Ellenőr, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)
1874-11-22 / 321. szám
TÁVIRATOK. Bécs, nov. 21. (Birodalmi tanács Ülése.) Az elnök jelenti, hogy császárné ő felsége, nevenapja alkalmából a ház által nyilvánított szerencsekivánatokat legkegyelmesebben elfogadta és köszönetének a ház előtti kifejezésével a miniszterelnököt bízta meg. Egyúttal jelenti az elnök, Károly Ferdinánd főherczeg elhunytát, és kéri felhatalmaztatását a ház részvétének a császár őfelsége előtt kifejezést adhatni. A pénzügyminiszter előterjeszt egy törvényjavaslatot a bélyeg- és illetéktörvény néhány határozatainak módosítására, és egy javaslatot a közoktatásügyér kívánságára az ennek költségelőirányzatában fölvett 628,000 frtnyi szükséglet és 695,000 frtnyi fedezetére vonatkozólag. A budget-bizottság benyújtja jelentését az egyetemi rendes tanárok pótlékai, az önálló theológiai karok és a képzőművészeti akadémiára vonatkozó törvényjavaslatok fölött. A bizottság ajánlja a törvényjavaslatok elfogadását. Következik a részvénytársulati törvényjavaslat részletes vitájának folytatása. A 190. §. a bizottság módosítása szerint fogadtatik el, melynek értelmében minden egyes részvény bír egy szavazattal, a szavazati jog férfimeghatalmazott által is gyakorolható. A 220., 221., 222. §§. a bizottság módosított szövegében fogadtatnak el. A 224. §. c) pontjánál szót emel Beer udvari tanácsos. Ezen szakasz értelmében a törtökének tizedrészét képező részvényesek egy képviselőt választhatnak ki bíróilag meghatalmaztatik a társulat könyveit vizsgálat alá venni. Szaló szerint a kormánynak kellene az illető vizsgálót kiküldeni, mint ez Olaszországban, Belgiumban és Angliában történik, valamint a törzstőke tizedréze helyett csak annak hatodrésze kivántassék. Wickhoff képviselő a kormány általi kiküldést a társulat hitelére veszélyeztetőnek mondja, bizalmatlanságot ébresztvén. Kronawetter a bizottság indítványát pártolja; szükségesnek látja, hogy a részvényesek tudomást szerezhessenek maguknak megbízottjaik, az igazgatótanács eljárásáról, hogy attól, ha eljárását rosznak találja, megbízását visszavonja. A nagy visszatetszés — úgymond — melyet ezen szakasz igazgatótanácsosi körösben kelt, mutatja, mennyire szükségesek annak intézkedései. Miután még az igazságügyminiszter a bizottság szerkezete mellett szólt, Beer és Kronawetter indítványai elejtettek és a c. pont a bizottság szövegezésével fogadtatott el. A lengyel és ruhén képviselők indítványt terjesztenek be, melyben kérik, hogy vizsgáltassák meg ama benyomás, mit az uzsorarendelet felfüggesztése a népességre gyakorolt. Wildauer a tanfelügyeleti törvény módosítását célzó törvényjavaslatot nyújt be. Ülés vége 33/4 órakor. Bécs, nov. 21. A „Wiener Zeitung“ jelenti, hogy a császár tizenhat napi udvari gyászt rendelt néhai Károly Ferdinánd főherczegért, mely f. hó 23-án fog kezdődni. A császár Zimmermann Andrásnak, az ágostai és helvét hitvallású evangélikus főegyháztanács elnökének, nyugalomba helyezése alkalmából a Ferencz-József-rend csillagos nagykeresztjét adományozta, helyébe Schmidt Konrádot, a szászok volt kámeszét nevezvén ki az evangélikus egyháztanács elnökéül, fölmházván őt egyszersmind osztályfőnöki ranggal. Berlin, nov. 21. (Birodalmi gyűlés.) Forckenbeck elnök kinyilatkoztatja, hogy az újbóli választást elfogadja. Azon interpellációra, mely az elszász-lotharingiai hatóságok eljárása iránt kérdez, azok ellen, kik Francziaországra