Ellenzék, 1923. augusztus (44. évfolyam, 171-196. szám)
1923-08-01 / 171. szám
Cluj-Kolozsvár, 1923. augusztus 12_____ Elcsészült a magyar földreformtervezet Teljes ellenérték az elvett földért. — Nincs különbség bel- és külföldi állampolgár között. — Nem adminisztratív hatóságok, hanem a független bíróság ellenőrzi a földreform végrehajtását. — A kormány kortescélokra nem használhatja fel a földreformot — Az Ellenzék budapesti tudósítójától — A közeli hónapokban a magyar politikai élet központjába ismét a földreform kérdése kerül. A nemzetgyűlés nyári szünete után fogja tárgyalás alá venni a földreform-novellát, amelynek tervezete az érdekeltségek körében máris nagy hullámokat vetett. Miután az utódállamok közvéleményét mindenütt erősen foglalkoztatja a földreform, érdekes megtudni, milyen szempontokat akar ebben a kérdésben a magyar kormány érvényre juttatni. Erre vonatkozólag Schandl Károly földművelésügyi államtitkár, a földreform-novella egyik megalkotója a következőket mondotta az Ellenzék munkatársának: — A földreform-novella céljáról és jellegéről a magyar közvéleményben sok téves felfogás terjedt el. A magyar kormány nem akar mást, mint a földreformról szóló alaptörvényt minél rövidebb időn belül és a törvény intencióinak megfelelően végrehajtani. A végrehajtást meg akarjuk gyorsítani, mert a mezőgazdaságnak nagy érdeke, hogy az állandó bizonytalanság megszűnjék és a termeléshez nélkülözhetetlen nyugodt helyzet bekövetkezhessék. Nincs szó tehát arról, hogy a kormány a földreformot radikálisabbá akarná tenni, annál kevésbé, mert a középeurópai országoknak az utolsó esztendőkben szerzett tapasztalatai azt mutatják, hogy a földreform terén a radikalizmus sem a szociális, sem a gazdasági érdekeknek nem válik előnyére és minden radikális földreform súlyos visszahatásokkal jár társadalmilag és gazdaságilag egyaránt. Természetes azonban, hogy egy ilyen korszakos reform végrehajtása során sok tapasztalat merült fel, amelyeket figyelembe kell venni és amelyek az alaptörvény egyes rendelkezésének hiteles magyarázatát tették szükségessé. Ezért kellett megcsinálni a földreform novellát, amely a törvényt megfelelően magyarázza és kiegészíti olyképp, hogy a végrehajtás annál szabatosabb legyen. A földreformnovella ehez képest nem tágítja a földigénylők kategóriáit s továbbra is fentartja az alaptörvénynek azt az elvét, hogy egyéni jogcímen senki sem követelhet földet, hanem csak közérdekből gondoskodik az állam a földbirtok helyesebb megosztásáról. Miután a végrehajtás során kételyek merültek fel, hogy a gazdasági cselédek melyik kategóriába tartoznak, a novella kimondja, hogy a gazdasági cselédek is földmívelő munkások, ha pedig bármily nagyságú ingatlanuk van, a törpebirtokosok közé sorolandók. A novella természetesen csak azon érdemes gazdasági cselédekről gondoskodik, akik a reform végrehajtása következtében vesztik el állásukat. E célból nem lesz szükség semmiféle póteljárásra, hanem a tárgyaló bizottság eljárása során állapítja meg a bíró, a felek meghallgatása után, hogy egy birtok részletének megváltása folytán a cselédek létszáma szükségszerűen menynyire csökken és ennek, megfelelően korlátozza a földhözjuttatandók számát a többi kategóriákban. A sokat vitatott járadékrendszer egyelőre csak a háborús birtokokon lenne kötelező, továbbá járadékfizetés ellenében bocsátja az állam a vagyonváltságföldeket az igénylők rendelkezésére. A novella-javaslat azonban felhatalmazza a kormányt, hogy alkalmas időben járadékintézet felállításáról gondoskodjék és csak ha ez az intézet abban a helyzetben lesz, hogy a járadékleveleket beváltsa, szóval a megváltást szenvedő földbirtokost teljesen kártalanítja, csak akkor kerül a sor a megváltott területek járadékbirtokká való átalakítására. A magyar állam ugyanis senkinek földjét nem váltja meg teljes és méltányos kártérítés nélkül és a novella nem változtat a földreformtörvény azon alapelvén, hogy minden birtokosnak teljes ellenértéket kell kapnia. Nem változtat a novella az alaptörvényen a tekintetben sem, hogy a földreform célja tisztán szociális, csak a birtokmegoszlást