Ellenzék, 1888. július-december (9. évfolyam, 150-300. szám)
1888-09-12 / 209. szám
Kilenczedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA : . 1, Tivoli-mc*» *»rk»n lívft 6. «*. » . hovi * Up . *,j* *■ ülete caiin£on eick. Ívre Féléfrt , istimül rAtfxAt AZ .ELLENZEM ELŐFIZETÉSI DIJA: VitUkr» postán. v»k.v helyben há/hol hordva: ..................16 írt. N N.Kjr«dávre .... 4 M. 8 frl || K*v hdra helyben . . 1 Irt 50 fer Egyes szám ara 5 hr. J1^jj lenül I. indennap, ki v., a vasár-án ünnep napokon. Kéziratok nem adatnak viasza. politikai és társadalmi napilap. 209. szám. Kolozsvár, szerda, szeptember 12. 1888. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárt, Delközáp-ntr.xa 83. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy !_I czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, k«rHHk«*dők 6* Iparosok árkedvezményben részeseinek l»ély»*jfil»téri minőin hird^té» után 80 Vr Nyílttéri czikkek garmond tora után 30 kr. fizetendő. Kossuth szava: Budapesten a belvárosi választókerületben T.elért halála következtében megürült orsz. képviselői hely betöltése tárgyában a „Budapesti uj,ig szerkesztője a napokban levelet irt Kossuth Lajoshoz, melyre a nagy hazafi következő nagyfontosságú kijelentéseket tartalmazó választ küldte kérdéses lap szerkesztőjéhez: Turin, szept. 7-én, 1888. Tisztelt Uram! ...................Ön azt kérdi tőlem, váljon öszszeférhetőnek tartanám-e a függetlenségi és 48-as párt elveivel és nem itélném-e inkább durva zászlósértésnek, ha a belvárosi függetlenségi párt tagjai mérsékelt ellenzéki jelöltet támogatnának szavazataikkal. Én e kérdésre egy másik kérdéssel felelek. Kérdem: van-e oly helyzetben a függetlenségi és 48-as párt ott a budapesti belvárosban, miszerint győzelemnek vagy legalább a közélet mozzanataiban számottevő tekintélyes kevesebbség ünnepélyes konstatáinak kilátásával saját pártjából jelöltet léptethessen fel? Ha van ily helyzetben, akkor jelöltet kell felléptetni s arra kell szavaznia; zászlót sért, elvet sért, ha a helyett, hogy ezt tenné, a mérsékelt ellenzék jelöltjét támogatja. Ha ellenben nincs ilyen helyzetisén, két dolog közül csak egyet tehát: vagy azt, hogy nem veszen részt a választásban, tehát nem szavaz; vagy azt, hogy a kormánypárti és mérsékelt ellenzéki jelöltek egyikére szavaz. Az elsőt — a nem szavazást — nem tudnám helyeselni, nemcsak azért nem, mert nem országos tüntetés, hanem csak egyes választókerületben való eljárás forogván fenn, a nemszavazás még csak demonstráció értékével sem bírna, hanem nem tudnám helyeselni különösen azért, mert a függetlenségi párt, ellenzéki párt s mint ilyennek, a kormánypárt megbuktatására kell törekednie; ez a parlamentarizmus logikájában fekszik, márpedig aki ellenzék a kormánypárt irányában és bár szavazhat, mégsem szavaz ellene, az abszistenciájával a kormánypárt malmára hajtja a vizet; győzelmét mozdítja elő; nem szavazva, reá szavaz. Hát lesz ez nagyon különös kiadása volna az elvhűségnek. Tehát szavazni kell, értékesíteni kell a párt befolyását a parlamenti pártok számarányára. De a függetlenségi és 48-as pártnak (szuppozícióm szerint) saját jelöltje nem lévén, az adott esetben csak vagy a kormánypárti, vagy a mérsékelt ellenzéki jelöltet támogathatja szavazatával. Melyiknek támogatására van utalva ellenzéki állása által? A felelet e kérdésre nem lehet kétséges: