Ellenőr, 1875. április (7. évfolyam, 90-119. szám)

1875-04-22 / 111. szám

A keleti vasút ügye. A képviselőház egyesült pénzügyi és vasúti bizottsága elkészült jelentésével. A jelentés 53 lapra terjed és így kisebb ter­jedelmű, mint az albizottság előbbi munkálata. A bevezetésben az albizottság idézi a képv.­háznak ezen ügy megvizsgálására vonatkozó határozatát és a maga hivatását úgy definiálja, „hogy a vizs­gálat folyamán bebizonyult tényeket constatálja, hogy így a képv.­ház a vizsgálatban felhozott anyaghoz képest a szükséges intézkedéseket meg­tehesse.“ Ennek megfelelőleg a bizottság ezúttal tartózkodik minden indítványtól, és egyedül a tény­állás rövid előadására szorítkozik. Elmondja a keleti vasút ismert történetét, recapitulálja a párisi szerződés, az egyéb a vasút körében történ­tek eredetét és azután felállítja a tudvalevő hat kérdést. Az első kérdésre: Meg­volt-e a keleti vasút­nál a kiépítéshez megkívántató dotatió — a bi­zottság azt feleli, hogy itt ha egyáltalában még le­hetséges, csak alapos, pártatlan szakértői helyszíni felvétel és vizsgálat adhatna kellő tájékozást. A második kérdésre, hogy elfogadhatólag tör­­tént-e a papírok értékesítése, a bizottság azt fe­leli, hogy ezen kérdésre csak akkor lehetne teljes meggyőződéssel válaszolni, ha tudva volna azon egész összeg, mely az értékesített papírokból tény­leg befolyt; ha tudva volna továbbá számszerint azon agrókülönbözetből eredt összeg, mely állító­lag nem könyveztetett, ha végre tudva volnának a bank pénztárába befizetett tőkék után járó kama­tok, melyek állítólag szintén nem könyveztettek a társaság javára. A 3., 4. és 5. kérdésekre, melyek a munka végrehajtására, a kiutalványozásokra és az igaz­gatótanács eljárására vonatkoznak, a bizottság több rendbeli kifogásokat tesz. A hatodik kérdésre, hogy terheli-e valami nehezítő körülmény a kormánybiztosok eljárását, a bizottság azt mondja, hogy igen kevés az, ami e tekintetben a vizsgálat eredménye gyanánt fel­mutatható. A bizottságnak úgy látszik, hogy a kormány a biztos által gyakorlandó ellenőrzésre nem helyezett nagy súlyt. A bizottság elmondja, hogy ez ügyben a rész­vényesek részéről minő kérvények érkeztek hozzá és kijelenti, hogy a részvényesek sorsa figyelmet érdemel, kivált miután az 1874. I. tvczikk által a másodsorozatu kötvények érvényessége el van ismerve és igy azon kamat, mely törvény szerint a részvények birtokosait illette volna meg, most már másodsorozatu kötvények kamatainak fizeté­sére tétetett át. A jelentés vége igy hangzik: „Ezekben ösz­­pontosul az együttes bizottság részéről a képviselő­ház határozatának korlátai közt foganatosított vizsgálat eredménye, mit is, hogy a képv. ház, határozatához képest, a netán szükséges intézke­déseket megtehesse, a mellékletekkel együtt ezen­nel tiszteletteljesen bemutat.“ A délutáni együttes ülésben elnök Csenge­­r­y Antal először is a bizottság tagjait arra hívta fel, hogy a keleti vasútról szóló jelentést felolva­sottnak vegyék, kiki a tárgyak sorozata szerint tenné meg észrevételeit. E szerint áttekintetvén a je­lentés, midőn a kel­eti vasúttársaság keletkezésére került a sor, Wahrmann ki akarta hagyatni a jelentés azon tételét, hogy szemben hazánk törvé­nyeivel ezen keletkezés szabálytalan volt, mely állítás jogosultságát el nem ismerheti, miután az 1840. évről idézett 18. t. sz. minden újabb vasút­nál tettleg mellőztetett. Hosszabb vita után elfo­­­gadtatott azon módosítás, hogy minden hosszabb indokolás nélkül mondassák ki azon tény, hogy a keleti vasút csak azon módon keletkezett, mint a­melyen az akkori vasúttársaságok alakultak. Ily nemű több rendbeli észrevételek után, úgymint a részvényesekre vonatkozó résznek újabb szövege­zése s a jelentésnek végleges hitelesítése a pénte­ken tartandó ülésre halasztatott. A király útja. (Eredeti tudósítás.) S e b­en i c o, april 10. Tegnap reggel hat órakor indult ki 3 felsége yachtja, a „Miramare“ Zárából „Gargnano“ a ki­séret hajója, továbbát a „Fantasy“ yach, „Andreas Hofer“, a dalmácziai helytartó szolgálatára rendelt hadi gőzös s a Lloyd-társulat „Adria“ gőzöse kö­vették. A­míg azonban ezek egyenesen