Ellenőr, 1875. május (7. évfolyam, 120-149. szám)

1875-05-05 / 124. szám

Előfizetési árak: Egész évre . 20 frt — kr.­­ Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 124. szász. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, szerda, május 5.1875. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában.) Kiadó hivatala: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamatiók Légrády testvérek irodájába (nádor­ utcza 6. sz.) intézendők. VII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára »m­in­ eddig: lítff <’*? • . . . , 20 forint, — kr. Félév­­!­ ... Itt — kr. N L'yeifévre.................................5 ., — kr. FLyv hóra ...... 1 Hó kr. Az eU f Üzet.és fc - portai út­on vagy sze­­mélyessül nyugtázza az „Ellenőr*1 kiadó­ hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő int síelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRAT 0 K. Magdeburg, máj. 4. A „Magdeburger Ztg.“ közli, hogy az utolsó belga jegyzék csupán az ápr. 15-iki német jegyzékről szóló diplomatiai ve­­vény, — megerősíti azon felfogást, mely szerint a discussio, — a német részről kilátásba helyezett, a büntetörvények kiegészítésére vonatkozó kezde­ményezés fenntartásával — mindkét részről be van fejezve. A mellékelt emlékirat megbizonyítot­­t­ak tünteti fel, hogy Duchesne a párisi érsekhez intézett 3 levelet különböző időkben írta. Berlin, máj. 4. Parliament körökben a zárdatörvény kiegészítéséül egy birodalmi törvényt várnak, mely szerint a feloszlatott szerzetek tag­­jainak szabad költözködése korlátoltatik. Cattaro, máj. 4. Ő felsége ma reggel az államügyeket elintézte és közvetlenül elutazása előtt a montenegrói fejedelmet búcsukihallgatáson fogad­ta, 3­2 órakor a „Miramare“-ra szállt Melinebe utazandó. — A montenegrói fejedelem is eluta­zott már. Brácz, máj. 4. A helytartó ma valamennyi tanuló-egyletet feloszlatott, kivéve a humanitáriusokat és tudományosokat. Brüssel, máj. 4. A kamara mai ülésében a külügyi miniszter felolvasta a belga válaszjegy­­zéket az ápril 15-ki német jegyzékre. A válaszban a következő mondatok : A belga kormány nem uta­sítja vissza a február 3-ai német jegyzékben fog­­lalt kívánságokat, a­mint ezt a birodalmi cancellár fölt­eszi, hanem kijelentette, hogy ha a hatalmas­ságok a büntetőjogot akként módosítanák, mi­szerint a vétkes szándék egyszerű delictum­­m­á minősíttetnék, ezen büntetőjogi anyagot vizs­gálatnak kellene alávetni. A Duchesne-féle ügy­ben a vizsgálat azonnal megindíttatott, de még nem fejeztetett be. A berlini kabinet felhívja a belga kormányt an­nak kinyomozására, miként kell minden államnak a gyakorlatban azon kötelessé­gét teljesítenie, hogy alattvalói a szomszéd álla­mok belbékéjét ne háborgassák és a nemzetközi jó viszonyokat meg ne ingassák; ezen kérdés nem­csak Németországot és Belgiumot illeti. Mihelyt a belga kormány a birodalmi cancellária által ki­látásba helyezett, a német törvényhozás kiegészíté­sére vonatkozó intézkedésekről tudomást nyerend törekedni fog azokat Belgium traditióival való vi­szonylatukban, valamint tekintettel az alkotmányi­­lag biztosított szabadságokra átvizsgálni. A belga kormány őszintén óhajtja a nemzetközi jó viszo­nyok fentartását és szilárd szándéka egy semleges állam kötelességeit baráti értelemben és oly kiter­jedésben teljesíteni, amint azt a nemzetközi jog igényli. A jegyzék végül mondja : A belga kor­mány sohasem kételkedett a