ellenzéki párt, tehát a kormánypárt megbuktatására kell törekednie. A differenczia, mely köztes az ellenzék másik töredéke, a mérsékelt ellenzék közt fennforog; ez tehát annak eldöntésében, hogy a két párt jelöltje közül (kik közül az egyik mindenesetre meg lesz választva, mert a feltett esetben más jelölt nincs) melyiket támogassa szavazatával, nem lehet mérvadó momentum , hanem mérvadó momentum az, hogy a közjogi alapon kívül a két párt jelöltjei közt melyik áll hozzá közelebb? Én úgy tudom, hogy a függetlenségi és a mérsékelt ellenzék igen sokszor, igen sok kérdésben együtt szavaznak a kormány és pártja ellen, tehát nem lehet kétségbe vonni, hogy közelebb állanak egymáshoz. De ettől el is tekintve, az kétségtelen, hogy a függetlenségi párt közjogi alapját repudeáló két párt közül a függetlenségi párt elvének az a veszedelmesebb ellensége, a mely a hatalom birtokában van, a másiknak ellensége csak atkeoria, melynek nincs aktuális nyomatéka: azé, amely hatalomban van, az aktualitás, a praxis; tehát ennek megbuktatására törekedni a függetlenségi pártra nézve oly kötelesség, mely logikai posztulátuma annak, hogy a függetlenségi párt ellenzéki párt. Ha holnap Apponyi kerülne a Tisza helyébe és ragaszkodnék azon alaphoz, mely Magyarországot önálló államiságából kivetkőztetve, Ausztriával egy államkomplexum töredékévé sülyeszti, és úgy kötelessége volna megbuktatására törekedni, mint most a Tiszáéra. De ma ez van a hatalom kezelésének birtokában, mely a függetlenségi párt alapelvének s vele a magyar nemzet jogának útjában áll, tehát ennek megbuktatására kell minden lehetőt megtenni a mérsékelt ellenzék nélkül, ha lehet, vele egyesülve, ha kell. Ez az én nézetem. Amennyire én képes vagyok mások állásába magamat belegondolni, én, ha a függetlenségi és 48-as párt tagja volnék, azt tekinteném feladatomnak, hogy a Trefort miniszter halála által megürült választókerület képviseléséből a bécsi Kurg családi politikájának jármát szolgai készséggel viselő kormánypárt kiszorítására minden lehetőt elkövessek. Számba venném saját pártom erejét és ha azt a különálláspont elfoglalására biztatónak találnám, függetlenségpárti jelöltet léptetnék fel; ha pedig úgy látnám, hogy ezzel csak erőoszlatást eszközölhetnék, mely könyítené és biztosítaná a kampánypárti jelölt diadalát, minden habozás nélkül a mépsékelt ellenzékkel fognék kezet s annak jelöltjét támogatnám és biztosnak érezném magamat arra nézve, hogy ez eljárásommal nehacsak nem sértettem meg zászóraat, de sőt pártom érdekét mozdítottam elő . . . Kossuth, AZ ELLENZÉK TÁRCZAJA. 1888. Szeptember 12. ,,A kisértet.“ Weszelovszky László. — Bele szomorú ez az élet én nekem! rohajtá Varjasi Matyi, a »Senkifia,« a mint a faluban nevezték, s lassan kullogott a mezőről hazafelé. — Minek is ad a jó isten melegen érző szivet, egy ily magamforma embernek, a ki szegényebb a templom egerénél! Gyermekkoromtól fogva testi és lelki kinoknál nem ismertem soha egyebet. Guűv, szitok, ütés, verés, az volt az én mindennapi kenyerem és mégis gazdagnak éreztem magam, amig szivem helyén volt. Hej! pusztabiró uram, kiáltá villogó szemekkel, kezeit ökölbe szorítva, addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik; de ha egyszer eltörök, akkor a Mindenható kegyelmezzen kendnek! Epen szombat este volt. Az aratás nehéz munkája után, mindenkinek jól esett a