Erdélyi Helikon, 1930 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1930-12-01 / 10. szám
KISEBBSÉGI IRODALOM — VILÁGIRODALOM volt az a nyelv, amely a széjjelszóródottság bizonytalansága, gondjai és fájdalmai között a zsidókat egymással megértette.* A héber nyelv az újabb időben akkor kapcsolódott bele az élet vonatkozásaiba, amikor a napóleoni idők után szerte a világon a felvilágosodást állították be a kultúrkövetelmények közé. A vallási élet háttérbe szorulásával a vallásos irodalom is másodrendű helyet kapott és előtérbe kerültek a tudományos világszemlélet írásos alkotásai. A zsidó tömegek Németország felé figyeltek, ahol Mendelsohn Mózes, a német irodalomnak is büszkesége, Jézsaiás és Hiob virágos, erőteljes nyelvén propagálta zsidó testvéreinek a gettó szellemének száműzését. „Hameassef“ („A gyűjtőmű“) volt az a folyóirat, amely maga köré gyűjtötte a héber tollforgatókat, hogy szolgálják a Biblia szépségeit és a felvilágosodás eszméit. A folyóiratban Izsák Eudel képviselte a radikális elemet. Maró gúnnyal támadta a zsidó nép közé furakodott babonákat és vallási előítéleteket. Tisztult és a tudománnyal ellentétben nem álló vallási élet zászlóhordozója volt. Baruch Lindau a természettudományoknak a zsidók között való propagálását tűzte ki életcéljául. Mordechaj Levison, az upsalai egyetem tanára és III. Gusztáv svéd király háziorvosa szintén ebben az irányban írt Mendelsohn folyóiratában. J. L. Ben-Zeew, az ízléses stílust és művészi szépségeket követelte a zsidó író-generációtól. Herz Wessely, Mendelsohn kebelbarátja viszont az ifjúság héber és felvilágosodott szellemben való nevelését tűzte ki célul. A felvilágosító munka nem maradt hatástalanul a zsargonban beszélő zsidóságra. A fiatalság a héber mellett erősen művelte a németet. Ez a nyelv akkor szintén erőteljes irodalmi reformokat élt át és a reformok megvalósítása körül épen Mendelsohnnak jutott jelentős szerep. Drámaírója is volt a „Hamenssef“ körének: David Franko-M en d el, egy amsterdami szefárd ifjú, aki Racine hatása alatt irt bibliai drámákat.* Valamivel később Lengyelországban látunk hasonló jelenségeket. Egy tudós rabbi, S. J. Rapoport gyűjtött maga köré fiatalokból álló tábort, akik a zsidó tömegek számára új utakat mutattak. Mindenekelőtt kiásták a régi héber irodalom gyöngyeit, ráaplikálták az új viszonyokra, hogy ilyen módon hozzák közelebb a múlt szépségeit a jelen törekvéseihez. Filozófusa is volt ennek az áramlatnak: Nachman Krochmal. Korszakos művében „Időnk tévelygőinek vezetője“ a zsidó történelemnek sajátos bölcseletét adja. Korchmal a zsidók históriájában missziót lát. A széjjelszóródott zsidó nép egyetlen célja, hogy a világot megismertesse az egyistenség erkölcseivel. A zsidó nép szenvedéseinek forrása pedig abban keresendő, hogy az emberiség még mindig nem érte el a próféták és utódaik erkölcsi nívóját. Majd ha mindenütt győzedelmeskedni fog az egyistenség morálja, amelynek fundamentuma az abszolút igazság, akkor a zsidó nép missziója beteljesül, akkor vége is lesz szenvedéseinek és széjjelszóródottságának. Ez lesz a messiási idők kezdete. Krochmal koncepciója a XIX. század nyugati zsidóságára igen erős hatással volt. A Keletről Berlinbe származott tudós saját honfitársai között kevés hívőt talált, tanai elterjedését főleg Mendelsohnnak köszönhette. Ennek a kornak kiváló írója, Isak Erter — mint Krochmal — szintén Galíciából származott el Németországba. Szatírája Börneéhez hasonlatos; az álszenteskedésnek aligha volt szellemesebb ostorozója a zsidó irodalomban. Egyképen támadja az agyafúrt talmudistákat és az álnok haszid rabbikat, főleg azonban a tömeget, amely nem tud az értékek között különbséget tenni. A héber poéták között Meir Le 11 er is tűnik ki, aki lefordítja Racine bibliai drámáit, átdolgozza héberül Goethe Faustját és finom fordításban adja Byron Héber melódiáit. „Turbékoló galamb“ című lírai ciklusából még ma is idéznek.* 86 S 4