Szabadság, 1934 (7. évfolyam, 1-48. szám)
1934-01-07 / 1. szám
VII. évfolyam, 1. szám POLITIKAI HETILAP 1934 január 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest VI. Aradi utca 8. Telefon: 292-06 Minden levélre válaszolunk VITÉZ BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE FELELŐS SZERKESZTŐ: lap Egyes szám ára a fővárosban vidéken és pályaudvarokon felül ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre. . . . 5.— P | Negyedévre. 1.30 P Félévre .... 2.50 P | Egy hóra . ...50 P Előfizetési csekkszámlánk: 41.126** Szót kérek A magyar politikai újév vészes szélcsend jegyében folyt le. Azok is hallgattak, akik eddig tobzódtak a szónoklatokban és szép szavakkal egységgé forrasztották azt a magyar társadalmat, melynek egyes rétegei és tényezői nagyon is élet-halál harcban állanak egymással. Hallgatott a magyar miniszterelnök, akinek hangjában eddig egészen érthetetlen optimizmus uralkodott s aki azt hitte, hogy intézményes reformok nélkül is megoldhatja legalább is életünk legégetőbb kérdéseit. De eléggé csendes volt az ellenzék is és néhány szokott jelszó hangoztatásán kívül mást nem igen adott. Mintha valami halálos kimerültség köszöntött volna a magyar politikai életre, mintha a meddő harcok hangos katonái elcsöndesedtek volna. A politikai újévnek föl kellett volna lobbantania azokat az új célkitűzéseket, melyek nélkül élet itt már sohasem lesz. A politikai újévnek egy nagy ellenzéki “Oy*-5« kfivonnlfl” tidjott volna kibontania. Hiszen várt egy egész sereg közös cél és gondolat, melyet az egész ellenzéknek hangoztatnia kellene, hogy a közösség végre nemcsak a bizalom, hanem a végső kitartás elszántságával szívja magába az ellenzéki gondolatot. De elmaradt mindez éppen úgy, amint elmaradtak a színes és ígérő kormánynyilatkozatok. Egy esztendeje még rakétákat gyújtott a kormány s az ellenzék az új kormány megalakulása után szinte új erőre kapott kavarogni kezdett a magyar élet, úgy éreztük, hogy a pusztító régi korlátok recsegnek, ropognak, új politikai harcok jönnek, melyeknek lendítő ereje mégis csak mozdít egyet-kettőt a magyar idők véglegesen megrekedt kerekén. De hol vannak azóta ezek a reménységek? Az igazi nemzeti veszedelem pedig egy esztendő óta csak gyarapodott. Egyetlen tényező terjeszkedik és hódít szívósan, lassan, de biztosan a Dunavölgyében s ez a német imperializmus. Ő ad a végsőkig elfásult és kétségbeesett, a józan gondolkozás és a tiszta látás vidékéről messze eltávolodott rétegeknek új hódító mámort. Titkos és nyílt ellenség ez, a föld alatt éppen olyan szívósan dolgozik, mint a föld felett. Már az erőszak fegyvereivel ostromolja a hős kis Ausztria falait s egyelőre szelídebb faltörő kosokkal a tépett magyar falakat. S ami a legszomorúbb, a magyar fiatalság, tehát a magyar jövő egy része is feléje kezd hajlani, mondván, hogy számára immár nem akad más... Mikor a Gömbös-kormány megalakult, a fiatalság egy része, az ú. n. ellenforradalmi fiatalság, mohó örömmel csatlakozott hozzá. S már ennek a soraiban is megkondulnak a csalódás hangjai. Már arról írnak, hogy Gömbös Gyula mit sem tudott beváltani ígéreteiből. És magyar aggódásuk hangjai között egészen észrevétlenül megcsendülnek a nemzeti szocializmus szólamai. Úgy hallgatjuk őket, mintha vészjeleket hallanánk. Most ért igazi fordulóponthoz Gömbös Gyula útja. Most dől el, hogy képes-e egy rendszerrel szakítani s egy egész nemzet értékeit, legalább is bizonyos mértékben, megnyerni magának, tehát a jövő felé lépni, vagy pedig át fogja adni helyét a kísértő múltnak. Amelytől már csalódást sem várunk. Széles és szerves dunai terveit írta: vitéz BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE Nem lehet tagadni: halad a magyar politikai közvélemény a magyar és a dunai kérdés helyes megértése, megítélése és egy nagyobb vonalú dunai magyar elgondolás, politikai és gazdasági terv kiformálódása felé. Zökkenőkkel, kisebb-nagyobb kitérésekkel, de halad és pedig egészben véve jó irányban halad. Egy félévvel ezelőtt még teljes volt