optáltak, válaszolva, azt mondja Hertzog birodalmi biztos, hogy itt franczia alattvalókról van szó, a kormány nem ismeri el, hogy egy német birodalmi gyűlési képviselő az ő védelmezésökre volna legitimálva; ha a külföldiek jogaik gyakorlásában sérelmeket szenvednek, akkor illető kormányuk van hivatva, jogaik megóvása végett diplomatiai úton eljárni. A birodalmi gyűlés majdnem egyhangúlag vetette el ama indítványt, mely szerint a sessio tartama alatt több socziál-demokratikus képviselő fogságából szabadon bocsáttassák. Windhorst ama e célzására, hogy az utóbbi időben előfordulni szokott elfogatások ellen még egy nagykövet sincs biztosítva, azt válaszolja Bismarck herczeg, hogy előtte szóló adós maradt annak bebizonyításával, miszerint az elfogatások a törvénybe ütköztek e; a számos elfogatások, a törvény gyakori áthágása és ellenszegülése következtében, a társadalom oly rétegeiben fordulnak elő, melyeknek első kötelessége lenne a törvénynek tiszteletet szerezni. Mécs, nov. 21. (Zárlat.) Hitelrészvény 235 — Galiziai 242.*/«• Allamvasut 302.—. Járadék 7005. 1800-dik 109.— 1864-diki 138.1/4 Ezüst 104.70. London 110.35. anio bank 117.1/4. Általános épitőbank 36.1/1. Angol-ausztria 136 8/1 Lombardok 134.-. Tramway 131.-. Hitelsorsjegy 167.3/* Napoleondor 890.—. Arany 526.—. Frankfurt 92.18 Porosz pénzutalvány 163.3/4. Török sorsjegy 55.60. Angol épitőbank 43/4. Bécs, nov. 21. (Hivat. zárlat.) Magy. földteherm. kötvény 78.—. Salg.-Tarján 79.—. Magyar hitel. 231.— Magyar záloglevél 86.8/4. Erdélyi 134.—. Magyar keleti vasút 54.75 Magyar sorsjegy 81.8/4. Tiszai vasút 191.8/1 Magyar vasúti kölcsön 97-Va- Angol-magyar 73.50. Franco-magyar 74.—. Alföld 137.—. Magy. északkeleti vasút 115.—. Keleti vasúti kisebbségi kötvény 68.80. Porosz pénztári utalvány —. Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —. Magyar földbitóintézet 73.75. Török —.Municipális 30.75. Berlin, nov. 21. (Zárlat.) Galicziai 109 50. Lombardók 82 25. Ezüst-jöv. 68 37. 1860-iki 107 33. Bécs 91.25 Romárka 34.74. Államvaspálya 183.50. Papirjövedék 64 75 Hitelsorajügyek 114.—. 1864-iki 98.74 flitelrészvények 141.— . i Magyarsorsjegy 59 50 . Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre. . 5 frt. — kr Félévre . . . I© „ — „ j Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyed számára I0 krajezár. szerkesztési iroda: Budspeiten, nádor-nteza 6. zz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bémentes leveleket fogadunk eL POLITIKAI NAPILAP, Hirdetésük felvétele: Budapesten, nádor-nteza 6. zz. (LégrÁdy - testvérek Irodájában). Kiadó-hivatala: Előfizethetni helyben és posta útján: nádor-uteza 6 u. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Jégrády testvérek irodájába (nádor-utasa 6. sz.) intézendők. 32. szám Budapest, vasárnap, november 22.1874. II. évfolyam. Budapesti szinlapok. Vasárnap, nov. 22-én. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. ipp. szám. Huszárcsíny. Eredeti vígjáték 3 szakaszban, dalokkal. Irta Vahot Imre A dalok zenéjét szerzette Böhm G. Kezdete 7 órakor. VÁR-SZINHÁZ. Nagy bérlet 31. szám. Kis bérlet 14. szám. Először : A véletlen. Vígjáték 1 felv. Irta Varga János. Személyek : Hidas Kálmán, ügyvéd — — — — Náday Ihari Bérczi, barátja — — — — Halmy Malotai Hermin, fiatal özvegy — — Helvey L. Knittenfelsz ) ,. - — Vizváry Szebecsuk ) rendőrök _ _ _ Sántha Ezt követi: Az égben. Eredeti vígjáték 2 felv. Irta Balázs Sándor. Kezdete 7 órakor. ISTVÁNTÉRI