Ellenzék, 1886. január-június (7. évfolyam, 1-145. szám)

1886-02-23 / 42. szám

■ Hetedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Belközép utcza 21. szám. (Postaépület) hová a lap szellemi részét illető közlemények czimsendek. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre...................16 frt. ,­ Negyedévre . . . . 4 frt. Félévre........................8 frt. || Egy hóra helyben . . . frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár-és ünnepeket követő napokon. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPIlAP. 40. SZtt-III. Kolozsvár, kedd, február 23. 1886. K­I ADÓ-HIV­AT­AL: Kolozsvárt, Belközép utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora ntévi 20 kr. fizetendő. Lapunk mai számának tartalma: A bukott §. iránycaikk. — Politikai hírek. — A kormánypárt és a bi­t. — E. N­. K. E. kimutatásai. — A honárulás jutalma. — Az aradi mészárlás. — Művészet és tudo­mány. — Táviratok rovatja. — Mindenféle. Tárczák. Budapesti levelek. — Egy élet bű­ne angol regény. A bukott §. Csoda történt, amilyent nem látott még a világ.­­Tisza Kálmán meghátrált a közvélemény elöl. A kormánypárt tegnapi értekezletén kijelentette, hogy a kormány eláll a munic­ipális törvény­­javaslat 54. §-ában a bírósággal szem­ben a főispánok részére tervezett fel­ügyeleti jogtól. Szinte félesztendei agitáczió kellett arra, míg a makacs kormányelnök rá­szánta magát erre az elhatározásra. Tudjuk, milyen merev és veszedelmes általánosságban fogalmazta volt Tisza e­z­t. Az ő eredeti fogalmazása és szán­déka szerint az összes első folyamodású bíróságok felett teljes felügyeleti hatás­kör lett volna biztosítandó a főispánok­nak, kiket maga a miniszterelnök a kormány bizalmi férfiainak nevez, bizalmi férfiaknak, tehát olyanoknak, kiknek első­sorban politikai miszsziójuk van az illető megyében, kik nem tör­vényszerű kvalifikác­ió, nem is hivata­los szolgálattal szerzett érdemek követ­keztében nyerik hatalmas állásukat, ha­nem egyesegyedül, mert az illető mi­niszter bízik bennök, aki tehát felhasz­nálhatja őket a választások befo­lyásolására, sőt egyenesen kötelességek­ké teheti a választó­polgárság vezetését és ellenőrzését, aki főispánjai útján nyo­mást gyakorolhat a polgárok meggyő­ződésére, politikai hitvallására és maga­tartására. Ilyen közegek gyámsága alá akar­ta helyezni Tisza Kálmán a bíróságo­kat, melyekre nézve pedig a jó igaz­ságszolgáltatás érdekében a legelső kö­vetelmény minden országban, hogy tel­­­­jesen függetlenek legyenek minden idegen befolyástól, sőt magától a pár­tok szerint váltakozó kormánytól is. Ez a legfőbb érdek volt megtá­madva a kormány javaslatában. És hiába támadta meg azt az ellenzék és közvélemény mindjárt, amint a minisz­terelnök javaslatát nyilvánosságra hoz­ta. Hiában figyelmeztették saját párt­hívei a veszedelmes intézkedés, rop­pant káros voltára, hiában szólaltak fel kormánypárti képviselők is a javas­lat előzetes tárgyalásánál. Tisza­nya­kason ragaszkodott eszméjéhez s bár látszólag engedett már akkor, midőn a Képviselőház közigazgatási bizottsá­­g belenyugodott abba, hogy a hír­hedtté vált 54. §. erre vonatkozó ré­­­­sze szabatosabban formuláztassék, a ve­­­­szedelem még nem volt elhárítva. A Damokles-kard még az új szövege-­­­zés szerint is ott lebegett bíróságaink felett. Az egész ország közvéleményének felzúdulására volt szükség, hogy a ma­kacs és erőszakos kormányelnököt meg-­­ meghátrálásra­­ kényszerítse. Az összes sajtó (ne kivéve azt, mely a rendelke-­­ zési alapból tengődik), az összes érde­kelt tényezők: megyék, városok