Előre, 1920. szeptember (16. évfolyam, 2915-2943. szám)
1920-09-21 / 2934. szám
HUNGARIAN DAILY NEWSPAPER Published DAILY including SUNDAY i ublisned by the American Hungarian Workingmen'3 Federation Treas. VENCZEL MAZANEK: Secretary CH. VARGA oá East 1st Street Telephones: ■N>'v. York, N Y.- ORCHARD 4927, 4S2S SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada: one year: $8.—; 6 months: $4.— ; 3 months: $2.—. Foreign Countries: one year $12.—; 6 months $6.—; 3 months $3. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egyesült Államokban és Kanadában. egy évre: $8.—; félévre: $4.—; negyedévre $2.—. Külföldre. 1 évre. félévre: $6.—; negyedévre $3 E lap hasábja közérdekű, ügyekben mindenki számára nyitva állnak. Kéziratokat a szerkesztőség nem őriz meg. MIRE JÓK A REFORMOK ? Megmondhatjuk rögtön: a reformok a munkásosztály becsapására, elámítására jók. Elhihetik a munkásosztállyal, vagy legalább is el akarják hitetni, hogy a reformok csökkentik a kizsákmányoltságát, emelik az életszínvonalát. A gát, mely a forradalmi áradatot fel akarja tartóztatni, reformokból épül. Nem ajánlhatnak a kapitalisták reformot, amely a munkásosztály számára ne jelentene szemfényvesztést. Egyik élénk bizonyítéka ennek a ténynek az adóreform, melyet Hughes volt főtörvényszéki bíró ajánl. Hughes a napokban erős támadást intézett az adminisztráció ellen Trentonban azért a pazarlásért, melyet a kormány a háború alatt kezdett és ma is folytat. Azt mondotta, hogy az a párt, mely bűnös könnyelműséggel vagy tudatlansággal szórja a milliókat, nem alkalmas a kormányzatra, takarékosabb természetű pártra kell bízni a kormányzatot. Hogy Hughes a republikánus pártra fogja rá a takarékosság erényét, oly pártra, mely tizenöt millió dollárt szándékszik költeni a választásokra, egy kissé komikus. Ellenben komoly dolog az, hogy Hughes a kormány takarékosságát nem csupán a kapitalisták, hanem a munkálkodók szempontjából is szükségesnek és üdvösnek tartja. “Súlyos adók terhei nehezednek ránk, — mondotta, — s főleg ez az oka a drágaságnak. Belpolitikánknak legfontosabb problémája a takarékosság és az adók leszállítása. Olyan ügy ez, melynek hatása van minden farmra, minden műhelyre, minden iparágra, minden emberre, aki dolgozik és érzi a drágaságot...’ Hát lássuk csak ezt a kérdést egy kissé közelebbről. Elsősorban az a kérdés, hogy honnan kerülnek ki az adók? Vegyük például a jövedelmi adótörvényt. Megállapít egy minimális jövedelmet, melyet nem lehet megadóztatni, megállapítja a létfentartás költségének a minimumát és csakis arra a jövedelemre vet ki adót, mely a minimumot fölülmúlja. Az átlagos munkás csupán annyi munkabért kap, amennyi a létfentartáshoz feltétlenül szükséges, csakis, a kapitalistának van megadóztatható jövedelme, olyan bevételé, mely felülmúlja a létfentartáshoz szükséges összeget. Nyilvánvaló tehát, hogy a jövedelmi adó a kapitalisták profitjából kerül ki. Bizonyítja ezt a jövedelmi adót fizetőknek elenyészően csekély száma is. Ha kivételesen akad munkás, akinek a munkabére felülmúlja a törvényesen megállapított minimumot s ennélfogva jövedelmi adót fizet, olyan kivétel ez, mely megerősíti a szabályt. A korporációk adójára vonatkozó törvény még világosabban mutatja, hogy a kérdés a kapitalista profitot érinti. Az állam részt követel magának a korporációk profitjából. Ha nem követelne részt, a korporációk haszna megmaradna érintetlenül a kapitalista