Ellenőr, 1881. szeptember (13. évfolyam, 437-491. szám)
1881-09-18 / 468. szám
XIII. évfolyam. — 468 si. Melléklet az »Ellenőr“ 468. számához Tsza Kálmán miniszterelnök beszéde debreczeni választóihoz. (Távirati tudósítás. Esti lapunk tudósításának folytatásához.) Debreczen, szept. 17. Azt mondják, hogy a közös vámterület az oka, hogy nem fejlődhetik nálunk a gyáripar, hogy a kis ipar szenved, hogy minden pang. Nézzük meg közelebbről, hogy mi történhetnék, ha külön vámterület lesz. Vagy követünk szabad kereskedelmi politikát, amelyet én, ha Európa összes államai azt követnék, egyéni meggyőződésem szerint a legjobbnak tartanék, vagy követünk védvámos politikát. Ha szabad kereskedelmi politikát követünk, akkor az itt fejlődésnek indulható gyáripar, akkor a kézi ipar, nemcsak az osztrák iparral, de a sokkal fejlettebb angol, német és belga iparral fog szemben állani. Ez esetben tehát a helyzeten javítani nem fogunk. Ha követünk védvámos politikát, mi lesz akkor? Igaz, erős védvámokkal lehetővé lehet tenni a gyáripar több ágának fejlesztését, némi védelmet talán — bár nagyon kétlem — lehet adni a kézi iparnak is , mert a kéziipar némely ágai kapnának és kapnak, a keletkező gyáraknál elfoglaltatást, de ezen iparnak igen sok ágazata van, mely ma is a gyáripartól szenved, és mely a hozzá közelebb hozott gyáripartól még sokkal többet fogna szenvedni. (Élénk helyeslés.) De menjünk tovább, hiszi-e valaki, hogy ha mi, élve jogunkkal, melyet kétségbe senki sem vonhat, vámsorompót állítunk és védvámokkal elzárjuk magunkat mind a többi külföld, mind Ausztria ipara elől, hogy ugyanazok vissza fogják nekünk nyers terményeink számára hagyni a szabad piaczot ? Én azt tartom, hogy aki azt hiszi, az nagy illuzióban él. Volt idő, midőn lehetett a gyáripart védvámokkal sújtani. De ma Amerikának mindinkább növekedő concurrentiája mellett, melyet még szabad piacz mellett is nehezen bírunk ellensúlyozni, várjon ha mi sújtanék az osztrák ipart védvámokkal, nem fognák-e ők a mi nyers terményeinket is azzal sújtani, nem félve még azon aggodalomtól sem, mely az élelmi czikkek megdrágulásában fekszik, mert Amerika és Oroszország bőven szolgáltatnák enemű áruikat. Ez tehát nem vezetne egyébre, mint arra, hogy itt drágábban kellene fizetnünk az iparczikkeket és nyersterményeink elértéktelednének. Azonban a választók nem akarnám, hogy azt higyye valaki, hogy én azon nézetben vagyok, hogy a közös vámterület csak Magyarország érdekében áll. Épen annyira érdekében van az a monarchia másik államának, mert amily nagy kára lenne a külön vámvonalból a magyar nyers terménynek, legalább is ép oly kára lenne az osztrák iparnak, ha elvesztené a magyar piaczot. Ekként nekik szükségük van a magyar piaczra iparukért, nekünk szükségünk van az osztrák piaczra nyers terményeinkért s e kettős kölcsönös szükség utal oda bennünket, hogy kölcsönösen méltányosak legyünk egymás iránt, nem kívánván többet egymástól mint ami okvetlenül szükséges. Igyekezzünk a közös vámterületet közös érdekünkben megtartani, de a külön vámterülethez jogunkat fentartani azért, hogy azon nem várt esetben, ha a kívánható méltányosságot a másik részről meg nem nyernék, ne legyünk kénytelenek egy méltánytalan egyezményre ráállani. (Élénk helyeslés.) Ha a t. választók megengedik, nem kifejteni, hanem csak jelezni kívánom egy némelyikét azon főbb tárgyaknak, melyek nézetem szerint a jövő országgyűlés tevékenységét legnagyobb részben igénybe veendik. (Halljuk! Halljuk! Mint méltóztatnak tudni, a horvát-szlavón határőrvidék Horvátországgal tényleg egyesíttetvén, polgári kormányzat alá helyeztetett. Megtörtént tehát az utolsó előtti lépés, melyet mentül