy torpedo kísérletnél. Ez a pokoli gép 500 fontnyi lőgyapotból készült s 63 lábnyira merittetett el a tengerben, 60 lábnyi távolságban az „Oberon“ nevű hajóhoz. Midőn a torpedó szétrobbant, a hajó félredúlt, de hogy történt-e valódi baja, még nem tudni. * Thiers urnak a romániai fiatalság — 1000 aláírás — egy érmet küldött volt a franczia terület felszabadulásának emlékére. A „Temps“ közli most Thiers köszönő levelét, melyből átvesszük a tanácsadó részt: „Szeressék önök a szabadságot, de nem azt, mely csak egy napig tart s az erőszakos rohamok eredménye, hanem azt, a melyet rend, kitartás, folytonos haladás által szerezhetni meg, s amely egyedül tartós, mert az egyedül kiérdemelt. Szeressék önök a függetlenséget, de tartsák eszükben mindig, hogy a nemzetekre ép úgy, mint az egyénekre nézve csak az általános jólétben van jólétük biztosítéka, s ennélfogva tartsák tiszteletben önök a világ békéjét, melyet leginkább kell megbecsülni épen azon népeknek, akiknek függetlensége új keletű, mert a háború egy koczkára tenné egész függetlenségüket. Legyenek önök összetartók, higgadtak, munkásak s nyerjék meg Európa becsülését, melyhez már jó útban vannak és igy fognak önök legbizonyosabban eljutni oda, hol biztosítva érezhetik függetlenségüket és szabadságukat. Bocsássanak meg, hogy rokonszenvükre tanácsadással felelek, de ez rendesen a szerepe mindazoknak, akik áthaladtak a földön s ezt ismerik és nem sokára elhagyják..............“ A levél kelete Páris, szept. 22. Budapest, szept. 30. Egész litániát bocsátanak közre „jól értesült“ lapok a kormány serénykedéséről. Minden szak és minden ág képviselve van a nagy munkaprogrammban, mely a jövő ülésszakra vár. Győzelmes önhittséggel kürtölik kormányvédő lapok, hogy teendő hiányában most az egyszer nem akad föl a parlamenti gépezet, csak aztán bírják szívósságban és gyorsaságban. Bizony szép tőlek, hogy vívmánynak ismerik be azt is, ha a képviselőház előreláthatólag nem lesz kénytelen vesztegelni és napot nap mellett üres szalmacsépléssel tölteni. De hát addig kötve hiszünk a komának, míg a nagy munkaprogramra csupán a jobboldali lapok hasábjain bujdokol merész tervezgetési töltelék gyanánt, és úgy a javaslatok, mint a sorrend közül nagy szerep jut a találgatások s hozzávetéseknek. Annyit minden „jól értesültség“ nélkül is tudhatott mindenki, hogy a pénzügyminiszteri előterjesztéseknek jut ki a szerencséből, a többi tárgyakat megelőzőleg venni igénybe az országgyűlés „becses“ idejét. Talán ahoz sem kellett különös bűbáj, hogy a pénzügyi kérdések valamikor a karácsonya családos örömei között fogják megélni az elintézés boldogságát. Megrögzött szokás már az nálunk, hogy mindig a pénzügyek foglalják el a napirendet és lopják az éveket. De azért az államháztartás egyensúlyáig s a normál költségvetések állapotáig legalább is oly köves-tövises az út, mint erkölcspredikátorok szerint az erény templomáig, mely magas hegyre épült. Most vagy soha, mondogatják a hivatalosak, s ez oly jól hangzik, hogy kíváncsiságunk ujjal számítja a napot, midőn a „most“ igéből beválik testnek. Mert resteljük ugyan, ámde megtanítottak rá, hogy ne higyjünk azon kívül, mit készen talál saját érzékünk. Hogy a ,,most“-ra nagyon végefelé jár a türelem, azt tapasztalhatják a közvélemény hangulatából, mely többé nem panaszolkodik és nem szitkozódik, hanem a kitörést megelőző hallgatagsággal vár a megoldásra, melyet kilátásba helyeztek, s ha „most“ nem teljesítik, nem áll helyre vesztett párthitelek „soha.