Sebenicoba tartottak, a „Miramare“ három helyen is állomást tartott. Az első állomás Zaravecchia volt, a régi Bielográd, hol 1102-ben Kálmán királyunk horvát és dalmát királylyá koronáztatott; a második Stretto falu; a harmadik pedig a sebenicei ki­kötő torkolatánál fekvő Zlatin sziget és falu. Az utóbbi korall-halászairól nevezetes, a kiktől ő fel­sége néhány szebb koralldarabot vett is. Ezen 47 tengeri mértföldnyi után Dalmáczia szigetvilága mindinkább fejlődik szemeink előtt és Sebenico bejáratánál sziklás, szaggatott földeinek és apró tengereinek egész teljességében tűnik elénk. A csatorna bejáratát egy kis erőd, a Fort San Nicolo őrzi. A csatornából már látszanak a tengerből köröskörül amphitheatralis módon emel­kedő hegyek, a fejük felett lévő három ormon őrül három erőddel, a S. Anna, S. Giovanni és Barone erődökkel. Az első sort S. Anna különösen megérdemli a figyelmünket. Ez volt a régi város tulajdonképi magva és Kálmán király 1105-ben Dalmácziát be­utazván, ezen várban tartózkodott. Most is ma­gyar az úr ezen ormon: egy Este-ezredbeli fratter, különben becsületes vörösvári sváb gyerek, a ki az erdőben levő puskapor-raktár őrségének pa­rancsnoka, és nagy nyugalommal, nem is álmodva a régi dicsőségről, tekint alá ugyanazon tájra, melyben hajdanra könyves királyunk gyönyörkö­dött. Az erőd a legszebb bakaőrségek egyike. A I.­Anna-erődből leereszkedve Sebenico egyik legkiválóbb sajátságába botlunk, mely föl­felé menet tán elkerülte figyelmünket. Ez márvány keménységű mészkőből készült kövezet, mely minden lépésnél eltűréssel fenyegeti lábainkat. A­mi a dal­mát városoknak sajátságos érdekét ké­pezi, hogy eredeti típusukat lehetőleg híven meg­őrizzék, az kiválóan megvan Sebenicoban. Egy kis darabja ez a középkornak, kőben megörökítve, új építkezések, átalakítások által meg nem hamisítva. A középkori parti város, mely a tengeri rablók ellen a hegyoldalba vonul, s a parti zsiványok ellen szűk utczáival, magas há­zaival bástyák közé szorul, egész szűziességben meg van őrizve. Bástyái is — magyar királyok alkotásai — jó részt még állanak. Van egy XV. századbeli műkincse is, egy szép román stylü templom, magas, egyszerű gömbölyű övezetben te­­tőd­ző közép- és két alacsonyabb mellékhajóval, minden gerenda és tégla nélkül, — még teteje is tisztán kőkoc­kákból s márvány- és érc­alkatré­­szekből épült. A népről is kellene szólnunk. Zárától idáig egy nagy lépést tettünk befelé Dalmátiába. Az olasz elem háttérbe szorul, helyébe a szláv vörös sapka, nemzeti öltöny és színek lépnek. Az utcza mindenütt az övé, hanem azért a kormányzat, üzlet, iskola még mindig a műveltebb olasz elemé, s még sokáig az is marad. Sebenico városa teljes erejéből versenyre kelt Zárával ő felsége fogadásának szívélyességében és fényében Midőn ő felsége tegnap délután a kikö­tőbe érkezett, Sebenico partja alig engedett a zárai Kiva Nuovának. A­mint mondták, egy egész kis házsort, mely a partot dísztelenítette, tulajdonosaik önkényt engedték lebontatni. A parton­ színes sátor, fegyveres dalmaták és virágszóró lányok sorfala, a község, az újon egyenruházott városi zenekar, és az Este-ezred itt fekvő százada, mint díszszá­­zad, várta ő felségét. Ő felsége tegnap délután a szokásos tisztel­­getéseket fogadta a püspöki palotában, s este az igen csinos kivilágítást tekintette meg. Ma délelőtt száznál több magánkihallgatást adott; a taninté­zetek egész sorát, kaszárnyát, a sebenb­o­knini vasút indóházának munkálatait tekintette meg, és meglátogatta a délután rendezett népünnepet. Ez egy tekintetben érdekesebb volt a zárainál is; a táncz és ének megint az volt ugyan, s a népvi­seletek mások, de nem voltak sajátságosabbak, hanem a mi különös érdeket kölcsönzött neki, az egy teljesen kiállított lakodalmi menet volt, úgy, a­hogyan a nép lehetőségeinél szokásban van. Elős legények és leányok vitték nagy kosarakban az esküvői ajándékokat, roppant nagyságú fonott kalácsokat, azután jött a fiatal leányok sora, a­kiket a férfiak " követtek kettős sorban, bal vállu­kon hosszan lelógó kendővel, és végre az asszo­nyok, szintén párosával, köztük a virágokkal éke­sített