előbb az utolsó kell, hogy kövessen, hogy a magyar szent korona országainak ezen része is az alkotmány élvezetébe jusson. Oly tény ez, t. választók, melyet az ország régen sürgetett, melyet csak a legközelebbi időben épen az ellenzéki pártok sürgettek, szemrehányást téve a kormánynak, miért engedi ott meg a katonai közigazgatást fennállani. Én mindamellett meg vagyok róla győződve, mert látom az előjeleket, hogy ezen tényért a kormány meg fog támadtatni. Meg fog talán támadtatni az eljárási módért is, melynek igazolására csak annyit mondok, hogy az ugyanaz volt, mely a határőrvidék többi részére nézve követtetett részben. De meg fog támadtatni azért, hogy ime most ez a kormány a határőrvidéket adta oda, pedig hiszen azt régi törvények adták oda, csak azért, hogy magának horvát szavazatokat biztosítson. Engedjék meg, hogy erről egy pár szót szóljak. (Halljuk!) Nem akarom itt fejtegetni, mennyire helytelen, méltánytalan az ország képviselőinek egy részét úgy állítani oda, mely ha nem is saját személyes érdekében, de adandó szavazata fölött mégis alkudozik. E vád sokszor hangoztatott, de kérdem, mi volt a kormánynak eljárása? A múlt országgyűlés vége felé előterjesztetett egy törvényjavaslat, melynek czélja az volt, hogy megigazítsa azon tévedést, melyet az 1868-iki törvény elkövetett akkor, midőn a határőrvidék egyesítésének esetére oly túlságos arányban állapította a horvát-slavonországi képviselőknek számát, mely által túl azon a mi jogos befolyása lehet a horvátoknak, nekik túlságos befolyás adatott volna a magyar országgyűlésen. És belátta Horvátország józanabb része is, hogy helyes, hogy a bekebelezés esetére képviselőik száma 14-el lesz kevesebb, mint lett volna az 1868-iki törvény szerint. Ezt tehát azt hiszem, oly törvénynek, mely arra van számítva, hogy a horvát képviselők szavazatait megszerezze, mondani nem lehet. (Élénk helyeslés és tetszésnyilatkozatok !) Tette pedig ezt a kormány akkor, midőn igen nagy és fontos kérdések, még adókérdések is voltak függőben, s midőn a magyar képviselőkből álló többsége aránylag igen csekély volt. Ha tehát, amit a haza érdekében kellett tenni, e kormány megtette akkor, mikor a horvát szavazatok ellene fordulván, esetleg kisebbségben maradhatott volna, azt mondani, hogy ez a kormány Magyarország érdekei árán alkuszik, legalább is üres rágalomnál nem egyéb. (Élénk helyeslés és tetszésnyilatkozatok.) Megkívánom jegyezni még, — és ez becsületére válik a horvát képviselőknek, hogy mindennek daczára mégis azoknak többsége a kormány javaslataira szavazott. Nem áll tehát róluk sem, ,hogy ők szavazatukat előnyökért bocsátanák áruba. (Élénk helyeslés.) A másik kérdés, melyről igen sokat beszélnek, Fiaménak kérdése. (Halljuk ! Halljuk !) Én, t. választók, nagyon hibás dolognak tartom, ha valaki azt mondja, hogy Fiume közjogi helyzetét, Fiume hovatartozandóságát tisztázni kell, mert aki ezt követeli, ezáltal azt látszik beismerni: tisztázva nincs. (Igaz! Úgy van!) Meggyőződésem szerint pedig ezen helyzet dicső emlékű Mária Terézia decretuma óta már e század elején és most legújabban szentesített törvények által is tisztázva és megoldva van; nem lehet tehát itt szó e kérdés tisztázásáról, hanem igenis lehet és kell, hogy legyen szó azon részletes intézkedéseknek megtételéről, melyeket az 1868-ks törvény függőben hagyott, melyeknek megoldására vezető módot is megjelölte. A kérdés ezen részét a törvényben megszabott módon megoldásra vezetni, a kormány teendői közé számítom. Csak még egyet Fiuméra nézve. (Halljuk ! Halljuk !) Rendesen úgy szokták oda állítani a kérdést, hogy Fiumét Magyarországnak meg kell tartani, hogy annak birtokát biztosítani