pihenés. Az utolsó aratók ingan énekelve, megkoszorúzva vonultak be az alföld egyik falujába, s apraja, nagyja mind ebbek sietett, örömmel fogadva a hazatérőket. A gazdaemberek, kiki a maga módja szerint iparkodtak házturi kötelességüknek eleget tenni és a hangyaszorgalmas népet bőven megvendégelni. A pusztabirónál is épen nagy dinomdánumot csapnak, van elég sürgés-forgás a háznál. A biróné a konyhában osztogat parancsokat és töltögeti az ételt, a sok süteményt a nagy tálakba, mialatt Tercsi leánya, egy szép szőke hajadon, karcsú termettel és szelíd kék szemekkel, az udvaron ügyel, nehogy a szétosztásnál valaki a rövidebbet húzza. Kóbor András, a pusztabiró, egy alacsony termetű kövér ember, vörös orral, a bort töltögette az aratóknak, közbe-közbe a maga garatját is megnedvesítve. Mire az aratók ki lettek elégítve, akkorára a pusztabirónak is már csillogtak szemei. Az üres kulacsot félre téve, tajtékpipáját, melyet soha szájából ki nem bocsátott, megtömve, épen akkor ült ki a háza elé, midőn Varjasi Matyi arra ment. A biró arczának színe, a legény látására még egy fokkal pirosabb lett. Eitallod-e öcsém, kiáltott utánna, gyere csak közelebb, valami mondani valóm volna. — Adj isten szerencsés jó estét! köszöntött Matyi, a biró előtt katonásan megállva és kíváncsian várta, várjon miféle szitkokat fog majd megint hallani. — Hát öcsém, csak azt akartam mondani, hogy helyesebb lesz az én házam táját kerülni, és hogy ebbe az udvarba lábadat még egyszer be ne tedd, mert különben, isten engem úgy segéljen, de........ — Hát látott-e már rend engem az udvarán? kérdé ez büszke, kihívó hangon. — Már hogy láttalak-e ? No hiszen csak az kéne még, tudom, hogy valahol a falu másik végén szednéd össze magadat ! — Akkor hát, mit akar még én velem ? — Hogy mit ? kiáltá a biró ingerült hangon. Azt akarom, hogy az én leányom után ne ólálkodj, mert ha tizenkét ökrös gazda volnál, még akkor sem kellenél Tercsinek ! Te »Senkifia« ! te! — Hogy a pusztabiró uramnak nem kellenék, azt tudom; de már hogy a Tercsi mit szól hozzá, arra kendnek ne legyen gondja, pattant föl Matyi ingerülten, nem bírva magát mérsékelni, ha egyszer a »Senkifia« nevet hallotta. — Tyiíh ! isten adta gazembere ! kiáltá a biró dühösen. Hát te mersz velem igy beszélni ? Te, a kinek az atyja betyár volt ! akit a varjuk ettek meg ! . . . Iszonyú volt e pillanatban a szegény Varjasi Matyit látni. Arcza vérvörös lett, homlok erei megdagadtak és tüzes fekete szemei villámokat szórva, mozdulatlanul a bíróra voltak szegezve. Mint egy élettelen szobor állott ott pár perczig, csupán ajkainak rángatódzása árulá el rettenetes benső küzdelmét. Ujjai görcsösen szorították a kezében tartott vasvillát, s száját kinyitva, már szólni akart.. . midőn a kapu ajtajában őrangyala megjelent. Tercsi, aki hallotta atyja veszekedő hangját, szerető szive rosszul sejtve, kifutott a kapuba s rémülve látta, hogy mi történik szeretője és atyja közt. A biró hátat fordítva a kapunak nem vehette észre, hogy leánya öszszetett kezekkel mint áll ott, és gyönyörű kék szemei mily esdeklően tekintenek Matyim. A »Senkifia« imádottja angyali arczát megpillantva, összerezzent, ajkait vérig harapta, de a biró további szitkait szó nélkül hallgatva, sértegetéseit válasz nélkül tűrte. Úgy állt ott, mint egy megszeliditett oroszlán, oly varázserővel birtak Tercsinek szelíd