kép­viselőtestületei, ügyvédi és közjegyzői kamarák, felsőbb bíróságok, szóval a nemzet összes illetékes tényezői kellett, hogy tiltakozzanak a bírói függetlenség elleni merénylettel szemben és Tisza Kálmán csak most szánta el magát s csak most kezdett gondolkozni a felett, hogy talán még­sem csalhatatlan ő sem és mégis csak rossznak, vesze­delmesnek, károsnak kell lennie annak a „reformnak“ amit az egész világ ilyen egyhangúlag elitél. Sok tanulság rejlik a miniszterel­nöknek ebben a meghátrálásában. Először is az, hogy a közvélemény előtt elvégre is kénytelen meghajolni a legerősebb, a legelbizakodottabb állam­férfi is, csak nyilatkozzék az a közvé­lemény impozánsul, férfias erélyel és önérzetes bátorsággal. Utóvégre alkot­mányos országban élünk s az egész al­kotmányosság ezudar hazugság, erkölcs­telen ámitás és önámitás volna, ha a közdolgok intézése csak egy felül kere­kedett férfi akaratától, belátásától és bölcsességétől függne, legyen bár az az ember máskülönben akármilyen tehetsé­ges is, ha a százezerek is milliók szava nem nyomna a közdolgok intézésének mérlegében. Hiszen utóvégre is senki sem csalhatatlan egyfelől s másfelől épen az az alkotmányosság szabadság, hogy közakarat döntsön és nem egyesek önkénye. Másodszor megtanulhatjuk ez eset-­i­ből azt, hogy legyen csak a nemzet­­i­ben elég férfiasság; véleményét a ha­­t­­almasak előtt is kimondani, legyen csak mindenkiben bátorság meggyőző­désének őszintén kifejezést adni és nem meghunyászkodni minden előtt, ami felülről jön, s akkor mindjárt nagyobb figyelemre méltatják a polgárok óha­jait, vágyait, meggyőződéseit azok is, akiknek a hatalom gyakorlása jutott osztályrészükbe. Nem kell azokra hall­gatni, akik állásuknál és magánérde­keiknél fogva a „felsőbbek“ előtti meghunyászkodásra s arra vannak utal­va, hogy mindenre áment mondjanak, ami „fejülről“ jön. Lehet valaki igen jó és lojális krmnánypárti a politikai alapelvek tekintetében, de azért nem „muszáj“ minden előtt meghajolni s mindazt szentírásnak tartani, ami a miniszteri hivatalszobákból vagy épen kisebb potentátok bávéiból kikerül. Utóvégre is közdolgokról van szó, tehát olyanokról, amelyek a legutolsó polgárt is érdeklik, mert hiszen épen azért közdolgok s a törvény épen azért biztosít mindenkinek szabadszó­lást és politikai jogokat, hogy gondol­kozzék a mindnyájunkat érdeklő dol­gok felett, formáljon magának véle­ményt, ne bólintson mindenre mint birka fejet, hanem okoskodjék maga is önállóan s aszerint merje is kinyilvá­­nitni vélekedését.­­És ha a nemzet, ha a közvélemény, ha a polgárok százezrei e­g­y­h­a­n­g­a­­­lag fölemelik tiltakozó szavukat vala­mely czélzott intézkedés ellen, akkor a hatalom emberei kétszer is meggondol­ják magukat, míg erőszakot használnak és a nemzet ellenére keresztül viszik akaratukat. Tisza Kálmánnak is hány fonák in­tézkedését, mennyi káros tervét, hány veszedelmes alkotását meg lehetett vol­na előzni, ha a nemzeti közvélemény olyan hatalmasan és egyhangúlag nyi­latkozott volna mindig, mint most az 54. §. ellen ! Magát az egész fonák és veszedelmes munic­ipális törvényjavas­latot is hogy meg lehetne buktatni, ha az összes megyék és városok egyesült erővel és férfias bátorsággal felemelnék ellene tiltakozó szavukat. Mert nem kell ám kételkedni : Tisza sem hajthatatlan s ő is csak ad­dig erőszakoskodik, míg be nem látja, hogy az egész közvélemény ellene zú­dul. „Akkor aztán megpuhul, ő is „jobb“ meggyőződésre tér. Hozzá van ő már szokva, a meggyőződéshez és az elvek­hez nem sokat ragaszkodni, főleg ha ez a meggyőződéshez való ragaszkodás a miniszteri bársonyszékbe kerülne! ^„ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1886. Február 23.