Ellenzék, 1885. július-december (6. évfolyam, 149-302. szám)

1885-10-10 / 234. szám

Hatodik évfolyam.? SZERKESZTŐI IRODA: JUlkirály-utc­a 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK” ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva 8-ra *m.....................16 trt. jj Negyedévre . . . 4 frt. fé­ évre..........................8 trt. || S?y hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Kigyelt­aik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 31 smisn. Kolozsvár, szombat, október 10,1805. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utczz 38. szia. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Lapunk mai számának tartalma : Tartózkodás — ok nélkül, irányczikk. - Politikai hir. — A kisz­met. - A delegácziók. — Marosvásárhely! levelek. — Kutatás a „Tribuna“ nyomdájában. — Kultúregyleti patadé. — A forrongó Balkán. — Gr. Kun Géza meg­nyitó­­leszéde. — Az ..iromba értesítvény­.“ — Minden­féle.­­ Közgazdaság. Tárczák: Gilda emléke. (Gr. Teleki László — A hét története. — Dávid királynéja, angol regény. Tartózkodás — ok nélkül. Kálnoky megy. Andrássy jön. Kál­noky megy; Tisza jön. Kálnoky megy; Kállay jön. És ha Károlyi Alajos esze­sebb volna, vagy ha Széchenyi Imre tudna magyarul, akkor lehetne ezt a themiát még tovább is variálni. Az ilyen hírek arra valók, hogy legyen min vágódni a körökben és ka­szinókban politizáló közönségnek. Ez alatt Bécsben eldől a sorsunk. A vé­gén pedig elhitetjük magunk magunk­kal, hogy mi intézkedtünk így és hogy a mi történt, az nekünk javunkra szolgál. Ha mi most felütnék az 1876­­és 77-diki országgyűlés és delegatió nap­lóit, és ha elolvasnék az akkori kor­­mánylapok czikkeit, melyek egyhangú­lag tagadták a bosnyák okkupáczió lehetőségét, s midőn megtörtént, egy­hangúlag elitélték — és szembe ál­lítanék ezzel a mostani országgyűlés nyilatkozatait ugyanazon ajkakról és a mostani hírlapok czikkeit ugyan­azon tollakból; és ha az akkori és mostani beszédek és czikkek között fel­­mutatnák azt a vakmerő ellenmondást, mindhez hasonlót csak a vádlottak pad­ján ülő elvetemülteknél láthattunk, és ha levonnók ezen ellenmondásnak azt a természetes konzekvencziáját, hogy a kormánypárt vagy nem tudta, hogy mit beszél, mit ír és mit cselekszik, vagy pedig tudta és hitványul ámitott, a kor­mánypárt emberei sértve éreznék ma­gukat s elővéve szokott szótárukat, azt mondanák rólunk, hogy „frázist gyár­tunk, piszkolódunk, rágalmazunk, sze­mélyeskedünk.“ Ha alternatívám első része áll, és ha csakugyan nem tudták, hogy mit beszélnek és mit cselekesznek, akkor bábok a bécsi diplomáczia kezében s nem lehet egyébre igényük, mint arra, hogy marionette figuráknak nézzük őket s a szerint is bánjunk velük. Ha pe­dig az alternatíva másik része áll és ők csak azért hirdették Törökország fentartását, hogy annál könnyebben föl­darabolhassák , csak azért hirdették a teljes és békés semlegességet, hogy musz­kaszövetségre támaszkodva Boszniát fegy­veresen elfoglalhassák , akkor soha kor­­mány és pártja czudarabb ámitást nem követett el a nemzeten s a történelem úgy fog ezen időről megemlékezni, mint a csalók korszakáról. A nemzet pedig a maga többségé­vel utólagosan