tulajdonban. Tökéletesen így állunk a telkekre, házakra, földbirtokokra vetett adóval, sőt az úgynevezett közvetett adókkal is. Alapvető tény az, hogy a munkásosztály a termelt értékből csak annyit kap, amennyi a létfentartásra szükséges, tehát az adó a munkásosztály által termelt értéknek csakis abbóli részéből kerülhet ki, melyet a kapitalista osztály, mint profitot, kisajátít magának. Minél többet vesz ki magának az állam ebből a profitból, az államháztartás költségeinek fedezésére, annál kevesebb marad meg a kapitalistának és viszont. Az adókérdés tehát ,a kapitalista osztály zsebét érintő kérdés. A kapitalista osztálynak érdeke az, hogy minél kevesebbe kerüljön az a hadsereg, mellyel a kormány a kapitalista érdekeket megvédi az országban a munkásosztály ellen, a külföldön a versenyző kapitalista csoportok ellen; hogy minél kevesebbe kerüljön a bíráskodás, mely őrt áll a kapitalista érdekek és kiváltságok felett a proletariátussal szemben; hogy minél kevesebbe kerüljön, a törvényhozás, az osztályharcnak citadellája. A munkásosztály helyzetén nem változtat semmit, hogy a kapitalistáknak többe, vagy kevesebbe kerül-e az államháztartás, az osztályuralom megvédelmezése. Hogy mennyire kapitalista kérdés az adó-reform, azt elárulja Hughes is. Arra utal, hogy az üzletemberek egymásra igyekeznek áthárítani az adóterheket. Az állam súlyos rést vágott a profitjukon, mert a kormányt a tehetetlensége pazarlóvá tette. Sokkal többet fizettek, mint amennyit okosabb gazdálkodás mellett fizetniök kellett volna. Belátták, hogy a kormány követeléseit meg kell adniok, azonban arra törekedett mindegyik csoport,hogy az a többire hárítsa a terhek zömét. Hughes sokkal célszerűbbnek tartja, hogy a kapitalista érdekcsoportok közt lévő súrlódások elkerülése végett a kormányzat helyezkedjen megfelelő üzleti alapra, melyen a lehető legkevesebb kiadással a lehető legnagyobb eredményt] fogja elérni. ‘ ‘Lehet-e ezt az újjászervezést.. Lloyd George, a szélkallantyú. Az angol politikában valamikor igen ritka esemény volt a változás. Akik a társadalmi és politikai élet változásainak rugóit nem ismerik, éghajlati viszonyokkal kísérelték megokolni a közmondásszerű angol nyugalmat, állandóságot. A német verseny megmutatta, hogy a gazdasági rugók, indító okok, gyors változást tudnak előidézni az anggol politikában is, így például rákényszerítették az angol kapitalizmust, hogy kilépjen a “fényes elszigeteltségből”, megkovácsolja a gyűrűt a német kapitalizmus ellen. Az angol kapitalizmus radikálisan szakított a tradicionális elszigetelséggel, amikor megérezte a gazdasági indító okok kényszerítő erejét. Az angol külpolitika új iránya nem tartott soká. Miután a német imperializmus összeomlott, a német verseny megszűnt, az angol és francia kapitalista érdekek kerültek egymással szembe és az angol kapitalizmus, mely létrehozta a szövetséget Németország ellen, sietett felbontani, mihelyt érdekeire sérelmesnek találta a szövetséget. Még gyorsabbak az angol politika irányváltozásai Oroszországra vonatkozólag. Egy pár évig Anglia vezette a nemzetközi imperializmusnak az orosz proletáriátus ellen intézett támadásait. Amikor az orosz proletáriátus ellentámadást intézett az angol birodalom ellen a keleten, Anglia abbahagyta a nyílt támadást, a háttérből irányította s pénzelte az orosz proletáriátus ellenségeit, később, amikor az álsemlegesség, nem vezette félre az orosz szovjeteket, kereskedelmi