szép szemei. A pusztabiró mindig feltűnően kerülé Matyival a találkozást. De most, midőn látta, hogy ez a derék szálas legény, kinek párja nem volt a faluban, mint egy iskolás gyerek áll előtte, aki moccsanni sem mer, azt hitte, hogy ez egyszer hatalmába kerül, s vérszemet kapva, eddig fékentartott indulatait feloldotta a düh, a gyűlölet, mint mikor a rohanó áradat gátját áttöri. Tercsi nem bírva tovább hallgatni atyja szitkolódzását, szemei könybe lábadtak s hirtelen eltűnt a kapuból. Matyi ezt látva, szintén megunva a leckéztetést, s egy megvető pillantással, büszkén hátat fordítva a bírónak, lassan távozott. A biró hirtelen elnémulva, meglepetve nézett utána. Várjon mi történhetett vele, hogy meghunyászkodását egyszerre oly kihívó magaviselet váltotta fel , ha tudta volna, hogy ezt leányának köszönheti. ... De arra még csak álmában sem gondolt, hogy az ő büszke Tercsije, aki oly közönyös volt a legjobb módú legények iránt, szemét e földönfutó »Senki fiára« vetette volna. Pedig nagyon szerették egymást. Együtt nőve fel, mindig együtt játszottak, s már gyermekkorukban ő volt Tercsinek leghatalmasabb védelmezője, ha valaki bántalmazni merte a szende kis leánykát. S viszont, ha Matyit a tanító, vagy bárki más ütötte, verte, csak Tercsinek bánatos, szép szemeibe kellett néznie, hogy eltűrjön szó nélkül minden gondolható bántalmazást. Csoda-e, hogy felnőve ez a gyermeki vonzalom korukkal észrevétlenül őszinte szerelemmé változott. Eddig boldogok voltak, mert majd minden nap láthatták egymást, de ezentúl az teljesen lehetetlen volt. Matyi nem akarta, hogy szeretője ő miatta szenvedjen és kerülje a pusztabiró udvarát. Azonban találtak ők más módot, ha egy kissé veszélyes is volt, éjjel találkozni, de az igazi szerelem soha sem okoskodik és nem szenved útjában semmi akadályt. Őrülten küzd, bátran ellentáll, s kétségbeeső harczot viv a dúló szenvedélylyel, mig csak erőt vesztve, missze nem roskad. A biró egészen belerekedt a kiabálásba és szükségét érezvén torkát borban áztatni, csakhamar a korcsmába ment. Tudta már mindenki, hogy ha ő mérgét akarta leöblinteni, akkor reggelnél előbb nem hagyta el a csárdát. A szerelmesek is felhasználva a kedvező alkalmat, éjjel a kertben összejöttek. A szegény Tercsi sírva borult szíve választottja karjaiba, szenvedésükért, egy hosszú édes csókban keresve kárpótlást. — Tercsi, szólt a legény remegő hangon, nyugodjunk meg isten akaratában. Már gyermekkoromban is te voltál az én őrangyalom , mi lett volna belőlem nélküled! Mennyi rossz tettől tartottak vissza szép szemeid és csak ma este is, ha téged nem látlak a kapuban, ki tudja, most már talán a börtönben ülnék! — Matyi! az istenért ne ijesszél! — Ne félj, édes tubiczám, tudom, hog te mily jó vagy hozzám és ez meg fog őrizn továbbra is a gonosztól. De most én gondoltam valamit; a te atyád soha sem fog beleegyezni, hogy mi szeressük egymást. Nem volna jó, ha elmennék holnap a tiszteletes úrhoz és megkérném, hogy kisértsen meg egy jó szót a mi érdekünkben. Azt hiszem, hogy ha ő fogja kezébe a mi szekerünk rúdját, akkor nem fog az egyhamar kidőlni. — Igen Matyi, tedd meg azt — felelé a leány bánatosan. Aztán a tiszteletes úr olyan jó ember, ő bizonyára még jó tanácsokat is fog neked adni és én is nyugodtabb leszek, nem fogok úgy miattad reszketni. (Folyt. köv.) Politikai hírek. A tüzérség szaporítása. A