megadta e csodálatos té­nyekre a fankc­iót Nem kergette el kormányát; a hatalmi nyomással szem­ben nem volt elég erélyes; megadta magát a változott viszonyoknak; kibé­kült a foglalás tényével, és zúgolódva bár, de megfizette Boszniára eddigelé a maga száz millióját. Most már egy újabb terv előtt állunk. Mert mi nem vagyunk jó véle­­ménynyel a bécsi diplomáczia iránt, de annyira ostobának még­sem hiszszük, hogy csak azért ment volna Boszniába, hogy ott megálljon és azért építene oda erődítményeket, laktanyákat, kő és vasutakat, s azért szervezné újra az egész igazgatást, hogy onnan kivonul­jon s mir nichts dir nichts átadjon a bomladozó Törökországnak egy nagy költséggel újra szervezett tartományt — hanem igenis felteszünk még a bécsi diplomácziáról is annyi logikát,hogy az elfoglalt tartományt végleg birtokába veszi s hogy valamit csinálhasson is vele, előnyomul Szalonikiig, hogy ek­ként a görög-tengert saját területén ösz­­szeköttetésbe hozhassa az Adriával. A mi politikánk az, hogy nem kel­lett volna az orrunkat odaütni, ha pe­dig már ott vagyunk, legyen bátorsá­gunk az ügyetlenség bevallására, hagy­juk oda Boszniát, csatoljuk Szerbiához, eddigi költekezéseink kárpótlását kíván­va az ekként megnagyobbodott Szerbiá­tól. De, mint mondok, Bécsnek más ter­ve van. Foglalni akar. Nagyobbodást kíván. A­mit az olasz réven veszített, azt a bosnyák vámon akarja visszasze­rezni. Ennélfogva annektál és Szaloniki­ig megy. E tervet a logika törvényein kí­vül a tények is bizonyítják. Az a kom­­bináltó, hogy Kálnoky megy és Andrássy jön, a tény értékével bír. Csalétek ez, a magyar nemzet számára. Bécsben olyan rövidlátók, hogy azt hiszik, hogy a magyar nemzet még most­ is ténye­ző, a­melylyel számolni kell. Az első foglalást sem merték Beusttal megkísér­teni, hanem oda vitték Andrássyt és ide hozták Tiszát. Két népszerű állam­férfi — az udvar kezében: ez egy jelen­tőségű a bornepi két szelíd elefánttal, melyek kézből veszik a v­a­d­a­t és be­fogják az engedelmeskedős jármába. Most már megint Andrássyra vagy más magyar államférfiúra gondolnak — a vad megszelidítésére. De Bécsben csa­lódnak, s tartózkodásuk épen nem jo­gosult. Hiszen a magyar nemzet im­már nem vad. Szelíd az, mint a te­jes bárány. Nem kell ide új kolom­­posról gondoskodni. El­megy az akár­melyik árokba a Kálnoky kolompja után is. Meg van ez már puhítva mind a két oldalról, mint a jó rostélyosnak való hús. Nem csinálunk mi már semmi galibát. Csak tessék parancsolni, jó gyermekek vagyunk, engedelmeskedünk. Hiszen után útfélen hallani lehet, hogy milyen jó és üdvös dolog volt a bos­nyák foglalás. Akkor mindnyájan kár­hoztattuk , most már az egész kor­mánypárt helyesli. Csak előre bátran Szalonikiig! A többségnél legfönnebb az elvek okozhatnának skrupulust. Elvek pedig­­ nincsenek. Hát ne zsenirozzák magukat Bécsben, ne tessék tartózkodni ok nélkül, ne csináljanak új miniszteri kombinációkat a magyarok megnyeré­sére, csináljanak a­mit akarnak, csak arra kérjük, hogy szíveskedjenek aka­ratukat a delegátióval közölni, hogy legyen mit megszavazzon, és szívesked­jenek megengedni a formák kedvéért, hogy az előterjesztéseket az országgyű­lés is tárgyalja, hogy ekként