akarja arányosabbá tenni. Nem kíván a novella sem különbséget tenni a birtokosok között nemzetégük vagy állampolgárságuk szerint, hanem a belföldi és külföldi állampolgárokat teljesen egyenlően kezeli. A földigénylők között sem tesznek különbséget nemzetiségük szerint, mert a földreform teljesen kizár minden erőszakos nemzetfejlesztési szándékot, mert a magyar kormánynak és törvényhozásnak az a felfogása, hogy a magyar államnak minden polgára egyenjogú fia a hazának s a magyar állam azáltal erősödik, ha nem érezteti a nyelvi különbségeket polgárai körében, bár a mai Magyarország nemzetiségi tekintetben Európa leghomogénebb államai közé tartozik. A novella szigorítja a gazdasági érdekek védelmét, amennyiben felhatalmazza a bíróságot, hangsúlyozva, hogy a független , legfőbb bíróságot, nem pedig az adminisztratív hatóságokat, — hogy amennyiben valaki az újonnan földhöz juttatottak közül földjét elhanyagolja, vagy fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, vagy spekulál a földjével, ami egyes országok földreformjánál nagyon gyakori jelenség, ezektől a földet elvehesse és más érdemesebbeknek juttassa. A kérdés ilyen megoldása meg fogja akadályozni, hogy a földreform végrehajtását és az ezzel kapcsolatos súlyos anyagi listánkért a kormány kortescélokra használhassa ki. A kormány gondoskodni fog az ujódtulajdonosok gazdasági irányításáról és a termelés érdekeinek megóvásáról a szövetkezetek létesítése útján. Ezek alapján méltán várhatjuk, hogy a magyar földreform, amely Közép-Európának nemzetközileg is legelismertebb földreformja, amelyről a legutóbb lefolyt párisi nemzetközi mezőgazdasági kongresszuson is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak, szemben egyes más országok rendszertelen és erőszakos reformjával, rövid egy-két esztendő alatt teljes befejezést nyer és alapja lesz a társadalom megnyugvásnak és a mezőgazdaság haladásának is. A rab vasal penget... Levél a börtönből. — A cserefoglyok szenvedései. — Magyarok gyötrik a magyar foglyokat. — Panasz a nagyváradi áldozatkészeségről — Az Ellenzék tudósítójától — Levelet hozott a posta, szomorú levelet. Aki irta, három éve sínylődik a nagyváradi börtön rideg cellafalai között s kétség és reménység között Várja, mikor üt már számára is a megváltás órája, mikor lesznek számárdók az ártatlanul szenvedő rabok. Mert rabok ők, a „magyarnak születés" mártirjai, kiknek tragikus sorsa, úgy látszik, végtelenre nyúlik. Nem csoda tehát, ha feltör a zokogásuk és sírásba fojtják szenvedéseiket, mint ezt az alábbi levél is szomorúan dokumentálja. A szomorúan érdekes levelet testvérének küldte a levél írója, aki a börtönéletnek mozivászonra illő eseményei változatát rögzíti le levelében. De szóljon helyettünk a rabnak keserű humorral szaturált írása: Kedves Testvér! Legutóbbi lapodon azon óhajodnak adtál kifejezést, hogy írjak valamit sorsomról. Nagyon sokáig gondoskodtam : mitevő legyek, írjak-e valamit és ha igen, mit ? Mert az igazat megvallva, már nem vagyok képes tintával írni, csak epébe mártott tollal, ami azonban csak keserű sorokat vet papírra. Azzal kezdem, hogy ismételten megfenyegettek bennünket a kicseréléssel, de hát mi már nem ijedtünk meg ettől a mumustól, mert megszoktuk, hogy Havonta legalább egyszer megfenyegetnek ezen óriási, kimondhatatlan, reánk nézve elviselhetetlen büntetéssel. — Csakhogy mi nem ijedünk meg, mert tudjuk, hogy ez minden komolyabb alapot nélkülöző egyszerű ijesztgetés, de azért ne csodálkozz, hogy ép elménk kezdi lassan kint felmondania szolgáidtól, hiszen az oly hosszú hónapokon keresztül csak hiába izgatnak bennünket. Hol a hiba ? Hogy melyik részen van a hiba, azt már igazán nem tudjuk megállapítani, mert mindegyik kormány a másikra hárítja a felelősséget és — természetesen — ennek a levét mi iszszuk meg. Tekintettel, hogy a hadbíróság Árminékat (Riebl drt., Maderspachot és társait) felmentette, úgylátszik, hogy a román kormány , spirituszba akar tenni minket, hogy a késői utókornak bemutathassa az egykori magyar kémeket, összeesküvőket, stb. egyébként ártatlanul elítélt magyarokat, akiknek egyéb