Ellenzék, 1885. július-december (6. évfolyam, 149-302. szám)
1885-10-10 / 234. szám
Hatodik évfolyam.? SZERKESZTŐI IRODA: JUlkirály-utca 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK” ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva 8-ra *m.....................16 trt. jj Negyedévre . . . 4 frt. fé évre..........................8 trt. || S?y hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Kigyeltaik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 31 smisn. Kolozsvár, szombat, október 10,1805. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utczz 38. szia. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Lapunk mai számának tartalma : Tartózkodás — ok nélkül, irányczikk. - Politikai hir. — A kiszmet. - A delegácziók. — Marosvásárhely! levelek. — Kutatás a „Tribuna“ nyomdájában. — Kultúregyleti patadé. — A forrongó Balkán. — Gr. Kun Géza megnyitóleszéde. — Az ..iromba értesítvény.“ — Mindenféle. Közgazdaság. Tárczák: Gilda emléke. (Gr. Teleki László — A hét története. — Dávid királynéja, angol regény. Tartózkodás — ok nélkül. Kálnoky megy. Andrássy jön. Kálnoky megy; Tisza jön. Kálnoky megy; Kállay jön. És ha Károlyi Alajos eszesebb volna, vagy ha Széchenyi Imre tudna magyarul, akkor lehetne ezt a themiát még tovább is variálni. Az ilyen hírek arra valók, hogy legyen min vágódni a körökben és kaszinókban politizáló közönségnek. Ez alatt Bécsben eldől a sorsunk. A végén pedig elhitetjük magunk magunkkal, hogy mi intézkedtünk így és hogy a mi történt, az nekünk javunkra szolgál. Ha mi most felütnék az 1876és 77-diki országgyűlés és delegatió naplóit, és ha elolvasnék az akkori kormánylapok czikkeit, melyek egyhangúlag tagadták a bosnyák okkupáczió lehetőségét, s midőn megtörtént, egyhangúlag elitélték — és szembe állítanék ezzel a mostani országgyűlés nyilatkozatait ugyanazon ajkakról és a mostani hírlapok czikkeit ugyanazon tollakból; és ha az akkori és mostani beszédek és czikkek között felmutatnák azt a vakmerő ellenmondást, mindhez hasonlót csak a vádlottak padján ülő elvetemülteknél láthattunk, és ha levonnók ezen ellenmondásnak azt a természetes konzekvencziáját, hogy a kormánypárt vagy nem tudta, hogy mit beszél, mit ír és mit cselekszik, vagy pedig tudta és hitványul ámitott, a kormánypárt emberei sértve éreznék magukat s elővéve szokott szótárukat, azt mondanák rólunk, hogy „frázist gyártunk, piszkolódunk, rágalmazunk, személyeskedünk.“ Ha alternatívám első része áll, és ha csakugyan nem tudták, hogy mit beszélnek és mit cselekesznek, akkor bábok a bécsi diplomáczia kezében s nem lehet egyébre igényük, mint arra, hogy marionette figuráknak nézzük őket s a szerint is bánjunk velük. Ha pedig az alternatíva másik része áll és ők csak azért hirdették Törökország fentartását, hogy annál könnyebben földarabolhassák , csak azért hirdették a teljes és békés semlegességet, hogy muszkaszövetségre támaszkodva Boszniát fegyveresen elfoglalhassák , akkor soha kormány és pártja czudarabb ámitást nem követett el a nemzeten s a történelem úgy fog ezen időről megemlékezni, mint a csalók korszakáról. A nemzet pedig a maga többségével utólagosan megadta e csodálatos tényekre a fankciót Nem kergette el kormányát; a hatalmi nyomással szemben nem volt elég erélyes; megadta magát a változott viszonyoknak; kibékült a foglalás tényével, és zúgolódva bár, de megfizette Boszniára eddigelé a maga száz millióját. Most már egy újabb terv előtt állunk. Mert mi nem vagyunk jó véleménynyel a bécsi diplomáczia iránt, de annyira ostobának mégsem hiszszük, hogy csak azért ment volna Boszniába, hogy ott megálljon és azért építene oda erődítményeket, laktanyákat, kő és vasutakat, s azért szervezné újra az egész igazgatást, hogy onnan kivonuljon s mir nichts dir