annak is legyen megszavazni valója. ZONGOR. AZ„ELLENZÉK“ TÁRCZAJA 1885. Október 10. Gilda emléke. — Francziából — Sárgult a lomb, hull zörögve, Őszi napnak nincs már heve ... De szivemben szép emléked Örökre csak a tavaszt hirdet! Emlékszel a szép estvékre ? Mikor semmi sem volt ébren, Csak szerelmünk örök lángja, Virasztott a némaságba !. . . Oh ez emlék édes árnya Szivemben él . .. mind hiába ! Pedig mennyi könnyem holla. Egy csókodért le a porba. Mennyi tövis egy rózsáért — Mennyi kin a boldogságért . — Milyen nehéz élni . . . élni. Öröngebb volna : lenn pihenni!. .. gr. Teleki László. A hét története. — Az „Ellenzék“ eredeti tárczája. — Budapest, okt. 8. Úgy teszek ez alkalommal, mint a hé­­t­irály : visszafelé megyek e hét történe­­k®8­ Közvetlen hatása alatt állok a gyé­­®ántoa (most már több az aranyosnál) Jó- 11 szekete gyémántjának, melyet úgy ‘‘“darabba megcselekedve ma láttam elö­­,,Or” a főpróbán. Nem szeretek jósolgatni, már azért sem épen ez alkalommal, mert mire e so­rok napvilágot látnak,­­nagy valószínűség­gel a fővárosi közönség is elmondta a maga véleményét Jókaié legújabb gyémánt­jairól, de százat egyre, hogy a­­Fekete gyé­mántok* is beüt, mégpedig tán jobban mint az „Arany ember*. De hiszen azért gyé­mánt, azért külömb az aranynál. Hát a­mi igaz, igaz. Nagyon meglátszik a darabon, hogy regényből készült. Kompozíciójában sok a kifogásolni való, de telides tele van szebbnél-szebb jelenetekkel s egy pár felvo­nás nagy hatással végződik. A díszletek is sok meglepőt ígérnek, a főpróbán láttuk is égni a kőszéntárnát. .Borzasztóan szép* egy kép ez. Márkus Emilia a szénhordó leány (Évike) szerepé­ben szaporította egygyel legkitűnőbb alko­tásait. Még énekel is. . . . Végig mentem a gyulai temetőn.. Na persze, nem épen olyan kifogás­talanul, mint teszem föl Blaháné csattog­tatná el, de hát Berend Ivánnak (Nagy Im­re) szebb ez a menybéli angyalok énekénél, a­mint csakhamar kiviláglik. A kedves olvasó fölment engem, hogy a „Fekete gyémántok“ meséjét elmondjam. Először ez nem is tartozik a hét történeté­hez, másodszor meg is sértenék azzal min­den magyar olvasót. Mert ugyan ki ne olvasta a­­Fekete gyémántokat.“ Csak any­­nyit bocsátok még előre, (amennyiben az előadás előtt beszélek), hogy Nádai, Vízvári és Szigeti Imre kitűnő szerepeket kaptak s a fővárosi közönségnek s valószínűleg nem­sokára a kolozsvárinak is kedves estéket fog szerezni a „Fekete gyémántok.“ Ha a­­Fekete gyémántok* e héten nem kerülne színre, úgy ha még ez is nem történt volna, meg az is, pld. a Hell­­ner-Mihajlovics párbaj, a zágrábi botrány, meg ez meg az, minden lelkiismeretbeli fur­­dalás nélkül azt írtam volna levelem élére: „A lovak het­e.“ Midőn e sorokat írom, kezdődik har­madik napja a lóki­állítási lóversenynek, melyek fénypontja természetesen a keddi verseny volt, s azon is a kiállítási 40.000 frankért való küzdelem. A minapában Bécs­ben kudarczot vallott és nagy izgalmat, és felháborodást okozott. „Buzgót ezúttal derekasan megemberelte, akarom mon­dani: meglovalta magát s egy lóhosszal be­söpörte a 40.000 frankot De mi ez még a 38 ezer frthoz képest, mely összeget S­z­­­á­­ray gróf fogadásokban nyert. .Buzgó“ most