jó szándékban, mely a berlini cabinetet a többi garantia-államokhoz intézett közléseiben vezette, ismételve hangsú­lyozza a nagy becset, melyet Belgium a Németor­szággal való barátságos viszonyok fentartásának tulajdonítani sohasem szűnik meg, és hogy a kül­ügyminiszter el van tökélve ez iránt minden tőle kitelhetőt megtenni. A jegyzék felolvasása után a miniszter előadja, hogy a Duchesne-ügyre vonatko­zólag a kormány mit sem tett közzé, és ettől mindaddig fog tartózkodni, míg a bírói vizsgálat eredményét nem tudja; bármilyen legyen ez ered­mény, lelkiismeretesen fog a berlini kormánynak tett nyilatkozatai értelmében eljárni; appellál min­den párt hazafiságára, ő úgy hiszi, hogy a kor­mány Belgium gondolatainak és érzelmeinek hű tolmácsa volt; reménye, hogy ezen érzelmek Né­metország részéről méltányoltatni fognak . A tárgyalás péntekig elnapoltatott. B­écs, máj. 4. (Hív. zárlat) Magy. földtehermen Kötvény 80.50. Salgó-Tarján 75.—. Magyar hitel 222.50 Magyar záloglevél 86.80. Erdély 129.50. Magyar keleti vasút 52.—. Magyar sorsjegy 83.50. Magyar földhitel —. Magyar vasuti kölcsön 100.50. Anglo-magyar 66.—. Franco-magyar 66.—. Alföld 130.50. Magyar északkelet vasút 122.75. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 67.70. Tisza vasút 195—. Municipal-bank — .—. Pesti bank — .— nál­a mindjárt tudja ki-ki, hol az első hely. És vannak ismét mozzanatok, melyek­nek kryptogam jelentősége lappangva fész­kel az összeboruló okoskodás szirmai alatt, s a közügy érdekében mindig nagyon kívá­natos dolog s elodázhatatlan journalistai kö­telesség az ilyen „rejtőző fontosságokat“ idejekorán kifejteni a burokból. Ez térít el bennünket a szabálytól. Tisza Kálmán beszéde az első, az Appo­nyi Albert grófé a második kathegoriába tar­tozik. S mig arról, hogy az előbbi eszédből kiemelés nélkül sem megy veszendőbe a nagy közönségnél a legfinomabb árnyalat sem, biztosit a feszült érdeklődés, melylyel egy Tisza Kálmán működésén egész ez or­szág függ, addig az Apponyi Albert gróf politikai egyéniségének vonzó erejét illető­leg, nagyreményű tehetségeinek készséges elismerése mellett sem mernénk egészen ha­sonló megnyugvásba ringatódzni. Kár volna pedig a gróf úr szép szabású szónoklatának némely finomabb hajtású redőjét kisimitat­­lanul átereszteni a közönség bírálatán. Ne­vezetesen egyet, azt a vonzó rejtelmességet, melybe a pártalakulás titkai vannak gön­gyölve, úgy a mint a gróf úr képzeletében élnek és sokasodnak azon szítogató tehet­ségnek általa, melyet a jobboldali ellenzék is örvendetes módon kezd elsajátítani. Nem tudjuk, hogy a képviselő úr be­szédének ezen része is kiegészítésül, körül­írásul van-e szánva a Sennyey Pál báró által tegnap elmondottakhoz. Óvatosan ke­rülve van ennél az egyebütt eléggé muto­gatott kapcsolat­osság feltüntetése. S meg kell adni, hogy nagyon jó sugallat volt az, mely ez óvakodást tanácsolta. Mert, ha az Apponyi Albert gróf által a beszéd ezen ré­szében elmondottakat evidens szálon lehetne összefűzni a tegnap hallott előkelő csengésű szónoklattal, kénytelenek volnánk az ily mó­don nyert megvilágítás következtében, a Sennyey Pál báró felszólalását is úgy jel­lemezni, mint tegnap még vonakodtunk volna, közönséges kortesbeszédnek t. i., mely nem az értelemhez, de a szenvedé­lyekhez akar szólani, s a bizalomnak a vé­dett ügy iránt mutatkozó hiányát, a­ meg­támadott ügy hívei között felszítandó bi­zalmatlansággal