menyasszonynyal. Az ünnepélyek befejezése theatre páré volt, Mazzoleni, egy sebenicoi születésű a jelenleg gaz­dagon visszavonulva Nápolyban élő énekes kon­­c­ertjével, a­ki szülővárosa meghívására pusztán azon czélból jött haza, hogy­­ felsége jelenléte alkalmával énekeljen. A színház térben megköze­líti a zárai színházat; külső díszben versenyez vele; nagyon csinos, kedves benyomása ház. A földszinti közönség jó része a föld népé­ből telt ki, a­kik fegyvereiket, melyekkel egész nap ő felsége hű kíséretét és néhol hasznos rend­őrségét képezték, otthon hagyták ugyan, de hangjuk egész hatalmát magukkal hozták, s ő felsége belépte után harsány zsi­­ókkal tán ne­gyed óráig nem engedték az előadást megkezdeni. Az előadásnak, melyben Mazzoleni és neje, mint énekes és kis­fia mint zongoraművész, is részt vettek, legkiválóbb része a vendégművész éneke volt, a­kinek hangja és előadása egyaránt mu­tatja, hogy egyike lehetett a kiválóbb olasz te­noroknak. Előadás után ő felsége szállására, a „Mira­mare“ fedélzetére tért vissza, a­honnét holnap reggel öt órakor a „Fantasy“ fedélzetén indul Skardonába, s onnét tovább három napi száraz­földi útra.* * * Ő felsége tegnap reggel 6 órakor a „Mira­mare“ fedélzetén, több gőzöstől kisérve, a lakos­ság szives zsi­­ói közt elutazott Sebenicoból; 8 órakor Trauba érkezett, ott lelkesedéssel fogadta­tott ; a polgármester beszédére igen kegyelmesen válaszolt, megtekintő az emlékezetes székesegyhá­zat, a történeti érdekű városházat, a közintézeteket, mindenütt tudakozódott a részletekről, több sze­mélyt megszólított és a posta­ után Salonán át foly­tatta útját Spalató felé. A szives fogadás minden nagyobb községben ismétlődött; ő felsége több ízben leszállt a kocsi­ról, meghallgatá az elöljárók és papi küldöttségek tisztelgését , a tömegesen összesereglett lakosság lelkesen üdvözölte a királyt. Salona határának végpontján dr. Bajamonti spalatói polgármester fogadta, a spalatói dombon az egész községi képviselet várta az érkező királyt, ki fehérvörössel díszített pavillonban fo­­gadá a tisztelgőket. Ezek hálájukat fejezték ki a kikötő szabályozásáért, és az épített vasútért, is­mételten biztositák ő felségét hűségök és ragasz­kodásukról. A király a várost kiváló gondoskodá­sáról biztositá és felszólitá a lakókat, hogy egyet­értően támogassák a kormányt. Ezek után ő felsége bevonult Spalato váro­sába, útja diadalíveken és ünnepélyesen díszített utczákon vezette át; a kerületi kapitányság épü­letében szállt meg, szemlét tartott a díszőrség fe­lett ; a tisztelgő papságot a püspök vezeté, kinek beszédére ő felsége azt felelé, hogy a papság meg fogja őrizni a hit ragaszkodás érzelmeit, a lakosság sziveibe fogja azokat oltani és így elis­merést érdemlő munkát fog teljesíteni. A papság után a hatóságok, testületek, az olasz, franczia, német és török consuli ügynökök, a zsidó hitközség és idegen községek küldöttségei fogadtattak. A kereskedelmi kamara elnökének beszédére felelve ő felsége, azon meggyőződését fejezé ki, hogy semmi sem fog elmulasztatni a kedvező viszonyok kiaknázására; a kormány a forgalom és kereskedelem érdekeit buzgón fogja ápolni. Ő felsége ezután állami ügyekkel foglalko­zott. Este kivilágítás volt és fáklyásmenet, mely alkalommal 800 fáklyavivő vonult el a király la­kása előtt. Ő felsége az erkélyről megköszönte az ovatiót. ORSZÁGGYŰLÉS: I. Az ülés elején Wenckheim miniszterelnök vá­laszolt Istóczy ismeretes interpellátiójára, s ezzel reméljük a „zsidókérdés“ el van temetve abban az értelemben, a­mint azt Istóczy úr felvetette, ki ma körülbelül azt felelte, hogy ő csak Cassandra kívánt lenni. Felelt még a miniszterelnök Brlin in­terpellatiójára a horvát vasutak kérdésében, kije­lentve, hogy a kormány nemcsak nem akadályozza, hanem előmozdítani kívánja a­ határőrvidéki vasu­tak létesítését, de a kérdés tanulmányt igényel, s így a jelen országgyűlésen már napirendre nem kerülhet. Ebben meg is nyughatnak a határő­rvidékiek, a­kik azt a pénzt, mely az erdőüzleti bankok ott­veszett biztosítékából lefolyt, minden terv és meg­gondolás nélkül fiietnének befektetni. Három-négy millióval, igaz, hogy lehet