Ellenzék, 1886. január-június (7. évfolyam, 1-145. szám)
1886-02-23 / 42. szám
■ Hetedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Belközép utcza 21. szám. (Postaépület) hová a lap szellemi részét illető közlemények czimsendek. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre...................16 frt. , Negyedévre . . . . 4 frt. Félévre........................8 frt. || Egy hóra helyben . . . frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár-és ünnepeket követő napokon. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPIlAP. 40. SZtt-III. Kolozsvár, kedd, február 23. 1886. KI ADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora ntévi 20 kr. fizetendő. Lapunk mai számának tartalma: A bukott §. iránycaikk. — Politikai hírek. — A kormánypárt és a bit. — E. N. K. E. kimutatásai. — A honárulás jutalma. — Az aradi mészárlás. — Művészet és tudomány. — Táviratok rovatja. — Mindenféle. Tárczák. Budapesti levelek. — Egy élet bűne angol regény. A bukott §. Csoda történt, amilyent nem látott még a világ.Tisza Kálmán meghátrált a közvélemény elöl. A kormánypárt tegnapi értekezletén kijelentette, hogy a kormány eláll a municipális törvényjavaslat 54. §-ában a bírósággal szemben a főispánok részére tervezett felügyeleti jogtól. Szinte félesztendei agitáczió kellett arra, míg a makacs kormányelnök rászánta magát erre az elhatározásra. Tudjuk, milyen merev és veszedelmes általánosságban fogalmazta volt Tisza ezt. Az ő eredeti fogalmazása és szándéka szerint az összes első folyamodású bíróságok felett teljes felügyeleti hatáskör lett volna biztosítandó a főispánoknak, kiket maga a miniszterelnök a kormány bizalmi férfiainak nevez, bizalmi férfiaknak, tehát olyanoknak, kiknek elsősorban politikai miszsziójuk van az illető megyében, kik nem törvényszerű kvalifikáció, nem is hivatalos szolgálattal szerzett érdemek következtében nyerik hatalmas állásukat, hanem egyesegyedül, mert az illető miniszter bízik bennök, aki tehát felhasználhatja őket a választások befolyásolására, sőt egyenesen kötelességekké teheti a választópolgárság vezetését és ellenőrzését, aki főispánjai útján nyomást gyakorolhat a polgárok meggyőződésére, politikai hitvallására és magatartására. Ilyen közegek gyámsága alá akarta helyezni Tisza Kálmán a bíróságokat, melyekre nézve pedig a jó igazságszolgáltatás érdekében a legelső követelmény minden országban, hogy teljesen függetlenek legyenek minden idegen befolyástól, sőt magától a pártok szerint váltakozó kormánytól is. Ez a legfőbb érdek volt megtámadva a kormány javaslatában. És hiába támadta meg azt az ellenzék és közvélemény mindjárt, amint a miniszterelnök javaslatát nyilvánosságra hozta. Hiában figyelmeztették saját párthívei a veszedelmes intézkedés, roppant káros voltára, hiában szólaltak fel kormánypárti képviselők is a javaslat előzetes tárgyalásánál. Tiszanyakason ragaszkodott eszméjéhez s bár látszólag engedett már akkor, midőn a Képviselőház közigazgatási bizottság belenyugodott abba, hogy a hírhedtté vált 54. §. erre vonatkozó része szabatosabban formuláztassék, a veszedelem még nem volt elhárítva. A Damokles-kard még az új szövege-zés szerint is ott lebegett bíróságaink felett. Az egész ország közvéleményének felzúdulására volt szükség, hogy a makacs és erőszakos kormányelnököt meg- meghátrálásra kényszerítse. Az összes sajtó (ne kivéve azt, mely a rendelke- zési alapból tengődik), az összes érdekelt tényezők: megyék, városok képviselőtestületei, ügyvédi és közjegyzői