kívánja pótolni. A jó­akaratnak ilyetén munkásságát csendes megvetéssel tapasztaljuk egy idő óta némely jó illatú hírlapban. De mindig hajlandók voltunk e buzgó igyekezetét a gazdakeresés tolakodó hűségeskedésének tu­lajdonítani, s magunktól sohasem mertük volna e kínálkozó szolgálatkészség erőlködé­seit a conservatív párt taktikájával össze­függésbe hozni. A bitangságba jutott újság­­papirosok miattunk ugyan folytathatták volna a törleszkedő hecczelés mesterségét a szabadelvű párt kebelében uralkodó jó egyetértés megbontására, akár a létfenntar­tó idegen garasok utolsójának elgurulásáig, nem lett volna rá szavunk, s igazán res­­teljük, hogy Apponyi Albert gróf mai fej­tegetéseivel, midőn a viszályhintés szárny­­próbálgatását a parliament légkörében is megereszté, arra kényszerit bennünket, hogy beszéde mellett kell megemlítenünk amaz utálatos üzelmeket, melyektől a gróf úr bizonynyal épp úgy undorodik, mint ma­gunk. Undorodik öntudatosan, s meg va­gyunk róla győződve, hogy csak öntudat­lanul történik, ha mégis táplálja. Pedig táplálja. Mert a mit Apponyi Albert gróf a szabadelvű párt egyetértésé­nek megbolygatására finom modorban a tet­szetős ékesszólással a parliamentben elpróbált, jóformán csak alakjára különbözik s fennt sem tisztelt sajtó buzgó törekvéseitől. Sőt, a mi a viszályhintés lényegét illeti, a gróf úr még combináltabb s terjedtebb hálózatú operátióval bocsátkozott szolgálatába. Oda tapint, szép Hiedelemmel, minden gyöngé­nek vélt helyre, megérint minden fájónak képzelt ideget, s feszeget minden búrt, melynek elpattanásától a szabadelvű párt harmóniájának megzavarását reménye. Szí­ves figyelme épp úgy kiterjed a volt balkö­zép ingerlésére, mint a volt jobboldal fél­tékenykedésének felébresztésére, nem feled­kezvén meg arról sem, hogy e néhai pártok elemeit ezenkívül még külön-külön kebel­beli viszályra bátorítsa, s míg Sennyey Pál báró tegnapi beszédében a kormánynak csak két tagját, a pénzügyi és belügyi minisz­tert ellentétbe hozni, Apponyi Albert gróf * már az egész minisztériumot szeretné félté­kenységre bírni Tisza Kálmán ellen. De még ezzel sincs kimerítve a gróf úr széles lát­­körű operatiója. A volt Deákpártot kiseb­bítve s „dispositióját” nevetséges világí­tásba helyezve, a kormány bizalmatlanságá­nak felkeltésére is megtette a magáét, sőt még az „Ellenőr“ olvasóinak sem engedte el az izgató pilulát. Egy szóval, a gróf úr minden irányban a feladat magaslatára igyekezett emelkedni. Fraget nur nicht, wie­­ Bérlet, NEMZETI SZÍNHÁZ. 31. szám. Szerda máj. 5-én, II. Rákóczy Ferenc* fogsága. Eredeti dráma 5 felv. Irta Szigligeti. Kezdete 7 órakor. Budapest, május 4. Az országházból. Hiába, nincs szabály kivétel nélkül. Ma Tisza Kálmán beszélt a képviselőházban s mégis az Apponyi Albert gróf peroratiojá­­nak vagyunk kénytelenek kiváló tért szakí­tani e helyütt, melyet a journalistikai szo­kás a nap legfontosabb eseményének, legje­lentékenyebb mozzanatának szentel­ős idők­től óta. Hanem vannak események és van­nak a nyilvános életnek momentumai, me­lyeknek egyszerű jelzésével ki van mutatva fontosságuk mérve, s az előkelőség, hová a maguk erejéből emelkednek, úgy­szólván, csak elő kell mondani, kik ülnek az asztal­végtelenül, vagy hát a gróf úr szójá­tékával élve, féktelenül naiv felfogása az az érett emberek dolgának, ha valaki azt hiszi, hogy a hazafias gondok terhe alatt egygyé tömörült liberális