kezdeni,­de miből fogják végezni? A kormány kénytelen a dolog pénzügyi oldalát is komolyan fontolóra venni, mert az elha­­markodás utoljára is csak az államkincstáron bo­­szálná meg magát. Napirenden volt­­ az elsőfokú törvényszékek leszállításáról szóló törvényjavaslat, s az általános vitában még Iványi, Csiky és Vajda beszéltek a javaslat ellen. A részletes vitánál a ház csak az első két szakaszt intézhette el, s a harmadik sza­kasz tárgyalását holnap folytatják, mert Hoffmann olyan módosítást indítványozott, hogy a fel nem oszlatott törvényszékek bíráira az áthelyezési fel­hatalmazás ne terjedjen ki. A második szakasz elfogadására történt sza­vazásnál meg kellett olvasni a szavazókat. A szél­sőjobb, a szélsőbal, a szászok, Szilágyi Dezső és A képviselőház Ülése ápril 21-én. Elnök: Gh­yczy. Jegyzők: Wächter, Hu­szár, Szeniczey. A kormány részéről jelen vannak: Wenckheim, Széll, Szende, Pé­­chy, Perczel, Simonyi, Trefort, Peja­­c­se­vi­cs. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hi­telesíttetik. Elnök bemutatja Pozsony megye feliratát a néptanítóknak a védkötelezettség alól felmentetése iránt. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Gullner Gyul­a interpellate intéz a hon­védelmi miniszterhez, melyben azt kérdi tőle, hogy hajlandó e a katonai beszállásolás szabályozására vonatkozó törvényjavaslatot a legközelebbi időben előterjeszteni, hogy az még a jelen országgyűlés folyama alatt tárgyalható, illetőleg törvényerőre emelhető legyen? Majoros István azt kérdi a kereskedelmi minisztertől: „Van-e tudomása arról, hogy az or­szágos központi főposta-igazgatói állomás — eléggé nem indokolt okból a nyugalmazás által — üre­sedésbe hozatván, és most egy egészen idegen külföldi származású egyénnel szándékoltatik az be­töltetni ?“ Az interpellátiók kiadatnak az illető minisz­tereknek. miletics Szvetozár] törvényjavaslatot nyújt be az 1867-ik évi 38-ik t. cz.-nek a bekebelezett volt magyar határőrvidékre leendő kiterjesztése tárgyában. Ki fog nyomatni, szét fog osztatni. Horváth Lajos a pénzügyi bizottság jelen­tését adja be az indem­nity-törvényjavaslat május végéig való meghosszabbítása iránt. Az osztályok mellőzésével a holnapi ülés na­pirendjére tűzetik. Wenckheim Béla miniszterelnök, Istóczy Győző­­. képviselő úr interpellare intézett hoz­zám a kormánynak az izraelita elem irányában követendő politika tárgyában, melyre ezúttal vá­laszolni kívánok. (Halljuk! Halljuk!) Nem szándékozom azon terjedelmes beszédjé­nek taglalásába bocsátkozni, melylyel interpellátió­­ját motiválta, mert ezt nem tartom sem időszerű­nek, sem czélra vezetőnek, s azért szorítkozom vá­laszomban egyszerűen azon kérdésekre, melyeket ő maga három pontban formulázott. Az első kérdés ekként hangzik: „1) Van-e szándéka az incolatust szabályozó törvényjavaslatnak az eddigi kormányok által több ízben ígért, de soha nem teljesített benyújtásával egy e tárgyban hozandó törvény létrejöttének esz­közlése által az országot elárasztó külföldi zsidó­ság itten való meghonosulásának lehetőleg gátat vetni ?“ Ezen kérdésre válaszom az, hogy igenis a kormánynak szándékában áll az incolatust hono­sítási törvény által szabályozni, de nem azon in­cidensből és azon indokoknál fogva, melyeket a t. képviselő úr interpellátiójában és beszédében fejtegetni jónak látott; nem is, különösen csupán és tisztán a zsidók bevándorlása ellen, hanem egyátalában tartja a kormány szükségesnek az incolatus kérdését szabályozni törvény által, és így ez iránt törvényjavaslat fog az országgyűlés elé terjesztetni. (Helyeslés.) A második kérdés ekként szól: 2) Fogna-e egy a társadalmi téren és ezen támadó kaszt ellen a nem zsidó elemek részéről esetleg a megindulandó békés önvédelmi mozgalom útjába akadályokat gördíten.