kell és úgy állítják oda ezen tényt és fájdalom, hogy Horvátországban is úgy fogják fi igen sokan, mint egy Horvátország elleni politikának kifolyását. Pedig azt hiszem, t. választók, hogy ez igen nagy tévedés. Formében, hogy azzá legyen a minek lennie kell, hogy akár Magyarországnak, akár a magyar szent korona azon tartományának, melyet Horvát Szlavón országoknak neveznek, használhasson, a történtek után is még igen sok befektetésre van szüksége. Fiuménak vasúti összeköttetéseit az országggal még javítani szükséges, de mindez csak akkor és úgy lehetséges, ha, mint a törvény is, mondja, Fiume közvetlen Magyarországhoz tartozik. (Élénk helyeslés.) Ha ma Horvátországhoz tartozandóságot ismernek el, Horvátország nem volna képes mindezt megtenni s Fiume elcsenevészednék s Horvátország sem vehetné semmi hasznát. Mig ha megmaradva itt, ahová a törvény csatolja, közvetlen kapcsolatban áll Magyarországgal, a felvirágzott Fiume, úgy mint a magyar korona minden tartományainak, Horvátországnak is, sőt neki, mint legközelebbinek, talán legnagyobb mértékben, előnyére válik. (Élénk helyeslés.) Temérdek a teendő, mint bölcsen méltóztatnak tudni, az államélet minden terén. Törvénykezésünk terén a büntető törvénykönyv egyik fontos kiegészítő része : a büntető eljárás hiányzik; magánjogunk terén, ha a codexet, mi másutt is évtizedekig szokott tartani, nem sikerülne is ezen országgyűlésen megalkotni, de kell egyes égető, az élet által okvetlenül megkívánt magánjogi törvényhozási intézkedéseket is tenni. Itt csak azt engedjék megjegyeznem, hogy ezen kormányról s talán leginkább rólam az mondatik, hogy nincs érzéke a törvénykezési reformok iránt. Vegye bárki kezébe az 1867 óta alkotott törvényeket , leszámítva az első folyamodású bíróságok rendezését, leszámítva a nem nagyon jó emlékeket hagyott polgári perrendtartást és leszámítva a bírói függetlenségről és felelősségről szóló igen fontos törvényes intézkedéseket, ami tüzetes codexszerű intézkedés történt, az mindezen kormány idejében történt, melyről azt mondják, hogy a törvénykezés reformja iránt nincsen érzéke (derültség). Csupán a kereskedelmi, a büntető, a csődtörvényt említem meg, pedig ezek mellett is, sok egyéb törvény megalkotása ezen kormány alatt történt. (Élénk helyeslés.) Újabban a közigazgatás kérdése foglalkoztatja nagyon az elméket. Én t. választók azon nézetben vagyok, hogy lehet jó közigazgatás, lehet állami közigazgatás, ha a kellő ellemek megvannak választott tisztviselőkkel, lehet nem jó közigazgatás, lehet nem állami közigazgatás, ha nem jól rendezzük a dolgokat kinevezett tisztviselőkkel. Itt tehát a czél az, melyet tekinteni kell s erre nézve magam is azt mondom, hogy a mai modern államokra nézve a jó közigazgatás oly fontos tényező, hogy ha azt a történelmi alapokon fejlett közigazgatási rendszer mellett elérni nem lehet, el kell érni úgy is ha azzal szakítunk. (Helyeslés). De azt is hiszem, hogy azon meggyőződésnek, hogy azt elérni ne lehessen, nincs itt az ideje. A magam részéről mindenekelőtt szükségesnek tartom különösen a megyéket illetőleg a mai közigazgatást azon helyzetbe hozni, hogy meglegyen a physikai lehetősége annak, hogy feladataiknak megfeleljenek ; mert nem lehet azt tagadni, újabb törvényeink annyi új teendőt ruháztak a közigazgatási tisztviselőkre, — míg különben azok száma és helyzete jórészt ma is az, ami 1870-ben volt — hogy majdnem lehetetlen, hogy oly pontossággal és gyorsasággal megfeleljenek hivatásuknak, mint kellene. Én tehát részemről azon fogok lenni, hogy ezen közigazgatásnak adassák meg a mód bebizonyítani a közigazgatás továbbfolytatására való képességet, azon fogok lenni, hogy egy