“ Láthatják, hogy az életbevágó kérdések másodrendű sorozata iránt mily csekély az érdekeltség, tekintve ama elsőrendű czélt, melyet a jobboldallal szemközt követelőleg emel az ország, minthogy a vád romlásunkért egész súlyával ellene fordul, sőt nyert élességben azáltal, hogy nem volt annyira hazafias önérzete, az abdicálása iránt támasztott figyelmeztetéseket komolyan szívére venni. Tudniok kell, hogy Ghyczy Kálmán talentuma, melyet a figyelmeztetések és kényszerűség ellenében pajzsul használtak, csak kölcsönzött s a solidáris válaszfalak felhang forgatásával a fennálló rendszernek egyedül a meg nem másitható parlamentáris többség szempontjából, de nem az életrevalóság követelményekép enged jogosultságot. Ha a pénzügyér úr fáradhatlan tevékenysége képtelen lesz a várakozást kielégíteni, úgy e jogosultsággal ismét az abdikálás morális kényszere cserél helyet, melyre nézve ez alkalommal bizonyára ellenállhatatlanul fog nyilvánulni a közvélemény követelése. Hazánk felvirágzásának érdekéből igen kívánatos, hogy a pénzügyminiszter úrnak egy részrendszer kellő közepébe átplántált tehetsége legyőzze a pénzügyi bajokban feltornyosult veszélyeket. Gyökeresen ez úgysem történhet a jobboldali gazdálkodás után és az uralgó rendszer mellett. Mindössze pillanatnyi enyhítésről lehet szó, mely arra alkalmas, hogy a jobboldal többségi uralmának végnapjait a bukásig kárhozatossá ne tegye Magyarországra. Ez más szóval annyit jelent, hogy Ghyczy Kálmán pénzügyi műveletei a legjobb esetben csak alapul szolgálhatnak egy regeneráló munkára, melyet természeténél és a tények logikájánál fogva más egészségesebb pártnak kell majd végeznie. Annál inkább, mert a jobboldal egyéb irányú reformtörvényhozásra sem képes, mihelyt az akár conservativ, akár liberális szellemben hajtandó keresztül, így állván a dolgok, a legnagyobb várakozással tekintünk a jövő ülésszak pénzügyi tárgyalásai elé, s én azért nagyon szeretnék, ha azoknak könnyítése végett sietnének teljes szövegében nyilvánosságra hozni mindazon javaslatokat és előterjesztéseket, melyek e kérdéssel szoros kapcsolatban állanak. Megvitatásuk úgyis rendkívül sürgetővé vált a háromheti időköz csekélysége miatt, mely az új ülésszak fontos eseményeitől elválasztja az országot. —** Az új kölcsön, mint a „P. N.“ hallja, okt. 6., 7. és 8. napjain fog aláírásra bocsáttatni Londonban, Berlinben, Amsterdamban, Brüsselben, Kölnben, Fraknfurtban, Bécsben és Budapesten. A felhívások szombaton vagy vasárnapon fognak közzétételt. Az „Ung. Lloyd“ tegnap esti számában jelent meg a következő: Nyilatkozat. Több napi utazásból visszatérve azt hallom, hogy Csernátony Lajos úr egy czikksorozatban előbb a főváros zsidó lakosait, s aztán annak német sajtóját támadta meg. Nemzetiség- s felekezetileg különválva, a lakosság különböző elemei nálunk részben még oly összefüggéstelenül állnak egymás mellett, mintha a népvándorlás korszakában élnénk. Hogy épen ezen ország zsidó és keresztyén lakosai közé a zsidó egyház törvényei s szokásai vagy az előbbi századok türelmetlen törvényhozásai emelték-e a a válaszfalat, azt Csernátony úr a zsidó vallástanok hivatott képviselőivel intézze el. Hogy e válaszfal részben még mindig fennáll, és hogy azt a közös műveltségi fejlődés és jóban-részban együttes politikai társulás, mint azt Magyarországban már évtizedek óta láthatni, csak részben döntötte le, az tény. Commercium és connabium, ezeket, ismerték el az idegen népek a római nép valódi polgársága jeléül és tartalmán. Csernátony urnak igaza