“­ Ezen kérdésre válaszom az, hogy a kormány bármily üdvös irányú társadalmi mozgalomnak nem ellensége, sőt az ily mozgalmak keletkezését és a társadalomban fejlődését, ha üdvös irányúak, egész örömmel látja és szemléli, és bizonyára az ily üdvös irányú társadalmi mozgalmak elé nem szándékozik és nem fog bárminemű akadályokat gördíteni. (Helyeslés.) De igenis ,kénytelen volna ellenséges álláspontot foglalni el minden oly moz­galom irányában, mely a hazában létező egyházak és vallásfelekezetek, vagy az azokhoz tartozó polgárok között a békés egyetértést s azok pol­gári jogainak kölcsönös tiszteletben tartását bár­mi részben megzavarná, vagy bármely irányban megzavarni igyekeznék. (Élénk helyeslés.) A képviselő úr 3-ik kérdése így szól: S ál­talában szándékozik-e ezen kérdéssel szemben ha­tározott álláspontot foglalva, az államélet nyilvá­­nulásaiban és a közadministratió terén az emancipá­ció keresztülvitele óta e részben követett, a szerzett tapasztalatok által azonban nem igazolt teljes semlegesség és közönbösség politikáját to­vábbra is folytatni ?‘‘ Ezen kérdésre válaszom igen egyszerű, mert hiszen éppen azon 1867. XVII. t. sz. folytán, mely az izraelitáknak egyenjogositását a hazának minden többi polgáraival kimondotta, a kormány ez értelemben zsidókérdést nem ismer, nem is is­merhet, s ennélfogva irányában semmiféle állás­pontot nem foglalhat el. (Élénk helyeslés.) Igen jól tudom, hogy e válaszom a t. képvi­selő urat interpellációjának egyik pontjára nézve sen­ elégítheti ki, mert hiszen e válasz ellentétben áll az elvekkel, s a képviselő úrnak a kormány magatartása iránti kifejezett kívánságaival, melye­ket az interpellátióját motiváló terjedelmes beszé­dében kifejtett. De a kormány nem követ, és nem követhet nemcsak az izraeliták, hanem bármely más elem irányában sem más politikát, mint a­melyet ezennel jelezni szerencsém volt, mert kü­lönben vétene a humanismus, a civilisatió, és az igazság ellen; de vétene mindenek fölött az or­szág azon törvényei ellen, melyek az ország min­den lakosának vallás-, nyelv és fajkülönbség nél­kül egyenlő polgári jogokat biztosítnak. (Élénk helyeslés.) Istóczy Győző még egyszer jelzi a kérdés­ben elfoglalt „egyszerűen társadalmi és közgaz­dászati álláspontját, és kijelenti, hogy nem is reménytette, miszerint a kormány válasza kielégítő lesz, hanem hát „a haza és a nemzet veszedelmét látva, kötelességérzetből“ tette volt interpellációját. Majd eljön az idő. Ellenkező esetben pedig legyen ő „Magyarország Cassandrája.“ Tudomásul veszi a választ. A ház tudomásul vévén a választ, Wenckheim Béla miniszterelnök az összes minisztérium nevében válaszol Bilics Ignácznak a határőrvidéki vasutakra”vonatkozó interpellációjára, s azt mondja, hogy a kormány ezen vasutak lé­tesítését nemcsak akadályozni nem igyekszik, ha­nem ezt előmozdítani tartja kötelességének, úgy a határőrvidék érdekeinek előmozdítására, mint az ország ezen részének az anyaországgal való szo­rosabb összeköttetésbe hozatala czéljából. Eddig a zágrábi katonai parancsnokság által felterjesztett tervezetek átvizsgálására fordította a kormány figyel­mét, továbbá a határőrvidéki vagyonból a kiépí­­­­tésre rendelkezésre álló összeg nem elegendő, s í így új pénzforrásokról kell gondoskodni. ígéri a­­ kormány, hogy a szünidők alatt mind a terveze­teket megvizsgálandja, mind a szükséges fedezet­ről gondoskodni fog, s a jövő országgyűlés első ülésszakában megteendi e részben előterjesztéseit. (Helyeslés) A válasz tudomásul vétetvén, következik a napirend második tárgya, vagyis a képviselőház ápril havi költségvetésének, és a pénztár márczius havi számadásai kimutatásának tárgyalása. Felol­­vastatik a gazda­bizottság jelentése. A ház elfo­gadja az előirányzatot, s felolvasottnak tekinti a márczius havi kiadások kimutatását. Következik a napirend 3-ik tárgya, vagyis az elsőfokú bíróságok újjászervezésére vonatkozó törvényjavaslat általános tárgyalásának folyta­tása. Irányi Dániel, Csemeghi Károly felszólalása folytán kér szót, s azt mondja, hogy a szélső bal most is óhajtja a bíróságok újjászervezését, de a használandó orvosi szerekre nézve tér el a kormány nézeteitől. A szélső bal is kívánja a törvény­székek számának egyelőre 20-szal való leszállítását, de a törvényhozás útján, a miniszter előterjesztése mellett, a nyugdíjazást és áthelyezést pedig visszautasítja. Ily gyökeres átalakítás a tör­vényhozáson kívül még sehol sem történt, s ezen 20 törvényszék megszüntetésének kérdése éppen nem lenne képes a