már megvetette az k la „Kincsem” palota alapját, csak még egy kis buzgóság még tőle s a többi is megjön egymás után. A keddi versenyen belépett a világhírű ver­senylovak sorába, rögtön lefényképezték mint a „Kincsem“-et annak idejében s a jövő héten már „Ország-Világ” élethű rajz­ban mutatja be a nemes állatot. Nekünk fővárosi embereknek elképzel­hetetlen örömet szerzettek a nemzetközi ló­­kiállítással is, melynek most a legtöbb né­zője van a kiállítás egész területén. A szép úri fogatok esztendőről-esztendőre pusztul­nak, vesznek Budapesten s csak nagy rit­kán látunk egy-egy szép lovat. Na most van abban is módunk. Nyolczszáznál több nemes és nem nemes ló hirdeti künn a ki­állítás istállóiban, hogy „a magyar ember bármilyen gyarló, de nagy a magyar ló.“ Festői egy jelenet volt az, midőn a velsei herczeg tiszteletére a pompásnál pompásabb lovakat elsétáltatták. Az egyik szelíden lép­delt, mint egy bárány, a másik toporzékolt, tüszkölt, nyerstezett. Kiki a maga módja szerint. A leggavallérabb trónörökös alig tudott megválni a gyönyörű jelenettől. Különben Anglia leendő királya, úgy látszik, egész szerelmes lett országunkba, de még inkább a­­ nemzeti kaszinóba. A fenséges úr kitűnően érzi magát a pezsgő és czigányzene mellett s nem tudja eleget huzatni a „Csak egy kis lény van a vilá­­gon“-t. Ám dicséretére legyen mondva, a mutatás mellett komoly dolgok is foglal­­koztaták ő fenségét. Erről tanúskodik az is, hogy Vámbé­­ryt magához hivatta és vele hosszabb ideig bizalmasan beszélgetett a bizony nem a­­ lóversenyekről. Magyar mágnásaink ha egyéb­ből nem, ebből megtudhatnék, hogy kit kel­lene tisztelniük Vámbéryben. Külömben a herczeg, mint igen jó forrásból értesültem, ezt csattanósan tudtára adja az általa kü­lömben szeretett magyar mágnásoknak. Ab­ból az alkalomból, hogy Rezső trónörökös és Vilmos porosz főherczeg Budapestre jőnek, szűkebb körű ebédet ad, melyre hivatalosak lesznek: a nevezettek, Károlyi Alajos gr. lon­doni nagykövet, Phelps angol nagykö­vet és­­ V­á­m­b­é­ry. Mondom és ismét mondom azoknak, a­kiknek illet, ne csak győztes versenypa­­ripákra legyenek büszkék, de legalább me­gyék észre azt a férfiút is, ki nekünk ma­gyaroknak világszerte oly sok dicsőséget szerzett. Mert hát csak gondoljuk meg jól a dolgot, nem blamézs a magyar mág­násokra, hogy az angol trónörökös (a­ki pedig mellékesen még jól is tud mulatni) fi­gyelmeztette őket : ismerjétek meg maga­tokat és­­ embereiteket. Székely Huszár. Politikai hir. Krízis a külügyminisztériumban Tegnapelőtt közölt sürgönyünket majd­nem szó szerint megerősíti az „ Egyetértés“­­nek következő érdekes közleménye : „Bécs­­ből teljesen hitelt érdemlő forrásból azt a meglepő, de a viszonyok által okadatolt hírt köztik velünk, hogy gróf Kálnoki Gusz­táv külügyminiszterségének napjai meg van­nak számlálva. Forrásunk szerint Kálnoky már csak a delegáczionális tárgyalások be­fejezéséig marad a külügyi kormány élén és mihelyt az ülésszak véget ér, másnak en­gedi át a helyét. A király még nem határozott végle­gesen utódjára nézve, de minden jel arra mutat, hogy gróf Andrássy Gyula lesz Kál­noky után külügyminiszter. Ebben az irány­ban már több nap óta folynak