Élő Sziget, 2017 (1-12. szám)

2017-01-01 / 1. szám

Élő Sziget X/1. szám­ o­n beszélgettünk, pl. a Mária Rádió adásairól, János atya új köny­véről, amely nemrég jelent meg „Hit kapuja” címmel. A kötet középiskolás és fiatal felnőtteknek szól, filozófiai és szaktudo­mányi hivatkozással támasztja alá a hívők meggyőződését, és válaszol korunk támadásaira. Hasznos olvasmány hívőknek és nem hívőknek, és nemcsak az adventi időszakban. Számunkra nagy megtiszteltetés volt, hogy János atya a rengeteg teendője mellett tudott időt szakítani ránk, a volt plébániai híveire­­ hálásan köszönjük. Boldogok voltunk, hogy püspök atya vendégei lehettünk, s nem utolsó sorban azért, hogy elmélyítette bennünk az igazi adventi készülődést. Ennek kisugárzását vihettük tovább családjainkba. Meghitt és fel­emelő érzés volt ez az adventi este. Jó hangulatban búcsúztunk el János atyától, aki a kapuig kísért bennünket. Isten gazdag áldásával kívánok boldog új évet! Héderné Ági Senior imaklubunk összejöveteleinek előadóit egy-egy minket foglalkoztató téma boncolgatására kérjük fel, illetve szívesen fogadjuk az ő javaslataikat is. Decemberben egy kicsit másképpen történt ez. Mindnyájunkban motoszkálnak talán már régóta, vagy éppen aktuálisan olyan kérdések, amelyekre még nem ta­láltunk, nem kaptunk választ. Ezekből gyűjtöttünk össze egy nagyon színes csokorra valót,­­ amit már egy hónappal ko­rábban átadtunk meghívott vendégünknek, a plébános atyának. Szinte a hittanórás diákok kíváncsiságával vártuk ezt a találkozást. László atya alaposan felkészülve válaszolt a min­ket foglalkoztató kérdésekre. Úgy tűnt, maga is szívesen vette ezt a felkérést, talán ezáltal is jobban látva, mi is foglalkoztatja a híveket, miféle gondolatok érdekelnek minket. Útmutatásait köszönjük, s a tavaszi félévben várjuk a folytatást, hiszen most csak a feltett kérdések feléig jutottunk. NY.M. Senior imaklubunk szervezésében idén is részt vettünk az Óbudai Társaskör pezsgős újévi konce­rtjén. Szikrázó nap­sütésben, kemény mínuszokban, nagy várakozással érkeztünk meg az előadásra. Remek hangulatot varázsolt kiváló zenei tudásával, muzsikájával a Kék Duna Szalonzenekar. Az is­mert, híres dallamok, a jó hangú énekesek, a kedves társaság igazán vidámmá tették a délelőttöt. (Szerk.) Kisebbek gyerek közössége Plébániánkon két gyerek közösség működik. Ebben a tanévben kezdtük negyedik évünket. Jómagam a kisebbek (9 és 12 év közötti gyerekek) közösségének vagyok a vezetője, Kierblewskiné Zsuzsával együtt. A nagyobbakról a decemberi számban olvashatott a kedves Olvasó, most kicsit be szeret­ném mutatni a kisebbeket is, akik már nem is annyira kicsik. 12 gyermek jár rendszeresen a közösségbe. 