Ellenzék, 1889. január-június (10. évfolyam, 1-149. szám)
1889-04-10 / 86. szám
Kolozsvárt 1889. nemzeti egyéniségünk és kultúránk fejlődéséhez. Midőn Deák Ferencz nagy hazánkfia az 1867-ik egyezményt létrehozta és Magyarország vissza 1ön helyezve alkotmányos jogaiba, művét akkoron tökéletesnek nem hitte, jól tudván, hogy minden emberi alkotás a tökélynek csakis bizonyos fokát érheti el, de kénytelen volt az akkori körülményekkel számolni, az időre, a jövő korra, a nemzetre, annak szívósságában bölcsességében és hazaszeretetében bízva, hogy az alkotmány széles talapzatán a nemzet ezen intézmény tökéletesítésén munkálkodva, haladand előre. Az 1867-iki kiegyezés nem provideálhatott előre mindennek, de épen ezen egyezmény szelleme bitosította nemzetünk alkotmányának a haladó korrak fejlesztését. A nagy világegyetemben bizonyos törvények szerint minden mozog, minden halad, megállás lehetetlen, igy van az a népeknél is, hol halad is minesen, ott tengés keletkezik, utána pedig elmellőzhetlen a hanyatlás, azaz a hátra való mozgás. Minden nemzet, mely életképes, mely elég erőt érez magában, kell, hogy bizonyos aspirácziók, bizonyos ideálok után törekedjék, jaj annak a nemzetnek, mely azokról lemond, szánandó volna azon fejedelem, ki ily lelketlen, már többé nem is nemzet, mint inkább népcsoport, vagy tömeg felett uralkodnék. Magyarország felfogva hivatását, felemelkedett a kulturállamok színvonalára, felismerte egyszersmind a kor rája nehezülő körülményeit, elfogadva azoknak súlyos terheit is A lefolyt évek elég bizonyságot nyújtanak erről, nem rettent vissza semmi áldozattól a saját, a dinasztia és a monarchia érdekében. Véd és dacz szövetségre lépett Németországgal és azon hatalmas állam bizonyosan nem panaszkodik, mint a monarchia nem követett el volna mindent — sőt seregeit részben a német seregek mintájára átalakítva — bármily eshetőségekre készen állana. Ha Németország velünk kel szövetségre tette azt azért, mert bennünk egy erős szövetségest becsül és lát és mint olyanban bízik. Egy nemzet erejét pedig hadképes, fegyelmezett, tanult, jól vezérelt és vezényelt, a leghatásosabb fegyverekkel ellátott, nagy számú és még hozzá teszem, mit sokan főkép a katonai körökben nálunk számításba venni soha sem akarnak, lelkesült seregei által ítélik meg. Nagyon érthető, hogy Németországban, ahol alkotmányos jogainkat kellően alig ismerhetik, aggályok támadnak fel, látván, hogy a véderőtörvényjavaslat keresztülvitele a jelenlegi kormánynak mennyi bajába, fáradtságába és főleg idejébe kerül és olvasván a lapokban azon sok helyütt hangoztatott sürgetést, miszerint egy önálló magyar hadsereg állíttassák fel, úgy vélekedvén, hogy ezáltal a monarchia hadképessége gyengülhetne és hogy az ily eszmék terjesztésével a közös hadseregben a fegyelem megrendülhetne. Némtországot és kormányát a magyar alkotmány, a nemzet jogai és aspiriciói nem érdeklik, hidegen hagyják, csak egy dolog érdekli egyedül, és az az, hogy részükről megszavaztassák és megadassák minden, hogy a Monarchia még inkább harczképessé váljék hogy véderőjének öregbítése lépést tartson a német birodalom katonai erejének fokozódó emelésével. Németországnak egy oly szövetségesre van szüksége, mely mint ő, minden tekintetet alárendel a seregnek, kívánja, hogy legyünk mi is pusztán katonai állammá. Szerintem oda kell közerővel törekednünk, hogy Németországot mindenekelőtt megnyugtassuk és fölvilágosítsuk, hogy nálunk a törvényhozó testület pártszínezet nélkül és az egész