van, midőn azon nézetét fejezi ki, hogy a zsidó és keresztyén lakosság közötti valóságos connubium nélkül, annak minden következményeivel együtt, soba társadalmi commercium lábra nem kaphat. Aki komolyan akarja a zsidó lakosságot a keresztyénnel egyesíteni, annak becsületesen közre kellene abban működnie, hogy azon feltételek kiirtassanak, melyeken e válaszfal alapszik, nem pedig a fáradsággal elhordott köveket arra használnia, hogy egyiket vagy másikat vele megdobálja, elriaszsza. A durva tömegnek, minden, mi idegen, ellenséges is. Hiszi-e Csernátony úr magáról azon szemrehányást elhárítani, hogy a tömeg agyrémeinek újabb gyúanyagot szolgáltatott ? Ennyit a dologról. Ami engem szólásra késztetett, az személyes ügy. Csernátony ur szemére hányja a főváros zsidó lakosságának, hogy a német nyelvű lapokhoz fordul s nem a magyar nyelvűekhez. Azt is állítja, hogy a fővárosi német sajtó corrumpált, s hogy az igazságot silány pénzért áruba kész bocsátani. Csernátony ur néhány év előtt nyilvános személyes harczot kezdett, mely fővárosi sajtónk hangjának teljes elvadulására fenyegetett vezetni. Nem szándékom Csernátony urat a nyilvános vádolások és gyanúsítások terére követni, mert utálom egyrészről a nyilvános piszokban kaparászni, másrészt Coriolánként sebeimet nyilvánosan mutogatni; de kész vagyok magán után megerősíteni s minden módon szavatolni, hogy Csernátony Lajos úr vádja, a mennyiben személyemre s az általam szerkesztett „Ung Lloyd“-ra vonatkozik, rágalom, hogy én, a mi hírlapírói kötelességeim felfogása és teljesítéséhez szükséges erkölcsi komolyságot és önzetlenséget illeti, egyltalában nem állok Csernátony úr mögött. Hogy különben az „Ung. Lloyd“ épen azon lapok közé tartozik-e, melyek iránt a főváros zsidó népessége különös előszeretettel viseltetik, azt itt nem akarom fejtegetni; ha egynek vagy másnak a lap tartalma nem tetszik, nagyon különösnek tartanám, ha ezért mégis járatná. Dr. Waldstein Pál. * Dr. Waldstein Pálról azt jegyezte meg egy barátja — on n’est jamais trahi que par essiens — hogy olyan mint madame Benoilon: soha sincs itthon, mikor valami történik, mert mindég azon értesítéssel kezdi nyilatkozatait, miszerint „több napi utazásból visszatérve azt halotta, hogy stb. stb.“ Egyébiránt az mindegy akár hol volt, hogy pedig posztarákba teszi magát midőn visszatér, az sem baj, csak reá nézve. Czikkeimet hallomásból ismervén, dr. Waldstein Pál nem sokat beszél „a dologról“ s igy nem is várhatja, hogy e felett vele vitába ereszkedjem, kivel azon kevésre nézve mit elmondott — kivéve kérdését körülbelül egy nézeten is vagyok. Nyilatkozatának második része azonban — s csak ezért vettem át az egészet — egy személyes ügyre vonatkozik. Dr. Waldstein Pál — ki nem akar Coriolanus lenni, — ámbár sokat jár a bécsi Volscusokhoz — kijelenti, hogy a fővárosi német sajtó megromlottságára vonatkozó vád, amennyiben az ő személyét s az általa vezetett „Ung. Lloyd“-ot illetné, rágalom, s hogy ami a hirlapírói kötelességek felfogásához és teljesítéséhez „szükséges erkölcsi komolyságot és önzetlenséget illeti,“ az megvan nála is. Mint ebből látszik, Waldstein urban mégis van egy kis Coriolanusi hajlam az önszántgatásra, hanem hát legyen szíves felelni a következő kérdésekre: l-ször. Megengedhetőnek, „a hirlapírói kötelességek felfogásához és teljesítéséhez szükséges erkölcsi komolyságot és önzetlenséget“ megőrizhető eljárásnak tarja-e azt, hogy egy lapszerkesztő elfogadjon, syndicatus vagy bármi alakban, akármennyi részt is az alapítási nyereményből olyan vállalatok és társulatok ajándéka gyanánt, amelyeknek keletkezési természete és kibocsátandó részvényei iránt az olvasóközönségnek véleményt mondani feladatául tekintheti s esetleg kötelessége is ? 