SZÍNHÁZ. A pók. Eredeti, énekes népszínmű 3 felvonásban 5 képpel, írta Lukácsi Sándor. Zenéjét összeállította Káldy. A pénzügyi bizottság. Az események logikája, mint vaskar nehezedik a jobboldalra. Szükségtelen immár újságczikkekben és parlamenti beszédekben megvilágítani politikájuk kárhozatos voltát, elítélik azt önmaguk is. Tessék csak végigtekinteni azon tárgyalásokon, melyek a pénzügyi bizottságban folyamaton vannak és aztán meggyőződhetnek, hogy a vádanyagokat miként gyűjtik össze önmaguk ellen. Lélektanilag valóságos tanulmánytárgy az a bizottság, mely tagjaira nézve jobbatlán a régi elemekből, tehát ugyanazokból áll, kik az örvényt, vagy hogy népszerűbb kifejezéssel éljünk, amírt ásták a nemzet számára. Zsedényi az egyetlen, kit nem terhel a bűnrészesség árnya a jobboldali tagok közül, ő az egyetlen, ki pajtáskodástól ment szigorú kritikát gyakorol a költségvetés minden részletére most is. A többiek hódolnak a látszatnak, vagy furdaló lelkiismeretek parancsának, midőn a törlések által visszanyerni próbálják hitelüket, nem a történelem, hanem a közönség előtt. És ha annyi elég volna a rehabilitatióra, hogy igyekeznek lelkiismeretesen törölni, ami még a rendszer keretén belül törölhető, úgy meg lehetnének győződve, hogy fáradságuk sikerült, mert meg kell adni, hogy soha budget pontosabban átvizsgálva nem volt, mint az lesz a jelenlegi. Igen, de az ő rehabilitációjukat és az hátráltatja, hogy a törlési kritika által egész sora jő felszínre oly gazdálkodási mozzanatoknak, melyekért, hogy megtörténhettek, a felelősség a pénzügyi bizottság azon tagjait illeti, kik csupán a forma megóvása végett gyakorolták megbízatásukat akkor, midőn hatalmuk megakadályozhatott számtalan részat. Mennyiben osztozik, a bizottság tagjaira háromló felelősségben, a ház többsége, végezzék el maguk között. Ránk nézve túlságosan megnyugtató a szomorú elégtétel, hogy a gazdálkodás egyenesen azon politika következménye, melynek sajátságos intézményeit és eszméit büszkén mutogatták, mint jobboldaliakat. Könnyű e részben hivatkozni azon nemzetiségi politikától kezdve, mely új minisztériumot és új hivatalágakat teremtett, a közigazgatási és igazságügyi politikáig, melyekkel most nincsenek tisztában, és képtelenségekben nem is lesznek soha sem. Ehez járul, hogy a költségvetés összeállítása nélkülöz minden rendszeres tervet. A szó szoros értelmében hübele balázs módjára van tétel tétel mellé halmozva, anélkül, hogy egyiknek alacsonyságát, vagy a másiknak magasságát indokolná valamely irányelv. Hagyján, hogy az eddigi budgeteket terv nélkül tákolta össze a miniszteri polcton ülő államférfim dillettánsság, már ez így indult akkor, de mostanra, jóval a takarékosság eszméjének felülkerekedése, jóval a pénzügyi bukás meredélyének észlelése után, hogyan állhatott az egyes miniszterek „szakértelme“ oly előirányzattal az országgyűlés elé, melynél az összegekre vonatkozólag maguk sem bírnak kimerítő felvilágosításokkal szolgálni, igazán megfoghatatlan játék a nemzet vagyonával és türelmével. Végtől-végig tapasztalható volt a tárgyalás alá jutott költségvetések czímeinek átvizsgálása alkalmával, hogy a legtöbb költség csak úgy találomra van belebigyesztve a budgetbe. Felvilágosításokat, részletesebb indokolást sem a miniszterek „bölcsessége“, sem tanácsosaik botránkoztató tudatlansága nem képes nyújtani. Mihelyt megszorítja őket valamely bizottsági tag faggatódzása, elhülnek és csak utólagosan