qualificationális törvény által, némely egyes esetekben tapasztalt visszaéléseknek eleje vétessék. (Helyeslés.) A magam részéről csak akkor fognám magamat fájó szívvel elszánni a régi közigazgatási rendszerrel szakítani, ha azon meggyőződésre jutnék, hogy nincs meg többé ez országban az elem, melylyel ezen után a közigazgatást jóvátenni lehet. (Élénk helyeslés.) Csak röviden kívánom fölemlíteni a teendők sokaságát, melyek a törvényhozásra várnak államgazdászati tekintetben, a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem emelésének szempontjából. Ezeket mind elősorolni, midőn maguk a közlekedési eszközök is ide tartoznak, azt hiszem, túlságos igénybevétele volna az önök figyelmének. Csak azt kívánom megjegyezni, hogy mindezen tereken tenni kell, amennyi lehetséges. De még az igazságszolgáltatási, vagy közigazgatási vagy az oly fontos közművelődési kérdéseknél, sőt még államgazdászati teendőknél is az ország pénzhelyzetét figyelmen kívül hagyni nem szabad. (Helyeslés.) Kell tenni befektetéseket, hogy azok által az állam és egyesek vagyonossága emelkedvén, lehető legyen a terhek súlyának nagyítása nélkül,— súlyt, nem összeget mondok, — annak idejében még most is, sajnos, tetemes deficitünket megszüntetni. De nem szabad még ezen a téren sem anynyira menni, hogy veszélyeztessük azt, amit annyi önmegtagadás, annyi áldozat árán értünk el, hogy legalább a rend helyreállt államháztartásunkban, hogy államhitelünk megszilárdult és deficitünk bár nem sokkal, de mégis csekélyebb mint volt ezelőtt hat esztendővel. Az államhitel megszilárdítására nézve szokás azt mondani, hogy ebben a követett politikának semmi része nincs, ezt a béke és beállott pénzbőség okozza. Ha csak azt lehetne felmutatni, hogy egyes állampapírok árfolyama 10—25%-al felszökkent, akkor én is azt mondanám : ez természetes következése a pénzbőségnek, a béke iránti bizalomnak. De nemcsak ezt lehet felhozni, fel lehet mutatni azt, hogy azon különbözet, mely az ugyanazon kamatot hozó külföldi, osztrák és magyar papírok közt fennállott, tetemesen kisebb lesz. Márpedig a pénzbőség jótéteményét a német, franczia és osztrák papiros csak úgy érzi, mint a mienk, és ha aránylag a többivel szemben is javult a mi papírjaink helyzete, ez az ország consolidált viszonyaiban való hitnek következménye, ennek oka ott keresendő, hogy komoly törekvést látnak a kormány és törvényhozás részéről ezen irányban tovább haladni. (Élénk helyeslés és tetszésnyilatkozatok.) Ezeket elmondom csak azért, hogy ne mondják — nem itt, hanem másutt,— hogy ezen fontos kérdés elől ki akartam térni, felemlítem még, hogy okvetlenül kézbe veendő lesz a főrendiház rendezésének kérdése. A részletekbe bocsátkozni most nem volnék képes, de azt hiszem, hogy teljes igazságot mondok, midőn azt mondom, hogy ezen nagy kérdést, ha nem sikerül teljes alapossággal és jól megoldani, inkább hagyni kell még, sem hogy elhamarkodva megoldassák. (Helyeslés.) E kérdés, a főrendiház szervezésének kérdése, mindenütt a világon a legfontosabbak közé tartozik és Magyarországon e kérdés tévesztett megoldása a magyar álllam rovására boszulná meg magát. (Élénk helyeslés.) Mielőtt befejezném beszédemet, csak azt engedjék még megmondanom, hogy azon politikai irány, melyet én ajánlok, folytonos munkássághoz, sokszor önmegtagadás és áldozathozatalhoz is van kötve. De mind e háromnak nem egyesek, de a szent haza és nemzet érdekében kell történnie. Oly politikai irány ez, mely nem támaszt illusiókat, nem nyargal ábrándokon, mert munkával akarja és isten segítségével fogja a magyar államnak mint ilyennek öröklétét biztosítani. (Hoszszan tartó zajos és lelkesült helyeslés és éljenzés.) Hangzatosabb