nichts átadjon a bomladozó Törökországnak egy nagy költséggel újra szervezett tartományt — hanem igenis felteszünk még a bécsi diplomácziáról is annyi logikát,hogy az elfoglalt tartományt végleg birtokába veszi s hogy valamit csinálhasson is vele, előnyomul Szalonikiig, hogy ekként a görög-tengert saját területén öszszeköttetésbe hozhassa az Adriával. A mi politikánk az, hogy nem kellett volna az orrunkat odaütni, ha pedig már ott vagyunk, legyen bátorságunk az ügyetlenség bevallására, hagyjuk oda Boszniát, csatoljuk Szerbiához, eddigi költekezéseink kárpótlását kívánva az ekként megnagyobbodott Szerbiától. De, mint mondok, Bécsnek más terve van. Foglalni akar. Nagyobbodást kíván. Amit az olasz réven veszített, azt a bosnyák vámon akarja visszaszerezni. Ennélfogva annektál és Szalonikiig megy. E tervet a logika törvényein kívül a tények is bizonyítják. Az a kombináltó, hogy Kálnoky megy és Andrássy jön, a tény értékével bír. Csalétek ez, a magyar nemzet számára. Bécsben olyan rövidlátók, hogy azt hiszik, hogy a magyar nemzet még most is tényező, amelylyel számolni kell. Az első foglalást sem merték Beusttal megkísérteni, hanem oda vitték Andrássyt és ide hozták Tiszát. Két népszerű államférfi — az udvar kezében: ez egy jelentőségű a bornepi két szelíd elefánttal, melyek kézből veszik a vadat és befogják az engedelmeskedős jármába. Most már megint Andrássyra vagy más magyar államférfiúra gondolnak — a vad megszelidítésére. De Bécsben csalódnak, s tartózkodásuk épen nem jogosult. Hiszen a magyar nemzet immár nem vad. Szelíd az, mint a tejes bárány. Nem kell ide új kolomposról gondoskodni. Elmegy az akármelyik árokba a Kálnoky kolompja után is. Meg van ez már puhítva mind a két oldalról, mint a jó rostélyosnak való hús. Nem csinálunk mi már semmi galibát. Csak tessék parancsolni, jó gyermekek vagyunk, engedelmeskedünk. Hiszen után útfélen hallani lehet, hogy milyen jó és üdvös dolog volt a bosnyák foglalás. Akkor mindnyájan kárhoztattuk , most már az egész kormánypárt helyesli. Csak előre bátran Szalonikiig! A többségnél legfönnebb az elvek okozhatnának skrupulust. Elvek pedig nincsenek. Hát ne zsenirozzák magukat Bécsben, ne tessék tartózkodni ok nélkül, ne csináljanak új miniszteri kombinációkat a magyarok megnyerésére, csináljanak amit akarnak, csak arra kérjük, hogy szíveskedjenek akaratukat a delegátióval közölni, hogy legyen mit megszavazzon, és szíveskedjenek megengedni a formák kedvéért, hogy az előterjesztéseket az országgyűlés is tárgyalja, hogy ekként annak is legyen megszavazni valója. ZONGOR. AZ„ELLENZÉK“ TÁRCZAJA 1885. Október 10. Gilda emléke. — Francziából — Sárgult a lomb, hull zörögve, Őszi napnak nincs már heve ... De szivemben szép emléked Örökre csak a tavaszt hirdet! Emlékszel a szép estvékre ? Mikor semmi sem volt ébren, Csak szerelmünk örök lángja, Virasztott a némaságba !. . . Oh ez emlék édes árnya Szivemben él . .. mind hiába ! Pedig mennyi könnyem holla. Egy csókodért le a porba. Mennyi tövis egy rózsáért — Mennyi kin a boldogságért . — Milyen nehéz élni . . . élni. Öröngebb volna : lenn pihenni!. .. gr. Teleki László. A hét története. — Az „Ellenzék“ eredeti tárczája. — Budapest, okt. 8. Úgy teszek ez alkalommal, mint a hétirály : visszafelé megyek e hét történek®8 Közvetlen hatása alatt állok a gyé®ántoa (most már több az aranyosnál) Jó- 11 szekete gyémántjának, melyet úgy ‘‘“darabba megcselekedve ma láttam elö,,Or” a főpróbán. Nem szeretek jósolgatni, már azért sem épen ez alkalommal, mert mire e sorok napvilágot látnak,nagy valószínűséggel a fővárosi közönség is elmondta a maga véleményét Jókaié legújabb gyémántjairól, de százat egyre, hogy aFekete gyémántok* is beüt, mégpedig tán jobban mint az „Arany ember*. De hiszen azért gyémánt, azért