hozzák el bureauikból a sovány feleletet, melynek értelmetlenségén meglátszik, hogy csak úgy összekapkodták hirtelenében. Bizonyosnak vehető, hogy a költségvetés ily forma összeállításánál nem szolgált egyéb irányadóul a miniszteriális élhetetlenség számára, mint betölteni számokkal a rovatokat, s aztán, mint kártyajátéknál szokás, bevárni, hova üt be a trompf. Különös gondot csak arra fordítottak, hogy a tételek szokás szerint szép kerek summákban szerepeljenek, mert az ilyenek fölött majd lehet alkudni a bizottsággal és utóvégre a törlés után jut is, marad is. Más eljárás mellett merő lehetetlenséggé válik a pénzügyi bizottságnak idáig két millión felül törleni, de mert lehetséges volt, mutatja, hogy a kabinet tagjai humbugisáltak a takarékosság elvével, noha ország-világ előtt a kabinet létalapjául ennek uralmát hirdették. A baloldali kör vasárnap, f. hó 22- dik napján, délelőtti 10 órakor értekezletet tart. A szász egyetem f. hó 15-dikén tartott második ülésében az igazolások után egy indítványt fogadott el bizottság kiküldésére a nemzeti levéltár rendezése czéljából, s megválasztotta ezen és a pénzügyi, számvizsgáló, tanügyi stb. bizottságokat. — Munkácsi püspökké az elhunyt Pankovics helyébe a kormány Pásztély János máramarosi püspökhelyettest és volt képviselőt fogja kinevezni. Jobboldali lapok nagy elismeréssel szólnak a választásról. Részünkről is úgy vagyunk é testülve, hogy az adott körülmények között ez a leghelyesebb kinevezés. Az egészségügy rendezéséről: (1) Azon mostoha közgazdasági, nehéz pénzügyi és minden tekintetben zilált állami s társadalmi viszonyok közepette, melyekkel államunk ez idő szerint küzködik, különös szerencsének tarthatjuk, hogy a közegészségügyi rázkódtatásoktól, melyek mindennemű járványk alakjában a nemzet anyagi és testi jólétét oly kíméletlenül megingatták, aláásták tavat, ez év folyamán a sors kedvezése folytán megszabadulhatunk. A vészes következményei tekintetében a borzalmas emlékű cholera járvánnyal csaknem egyenrangú nagy kül- és beltertű váltóláz, a sokáig köztünk kísértő hólyagos himlő, kitombolván magokat, elviharzottak felettünk, és ez év dereka óta oly kedvező közegészségi állapot uralkodott mindekkoráig az országban, minővel már rég nem dicsekhetünk. Ezen minden tekintetben örvendetes és üdvös esemény azonban egyesegyedül a gondviselés , a természet rendes menetű öntevékenységének köszönhető. „Post nibila Phoebus “ A kormány azon fentebb jelzett sikerhez semmivel sem járult; az eredményben semmi része nincsen, mert míg a járványok és honos tájkórok dúlásai alkalmával majdnem ölbe tett kezekkel szemlélte, miként szedi áldozatait a vész angyala, miként tizedeli különben is köztudomásúlag nem szapora fajunkat, azután is a végzetszerű közöny, az önmegadás egy nemével reábizta magát a sorsra, mely amit ront, annak idejében ki is tudja javítani, ha akarja. Akkor is, most is az édes semmittevés kényelmeinek hódolt, nem törődve azzal, hogy ha „múltadban nincs öröm“ ily gondatlanság mellett a „jövőben nincs remény“ is bekövetkezhetik. Mert, hogy az összes állami közigazgatásunk minden ágazatai között legmostohábban a közegészségügy kezeltetik, bárha a többiek ellátásához sem sok dicséret fér, arról, azt hiszem, már ország világ meg lehet győződve. Egyébként ki tudja, nem e így van legjobban? Az egészségügy a jóságos Isten kezeiben, az ő atyai gondozására van bizva s igy mindenesetre több reményt fektethetünk annak