2 szór. Ha megengedhetőnek tartja, volt e részes, hirlap szerkesztő létére is, az ilyen alapítási nyereményekben, s mivel indokolja ezen eljárás jogosultságát. 3-szor. Ha nem tartja megengedhetőnek, hallott-e egypár év előtt, a Raten und Rentenbank által bebeiligolt bécsi és pesti lapok névsoráról, melyet annak idejében reprodukáltak a pesti magyar lapok is, s a melyre nézve a megnevezett német lapok vagy kitérőleg feleltek mint a „Pester Lloyd“ vagy hallgattak, mint az „Ung. Lloyd“ s egy másik? Dr. Waldstein Pálhoz — kinek sem személyével sem lapjával nem foglalkoztam a „Zsidóinkról“ írt czikksorozatomban — ezen kérdéseket intézni nem lett volna fenti jogom sem ok, ha az „Ung. Lloyd“ kiadója és vezére elő nem áll proprio motu,hogy rágalomnak nyilvánítsa a budapesti német sajtó ellen emelt vádat, amenynyiben ez lapjára és rá mint szerkesztőre, vonatkozik. A kérdéseimre adott válaszától függ, hogy vádam illik-e rá és lapjára vagy nem. Itt nem rágalomról van szó, hanem köztudomású tényekről. Én megmondtam mire alapítom vádamat. Ha az „Ung. Lloyd és vezére nyilvánítja, hogy nem tartja elfogadhatónak a keletkező társulatok és vállalatok alapítási nyereményében való részeltetést, a vád nem illik rá. Ha pedig elfogadhatónak tartja az aféle Beth’eiigungot, a vád nem rágalom, hanem igazság. Tudom én, hogy Waldstein úr nem volt az „Ung. Lloyd“ kiadója és vezére azon időben, midőn a Raten és Rentenbank hírlapi jutalmazottainak névsora nyilvánosságra jutott, nem is vádolom én őt e részben semmivel; szerkesztői pályáját illetőleg pedig többször volt alkalmam elismerni a magyar nemzet és állam jogainak védelmében tanúsított érzékét és erélyét; de miután jónak látta nyilatkozni azon vádra vonatkozólag, melyet a budapesti német sajtó ellen emeltem, természetesnek fogja találni felhívásomat, hogy hozzuk hát tisztába a szerkesztők „Betheiligung“-ja iránti kérdést, mely a sajtó romlottsága iránti vádam alapját képezi s a melynek szokássá vált létezését — midőn nincs Krach, mint most a gründolási romok közt — bizonyára nem fogja kétségbe vonni dr. Waldstein Pál őszintesége sem. Csernátony. — Az első hazai takarékpénztár választmánya ma délben tartott ülésében, helybenhagyta a Hajós József igazgató s a vidéki pénzintézetek képviselői között létrejött szerződési pontozatokat. A választmány a maga köréből Brüll Miksa és Steiger Gyula urakat bízta meg azzal, hogy e tárgyban az osztrák nemzeti bankkal értekezzenek A nevezett urak ma este Bécsbe utaznak. A jövő ülésszak teendőit a „Magyar Politika“ a következőkben sorolja elő: Valamennyi minisztériumban igen erélyesen folynak az előkészületek a parliamentáris ülésszakra és mindegyikben több törvényjavaslat készült el, melyek mielőbbi elintézését a közigazgatás érdeke kívánatossá teszi. Magától értetődik azonban, hogy a pénzügyminiszter javaslatait és előterjesztéseit az elsőbbség illeti. E tekintetben valamennyi miniszter egyetért, hogy azon idő, melyet a jövő évi budget tárgyalása meg a pénzügyi javaslatok igénybe fognak venni, más előterjesztésre nem fordítható. E szerint legalább karácsonig a pénzügyi kérdésekkel a parlament bőven el lesz foglalva. Azonban a többi javaslatok is mindjárt kezdetben be fognak nyújtatni, hogy a képviselet azon tagjainak, kik tüzetesen