elemeket játszó kicsinyeskedéssel szét lehet bomlasztani. Ha a gróf úr, vagy valamely kortes azt mondja: ime balközép, a te vezéreid feladták elvü­ket s téged eltiltanak a magadétól; ha a gróf ur, vagy valamely kortes azt mondja: ime jobboldal, öröködbe pogányok jöttek s szent hajlékodat megfertőzteték; ha a gróf ur vagy valamely kortes azt mondja: nézz a kezére annak a volt jobboldalnak, mert az ő „dispositiója“ olyan, hogy kiver a há­zadból, ha befogadtad: hát minderre a jó­zan magyar népnek künn az országban s képviseletének a parlamentben válasza nem lehet egyéb, mint rámutatni a czáfoló té­nyekre, melyek napról-napra sokasodó szám­mal állják útját az ingerlő szónak. Nem féltjük mi a szabadelvű párt jó egyetértését az ilyen kortes manőverektől, s csak az legyen a legnagyobb baja, a­mit ezek fognak neki okozni, beleőszülhet a jobboldali ellenzék legfiatalabb tagja is, a­míg e párt bomlását megéri. Ha mégis hosszasabban foglalkoztunk e manőver par­liamenti nyilvánulásával e helyütt, tettük azt azon felebaráti szeretet viszonzására, melylyel Apponyi Albert gróf ma a sza­badelvű pártot elhalmozá, s mely felebaráti szeretet arra a jó tanácsra indít bennün­ket a jobboldali ellenzék irányában, hogy ne rajzoljon ilyen tűzkígyókat, mert az először nem jól áll neki, másodszor pedig könnyen pyromániára vezet. S ez aztán igazi pyrománia lesz, nem olyan, a minőtől Ap­ponyi Albert gróf a szabadelvű pártot félti. Helferstorfer Othmár a bécsi skót kenezé­­sek apátja, mint egyszersmind telki apát, a „Köz­érdek“ értesülése szerint, fölvétetett a pestmegyei pátyi országgyűlési képviselőválasztók sorába. Úgy tudjuk, hogy az apát ar az osztrák birodalmi ta­nács tagja, de ettől eltekint ő is, kérdés, hogy honosított magyar állampolgár-e ? A bécsi skót papok, igaz, hogy Mária Terézia óta élvezik a telki apátság nagy jövedelmeit, de 1849 előtt az apát urak mindig a magyar országgyűléshez fo­lyamodtak indigenatusérte. Helferstorfer úr, ki az absolut uralom alatt neveztetett ki telki apát úrrá, ezt tenni eddig elmulasztotta. Különben a telki apátság kérdése a század első felében folytonos gravament képezett a zala­­vári apátsággal együtt, nevezetesen Zala megye kezdeményezésére az utóbbi mellett a megyék nem feledkeztek meg soha felirataikban a szintén ide­gen papok által birtokolt telki apátságról sem. A zalavári apátságot két évvel ezelőtt visszanyer­tük, s ugyanazon az alapon kell visszakivánnunk a telki apátságot is. A tanulmányi alap nagy hasznát vehetné az apátság jövedelmének. Ámbár a telki apátságra vonatkozó okiratok az absolut uralom alatt az országos levéltárból el­tűntek, azt hiszszük, feltalálhatók lesznek azok va­lamelyik bécsi levéltárban. A bécsi skót papok állítólag még I. Lipótnak adtak 6000 monold hatezer ezüst forintot kölcsön a török bábomra, s e­nnek fejében kapták azután Mária­ Teréziától a telki apátságot, de aligha örök időkre. A kölcsön és befektetések összegét bőven fedezte azóta az apát­ság jövedelme, mely most körülbelül 60,000 srtot hoz tisztán, s rationálisabb kezelés mellett, mint a a milyen az övék, hozhatna még többet is. A ki­elégítés kérdése tehát minden nagyobb financziális nehézség nélkül lenne elintézhető. Kívánatos még más szempontból is, hogy ezt az ügyet most már ne hagyjuk elaludni. A tiszte­lendő urak ugyanis az apátság területén fekvő is­kolákba német tanítókat küldenek, s míg a többi pestmegyei sváb