tárgyalások és Andrássy legutóbbi bécsi útja is az ő külügyminiszterré leendő kinevezésével áll kapcsolatban. A­mi azokat az okokat illeti, melyek gróf Kálnokyt visszalépésre késztetik, ezekre nézve bécsi tudósítónk a következőket közli velünk : A bécsi udvari köröket nagyon kellemetlenül érintette az, hogy Kálnokyt a kelet-ruméliai események anynyira meg­lepték , így maga Rudolf trónörökös egy velünk baráti lábon álló nagyhatalom nagy­követe előtt így nyilatkozott: „1l était par­­faitement surpris par les événements, et c'est une bétise!“ Kálnoky­nak nyomban a kelet-rumé­­liai forradalom kitörése után értésére ad­ták, hogy a jelesen komoly helyzet erélye­sebb és körültekintőbb férfiút kívon az ügyek élére. Más forrásból szerzett értesülésünk szerint Kálnoky bukásának az az okozója, hogy a monarchia nem válthatja be azokat az ígéreteket, a­melyeket Kálnoky Szerbiá­nak tett. Szerbiát Kálnoky bátorította fel s Kálnoky biztatta azzal, hogy Bulgária s Rumélia egyesítéséért területi kárpótlást nyer s most, ha Törökország cskugyan el­ismeri az uniót s a legújabb keleti kérdés békés megoldásnak néz elébe, Szerbia tér- A kiszmet. Mi a kiszmet? A végzet. Az Isten kezében akarat nélkül vergődő ember ezt el nem kerülheti. Ami a végzet könyvében örök idők óta meg van ír­va, az változ­atlanul beteljesül minden­kin. Hiába való ez ellen minden igye­kezet, akit az Isten gazembernek te­remtett, gazember lesz az okvetlenül, így tartja a mohemedánok fatalista val­lása, így tanítja a korán. Ez a vallás egyértelmű a minden­be bele­nyugvó flegmával, azzal a csö­­könös fatalizmussal, amely engedi az eseményeket folyni a maguk utján. Mi­nek törekedjék meggátolni a katasztró­fát? Hiszen Allah hatalmas, és ő elin­tézett mindent előre. Az ember véges ereje úgyis semmivé törpül az ő vég­telen erejével szemben, s a végzeten nem változtathat. Ez a vallás Törökország fátuma. Mikor az európai czivilizáczió ki­­pusztítására tör az u.ú n. moszkovit kul­túra, mikor az orosz abszolutizmus fá­­radhatlanul dolgozik rajta, hogy össze­törje, darabokra zúzza, megsemmisítse az európai szabadságot; mikor 80 esz­tendő múlva sem tud senki nevetni a rémképen, amely a nagy Napóleont ül­dözte és amely Moszkvába vitte a gran­de armeét — meghalni, hogy előbb­­utóbb a kancsuka fog uralkodni egész Európa fölött; mikor Oroszország szem­ben áll egész Európával, mint nem megvetendő ellenség s ezen fenyege­tett Európa kulcsa még mindig Konstan­tinápoly, akkor kétszeresen, súlyosabban mint valaha érezzük, micsoda jótétemény volna Európára és a czivilizáczióra néz­ve, ha Törökország helyén egy élet­erős, modern, czivilizált ország állana, melynek uralkodóját és kormányát Kon­stantinápoly s így az európai egyen­súly megbízható őréül tekinthetnék. Fájdalom, Törökország szomorú rom, melynek restaurálására semmi re­mény. Higgadtan gondolkozó politikus nem számíthat erre a restaurálásra, mert nem akarják azt sem a szultán, sem a kormány. Úgy a szerájlban, mint a portán a kiszmet szelleme uralkodik. Ha Allah el akarja veszteni Törökor­szágot, úgy sem lehet megmenteni, ha Allah meg akarja menteni, úgy meg­menti az emberek segítsége nélkül is. Ezzel vigasztalják magukat szultán, mi­niszterek, hivatalnokok s mindenki, és az állam java jövője helyett saját sze­mélyes érdekét és élvezetét hajhászsza.