kamarák, felsőbb bíróságok, szóval a nemzet összes illetékes tényezői kellett, hogy tiltakozzanak a bírói függetlenség elleni merénylettel szemben és Tisza Kálmán csak most szánta el magát s csak most kezdett gondolkozni a felett, hogy talán mégsem csalhatatlan ő sem és mégis csak rossznak, veszedelmesnek, károsnak kell lennie annak a „reformnak“ amit az egész világ ilyen egyhangúlag elitél. Sok tanulság rejlik a miniszterelnöknek ebben a meghátrálásában. Először is az, hogy a közvélemény előtt elvégre is kénytelen meghajolni a legerősebb, a legelbizakodottabb államférfi is, csak nyilatkozzék az a közvélemény impozánsul, férfias erélyel és önérzetes bátorsággal. Utóvégre alkotmányos országban élünk s az egész alkotmányosság ezudar hazugság, erkölcstelen ámitás és önámitás volna, ha a közdolgok intézése csak egy felül kerekedett férfi akaratától, belátásától és bölcsességétől függne, legyen bár az az ember máskülönben akármilyen tehetséges is, ha a százezerek is milliók szava nem nyomna a közdolgok intézésének mérlegében. Hiszen utóvégre is senki sem csalhatatlan egyfelől s másfelől épen az az alkotmányosság szabadság, hogy közakarat döntsön és nem egyesek önkénye. Másodszor megtanulhatjuk ez eset-iből azt, hogy legyen csak a nemzetiben elég férfiasság; véleményét a hatalmasak előtt is kimondani, legyen csak mindenkiben bátorság meggyőződésének őszintén kifejezést adni és nem meghunyászkodni minden előtt, ami felülről jön, s akkor mindjárt nagyobb figyelemre méltatják a polgárok óhajait, vágyait, meggyőződéseit azok is, akiknek a hatalom gyakorlása jutott osztályrészükbe. Nem kell azokra hallgatni, akik állásuknál és magánérdekeiknél fogva a „felsőbbek“ előtti meghunyászkodásra s arra vannak utalva, hogy mindenre áment mondjanak, ami „fejülről“ jön. Lehet valaki igen jó és lojális krmnánypárti a politikai alapelvek tekintetében, de azért nem „muszáj“ minden előtt meghajolni s mindazt szentírásnak tartani, ami a miniszteri hivatalszobákból vagy épen kisebb potentátok bávéiból kikerül. Utóvégre is közdolgokról van szó, tehát olyanokról, amelyek a legutolsó polgárt is érdeklik, mert hiszen épen azért közdolgok s a törvény épen azért biztosít mindenkinek szabadszólást és politikai jogokat, hogy gondolkozzék a mindnyájunkat érdeklő dolgok felett, formáljon magának véleményt, ne bólintson mindenre mint birka fejet, hanem okoskodjék maga is önállóan s aszerint merje is kinyilvánitni vélekedését.És ha a nemzet, ha a közvélemény, ha a polgárok százezrei egyhangalag fölemelik tiltakozó szavukat valamely czélzott intézkedés ellen, akkor a hatalom emberei kétszer is meggondolják magukat, míg erőszakot használnak és a nemzet ellenére keresztül viszik akaratukat. Tisza Kálmánnak is hány fonák intézkedését, mennyi káros tervét, hány veszedelmes alkotását meg lehetett volna előzni, ha a nemzeti közvélemény olyan hatalmasan és egyhangúlag nyilatkozott volna mindig, mint most az 54. §. ellen ! Magát az egész fonák és veszedelmes municipális törvényjavaslatot is hogy meg lehetne buktatni, ha az összes megyék és városok egyesült erővel és férfias bátorsággal felemelnék ellene tiltakozó szavukat. Mert nem kell ám kételkedni : Tisza sem hajthatatlan s ő is csak addig erőszakoskodik, míg be nem látja, hogy az egész közvélemény ellene zúdul. „Akkor aztán megpuhul, ő is „jobb“ meggyőződésre tér. Hozzá van ő már szokva, a meggyőződéshez és az elvekhez nem sokat ragaszkodni, főleg ha ez a meggyőződéshez való ragaszkodás a miniszteri bársonyszékbe