Révész Imre: Erdősi János magyar protestáns reformátor, különös tekintettel némely magyar tudósok balvéleményére (Debrecen, 1859)
Előszó
Előszó. Nemzetünk halhatatlan érdemű nagy költőjének, mintegy indító és vezérlő igékül kitűzött szavait, sok tekintetben alkalmazhatóknak tartom én, a magyar protestáns reformatiónak s az az által létrehozott egyháznak régi történeteire is. Van nekünk is, magyar protestánsoknak méltó dicsőségünk egyházunk múltjában; nem csak azért, mert őseink, a protestantismusnak világtörténeti horderejű elvét, nem úgy mint legtöbb más országokban, fejedelmi vezérlet és tényező befolyás alatt, hanem egészen magukra hagyatva, temérdek ellenséges elemekkel küzdve, meggyökereztették e hazában, az európai keresztyén műveltség délkeleti véghatárain; — de van dicsőségünk e múltban azért is, mert méltán úgy véljük, hogy nemzeti nyelvünknek és irodalmunknak újjászülője is egy magasabb fejlődés pályájára emelője, azon indítója és vezérlője, legnagyobb részben a protestáns reformatio vola. Miért irigylené bárki is tőlünk e régi dicsőséget, melyről bevalljuk, hogy ha sivatag jelenünkre s közel múltúnkra tekintünk, valóban sokáig késik az éjji homályban, s az elmúlt századok sírja alatt enyésző fényben jár. — Sokat változtak s fordultak a viszonyok a századok múltával, s melyik értelmes protestáns az, ki elösmeréssel be ne vallaná, hogy a közelebb mult évek folyamán, a római 1*