nemzet mily becset, mennyi fontosságot helyez a németországgal a szövetségre, jó viszonyra és barátságra és hogy a parlamentben folytatott heves viták és küzdelmek nem a véderőtörvényjavaslat ellen folytattattak, de azon javaslat olyan szakaszai ellen, melyekben a véderő legcsekélyebb hátránya sem, a nemzet egy része alkotmányának csorbítását és az államnyelv sérelmes és sértő intézkedést szemlél. Nem lehet elég sokszor ismételni, hogy nincsen párt az országban, mely a monarchia tekintélyét, hatalmát, hadiképességét gyöngíteni akarhatná,hiszen ezt a magunk érdeke kívánja első rendben, hogy legyen erős és minden eshetőségekre készen álljon, itt a nemzet és a trón érdekei egy és ugyanazok. És ha én a sokak által elérni kívánt czékt egy önálló magyar hadsereg felállítását veszem is tekintetbe a nemzetnek, úgy hiszem, nagy részében csak a véleménykülönbség létezik, hogy míg a nyughatatlanabbak, a hevesebbek, a helyes tapintat rovására a nemzeti aspirácziók kárára, annak létrehozatalát mintegy erőszakolni kívánják úgy a higgadtabbak mérlegelve azon számtalan nehézségeket ez maga után vonna és tekintetbe véve Európa jelenlegi viszonyait, az időt erre alkalmasnak nem vélik és egy egymásutánt óhajtanak, hogy ezen műtét a közös sereg megrázkódtatása, vagy gyengítése nélkül idők során életbe léptessék. Úgy vélekedem, hogy a jelenlegi, valamint az előbbi kormányoknak az róható fel leginkább mulasztásul, hogy e téren nem kísérlettek meg semmit, nem mutathatnak fel legcsekélyebb vívmányt sem, pedig az 1867- iki kiegyezés óta 22 év folyt le. Ezen hosszú idő alatt talán csak kínálkozhatott erre alkalom, hiszen főkép az 1870. és 71-iki német-franczia háború után békésnek mutatkozott az idő — és évekig az maradt is. Monarchiánk kivéve a Bosznia és Herczegovinai megszállást, melyet nagy hadjáratnak nevezni nem lehet, majdnem 25 évig élvezi a béke áldásait. Szívesen és készséggel ismerem el, hogy a jelenlegi kormány uralma alatt szellemi és anyagi téren sok irányban tapasztalható a haladás, de nemzeti irányban vajmi kevés, pedig épen az e téren a legcsekélyebb vívmányt lelkesedéssel üdvözölné az egész magyar haza, mely nagát elég érettnek és erősnek hiszi jogkörének tágítására. Nem túlzottnak, inkább szerénynek mondható a nemzet kívánalma, én legalább abban sem a hazára, sem a trónra, sem a monarchiára veszélyt nem láthatok, ha a magyar ifjúság magyar katonai nevelésben részesülne és a tiszti vizsgát az állam nyelvén tehetné le. Nem a monarchia gyengelését, de erősbbítését tapasztalnók abban, ha hatalmi állása egy öntudatos lelkesült hadsereg által biztosíttatik és védetik meg szükség esetén. Akik figyelemmel kísérték mindvégig a képviselőházban a véderő törvényjavaslat felett tartott vitákat, szók akarva, akaratlanul egy labirintjébe kerültek a sokféle egymástól eltérő felfogásnak és nézetnek, melyek kitűnő férfiak által lettek fejtegetve, a hadsereg közjogi állására nézve, kapcsolatban a közös sereg nyelvének kérdésével, nemkülönben az alkotmányos király fejedelmi jogait illetőleg ezen elárazó nézetek tömkelegéből csak ép agyam és érzéke után igazodhatom el. Nem kérdem én, várjon Szilágyi Dezső képviselő úrnak van e igaza, ki ritka tárgyismerettel fejtette ki, hogy a hadügy nem közös, csakis a hadsereg és annak költségei közösek, vagy azoknak van igazuk, kik nem osztjak ezen nézetet - nem vitatom, hogy gr. Apponyi Albert, Irányi Dániel Hodossy Imre, Horváth Boldizsár, Beöthy Ákos képviselő uraknak és számos másoknak