a pénzügügyel nem foglalkoznak, módjukban lesz tájékozást nyerni a minisztérium többi reformjai iránt. A belügyminiszter javaslatai közt említtetnek első helyen a törvényhatóságok kikerekítése, a városi főispánok megszüntetése, a törvényhatósági tisztviselők felelőssége, a közigazgatási adópótlékok, a fővárosi rendőrség és rendőri bíráskodás tárgyában készült törvényjavaslatok a kereskedelmi miniszter az állami, gazdászati intézetekre, a bánya és kereskedelmi törvénykönyvre, valamint az ipartörvény némely czikkeinek módosítására helyez súlyt. Azonkívül több consularis, kereskedelmi, posta- és távirdai szerződéseket fog beczikkelyezés végett bemutatni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a középtanodai, az egyetemi, a felekezeti iskolák állami felügyelete és az iskolai lapok kezelése iránt készített javaslatok tárgyalását fogja sürgetni. A közlekedésügyi miniszter a vasutak állami felügyelete és a törvényhatósági utak tárgyában készült javaslatain kívül még több vasúti engedélyokmány módosítását fogja a parlamentnek ajánlani. Az igazságügyminiszter a függőben levő ügyvédi és közjegyzői törvényjavaslatokon kívül, még a perrendtartás módosítása, a végrendeletek külkellékei, a magyar váltótörvény, a bírósági székhelyek beczikkelyezése, a fegyelmi eljárás tárgyában készült javaslatok tárgyalását fogja sürgetni. A büntető törvényjavaslat jelentőségénél fogva több időt fog igénybe venni, de ennek tárgyalása is lehetőleg elő fog mozdíttatni. A honvédelmi miniszter a védtörvény, az egyéves önkénytesek, a katonai bíróságok büntető illetősége, a szállásolási ügy és a katonai taxák tárgyában alkotott törvényjavaslatok mielőbbi elintézésére helyez súlyt. A pénzügyminiszter nagy horderejű javaslatai már ismeretesek. Minthogy egyik-másik kérdés iránt már a budget tárgyalása alkalmával a képviselőház érdemleg nyilatkozni fog, a nem első rangú javaslatok tárgyalása nagyobb elvi vita mellőzése mellett lehetőleg gyorsan fog a tanácskozáson keresztülmenni. A katonasági díjakról szóló törvényjavaslatot illetőleg a „P. N.“ a következőkről értesül: E törvényjavaslat a véderőről szóló törvény illető rendelkezésén alapszik, melyekben meg van szabva, hogy azon katonakötelesek, kik bármi ok miatt a hadseregbe, vagy a honvédségbe be nem sorozhatók, s hadkötelezettségüknek eleget nem tehetnek, bizonyos díjakat tartoznak fizetni, melyek a rokkant katonák ellátására és nyugdíjazására lesznek fordítandók. Itt azonban ez csak elvileg mondatik ki: a részletes szabályozás egy külön törvénynek tartatván fenn, de ez dacára, hogy egy javaslat már ezelőtt három évvel készen volt, mindeddig nem létesülhetett. A honvédelmi miniszter, az osztrák minisztériummal előrebocsátott értekezések után, e törvényjavaslattal kívánja e kérdést végleg megoldani. A javaslat szerint a fizetendő díjak összege arányban állana azon egyenes adók évi összegével melyeket a katona köteles ifjú, vagy azon család, melyhez tartozik, fizet. A fizetési kötelezettség természetesen elsősorban a katonakötelesre, másodsorban szüleire és gyámjára s esetleg munkaadóira hárul. A fizetési határidők elég enyhén vannak megszabva. Ezen alapon évenként igen tetemes összeg fog befolyni, miután azoknak száma, kik katonakötelezettségüknek megfelelni nem képesek, rendszerint háromszor-négyszer annyi, sőt több, mint a besorozottaké. E törvényjavaslatot a minisztertanács elfogadta. Az osztrák minisztérium hasonló törvényjavaslatot fog a birodalmi tanács elé terjeszteni. 