falukban a magyarosodás ügye örvendetes haladást tesz, addig a telki apátság ál­landó német fészket képez, s az iskolákba még a megyei iskolaszék tagjait sem eresztik be. Hason­ló renitentiát tanúsítanak minden más kérdésben, nevezetesen a megyei utak fenntartásától is vona­kodnak, s a szolgabiráknak örökös bajuk van ve­lük, mert az apátságot o­s­z­t­r­á­k gyarmatnak nézik, melynek ügyeibe magyar embernek, magyar hatóságnak beleszólani nem szabad. Azt hiszszük, ma már nem nagy fáradságba kerülne ennek a dolognak is végére járni. A­mi állott a zalavári apátságra, ugyanaz áll a telki apátságra nézve is. Haynald Lajos érsek vezérlete alatt egy 46 tagból álló küldöttség, melyhez Földváry Mihály és Szederkényi Nándor képviselők is csatlakoztak, tisztelgett május elsején az igazságügyminiszternél a kalocsai törvényszék fenntartását kérelmezve. Az átadott kérvény kiemeli, hogy az illető törvényszék elé 1873. és 1874-ben 20.000- nél több ügy került eldöntésre, mit a törvényszék csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudott letár­gyalni. Még több súlyt fektet a kérvény arra, hogy a törvényszék a személyi illetékeken kívül nem kerül többe mint 2000 forintba, miután a helyiséget e czélra az érsek díjtalanul adta át, sőt az épület szükséges megnagyobbítását is ada­kozás útján s az állam megterheltetése nélkül re­ményük elérni. Főokul pedig azt hozzák fel, hogy a környék rész­közlekedései folytán egyáltalán nehéz lesz e területet más törvényszék területébe beosztani, miután ez az igazságszolgáltatást csak nehezebbé és drágábbá tenné.­­ Volt e küldött­ség még Wenckheim, Tisza és Széll miniszterek­nél, s miként az első helyen, úgy itt is minde­nütt a legszívesebben fogadtatott. Az olasz külügyminiszter értesítette a magyar kormányt, hogy a nemzetközi levelezésekre vonat­kozó egyezkedésben megállapodás történt a vi­szonosság alapján, azaz hogy minden ira­tot az állam saját nyelvén állít ki s a másik ál­lam gondoskodik annak lefordításáról. A magyar állam tehát az olasz kormánynak, valamint az olasz hatóságoknak albirói ítéleteket, a megkeresése­ket s minden egyéb iratot magyar nyelven küldi el, s ott fordítják olaszra; az olasz állam kormá­nyunknak viszont olaszul küld el mindent, s itt gondoskodnak lefordításáról. Arról értesülünk — írja a „Pesti Napló“ — hogy Wenckheim min. elnök jövő vasárnap Fiuméba utazik ő felsége fogadására s az alkalomkor be­mutatja a trónbeszéd szövegét, melylyel az ország­gyűlés befejeztetik. Az országgyűlés befejezésére ő felsége nem jön Budára, a trónbeszédet ő fel­sége megbízásából a min. elnök fogja felolvasni. A szabadelvű párt körében azt hiszik, hogy az or­szággyűlés a pünkösti ünnepek előtt befejez min­den érdemleges tárgyat s az Ünnepek után csak formális ülések tartatnak a törvények kihirdeté­sére. A kormányhoz a folyó évi ápril­is 18-án közlött kimutatás óta, még a következő választó­­kerületek, pártkörök, megyei és városi közönségek intéztek bizalmi feliratokat: Ung megyei szabadelvű párt választmánya, Küküllő megye választókerülete, Újvidék város szabadelvű pártja, Jászberényi sza­badelvű párt, Gyöngyösi szabadelvű párt, Zentai szabadelvű párt, Hód­mező­vásárhelyi szabadelvű párt, Kis­czelli szabadelvű párt, Ugocsa megyei szabadelvű párt, Ráczalmási szabadelvű párt, Sop­­ron megyei szabadelvű párt, Ó­ kanizsai szabadelvű párt, Pancsovai szabadelvű párt, Tapolczai szabad­elvű