a felségjogokról hallott diszertácziói közelítik-e meg a valót, vagy Fabiny Teofil volt igazságfrltyminiszter ő nagy méltóságának és a kormánypárt hívei érvelései birnak-e több sulylyal — de egyet bizonyosan tudok és ezt alkotmányos ember kétségbe vonni nem fogja, mintha Magyarországnak jogában nem állana, az 1867-ki kiegyezés fentartása mellett, jogait a kor issé— Édes kis Laurim, — kiáltá — de már nagy vagy — a St. Asaphok mind magasak — édesem, emlékezel-e hogy imádkozni tanítottalak . Egy gyönyörű kép volt otthon a szobámban — a »Világ világossága« — s hangja remegett midőn e szavakat mondta. — E kép előtt ülve tanítottalak imádkozni. — Drágám, elfelejtetted ? Mennyire örültem midőn azt mondhattam hogy minden szóra emlékezem, és soha sem mulasztottam el azokat elmondani. — Még emlékezem valamire — mondám. Minden este midőn anyám az ágyamhoz jött , megcsókolt ugyan azokat a szavakat mondta: »Az ég áldjon meg és őrizzen édes gyermekem!« — s álmaimban évekig minden éjjel láttam az anyám arc-át és hallottam a hangját. — Oh anyám, minő boldogság hogy megtaláltam! — Édes kis Laurim mennyire szerettelek! Nagyon szerencsétlen voltam, s te voltál egyedüli vigasztalásom a világon. Mindig velem voltál, egy pillanatig sem tudtam elviselni, hogy távol légy tőlem. Minden uj szó melyet kimondani megtanultál örömömre szolgált. — Volt egy dajkád — nem az a ki engem megcsalt — egy fiatalabb — a ki gyakran mondta — »Madam, ne szeresse ezt a gyermeket oly túlságosan, mert eltalálja veszíteni.« — És Laurim, csakugyan elveszítettelek. Azóta a dajkád szavai gyatrán jutottak eszembe. Hadd csókoljalak meg ismét, hadd érezzem, hogy valóság vagy és nem álmodom. Közelebb mentem hozzá. Nagy szeretetem kioltotta a tartózkodó félelmet. Megfogtam a kezeit s számtalanszor megcsókolgattam — Kis baba koromban »mamának« hívtam ? kérdem. — Igen édesem, mindig. A töke és az ipar. Jekelfalusi József miniszteri oszt. tanácsos hétfőn a tad. akadémiában székfoglaló értekezést tartott a szövő és fonó ipar szerepéről, s e tárgygyal kapcsolatban a tőkének az iparvállalatokban való szerepéről következő érdekes megjegyzéseket tette . A hetvenes évek elején nagy arányú mozgalom indult meg, de akkor az alapításokkal űzött szédelgés, a magas kamatláb, a magas munkabér, a nyersanyagok, a gabona és általában az élelmiszerek drágasága, mind ellene fordult a sikernek s a csakhamar bekövetkezett általános hitel- és gazdasági válság elsöpörte az új alapításokat s az összedőlt romok mélyen maguk alá temették a hazai ipar felvirágoztatásának reményét. Ma közgazdasági viszonyaink sokkal szolidabb alapon nyugszanak, mit fényesen igazol az a körülmény, hogy azt a roppant árforradalmat, mely a mezőgazdasági termények értékét 5 — 6 év alatt csaknem félre nyomta le, viszonyig minden nagyobb rázkódás és válság nélkül képesek vagyunk kiállani. A közgazdasági állapotainkban nyilvánuló szilárdság és szoliditás mindenesetre biztató jelenség, bár mint különös körülményt nem akarom kiemelni. A kedvező jelenségek közé sorolhatjuk ellenben mindenekelőtt az alacsony kamatlábat. A hazai ipar emelkedésének egyik legfőbb akadálya mindig a tőke hiánya, vagy szerfölötti drágasága volt. Ma már bőséges a tőkekínálat s nemcsak külföldről várhatjuk beözönlését, hanem itt benn a hazában is nagy mértéket öltött a tőketakarítás, hiszen csak pénzintézeteinknél takarékbetétek alakjában 445 millió forint halmozódott fel. Takarékpénztáraink ma általánosan 4 százalékot fizetnek a betétekért