Ellenzék, 1902. január-június (23. évfolyam, 1-145. szám)
1902-06-13 / 132. szám
Huszonharmadik évfolyam. 132. szám.Kolozsvárt, 1902. junius 13. péntek. tMKHVHnNMMnMENnWMHHMHWBnMMIMMHi Szerkesztői Iroda Kossuth Lajos utcza (Máriaffy-ház), a hová a lap szellemi részét megillető közlemények czimzendők. AzEllenzék előfizetési dija : Egész évre . . 32 korona. I Negyedévre ... 8 korona. Félévre ... 16 korona. Egy hóra ... 3 korona. Egyes szám ára 16 fillér. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kiadóhivatal : Kolozsvárt, Deák Ferencz utcza 33-ik szám. Egy négyszög centiméternyi tér hirdetési ára 8 fillér. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reklám sora 2 korona. Hivatalos közlemények sora 5 korona. Nyílttéri czikkek garmond sora után 40 fillér fizetendő. A nagy Klofac. Kolozsvár, jun. 15. Olyan durva, nyers, brutális és mégis mulatságos czirkus alig létezik a glóbuson, mint az osztrák Reichsrath. Mikor egymás szidalmazásában és a pofozódásban kifarednak, úgy pihenik ki magukat, hogy nyelveiket másra öltögítik. A legtöbbször Magyarországra. Mikor arról van’ szó *udniilli’, hogy Magyarországot meg kell adóztatni az osztrák érdekeknek, — mikor azt hallják, hogy Magyarország felszisszen az osztrák rúgások fájdalma alatt, — vagy jogait keresi és védi az osztrák erőszak és ravaszsággal szemben, akkor egyszerre annyiba hagyják az egymás ellen folytatott nyelvöltögetést, pofozkodást és más illetlenkedést és egységes erővel fordulnak Magyarország ellen. Ezúttal dühös haragjuknak kicsiny volt Magyarország. Különösen a csehek igyekeztek nagyobb fába vágni a fogukat így történt, hogy Klosac vezérlete alatt a Reichsrath szláv töredéke II. Vilmos német császár ellen intézett heves és brutális kirohanást. A nagy Klofac, aki most a csehek élén vntézkedik, megrohanta a császárt a marienburgi beszéd miatt, melyben a császár „lengyel arczátlanság“-ot emlegetett. Klofac tehát fogta magát és még jobban kiteremtett ézve vágta az iroperator fejéhez, hogy az, amit beszélt, „porosz szemtelenség.“ Erre aztán fellendült a szláv kórus és éktelen szidalomban tört ki. Ilyen szidalom ritkán hangzik el, még a jobb nevelésű kofasorban is, mint a minőt Németország császára kapott. Mondották, hogy részeg, hogy bolond, hogy lebunkózni való szemtelen stb. Lett erre aztán szörnyű megrökönyödés. Körber miniszterelnök úr vakarta a fejét. Ez baj. Ez bizony nagy baj! Csak most vette észre az osztrák miniszterelnök úr, hogy a magyarok ellen megnövelt reichsrathi szarvak oda is döfnek, ahová nem remélte. Az osztrák miniszterelnök megrémült attól a torzszülöttől, amit az ő elvakult hatalmi gőgje nemzett a Reichsrathban. Jött aztán a mosogatás. Igyekezett tisztára mosni a Reichsrath szennyesét és szerette volna, ha a nagy Klosac is kiöblíti a száját, csakhogy Vilmos császárnak aligha jól fog esni az a tipusz, amit a Reichsrath által ütött sebre illesztget Koerber úr. Pedig az kétségtelen, hogy a bocsánatkérésben Ausztria el fog menni egészen a megalázkodásig. Most ismagyarországot, a leigázott tartományt tetszett leszelni, összeszidni és az osztrák arczátlanság piszkával illetni. Most másról van szó. A hatalmas német császárról, a földajes kraperátorról, akivel szemben Koerber úrnak kell viselni a felelősség sulyát. A nagy Klosac dühe nem ismer hat itt. Igazi, typikus reichsrathi, aki már úgy benne van a nyelvelésbe, hogy nem tud indulatainál hazált szabni. íme a megszokás hatalma! Klosac és társai annyira megszokták a magyarokkal szemben a szidalmat, hogy a nagy routin heve egészen elragadta és neki estek a német császárnak is. De hát aztán mi lesz? Ki ad ezért elégtétet és minő formában. Mert valakinek mégis elégtételt kell adni, ha Brinben nem elégszenek meg Körber alázatos bocsánat kérésével és Klosaccal szemben hangoztatott roszszalásával. Nekünk ugyan nincs