jövendőjére, mintha szintén csak Isten kegyelméből tengődő kormányunk jóakaratától vagy tetterejétől kellene várnunk annak javulását, mert annak most kisebb gondja is nagyobb annál. Saját önfentartási ösztöne munkál benne, s a mellett ily kicsinyes érdekek, mint p. o. az országos közegészségügy, bizonyára háttérbe szorulnak. Én különben egyáltalában nem csodálom, hogy az adóügyi törvényjavaslatok és az állam megzavart egyensúlyának helyreállítására célzó intézkedések veszik igénybe úgy a kormány, mint a parlament összes idejét, erejét és tehetségét, mert jelenleg azok hivatják elsősorban a végromlás örvényébe sodort hazánkat még talán megmentethetni. De igenis méltóan csodálkozhatom a felett, hogy még ily válságos időkben reáért a belügyminiszter — kinek ressortjába a közegészségügy is tartozik — a megyék kikerekítési tervével olyaahatóan foglalkozni és az ország földabroszának kijavítására annyi drága időt elpocsékolhatott, holott azt, a nemzet vitális érdekeit tartva szem előtt, jobban felhasználhatta volna az annyiszor megsürgetett s ugyanannyiszor ismételve megígért közegészségügyi törvényjavaslat végleges elkészítésére, s annak ezen utolsó ülésszak alatti benyújtására talán nem is gondolt, nemhogy annyi hosszas vajúdás után megteremteni is igyekezett volna. És ha még legalább fölfedezné azon nehézségeket, melyek egy ily törvény végleges alkotásának útját állják. Hiszen nevezetes államtitkok is napfényre kerülnek mostanság, alig hiszem, hogy épen ennek földerítése okozna akárminemű krisist. Ahelyett azonban, hogy nyíltan ráutalna az akadályokra, melyeknek létezniük kell mindenesetre, egyszerűen, sansagon, bejelenté a belügyminisztériumi költségvetés tárgyalása alkalmával a pénzügyi bizottság ülésében, hogy „az egészségügyi törvényjavaslat még nincs kész.“ Az okot, hogy miért nincs kész, bölcsen elhallgatja, holott ha egy főispán elmozdításának indokait nem tartozik is leplezetlenül előadni, egy ily fontosságú országos ügy, mely körül annyi ünnepélyes ígérettel enyagdkozta magát a parlamentben, mégis csak megérdemelne egy pár árva mentegetődző szót, ha mindjárt azokban némi megrovás foglaltatnék is azon osztályfőnök, bureau vagy tanács irányában, kik együttesen annyi évek sorozatán át nem voltak képesek egy a parlament színe eltől legalább „becses anyagul“ felhasználható javaslatot összetákolni, és így vagy mulasztásokkal vagy képtelenségükkel, vagy szándékos részakarattal „ kompromittálják“ a felelős minisztert. Különösnek találom valóban, hogy míg az alkotmányos formák megsértésével saját hibák eltakargatására a felség is belevonatik a parlamenti küzdelmekbe, alantos közegek használhatlanságáról, hibáiról, vagy megbizatlan voltáról csak akkor értesül a ház, mikor azt már a verebek is csiripolják a fedélen, és ritkán van egy miniszternek annyi bátorsága, hogy pellengérre állítsa azon hivatali osztályt, vagy hivatalnokot, ki miatt végre is neki kell kiáltani a kereszttüzet, melybe egyikmásik jogosult interpelláció által belekerül és belesül. Hogy pedig az egészségügyi „branche“ban is vannak ilyen ins-ai, kiknek tanácsára reászorult ugyan, de mégsem használhatja őket, az onnan tűnik ki leginkább, mert az ország orvosi kara már három kész közegészségügyi törvényjavaslatot ismer, úgy mint: a belügyminisztérium közegészségi osztályáét, az országos közegészségi tanács által kidolgozottat és végre egy utolsó időkben litographicozva megjelent, amazokból más hivatalon kívüli szakértők közreműködésével készült, bővített és javított kiadmányai, — risum teneatis amici! — végre odalyukad ki a dolog, hogy „nincs kész javaslat egy sem.