2 Ő felsége kézirata, melylyel a horvát országgyűlésnek a közigazgatási szervezet és egészségügyre vonatkozó törvényjavaslatait szentesíté, tegnapelőtt érkezett le Zágrábba. E hír a „P. L.“ sürgönye szerint általános örömet szült. Az országgyűlés a legközelebbi ülésben előterjesztendő törvényjavaslatokat a codificationális bizottsághoz utasítja azonnali véleményezés végett. A lapok „zsidóinkról.“ A „Reform“ mai vezérczikkét átveszszük egész terjedelmében: „Csernátony Lajos a haldokló holt idényt, mely az idén elég eleven volt, kissé fölzavarta, merész kézzel nyalván egy darázsfészekbe, melyből mindig ki lehet röpíteni a darazsakat. Az „Ellenőr“ szerkesztője a zsidókról írt egy czikksort, melyben, kivévén a kiveendőket, németes voltukért keményen megleczkéztette őket. Erre igen nagy dongás támadt a darazsak körül, s ma már minden fővárosi hírlap a zsidó-kérdéssel foglalkozik. Az elkedvetlenedés egy nemével kell a szomorú benyomást constatálnunk, melyet e sok czikktől kaptunk. Kivéve Csernátonyéit, melyekkel egyet nem értünk, egyetlenegy sem teszi a jóhiszemű igazmondás benyomását. Csernátony téved, de igaznak hiszi, amit mond. A többi — első sorban Jókai a „Hon“-ban, mellette a „P. Napló“, azután a „Lloyd“-ok — jezsuitikus „rabbilisztikával — vagy thalmndi rabbulisztikával, ha jobban tetszik, iparkodnak elmondani, amit nem hisznek, hogy tessenek. Majd mindenik czikkben szembesittetnek s a zsidókkal, kik méltatlanul megtámadtatnak, s náloknál még olyanabb nemzetiségi túlzók. Mintha bizony ezek egyátalán meg nem támadtattak volna még soha. Mi lenne belőlünk, ha Csernátony s a többi lapok imnának annyit a zsidókról, amennyi csak a pánszláv gymnaziumokról íratott. Kayserling főprédikátor ur, a kit Csernátony czikkei, egy különben szép emelkedett és hazafias — bár német — zsinagógai prédikációra ragadt, aligha győzné a dolgot prédikáczióval. Hajlandóbb vagyok zsidó urainknak németes voltukat megbocsátani, mint szerfölött való érzékenységüket. Mindent szabad szidni és ütni ebben az áldott Magyarországban, közös ügyet, kormányt, egyenként és in corpore, ultramontánokat, pánszlávokat, lutheránus konventet, Gedwlyt és a „kálvinista Rómát“ — csak a zsidókat nem ők nem szoktak hozzá a kritikához. Azt mondják, hogy a kritika helytelen és igazságtalan? Annál jobb rájuk nézve, annálkönnyebb cáfolni. Sajnálom, hogy zsidó nem vagyok, hadd jelenthetném ki, mily büszkévé tettek volna Csernátony czikkei, s hadd mutatnám ki, mily tarthatlanok a panaszai. Nem mintha a zsidóság átalános karaktere most is német nem volna, hanem mert egyrészt társadalmunkban való fontosságok olvasható ki ama czikkek minden sorából s ezzel van miért büszkélkedni Izrael bolyongó népének, s másrészt mert módomban volna Csernátonyval szemben mint megdönthetetlen igazságot konstatálni, hogy semmiféle más magyarajkú nemzetiségben vagy felekezetben az önkéntes hajlam, készség, sőt cselekvés a megmagyarosodásra nem tapasztalható oly mértékben, mint a németajkú zsidóságnál. — Ha a megindult processzus nem halad oly gyorsan, mint mindnyájunknak kívánnia kell, annak oka legkisebb részben a zsidóság, annak oka magnak vagyunk, vagy ha úgy tetszik, oka az állam. Százszor írtuk meg, hogy a magyarságnak a kormány vezéreszméjének kellene lennie. Ha hazánk ország is, magyar is akar lenni, úgy kell közhivatalaiban szervezve lennie, hogy intelligens ember (kivált kereskedő!) meg ne élhessen e földön, ha magyarul nem tud. Hogy ettől mily távol vagyunk, mindnyájunk idézhet rá szomorú példákat. Ha