és maguknak is gondot ad, hogy miként helyezzék el azt gyümölcsözőleg. Csak szakértő bátorításra, kezdeményezésre volna szükség, hogy a tőke megmozduljon s ipari vállalatokban keressen magának gyümölcsöztetést. Igaz, hogy az utóbbi évtized alatt az iparczikkek a textilipar készítményei is árhanyatlást szenvedtek, e hanyatlás korántsem volt oly nagymérvű, mint a nyersanyagok és az élelmiszereké, ez és a munkabér csökkentése bőségesen kárpótolja a maz árhanyatlást. A tőkének ipari vállalatokba elhelyezése a gyakorlati gazdaság legnehezebb problémája, a legnehezebb feladat magára a tőkepénzesre, mert minden iparvállalat alakítása a konkrét viszonyok egész tömegének mérlegelésétől függ, amire a legkevesebb tőkepénzes képes. Az ipari vállalat műszaki berendezése különleges műszaki képzettséget, az ületi és kereskedelmi viszonyok mérlegelése az illető iparág helyzetének alapos ismeretét igényli és sajnálattal kell beismernünk, hogy tőkepénzeseink túlnyomó ragú része e feladat megoldásán* sem k-r p/.et.t.sé-/gel, sem hivatottsággal nem bír. Hazánkban a kereskedelmi világnak, mely az iparvállalatok alapítására első sorban van hivatva, az ipari élettel nincs, vagy ipar hiányában nem is lehet összeköttetése, az iparból keletkezett nagy, vagy mérsékelt nagy vagyo nők, melyek ismét az iparban keresnek elhelye— Engedje, hogy most is »mamának« hivjam — mondom. — Mindenki »anyámnak« hívja És az egész ház lakójának az »anyja,« legyen nekem »Mama.« — Oly édesen hangzik — monda szelíden, s szép arcza kipirult. Laurim, — mond ismét. — Drága mamám, mennyire szeretem! Egész életemben szerettem és epedtem utánna. — Oh mama, ne engedje, hogy ismét elhagyjam ! Szelid komolysággal nézett rám. — Laurim, — mondá — tudod-e, hogy én mindezekben a gondviselés ujját látom? Ámbár eleinte nem kételkedtem, de a későbbi években félig meddig gyanakodni kezdtem s lehetségesnek tűnt fel előttem, hogy meg voltam atyád által csalva, s imádkoztam, hogy bár az igazságot meg tudjam. És ekkor az egyik testvérünk hazahozott tégedett hozzám. Szinte csudának tetszik előttem. — És mily jó volt hozzám mindig! Mily szeretettel gondoskodott rólam! — mondám. — S ha elgondolom, hogy ily hoszszasan voltál velem, és én nem ismertelek fel! — És Lauri gondold el — hogy e pénz nélkül valószínűleg — soha sem ismertük volna fel egymást ! — De ezt még sem állíthatom oly határozottan folytatá, mert volt az arczodban valami mi figyelmemet az első pillanattól kezdve magára vonta, volt valami ami szivemet fájdalmasan izgatta valahányszor reád néztem. — Lehet, hogy titkunk idővel mégis napvilágra jött volna. — Mama, az én érzelmeim és gondolataim is ilyenek voltak, mert arcza az álmaimban látott arczát juttatta eszembe. — Édes gyermekem, a gondviselés keze hozott bennünket össze, mondá. — Oh mama, ne engedje, hogy elváljunk egymástól! ne engedje soha!zést, ritkák és így, ami az ipar ezen tényezőjét illeti, eddig hiányzott azon elem, melynek közreműködésétől az ipar lendülete várható. Az a gyökeres átalakulás, melyen kereskedelmünk, különösen nagy terménykereskedelmünk és a mezőgazdaság keresztül megy, reményt nyújt azonban arra, hogy e jellemzett kedvezőtlen viszonyok is jobb fordulatot vesznek. Amióta gabonánkkal leszorultunk a világpiacról, terménykereskedelmünk egész helyzete megváltozott; a nagy terménykereskedelemben többé nem gyümölcsözhető tőkék előbb a mezőgazdaságban kerestek elhelyezést, miután azonban itt sem találják meg a várt lukratív gyümölcsöztetést, a