Érdekes Ujság, 1958. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-18 / 42. szám
gazdaságról sokat beszéltünk, de mégsem tettünk érte eleget, mindig Jókai jutott az eszembe. A mi arany emberünk egyszer ugyanis azt mondta: — Itt gyűszűvel kellene mérni a beszédet és vödörrel a pénzt. A vödröt azonban nem forgattuk eleget A magyar világ azonban megy előre, a hibákat levetjük, mint róka a vedlett ruhát S hogy milyen mértékben vetkőzzük le, azt énnekem Dallos Ferenc bizonygatta a legszebben. Az ő vendége vagyok ez -arany homokon-, Bács megyében, a Duna —Tisza közén. S ha azt írom, hogy Dallos Ferenc a megye tanácselnöke, az kevés. Mert több ennél ő. Ha meg azt imám, hogy ő e föld őre, barátja, testvére, szerelmese, ez meg túl romantikus lenne, ezért inkább nem írok semmit Hanem bemutatom. Jóvágású, belévaló, nyíltszemű ember s most azt mondja: — Ez a kincseskamra, ez a Bács. Az ország aranya. 1955-ben még csak 660 vagon gyümölcsexportunk volt Két évre rá, tavaly, már 1237 vagon gyümölcsöt vittünk ki Ha már a számokkal verekszünk, én azt szegezem szembe, hogy volt, volt... Sok minden volt Volt itt 4 millió gyümölcsfánk, s maradt belőle — a rossz, vizes esztendők, meg a kiöregedés miatt — 2 millió. A fele elveszett Mire ő azt felelte, hogy: igaz, de 1957 őszén és 1958 elején — csak két év alatt — 440 ezer új gyümölcsfát ültettek ki a termelők. Tehát megyünk a régi 4 millió felé, s még azon is túl Ennek az arany homoknak másik aranya a zöldség Azt mondja Dallos Ferenc, hogy 1953-ban 117 vagont exportáltunk belőle, 1957-ben pedig már 1291-et. (Mert mérhetetlenül több termett) Végül a szőlő — itt terem az ország szőlőjének, Magyarország borának az egyharmada. — 1953—54-ben — közli Dallos Ferenc — termett 500 ezer hektoliter, 1957- ben már 1 millió 100 ezer, idén meg fog teremni 1 millió 350 ezer hektoliter. Szóval messze már a gyűszű meg a beszéd, itt a vödör, s nem utolsósorban a pénz, amelyet ide beruháztunk. Csak szőlőt 10 ezer holdat telepítettünk. Miután pedig én mégiscsak romantikus ember vagyok, aki a számok után a dolgok titkait is szeretem, s néha a titkokat a legfőképpen, megkérdezem, hogy: — S mi ennek a kincstárnak a titka? Ennek a nemzeti vagyonnak? Túl az igyekezeten, emberi verítéken, kormányzati beruházásokon? — Az arany homok — a válasz elég tömör. Akkor nézzük meg mi ez az »arany homok, melyben ez a csudálatos fűszerpaprika, ez ez Izsáki sárfehér, vagy a vi a Duna-Tisza Urascu lághirű asztraháni pirosalma terem — és így!... terem. A fél megyét bejárva sem találtam sehol arany homokot Mert nem arany ez — barna. Szürke. Néhol, mint fakó akáclevél, olyan. Szóval kiderült hogy az aranyi homok, a Katona József, a Kodály, a Mathiász János szülőföldje nem arany. Hát akkor mi? A titka? Közlen belementünk a Híres Napokba is, ahol a rigmust mondó legényke a szép magyaros kapunál úgy fogadta a pesti vendégeket, hogy Noé apánk nem akármilyen szőlővesszőt tett abba a bizonyos bárkába, hanem izsáki sárfehéret Meg izsáki bort (Attól nehezült el annyira szegény.) S a megnyitón, ahol olyan gyönyörűségeket láttam, mint a félkilós elmék, vagy a szénparázson porhanyóéra forgatott tyúkfiak, tovább faggattam a megyét a titkokról. Sok nevezetes ember volt itt, például Petőfi Sándor, de az igazi, mert az a mársik, a költő valaha Petrovics volt a mai Petőfinek, a helvéciai állami gazdaság ifjú igazgatójának pedig ez a származás szerinti neve. Ő azt mondta, hogy a titok: — Ez a föld. Újra faggatni kezdtem Dallos Ferencet, a megye gazdáját, aki úgy felelt, hogy ennek a magyar Kánaánnak, meg a bő termésnek az oka. — Az, hogy itt van e legtöbb napfény Magyarországon. S a legkedvezőbb a napfényóra egész Európában. Szóval nem a homok? Hanem a nap? Tovább kérdeztem, most már Unghváry József bátyámat, a tudós embert, aki szó szerint így felelt: — Ezbiológiai valami. 2700 napfényóra van itt egy évben, s éppen akkor van a nap, mikor az íz és a zamat kifejlődik. — S mi kell itt a termeléshez? Mosolyog, mint a titkok tudója. — Kis fineszek — feleli azután. Most már végképp nem tudom, mi a titka Bicának, a homok, a nap, vagy a finesz? Megkérdem Pál Ferke bátyánkat is, aki a tapasztalattól szerezte egyetemi végzettségét, s ő azt mondja: — Az arany homok alatt agyag van, oda ér le a gyökér, onnan jön az erő. Szóval azért terem így ez a föld, mert olyan jól ez a föld? Bognár Károlynak, a miklóstelepi kutatóintézet tudós vezető kutatójának, a szőlő meg a bor egyik legjobb magyar szakemberének is felteszem a kérdést, de ő — legnagyobb meglepetésemre — legyint: — Hogy legtöbb lenne a napfényóra? »Csak 1954 van. Pécsnek több Ven. — De a föld! Az arany homok! — folytatom. — Az hitvány és sovány — zárja le. Szóval az a csoda itt, hogy az a föld, amely ilyen tüneményesen terem, olyan rossz föld, bár ne is volna. Majdnem arról győződtem meg, hogy egyenesen el kéne hordatni innen ezt a száraz soványságot, ezt a szikkadt homokot ilyen dolga végezetlenül jöttem el az arany földről. S újra a mi arany emberünkre gondoltam, hogy ne gyűszüvel, vederrel mérni! Mindent megadni, ami kell! Hiszen olyan hitványka ez a föld, s olyan dúsgazdag az egész, m^aa— nfi - , EWiy r€Mf Jís az arany nedű (Bokának Miklós felvételei) Az arany homok