panaszkodnunk kell egy olyan faj nem-magyar volta miatt, melyben félre nem ismerhető a magyarosodás hajlama és kedve, s ilyen elvitázhatlanul a zsidó: mit várhatunk azoktól, a kik ellentett indulattal viseltetnek a magyarosodás iránt. Zsidó kétféle van a világon. Gondolom, az egyik fajtát töröknek nevezik. Ennek az a tulajdonsága van, hogy valamely nemzet körében megtelepedik, annak a nyelvével kezd élni s hova hamarább bele is olvad az illető nemzetbe. Ezek azok, a kik Spanyol-, Franczia- és Olaszországban vannak. A másik fajta az, a mely Európa közepén és északkeleti részén lakik. Ez a német nyelvet tette nyelvévé, de a maga használatára még ebből is egy külön jargont csinált. Ehhez a csoporthoz tartoznak a magyarországi zsidók is. Természetök ellen való a könnyű beolvadás, és mégis, épen hazánkban látjuk e faj magasabb értelmiségét a nagy munkában, hogy iskoláik , egyházközségeik szervezésében a fölvilágosodással együtt országutat nyissanak körükben a magyarosodásnak. Meg vagyunk győződve, ha az országban a magyarság érdekében mindaz megtétetett volna, amit a kormánynak, a hatóságoknak s az országgyűlésnek tenni kötelessége, a zsidóság körében egy csodás példájával bírnánk már a magyarosodásnak. Hátha még a magyar társadalom is megemberelné magát! így ahogy van, magára bízva, sőt az orthodox velleitások pártolása által gátolva, nem haladhat a kívánt gyorsasággal. Szokása, műveltsége, vallása, foglalkozása, nyelve, mindene az eddigi nemzedékeknek német volt. Csoda-e, hogy lassan bontakozik ki belőle az élő sor, holott a magyar nyelv használatát sem az élet komoly foglalkozásai, sem az élvezhető szórakozások nem parancsolják rá, holott nincs más ösztöne, mely elsajátítania hajtaná, mint legfölebb a hiúság s egy uj patriotizmus, melynek még múltja alig van, legfölebb csak egyeseknél. A nemzeti színházban alig van számára hely, csak oly előadásoknál, melyeket a rendes közynség már megunt; más magyar színházat alig tudunk mi nagy patrióták a fővárosban létrehozni, a törvényszéken beszél velük a bíró, ha tetszik khinai nyelven is, a közigazgatási tisztviselők szintén, a kormány hivatalnokai nemkülönben. Fálk Miksa úr szerkeszt nekik újságot, a kormány ez újságot protegálja közleményeivel, Jókai lefordíttatja bele regényeit, nehogy valaki kénytelen legyen magyarul élvezni tollát. Fölcseperedett és föl nem cseperedett nagyságának ambitiója, hogy czikkeik, beszédeik s egyéb enunciatióik legalább németül „is“ megjelenjenek egyszerre a magyar szöveggel. És így tovább. Kinek van bátorsága maguktól a zsidó németektől kívánni, hogy mind e szeretetreméltóságot ignorálják s forcehrozzanak valamit, a minek szükségét hirdetjük mi in thest, fölösleges voltát bizonyítjuk in praxi? Sajnálni való, hogy zsidóinknak több eddig is az érdemek, mint az önérzetek, amiért aztán oly nagy jajveszéklés támad Csernátony néhány czikke miatt. Amit én elmondtam, mindazt zsidó hazánkfiai java is tudja, a tudja ezzel együtt, hogy egy ember tévesztett véleménye csakis egy ember véleménye, melylyel szembe lehet állítani egy másikat, s a jelen esetben kiváltképen azt, hogy épen abban, amiben a hazai zsidók vádolva vannak, súlyosabb vád illeti azokat, akik többet tehetnének és annyit sem tesznek, mint a vád alá vont zsidók.“ * • * — A „Magyar Politika“ vezérczikkéből: „Csernátony kiindulási pontja téves volt s fővádjai nem állanak. A zsidók műveltebb körei, kivált a fővárosban előszeretettel, sőt szenvedéllyel cultiválják a magyar nyelvet. Magyar vidéken ők