2 hetente pénteken a plébánia fenti hittantermében gyűlünk össze, körülbelül 1,5 órát töltünk együtt. Énekkel és egy „hogy vagy?” körrel szoktuk kezdeni az alkalmainkat. Ilyenkor mindenki elmeséli, kivel mi történt mióta nem találkoztunk, illetve ha valami fontos eseményre készül a közeljövőben. Utána közösségi játékokat játszunk, majd egy kis énekes ráhangolódással következik a komolyabb rész. Zsuzsával felváltva készülünk, de már előfordult, hogy a gyerekek közül volt vállalkozó, hogy a következő alkalommal ő szeretne lenni a témafelelős. Általában Moha bácsi meséi közül választunk, melyet felolvasunk a gyerekeknek, majd arról beszélgetünk. Nagyon okos gondolataik vannak, igazán jó beszélgetések szoktak kerekedni. Ezután gyertyát gyújtunk, énekelünk és körbe adjuk a kincses fát, saját szavas imával adunk hálát a Jóistennek. Ilyenkor szoktuk felköszönteni a születésnapo­sainkat is. Az ima után, ha jut rá idő, akkor közösségi- vagy társasjátékokat játszunk, majd egy kis agapé után elköszönünk egymástól. Karácsony előtt a nagyobbakkal együtt tartunk közösségi alkalmat, amikor is mindenki hozhatja a hangszerét vagy ké­szülhet bármi „előadással”. Természetesen a tanév végi kirán­dulást is a nagyobbakkal együtt töltjük. Ezek is nagyon jó hangulatban szoktak telni. Ilyenkor a gyerekek szülei, test­vérei is ismerkednek egymással, a közösség többi tagjával és velünk, vezetőkkel is. Ha László atya ideje engedi, ő is csatlakozni szokott hozzánk. Mikor elkezdtük, többségük még óvodás vagy egészen kisiskolás volt. Mára a legfiatalabbak is az elsőáldozásra ké­szülnek, a legnagyobbak már a felső tagozatot kezdték. Bátran mondhatom, hogy fontos nekik a közösség, a közösségi élet, a közösségbe tartozás. Jó látni, ahogy nőnek, nyílnak meg a világ, egymás és az Úristen felé. CZStD Családos délután Immáron második éve szervezi meg közösségünk a csa­ládos délutánokat. Szeptembertől minden hónap első vasár­napján van egyházközségünk családjaiért a 9 órai szentmise, ezeken a napokon jövünk össze a plébánia emeleti termeiben 15 és 18 óra között. Nagy öröm számunkra, hogy egyre több család jön el. Januárban a zord időjárás ellenére 7 család vett részt ezen a délutánon. Gitáros énekekkel kezdjük az alkalmakat, ezzel is hálát adva a Jóistennek, hogy összehozott minket. Ezután mindenki kedve szerint csocsózik, pingpongozik, társasjátékozik, be­szélget, de népszerűek a közösségi játékok is. A családias jelleghez hozzájárul az is, hogy a családok hoznak otthonról egy kis süteményt, készítünk teát, melyet nagy örömmel fogyasztanak kicsik és nagyok egyaránt. Ha ideje engedi, László atya is csatlakozik hozzánk, így vele is alkalmuk van a családoknak beszélgetni, ismerkedni. Gitározással, énekekkel szoktunk zárni, ezzel is meg­köszönve az Úrnak a sok szép élményt és a jó hangulatú együttlétet. Ezúton is szeretettel hívunk és várunk minden családot minden hónap első vasárnapján a családos délutánokra! Erősné Csató Veronika Idén is sok adomány gyűlt össze az adventi gyűjtésen, melyet még karácsony előtt továbbítottunk a plébánia terü­letén lévő intézményeknek: a Teleháznak, a Családok Átme­neti Otthonának, az Esztergomi Gyermekotthonnak és a Mon­­tagh iskolának. Minden adakozó segítségét Isten fizesse meg! A gyűjtés részletes eredménye: Liszt 49 kg Cukor 90 kg Rizs 20 kg Tészta 42 kg Konzerv 15 kg Olaj 601 Alma 60 kg Tej 61 Citromlé 0,5 1 Kókuszreszelék 0,4 kg Lekvár 8 üveg Dió 1 kg Tea 21 db Sütőmargarin, zsír 1 kg Borsó, mák 6 kg Tábla csoki 31 db Szaloncukor 5 kg Keksz 8 kg Só 3 kg Apró csoki, mikulás 28 db Puding 20 cs Sütőpor, vaníliacukor 40 cs

Next