házban az illető területi kép­viselők érdekét az ország érdeke fölé emelni. A minisztérium által így talán elkövetendő hibákat a ház tanácskozása és a felsőház hozzájárulása jóvá tehetné. Mily alakja lenne a megyéknek, ha pl. a Bittó-­minisztérium ily felhatalmazást nyert volna a megyék kikerekítésére. Szól ezután a bírák ön­kény­­es áthelyezéséről és nyugdíjazásáról s itt is­mét a Bittó volt igazságügyminiszter által elkövetett hibákat hozza föl érvül, s kifejti, hogy a minisz­teri felelősség egymagában elégtelen biztosítéka a szabadságnak, az alkotmánynak. Csatlakozik Lá­zár Ádám hat. javaslatához. Csemegki Károly Irányi ellenében kije­lenti, hogy ezen kérdéshez ő beleegyezésével nem járult hozzá, s ha most mégis hozzájárul ez az eredmények által igazolt következetesség, mert igenis belátta, hogy gyökeres hibák vannak, me­lyeket orvosolni kell. Csiky Sándor és Varda János szólnak még a törvényjavaslat ellen, mire a szakbizottság előadója elállván a szótól, elnök fölteszi a kérdést és a ház többsége a törvényjavaslatot elfogadja a részletes tárgyalás alapjál. A czím helybenhagyatik. Az 1. §-hoz Gaál Mihály és Csázár Ádám módosításokat nyújtanak be, előbbi minden megyé­nek és kerül­etnek legalább egy törvényszéket akar­ván biztosítani, utóbbi a leszállítást 20-szal kívánja praetisálni s még néhány apróbb módosítást tesz. Horánszky Nándor előadó a bizottság nevében nem fogadván el a módosításokat, Si­­monyi Ernő kijelenti, hogy ezen szakaszt meg nem szavazza, mire a ház az 1. §-t a bizottság szövegezése szerint elfogadja. Következik a 2. §. Stanesku Imre e szakasznál a következő módosítványt nyújtja be: „Az 1. §-ban meghatározott leszállítás által beállott új szervezés folytán az összes elsőfokú bíróságoknál alkalmazott bírák és királyi ügyész­ség tagjai a szükséghez képest és a 3. §. korlátai közt nyugdíjazhatók vagy az illető vidékbeli nyel­veknek az 1868. évi 44. t. sz. 27. §-ában köve­tett teljes ismeretére figyelemmel áthelyezhetők.“ Lázár Ádám e §. utolsóelőtti sorában lévő e kitételt: „a 3. §. korlátai között nyugdíj­azhatók vagy áthelyezhetők“ szükségtelennek tartja, mivel az 1871. IX. t. sz. 2. §-a az áthelyezés, 12. §-a a nyugdíjazás eseteiről rendelkezik. Az „összes“ kitétel helyett pedig „megszüntetendők“ kitételt indítványoz. Hoffmann Pál egy módosítványt nyújt be, melyet a 3. §-nál akart beadni, de aggodalma támadt az iránt, hogy ha a 2. §. a jogügyi bi­zottság szövegezése szerint fogadtatnék el, nem tekintetnék-e elütöttnek a 3. §-nál általa beter­jesztendő módosítványt ezen előzetes §. által. Mó­­dosítványában készséggel megadja a kormánynak azon hatalmat, miszerint nyugdíjazás tekintetében, ne legyen a megszüntetendő törvényszékek tagjai­hoz kötve, hanem a­midőn a törvényszéket meg fogja szüntetni, a nyugdíjazást esetleg meg nem szüntetett törvényszékek tagjaira alkalmazhassa. Ellenben nem adhatná meg a kormánynak azon hatalmat, mely a 3. § ban szintén meg van adva, t. i. miszerint az áthelyezés se legyen megszün­tetendő törvényszékek tagjaihoz kötve, hanem a fönmaradó törvényszékek tagjait is áthelyez­hesse. Javaslatának indokolására megjegyzi, hogy habár az igazságszolgáltatás érdekében megadjuk a kormánynak a szükséges felha­talmazást a bírói állás függetlenségének cson­kításáról is, úgy mégsem lehet nézete szerint a bírói állás függetlenségének ezen csonkítását azon vonalon túlterjeszteni, a­mely vonalon túl azt az új rendezés nem igényli. A többség e­z-t az igazságügyi bizottság szövegezése szerint fogadja el. A 3-ik §-nál Perczel Béla felel nagy tetszés közt Hoff­­mannak s kijelenti, hogy habár tökéletesen egyet­ért vele abban, hogy azon kivételes hatalom, mely e törvénynél fogva a minisztériumnak adatik, csak azon korlátok közt adassék meg, a­melyek az igazságszolgáltatás javítása tekintetéből szüksége­sek, mégsem fogadhatja el módosítványát, mert ezen módosítás az igazságszolgáltatás szempontjá­ból nem javítana az állapoton, financiális tekin­tetben pedig jelentékenyen roszabbá tenné a hely­zetet. (Helyeslés.) Teleszky István azt indítványozza, hogy azon biró, ki a jelen törvény alapján már egy íz­ben áthelyeztetett, az 1871. 