kerülne! ^„ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1886. Február 23. Budapesti levelek. A Verencaagin kiállitás. III. Budapest, 1886. február 20. Az első emelet körbe menő óriási terme egy-egy nagyobb kép számára fentarttott rész kivételével számos fülkére van osztva, és a kisebb képekből 10—15 van elhelyezve egy ilyen fülkébe. Nem is kell talán említenünk, hogy a képek az esti órákban villannyal vannak megvilágítva. Az egész kiállításon 72 önálló kép van, nem számítva azon számos tanulmányt, melyeket a művész csak vázlatbanvetett papirosra. Ki vannak állítva továbbá minden eddigi és a múlt években nálunk is látott festményeinek kisebb-nagyobb fénykép felvételei. Nem célunk ez alkalommal eme hetvenkét kép ismertetésébe bocsátkozni, melyek talán nem is egy ily tárcza keretébe illenek. Mibirálatot sem fogunk mondani felettük, mert erre hivatottabb toll kivántatnék; csak egy pár nagyobb képnek rövid ismertetését fogjuk megkísérteni, mely egyfelöl fogalmat nyújt az olvasónak magokról a képekről, másfelől pedig világot vet a Ve- I rescsagin festési modorára és felfogására. ) Két nagy kép, melyeknek szemlélésével a hideg borzong végig a nézőn, a kivégzés két nemét mutatja be. Az egyik kép czíme:Összeesküvők kivégzése Oroszországban.* Terjedelmes téren vagyunk, melynek gyhangú síkságát három egymástól nem messze a felállított bitófa szakítja meg. A hó sűrű pelyhekben száll alá. Ez azonban, valamint a színtelen fellegek, nem akadályozzák meg a népet, hogy beláthatlan tömegekben vegye körül az akasztófákat és gyönyörködjék az elítéltek agóniájában. Az egyiknek arizán szánalom, a másikén részvét , a harmadikén tompa közöny ül. De félelmes borzadással és undorral tölt el a már függő én halállal küzdő deliquensek eltorzult arcza. És ez az a hatás, amit célozott Veresc Regin eme festményével, elénk állítva a szörnyű képet, meg akarja gyűlöltetni a kivégzés ezen kegyetlen nemét, mely sajnálatunkra, s bizony szégyenünkre is, még ma is űzetik. Mintha a kivégzés egy humánusabb nemét akarná ajánlani, elénk állítja : „a hindu lázadás elnyomása az angolok által“ czímű képét. E festményben az ágyuk hoszszú sorát látjuk felállítva. Mindenik ágyú csövének végéhez egy lázadó van odakötve; jobbján és balján egy egy, hátul pedig két angol katona áll, kezében a tüzelésre kész kanóczczal, várva a parancsszót. Minden elitélt arcra más más kedélyállapotot tüntet fel, ha ugyanily helyzetben szabad kedélyről szólanunk. Az elsőnek arczán és egész testtartásán a kétségbeesett rémület torzalakja ül. A második már egészen megvan törve , lecsüggesztett fején s összeesett, alakján a sorsában való megnyugvás látszik. A harmadik még a végzetes perezben is büszkén tartja fel fejét s elveihez hűen, bátran néz a rettenetes halál szemébe. A meddig csak a szem lát, igy tűnnek fel a legkülömbözőbb alakok, melyek mindenike egyegy rémületes remek. A mint értesültünk, egy harmadik ilyen tárgyú képe is van, mely a keresztrefeszítés borzalmait tárja elénk, de mely még nem lévén egészen befejezve, nem jelenhetett meg az idei kiállításon. Egy ilyen képciklus kissé bizarr idea, mely csak Verescsagint vallhatja mesterének ! Egy másik nagyobbszabású képe : „Salamon fala“. Óriási fal emelkedik szemeink előtt, melynek évezredes kőrétegei közül messze ki ül a moha. Ez azon fal, mely az elpusztult Jeruzsálemből fenmaradt, s az alsóbb rétegekről hiteles adatok bizonyítják, hogy azokat még Salamon és Dávid királyok építtették. Ide sereglenek össze meszszi földről a