politikát könnyű hirdetni, csakhogy attól félek, hogy aki ezen hangzatosan hirdetett politika után indulna, úgy járna, mint a költő versében a szivárvány után futó gyermek, hogy összetépett ruhával, lankadtan rogynék össze azelőtt, hogy a czélt elérné. Igen félek, hogy azon esetben, ha a nemzet ily politikai irány vezetői után indulna, az, aki lankadtan roskadna össze, nem a vezér volna, de maga a nemzet. (Élénk tetszésnyilatkozatok.) Ez az, amiért kötelességemnek tartottam ezen tárgyról szólani. Most vegyék bucsuzásul tőlem azon nyilatkozatot,, hogy Debreczen városához engem nyilvános pályám kezdete, ifjú éveim sok édes emléke köt. Ez édes emlékeket nem emésztette el keblemből az, midőn ezen város egyik választókerülete megvonta tőlem bizalmát, ami azért fájt kevésbbé, mint fájt volna különben, mert isten előtt mondom, éreztem, hogy meg nem érdemeltem ! (Viharos, hosszantartó éljenzés) de az, hogy ugyanezen városnak, egy más választókerületének többsége megtisztelt bizalmával, ez emlékeket minden esetre még elevenebben felébresztette lelkemben. Épen azért biztosíthatom önöket, hogy a hála, a köszönet és tisztelet választóim iránt siromig fog kísérni, s hogy életem legboldogabb perczei közé fogok számítani minden perczet, melyben e város javára valamit tenni szerencsém lesz. (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés és tetszés.) Ezután Ziizy Dániel köszönetet mondott Tisza Kálmán miniszterelnöknek a választók nevében, s a miniszterelnök viharos éljenzés között távozott lakására. Debreczen, szept. 17. (Magy. táv. iroda.) Tisza Kálmán miniszterelnököt, ki Debreczen város ötös fogatán hajtatott ki délben az indóházhoz, a fogatoknak hosszú sora kisérte ki. Az indóház és a perron telve volt díszes közönséggel. A miniszterelnök többekkel társalogva, várta a második csöngetést, midőn beszállván a vagyonba, a közönség lelkes éljenzése között távozott a ‘spórakor elinduló vonattal. ELLENŐR Su'ifiptw, vasárnap, szeptember 18. 1981. Folytatás. HÍREK. Szeptember 17. — Horváth Gyula miniszteri biztosnak ez idei árvízveszély alkalmával tanúsított magatartása elismeréséül Szentes város polgársága diszalbumot fog átnyujtani. Ezen album ma készült Posner müintézetében s egyike a legszebbeknek azok között, a melyek ezen müintézetből kikerültek. A több mint nyolczszáz polgár által aláirt felirat igy hangzik: Nagyságos miniszteri biztos úr! A tisztelet, szeretet és hála önkénytes adóját jegyezzük e lapra Szentes város közönsége nevében. Hozzuk tiszteletünket, hogy Nagyságod érdemeinek méltó ismeréséhez magunkat felemeljük; hozzuk szeretetünket, hogy Nagyságodért hevülő szívünk érzelmeinek mélységét kitüntethessük; hozzuk hálánkat, hogy midőn értünk cselekedett, jótetteinek elfeledhetlenségét valljuk, egyszersmind a Nagyságod nevéhez fűződött hálánk emlékében oly örökséget hagyhassunk nyomunkba lépő gyermekeinknek, melyet „sem tűz, sem viz meg nem emészt.“ Igen! E népnek semmi földi kincsen meg nem vásárolható tiszteletét, szeretetét és háláját nyújtjuk e sorokban, mert Nagyságod az 1881. évi és városunkat végmegsemmisitéssel fenyegető árvízveszély lefolyása alatt, az árvédelem vezetésében és dicsőségesen végződött nagy munkájában, emberfölötti fáradalma és kitartása által — rá nem vágyakozva — vásárolta azt meg. Nem csak mi tudjuk, tudja a nemzet, tudja a világ, hogy a magyar alföld , hazánk e leggazdagabb vidéke, már csaknem minden évben, kétségbeesett harczot vivni kénytelen a Tisza, Körös, Maros folyóknak folytonosan emelkedő hullámaival, — de azt csak mi tudjuk, mi tapasztaltuk, hogy az 1881-ik évit- n, — az emberemlékezet óta nem tapasztalt magasságra lépő Tisza