“ Szerintem ez magyarra fordítva, őszintén, annyit tesz, hogy egyik sem ér semmit, s minden eddigi munkálat haszontalan, és a kitűzőn magas czélnak megfelelő nem volt, és ez egyedüli oka azon hosszadalmas halogatásnak, azon csúfos fiaskónak, mely ez ügy érdemleges tárgyalását mai nap is lehetetlenné teszi és azt „ad calendas graecas“ elnapolni kénytelen. Mert nemcsak roszak a javaslatok, miként arról alaposan meggyőződött az azokkal sokat foglalkozott orvosi közvélemény, még sokkal roszabb azon modus procedendi, melyet ez irányban a miniszter úr hivatott sugalmazói követnek, midőn maguk számára vindkálva minden képességet, más avatott s szakértő köröket minden áron kizárni törekszenek azon tudományos tekintetből őket megillető befolyásból, melyet egy ily javaslat létrejötte körül önérdek nélküli buzgalommal oly sok ízben kifejteni iparkodtak. Pedig, hogy mennyire jutottak „kizárólagosan szabadalmazott“ és „csalhatatlan“ nézeteikkel, azt épen most mutatják a következmények s azon mindennapi jelenségek, melyek szemeink előtt most folynak le. A „Deákkör“ legutolsó pártértekezletében is a belügyminiszter bemutatta a „nyilvános betegápolás“-ról szóló törvényjavaslatot, mely pedig csak egyik kiegészítő részét képezi egy „szerves egészségügyi törvényjavas-at“-nak, amint hogy az minden eddigi tervezetben benn is foglaltatik. De minthogy ezen kérdés elintézése immár sok okokból halaszthatlanná vált, és szerves egészet a fenti okokból folyólag nyújtani nincs hatalmában, kiragad egy tisztán adminisztratív rendszabályt az egészből, és nem tekintve annak szervi összefüggését más lényeges rokontárgyú kérdésekkel, p. o. kórházak szervezése, fenntartása, községi orvosi rendszer fejlesztése stb. — ad abból egy darabkát, így tataroznak s toldoznak nálunk mindent, ahelyett, hogy valami egészet s tökéletest alkotnának. Egyébiránt a szóban forgó részről, alkalmilag, ha megismertetik a lapok, szintén elmondom nézeteimet. Nagyvárad, november 30. Dr. Pollák László, Biharmegye tiszt, főorvosa. — A népkonyhára való adakozások czéljából a következő felhívás és kérelem jelent meg: Polgártársak! Országos elemi csapások, — általánosan nyomasztó pénzviszonyok, az ipar és kereskedelem pangásából következő kereset hiánya, fővárosunknak szorgalmas, de szegényebb sorsú polgárságát az Ínségnek egész súlyával fenyegeti. Szólunk azon jobb sorsra érdemes polgártársaink érdekében, kik fővárosunknak törzslakói, vagy állandó szorgalmas munkásai; kívánunk cselekedni azon szegény sorsú lakosok és házi szegények érdekében, kik e helyhez kötve, mindennapi munkájuk után élnek, — de a jelenlegi munkaadás csekély volta, és az élelmiszereknek aránylag drágasága miatt maguknak és számos tagú családjaiknak a mindennapra szükséges élelmet sem lévén képesek megszerezni: a legnagyobb ínségnek lehetnek áldozatai! Az ínségnek előjelei már is mutatkoznak, a nyomornak rémséges képét azonban a közelgő tél ígérkezik egész nagyságában feltárni. Rajtunk a sor megakadályozni, hogy e csapás is be ne következzék! Polgártársak! Az egész közönségnek úgy, mint szűkölködő igazi szegényeinknek jól felfogott érdeke egyiránt indított bennünket egy polgári bizottmány megalakítására, mely bizottmány nőegyleteink nemeslelkü hölgyeinek közreműködésével intézkedéseit