zsidók Jeruzsálem elpusztulásának napján, hangos sírással és jajveszékeléssel gyászolván hajdani hazájuk nagyságát és nagyjainak dicsőségét. Egy ilyen jelenetet tár elénk a festő. A képen mintegy negyven alak látható, amint lepellel borított fejjel, hosszú kaftányukban el vannak merülve isten tiszteletükben és a szent köveket könnyeikkel áztatják. Ezen képe mellett függ egy másik, mely az „Agrai gyöngymecsetet“ ábrázolja. Jelenlegi kiállításának valóban ez a legremekebb gyöngye, s amint a kép előtti nagy csoportosulásból észrevettük, a közönség legnagyobb része osztja nézetünket. Nem a színpompa, a jelenet nagyszerűsége vagy a felfogás bizarr volta ez, mi legnagyobb bámulatra ragad, hanem épen ezen képe az, mely egyszerűsége által tűnvén fel, a művészi kidolgozásra tesz figyelmessé. Egy 17-ik századbeli mecset áll előttünk, melynek hatalmas boltíveit karcsú oszlopok tartják. Az oszlopok mellett a hívők sérge áll hosszú sorban, turbánnal lehajtott fővel. A nemes egyszerűségű fehér falak ésonlapokkal, élénk ellentétet képeznek a hívőknek legkülömbözőbb Pz’npkb°T' játszó kartálai. A padozat a legremekebb gyöngyházzal, mozaikkal van kirakva. Eme képében különös érvényre jut művészetének egyik fényes oldala: a remek perspektíva. Míg csak a szem lát oly hosszan tűnnek fel az oszlopok és mellettük a hívők hosszú sora, a távlat oly nagyszerűen van elénk állítva, hogy a sor legvégén állók már a messzeségben látszanak elveszni. A padozat gyöngyház kirakata oly természetű, hogy a gyöngyház szemei folytonosan játszani, mozogni látszanak. Akad olyan hitetlen is, aki nem tudván megbarátkozni a gondolattal, hogy a valójában csak vászon és festék, lopva megtapogatja ujjaival a festményt. Valódi bámulatba ejt, semmit figyelmen kívül nem hagyó gondossága. Azok a fényes mozaikban visszatükröződő felfordított alakok, az oszlopok árnyéka, a ruhákon kidolgozott legkisebb ráncz is s annak az árnyékban való figyelembe vétele, mind olyan dolgok, melyek a laikust is csodálattal töltik el, pedig még mennyi bámulatos szépség rejthetik egy ilyen képen, melyet csak a valódi műértő lát! A kiállítás legnagyobb terjedelmű képe, mely valószínűleg legtöbb idejét is vette igénybe, s mely a legnagyobb gonddal és dísszel van kiállítva: „India leendő császárának bevonulása“. A körülbelül tíz méter széles és öt méter magas képen valóban festői látványosságú nagyszerű jelenet tárul a néző elé . A háttért a keleti építészet remekei rózsaszínű paloták foglalják el. Az erkélyek, háztetők tele ujjongó néppel a mint rózsákat hintenek az alant elvonulók lábai elé. A kép előtereinek majdnem felét egy óriási nagyságú elefánt foglalja el; agyara drága kövekkel (MrjtpH poreerskk?] v°‘ díszítve. felett és nyakán valamint hátán mesés szépségű szövetek és kincsek vannak felhalmozva. Háta tetején egy trónszerű ülés van, hol koronával fején jobbról a walesi herczeg ül, balján a dseipurei Maharadsah-val. A roppant állat mellett eltörpül a bámulók végtelen sokasága. Az előtérben még az elefánt mellett egy állig pánczélba öltözött lovag léptet büszke fehér paripáján, melyen gyöngyökkel kivárt takarók csillognak és sokféle fegyver. A lovat kantárjánál fogva díszbe öltözött szolgák vezetik. Ez valószínűleg valami fejedelem. Az elefánt előtt pompás lobogókat lebegtet a szellő. Kevéssel távolabb még egy elefánt tűnik fel hasonló ékesen nagy néptömeg s katonaságtól körülvéve , aztán egy másik, harmadik, n egy vagy 6—8 látszik még. Nem elég, hogy a festés művészi kivitele által