­­ Budapesti levelek. A Verencaagin kiállitás. III. Budapest, 1886. február 20. Az első emelet körbe menő óriási ter­me egy-egy nagyobb kép számára fentar­­t­tott rész kivételével számos fülkére van­­ osztva, és a kisebb képekből 10—15 van­­ elhelyezve egy ilyen fülkébe. Nem is kell talán említenünk, hogy a képek az esti órákban villannyal vannak megvilágítva. Az egész kiállításon 72 önálló kép van, nem számítva azon számos tanulmányt, me­­lyeket a művész csak vázlatban­­vetett pa­pirosra. Ki vannak állítva továbbá minden eddigi és a múlt években nálunk is látott festményeinek kisebb-nagyobb fénykép fel­vételei. Nem c­élunk ez alkalommal eme het­venkét kép ismertetésébe bocsátkozni, me­lyek talán nem is egy ily tárcza keretébe illenek. Mi­birálatot sem fogunk mondani felettük, mert erre hivatottabb toll kivántat­­nék; csak egy pár nagyobb képnek rövid ismertetését fogjuk megkísérteni, mely egy­felöl fogalmat nyújt az olvasónak magokról a képekről, másfelől pedig világot vet a Ve- I rescsagin festési modorára és felfogására. ) Két nagy kép, melyeknek szemlélésé­­­­vel a hideg borzong végig a nézőn, a kivég­zés két nemét mutatja be. Az egyik kép czíme:­­Összeesküvők kivégzése Oroszország­ban.* Terjedelmes téren vagyunk, melynek gyhangú síkságát három egymástól nem messze a felállított bitófa szakítja meg. A hó sűrű pelyhekben száll alá. Ez azonban, va­lamint a színtelen fellegek, nem akadályoz­zák meg a népet, hogy beláthatlan töme­gekben vegye körül az akasztófákat és gyö­nyörködjék az elítéltek agóniájában. Az egyiknek arizán szánalom, a másikén rész­vét , a harmadikén tompa közöny ül. De félelmes borzadással és undorral tölt el a már függő én halállal küzdő deliquensek eltorzult arcza. És ez az a hatás, a­mit cé­lozott Veresc Regin eme festményével, elénk állítva a szörnyű képet, meg akarja gyűlöl­­tetni a kivégzés ezen kegyetlen nemét, mely sajnálatunkra, s bizony szégyenünkre is, még ma is űzetik. Mintha a kivégzés egy humánusabb ne­mét akarná ajánlani, elénk állítja : „a hin­du lázadás elnyomása az angolok által“ czímű képét. E festményben az ágyuk hosz­­szú sorát látjuk felállítva. Mindenik ágyú csövének végéhez egy lázadó van odakötve; jobbján és balján egy egy, hátul pedig két angol katona áll, kezében a tüzelésre kész kanóczczal, várva a parancsszót. Minden el­itélt arcra más más kedélyállapotot tüntet fel, ha ugyan­ily helyzetben szabad kedély­ről szólanunk. Az elsőnek arczán és egész testtartásán a kétségbeesett rémület torz­alakja ül. A második már egészen megvan törve , lecsüggesztett fején s összeesett, alak­ján a sorsában való megnyugvás látszik. A harmadik még a végzetes perezben is büsz­kén tartja fel fejét s elveihez hűen, bátran néz a rettenetes halál szemébe. A meddig csak a szem lát, igy tűnnek fel a legkü­­lömbözőbb alakok, melyek mindenike egy­­egy rémületes remek. A mint értesültünk, egy harmadik ilyen tárgyú képe is van, mely a keresztrefeszítés borzalmait tárja elénk, de mely még nem lévén egészen befejezve, nem jelenhetett meg az idei kiállításon. Egy ilyen képciklus kissé bizarr idea, mely csak Verescsagint vall­hatja mesterének ! Egy másik nagyobbszabású képe : „Sa­lamon fala“. Óriási fal emelkedik szemeink előtt, melynek évezredes kőrétegei közül messze ki ül a moha. Ez azon fal, mely az elpusztult Jeruzsálemből fenmaradt, s az alsóbb rétegekről hiteles adatok bizonyítják, hogy azokat még Salamon és Dávid kirá­lyok építtették. Ide