semmi közünk a dologhoz, mindaddig, amíg Ausztria alázatos bocsánatkéréssel és sajnálkozással védekezik. De nem titkolhatjuk a kárörömöt a felett, hogy a nagy Klosac az ellenünk is gyakran piszkolódó Reichsrathot csávába mártotta. Most már csak tessék alázatosan hason csúszni Berlinig gögös Koerber úrnak és társainak. Engesztelgessék Vilmost, akit érzékenyen sebzett meg a Reichsrath kreatúrája: hős Kloise. A szegény Magyarországot, melyet egy szerencsétlen államjogi viszony köt Ausztriához — megtorlás nélkül lehetett szidalmazni mindenkor, ámde mi lesz most ? Mi örömmel várjuk és fogjuk látni a szégyenletes megalázkodást, melyet Ausztria fejt ki Vilmos császár engesztelésében. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1902. junius 13. Dugonics András, Petőfi Sándor és a többi szerbek. — Tallián Béla pohárköszöntője. — „A magyarországi szerbek kiváló férfiai mind jó hazafiak Sokan közülök történelmünk kimagasló alakjai voltak. Dugonincs András .... Petőfi Sándor .... oly nevek, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk.“ Szegedről írják: A hajnali órákban ott mentem el a szobrod mellett, jó Dugonics András, megálltam melletted akaratlanul is. Kelet felől derengett már a hajnal, jött a világos ág, csak te magad voltál még ködbe burkolva, úgy éreztem, tudom is miféle az a köd. Valamivel előbb olvastam csak, hogy Tallián Béla terítette rád, nem mint v. b. 1.1., legkevésbbé képviselőházi alelnöki minőségében, inkább mint a karlóczai szerb kongresszus királyi biztosa. Tisztán láttam, hogy ez a köd burkol be téged. Letelepszik harmat alakjában a szobrodra és eltakarja belőled azt , ami magyar. Oh, jó Dugonics András, mekkora csalódás volt az a lelkemnek, hogy reád büszke lehet a szerb nép ! Csalódás szért, mert nem a magyar irót, a magyar embert tekinti benned büszkélkedve, ettől messze állunk — hanem a szerbet. Nem én találtam ki, nem én mondtam, hanem Tallián Bála exczellencziája, aki most Karlóczán a királyt képviseli, annak a nevében beszél. Ha közvetlenül az ő ajakáról hallottam volna — tudja isten — talán meg se vtődöm rajta. Végtére is a magyar irodalomtörténet egészen más, mint a másfélszázados katonai büntetőtörvénykönyv, lényegesen eltér a Habsburgok házi parancsolataitól is. De elmondta Tallián Béla királyi biztos úr, aki pedig ha nem csalódom, szintén taposta valamikor a lángoló hazafiságú szegedi kegyósrendiek iskoláinak küszöbét, ugyanazt, amely látta éveken keresztül Dugonics András szegedi városi kapitány Andris fiát Azt a kis Andrist, akiből András lett később. Ezért szomorította el a szívemet az a köd, amely mintha Karlóczából szállt volna ide, beborítva a szobrodat, hálás unokák tiszteletének maradandó emlékét. Petőfi Sándorral már nem törődtem annyira, nála gyöngének éreztem magam a védelemre. Majd megfelelő ezért az inszinuáczióért, ha másképen nem, ha valamikor a másvilágon. Ámbátor alig hiszem, hogy nem fordult meg szobra ott a Dunaparton Karlócza irányában, mintha feléje dörgené a királyi biztos úrnak . Félre kislelkűek, ti, akik még most is kételkedni tudtak a jövő felett . .. Mert nem egyéb ez, mint kételkedő kislelkűség. Mi más szüksége lett volna Tallián Bélának arra, hogy lehámozza róluk — Dugonics Andrásról épp úgy, mint Petőfi Sándorról — a nemzeti karaktert, a magyar szivet ? Úgy tetszik ez, hogy a tudatlanságmerészségével elröppentett frázis tisztán csak alkalmazkodás a helyzethez, meg a körülményekhez. A szerbeknek jól fog esni minden esetre, ha kinyilatkoztatjuk nekik, hogy „a magyar és szerb faj rokonérzése régi keletű*. Ez a rokonérzés, oh milyen nagy fokban van meg még most is. Különösen ott tapasztaljuk, ahol a félkegyelmű radikálisok dobják a lángoló szőrő nőket a békés egyetértés, testvéri szeretet kunyhójára . Pavlovics Lyubomir-féle gimnazista kaliberű izgatók jutnak be Széll Kálmán paktumos