Kerékgyártó Árpád: Hazánk évlapjai. Magyarország történetének kortani átnézete 884-1849 (Budapest, 1875)

Előszó

ELŐSZÓ. A jelen dolgozat feladata tájékoztató szövet­eket gyújtani egy évezred eseményei tömkelegében, elősegélni a hazai történelem beható tanulmányozását, és könnyíteni a tanulságok elvonását a köz és magán­élet czéljaira. Különösen pedig még következő előnyöket nyújthat e munkálat: kiigazítja az elhibázott időadatokat, az esemé­nyek egyidejűségét szembetűnően kiemeli, az évezreden keresztülvonuló hasonnemű tények és adatoknak különféle irányokban rögtöni összesítését lehetővé teszi,­ az egyetemes magyar történelem ismétlésénél,­mint velőstartalmú átnézet, vezérfonalul szolgálhat. Ezen segédkönyv tehát főkép a magyar história tanár­jelöltjeinek, a történelem tanulmányozására hivatott jog­hallgatóknak, és azoknak van szánva, a­kik Magyarország történelmét írásban vagy élőszóval tanítják; de hasznára lehet azoknak is, a­kik magukat ezen általános míveltséget és sokoldalú honismeretet terjesztő szaktudományban ala­posan kiművelni, vagy korábbi bő olvasmányaikat kevés fáradsággal föleleveníteni, és így ismereteiket az enyészet­től megóvni kívánják. Az események idő és térbeli mozzanata a történelem­ben oly fontos, hogy ezek nélkül a megesett dolgok, mint hely és idő keretébe nem illeszthetők, tehát értéknélküliek, figyelembe sem vétethetnek. Nem ugyanezt emelték-e ki a hajdankoriak is, kik a kórtant és földrajzot a história két szemének nevezték?

Next