párt, Komárom megye, Ung megye, Bazin vá­ros, Eperjes város közönsége. A miniszterelnök szívélyesen válaszolt az összkormány nevében e hazafias bizalmi nyilatkozatokra. A horvát közigazgatási és bírói szervezés e hó utolsó napján lép életbe. A horvát bán föl is hozta magával azon előterjesztést, mely az új birák kinevezésére vonatkozik és a horvát minisz­ter által Ő felségének szentesítésre előterjesztendő. Ennek értelmében ki lesz nevezve a hat elsőfokú társas törvényszékhez, és azonkívül 34 járásbíró­sághoz a szükséges személyzet. A horvát tartománygyűlés a magyar országgyűlés bezárása után még rövid sessióra ösz­­szetol, hogy letárgyalja a bagatellügyekről szóló kész törvényjavaslatot és tán még egy kisajátítási­­javaslatot. A hamis bukásról szóló­­javaslat, mely szintén kész, de Horvátországban nagy ellenszenv­vel fogadtatott, elmarad őszre. Félegyházán, mint a „Hon“ egyik táv­irati tudósítása értesít, az összes helyi pártokból egyesült szabadelvű párt gyűlést tartott, melyen dr. Szivók Imre, szabadelvű párti jelölt, kifejtette programmját. Beszéde lelkesülten fogadtatott. Ké­sőbb Irányi és Rátonyi negyvennyolczas képvise­lők a fővárosból megérkezvén, néhány nem-vá­lasztó pusztakereső által fogadtattak. Beszédük színtelen volt. Teljes fiaskójukat belátva, sietve távoztak. A kóborló próféták vándorgyűlése Kassán. (Eredeti tudósítás.) K­a­s­sa május 2.*) Városunkban rég ideje nem kezdődött oly kecsegtetően a gyermekmulatságok hava, mint ebben az esztendőben. Mindjárt második napjára esett egy olyan takaros tavaszi szórakozás, mely a lutheránus gyermekek majális-rendező bizottságá­nak emlékkönyvében a buzdító de utólérhetetlen pél­dák legelén fog örökleni idők végezetéig. A szélső­baloldali bűnmentés kóborló prófétáinak vándor­gyűléséről beszélek, melyről — a mulatságos dolgok iránt tapasztalt országos érdeklődés istápolására — kedveskedem egy kis ismertetéssel az „Ellenőr“ ol­vasóinak is. Sajnálattal kell azonban megjegyeznem mind­járt a legkezdetén, hogy e szokatlan productio iránt éppen reggel nem mutatkozott városunkban és vi­déken az az érdeklődés, mely méltán megillette vol­na s történt, hogy míg egyrészről az egész ván­dorló szélsőbalt egy szál oinibusz szállította a vá­rosba , addig másrészről a városbeli „elvtársak“ száma egyáltalában nem lévén oly compendiosus, hogy a legrózsaszínűbb szemüvegen keresztül is bárki pártnak nézhette a bús magyarok ezen el­szánt csoportját: a productió meglehetősen siral­masan dőlt dugába. A gyűlést megelőző értekezlet folyamáról azt tudtam meg, hogy a jelen voltak semmiképen sem bírtak megegyezni az alakítandó együttes szélbal nevének megállapításában. — Simonyi Ernő a „függetlenségi párt“ "elnevezést óhajtotta, ezt azonban nagyon perborrestálták az itteniek, s így a keresztelés kérdésében a fusio hajótörést szen­vedett. De nem szenvedett az elvek terén! A mai gyűlésen, melynek anyagát mintegy negyven elv­­hű ellenzéki és számos hallgatóság képezte, szép egyetértéssel elmondatott mindaz, a­mit a magyar nyelv bősége az elvtagadás, — köpenyforgatás, — parlamentáris csíny, — bizalomvisszaélés és ezekhez hasonló fogalmakról felmutatni képes. A gyűlés el­nökéül Ragályi­ jegyzőkül Vezerle és Timkó lettek kikiáltva. Megalakulván a gyűlés, Simonyi Ernő emel­kedett fel helyéről s másfél óráig tartott beszé­dében sikerült elmondania mindazt, a­mit nyolcz hosszú éven át a szélső­baloldal az