szükség kényszerítő parancsa hajtja ezen tőkéket a ipar felé és ha eddig e tőkéknek az iparba való özönlését nem kostatálhatjuk, annak csak egy akadálya van,a szakértelem teljes hiánya a tőkepénzesek körében. A jelenlegi generációtól nem várható e tekintetben nagy változás de hangoztatnunk kell, hogy tőkéseink önmaguk és a nemzet iránti kötelességeiknek műszakiipar pályára nevelik, mert teljes meggyőződésünk szerint az reájuk nézve és a nemzetre is, a meggazdagodás óta. Egész a legújabb ideig nagy hitelintézeteinek sem állottak az iparral oly viszonyban melyet közgazdaságunk érdekében megfelelőnek lehetne nevezni. Távol van tőlünk azon szándék, hogy egészségtelen ipari alapítás szószólói legyünk, de ki kell mondanunk, hogy míg hitelintézeteink vezetése épp oly kicsinyes, ez ipar feladatának és tényezőjének ismeretétől épp oly távol álló volt, mint a fönt jellemzett kereskedővilág, melyből hitelintézetek vezetői kikerültek. Az újabb időben vezető hitelintézetünk hajlandóságot látszik mutatni az iparvállalatok létesítésében való részvételre; eddigi nem kedvezőtlen tapasztalatai meggyőzhetik a hitelvilágot arról, hogy az ipar, kellő szakértelemmel és körültekintéssel a tőke kincses bányája lehet. óráiban itt töltötte az időt, hol Lilla nővére iránti kegyeletből, ennek minden ingósága érintetlenül maradt. Ha mindazok, kik Rökk Szilárd hagyományait élvezvén, nem csupán a hagyományozó, de Lilla és Pál testvéreire is áldólag emlékeznek, csak igazságosan járnak el, mert hogy a Rökk Szilárd által szerzett nagy vagyon megmaradt, ebben már a nevezett két testvérnek is igen nagy része van. Csak is ők tudták körülményesen a nagy vagyon létezését, de mint maga Rökk Szilárd, úgy ők maguk is szerények voltak minden időben, s így növekedhetett A Szilárd vagyona oly impozáns összeggé. Budapest főváros nézetünk szerint helyesen cselekednék, ha Rökk Lilla tetemeit exhumáltatná, s oda tenné Rökk Szilárd mellé, kiknek áldott legyen emlékezetük. Nagy Nép. János. Egy fekete fátyol története. A „Dóra" szerzőjétől. Az »Ellenzék« számára fordította: Amira. XXXIX. (Folytatás.) (70.) Édes Laurim, nehány hónapig olyan voltam mint az örült. Éjjel midőn aludni próbáltam, a te kis kezeid szorítását éreztem a nyakam körül; kis ajkaidnak az érintését éreztem; hangodat hallottam amint sírva kiáltád — »Mama, ne menj el«, s szivemet iszonyú fájdalom gyötörte. Kedves ajkai megcsókoltak, szerető karjai gyöngéden öleltek. Oh drága jó anyám, e jelenet mily élénken ujjul meg emlékemben ellenzék (342) nyer és a nemzeti aspirácziók értelmében törvényes utón fejleszteni. Nem alkotmányos garancziák apusztrása, de azok növelése mellet szólalok fel és midőn álláspontomat jeleztem volna, arra kérem a méltóságos főrendeket: (Halljuk! Halljuk!) ragaszkodjanak tántorithatlanul, nemzeti létünk fő Palládiumához, nyelvünkhöz és midőn lelkem mélyéből kívánom ezt, hogy az előttünk fekvő véderőtörvényjavaslatot egy általános tárgyalás alapjául elfogadom, a 25. §. azon módosításával, hogy az egyévi önkénteseknek megengedtessék az elméleti tiszti vizsgát az állam nyelvén letehetni. