Erdélyi Helikon, 1936 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám

Kádár Imre: Bevezető Most már a boldog felfedezések korszaka következik. Az emberiségért való felelősség hatalmas öntudata. Vigyázz, ez a nagy pillanat. Egy ember jön feléd, bemutatkozik, már tárja kezét, most lát legelőször, rád néz s elviszi majd az arcod s hangodat s őrzi. Lélek csak az ember a többi emberek lelkében . .. Légy méltó e testvér áhitatos várakozására s remegjen által a tudat, hogy most történhet valami, ami még nem volt, mióta áll a világ ... Ő a te rokonod, Ő a te Urad, Istened . .. Ne félj. Röpítsd felé a te életed s egyedülvalóságod, mely neki oly idegen, hogy beléborzong és megért. Légy őszinte, tiszta, bátor ... Ez a nagy pillanat. Vigyázz. A költő lelke kitárul. Az önmagát sajnáló, szegény kis­gyermekből férfi lett. Férfi, aki felismeri testvéreit. Az én édesapám az emberek apja s én az embereknek testvére vagyok. Már ezt a címet írja verse fölé: Szeretet. Mennyi ember van, akit szeretek, Mennyi férfi és nő, akit szeretek. Találkozunk mi olykor, olykor. Rokonszenves boltileányok, kereskedők, régi és hű cselédek, lapkihordók, csöndes, munkás írók, kedves tanárok, akik vesződnek a kisfiammal. Találkozunk mi olykor, olykor, de ilyesmiről beszélni nem ízléses... 739

Next