Molnár Aladár: A magyar Alkotmány történeti kifejlődése. Első kötet (Pest, 1862)
Bevezetés
bár különböző utakon, s formákban egy közös célra törekvés, szüli a zsurlódást s eleven életmunkásságot, melyben áll az emberiség művelődése. Annyival kevésbé zárkózhatik el a magyar, mert Európában csak úgy szerezhetett hazát, úgy biztosíthat jövendőt, ha intézményeivel , s egész szellemi munkásságával a keresztyén polgárisodás nélkülözhetsen orgánumául bizonyítja magát. Innét nemcsak első teendője vélt magát a keresztyén vallást sajátítni, de később is soha nem ignorálhatta mindazt, mi a többi keresztyén népek fejlődésében az egész polgárisodás vívmánya volt, sőt azt népünk mindig törekedett nemzeti jellemének föladása nélkül sajátítni, mint ezt csalhatlanul, bizonyítják a többek között I. István alatt az alkotmány újraszervezése, s később is p. u. magánjogban nem egy intézkedés emlékeztet a római jog elveire. És e csak most említett föladatát a nemzet oly szerencsével tudta megoldani mint látni fogjuk, hogy míg egy oldalról nem kövesült meg az európai elvek ellenében, mint a szomszéd Török, sőt mindig fogékony volt a kor igényei iránt, más oldalról sohasem vált a művelődés öntelen más mólójává, és soha nem engedett maga fölött egy népnek is,— állt az bár korában a művelődés legmagasabb fokán — oly befolyást, hogy annak uszályhordájává aljasult volna. Ha mia a nemzeteknél jó, s helyzetében elfogadható volt, elismeréssel fogadta, de úgy, hogy e több a gondolaton tette vérévé, s midőn azt jogi s állami intézményeiben érvényesitté, az már testestől lelkestől magyar volt. Tehát alkotmányunk fejlődésében tekintettel kell lenni a nemzetnek a keresztyén egyházhoz s a többi államokhoz való viszonyára, folytonos érintkezésére. 4) A legközelebb mondtakban alkotmányunk fejlődésére a magyar nemzeten kívül élő nagy testületeknek