tárgyalásokba bocsájtkozott Szovjet Oroszországgal. Azóta folyton változik az angol politika. A harctéri helyzet változásai, az angol munkásmozgalom eseményei, az európai helyzet alakulásai megannyi szélroham, melyek forgatják Lloyd George-ot, mint egy szélkallantyút. Ezek a folytonos irányváltozások, ingado- zások azt jelentik, hogy az angol kapitalizmus nem áll szilárdan a lábán. Azt jelentik, hogy az angol burzsoázia nem ura többé a saját tetteinek. A társadalmi forradalom vihara rázza az angol kapitalizmus korhadt épületét, amelyen Lloyd George a szélkallantyú. Forog, amíg a kapitalizmus épülete össze nem omlik alatta. • ■ A BRÜSSZELI KONFERENCIA. A kapitalista termelés elképzelhetetlen a kereskedelem nélkül. Az ipartelepek áruk tömegeit ontják, melyeknek el kell jutniok a világ minden részébe s vevőket kell talál- niok, hogy a termelés el ne akadjon. Ha a kapitalizmusnak sikerülne is megoldani minden problémát, amely elé a háború állította, amíg a kereskedelmi problémát meg nem oldotta, a válságot meg nem szüntette. Brüsszelben a nemzetközi pénzügyi konferencia ezt a súlyos problémát akarja megoldani. Erre a problémára vonatkozólag írja a Sun: “Azért mert Amerikának árui vannak és Európának fogyasztó képessége van, még nem következik az, hogy a fogyasztó képesség tőkésítésének fizetni is lehet az árukért.” Ha ez nem volna igaz, a probléma nem volna probléma. Amerika termel azért, hogy eladja az árukat és veszedelme az amerikai kapitalizmusnak, ha az áruk eladatlanok maradnak. Európának szüksége van árukre, de nem képes fizetni értük és veszedelme az európai kapitalizmusnak, ha nem kap árukat. Azonban sem Amerika, sem Európa nem teheti túl magát az árutermelésnek azon az alaptörvényén, mely szerint értéket értékkel cserélnek ki. Az amerikai kapitalista nem adhatja oda az áruját, ha nem kap érte egyenértéket. Mivel Európának sem nyersanyaga, sem ipari termékei nincsenek, melyeket az amerikai árukért átengedjen, vagy arannyal, vagy papírpénzzel kellene fizetnie. Aranykészletét a háború felemésztette, papírpénze pedig értéktelen, mert nincs rá fedezet, elfo-r ?adhatatlan, mert kétes, hogy lesz-e rá valaha fedezet. A Sun szerint a brüsszeli konferencia legjobb esetben is csak annyit tehet a keres- ■ tedelem, az áruforgalom megindítására, s, hogy módot keres a pénzértékek vad fluktuá-ciójának megszüntetésére. Nem az az igaz 1án súlyos akadály a kereskedelemben, hogy 1 francia frank nyolc cent, vagy az olasz líra 1 hát cent, hanem az, hogy az árak napról- 1 lapra emelkednek vagy csökkennek és a ke- , ■eskedök e fluktuáció miatt nem mernek üz-j.jetet kötni. Állandósítani kellene tehát a va- , utát, — de hogy milyen módon, azt már nem ■ ,udja a Sun. A brüsszeli konferenciára biz-1a, amely, minthogy egyebet nem tehet, majd egy másik konferenciára fogja bizni. mert a brüsszeli konferencia kudarca előre látható: amikor a kapitalista termelő rend-fszer alapjaiban megrendült és összeomlóban van, a kapitalista pénzügyi és kereskedelmi , viszonyokat nem lehet sem rendezni, sem állandósítani és ezt az új alapra helyezkedést nem arra a pártra bízni, — kérdezi, — amely mindig a legnagyobb előzékenységet és tiszteletet tanúsította az üzleti szervezetek iránt?” Az “üzleti szervezetek”, a kapitalista vállalatok érdeke az, mely Hughes szeme előtt lebeg, amikor az adóreformról beszél. A munkálkodókat csupán azért említi, hogy elhitesse velük: az adóreformok segítenek