Erdélyi Helikon, 1940 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1940-11-01 / 9-10. szám
KÖNYVEK ÉS ÍRÓK ERDÉLYI TÖRTÉNET Az életművek felette állanak irodalmi divatoknak és irányzatoknak. Méreteik, súlyuk klasszicitásra utalják őket, túl a stílustörekvések és műformakísérletek versengő, forrongó légkörén. Nemcsak esztétikai, hanem dokumentumjellegük is van. Ezek a vállalkozások a mindennapi írói portyázásokkal szemben az írás nagy kalandját jelentik, a félelmes, bizonytalan és titokzatos felfedező utat, melynek a játékos rezdülésektől szigorú önmegtagadással elszigetelt írói lelkiismeret az egyedüli iránytűje, örvények felett és zátonyok között, minden fordulónál a hajótörés és elmerülés veszedelméből emelkedve ki. Az írói tettnek ilyen megnyilatkozásai mégis az irodalom maradandó állagát alkotják s az egynyári tarkaságok lehervadása után növekedve és magasodva sorakoznak bele a nemzeti szellem mindig újra lombozó szálerdejébe. Bánffy Miklós hat évig írta az »Erdélyi történet«-t, melynek most ötödik, zárókötete jelent meg »Darabokra szaggattatok cím alatt. Az első két kötet: »Megszármláltattál, a harmadik s negyedik: »És hijjával találtattál« címen a végzetes bibliai fali írás szavaival jelezve, tárta fel a tragikus folyamatot, mely most kiteljesedéséhez érkezett. A hatalmas mű szerzőjének életműve és a magyar irodalom maradandó értéke. Majdnem ezerhétszáz, sűrűn nyomtatott oldalon, időben és tapasztalásban nagy élet gazdag látomása bontakozik ki az olvasó előtt. Zárt, de egész világ, amelyet »vérével itatva« keltett életre a múlt árnyából a szellemidéző művész és ugyanakkor halk, komoly szóval magyaráz a bölcs tanító, »népének őszült vándora«. Különös érzés és nagy tanulság ezt a művet éppen most olvasni, mikor minden magyar lélek feszült várakozással fordul Erdély felé. A nagy vallomás ítéletünket állítja elénk, a belső okokat, melyek nemzeti tragédiánk beteljesülésére vezettek s a »darabokra szaggattatott« test legdrágább tagjának, Erdélynek elveszítéséhez. Mikor a könyvet letesszük, sok félelmes kérdés támad szívünkben: az elmúlt két évtized súlyos leckéjét vájjon megértettük és megtanultuk-e?... Méltókká lettünk-e a megbocsátásra, felemeltetésre, örökségünk visszanyerésére?... Tisztábban, erősebben és bölcsebben tudjuk-e a jövőben gyümölcsöztetni azt, ami ránk bizatott?... Kérdések, melyekre nem ez a könyv felel, de a felelet megadásának legelső feltételét, a magunkbaszállást és önbírálatot hathatósan munkálja. Mit cselekedett ebben a műben az író?... Még mikor csak az első két kötet, a »Megszámláltattál« vált ismeretessé, mondta nekem egy erdélyi arisztokrata hölgy, hogy a szerző bűncselekményt követett el, mert »elárulta kasztját«, így mondta: a »kasztját«.