Szulincsák László: Mikor történt a Kárpátalji rutének betelepülése hazánkba? (Ungvár, 1918)
Bevezetés. Kárpátok övezte szép magyar hazánk északkeleti felvidékének békés, jámbor szellemű és kevesektől ismert, de annál többektől félreismert és meghurcolt népének, a kárpátalji ruténeknek, Magyarországba történt beköltözéséről szólok röviden e kis művecskémben. Azon népnek a beköltözéséről írok, amelyről már Biedermann is azt mondta műve elején, hogy a legismeretlenebb Magyarország összes népei között. És ami igaz volt az 50-es években, talán még igazabb jelenleg. Vezető köreink megfeledkeznek e szegény népről, mely a kazárok körmei között már-már haldokolva vergődik, de azért némán tűr, várva sorsa jobbrafordulását. Ismételten mondom, nem ismerik ezen népet, hisz még létezését is alig tudják, legfeljebb a megfizetett sajtó hamis beállítású cikkeiből. Pedig e nép a magyar szabadságharcok hőseinek méltó utóda, II. Rákóczi Ferenc gens fidelissimájának a lelketlen uzsora folytán korcsosodásnak induló maradéka. A mai háborúk vérzivataraiban is minden próbát kiálló kárpátalji ruthén nép tehát megérdemli, hogy foglalkozzunk vele, megismerjük és tőlünk telhetőleg sem.