vizének hullám-sirjába való temettetéstől ki mentette meg Szentes város lakosságát és annak tűzhelyét! — Mi tudjuk, mi láttuk, mi tapasztaltuk, hogy isten segítsége után Nagyságod cselekedte azt! Aggódva nézett e város lakossága az ez évben megújult Tisza áradása elé. A város és határának megvédelmezésére hivatott Bökénymindszenti társulati gátak oly állapotban voltak, hogy ezekkel csak Nagyságod erélye és az önfentartásért a kétségbeesésig küzdeni hivatott Szentes népe állhatott a Tisza hulláma elé, — mert hiszen minekünk e roncsolt gát volt egyedüli fegyverünk, mellyel városunkat, tűzhelyünket, családunkat és apáink siralmát védelmezhettük. És Nagyságod, ezen gátakkal minket mégis menekülésre segített! Nincs rá szükség, hogy Nagyságodnak, városunk és e vidék megmentése érdekében tett árvízvédelmi intézkedéseit e lapon felsoroljuk; nincs reá szükség, mert hiszen Nagyságodnak a védekezés körül való minden cselekménye oly maradandó emlékű, hogy azok örökké élni fognak e város lakosságának emlékezetében. És midőn e lapra örök hálánkat jegyezzük, kérjük a Mindenható Istent, hogy a mi Magyar hazánk és a közügyek érdekének elősegítésére, e város lakossága és saját családjának gyámolítására, védelmére és örömére Nagyságodat sokáig tartsa meg. E sorok a mily halványan képesek méltatni a Nagyságod érdemeit, s a mily kis mérvben képesek tolmácsolni a mi szivünk érzelmeit, legyenek annál erősebb zálogai a Nagyságod és e város népe között való kölcsönös jó emlékezetnek.... és valahányszor e lapokra tekint, mindannyiszor jusson emlékezetébe, hogy Szentes város harminczezer lelkének tisztelete és hálája kiséri lépteit, kér áldást fejére és családjára s tartja emlékét szivében és emlékében. Szentesen, 1881. évi május havában. Az örök hálára kötelezett szentesi lakosság nevében. (Következnek az aláírások.) — Kisfaludy Károly mellszobrának mintájával már elkészült Kis György, s rajzát ma közli a „Vasárnapi Újság.“ E szobor láttára — írja az említett lap — önkénytelenül kiáltunk föl: „Mily ismerős s mily idegen!“ Kisfaludy Károlynak arczképeiről s eddigi szobrairól ismeretes arczára egyszerre ráismer mindenki s mégis egészen újnak, egészen eredetinek találja a Kis György által teremtett arczot és alakot. A mai nemzedék már nem is ismerte Kisfaludy Károlyt, de hallomásból tudja, hogy ötmagas, csontos, ismos alak volt, indulatokat visszatükröző kifejező alorczat, melyet a belső tűz fénye lobogtatott, de a gyilkoló betegség — a tüdővész— sorvasztó láza emésztett. Ez utóbbi körülmény csak legutóbbi (Toldy felügyelete alatt metszett) arczképén s arról a Kisfaludytársaság tereme számára olajba festett képen van némikép érzékítve. Előbbi képei s azokról készült és közkeletű mellszobrocskái, egy majdnem pufókarczot tüntetnek elénk, mely ellenmond a ténynek, hogy a költő száraz betegségben halt meg. Azt hisszük, nem nehéz ezt megmagyarázni. Mint tudva van, Kisfaludy Károly barátai, halála után gyász maszkot vétettek drága halottjuk arczáról. De nem rögtön, mikor a halál még változatlan hagyta a kialudt élet hüvelyét, hanem — talán másnap — mindenesetre csak akkor, mikor az arcz már felpuffadt s kivetkőzött formájából. Innen van, hogy a duzzadt ajkakon s megpuffadt szemekben hiában keressük a szellem mosolyát s a géniusz csókja nyomait. Egy egészen közönséges arcz áll előttünk, melyet hagyományosan elfogadtunk ugyan a Kisfaludyénak — de lelkünkben sohasem tudtuk elhinni, hogy igazi. Toldy helyreállitotta ugyan a beesett arcz soványságát s a szemeknek a halál bágyadtsága alól kicsillanó, de ismét megtörő fényét, ám a rajzoló az élő és teremtő Kisfaludyt nem bírta föleleveníteni a hamvakból. Kis Györgynek sikerült ez. — A nemzeti színház tagjai által a magyarországi hirlapírók nyugdíjintézete részére rendezendő előadás kedden, szeptember 27 én lesz a gyapjú utczai színházban, melyet ez estére annak igazgatója Müller Róbert, ámbár ő előadásait már 24 én megkezdi, igazán szíves előzékenységgel bocsátott a nyugdíjintézet nála járt rendező bizottságának rendelkezésére. A nemzeti színház tagjai tudvalevőleg Sardou és Najac „Váljunk el!