ország­nak feltálalni üdvösnek és szükségesnek látott. — Úgy hiszem, nem fogja tőlem senki azt a vezek­­lést kívánni, hogy a beszéd tartalmát papírra te­gyem. Ha azonban az „Ellenőr“ olvasói kiváncsiak volnának reá, szolgálok azzal a tanácscsal a mi­ként a tudni vágyók szerezzék meg Simonyinak bármely országgyűlési „nagyszabású“ beszédét, s tájékozva lesznek legújabb kassai szülöttje tartal­máról is. Tanultam azonban mégis valamit Simo­nyi­tól: azt fejtegette t. i., hogy a közös hadsereg helyett legjobb volna az iskolákban dressirozni a *) E tudósítás május másodikén adatott fel Kassán, s a budapesti postahivatal csak ma, arikém reggel adta ke­zünkhöz. Jóformán annyi idő alatt szoktuk megkapni a leveleket Páriából. Szerk. gyermekeket katonákká, és pedig az elemi népis­kolákban a közkatonák, a középtanodákban az al­tisztek, a felsőbb tanintézekben pedig a tisztek számára szolgáló tudnivalók adatván elő, így nem volna szükség állandó hadseregtartásra, hanem háború esetén az egész nemzet fegyver alá lenne hívható. Nagy kár, hogy arról nem értekezett a tisztelt államférfi, varjon mi történjék azon nagy számú gyermekkel és ifjúval, kik ez idő szerint.Ma­­gyarországon egyáltalában nem látogatják az iskolát. Simonyi után Timkó József, a kassai hon­mentő szélbaliak hallgatag elfogadott vezére szó­lalt fel, azt bizonyítván ékes szavakkal, hogy mi­után az európai egyensúly fenntartása Magyaror­szág függetlenségétől van feltételezve, annálfogva egész Európa romba dö­lése kikerülhetlen, ha a közjogi ellenzék hazánkban többségre nem vergő­dik, s ezen meggyőződéstől áthatva felolvasta a tegnapi értekezleten megállapított határozati javas­latot, mely szerint: „mondja ki a gyülekezet, miként óhajtja, hogy az eddig három felé szakadt közjogi ellenzék egy párttá egyesüljön; és mondja ki a gyűlés azt is, hogy oly választó­kerü­letekben, melyekben a jövőre megkeresztelendő ellenzéki pártnak legalább 100 szavazó elvtársa van, minden közjogi ellenzéki honfi erkölcsi kötelességének ismerje a jövő országgyű­lési választások alkalmával egy külön képviselője­lölt felállításáról gondoskodni s a választásnál a szavazást követelni.“ A gyülekezet ezen határozati javaslatot el­fogadván a megingatott európai egyensúly evvel szerencsésen helyreállíttatott. Mocsáry Lajos a határozati javaslat elfogadása mellett azt még azon hozzáadással toldja meg, hogy oly választó­kerületek választói, melyekben nincs kilátá® a győzelemre, igyekezzenek a szom­széd kerületek elvtársait nehéz munkájukban se­gíteni, hogy mily eszközökkel, arról elég bölcsen hallgatott a képviselő úr. Kijelentette egyébiránt, hogy a fusionált kormánypártot a „sza­bad­elvű“ név nem illeti meg, az által egyszerűen bitoroltatik, a­mennyiben szabadelvűnek csak azon magyar ember neveztethetik, a­ki Ausztriává semmiféle közös ügyet el nem ismer. Ilyen elvet ez idő sze­rint csak a közjogi ellenzék vall magáénak s en­nélfogva csak ezen pártot illethetné meg jogosan a „szabadelvű“ név; miután azonban azt az ország végső elpusztítására szövetkezett kormánypárt vet­te magára, annálfogva ő többé nem kér belőle. Nem igy Kún Tamás, a­ki a „szabadelvű“ ne­vét nem óhajtván magától eldobni, indítványozza, hogy a kormánypárt azon vakmerő eljárása, mely szerint elég merészséggel bírt, a „szabadelvű“ elne­vezést magára venni, határozatilag rászaltassék. Ezen határozati javaslat elfogadásával a szélsőbaloldali hóbort