sereglenek össze mesz­­szi földről a zsidók Jeruzsálem elpusztulá­sának napján, hangos sírással és jajveszé­keléssel gyászolván hajdani hazájuk nagy­ságát és nagyjainak dicsőségét. Egy ilyen jelenetet tár elénk a festő. A képen mint­­egy negyven alak látható, a­mint lepellel borított fejjel, hosszú kaftányukban el van­nak merülve isten tiszteletükben és a szent köveket könnyeikkel áztatják. Ezen képe mellett függ egy másik, mely az „Agrai gyöngymecsetet“ ábrázolja. Jelenlegi kiállításának valóban ez a legre­­mekebb gyöngye, s a­mint a kép előtti nagy csoportosulásból észrevettük, a kö­zönség legnagyobb része osztja nézetünket. Nem a színpompa, a jelenet nagyszerűsége vagy a felfogás bizarr volta ez, mi legna­gyobb bámulatra ragad, hanem épen ezen képe az, mely egyszerűsége által tűnvén fel, a művészi kidolgozásra tesz figyelmes­sé. Egy 17-ik századbeli mecset áll előt­tünk, melynek hatalmas boltíveit karcsú oszlopok tartják. Az oszlopok mellett a hívők sérge áll hosszú sorban, turbánnal lehajtott fővel. A nemes egyszerűségű fehér falak és­onlapokkal, élénk ellentétet képez­nek a hívőknek legkülömbözőbb Pz’npkb°T' játszó kartálai. A padozat a legremekebb gyöngyházzal, mozaikkal van kirakva. Eme képében különös érvényre jut művészeté­nek egyik fényes oldala: a remek perspek­tíva. Míg csak a szem lát oly hosszan tűn­nek fel az oszlopok és mellettük a hívők hosszú sora, a távlat oly nagyszerűen van elénk állítva, hogy a sor legvégén állók már a messzeségben látszanak elveszni. A padozat gyöngyház kirakata oly természet­­ű, hogy a gyöngyház szemei folytonosan játszani, mozogni látszanak. Akad olyan hitetlen is, a­ki nem tudván megbarátkozni a gondolattal, hogy a valójában csak vá­szon és festék, lopva megtapogatja ujjaival a festményt. Valódi bámulatba ejt, semmit figyelmen kívül nem hagyó gondossága. Azok a fényes mozaikban visszatükröződő felfordított alakok, az oszlopok árnyéka, a ruhákon kidolgozott legkisebb ráncz is s annak az árnyékban való figyelembe vétele, mind olyan dolgok, melyek a laikust is csodálattal töltik el, pedig még mennyi bámulatos szépség rejthetik egy ilyen ké­pen, melyet csak a valódi műértő lát! A kiállítás legnagyobb terjedelmű ké­pe, mely valószínűleg legtöbb idejét is vet­te igénybe, s mely a legnagyobb gonddal és dísszel van kiállítva: „India leendő császárának bevonulása“. A körülbelül tíz méter széles és öt méter magas képen va­lóban festői látványosságú nagyszerű jele­net tárul a néző elé . A háttért a keleti építészet remekei rózsa­színű paloták fog­lalják el. Az erkélyek, háztetők tele ujjon­­­­gó néppel a mint rózsákat hintenek az­­ alant elvonulók lábai elé. A kép előtere­­i­nek majdnem felét egy óriási nagyságú­­ elefánt foglalja el; agyara drága kövekkel (MrjtpH poreerskk?] v°‘ díszítve. felett és nyakán valamint hátán mesés szépségű szö­vetek és kincsek vannak felhalmozva. Háta tetején egy trónszerű ülés van, hol koroná­val fején jobbról a walesi herczeg ül, bal­ján a dseipurei Maharadsah-val. A roppant állat mellett eltörpül a bámulók végtelen sokasága. Az előtérben még az elefánt mel­lett egy állig pánczélba öltözött lovag lép­tet büszke fehér paripáján, melyen gyön­gyökkel kivárt takarók csillognak és sok­féle fegyver. A lovat kantárjánál fogva díszbe öltözött szolgák vezetik. Ez valószí­nűleg valami fejedelem. Az elefánt előtt pompás lobogókat lebegtet a szellő. Kevés­sel távolabb még egy elefánt tűnik fel ha­sonló ékesen nagy néptömeg s katonaság­tól körülvéve , aztán egy másik, harmadik, n egy vagy 6—8 látszik még. Nem elég, hogy a