korszakában a parlamentbe, hogy előbb letépjék a magyar lobogót, majd szemtől szemben a magyarral tagadhassák meg szuverén jogát az országban. Tallián Béla pedig fölhasználja az alkalmat, hogy végighúzza szájukon a mézes magzatot. Hiszen minden is végzetű szó szerb, bárha eredetiben Dugonity, meg Petrovity is volna az. De szerb volt Dugonics András, Petrovics-Petőfi Sándor, — legyetek büszkék rá, szerbek és örüljetek velünk együtt róla! Damjanicsról már nem szólt, pedig hát szólhatott volna. Ajánlom Tallián úr figyelmébe, hogy ránduljon legközelebb Nagyszebenbe és fejtse ki ott, hogy Szász Károly szuperintendens, a nagy poéta tujdonképen pán germán Németh püspökkel, Szeged nagy fiával együtt. Tóth Lőrinczre, a magyar irodalom büszkeségére esetleg Rimaszombaton rá lehetne fogni a pánszláv érzelmet. Sőt ha kedve volna visszamenni a múltba, még kiderülne, hogy a Talliánok Milano környékéről származtak el, a makaróni hazájából. Bocsánat, de épp igy el lehet ezeket is fogadni, ha már ráfogjuk Petőfire és Dugonicsra a szerb nemzeti mivoltot. Lenau nevével épp mert van tele az ország, annak minden sorából kirí, hogy magyar maradt lélekben ír, bárha németül irt. Da vllamenyi vene a magyar érzést tükrözteti vissza, magyar sov dobban meg ott, ahol az alföld tündért bájítól, meg a magyar huszárról beszél. Legalább is illett volna Petrovics Sándornak írni egy szerb érzelmű költeményt a sok között, ha már olyan nagy szerb volt. Vagy Dugonics is jobban tehette volna, hogy Kun László, Bátori Mária, Toldi Miklós drámája helyett lenyúl a még mindig romantikus korát élő szerbek közé s azoknak a keservét, „elnyomatását” szóntatja meg. De ne nyissa meg a népies iskolát, amely a nemzeti élet ujjáteremtésére vállalkozott. . . . Ezek a szomorú gondolatok kergetőztek bennem, mikor hajnali órákban elhaladtam a szobrod mellett, jó Dugonics András s ködbe borítva találtalak. Az a köd éppen akkor érkezett meg Karlóczáról. Stigma. Válság Ausztriában. Budapest, jun. 12. Dr. Rezek cseh nemzetiségi miniszter tegnap délután beadta lemondását a királynak. Rezek leköszönése által a politikai helyzet rendkívül kiélesedett. Parlamenti körökben beszélt, hogy legközelebb részleges kormányválság lesz. A király ma délelőtt hosszú kihallgatáson fogadta Körber miniszterelnököt. Hogy hova fognak fejlődni a viszonyok, az egyelőre elképzelhetetlen. Annyi bizonyos, hogy a képviselőház e héten még nem kezdi meg nyári szünetét, amint eredetileg tervezve volt, hanem tovább is együtt marad. A csehek elnökük, Paczak utján a miniszterelnök elé terjesztették követeléseiket, amelyek 6 pontból állanak. Körber kijelentette, hogy a két utolsó pontot, melyek azt sürgetik, hogy a kormány szentesíttesse a földidő leszállításáról szzó törvényjavaslatot és hogy foglaljon határozottan állást a nyelvkótásban, nem teljesítheti és nem is fogadja el; a kormánynak elve, hogy a nyelvkérdést csakis a két nemzetiség kölcsönös megegyezésével lehet megoldani A cvatok erre aztal, hogy nem engedik a menetjegy-adóról szóló törvényjavaslatot napirendre tűzni. A kormány a nagynémetekkel is tárgyalást kezdett, hogy vonják vissza sürgős indítványaikat, azonban egyelőre siker nélkül, mert ellenszolgáltatásul a Duna gőzhajózási társasággal kötött szerződésről szóló törvényjavaslatnak sürgős indítványként leendő gyors letárgyalását követelik. Revek tegnap délután tanácskozott Pacsikkal és rá akarta bírni, hogy a cseh klub változtassa meg a menetjegy-adóról szóló törvényjavaslat tárgyában hozott határozatát, minthogy pedig a cseh klub erre csak abban az esetben lett volna hajlandó, ha a kormány teljesíti a csehek követeléseit, tehát Rezek kijelentette, hogy ilyen körülmények között nem maradhat tagja a kabinetnek és nyomban közölte ebbeli elhatározását Körbarrel, azután átnyújtotta lemondását az uralkodónak. Gróf Forgách és a