rajtuk. Azonban nem fognak segíteni, mert a kizsákmányolás tényén nem változtatnak. És a kizsákmányolás az, ami a proletáriátust forradalomra kergeti. ■ ~ ■ $£ Ij O K I? HABSBURG ÉS TÁRSAI Irta BÁN ERVIN. A legelső magyar ember üresedésben levő állása körül nagy gabalyodás van. Az ellenforradalmi reakció nem tartja munkáját teljesnek addig, amíg ezt is vissza nem csinálta, a rend helyreállítását nem tekintheti véglegesnek, míg az ezeréves magyar alkotmánynak ezt a nélkülözhetetlen kellékét jogaiba viszsza nem helyezi. Ennek a restaurációnak egyetlen következetes és jogszerű módja: a megkoronázott magyar király visszahelyezése a magyar trónra, vagy ha ez fia javára lemondana, illetve már egyszer ünnepélyes formában történt lemondását föntartaná, a trónörökös helyett kiskorúsága alatt kormányszerűleg kirendelt régensnek kell vinnie az ügyeket. Ismételjük, ez az egyetlen jogszerű megoldás. Minden más elintézése a király-kérdésnek szakítás a középkor óta változatlanul fönnálló magyar alkotmány szentelt hagyományaival, szembehelyezkedés a törvény szellemével és írott betűjével, szóval hamisítatlan forradalom műve lehet csak. Forradalom műve lehet csak, ha akár más Habsburgot, mint a királyt vagy a trónörököst, akár éppen más családbelit, idegent, ültetnének a magyar trónra azzal az okoskodással, hogy az osztrák-magyar monarchia megszűnvén, a magyar nemzet visszanyerte a szabad királyválasztás jogát. A magyar alkotmánnyal azonban nem lehet tréfálni; ha már egyszer a rend helyreállítása címén visszafordítjuk a világtörténelem kerekét, ezt nem állíthatjuk meg ott, ahol az nekünk tetszik, mert ez éppen megint csak forradalmat jelent. Nincs megállás a pragmatica sanctio nevezetű törvényig, amely pontosan előírja, hogy a Habsburg-ház mely három ágának kell kihalnia, hogy a nemzet a szabad , királyválasztás jogával élhessen. Ez az állapot nem következett be és így a magyar monarchisták előtt két út van: vagy Károly, illetve Ottó, vagy a forradalom, amelynek sikeres kimenetele esetén akár Vanczákot is megválaszthatja királlyá az országgyűlés. Szép hazánkban ilyen módon két kérdésre oszlik a monarchisták törekvése: a királykérdésre általában és a Habsburg-kérdésre különösen. “Király kell,” ebben megegyeznek More, Nyukosz és Ébredők. Ez nem vitás. A rend csak úgy szilárdulhat meg, ha erős központi hatalom van, idézik ők a történetkönyvekből. Mert mit ér ilyen fényes és elszánt hadsereg egy legfelsőbb hadúr nélkül? Mit használ a legszebb pogrom és zsidóirtás az anyaszentegyháznak, ha nins ott a legfőbb kegyúr, a püspökségek és hasonló jók adományozója, az apostoli, fölkent király? Mit jelent a legszebb királyi ügyészi vád, a legpontosabban szállított halálos ítélet őfelsége a király nevében, ha nins király, minden bírói hatalom forrása? Nem, a király nélküli királyságnak ez az állapota nem tarthat tovább! Csak éppen a személy tekintetében vannak nehézségek: “Károly,” mondják a következetesek; “Ottó,” kiáltják a ravaszak; “József,” súgják a forradalmár Friedrich és hívei; “Én”, susogja a dicsőségesen uralkodó királypótlék és “legjobb tisztjei” csöndesen bólogatnak hozzá... így áll a kérdés belpolitikailag. Külső vonatkozásaiban azonban, szintén élesen elhatárolódik a magyar monarchia dolga a Habsburgok királyságának ügyétől. Este utóbbit az antant már egyszer lefújta, kijelentvén, hogy a magyar trónon Habsburgot nem tűr meg. A királyság visszaállítása ellen