“ bohózatát játszszák, s az előadás iránt fővárosszerte nagy érdeklődés mutatkozik, úgy hogy máris történtek előjegyzések páholyokra s földszinti támlásszékekre. A jegyek csütörtökön, 22 én adatnak ki a gyapjú utczai színház József-téri jegyeladó helyiségében, azonban keddtől, 20-tól kezdve az „Egyetértés“, „Hon“, „Neues Pest Journal“, „Pesti Napló“ és „Pester Lloyd“ szerkesztőségeiben előjegyzések és felülfizetések elfogadtatnak. A jegyek ára: földszinti páholy 12 frt, első emeleti páholy 10 frt, másodemeleti páholy 8 frt, támlásszék 2 frt 50 kr, zártszék 2 frt. A továbbiakról a kiadandó falragaszok és színlapok fogják tájékozni a közönséget; annyi már most bizonyos, hogy a sajtó intézetének a nemzeti színház tagjai által adott ez első ünnepe fényes sikerű lesz. — A hírlapirói egyesület igazgató választmánya hétfőn f. hó 19 én d. u. 4 órakor ülést tart az írói és művészi kör helyiségeiben. — Conscience Henrik, a híres vllmus iró, mint Brüsselből távirják, vasárnap ünnepli jubilaeumát. Este népies hangverseny lesz a városháztéren; az ünnepélyben a városi hatóság is részt vesz, s az ünnepelt tiszteletére fényes estélyt ad a városház termeiben. — Halálozás. Veszprém megye egyik nagybirtokosa és egykori főszolgabirája, Derecskei Fodor László f. hó 9-én 64 éves korában elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe Küngösön. — Pályázatra emlékeztetés. A Kisfaludy-Társaság függőben levő pályázatai határidejének közeledtével van szerencsém az érdekelteket figyelmeztetni, hogy a Társaság f. évi február 1-én tartott tagválasztó közülésén a következő két jutalomtételt tűzte ki: 1. Kívántatik egy kisebb magyar történelmi beszély szépprózában. Jutalma 40 arany. Benyújtásának határideje 1881. november 30- dika. 2. Kívántatik a külföldi irodalom valamely kitűnő költői beszélyének fordítása kötött beszédben- Jutalma 40 arany. Benyújtásának határideje 1881. nov. 30 dika. A pályázat feltételei a Kisfaludy-Társaság Évlapjainak XVI. kötetében (46. lap IX ) olvashatók. Budapesten, 1881. szeptember 15 én. Beöthy Zsolt, a Kisfaludy-Társaság titkára. — A csabrendeken elkövetett rablógyilkosság tettesei közül — mint a „Pápai Lapok“ írják — Baksay Sándor, keszthelyi csendbiztos, ki a gaztett elkövetőit 2 egész hétig polgári ruhába öltözködve kutatta, — elfogta: Káplár Németh Józsi gyömörei csordást, Tápi Józsi sárosdi csordást, Hajdú Borzas Ferencz tornai juhászt és Bálint József —Háczky Kálmán földbirtokos Sándor testvérénél Iszkázon levő erdőőrt. Megugrottak : Bellovári Berkovics Zsiga, valódi néven Szűcs János iszkázi juhászbojtár és Savanyu Józsi iszkázi juhász. A gaztettesek a sümegi járásbíróságnak a vizsgálat teljesítése végett átadattak. — Az adeni kolera. Említettük már, hogy Adenben, Arábiának a Vöröstenger alsó részén fekvő kikötő városában, mely az angolok tulajdonát képezi, kitört a kolera. Összesen mintegy 30 koleraeset fordult elő. Az egyptomi, alexandriai nemzetközi egészségügyi bizottság azonban a vész kitöréséről csak két hét múlva értesült, s ekkor tette meg az óvórendszabályokat. A kolera híre sokkal nagyobb izgalomba ejtette volna az illető köröket, ha két-három hónappal előbb tört volna ki, mint így, nyár vége felé. Alig van arra példa, hogy