nemzeti kaszinó. Budapest, június 12. A „F. M.” Írja: A gróf Forgách Antal esete nagyban foglalkoztatja még a parlamenti köröket is. A képviselőházban is sokat beszéltek ma erről az esetről, amely különös aktualitást nyert abból az alkalomból, hogy a nemzeti kaszinó választmány 51 kiküldött hármas bizottság ma hallgatta ki gróf Forgách Antalt. A kihallgatás előtt gróf Forgách megjelent a képviselőházban, ahol a tekintélyesebb képviselők közül számosan, szinte tüntetően beszéltek és sétáltak vele. Később pedig az ülésteremben gróf Forgách a miniszterelnök mögé ült és Széll Kálmán közel öt perczig beszélt vele. A nemzeti kaszinóban ma délelőtt 11 órakor kezdte meg a választmány által kiküldött hármas bizottság, amelynek gróf Nádasdy Ferencz, gróf Andrássy Tivadar és Halasy Pál tábornok a tagjai, az ügy tárgyalását. Csekély megszakítással délután fél hat óráig tárgyalt a bizottság. Kihallgatta gróf Forgách Antalt és ez a kihallgatás maga közel ötödfél órát vett igénybe. Ennek folyamán nemcsak a gróf Beichtold-féle kétszáz koronás tartozás került szóba, hanem több más kényes természetű ügyet vetettek föl. Említés létetett ezen a tárgyaláson Madách Pál nógrádmyegyei pénztáros vallomásáról is, aki a plgártörvényszék és a katonai brcsülsi bíróság előtt is azt vallotta, hogy gróf Forgách beismerte előtte, hogy tartozik kátszáz koronával gr. Richiordnak, azt azonban nem fogja visszafizetni. A hármas vizsgálóbizottság már most jelentést fog készíteni erről az ügyről és ezt szombaton délután öt órakor a kaszinó választmánya elé terjeszti. A kihallgatás után gróf Forgáchi kijelentette, hogy most már azokat a fátóteleket sem fogadja el, amelyeket eltap .•Désidei, Gajári és Ágya ezredes, hoztak javaslatba. Ms hírre tért annak, hogy a segédek lemondtak, megbízatásukról. Ez a hír nem igazolódott be, sőt valószínüleg holnap egy uldisló jegyzőkönyvet adnak ki, amelyben kijelentik, hogy Simonyi Dénes az elégtétet megtagadta és így az ügyet féltik részére a lovagiasság szabályainak megfelelően, befejezettnek látszik. Ezek után természetesen mindenféle nagy érdeklődéssel várják, hogy a nemzeti kaszinó válaszmánya szombatin douán mit fog határozni A kaszinó tagjai között azt a hírt kolportálják, hogy a vála-szmányi ülés gróf Forgách Antal kilépését egyszerűen tudomásul fogja venni. Ezzel kapcsolatban pedig kijelenti, hogy a kaszinóra nézve ez az ügy már megtörtént kilépéssel végleges elintézést nyert. Statárium. — Külön vélemény. — Sz.-Udvarhely, jun. 12. Hozzánk, a vidékre csak későn és akkor is megbízhatatlanul jutnak el az országban történt események hírei. Legutóbb olvastam egy fölöttébb különös és alig hihető dolgot, mely méltó arra, hogy a XX i. század embere igy szóljon magához: — Feküdjünk le s aztán aludjunk át még egy két évtizedet, mert úgy látszik ólomlábakkal halad az idő. Mert kérem, bárki állítaná is az ellenkezőt, bizonyos, hogy a budapesti Nemzeti Kaszinó legújabb afférjának epilógusa, az ad hoc becsület bíróság határozata, sehogy sem a XX i. századból való. A hírlapok értesülése szerint, arra ítélte egy bizottság, egyik volt tagot, hogy mondjon le minden nemű választás által szerzett tagságáról, sőt mandátumáról is és hagyja el az ország területét. Tehát a bizottság a közigazgatási bíróság hatáskörét érintő jogot gyakorolt, midőn megsemmisített egy törvényhatósági bizottsági tagságot, a Kúria jogkörébe avatkozott, midőn egy képviselőt mandátumáról való lemondásra ítélt és felségjogot igyekezett gyakorolni, midőn a del quenst száműzetésre ítélte. Ezzel szemben a m. kir. bíróság a Nemzeti Kaszinó bizottsága által elitélt mágnásnak adott igazat, midőn a bizonyító főesküt neki megítélte s annak letétele után a kérdéses pert javára döntötte el. Az ellenfél azonban elégedetlen volt. Felebbezett tehát a Nemzeti Kaszinóhoz. Igazságszolgáltatásunkban a Nemzeti