szerencsésen elérte volna te­tőpontját, daczára azonban annak, hogy az elnök kimondta az indítvány elfogadását, az mégis min­den nevetni szerető ember mély sajnálatára Timko felszólalása folytán visszavonatott. Következett ezután a másik Kún szónoklata, melynek érdekes tartalma az volt, hogy miután ez idő szerint az „Ellenőr“ és „Hon“ egy követ fúj­nak a „Pesti Naplóival és „Reform“-mal, a „Magyar Újság-Egyetértés“ fusionált lap költsé­gei fedezését sem Csanády, sem Baldácsy nem győzik már: szükségesnek mutatkozik, hogy az elvhű honfiak tömegesen pártolják az elvhű magyar lapokat, ilyeneküt pedig ajánl­atnak a „Magyar Újság,“ a „Nép Zászlója,“ az „Abauj Kassai Köz­löny“ és a „Garaboncziás Deák“; mert — úgy kiált fel szónok — ha egy Csanády, egy Baldácsi el­vérzik a hazafias áldozatok súlya alatt, s mi azt vállaikról legalább részben le nem emeljük, akkor megérkezett Magyarország végpusztulásának ideje. Mielőtt a gyűlés még üdvözlő táviratot me­nesztett volna Kossuth Lajoshoz, az elnök Mo­csáry és Kún Tamásnak Tisza Kálmán és a volt balközép ellen szórt invectiváihoz méltóan rekesz­tette be az ülést, zárbeszéde folyamában kijelentvén, hogy a balközép tagjai tisztán önérdekből hagy­ták el eddigi állásukat, mert — úgy­mond a lel­kesült szónok — a hatalom árnyékában sütkérezni nem kellemetlen érzés, mert ha nem csurog, hát bizonyára cseppen, mely fenkölt elnöki kijelentést a jelen volt honmentők nagy lelkesedéssel meg­tapsolván, „megfogyva bár de törve nem“ ebédelni indultak, így folyt le Simonyi Ernő és társainak leg­újabb kassai vendégszereplése. Meg vagyok azon­ban győződve, hogy ha nem is Csiky Sándor, a­ki a kassaiak mély sajnálatára nem­ szólalt fel, de Simonyi Ernő bizonyosan azon tudattal fog távozni Kassáról, hogy pártja bizonyára nem fog dicse­kedni a kassai választó­kerületben 100 szavazat­tal,­­­­gy biztosítva lehetünk afelől, hogy a mai határozat következményei nem fognak árva feje­inkre zúdulni.­­_________ X + v. A va­jti törvényjavaslat tárgyalása a vasúti és pénzügyi bizottságban. A pénzügyi bizottság tegnap délután 5 óra­kor tartott ülésében Csengery Antal indítvá­nyára elh­a­­rozta, hogy a vasúti kártalanítási kö­vetelések kiegyenlítéséről szóló törvényjavaslatot a vasúti bizottsággal együtt tárgyalja. A magyar éjszak-keleti és nyíregyház-ungvári vasutak függő ügyeinek rendezéséről szóló törvény­­javaslat felolvasása után Zsedényi Ede szólal­ fel. Azt kívánta volna, hogy a minisztérium vilá­gosítsa föl az országot azon könnyelmű eljárás fe­lől, melynek nyomán azon kényszerhelyzetbe ju­tott, hogy a kérdéses felhatalmazást követelje; az ország jól tudja, hogy a vasutak építési alapja a törvényhozás által oly mennyiségben állapíttatott meg, hogy nemcsak az építési költségek bőven fe­deztettek, de az engedélyesek és vállalkozók tete­mes nyereményre tettek szert és pedig az állam rovására, mely oly elérhetetlen nagy jövedelmet­­ biztosított, hogy azon reményt sem táplálhatja, min­t szerint az 1868. év óta a vasutaknál­ előlegezett pénzeket valaha visszakapja. Midőn tehát most újabb áldozatok követeltetnek az államtól, az ország méltán azon kérdést intézi kormányá­hoz, hogyan történhetett, hogy a már hozott rop­pant áldozatok daczára a vasutak megiát az állam pénzeit veszik igénybe, így bizonytalan, váljon a bajt a volt minisztériumnak rohamos fellépése idézte-e elő a napirenden levő kártalanítási követe

Next