elvileg nincsen kifogása, csak éppen Habsburg nem lehet az, akivel a királyi méltóságot betöltik. Egyébként azonban az összes rendelkezésre álló példákat követheti a magyar nemzet: választhat magának királyul oly fess és szerény hivatalnokot, mint az angol, vagy olyan aranyos kis zsuzsut, mint az olasz, olyan csöndeset és alkalmazkodót, mint a görög, vagy olyan jó férjet, mint a román, szóval, amiben jól esik, csak éppen Habsburg re legyen. Úgy látszik azonban, hogy közben a magyar arisztokraták és csatlósaik figyelmeztették az antantot, hogy ez a követelés a szent legalitás megsértését jelenti, egyet jelent a forradalommal, mire á stántéknál is enyhülni kezd a Habsburg-házzal szemben való szigoruk. Különösen a frányák azok, akik hisztériás németgyűöletükben attól sem riadnak vissza, hogy a mai Magyarországot a mai Ausztriával együtt hozzásegítsék a Habsburg-uralom áldásaihoz, csakhogy Ausztriát a Németországhoz való csatlakozás lehetőségétől elvágók. Csak a vak nem látja, hogy mindezeknél a machinációknál nem a királyság megszentelt intézményéhez való ragaszkodás a fontos. A korányforma igazán nem esik latba az gazi uralkodók, az uralkodó osztágok számára. Jó nekik minden torna, amely a kizsákmányolás céljait elősegíti. Azon a babonán is túl vagyunk már, amely a polgári köztársaságot haladottabnak, radikálisabbnak tartja a monrchiánál. Hiszen e pillnatban is a világreakció kártyáit a nagy francia köztársaság keveri, a munkásüldözés pedig talán sehol sem ölt nagyobb méreteket, mint a szabad, köztársasági Egyesült Államokban, a svájci köztársaság, amely a legbarbárabb módon üldözi az igazi köztársaság, a szocialista köztársaság ügyét hirdető kommunistákat, tűri és elősegíti a monarchisták mérgező munkáját területén, az ifjú lengyel köztársaság pedig féltve őrzött reménysége minden reakciós és szabadságtipró társaságnak a francia imperialistáktól a magyar monarchistákig. Ezeknek nem azért kell a királyság, mert a szent korona eszméje olyan nagyon megihlette őket, hanem azért, mert a magyar királyság intézményes, alkotmányosan biztosított és előírt szervezete az imperializmusnak. A magyar király köteles imperialista politikát folytatni, esküt tesz rá, hogy vissza igyekszik szerezni az ország régi határait: a királyság tehát egyet jelent a területi integritásért való állandósított harccal, az irredenta megszervezésével s irányításával, s mikor volt egy ambiciózus magyar királynak több viszszaszerezni valója, mint éppen ma? Mikor került annyi magyar nagybirtokos idegen állam hatósága alá, mint mostanában és veszítette el ezzel politikai befolyását Magyarország fölött? Mikor vált a magyar bürokráciának ekkora része ily földönfutóvá és kenyörtelenné, mint ma? Mikor volt jobb alkalom a katonatisztek kasztja számára a kardcsörtetésre és már-már elveszített kenyerének megmentésére és biztosítására, mint most. A monarchisták szerelme a királyság és király iránt, minden, csak nem önzetlen a nagybirtoknak, a bürokráciának, a hadseregnek, szóval az arisztokráciának s a dzsentrinek életkérdés a királyság, az intézményes imperializmus, a kötelezővé tett háború. Hogy a háborúban nem ezek, de nem is a zsidó kapitalisták, bankárok, hadseregszállítók járnak rosszul, azt volt és máig is van alkalmunk tapasztalni. Hiszen ezeket a legvadabb fehér terror is megkímélte és a legharsányabb tiszti uralom közepette élvezhetjük azt a gyönyörű játékot, mint ünnepli nagy