külömb az aranynál. Hát ami igaz, igaz. Nagyon meglátszik a darabon, hogy regényből készült. Kompozíciójában sok a kifogásolni való, de telides tele van szebbnél-szebb jelenetekkel s egy pár felvonás nagy hatással végződik. A díszletek is sok meglepőt ígérnek, a főpróbán láttuk is égni a kőszéntárnát. .Borzasztóan szép* egy kép ez. Márkus Emilia a szénhordó leány (Évike) szerepében szaporította egygyel legkitűnőbb alkotásait. Még énekel is. . . . Végig mentem a gyulai temetőn.. Na persze, nem épen olyan kifogástalanul, mint teszem föl Blaháné csattogtatná el, de hát Berend Ivánnak (Nagy Imre) szebb ez a menybéli angyalok énekénél, amint csakhamar kiviláglik. A kedves olvasó fölment engem, hogy a „Fekete gyémántok“ meséjét elmondjam. Először ez nem is tartozik a hét történetéhez, másodszor meg is sértenék azzal minden magyar olvasót. Mert ugyan ki ne olvasta aFekete gyémántokat.“ Csak anynyit bocsátok még előre, (amennyiben az előadás előtt beszélek), hogy Nádai, Vízvári és Szigeti Imre kitűnő szerepeket kaptak s a fővárosi közönségnek s valószínűleg nemsokára a kolozsvárinak is kedves estéket fog szerezni a „Fekete gyémántok.“ Ha aFekete gyémántok* e héten nem kerülne színre, úgy ha még ez is nem történt volna, meg az is, pld. a Hellner-Mihajlovics párbaj, a zágrábi botrány, meg ez meg az, minden lelkiismeretbeli furdalás nélkül azt írtam volna levelem élére: „A lovak hete.“ Midőn e sorokat írom, kezdődik harmadik napja a lókiállítási lóversenynek, melyek fénypontja természetesen a keddi verseny volt, s azon is a kiállítási 40.000 frankért való küzdelem. A minapában Bécsben kudarczot vallott és nagy izgalmat, és felháborodást okozott. „Buzgót ezúttal derekasan megemberelte, akarom mondani: meglovalta magát s egy lóhosszal besöpörte a 40.000 frankot De mi ez még a 38 ezer frthoz képest, mely összeget Száray gróf fogadásokban nyert. .Buzgó“ most már megvetette az k la „Kincsem” palota alapját, csak még egy kis buzgóság még tőle s a többi is megjön egymás után. A keddi versenyen belépett a világhírű versenylovak sorába, rögtön lefényképezték mint a „Kincsem“-et annak idejében s a jövő héten már „Ország-Világ” élethű rajzban mutatja be a nemes állatot. Nekünk fővárosi embereknek elképzelhetetlen örömet szerzettek a nemzetközi lókiállítással is, melynek most a legtöbb nézője van a kiállítás egész területén. A szép úri fogatok esztendőről-esztendőre pusztulnak, vesznek Budapesten s csak nagy ritkán látunk egy-egy szép lovat. Na most van abban is módunk. Nyolczszáznál több nemes és nem nemes ló hirdeti künn a kiállítás istállóiban, hogy „a magyar ember bármilyen gyarló, de nagy a magyar ló.“ Festői egy jelenet volt az, midőn a velsei herczeg tiszteletére a pompásnál pompásabb lovakat elsétáltatták. Az egyik szelíden lépdelt, mint egy bárány, a másik toporzékolt, tüszkölt, nyerstezett. Kiki a maga módja szerint. A leggavallérabb trónörökös alig tudott megválni a gyönyörű jelenettől. Különben Anglia leendő királya, úgy látszik, egész szerelmes lett országunkba, de még inkább a nemzeti kaszinóba. A fenséges úr kitűnően érzi magát a pezsgő és czigányzene mellett s nem tudja eleget huzatni a „Csak egy kis lény van a világon“-t. Ám dicséretére legyen mondva, a mutatás mellett komoly dolgok is foglalkoztaták ő fenségét. Erről tanúskodik az is, hogy Vámbéryt magához hivatta és vele hosszabb ideig bizalmasan beszélgetett a bizony nem a lóversenyekről. Magyar mágnásaink ha egyébből nem, ebből megtudhatnék, hogy kit kellene tisztelniük Vámbéryben. Külömben a herczeg, mint igen jó forrásból értesültem, ezt csattanósan tudtára adja az általa külömben szeretett magyar mágnásoknak. Abból az alkalomból, hogy Rezső trónörökös és Vilmos porosz főherczeg Budapestre jőnek, szűkebb körű