oda irányozta, hogy szükségben szenvedő polgártársaink s hozzátartozóik nyomorának enyhítésére az e czélra felállított népkonyhákból, — a polgári önérzet teljes kímélésével, — legolcsóbb beszerzési árak mellett egészséges és tápláló meleg ételeket szolgáltatva, ez által az ínségben szenvedőket az éhség martalékává jutni ne engedje. Hogy ez iránti buzgó fáradozásainkat siker jutalmazza, hogy a nyomor eltávolítására kitűzött magasztos czél eléressék: hatóságunk védve mellett az önsegélyezés nemes eszközének alkalmazásához fogtunk. Ezen alapon indulva, és tudva azt, hogy fővárosunk közönsége mindenkor első sorban áll ott, hol bármi nemes eszmének végrehajtásáért önmegtagadással is kell áldozni; s tudva azt is, hogy közönségünknek kegyeleten érzülete maga előtt versenytársat soha nem ismert, midőn az ínségben szenvedőknek bárhol mutatkozó keserves könyeit kellett letörölni. Teljes bizodalommal kérjük fel önöket, hogy kitűzött czélunk biztosítására könyöradományaikkal minél előbb hozzájárulni, s ebbeli kegyeletes adományaikat bizottsági pecsét alatt kibocsátott aláírási íveinkre feljegyezni szíveskedjenek. Polgártársak ! Tegyük egy hanggal jelszavunkká az irgalmasságnak és felebaráti szeretetnek jelszavát: „Éhezőknek ételt adni!“ A könyöradományokat a gyűjtőívekkel egyetemben elnökünknek, vagy Sztupa György bizottmányi pénztárnokunknak, — a természetbeli adományokat pedig Mendl István bizottmányi gazdánknak átadatni kérjük. Kelt Budapesten, 1874. évi november hó 12-én tartott polgári népkonyha-bizottmányi ülésünkből. Ráth Károly s. k. főpolgármester, elnök. A fent jelölt czélra lapunk szerkesztőségénél is tétetett le aláírási ív, melyen az „Ellenőr“ szerkesztősége ezennel megnyitja az aláírást 10 forinttal. ______ T. szerkesztő úr! Különös nyilatkozatokat olvasunk — legalább nekem, aki nem mindig a hazai légkörben élek, különösek gyanánt tűnnek fel. Egy fővárosi lap, mely egy volt magyar kormányelnök eszméit szokta a világgal közölni, nagyon egyszerűen kimondja, hogy ha bajainkon nem bírunk segíteni tüstént, „a provisorium önkényt bekövetkezik.“ Az igen tisztelt finánczminiszter úr pedig minap — a német félhivatalos lap szerint — ekkor nyilatkozott : „Wenn wir eines schönen Morgens verabsäumen würden unseren Verpflichtungen nachzukommen, glaubt man etwa die europäischen Mächte, deren Staaten uns Millionen anvertraut haben, liessen dies so ohne Weiteres bingehen? Der Unterschied bestände nur darin, dass wir jetzt selbst für Mittel und Wege Sorge tragen, während man sie uns dann diktiren würde.“ (!!) A finánczminiszter úr is folyvást hangoztatja, hogy állami létünk koczkán forog: én is múltkor ismételtem — persze csak idézet gyanánt — amit nagyon sajnálok. Ez olyan phrasis, melyet nekünk, ha alapja is volna — és kimutatom, hogy nincsen — nem szabad mondogatnunk. Az emberek saját mintájukra képzelvén az istenséget, feltalálták azt a mondást : „Segíts magadon, az isten is megsegít.“ Rágalom, istentelen gondolat ez; de igaz az a versiója e szójárásnak, „mondj le magadról, s az emberek cserben fgynak.