beszédben a Magyar Általános Hitelbank grófi elnöke ugyanezen intézet károsított zsidó vezérigazgatóját, amiért ennek sikerült a francia tőkét Magyarország nyakára hozni. Ebben a királyságmentő imperializmusban tehát az összes osztályok megtalálják a maguk számvetését, megint csak a proletariátus bőrére. Mert ez az ipari bérmunkásság és a falusi szegénység adja az ágyútölteléket az új háború számára: a gazdát, a hivatalnokot, a gyárost fölmentik a katonai szolgálat alól, az aktív tisztek meg éppenséggel a legvédettebb helyekről szemlélik a háborút. Hogy ki ne jöjjenek a programból a derék magyar monarchisták, még a királyság formális visszaállítása előtt is szívesen belemennének egy kis parázs háborúba. Már a lengyeleket is szívesen segítették volna a “bolseviznyis” ellen és nagy a fájdalmuk, hogy hazaküldték őket, mert elverték volna csak a muszkát istenigazában, még magnak valót se hagyott volna a sok házijános. Megmentették volna ők Európát, a nemzeti eszmét, a keresztény erkölcsöket és még sok szépet és jót, ha odaengedték volna őket a vörösek ellen. Hogy ettől, elestek, most vagy buzgósággal hirdetik, hogy már meg a románok vágynak szörnyen az ő barátságukra és szövetségükre, persze megint csak a bolseviki veszedelem elhárítása érdekében. Ilyen módon a magyar királyság kérdése kezd belejátszani az európai, — mindenesetre a középeurópai — politika érdekeibe is. Az intézményes imperializmus nem éppen kellemes gondolat Magyarország szomszédainak, akik életükben és nyugalmukban nem érezhetik magukat biztosítottaknak ilyen garázda szomszéd közelében. Ezért követeli a gyűrűként Magyarország körül képződött “kisántánt” mind sürgősebben a harcias nemes magyar nemzet lefegyverzését, ami minden jel szerint be is fog következni, mihelyt a franciák végkép bevonták Magyarországot a maguk gazdasági érdekszférájába, más szóval teljesen gyarmatosították és igy tették németeiperres törekvéseik eszközévé. (Proletár) ---------o——■— A MAGYAR BÁNYAMUNKÁSOK RABSZOLGASÁGA . A bányamunkás dögöljön éhen szervezkedni azonban nem szabad. (Az Előre tudósitójától.) A budapesti Népszava augusztus i1-iki számának egyik, a cenzúrától hihetetlenül megnyomorított cikke ismerteti a bányamunkások katonai felügyelet alá helyezésére vonatkozó rendeletet, amelyről egyik korábbi tudósításunkban már röviden megemlékeztünk. Wien, 1920 szeptember 25. az a rendelet is, amely kimondja, hogy az egyesületi gyűlésekről jelentést kell tenni a hatóságnak. Tehát a kénytelen-kelletlen zűrt és komolyabb akciókra most úgyis képtelen szakszervezetek nem tarthatnak taggyűléseket, bihalmi értekezleteket, sőt bizonyára vezetőségi üléseket sem. A budapesti Népszava augusztus 17-iki számának közlése szerint, Teleki miniszterelnök kijelentette, hogy a rendelet “általános jellegű intézkedés a rend megóvása céljából, amit a rendkívüli események tettek szükségessé és éppenséggel nem a munkásság szakszervezetei ellen irányul.” Hogy irányulna a munkások ellen? Természetes, hogy Telekiéknek csak egy céljuk lehetett a rendelet kibocsátásával: a terrocsapatok és az ébredők titkos gyűléseinek az eltiltása. .. Természetes — már hogyne volna természetes. A munkásszervezetek — ugyan ki görbíti meg Magyarországon a munkásszervezetek hajaszálát is? Horthy nem; ő nem tud semmiről. Héjjas nem; ő igazán nem bíbelődik holmi hajszálakkal, legföljebb kihe-rél, kerékbe tör, megfojt, Dunába dob, megvakít, fölakaszt, de a