9. t.-cz.l. § a) pontjának esetén kívül újabban csak akkor helyeztethessék át, ha azon bíróság, melynél alkalmazva van, megszűnnék, vagy ha e bíróságnál a szervezés folytán a bírák létszáma leszállíttatnék. Hivatkozás történik módosítványában a kivételre is, mely az áthelyezés azon eseteit tartalmazza, a­mely ugyan­azon bíróságnál alkalmazott bíráknál rokonsági összeköttetés folytán válik szükségessé. Apponyi Albert gr. Hoffmann módosítvá­nyát pártolja. E §-hoz szólásra még többen lévén följe­gyezve, a tárgyalás holnap folytattatik. Ez előtt azonban sürgősségénél fogva az indemnity-törvény­­javaslat fog tárgyaltatni. Ülés vége 2 órakor. Pulszky Ágost az eredeti szerkezet ellen szavaz­tak, de 53 szóval 78 ellenében kisebbségben ma­radtak. A főrendih­á­zba­n a cseléd-, tekejáték-, lótartási stb. adóról szóló törvényjavaslat tárgya­lása alkalmából gr. Cziráky felmelegítette in­dítványát, a hirlapbélyeg ismétt behozatalára. A pénzügyminiszter szépen felelt, s beszédét alább adjuk. II. A főrendiház ülése ápril 21-én. Elnök: Majláth. Jegyzők: Pallavicini, Károlyi. A kormány részéről jelen vannak: Széll, Tisza. A múlt ülés jegyzőkönyve hite­lesíttetik. Az ülés elején az utóbb szentesített törvény­­czikkek hirdettek ki, továbbá a néptanítók nyug­díjazásáról szóló törvényjavaslatra a főrendek ál­tal tett módosításoknak a képviselőház részéről változtatás nélkül tett elfogadásáról szóló jegyző­­könyvi kivonat tudomásul vétetett. Következik a cselédtartásért, tekeasztalokért, játékhelyiségekért járó, kocsi- és leadóról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Cziráky János gr. egy hosszas beszédben e törvényjavaslatnak más czélirányosabb adózta­tási móddal való fölcserélését kívánja. Nem fo­gadja el részletes tárgyalás alapjául. A hirlap­­bélyegadó behozatalát ismét sürgeti. Széll Kálmán e törvényjavaslatot, mely nem sújtó s az államnak mégis tetemes jövedelmet ígér, elfogadásra ajánlja. A hirlapbélyegadóra néz­ve megjegyzi, hogy ő ennek újabb behozatalára javaslatot nem fog tenni, mert sem hatására, sem pénzügyi eredményére nézve a bélyegadónak be­hozatalát nem tartja motiváltnak. Ő a­ hírlapbélyeg behozatalát egyenesen irodalmi viszonyaink, szelle­mi fejlődésünk akadályának tekinti. Egészen má­sok a viszonyok a Lajthán túl. Ott sokkal hálásabb viszonyok vannak a hírlapirodalomra nézve. Vay Miklós b. mintegy morális kötelesség­nek tartja a főrendiház részéről ezen adó elfoga­dását, mert az a vagyonosabb osztályt érinti leg­inkább, mely pedig e házban van képviselve, nem szeretne elfogultsággal vádoltatni. Andrása­ Aladár gr. reflectál Vay kije­lentésére. A személyes szempontot sem ő reá, sem másra a házban döntőnek nem tartja, de a fővá­ros emelkedését s versenyképességét más nagy városokkal szemben veszélyeztetve látja ez adó­nem elfogadása által. Szólnak még Perczel Miklós, ki elfogadja, Gyürky Ábrahám gr., és Tomcsányi József, kik a javaslat ellen nyilatkoznak, mire a­­javaslatot a többség általánosságban elfogadva, megkezdetett a részletes tárgyalás. A­­javaslat némi módosítás­sal elfogadtatott. Ezután változatlanul elfogadtatott a nemzeti színház bérházára vonatkozó­­javaslat, a bélyegil­letékek és díjakról szóló pedig csekély módosítás­sal. A holnapi ülés tárgyai : a bányaadó, azután a vadászati- és a keresetadóról szóló­­j­avaslatok. Ülés vége 2 óra 45 perc­kor. KÜLFÖLD. — Április 21-én. — Belgium. (A k­é­p­v­is­e­lő­há­zbó­l.) A képviselőház tegnapi ülésében Jol­ranik azt kérdé a kormánytól, igaz-e, hogy a kormány Dechamt az új bibornokot ünnepélyesen, katonai tisztelgés­sel szándékozik fogadni , mert ha az igaz, akkor a kormány többé nem állíthatja, hogy az érsekek nem államhivatalnokok, s ez a német felszólalá­sokkal szemben igen megnehezítené a helyzetet. A hadügyminiszter azt feleli, hogy ő rendelte el, hogy a bibornok a messidori rendeletben előírt katonai tisztelgéssel fogadtassák, erre — úgymond — több praecedens van. Németország. (Egyházi törvények, Bismarck és Antonelli.