ebédet ad, melyre hivatalosak lesznek: a nevezettek, Károlyi Alajos gr. londoni nagykövet, Phelps angol nagykövet és Vámbéry. Mondom és ismét mondom azoknak, akiknek illet, ne csak győztes versenyparipákra legyenek büszkék, de legalább megyék észre azt a férfiút is, ki nekünk magyaroknak világszerte oly sok dicsőséget szerzett. Mert hát csak gondoljuk meg jól a dolgot, nem blamézs a magyar mágnásokra, hogy az angol trónörökös (aki pedig mellékesen még jól is tud mulatni) figyelmeztette őket : ismerjétek meg magatokat és embereiteket. Székely Huszár. Politikai hir. Krízis a külügyminisztériumban Tegnapelőtt közölt sürgönyünket majdnem szó szerint megerősíti az „ Egyetértés“nek következő érdekes közleménye : „Bécsből teljesen hitelt érdemlő forrásból azt a meglepő, de a viszonyok által okadatolt hírt köztik velünk, hogy gróf Kálnoki Gusztáv külügyminiszterségének napjai meg vannak számlálva. Forrásunk szerint Kálnoky már csak a delegáczionális tárgyalások befejezéséig marad a külügyi kormány élén és mihelyt az ülésszak véget ér, másnak engedi át a helyét. A király még nem határozott véglegesen utódjára nézve, de minden jel arra mutat, hogy gróf Andrássy Gyula lesz Kálnoky után külügyminiszter. Ebben az irányban már több nap óta folynak tárgyalások és Andrássy legutóbbi bécsi útja is az ő külügyminiszterré leendő kinevezésével áll kapcsolatban. Ami azokat az okokat illeti, melyek gróf Kálnokyt visszalépésre késztetik, ezekre nézve bécsi tudósítónk a következőket közli velünk : A bécsi udvari köröket nagyon kellemetlenül érintette az, hogy Kálnokyt a kelet-ruméliai események anynyira meglepték , így maga Rudolf trónörökös egy velünk baráti lábon álló nagyhatalom nagykövete előtt így nyilatkozott: „1l était parfaitement surpris par les événements, et c'est une bétise!“ Kálnokynak nyomban a kelet-ruméliai forradalom kitörése után értésére adták, hogy a jelesen komoly helyzet erélyesebb és körültekintőbb férfiút kívon az ügyek élére. Más forrásból szerzett értesülésünk szerint Kálnoky bukásának az az okozója, hogy a monarchia nem válthatja be azokat az ígéreteket, amelyeket Kálnoky Szerbiának tett. Szerbiát Kálnoky bátorította fel s Kálnoky biztatta azzal, hogy Bulgária s Rumélia egyesítéséért területi kárpótlást nyer s most, ha Törökország cskugyan elismeri az uniót s a legújabb keleti kérdés békés megoldásnak néz elébe, Szerbia tér- A kiszmet. Mi a kiszmet? A végzet. Az Isten kezében akarat nélkül vergődő ember ezt el nem kerülheti. Ami a végzet könyvében örök idők óta meg van írva, az változatlanul beteljesül mindenkin. Hiába való ez ellen minden igyekezet, akit az Isten gazembernek teremtett, gazember lesz az okvetlenül, így tartja a mohemedánok fatalista vallása, így tanítja a korán. Ez a vallás egyértelmű a mindenbe belenyugvó flegmával, azzal a csökönös fatalizmussal, amely engedi az eseményeket folyni a maguk utján. Minek törekedjék meggátolni a katasztrófát? Hiszen Allah hatalmas, és ő elintézett mindent előre. Az ember véges ereje úgyis semmivé törpül az ő végtelen erejével szemben, s a végzeten nem változtathat. Ez a vallás Törökország fátuma. Mikor az európai czivilizáczió kipusztítására tör az u.ú n. moszkovit kultúra, mikor az orosz abszolutizmus fáradhatlanul dolgozik rajta, hogy összetörje, darabokra zúzza, megsemmisítse az európai szabadságot; mikor 80 esztendő múlva sem tud senki nevetni a rémképen, amely a nagy Napóleont üldözte és amely Moszkvába vitte a grande armeét — meghalni, hogy előbbutóbb a kancsuka fog uralkodni egész Európa fölött; mikor Oroszország szemben áll egész Európával, mint nem megvetendő ellenség s ezen fenyegetett Európa kulcsa még mindig Konstantinápoly, akkor kétszeresen, súlyosabban mint valaha érezzük, micsoda jótétemény volna