haja szálát nem látja senkinek, az a Bibó resszortja... Bibó viszont, igaz, szereti szálanként és csomóstól kitépni a körme közé kerülők haját, de arról, hogy meggörbítette volna bárkinek a fürtjeit is, azt még a legelvetemültebb kommunista menekült sem állítatja. Szépen, egyenesen kitépte, de meg nem görbítette sose.. Hát éppen Teleki görbítené meg? Hiszen ő rendeletet ad ki “a rend megóvása céljából,” miért magyaráznak félre mindent azok a gonosz szakszervezetek ? ? Hát persze, a törvény előtt mindenki egyenlő. Ha Héjjas köteles előre bejelenteni a tiszti gyűléseket, amelyeken el akarja határoztatni a még életben levő szocialisták kiirtását,ha az ébredők kötelesek előre jelezni, hogy titkos gyűlést akarnak tartani, amelyen egy kis pogromoskát — no egész ártatlant, alig négy-öt gyilkossággal — akarnak elhatározni, miért vonnák ki a bejelentés kötelezettsége alól éppen a szakszervezete •ket? Valahogy ilyenformán tréfált — bájos nyilatkozatának ez volt az értelme — Teleki úr, az örmény gróf és tréfálkozás közben újabb bilincset vert rá a magyarországi szakszervezeti mozgalom kezére. És ugyanakkor, amikor a magyar bányamunkások rabszolgaságát kormányrendelet szentesíti, ugyanaka lázító elemeket internálás céljából akor- amikor a kormányrendelet lehetetlenné teszi a munkaszakszervezetek legkisebb megmozdulását is Magyarországon, a magyar polgári sajtó, amely szintén kedveli a tréfát, mézédes mosolygással csábítgatjahaza a tejjel-mézzel folyó magyar Kánaánba Amerika magyarjait s az amerikai magyar polgári sjtó aljas szemforgatással továbbítja a fehér hóhérok mosolyát az Amerika bányáiban és gyáraiban görnyedő magyar munkások felé. G. M. A magyar bányamunkások rabszolgaságát szentesítő rendelet a leggyalázatosabb arculcsapása a munkás jogainak, egyúttal pedig hű képe a fehér terror kormánya munkáspolitikájának. A rendelet a széntermelés és szénellátás ügyeit a szénügyek katonai felügyelőjére, a széntermelés kormánybiztosára és a szénelosztás kormánybiztosára bízza. Az elsőt a honvédelmi, a másodikat a kereskedelmi, végül a harmadikat a pénzügyminiszter nevezi ki. A három szerv a közös ügyeket a katonai felügyelő elnöklete alatt tárgyalja. A szénügyek katonai felügyelőjének a hatáskörébe tartoznak mindazok a katonai intézkedések, amelyek "a szénbányaművelés körében a közbiztonság és a rend megóvása és a bányavállalatok részére szükséges üzemi anyagok és élelmiszerek, valamint a szén szállításának biztosítása és a szénelosztás lebonyolítása körül mutatkozó visszaélések elhárítása érdekében szükségesek.” Ebből a célból a katonai felügyelőség katonai szénkirendeltségeket küld ki a szénbányatelepekre, állandóan figyelemmel kíséri az üzem menetét, az üzemeredményeket, valamennyi alkalmazott magatartását, az üzemanyagok felhasználását. Ez a szerv “segédkezik a szolgálati munkarend szabályainak keretében a munkásfegyelem előmozdításában és föntartásában” és “az összes jóléti intézményekre ellenőrző befolyást gyakorol.” “Ha a szénügyek katonai felügyelője meggyőződést szerez arról, hogy valamely üzemvezető cég a szolgálati és munkarendszabályokban előírt fegyelmi eszközökkel a fegyelmet föntartani nem képes... az illető bánya azon alkalmazottainak, akik a termelés csökkenését előidézték és szükség esetén a többi alkalmazottnak is, katonai fegyelem alá helyezése céljából a megfelelő intézkedéseket (tartós szabadságolás megvonása és katonai szolgálatra való