­­ Törökország zsákmányul van odadob­­­­va, — nem a balkánfélszigeti nemze­­­­tiségnek, mint sokan hiszik, hanem sa­­­­ját uralkodóinak és kormány­embereinek. Mikor a bolgár forradalom kiütött, egyik czikkünkben azzal a kérdéssel foglalkoztunk: van-e még annyi erő Törökországban, hogy szembeszálljon a­­ katasztrófával, amely Szófiából fenye­geti ? Aggódva a balkánfélszigeti eshe­tőségeken, azon nézetünknek adtunk ki­fejezést, hogy Törökország a rothadás azon fokára jutott, ahol már az is jól esik, ha lenyesegetnek egyes tagokat a testből. A pozitív felelet azóta megérkezett. A török kormány elismer­te a bolgár uniót. Nem akarom itten azt fejtegetni, micsoda jelentősége van Európára néz­ve Bolgárország és Kelet-Rumélia egye- s­­ítésének. Sem azt, hova sülyed a nem­­­­zetközi szerződések értéke, ha Karave­­lovok és Stranszkyk tetszés szerint szag­gathatják szét azokat. Lesz még elég alkalmunk ezekkel a momentumokkal is foglalkozni. Most csak annyit konstatálunk, hogy az unió elismerésével Törökország saját maga állította ki a legékesebben szóló bizonyítványt arról, hogy az egy­kor rettegett ozmán birodalom ma már tehetetlen, halálra vált, a teljes fölbom­lás stádiumában van. Nagy politikai tévedés volna, a jövőben fölmerülő bár­mely kérdés megoldásánál Törökország­ra, mint figyeletabevehető faktorra szá­mítani. Törökország regenerálásáról az unió elismerése után bizonyára lemondtak Törökországnak még leglelkesebb ba­rátai is. Ez a jelszó ma már kitörültetett , véglegesen az európai politika lexikon­jából. Törökország mint­ mozdul­ni nem képes koloncz egy darabig még ott fog heverni a Boszporus partján, de min­denki előre látja a pillanatot, midőn a koloncz is meghódol a természet törvé­nyei előtt és szétbomlik. Nem lehet itt segíteni. A kiszmet beteljesül, a vég­zettel ki szánhatna szembe ? Igazán megérkezett ideje, hogy im­már ne az képezze politikai embereink gondoskodásának tárgyát: miképen ol­talmazhatjuk, miképen állíthatjuk lábra Törökországot, hanem az, hogy miké­pen készüljünk el arra a pillanatra, mi­dőn a végleges katasztrófa lesöpri az Aja Szófia kupolájáról a félholdat? Az­zal kell foglalkoznunk szünetlenül: mily állapotok volnának teremtendők a fel­­bomló Törökország helyére ? Mert attól függ jövőnk, hogy ezek az állapotok megfeleljenek érdekeinknek. Szokolay Kora él­­ veinek valósítása akadályokkal jár s Ausz­­tria-Magyarország Szerbiával szemben igen kellemetlen helyzetbe jut, a­melyből csak­is Kálnoky külügyminiszter bukásával me­nekülhet, úgy a­hogy­ Dávid királynéja. Mignontól. Angolból fordította Amica. XVII. (Folytatás.) (58) Bár Gwendolint mennyire sajnáltam így látni, nem állhattam meg, hogy önkényte­lenül a saját ügyeimre ne gondoljak. — Lehet, hogy Dávid az állomáson lesz gondolám , aztán eszembe, jutott, hogy tekintetbe véve, hogy jövetelünket nem tudja, nagyon valószínűtlen, hogy ott legyen. Aztán azt gondoltam, hogy hát ha mi­dőn Flasherbyon végig hajtunk, valahol az utczán lesz, vagy valamelyik ablakban, úgy hogy meglátjuk egymást. Szükségtelen mond

Next