Kaszinó, mint felebbezési fórum ismeretlen intézmény. A köztudott szerint a tábla és a Kurig a fatobbriteli figyok fóruma. Mégis a Kaszinó havatva érezte magát dönteni egy olyan ügyben, mely jogilag nem tartozik hatáskörébe, de nem tartozott egyáltalán már akkor sem, mikor az elítélt lemondott kaszinói tagságáról. A kaszinói gondolkodás tehát orgiát ült ebben az ügyben és tipikus megnyilatkozását szolgáltatta az elmúlt századok ama balvéleményének, mely szerint a Kaszinó falain belül egy speciális becsület létezik, eltérően a normális becsület formáitól. Az az ítélet — egyszerűen merénylet a társadalom demokratikus intézményei ellen. Jogtalan beavatkozás és jogtalan felbátorítása egyes társadalmi osztályoknak, igazságot keresni ott is, ahol az állam törvényei és a jogszolgáltatás igazságot nem adtak. Egyik mágnásnak letett főesküje alapján ítélték meg egy per alapját képező követelést. Rendes, vidéki észjárás szerint a törvényszék ítéletében meg nem nyugvó ellenfél feljelentést tesz hamis eskü és esetleg hamis tanúzás miatt. Ha be tudja bizonyítani, hogy az illető hamisan esküdött, jó, ha pedig nem tud bizonyítani, aikkor a törvény betűje szerint nincs igaza, tehát vesztett. Az ellenfélnek is ez lett volna egyetlen útja, hogy bebizonyítsa a maga igazát. E helyett a kaszinó választmányához fordult, hogy az döntsön egy jogi kérdésben és elítélje ellenfelét hamis eskü miatt. Minő alapon ítélt a kaszinó választmánya? Bírói ítélet alapján bizonyára nem. Tehát miből látta beigazolják a hamis esküt, holott egy gentleman, míg bíróilag elítélve nincs, hamis eskü miatt senki fia által sem vádolható? Avagy talán azt hitte az a bizottság, hogy elébe vághat egy bírói ítéletnek és bízott magában, hogy dönteni képes egy ügyben, melyben a bíróságok is csak nagy apparátus mellett, törvényes formák betartásával és alapos vizsgálat után tudnak dönteni ? Miért mellőzték a bírói döntést egyáltalán és minő alapon vették a jogot a büntetésnek oly szigorú nemét alkalmazni, mely a „jó társaságiból való bojkottot jelenti, holott a törvényes igazság az elitélt mellett van ? Mindezek és még számos kérdés felelet nélkül marad, mert megnyugtató válszt ez Rejtett bonyodalmak. Angolból fordította: Arnica. XXXIV. (Folytatás) (79) Sir George és a felesége, e halványságot utóbbi ijjedelmének tulajdonították és nagyon gyengédek voltak hozzá. A nővérek dicsérték a szépségét. — Gwenni, mond meg nekem, hogy milyen a ruhája, hogy lelki szemeimmel láthassam, mondá Ernő. — A ruhája fehér selyem, drága Brüsszeli csipkével díszítve — volt a válasz — a csipke fodor imitt amott apró narancs virág és vénus fodorkákból készült csokrokkal van feltűzve. Nyakán és a karjain gyöngyök vannak a te ajándékaid, édes Ernő, a fején narancs virág és vénus fodorkából fűzött koszorú és egy pompás Brüsszeli csipke fátyol lebeg felette. — És ő maga milyen? — Ő olyan mint egy szép virág, egy liliom a leghalványabb rózsaszínnel és az ő □agy szelíd szemei olyanok, mint ha a messze távolba látnának. — Bár láthatnám — sóhajtá Ernő. Este és Róza, hogy vagytok öltözve ? — Baraczkvirág szinti selyembe, fehér csipke fodrokkal, kalászok és virágokkal, díszített fehér kalappal. Mama nagyszerű viola szinti bársonyba és Loganné szürke moliécba van öltözve. Most mindnyájunkat látod, ugye ? — Azt gondolom, hogy igen. Sir Gerge Reginálddal közlekedett. — Ernő, Reggi készen van, hogy téged a templomban kísérjem — mondá. És a fiatalabbik testvér az idősebbik karját a karjába vonta és a kocsihoz vezette. A szomszédság gentryje és a Fitzhughok rokonai meg voltak az esküvőre híva és most mind össze voltak gyűlve. Tényleg az előbbi nap óta a ház tele volt vendégekkel. Vidám jelenet volt és olyan házasság, melyet az Elmond százados szegény leányára nagyon nagynak mondhattak. De a leány szívében nem volt elragadtatás, nem volt öröm.