behívás, stb.) megteszi.” “Ezen rendkívüli intézkedések érvényének tartamára a szolgálati és munkarend szabályai nem alkalmazhatók.” A rendelet szerint ,„a szénügyek katonai felügyelője ilyen esetekben a lázító elemeket internálás céljából az illletékes rendőrhatóságoknak adja át, akik az internálási eljárást soronkívül azonnal lefolytatni kötelesek.” Ez a szemérmetlen rendelet szentesíti a magyar bányamunkások gúzsbakötését, amiről Horthy darutollas daliái rendelet nélkül is gondoskodtak. Hogy a magyar bányamunkástestvéreink rabszolgasága milyen szörnyű fokot ért már el amúgy is, arra nézve igen jellemző az az eset, amelyet a Kassai Munkás egyik száma beszél el egy salgótarjáni bányamunkás elvtárs előadása nyomán. Az illető elvtársunkat a magyar királyi csendőrkarhatalmi század parancsnoka letartóztatta, mert a magyarországi bánya- és kohómunkások szövetségébe való belépésre tagokat gyűjtött. Ezért a szörnyűséges bűnért rendőri felügyelet alá helyezték. Hetenként háromszor — vasárnap, szerdán s pénteken — köteles volt a rendőrségen oly időben jelentkezni, hogy ezáltal munkájában ne legyen gázolva. Naponta este 7 órától reggel 6 óráig a lakásán kellett tartózkodnia, kivéve, ha délutáni szakmányra volt beosztva. Nyilvános helyen nem volt szabad megjelennie, gyűléseken, összejöveteleken részt nem vehetett. A község területéről előzetes engedély nélkül tilos volt távoznia. Levelet írnia, távírót és távbeszélőt használnia tilos volt. És mindezt azért, mert a tagokat merészelt gyűjteni a szakszervezet számára. Elvárásunk végre is megunta ezt a paradicsomi állapotot és átszökött Szlovákiába, ott hagyván azt az országot, amely a legprimitívebb emberi jogoktól is megfosztja a munkásokat, amely a szabad költözködés jogát is megvonva jobbágyaitól, viszszaállítja a középkort és amely a szó szoros értelmében véve még a jobbágysorsnál is mélyebbre, a teljes rabszolgaságba taszítja azokat,, akik a dolgos kezük szorgalmi munkájával, életük örökös kockáztatásával fejtik napvilágra az egész társadalmi életet mozgató szenet. De nemcsak a bányamunkások szervezkedését akarja lehetetlenné tenni Horthyék véreskezű rémuralma, hanem az osztálytudatos munkások minden moccanását is. Ugyancsak a napokban jelent meg ------------------. Növekszik a munkanélküliek száma WASHINGTON, szeptember 20. A munkaügyi minisztériumhoz beérkezett jelentések azt bizonyítják, hogy az ország tíz vezető iparában,ugusztus havában nagyobb számnál bocsátottak el munkásokat. Az elbocsátott munkások számát t 17 százalékban állapítják meg. EZT ADJUK cserébe azért a szép igyekezetért, mellyel oly eredményesen felkarolták olvasóink és elvtársaink az Előre Képes Folyóirat terjesztését. JÖVŐ HETI SZÁMUNK TARTALMA: A munkás meg a fehérkezü gróf, irta B. Ede. Gyermekország. Hogyan fog bekövetkezni a szocialista forradalom: Rappaport Károly. Filantróp. 1 felv. dráma. Irt Eplényi Klára. Menekülés, irta Hirossik János. A szerelem apostolai és mártírjai Irta: Éber László. Két vers: Várnai Zseni. Irodalmi szemle: “Ezt izenem” E. H. Neuwald. Egy endkívül érdekes Sport-riport Veterán-tól, sakk és kiválóbb szépirodalmi olvasmányok. A címlapot Gellért Hugó remek új rajza díszíti. Előfizetés egy évre $3.00. ----------------JOHANNESBURG, Délafrika szeptember 20. — Az aranyföldeken nagy tűz pusztított tegnap, amely tönkretette a Knight Deep aranybánya gépházát és 400 bélyegzőgépet. A kárt félmillió dollárra becsülik.