­ Az egyházi va­gyon kezelésére vonatkozó javaslatot a bizottság elkészítette. Legfontosabb módosítás benne azon pont, mely az államnak az alaptulajdon és az egyházi elöljáróságok által rendezett gyűjtések fölötti ellenőrzését körülményesen meghatározza; továbbá, mely a lojalitási nyilatkozatnak egy hó alatt le nem tétele folytán felfüggesztett püspök­ségekben a községi papi járadékok fizetését eltiltja. A kolostortörvényről azt beszélik, hogy a császár helybenhagyta annak alapelveit és beterjeszthetését, de a javaslatot magával vitte Wiesbadenba, a to­vábbi határozást fenntartva magának.­­ Az „Os­­servatore Romano“ Bismarcknak a minap tett le­leplezéséről szólván Antonellivel való érintkezését illetőleg, azt mondja, hogy midőn a német követ a centrumtöredékről azt mondta: Antonellinek, hogy az a pápa világi hatalmának visszaállítását követeli, s kérte, hogy rászállólag nyilatkozzék a centrumpárt felől. [Antonelli azt mondotta, hogy bár az ügy fontosságánál fogva határozott választ nem adhat, míg a pápával nem beszél,­annyit mond­hat, hogy a pápa nincs azon helyzetben, miszerint ezen kívánatra hajoljon, mivel a szentszék nem szokott a népek belügyeibe avatkozni, míg ezen ügyek nem érintik az egyház érdekeit. Hozzá­tette még Antonelli, hogy bár a jó német katholikusok ezen kívánsága elhamarkodottnak látszhatik is, ő jó szándékukat tekintve, buzgóságukat nem róvhatja meg. A szentszéknek egyátalában soha sem lenne feladata, még ha eljárásuk országuk alkotmányá­val ütköznék is össze, őket kötelességeikre felszólí­tani. Antonelli ezen válaszát a pápa helyben­hagyta. Az „Osservatore“ megjegyzi, hogy Anto­nelli ezen válaszát 1871. junius hóban közölte Ketteler püspökkel, s ezt a német lapok is közzé­tették. Angolország. (A német-belga eset a parliamentben.) Jeleztük tegnap Derby vá­laszát Russel interpellatiójára, melynek magva az, hogy a brit kormány súlyt fektet a béke fenntar­tására és Belgium függetlenségére, de azon meg­győződését fejezheti ki, hogy jelenleg Belgiumnak sem békéje, sem függetlensége nem látszik veszé­lyeztetve lenni. Az alsóházban O’Reilly képviselő azt kérdezte a kormányelnöktől, hogy igaz-e, mi­szerint 1874-ben a német kormány felszólította volna a brit kormányt, hogy a belga ultramontán agitatio miatt a belga kormánynál lépéseket tegyen ? Disraeli azt feleji, hogy a német kir. cancellár a Belgiumba szökött jezsuita papok és a német katholikusok között fennállott conspiratio miatt kénytelen volt a belga kormánynál felszólalni. Később a cancellár a berlini brit kötet előtt óhaj­tását fejezé ki, hogy a brit kormány a német fel­szólalást támogassa. Granville akkor a követnek kifejezé azon óhaját, hogy Németország és Belgium között ne legyen differentia,­­ reményű, hogy német részről lehetőleg tekintetbe veszik az általánosan kath. Belgium viszonyait. Azon hír, mintha a német kor­mány újabb időben Angliához fordult volna a belga ügyben, alaptalan. A mostani brit kabinet előtt a német kormány sohasem nyilatkoztatott ilynemű óhajtást. immim — Az akadémia kiadványaiból egyszerre egész sorozat került ki a sajtó alól. Mindenek előtt megemlítjük Jakab Elek­nek „Az utolsó Apafi“ czímű történeti tanul­mányát, mely a legalaposabb monographiák közé tartozik. Jakab Elek eredeti oklevelek nyomán részletesen és behatólag ismerteti az akkori időt és embereket, a­kik kiválóan magukat, nem a ha­za közérdekét szerették és védték, eltávoztak ez alkotmány egyedül biztos talapzatáról, elhagyták, sőt megrontották fejedelmüket, folytatták a corrup­­tiót, minden téren, minden alakban. A társadalom romlott, az ország egyre sülyedt. A Teleki és Bethlen önérdeke megbuktatta az önálló fejede­lemséget, tönkre silányította az alkotmányt, s a gyenge és fiatal Apafi Mihályt elárulta. E korsza­kot a haldokló alkotmány, kiszívott, pusztuló or­szág, gyöngülő s folyvást hanyatló nemzet jellemzi. Minden mozgalom két nagy küzdelem körül cso­portosult ; az egyik küzdelem Apafi fejedelemsé­gének megsemmisítésére s az ország kormá­nyának a német tartományok mintája szerinti átalakulására irányult; a másikat gróf Bethlen Miklós a maga önző érdekében folytatta, a végre hogy az ifjú fejedelmet jogaitól megfoszsza, a ha­talmat benn a hazában és az udvarnál a maga

Next