közös hadsereg rendeleti lapjának hétfői száma a királynak egy rendeletét közli, mely szerint újabban öt nehéz üteg-hadosztály szervezendő. Ez intézkedés czélja, hogy a működő hadsereg mindjárt az első akczióban ostromparkkal láttassák el az országutak zárerődökkel való megvédése czéljából. — Tehát szép csendesen éljük a béke napjait, de növeljük az erőinket, mert hát embernek nem adatott tudni, mire ébred a holnapi napon, és jó mentős több ágyú, akinek más ereje nincs. „Magyar Pitt“-nek nevezi a Temps legújabb számának a magyar kormánynyal foglalkozó czikkében Tisza Kálmánt, ki szerinte most a tenger habjai között is azon tűnődik, kit ültessen a Trefort örökébe. Hát ha a Temps épen olyan nagyra van Tisza Kálmánnal, hogy épen P 11 képmását látja benne, akkor legyen szíves nekünk is megmagyarázni, mik vannak meg Tiszában a nagy államférfi tulajdonaiból, mert mi magyarok ugyancsak nem tudjuk ezt felfedezni. Pedig ráférne Tisza nagy hírére még egy ilyen felfedezés dicsősége. A walesi herczeg a magyar királynál. Mint Bécsből távirják, Ferencz József király hétfőn délelőtt 11 órakor meglátogatta a walesi herczeget, kinél később egynegyed 1 órakor, Rudolf trónörökös tett félórai látogatást. Kevéssel 1 óra előtt a walesi herczeg osztrák magyar huszárezredének ezredesi egyenruhájában, melyet a Szent István rend nagykeresztje díszített, a Burgba hajtatott, hogy köszönetet mondjon a királynak ezredtulajdonossá történt kineveztetéséért. A herczeg háromnegyed óra hosszáig időzött a királynál, mire Rudolf trónörökösnél tett viszonlátogatást. Külföld, Berlin. A Post azon igyekszik, hogy a peterhofi császártalálkozás komoly jelentőségét kimutassa, melyet sokan kétségbe vonnak. A pánszláv párt szerinte azt akarja, hogy Oroszország addig ne vállalkozzék semmire, míg Németország hatalma megtörve nincs. Ezt ugyan Németország nyugodtan nézhetné, de mégis eszközt kellene keresnie, hogy ez eszeveszett politikának véget vessen. A kancellár úgy látszik megtalálta ezt az eszközt. Oroszország halogató politikája jelenleg nem csupán az összes keleti czélok elérésére, beleértve Bulgária visszanyerését, hanem a német hatalom megtörésére, tehát a pánszlávizmus czéljára is irányul. Néhány, mindenesetre csekély számú orosz államférfin talán úgy gondolkozik, hogy amaz elmaradhatatlan események egyike, melyek a világ helyzetét előbbutóbb meg fogják változtatni, Oroszországra fölöslegessé fogják tenni a Németországgal való összeütközést.* Páris: A franczia törvényhozás őszi ülésszaka, a legújabb párisi jelentések szerint, csak október 9-ére fog összehivatni. A halasztásra az adott okot, hogy Floquet miniszterelnök szeptember 29-én Perpignanba utazik valami ünnepélyre s néhány napot fog ott tölteni. Egyébiránt Floquet most sincs Párisban. Tegnap Evreuzbe kisérte Carnot köztársasági elnököt, kiről a napokban a sajtó nagyon kalandos híreket közölt. Egy londoni lap ugyanis azt a kacsát bocsátotta világgá, hogy Carnot nemsokára találkozni fog 11. Vilmos német császárral. Párisban egyes lapok komolyan vették a dolgot, s behatóan foglalkoztak a találkozással. A találkozás hírét persze rögtön megcáfolták hivatalos helyről. * Róma. Beavatott körökben mit sem tudnak arról, hogy a Rómában időző Sztojlov bolgár igazságügyminiszternek Crispihez küldetése volna, amint ezt több oldalról állítják. Annyi azonban bizonyosnak