mintegy magunk előtt mozogni látjuk az egész menetet, hanem hogy a csalódás még nagyobb legyen, az egész terem gazdagon be van vonva drága indiai szőnyegekkel s a padozat persa szövetekkel ; a falak mellett pedig a keleti dús növényzet egy kis erdeje van festői csínnal felállítva. Ezek nagyobb szabású képei A kiesebbek is mind keleties színekkel bírnak ; részint érdekes ázsiai typusokat tüntetnek fel, részint pedig a természet egyik nagyobbszerű jelenetét örökítik meg, mint például a napfelkeltét a Himaláján. Legtöbb képe azonban a szent történetileg nevezetes helyeket tárja elénk, mint : a Tábor hegyét, Ábrahám, József, Sámuel sírjait, az endori barlangot, a király-sírokat stb. De ezekről jövőre ! F. Gy. Politikai hírek Változás a diplomácziai karban. Bécsből azon meglepő hir érkezik, hogy dr. Klevenhüber, belgrádi követünk, ki jelenleg Bécsben időzik, csak azért tér vissza Belgrádra, hogy ott visszahívó iratát nyújtsa át s ez állást Themmel ezredes, a volt czetinjei képviselő, foglalja el. Tudva van hogy gr. Koevenhüller erélyesen védte Szerbiában érdekeinket s a mint a bolgár fejedelemhez való missziója bizonyítja, nagy bizalomnak örvendett. Mint a N. Br. Tr. megjegyzi, e változás Szerbiához való viszonyunk megváltozásával látszik összeköttetésben lenni. A béketárgyalások Bukarestben még mindig elhúzódnak. Majd az egyik, majd a másik fél halogatja a dolgot. Legújabban hír szerint, Szerbia részéről történt a halogatás, de azt hiszik, hogy ez a nehézség is el lesz mellőzve, s a szerb részről követelt kereskedelmi szerződés külön egyezménynek tárgyát fogja képezni. A hatalmak s a b®ke .A hatalmak komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy Görögországot békére kényszerítsék. A felvilágosítás, melyet ez ügyben Roseberry lord adott, kétségtelenné teszi akcziójuk komolyságát s egyszersmind azt, hogy Anglia ezúttal minden a fittal tüntetéstől s más kényszereszközöktől sem riad vissza. Az angol politikai világ azon erős meggyőződésben él, — hogy egy török-görög háború általános európai háború, — hogy minden görög rokonszenv mellett is jobb most Görögországot békére kényszeríteni, mintsem földrészeket egy általános háború viharainak kitenni. A franczia kormány állást foglalt az Orleans és Bonaparte herczegek kiutasítása ügyében. Preycinét férfiasan kikelt a az indítvány ellen. — A kamara bizottságának többsége as ő pártjára állt , s igy a bizottság azt fogja indítványozni, vesse el a ház a javaslatot, de adja meg a kormánynak a felhatalmazást, hogy kiutasíthasson a herczegek közül bárkit, mihelyt az illető az állam biztonságát vagy érdekeit veszélyezteti. A kormánypárt és az 54. §. A kormánypárt tegnapi és mai értekezletén tárgyalta a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot. A párt tagjai nagy számban jelentek meg az értekezleten s már az általános vitában sokan vettek részt. A felszólalások között legérdekesebb volt a miniszterelnök beszéde, ki hosszabb indokolás után kijelenté, hogy az 54. § nak azon rendelkezéseitől, melyek a főispánnak jogot adnak a bíróságok feletti felügyeletre, ő és a kormány eláll. E meghátrálást persze igyekezett a kormány elnöke lehetőleg szépíteni , többször kiemelte, hogy ő a világért sem akarta a bírói függetlenséget megtámadni, hogy őt félreértették, mert ő a legjobbat akarja. (Na persze : a pokol pitvara is jószándékkal van kikövezve !) Erősen bizonyígatta, hogy a főispánnak szánt felügyeleti joggal tulajdonkép már bírt ez előtt is mert a főispán tényleg eddig is