“ De mért is forogna állami létünk kockán? mért volna szeretett ikertestvérünk Auszria feljogosítva már készülni az enfant prodigue Magyarország visszatértére? Talán mert adósságokat csináltunk, mert deficitben vagyunk? Hát kitől tanultuk a mesterséget adósságból s deficitekből élni? Elfelejtik a Lajtán túl, de elfelejtjük mi is, hogy Ausztriában, 1782 óta egész mostanáig, folytonosan virágzott azon érdekes növény, melyet a baloldali körben 1872-ben elneveztem deficitum austriaeum-nak, melynek perennális volta ugyanazon esztendőben egy pillanatig, de csakis egy pillanatig kétessé vált, azóta újból fényesen bebizonyult. Igenis, 1782-től 1874-ig, kilenczvenkét esztendeig az osztrák állam deficittel gazdálkodott és adóbb ágra el élt, egész mostanáig, de azért a kormányférfiak nem mondtak le az állami létről. Ellenkezőleg, történtek devalvátiók többször, voltak nagyszerű külháborúk s belforradalmak, csapások s bonyodalmak, olasz, német, magyar kérdések s krisisek, amelyekhez képest a mi bajaink valódi csekélységek — de azért Ausztria fennállt, s fennáll, sőt a financziális és stratégiai bukások daczára, 1815-től egész 1848-, sőt 1859- és 1866-ig, Ausztria vezérszerepet viselt Európában. S mi csüggedtünk, mert olyan tjánczpolitikát űztünk egypár esztendeig, aminőt Ausztria követett majdnem egy egész századon át? Az ország nagyon is elszegényedett, s azok, kik nekem ellenmondtak e tekintetben a választások alkalmával, most belátják, hogy tévedtek. De ha vasutaink nem a mieink, ha a luxussugárut sem lesz a mi tulajdonunk, ha roppant összegekkel tartozunk a külföldnek, — helyzetünk nem szomorúbb az osztrákokénál, kiknek vasutai, Ringstrasséja szintén idegen pénzekkel lettek építve, miután vasúti kötvényei nagyobbrészt idegen kezekben vannak s az államadósság a külföldön, egy roilliardnál többet tesz — amihez persze mi szegények is járulunk kamatokkal. De ha financziális viszonyaink semmikép sem aggasztók , 11 a mi létünk irányában valóban olyanokká válhatnak, ha a miniszterek idegen államoknak tulajdonítják a jogot beleegyedni állami háztartásunkba. Én nem tudom, az igen tisztelt fináncz miniszter úr miért szól adósságok repudiációjáról, midőn senki más nem emlegeti — miért festi az ördögöt a falra? De ha ilynemű szándékok valahol léteznének, én tagadom, hogy bármely idegen hatalom jogában állana bennünket keresztülvitelében,meggátolni. Hát miért fizetünk mi hitelezőinknek 7 és 10 percentnyi kamatot, midőn más államok 3, 4 vagy 5 percentért is kapnak kölcsönöket? Nemde azért, mivel külföldi hitelezőink nem érzik magukat biztosoknak, hogy valóban teljesíthetjük elvállalt kötelezettségeinket? Ha ezen kétely nem léteznék, mi is csak 4 vagy 5 percentet fizetnénk; miután pedig nagyobb kamatokat fizetünk, melyek jelentékeny része egy biztosítási praemia, hitelezőink semmiképen sem panaszkodhatnak, ha hajótörést szenvedünk, és oly kevéssé, mint a biztosító nem panaszkodik, ha egy hajó sülyed, melyre praemiát fogadott el. Rendezzük financziális viszonyainkat bármily módon, ez kötelességünk magunk iránt, de ne ijeszgessük magunkat a külhatalmak fenyegetésével, melyekre külföldi hitelezőink számolhatnának. Hogy azok mire viszik, láttak az osztrák adósság-conversió alkalmával. De a legkülönösb propositio, mely eddig létetett, a legváratlanabb kilátás a jövőre az, hogy megint a provisorium védszárnyai alá helyezzük magunkat. Hát ezzel fogunk véget vethetni financziális nehézségeinknek? Ki kételkedhetik benne, midőn a „provisorium“ pénzügyi vívmányaira viszszaemlékezik. A „National-Anleihe“, a 111 milliónyi titkos surplus-emissio, Bruck halála, ki ne epedezne ama fényes korszak megújulásáért! S miért mindez, miért mondjunk le a nemzeti önkormányzatról? Csupán azért, mert az 1867-iki kormány elvállalt a nemzet számára elviselhetetlen terheket.