a tanácstalanság a magyar kérdés dunai vonatkozásaiban idehaza s ha kissé rosszmájú akarnék lenni, bizony ma már furcsán hangzó és felette igen túlhaladott nyilatkozatokat idézhetnék nevezetes magyar politikusok és államférfiak beszédeiből, írásaiból. Legyünk azonban jó keresztények s emlékezzünk Krisztus urunk hegyi beszédjére, amelyben örök időkre szólóan hirdette, hogy Isten is jobban örül egy megtért bűnösnek, mint 99 igaznak. Hát még 99 megtért bűnösnek! Bontakozik a magyar külpolitikai közvélemény A „bűn”” itt természetesen inkább csak trópus, legalább is a nagy közvéleménnyel szemben az, amelyet sokáig megtéveszthetett az a szörnyű és változhatatlannak tetsző helyzet, hogy minden magyar gondolat és erőfeszítés mai helyzetünkből való kiemelkedésünk felé a kisantant acélfalába ütközött, a békeszerződéseken keresztül velünk együtt legyőzöttnek bélyegzett Németország pedig a tájékozatlanok és a tömegek gyermeteg lelkületében könnyen úgy tükröződhetett, mint a szabadulás egyetlen lehetősége. A magyar politikai közvélemény tudatában a hármasszövetség rövid pár évtizedes epizódja, a nagyháború élményei s a forradalmak óta eltelt 15 esztendő szenvedései ,elmosták a távolabbi, az ezeresztendős veszedelmek tudatát az átmeneti, a történelmi mértékkel mérten szinte csak pillanatnyi, de mégis közvetlenebbül húsúnkba vágó kisebb veszedelmek eleven jelenvalóságával szemben. Megfeledkeztünk az ezeréves német veszedelemről és megfeledkeztünk a nagy orosz síkság és a Balkán felől oly kitartóan, más más népeken és birodalmakon, fajrokonokon vagy idegeneken keresztül, de mégis hasonlóan ezer esztendeje fenyegető keleti veszedelemről. Belezárkóztunk a csonka határok csonka politikai szemhatárába és miközben a kisantant népei az ideigle-’ nesség és bizonytalanság vad türelmetlenségével szorongatták a csonka ország életét és fojtogatták az elszakított magyarságot, megfeledkeztünk arról, hogy ami itt 15 év alatt ideiglenesen kialakult, éppen nyilvánvaló ideiglenessége, bevégzetlensége révén, — ami mind süvöltőbben követeli a dunai terület újjárendezését —, még mindig jobb helyzet a magyar nemzet további ezeresztendős létének szemszögéből, mintha ide betört volna akár a német uralom egy teljes német háborús győzelem útján, akár az orosz uralom, a másik oldalon való teljes orosz győzelem révén. Nyersen hangzó kijelentés ez, elismerem. És sokakat ma még talán fejbe vág, olyanokat, akik nem tudtak mostanáig elszakadni sem a 67-es korszak végzetes beidegzettségeitől sem a háború Schulter an Schuster-es emlékeitől és azokat is, akik a ma fájától nem látják a holnapi erdőt. Pedig ha van helyzet, amelyben nem a mát, hanem a holnapot kell nézni, akkor, a mienk, magyaroké az. És ha van nemzet, amely sorsának és történelmének mai válságos bizonytalanságiján ég egy nagy fordulópont előtt nem f úrijálja bele magát a jelen sivó homokjaiba, hanem az ősi keleti meszszenézéssel kell, hogy áttekintse és elbírálja teendőit és jövendőjét, akkor a magyar az. És valóban nem lehet eléggé örülnünk azon, hogy hosszú és kacskaringós tévelygések után Londonban és Londolhból már Bethlen István gróf is és Eckhardt Tibor is élesen és határozottan azt hirdették a világ minden tája felé, hogy addig kell megoldani a dunai s benne a magyar kérdést, amíg a sors keze távoltartja ettől a területtől egyfelől a német birodalmi, másfelől az orosz birodalmi sokszáz éves igényt, hódító akaratot és hatalmi túlsúlyt. Azt jelenti ez az ő állásfoglalásuk, hogy lassan egységes és határozott közvéleménnyé érik az az egyetlen helyes, történelmileg, európai és magyar szemszögből egyaránt vitathatatlan kiindulópontja minden igazán magyar politikának, hogy a magyarság csak, egyedül csak dunai politikát csinálhat, ezért meg kell, hogy találja egyelőre a módus vivendit, aztán a szorosabb együttműködést, végül a szerves összekapcsolódást a többi dunai népekkel. Ez a magyar érdek, de ez a hazug kisantantimperializmus tehetetlenségének és kudarcának végleges lelepleződése után a nyilvánvaló