informálta a minisztériumot a bírói előléptetéseknél (elég nagy baj s ez csak visszaélés; mit tud egy főispán arról, hogy egyik-másik bíró menynyit és miként dolgozik? hogy milyen ügyes, képzett bíró ? mire való tehát ez az informálás?), kiemelte Tisza, hogy hiszen a bíróságok tekintetében a közigazgatási bizottságok útján addig is tehetett a főispán jelentést és javaslatokat, (dehát akkor miért veszi be ezt Tisza az új törvénybe is ?) Szóval a miniszterelnök mindenkép igyekezett ártatlanságát bizonyítgatni az 54. §-nak. Hát isten neki! Legyen az ő állítása szerint! Hanem azért mi és az ország velünk együtt mégis örvendünk annak, hogy a kormány e dologban meghátrált. Kücsön- E. M. K. E. Deési választmányunk végleges szervezkedő gyűlésén — mint írtuk volt — igen szép jelentést olvasott föl dr. Bónis Árpád id. jegyző az id. választmány működéséről. Itt adjuk a végzett derék munka gondos beszámolóját. „A társadalom kebelében alakuló egyesületek között legnagyobb fontosságúak azok, amelyek a társadalmi czélok mellett valamely állami feladatot tűznek ki. Az igaz ugyan, hogy a társadalomban az ő ezer és ezer vágyaival és szükségeivel, amelyek minden egyesülést teremtenek, okvetlen hatással kell hogy legyen az államra, amely éppen e különböző társadalmi alakulatokat összefoglalja, hanem az az apró megszámlálhatja társadalmi törekvések közül százan és százan vesznek el azon után, mely az állampolgárok egyedi és egyesületi törekvéseit az állami elismerésre és érvényesítésre kell vezetsse. Közművelődési egyesületünk azon nagy tényezőknek lobogójára írásával, amelyek e szövetkezet feladatát és czélját képezik, s a melyek a nemzeti művelődés, a hazafias érzelem terjesztése s a magyar nemzetnek mint politikai nemzetnek a többi idegen ajkú polgártársak belevonásával egységessé alkotásában állanak, társadalmunk működési körét kiterjeszti már az államira is. Evvel nem akarunk azon következtetésre jutni, a melyet gróf Károlyi István nagy hazánkfia Szatmármegye egy ujóbbi közgyűlése alkalmával felállított, hogy mert a közművelődési egyesület czéljai túlhaladják a társadalom rendes erőit, hívják segítségül az állami hatalmat. Ez újabban hangoztatott jelszó alkalmas arra, hogy társadalmunknak az E. M. K. E. érdekében kifejtendő tevékenységét gátolja és megbénítsa, pedig a társadalmi körök feladatainak és az állam hivatásának helyes felfogása mellett azt nem csak elke- srülhetjük, hanem el kell kerülnünk. Egyesületünknek czélja ez idegen nem■zettségek művelődését és főkép érzületét öszhangba hozni a magyar nemzetével, és nem csak az összetartozás érzetét kifejteni s megerősíteni, hanem csekély eltérésekkel egy vágyaiban és törekvéseiben egységes politikai nemzetet alkotni. Erre pedig a mindenható állam az ő számos kényszer eszközeivel nem képes, mert itt az idegen nemzetiségeket társadalmi uton kell meggyőzni és édesgetni a kitűzött czélok pártolására. Ide az állam rideg és parancsoló működése helyett a társadalomnak a specziális körülményekhez simuló szeretetteljes tevékenységre van szükség , ha a társadalom egy ily egyesülettel erőit megfizetni s a végső hatványra emelni szándékozik, buzdítni kell őt és az egyes életköröket, valamint minden tagját a feladathoz mérten sajátját megtenni a közös munkörből. S azon nagy szolgálatokért, amelyeken egyébb részeiben Tisza változatlanul kérte javaslatát elfogadni. Hogy mit változtatott rajta még a kormánypárt : a pillanatban nem tudjuk, mert a részletes tárgyalás ma estére (hétfőre) volt kitűzve.