Európára és a czivilizáczióra nézve, ha Törökország helyén egy életerős, modern, czivilizált ország állana, melynek uralkodóját és kormányát Konstantinápoly s így az európai egyensúly megbízható őréül tekinthetnék. Fájdalom, Törökország szomorú rom, melynek restaurálására semmi remény. Higgadtan gondolkozó politikus nem számíthat erre a restaurálásra, mert nem akarják azt sem a szultán, sem a kormány. Úgy a szerájlban, mint a portán a kiszmet szelleme uralkodik. Ha Allah el akarja veszteni Törökországot, úgy sem lehet megmenteni, ha Allah meg akarja menteni, úgy megmenti az emberek segítsége nélkül is. Ezzel vigasztalják magukat szultán, miniszterek, hivatalnokok s mindenki, és az állam java jövője helyett saját személyes érdekét és élvezetét hajhászsza. Törökország zsákmányul van odadobva, — nem a balkánfélszigeti nemzetiségnek, mint sokan hiszik, hanem saját uralkodóinak és kormányembereinek. Mikor a bolgár forradalom kiütött, egyik czikkünkben azzal a kérdéssel foglalkoztunk: van-e még annyi erő Törökországban, hogy szembeszálljon a katasztrófával, amely Szófiából fenyegeti ? Aggódva a balkánfélszigeti eshetőségeken, azon nézetünknek adtunk kifejezést, hogy Törökország a rothadás azon fokára jutott, ahol már az is jól esik, ha lenyesegetnek egyes tagokat a testből. A pozitív felelet azóta megérkezett. A török kormány elismerte a bolgár uniót. Nem akarom itten azt fejtegetni, micsoda jelentősége van Európára nézve Bolgárország és Kelet-Rumélia egye- sítésének. Sem azt, hova sülyed a nemzetközi szerződések értéke, ha Karavelovok és Stranszkyk tetszés szerint szaggathatják szét azokat. Lesz még elég alkalmunk ezekkel a momentumokkal is foglalkozni. Most csak annyit konstatálunk, hogy az unió elismerésével Törökország saját maga állította ki a legékesebben szóló bizonyítványt arról, hogy az egykor rettegett ozmán birodalom ma már tehetetlen, halálra vált, a teljes fölbomlás stádiumában van. Nagy politikai tévedés volna, a jövőben fölmerülő bármely kérdés megoldásánál Törökországra, mint figyeletabevehető faktorra számítani. Törökország regenerálásáról az unió elismerése után bizonyára lemondtak Törökországnak még leglelkesebb barátai is. Ez a jelszó ma már kitörültetett , véglegesen az európai politika lexikonjából. Törökország mint mozdulni nem képes koloncz egy darabig még ott fog heverni a Boszporus partján, de mindenki előre látja a pillanatot, midőn a koloncz is meghódol a természet törvényei előtt és szétbomlik. Nem lehet itt segíteni. A kiszmet beteljesül, a végzettel ki szánhatna szembe ? Igazán megérkezett ideje, hogy immár ne az képezze politikai embereink gondoskodásának tárgyát: miképen oltalmazhatjuk, miképen állíthatjuk lábra Törökországot, hanem az, hogy miképen készüljünk el arra a pillanatra, midőn a végleges katasztrófa lesöpri az Aja Szófia kupolájáról a félholdat? Azzal kell foglalkoznunk szünetlenül: mily állapotok volnának teremtendők a felbomló Törökország helyére ? Mert attól függ jövőnk, hogy ezek az állapotok megfeleljenek érdekeinknek. Szokolay Kora él veinek valósítása akadályokkal jár s Ausztria-Magyarország Szerbiával szemben igen kellemetlen helyzetbe jut, amelyből csakis Kálnoky külügyminiszter bukásával menekülhet, úgy ahogy Dávid királynéja. Mignontól. Angolból fordította Amica. XVII. (Folytatás.) (58) Bár Gwendolint mennyire sajnáltam így látni, nem állhattam meg, hogy önkénytelenül a saját ügyeimre ne gondoljak. — Lehet, hogy Dávid az állomáson lesz gondolám , aztán eszembe, jutott, hogy tekintetbe véve, hogy jövetelünket nem tudja, nagyon valószínűtlen, hogy ott legyen. Aztán azt gondoltam, hogy hát ha midőn Flasherbyon végig hajtunk, valahol az utczán lesz, vagy valamelyik ablakban, úgy hogy meglátjuk egymást. Szükségtelen mond