tekinthető, hogy Sztojlov egy találkozás alkalmával Crispitől olyan értelmű tanácsokat kapott, melyek a kelet nyugalmának megőrzésére s arra vonatkoztak, hogy Bulgária tartózkodjék mindentől, ami veszélybe dönthetné. Crispi eme tanácsának nagy súlyt kölcsönöz, hogy nyilatkozatából kivehető, hogy az Olaszországgal szövetséges kormányok kivonatainak és szándékainak csakis ilyen magatartás felel meg. Az értekezletet Poonyi Géza nyitotta meg, ki a gyűlés elnökéül Török Györgyöt ajánlotta. Utóbbi elfoglalván elnöki székét a kerület képviselő jelöltjéül báró Kaas Ivort ajánlja, amit az értekezlet lelkes éljenekkel viszonzott. Utána Királyi Pál tartott nagyszabásu beszédet, melynek elmondása után megérkezett a jelölt dr. Kaas Ivor, akit az egybegyűlt választók viharos éljenzéssel fogadtak. Királyi Pál tudtára adta, hogy az értekezlet őt jelölte a kerület képviselőjévé. Báró Kaas Ivor erre a következő beszédet tartotta : »Tisztelt polgártársak ! Csodálkozva állok itt érzéseimben mélyen megrendülten, érezve csekélységem parányi voltát, mint egykor fiatalabb éveimben éreztem ezt a Niagara rázkódó talaján. A csodálat vesz rajtam most is erőt, most is úgy érzem csekély voltomat, mikor az ország e tekintélyes, első kerületében polgártársaim engem jelölnek ki bizalmukkal egy oly mandátumra, melyet előttem az ország nagy szellemei bírtak, kiknek nyomdokába lépni se érzem csekélységemet eléggé méltónak. Hiába keresem magamnak e nagy kitüntetés okait. Midőn az önök megtisztelő szándékának első híre hozzám elérkezett, ki a fővárostól távol tartózkodtam, megkérdeztem lelkiismeretemtől, mily jogcímmel birkázok én erre a nagybecsű bizalomra. Mikor azt kérdeztem magamtól: vannak-e rá a múltban szerzett érdemeim ? — be kellett vallanom, hogy olyanok nincsenek. Mikor azt kérdeztem magamtól: birok-e elég tehetséggel megfelelni e feladatnak, melyre történeti nevű elődeim e helyen, hol ma én állok, vállalkozhattak ? — be kellett vallanom, hogy tehetségeim, erőm csekélyek, s a megbízás nagyságával arányban nem áll eannak. Meg kellett ekkor kérdeznem öntudatomtól, mi okuk lehet önöknek, uraim, hogy engem, az érdemtelent, a gyarló erejűt és tehetségűt, ily bizalomra tesznek érdemessé párt-, osztály- és valláskülönbség nélkül? Pártkülönbség nélkül! kiről tudták, hogy nyilvános pályámon mindig pártember voltam, — talán azért, mert tapasztalhatták, hogy egy tényező minden lépésemben irányadó, döntő volt rám nézve, hogy abban pár tekintetet soha el nem ismertem, s ez a muszafiság. (Zajos éljenzés.) Osztálykölönbség nélkül! Talán mert tudják, hogy osztály szerint soha sem ítéltem meg az embert, hanem mindig belső értéke szerint s mert érzik, hogy minden osztályt egy érték, egy érdek egyesit szellemben és törekvésben, haszonban s ez a munka. (Lelkes éljenzés.) Valláskülönbség nélkül! Mert bizonynyal él mindannyiunkban a hit, hogy valamint az egy Isten előtt valamennyien egyenlők vagyunk, úgy a hazafias és társadalmi kötelességek teljesítéséért a polgárok tiszteletében léteznie kell demokratikus egyenlőségnek is. (Élénk helyeslés.) De azt hiszem, tisztelt polgártársak, nemcsak hiába akarnám keresni az önök bizalmának okait, nincs is jogom önöktől azt két- Trefort öröké. A Budapest belvárosi választók hétfőn népes gyűlést tartottak a Trefort halála következtében megürült képviselői hely betöltése tárgyában.