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Kilencz éves „petrolőr — Tragikomiko-policziális historikum. — Ennek az érzékeny történetnek szereplői: Baross Gábor belügyminiszter — indirekte; továbbá Szvacsina Géza kolozsvári polgármenthelyettes, 40 éves , nőtlen Deák Pál kolozsvári rendőrfőkapitány 45 éves, nős; Tornyai Árpád 9 éves ev. ref. iskolai harmadosztályos tanuló — nőtlen. Az eset ez : Baross Gábor belügyminiszter lett: kötelességévé teszem a tanácsnak, hogy a tüntetésekben részt vett tanulók iskolai elöljáróságait hívja fel a fegyelmi eljárás megindítására. Polgármester távollétében Szvacsina Géza tanácsnok menten sokszoroztatja miniszter rendeletét és átirat kíséretében megküldi 491—1889 elnöki sz. alatt az ev. ref. főiskola igazgatóságának. Ebben az átiratban hivatalosan értesittetik az iskola igazgatósága, hogy az ev. ref. elemi iskola harmadosztályos tanulója Tornyai Árpád ellen 859 — 1889 kihágási sz. alatt Deák Pál főkapitány a rendőr eljárást bevezette azon okból, mert Tornyai Árpád (9 éves — nőtlen) szintén részt vett a tüntetésben. Lássuk csak: Tehát Tornyai Árpád ellen rendőri eljárás létetett folyamatba, mert tüntetett, és most hivatalos illemmel kéretik az ev. ref. főiskola igazgatósága, hogy ő is ráduplázzon erre a háborgó és veszélyes tüntetőre (9 éves , nőtlen) egy kis fegyelmi eljárással. Már most ez a kérdés: tüntetett e Tornyai Árpád és miképen ? A hiteles tényállás ez: Tornyai Árpádot amaz estén, mikor Szász Arcza elfehéredett. — Lauri — súgta — Én, én nem érzem jól magamat. Zárd be az ajtót, s ha valaki jön, szólj semmit. Én — A szép fő hirtelen előre esett, és én láttam, hogy anyám elájult. Ez az izgatottság túlhaladta az erejét. Ah, nem volt oka attól tartani, hogy idegent engedjek közibünk jönni! A többiek elég régóta bírták; most az enyém volt, egészen az enyém. A lecsüngő főt a keblemre fektettem, s az életet és szint vissza csókoltam arczába. — Lauri, kiáltá midőn eszmélete visszatért s szemeit felnyitotta, igazán te vagy ? Nem álom az egész mely eltűnik ismét ? — Álom ? Oh nem mama! válaszolám , és ismét megcsókolgattam. — Lauri, mondá az anyám, jöj ki velem a kertbe; a fris levegő hamar helyre hoz. De édesem, előbb zárd el a pénzt. Anya és gyermek együtt mentünk a pázsiton oda hol a borostyán füérekkel s golgota virágokkal befutott idő által megrongált kereszt állott. Anyám annyira reszketett, hogy alig tudott állani. — Mama, üljön le, mondám. S leült a keresztlábához, én mellette foglaltam helyet. Miután a zárda ablakai a kertre nyíltak nem mertem őzet csókolgatni, de szemeim eléggé tolmácsolták érzelmeimet. — Lauri, mondá édes mosollyal, ha így nézel reám, mindenki aki tégedet lát csodálkozni fog, hogy mi történt. — Mama, úgy nézek ki, mintha nagyon szeretném ? kérdem. — Igen édes gyermekem. — Örülök rajta, mondom. A hosszú évek nélkülözése és sóvárgása után, hogy tudjam szeretetemet eléggé kifejezni ? —• Lauri, lehet, hogy a te szeretőtednek egy nagy bizonyságát fogom tőled ki(Folyt, kbv.) Április 16. Béla úr ellen a belfarkas utczában demonstrálta — a tanítója elküldte petróleumért. Tornyai Árpád, kezében tartva a petróleumos üveget, békésen megy végig a farkas utczán, a zajongó tömeg között. Tornya Árpád, a 9 éves elemi tanuló, balívja zajt — maga is rikkant egyet, már mint olyat, aminőt egy kilencz éves gyerek torka megenged. Szerencsétlenségére épen egy „Hasznos audor” mellett szólta el magát. Ez rögtön tetten — jobban mondva — hangon kapja Tornya urat, s mert kezében még petroleumos üveget is tart, mint veszélyes „petrolőrt“ nyomban Pál ur elé kíséri. Pál ur kihallgatja szatim és 859 — 889 kihágási szám alatt közrend és közcsend háborításért — s mint közveszélyes ,petrolért“ átengedi atörvény szabad folyásának.