cseh, román és délszláv érdek is. És ez a francia érdek, ez a lengyel érdek, ez még a magasabb szemhatárba állított balkáni érdek is. Hiszen Törökország éppígy kinőtt a bukott mohamedán vallási imperializmus elnyűtt gondolatvilágából, mint ahogy szerbek, bolgárok és görögök kinőttek azokból a gyermekcipőkből, amikor még boldogok voltak, ha alázatosan kezet csókolhattak a szentpétervári atyuskának. És ez az érdekük pontosan a balti nagyműveltségű rokonnépeknek is. Védekezni azonban a német és az orosz impérium rettentő malomköveivel szemben nem lehet úgy, hogy három összetákolt kis álbirodalom összeáll minden szervesebb elgondolás nélkül és kirekeszti a konstrukcióból az egésznek éppen a közepét, éppen a szívét, éppen az idegközéppontját. Sem úgy, hogy alakul egy balkáni blokk, amely leszaggatja a fejedelmi Duna hatalmas gerincéről a mai jugoszláv és a mai román területeket Sem úgy, ha Lengyelország bízva fiatal erejében, az orosz hatalom ideiglenes összezsugorodásában, a visszaszorított Német Birodalom átmeneti lefékezettségében s a francia politikai és katonai felsőbbség győzhetetlenségében, külön politikát csinál Középeurópában, vagy csak lazán függ össze a dunai problémákkal. Egy egészen széles szemhatárú dunai elgondolás segíthet csak és csak ebbe ágyazhatja bele magát a magyar nemzeti politika is, ha hű akar maradni gyönyörű hagyományaihoz, a magyarság géniuszához és a maga legelevenebb faji, nemzeti és állami érdekeihez. És még ezt a minél szélesebbre fogalmazott és ágyazott dunai politikát is egy egyetemes európai politikába kell beleállítani, tehát igenis túltéve magunkat a sérelmeken, melyek minket akár a népszövetségi szerződés tökéletlen és kicsinyes megfogalmazása révén, akár az eddigi népszövetségi politika kicsinyes és tehetetlen gyakorlata révén értek, messze látszóan kell odaállanunk — szemben a hatalmi csoportok alakulásának fenyegető rémével — az igazi európai és népszövetségi politika öntudatos és erőteljes szolgálatába. A magyar ügy diadalának kell ez a széles dunavölgyi és európai szemhatár. A magyar ügy csak akkor győzedelmeskedhet, ha mellette van az európai és világközvélemény, ha az európai újjáépülés első gondolkodói és harcosai között állanak a mi államférfiaink, és politikusaink, ha ép úgy világrokonszenv sugározza be ezt az új békés magyar szabadságharcot, mint Kossuth idejében, de ugyanakkor nélkülözhetetlen elemévé tudja magát tenni a magyar nemzet gondolatban és tettben az európai politikának. Minden kicsinyes és garasos elgondolás, minden balkáni ízű faji túlzás, minden Machiavellit játszó sajtkukac-reálpolitika, minden idétlen fűzfairredenta, mely mögött se gondolat, se erő, minden utánzása a kisantantállamok barbárságainak, minden elkanyarodás az árpádi politika őseredeti nagyvonalúságától, csak hátráltathatja a magyar ügy megérlelődését és megoldódását. A magyarságnak levegő, szabad mozgás, széles szemhatárba fogott életterület kell, hogy a magyar politikai, művészi s általában művelődést teremtő őserő kibontakozhasson és érvényesülhessen. Súlyos hiba volna tehát, ha nem tudna ama, legalább negative végképpen kikristályosodni látszó keretek között, melyeket Bethlen István gróf londoni előadásai is kijelöltek, egy igazán nagyszabású magyar dunai terv kialakulni és közvéleménnyé érlelődni. Egy kis vita Eckhardt Tiborral Csakis ez a megoldás késztet arra, hogy barátságos tiltakozást jelentsek be Eckhardt Tibor legutóbbi nagy külpolitikai cikkének egynémely részlete ellen. Azt írja Eckhardt Tibor a Hét Nap című hetilapban a balkáni blokk alakulásának várható hatásáról a Dunavölgyére. A balkáni államok megszervezése azt is jelenti, hogy Románia és Jugoszlávia visszakerül akkor a Balkánra, ahová való s az a nemkívánatos befolyás, amelyet egyes balkáni államok a középeurópai politikába való beavatkozásukkal eddig kifejlettek, ez esetben megszüntethető lenne. Ha a Balkánblokk létrejön, semmivel sem lehetne többé román vagy jugoszláv részről sem az állandó háborús veszélyt jelentő kisántánt