festés művészi ki­vitele által mintegy magunk előtt mozogni látjuk az egész menetet, hanem hogy a csa­lódás még nagyobb legyen, az egész terem gazdagon be van vonva drága indiai sző­nyegekkel s a padozat persa szövetekkel ; a falak mellett pedig a keleti dús növény­zet egy kis erdeje van festői csínnal fel­állítva. Ezek nagyobb szabású képei A kie­sebbek is mind keleties színekkel bírnak ; részint érdekes ázsiai typusokat tüntetnek fel, részint pedig a természet egyik nagyobb­­szerű jelenetét örökítik meg, mint például a napfelkeltét a Himaláján. Legtöbb képe azonban a szent történetileg nevezetes helye­ket tárja elénk, mint : a Tábor hegyét, Ábrahám, József, Sámuel sírjait, az endori barlangot, a király-sírokat stb. De ezekről jövőre ! F. Gy. Politikai hírek Változás a diplomácziai karban. Bécsből azon meglepő hir érkezik, hogy dr. Kle­­venhüb­er, belgrádi követünk, ki jelen­leg Bécsben időzik, csak azért tér vissza Belgrádra, hogy ott visszahívó iratát nyújt­sa át s ez állást Themmel ezredes, a volt czetinjei képviselő, foglalja el. Tudva van hogy gr. Koevenhüller erélyesen védte Szer­biában érdekeinket s a mint a bolgár feje­delemhez való missziója bizonyítja, nagy bizalomnak örvendett. Mint a N. Br. Tr. megjegyzi, e változás Szerbiához való vi­szonyunk megváltozásával látszik össze­­köttetésben lenni. A béketárgyalások Bukarestben még mindig elhúzódnak. Majd az egyik, majd a másik fél halogatja a dolgot. Legújabban hír szerint, Szerbia részéről történt a halo­gatás, de azt hiszik, hogy ez a nehézség is el lesz mellőzve, s a szerb részről követelt kereskedelmi szerződés külön egyezménynek tárgyát fogja képezni. A hatalmak s a b®ke .A hatalmak ko­­­moly erőfeszítéseket tesznek, hogy Görögor­szágot békére kényszerítsék. A felvilágosí­­­­tás, melyet ez ügyben Roseberry lord adott, kétségtelenné teszi akcziójuk komolyságát s egyszersmind azt, hogy Anglia ezúttal minden a fi­­ttal tüntetéstől s más kény­szereszközöktől sem riad vissza. Az angol politikai világ azon erős meggyőződésben él, — hogy egy török-görög háború ál­talános európai háború, — hogy minden görög rokonszenv mellett is jobb most Görög­országot békére kényszeríteni, mintsem föld­részeket egy általános háború viharainak kitenni. A franczia kormány állást foglalt az­­ Orleans és Bonaparte herczegek kiutasítása ügyében. Prey­cinét férfiasan kikelt a­­ az indítvány ellen. — A kamara bi­­­­zottságának többsége as ő pártjára állt , s igy a bizottság azt fogja indítványozni, vesse el a ház a javaslatot, de adja meg a kormánynak a felhatalmazást, hogy kiuta­síthasson a herczegek közül bárkit, mihelyt az illető az állam biztonságát vagy érdekeit veszélyezteti. A kormánypárt és az 54. §. A kormánypárt tegnapi és mai érte­kezletén tárgyalta a törvényhatósá­gok rendezéséről szóló törvényja­vaslatot. A párt tagjai nagy számban jelen­tek meg az értekezleten s már az általános vitában sokan vettek részt. A felszólalások között legérdekesebb volt a miniszterelnök beszéde, ki hosszabb indokolás után kijelenté, hogy az 54. § nak azon rendelkezéseitől, melyek a főispánnak jogot adnak a bíróságok feletti felügyeletre, ő és a kor­mány eláll. E meghátrálást persze igyekezett a kormány elnöke lehetőleg szépíteni , több­ször kiemelte, hogy ő a világért sem akar­ta a bírói függetlenséget megtámadni, hogy őt félreértették, mert ő a legjobbat akarja. (Na persze : a pokol pitvara is jószándék­kal van kikövezve !) Erősen bizonyígatta, hogy a főispánnak szánt felügyeleti joggal tulajdonkép már bírt ez előtt is mert a főispán tényleg eddig is