bűnük nincsen is, mint csak az, hogy magyarok és románok lenni nem tudtak. De hát, ha már minket nem akar kiadni a román kormány, akkor mit fog tenni a magyar kormány a román politikai foglyaival ? Talán besózza s így konzerválja őket ? Itt elmondja a levélíró, hogy kilenc évi házasságából négyet a fronton, kettőt családi körben töltött el s három év óta sínylődik a börtönben, majd igy folytatja:-Most augusztusban lesz házasságom kilencedik évfordulója s ezen kilenc év alatt csak kettőt töltöttem, családi körben. Hát csodálkozol azon hogy még ép elmével rendelkezem? Másik nagy büntetésem a társaságom. Nem annyira a börtön, mint inkább a társaság elviselhetetlen reám nézve, mert mint te is jól tudod, a „politikai fogoly“ gyűjtőnév alatt együtt van itt kocsis, katona, szélhámos, kommunista, gyilkos, csempész. Hát nekünk való társaság ez ? Változatos sors No de nem akarok csupa panaszt írni, hanem jó hírt is közlök, ugyanis most már regálbeli igazgatónk van s igy helyzetünk javult. Élelmezésünket most természetben kapjuk, saját magunk főzünk és bőségesen jól is lakunk. A városba járás, orvoshoz, fürdőbe, bevásárlás céljából most már teljesen akadálytalan, bármikor mehetünk, úgy bánnak velünk most, mint mint politikai cserefogoly „urakkal" s nem mint közönséges rabokkal. Hála Istennek, mert rossz sorsunk volt akkor, mikor a börtön magyar személyzete igazi pokollá tette az életünket. S ezt, kérlek, közöld a magyar lapokkal, hadd szerezzenek erről tudomást a magyar nyelvű román állampolgárok is, bizonyára emlékszel a volt magyar igazgatóra, Széky Ferencre, aki mindig hangsúlyozta, hogy ő nem ismer különbséget politikai fogoly és rab között s aki ennélfogva közönséges rabnak minősített bennünket azon különbséggel, hogy nekünk megadta az „úr“ címet. A másik még híresebb magyar ember Oláh, aki nyugdíjas fogház őrmester és mint ilyen, jelenleg napidíjas szolgálatottesz. Ez a mi legnagyobb ellenségünk. Ez nagyobb úr az igazgatónál és ügyésznél, mert amit e két utóbbi ur engedélyez nekünk, ő ugyanazt nem engedi meg. Aztán, hogy mit kellett szenvednünk a magyar fogházőrök részéről, azt hiszem, te sem felejtetted még el s igy jól tudod, hogy még a villanyt sem égethettük azokban a sötét pincelakásokban. Van azonban két magyar úr: az öreg Vince és György bácsi, akik dicséretet érdemelnek éppen úgy, mint a román őrök egy kivételével. Látod, a magyar igazgató és élelmezés vezető alatt sohasem tudtuk kivívni a természetbeni élelmezés kivételességét s mihelyt új regátbeli igazgató jött, ezt ő önként felajánlotta. Eszünk is azóta jó kosztot, bár még mindig nem igazi házikosztot, de mégis ezerszerte jobbat a hivatalos fogházinál. A nagyváradi nőegyletek részvétlensége Azt is jól tudod, hogy Váradon is vannak magyar jótékony nőegyletek, de míg a többi városban, mint pl. Kolozsváron, Brassóban a jótékony hölgyek tényleg gondoskodtak a magyar politikai foglyokról, addig a nagyváradi nőegyletek nemtörődömségükkel tündököltek, de igazán fényesen. Dehát hagyjuk azt, ami a mi személyeinkre vonatkozik. Van más, amit nem hagyhatok szó nélkül s amiért szégyelhetik magukat a nagyváradi nőegyletek; jobban pirulhatnak mint a piros arcfesték amiatt, hogy az egyetlen nagyromániai, Váradon levő női politikai cserefogollyal sem törődnek. A kutya sem törődik szegény, elhagyatott női fogolytársammal, aki, mint nő, sokkal nagyobb nélkülözésnek van kitéve, mint mi férfiak s őt sem segélyezik a jótékony nőegyletek, p pedig Váradon van legalább tíz, dehát persze ezért nem szerepelhetnének 41 minden nap dicshimnuszokkal felékesítve az újságokban. Így van ez, Kedves Testvérem, én magam meg tovább sóhajtozom: Vájjon mikor leszek szabad? Rabszolgalánc ketté mikor szakad ? Bármily fehér a rabkenyér, Csak a rabkenyér! ölel testvéri szeretettel Bátyád. Nem fűzünk kommentárt e levélhez, de kérjük az igazságügyminisztert, tegye lehetővé, hogy minden nagyváradi cserefogoly szenvedése mihamarább véget érjen. X vc* Xi ° IO. I tt ! 10% j , # engedményt ad ♦ ^ az összes raktár ^ ^ ron levő árukból ^ IDÉNESl ^ kötöttáru raktára ^ é — ♦ ^ CSAK RÖVID IDEIG I a