keleten nyár végén kiütött kolera átjött volna Európába. Ez a veszedelmes ázsiai vendég a meleg hónapokban szokta tenni körútját, különösen a gyümölcsérés idején. A Svájczból kiutasított Krapolkin herczeg, az orosz forradalmárok egyik vezetője, mint a „Pali Mall Gazette“ egy magánlevélből értesül, Trionon faluban, Felső Szavoyában, Genf közvetlen közelében telepedett le. Október végéig szándékozik itt maradni, míg neje az orvosi tudományokból le nem teszi a szigorlatot. — Névváltoztatás Berger Sándor, nagykancsai lakos saját, és Regina, Móricz, Lajos, Albert, Jakab, Ignácz, Lujza, Izabella, Rudolf és Emma nevű kiskorú gyermekei vezetéknevének „Berkes“-re kért átváltoztatása belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. — Az állatkertbel. A második nagy sorshúzás holnap (vasárnap) d. u. 5 órakor lesz az állatkertben megtartva, amely alkalommal a múlt vasárnap kiosztott és ki nem húzott sorsjegyek is érvényesek lesznek. A berlini sakk-congressuson e hó 15-én Beckburne újra győzött Schallopp ellen, minek folytán az első díjat tökéletesen biztosította magának, ha az utolsó két játszmát el is veszti, kik nyerik a többi díjakat, az a két utolsó játék eredményétől függ. E hó 15 én nyertek különben: Winawer Berger ellen, Wemmers Riemann ellen, Wittek Sehmid ellen, Schwarcz L. Paulsen ellen, W. Paulsen Mason ellen és Minkwitz dr. Noa ellen. A tournier így áll: Blackburne 12, Zuckertort 9 We, Csigaryn, Mason és Winawer 8/2, Schwarz és Wittek 8, L. Paulsen 7 */2, Minkwitz 7, Berger 67s, W. Paulsen, Riemann, Schallopp és Wemmers 6, dr. Noa 6’s, dr. Schmid 3, Schütz 17s- E hó 16-án Winawer—Schütz, Berger—Riemann, Wittek—Wemmers, L. Paulsen — Zuckertort, Blackburne—Schwarz, Schallopp— W. Paulsen, Minekwitz —Mason, dr. Noa Csigaryn volt a játék sora. — A szultán istállóinak leégéséről, mint már röviden táviratainkban említettünk, Konstantinápolyból a következőket írják: Tegnapelőtt, e hó 7-én, iszonyú tűzvész pusztította el a Dolmabagdse istállóit; a vész fenyegette a szultán palotáját, sőt a gázgyárt is, amiből roppant veszedelem kerekedhetett volna. Daczára a Széchenyi Ödön gróf szivattyúsai erőfeszített munkálkodásának, s a segítségükre gyorsan megjelent nagyszámú katonáknak, a nagyterjedelmű istállók, melyek Ilik Mahomed óta vannak használatban, leégtek földig ; reggeli 4 órakor nagy hamudomb állott a helyén. A takarmányraktárak, a szultáni udvar és a hárem összes kocsijai, a fölszerelés stb. mind áldozata lett a tűzlángnak. Több arab mén odaveszett, sok ló pedig kifutott az istállóból, nekivágtatott a Dolmabagdse előtti térnek, s szinte tébolyult gyorsasággal futkosott föl és alá a tömegben. A tűz által okozott kárt 400.000 fontnál többre becsülik; maga az épület 200.000 font értékű volt. A kocsis személyzetből két fiatal lovász eltűnt, valószínűleg a tűz áldozataivá lettek. A vész keletkeztének kinyomozására szigorú nyomozást indítottak. A beiratások László Mihály nevelőintézetében és nyilvános középiskolájában (főgymnasiummal és főreáliskolával) folyton tartanak, amire úgy a fővárosi mint a vidéki szülők figyelmét felhívjuk. Az intézet évek óta az állami középiskolák minden jogaival föl van ruházva, bizonyítványai államérvényesek, növendékeiben lakók és bejárók, s valamint az épület egészséges, kényelmes berendezése, úgy a növendékek gondozása is kifogástalan. — A Budapesten létesítendő technológiai múzeumra a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz beérkezett adományoknak X. kimutatása: Hontmegye alispánja utján a megyében eszközölt gyűjtések eredményeként 13 frt 53 kr. Egyesült Besztercze-Naszód megye főispánja utján 11 frt 20 kr. (Ebből Hessler Nándor