infor­málta a minisztériumot a bírói előléptetések­nél (elég nagy baj s ez csak visszaélés; mit tud egy főispán arról, hogy egyik-másik bíró menynyit és miként dolgozik? hogy milyen ügyes, képzett bíró ? mire való te­hát ez az informálás?), kiemelte Tisza, hogy hiszen a bíróságok tekintetében a köz­­igazgatási bizottságok útján addig is te­hetett a főispán jelentést és javaslatokat, (dehát akkor miért veszi be ezt Tisza az új törvénybe is ?) Szóval a miniszterelnök mindenkép igyekezett ártatlanságát bizonyítgatni az 54. §-nak. Hát isten neki! Legyen az ő állítása szerint! Hanem azért mi és az ország ve­lünk együtt mégis örvendünk annak, hogy a kormány e dologban meghátrált. Kücsön- E. M. K. E. Deési választmányunk végleges szervezkedő gyűlésén — mint írtuk volt — igen szép jelentést olvasott föl dr. Bónis Árpád id. jegyző az id. választmány mű­ködéséről. Itt adjuk a végzett derék munka gondos beszámolóját. „A társadalom kebelében alakuló egyesületek között legnagyobb fontosságúak azok, a­melyek a társadalmi czélok mellett valamely állami feladatot tűznek ki. Az igaz ugyan, hogy a társadalomban az ő ezer és ezer vágyaival és szükségei­vel, a­melyek minden egyesülést teremte­nek, okvetlen hatással kell hogy legyen az államra, a­mely éppen e különböző tár­sadalmi alakulatokat összefoglalja, hanem az az apró megszámlálhatja társadalmi törekvések közül százan és százan vesznek el azon után, mely az állampolgárok egyedi és egyesületi törekvéseit az állami elisme­résre és érvényesítésre kell vezetsse. Közművelődési egyesületünk azon nagy tényezőknek lobogójára írásával, a­melyek e szövetkezet feladatát és czélját képezik, s a melyek a nemzeti művelődés, a hazafias érzelem terjesztése s a magyar nemzetnek mint politikai nemzetnek a többi idegen ajkú polgártársak belevonásával egysé­gessé alkotásában állanak, társadalmunk működési körét kiterjeszti már az álla­mira is. Evvel nem akarunk azon következte­­­­tésre jutni, a melyet gróf Károlyi István­­ nagy hazánkfia Szatmármegye egy ujóbbi­­ közgyűlése alkalmával felállított, hogy­­ mert a közművelődési egyesület czéljai túl­­­haladják a társadalom rendes erőit, hívják­­ segítségül az állami hatalmat. Ez újabban hangoztatott jelszó alkal­mas arra, hogy társadalmunknak az E. M.­­ K. E. érdekében kifejtendő tevékenységét­­ gátolja és megbénítsa, pedig a társadalmi körök feladatainak és az állam hivatásának helyes felfogása mellett azt nem csak elke- s­rülhetjük, hanem el kell kerülnünk. Egyesületünknek czélja ez idegen nem­­■­zettségek művelődését és főkép érzületét öszhangba hozni a magyar nemzetével, és­­ nem csak az összetartozás érzetét kifejteni s megerősíteni, hanem csekély eltérésekkel egy vágyaiban és törekvéseiben egységes politikai nemzetet alkotni. Erre pedig a mindenható állam az ő számos kényszer eszközeivel nem képes, mert itt az idegen nemzetiségeket társadal­mi uton kell meggyőzni és édesgetni a ki­tűzött czélok pártolására. Ide az állam ri­deg és parancsoló működése helyett a tár­sadalomnak a specziális körülményekhez si­muló szeretetteljes tevékenységre van szükség , ha a társadalom egy ily egyesület­tel erőit megfizetni s a végső hatványra emelni szándékozik, buzdítni kell őt és az egyes életköröket, valamint minden tagját a feladathoz mérten sajátját megtenni a kö­zös munkörből. S azon nagy szolgálatokért, a­melye­ken egyébb részeiben Tisza változatlanul kérte javaslatát elfogadni. Hogy mit változtatott rajta még a kor­mánypárt : a pillanatban nem tudjuk, mert a részletes tárgyalás ma estére (hétfőre) volt kitűzve.

Next