“ Ezért küldte meg Szvacsina tanácsnok úr Baross G. ötéves rendeletét az ev. ref. főiskola igazgatóságának, hogy indítson fegyelmi eljárást Tornyai Árpád (9 éves, nőtlen, 3-dik elemista) ellen. Mert: Hasznos Andor mellett soprán hangon kiáltotta el magát. Mert: kezében petroleumos üveget tartott Mert: kilencz éves és még mindig nőtlen. Mert: bolond a policzia. És? Mert: tilos — ami tilos. Punktum. MINDENFÉLE. Kolozsvár, április 10. Olvadóinkat tisztelettel kérjük, kik a jelen évnegyedre még nem küldték be előfizetéseiket. — Szivedkedjenek azt mihamarább megújítani, nehogy a megszüntetés esetében zavarok forduljanak elő. — Kopogtatás a kripta ajtón czimmel írtunk minapában a »Kemény Zsigmond-Társaság«-ról, elmondván a mit és a mennyit szükségesnek tartottunk. A társaság marosvásárhelyi tagjai közül ketten nyilatkozatokat küldöttek a budapesti lapokba, állítván, hogy a társaság legközelebbről ismét föl fog támadni és megkezdi működését. A pénzt tehát, melyet a társaság irodalmi czéljaira gyűjtött, se az »E. I. Társaság«-nak, se a »Kisfaludi-Társaság«-nak nem adják át, hanem saját irodalmi czéljaikra fordítják. A nyilatkozatok megjelentek és kettőt bizonyítanak : egyik az, hogy a társaság (két tagjának állítása szerint) nem halt meg; a másik viszont az, hogy a társaság pénzére még a Mátyás-szobor bizottság is hasztalan aspirál. Nos, hát annak örvendünk, hogy a társaság (két tagjának állítása szerint) tényleg létezik, de bocsánatot kérünk, ha tisztelettel ismét abbeli makacs véleményünknek adunk kifejezést, hogy a »K. Z. T. nem életképes és eddig még semmit sem dolgozott. Indítványozzuk egyúttal azt is, hogy miután a társalgót nevesebb és produkálni képes tagjai úgyis elhagyták és miután a jelen körülmények között csakugyan nincs ok arra, hogy a társaság életben maradására bármi parányi szükség lenne, oszoljon föl a társaság és adja át kicsiny tőkéjét bármiféle kulurális czélra. — Árviz veszély. Az Alföld folyói hétfőn is jelentékenyen áradtak. A Körös, Szamos, Béga elhagyták medreket. A Kraszna is Máté-Szalka alatt kiöntött és több száz holdnyi terület már víz alatt áll. Az egész tavaszi vetést a folyton növekvő ár elpusztította, várni. Ha igen, úgy meg vagyok róla győződve, hogy a próbát ki fogod állani . És most drágám, mielőtt a déli »Angelusra« hi-Tangóznának, használjuk fel ezt az időt, s beszéld el nekem történetedet, beszélj el mijdent magadról, amit tudsz, és a mire emlékezel. És elmondom előtte úgy, ahogy e lapokban megírtam, az első pillanattól kezdve, melyre emlékeztem, midőn mint kis gyermek elősször találtam magamat a Pentam ház kertjében; beszéltem neki arról a napról, miidőn a rigó énekét hallgatva a pillangóké néztem, s oly kimondhatatlan vágyódást éreztem anyám után, én szomjaztam szeretetek elmondtam, hogy az iskolából miképen vitt el az az asszony aki gyűlölt, elmondtam üldözését, s hogy mily kegyetlenül bánt velem. Az anyám ajkai remegtek, s könnyek jöttek szemeibe. — Szegény gyermek! mondá. Elmondtam szerelmem oly édes, de oly szomorú történetét, beszéltem Lancelotról, ki szeretni látszott, és aztán halálomat kívánja. Elmondtam, hogy nővérei mit beszéltek, mily szerencsétlen voltam, hogy senki sem szeretett és hogy mindenkinek az útjában látszottam lenni. Az anyám arcza elsápadt, amint beszédemet hallgatta, s a könnyek sűrűn hullottak szemeiből. Elmondtam a Yattoni utolsó napomat midőn a leányok beszéde őrültté tett, s hogy őrültségemben éjnek idején elhagytam a házat, felfogadva, hogy soha sem megyek többé oda vissza. — Szegény gyermek! mormogó édes részvéttel. Mosolygott, midőn végrendeletről beszéltem.